Hajdú-Bihari Napló, 1990. november (47. évfolyam, 256-281. szám)

1990-11-09 / 263. szám

IV * HAJDÚ­BIHARI XLVII. ÉVFOLYAM, 263. SZÁM ÁRA: 4,30 FT 1990. XI. 9., PÉNTEK roUTQCCAD MAPDLAP A romániai magyar irodalom közelmúltja Sajtótájékoztató a debreceni irodalmi napokról November 15-én és 16-án immár huszadik alkalommal rendezik meg Debrecenben az irodalmi napokat, amely rendezvénynek a történetét Simon Zoltán, a kelet-ma­gyarországi írócsoport tit­kára vázolta fel az újság­íróknak a tegnap délelőtt a Kölcsey Művelődési Köz­pontban tartott sajtótájékoz­tatón. Mintegy negyven külhoni jelentős író, költő, kritikus és irodalomtörté­nész jelezte jövetelét, s eb­ben a vonatkozásban az idei találkozó egyedülálló. Külön öröm, hogy ma már legáli­san, hivatalosan jöhetnek a meghívott vendégek, nem turistaútnak álcázva érkez­nek Debrecenbe, ahol az Arany Bika Hotelben lesz szállásuk. Mint talán már sokak számára ismeretes, az idei téma a romániai magyar irodalom utóbbi két évtize­dének mérlegelése lesz. A meghívottak közül Szőcs Géza sajnálatos módon nem tud részt venni a tanácsko­záson, a szervezők eddig nem kaptak visszajelzést — egészen bizonyosan az oda­­áll posta hiányosságai miatt — Kányádi Sándortól, Szi­lágyi Istvántól, Lászlóffy Aladártól és Sütő Andrástól. A téma megvitatására a Debreceni Akadémiai Bi­zottság székházában kerí­tenek sort (Thomas Mann utca 49.), Cs. Gyimesi Éva és Láng Gusztáv tartanak vi­taindító előadást, a korrefe­rensek Ágoston Vilmos, Bertha Zoltán, Deutsch Paul­ Toma (Bukarest), Egyed Péter (Kolozsvár), George Cushing (Anglia), Ilia Mi­hály, Jakabffy Tamás (Ko­lozsvár), Kántor Lajos (Ko­lozsvár), Marius Tabacu (Kolozsvár), Márkus Béla, Szakolczay Lajos, Szávai Géza és Thomka Beáta (Újvidék) lesznek, az elnöki szerepet Domokos Géza, Pomogáts Béla és Jókai Anna látják el. Egyik kísérő rendezvény Kányádi Sándor Kétszemé­lyes tragédia című művének bemutatása lesz 16-án 14 órakor a művelődési köz­pont konferenciatermében, a művet Goda Gábor vitte színre, a szerepeket Varga Kata, Borbély László és Geltz Péter játsszák. November 15-én 19 órakor felolvasóestet rendeznek a Déri Múzeum dísztermében. Az esten Páskándi Géza mond bevezetőt, s közel húsz író, költő olvas fel a műveiből. A felolvasóest nyilvános lesz és ingyenes. Ma estére megszűnik a forgalmi dugó Aszfaltozzák a Kishegyesi utat A Debreceni Polgármeste­ri Hivatal megbízása alap­ján a Debreceni Közúti Építő Vállalat II-es számú területi főmérnökségének szakem­berei november hetedikén reggel kezdtek hozzá a Kis­hegyesi út új aszfaltszőnye­gének a leterítéséhez. Ta­valy elkészült a Kishegyesi útnak a Kisállomástól a Bartók Béla útig vezető szakasza, ma estére pedig átadják a forgalomnak a Kisállomástól az István úti bekötőútig terjedő részét is. Az öt centiméter vastag és tizennégy-tizenöt méter szé­les aszfaltborításra három éves garanciát vállal a kivi­telező. Jó hír az ott lakóknak, hogy még ebben az évben új borítást kap a Budai Nagy Antal és az Ibolya utca is. (Fotók: Nagy Gábor) A lottó nyerőszámai: 30, 33, 57, 73, 83 Göncz Árpád elutazott a távol keleti körútjára Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság elnöke csütörtö­kön elutazott távol-keleti körútjára. Göncz Árpád Japán­ban részt vesz Akihito császár hivatalos beiktatási ünnepségén. A köztársaság elnöke Tokióban találkozik Kaifu Tosiki miniszterelnökkel, a Japán-Magyar Gazda­sági Klub, a Japán-Magyar Baráti Társaság vezetőivel, valamint a magyar kultúra japán tolmácsolóival. Az államelnök a Koreai Köztársaságban a politikai megbeszéléseken kívül találkozik a gazdasági élet vezető képviselőivel, s a tervek szerint felkeres több, a magyar vállalatokkal már szoros kapcsolatban álló koreai ipari céget is. A köztársaság elnökét távol-keleti útjára elkíséri fele­sége