Hajdú-Bihari Napló, 1990. december (47. évfolyam, 282-305. szám)
1990-12-23 / 301. szám
10 HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ Milyen színházat szeretne? INTERJÚ PINCZÉS ISTVÁN FŐRENDEZŐVEL — Nem emlékszem, hogy olvastam volna a lapunkban pályáját bemutató írást. Ezért ajánlom, kezdje a legelején! — Egy borsod-abaújzempléni kis faluban születtem, Gelejben. Nyolcéves koromig éltem ott, utána Mezőcsátra kerültünk. Édesapám főkönyvelőként dolgozott, tanítói, s kántori oklevele volt, vasárnaponként orgonáit a református gyülekezetnek. Magam is orgonáltam a templomban, ötéves voltam, amikor először „fölléptem". Otthon volt egy kis harmóniumunk, s három és fél-négy éves koromtól kezdtem zenét tanulni. Hogy vonzódom a zenés darabokhoz, némileg bizonyára ezeknek a zenei „stúdiumoknak" is köszönhető. Édesapám sárospataki diák volt, s én is ezt a középiskolát választottam. Heti tizenkét órában tanultuk a speciális tagozaton az angol nyelvet, az egyetemen nagyon sokáig a hozott anyagból éltem. A másik szakom a magyar volt, tanári diplomám van tehát. — Hogyan került a színházi „szakma" közelébe? — Középiskolás korom óta színjátszóskodtam. Verset mondtam, s komoly darabokat mutattunk be a diákkörrel. Illyés Gyula Fáklyalángjában én alakítottam Görgey Artúr figuráját. Az egyetemen a Főnix irodalmi színpaddal országos versenyeket nyertünk. Elvégeztem egy kétéves pantomimtanfolyamot, s alakítottam egy pantomimegyüttest, a Mimoszt, amellyel a '77-es Ki mit tud?őt megnyertük. Az egyik rendező a Csokonai Színházból megkérdezte, nincs-e kedvem profi színházhoz kerülni. Soha nem gondoltam arra, hogy színházhoz kerüljek, mégis igent mondtam: azt gondoltam, hogy rengeteget tanulok ott, amit hasznosítani tudok az amatőr mozgalomban. Bényei József volt a színház igazgatója, aki felvett rendezőasszisztensnek. Gáli László és Lengyel György látták az egyik amatőr rendezésemet, s ajánlották, hogy jelentkezzem a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol három év alatt elvégeztem a színházelméleti szakot. Leginkább szemléletet tanultam neves tanáraimtól: Major Tamástól, Hegedűs Gézától, Lengyel Györgytől, Osztovits Leventétől, Elbert Jánostól, másoktól. Három év múlva megkaptam a diplomámat. 1981-ben lehetőségem volt, hogy megrendezzek a stúdióban egy kisebb formátumú darabot. Kroetenek a Felső-Ausztria és a Fészek című egyfelvonásosai alapján szerkesztettem egy egész estés darabot. Ez volt a debütálásom rendezőként profi színházban. Füst Milán Zongoráját és Szép Ernő Májusát rendeztem a következő évben, már nem stúdióban, hanem a Hungária kamaraszínházban. Három évig tartó „vendégrendezés" után kaptam kinevezést, s mint hivatásos rendező Örkény István Pisti a vérzivatarban című darabjának színre vitelével debütáltam. 