is. Göncz Árpádot a repülőtéren Szabad György, az or­szággyűlés elnöke, Győriványi Sándor munkaügyi mi­niszter, Szokai Imre külügyminisztériumi helyettes ál­lamtitkár és Borsits László altábornagy vezérkari főnök búcsúztatta. Megjelent Eiji Seki japán nagykövet és Han Tak Cse, a Koreai Köztársaság nagykövete. (MTI) Korrózióvédelem ’90 Rozsdamarta milliárdok „Csaknem negyven mil­liárd forint kárt okoz évente a korrózió a magyar nem­zetgazdaságnak. Éppen ez­ért alapvető fontosságú feladat a szemléletformálás, s hogy ezzel együtt növel­jük a korrózió elleni küzde­lemmel foglalkozó szakem­berek munkájának a haté­konyságát" — jelentette ki Szalay Tibor professzor, a Debreceni Akadémiai Bi­zottság tagja azon a konfe­rencián, amely Korrózióvé­delem '90 címmel tegnap kezdődött Debrecenben, a Technika Házában. Az immár harmadik alkalom­mal megrendezett tanácsko­zás az idén először lépett túl az északkelet-magyarországi régió határain, ugyanis ezúttal nem csak Hajdú- Bihar, Szolnok és Szabolcs- Szatmár megyéből, hanem például Miskolcról és a fő­városból is érkeztek vendé­gek a kétnapos rendezvény­re. A szimpózium elsődleges célja — tudtuk meg Szalay Tibortól —, hogy találkozá­si lehetőséget nyújtson a gyártók és a felhasználók ré­szére. A résztvevő szakem­berek két nap alatt több mint húsz előadást hallgathatnak meg, amelyek során megis­merkedhetnek a legkor­szerűbb korrózióvédelmi eljárásokkal, s egyben a meghívott vegyipari vállala­tok új korróziógátló termé­keivel is. A Műszaki és Ter­mészettudományi Egyesüle­tek Szövetsége (MTESZ) Kossuth utcai székházában tegnap megnyílt korrózió­­védelmi kiállítást november 12-ig tekinthetik meg érdeklődők. az Rendszerváltás a technikában Debreceni telexközpont világbanki támogatással A Magyar Távközlési Vállalat és Adatátviteli Igazgatóság a Világbank támogatásával eddig 20,5 millió dollárt fordított a távíró, valamint az adatát­viteli szolgálat korszerűsíté­sére és bővítésére — hang­zott el tegnap azon a sajtó­­tájékoztatón, amelyet a Debreceni Távközlési Igaz­gatóságon tartottak.­­ E program keretében tegnap Debrecenben átadták azt a korszerű elektronikus tá­­roltprogram-vezérlésű te­lex- és adatkapcsoló központot, amely a Magyar Távközlési Vállalat Távíró és Adatátviteli Igazgatóságá­nak beruházásában és irá­nyításában létesült. A köz­pont berendezését a Siemens cég szállította és szerelte fel, üzemeltetője pedig a Debre­ceni Távközlési Igazgatóság megyei távközlési üzeme. A beruházás csaknem 220 mil­lió forint volt. A telexköz­pont kapacitása 1300 távíró­vonal, az adatkapcsoló köz­ponté 177 adatátviteli vonal — mondta Gál Mihály, a Magyar Távközlési Vállalat Távíró és Adatátviteli Igaz­gatóságának üzemviteli igazgatóhelyettese. Az új elektronikus telex­­központ a rekonstrukción túl kapacitásbővítést is jelent, továbbá az előfizetők részé­re nyújtott szolgáltatások is bővülnek. Lényegesen nő az üzembiztonság is. Az elekt­ronikus központ a gyors és biztos kapcsoláson kívül a következő különszolgáltatá­sokat is nyújtja: a levelezési idő automatikus közlése, hívás rövidített hívószám­mal, üzenetközvetítés, kö­­rözvényadás, késleltetett továbbítás stb. Ezeknek a központoknak az üzembe helyezése a szövegkommu­nikációs kapcsolástechniká­ban és az ehhez kapcsolódó, a távközlést támogató, ki­szolgáló technológiában hoz alapvető műszaki rendszer­­váltást. A debreceni telex­­központ átadása ennek a távközlési rendszerváltási folyamatnak része, amelyet újabbak követnek az elkö­vetkező napokban. A ha­zánkban működő huszonhét telexközpontból hat tér át az elektromechanikus kap­csolástechnikáról az elektro­nikusra, vagyis a számító­gép-vezéreltre. Ez a telex­előfizetőknek több mint ötven százalékát érinti. R. I. Hívási rekordokat tartalmazó mágnesszalag levétele (Fotó: Horváth Katalin)

Next