1981 óta vagyok rendező, illetőleg negyedik évada főrendező. — Igen sokirányú a tevékenysége, hisz nem hagyott fel az amatőr mozgalomban való részvétellel sem. Sok külföldi siker is fűződik a nevéhez. Hány produkciót állított színpadra a szűk egy évtized alatt? — Rendeztem természetesen az amatőröknél is, s most következik a negyvenkettedik darabom, ami a Légy jó mindhalálig című musical lesz. A színháznál ez lesz a huszadik, általam színre vitt produkció. A többi amatőr színházi és külföldi rendezés. Dolgoztam két alkalommal Japánban, Örkény Tótékját rendeztem 1985-ben, az idén pedig Szép Ernő Májusát. A Tojama városbeli Bungeiza Gekidan társulatával dolgoztam, amellyel hét esztendeje nagyon jó a kapcsolatom; legutolsó alkalommal már tizedszer jártam Japánban, ezt természetesen dicsekedve mondom. Tojamában kitüntettek A kormányzóság tiszteletbeli magyarországi nagykövete címmel, amely természetesen nem egy valódi diplomáciai megbízatás, de megbecsülése annak a munkának, amit a Bungeiza Gekidan társulatánál végeztem, s amit a magyar-japán kapcsolatok gazdagításában kifejtettem. — Stúdiójának tagjai közül sokan kerültek a pályára. Mondana néhány nevet? — A Debreceni színjátszó stúdió tagjai közül valóban sokan profi színészek lettek. Általában én készítettem fel őket a felvételire, illetőleg a tanártársaimmal közösen. Az első évfolyamból Csuja Imre, Eszenyi Enikő és Kerekes László került be a főiskolára. Szarvas József volt a következő „eresztés", akivel nagyon sokat dolgoztam együtt, ma a Víg Színház tagja. Örülök, hogy sikerült visszacsábítani Debrecenbe Varga Évát. Nagyon tehetségesnek tartom Bertók Lajost, aki még itt Debrecenben a Zárt tárgyalás című darabban fantasztikusat alakított. Varga Mária volt az egyik legígéretesebb tanítványom, sajnos, hiába csalogattam Debrecenbe. Bacsa Ildikó is az én stúdiómban dolgozott, nagy szorgalommal készül a pályára, igen ambiciózus, meglehet, hogy hamarosan olyan csillag lesz, mint Eszenyi Enikő. Illyés Róbert ma Nyíregyházán dolgozik, szintén csak jókat tudok mondani róla. — Azt gondolhatnánk, hogy az amatőrökkel érte el nagyobb sikereit... — Ha a külföldön elért sikereket mérjük, akkor mindenképpen igaz ez a vélekedés. Belgiumban kétszer, Svédországban egyszer, Japánban háromszor, az USA- ban kétszer jártunk fesztiválokon, s hoztunk el sokszor első díjat. Egy profi színházzal soha nem tudtam volna ezt elérni. Ez a színvonal annak köszönhető, hogy sokat tanultam a Csokonai Színházban. Viszont a Jászaidíjat a profi társulattal végzett munkámért kaptam. Rendezői épülésem szempontjából tehát mind a két terület nagyon fontos. , — Azt szokták mondani, hogy az igazgatónak vagy a főrendezőnek a saját képére kell formálnia a színházat. Ön milyen színházat szeretne, rendezői vagy színészszínházat? — Erre a kérdésre mindig azt válaszolom, hogy színészcentrikus rendezői színházat. — Hogyan vélekedik a rendezői munkáról, milyen megfontolásokkal nyúl a megjelenítendő irodalmi anyaghoz? — Nem nagyon szeretem például a direkt politizálást, a művészetet ennél sokkal fontosabb feladatú, magasabb rendű valaminek tartom. Vonzódom az olyan darabokhoz, amelyek rendhagyóak, új hangot, színeket, új szellemet hoznak. A Felső- Ausztriára, Balázs Béla Könnyű emberére, Mrozek Nyílt angerenjére, Garaczi Imágájára, Kornis Mihály Büntetésekjére gondolok. Új formátumú színházat jelentenek számomra, szokatlan térszervezési, stiláris eszközöket igényel a színrevitelük, s mindannyiszor izgalmas feladat. Érdeklődésem egyre inkább a pszichologizáló módszer felé fordul, egyre inkább azt veszem észre, hogy akkor tudok igazán mélyebbre hatni a látványos, mozgásos megfogalmazástól, ha a figurák kapcsolatrendszerében a lélektani motivációkra építek. Fontosnak érzem, hogy az előadásnak nagyon sok köze legyen a mai életünkhöz, nem szeretném, ha a megjelenített mű irodalmi képeskönyv maradna. Spiró Csirkefejével igazán elevenbe vágóan a mai magyar életről szóltunk. Nyers eszközökkel, mert sajnos, már szinte csak ezekkel lehet hatni. Örkény mondta valahol, hogy az emberek érzékei egy idő után annyira eltompulnak, hogy léket kell vágni a koponyájukba. Én ilyen lékeket kívántam vágni a Tótékkal, s a Pisti a vérzivatarban című darabbal is. — Miről álmodik így karácsony táján? — Legszívesebben azt álmodnám, hogy egy kisebb színház vezetője vagyok, egytagozatú színházé, amely komoly dotációval működik, s amely szép bevételekre is szert tesz; kevesebb produkciót hoz létre, s magas színvonalon. Csak olyan műveket tűznék műsorra, amelyekkel használni tudok. Persze a szórakoztatás is használ, de az csak felületi kezelés. Játszanánk népszerű, új műfajú musicaleket, alternatívgyanús műveket, gyerekdarabokat, s olyan magyar szerzőket, akik valami oknál fogva nem tudnak beférkőzni a színházba. Ez a fajta munka bizonyosan meghozná a minőség forradalmát. Erdei Sándor Jelenetmegbeszélés a Bungeiza Gekidan színpadán (Szép Ernő: Május) „...olyan műveket tűznék műsorra, amelyekkel használni tudok” 1990. DECEMBER 23., VASÁRNAP Könyvjelző A halhatatlan „Elek apó” Emlékkönyv a nagy mesemondónak Jókai Mór mellett talán Benedek Elek a legtöbbet olvasott magyar író. Mesekönyvei, mondagyűjteményei (Magyar mese- és mondavilág, öt kötet) a magyar gyermekek legelső és leggyakrabban forgatott olvasmányai közé tartoznak. De írt ifjúsági regényeket és történelmünket, nagyjainkat bemutató elbeszéléseket is (Nagy magyarok élete, tizenhárom kötet), amelyek népünk nemes, tiszta erkölcsi felfogása mellett a magyar nyelv tisztaságát is őrzik és adják tovább gyermek és felnőtt olvasóiknak. A művekből a gyermekek szeretete mellett népünk és nyelvünk kiváló ismerete és az érettük való áldozatkészség tárul elénk. Élete első felét, annak tanulságait Édes anyaföldem! című önéletrajzában írta meg. Életére és munkásságára pedig akkor tette rá a pecsétet, amikor Erdélynek Romániához való csatolása után, 1922-ben visszaköltözött családjával együtt szülőföldjére, Kisbaconba, ahol azután haláláig (1929) dolgozott. E lépésével az edélyi magyar irodalom folytonosságát akarta biztosítani. Ezt előbbi, Magyarországon megjelent gyermeklapjai után erdélyi gyermekújságjával, a Cimborával igyekezett megvalósítani, de megszervezte s elindította a székely írók (Kacsó Sándor, Sipos Domokos, Tamási Áron) baráti társaságát, s velük előadásokat tartott az erdélyi városokban. Az életrajzában bemutatott tényekből egy nagy író arcvonásai mellett egy nagy jellem körvonalai is kibontakoznak, melynek jelentőségét legjobban Lukács György szavaival adhatjuk vissza: „Benedek Elek mint morális személyiség fiatal korom legtartósabb hatásai közé tartozott . Még középiskolás koromban eleven erőt jelentett számomra Benedek Elek erkölcsi magatartása a Lipótváros sikerbálványozásával szemben." A szép kiállítású, s mai körülményeink között olcsónak mondható, Lengyel László által jegyzett könyvet jól megválasztott, gazdag képanyag díszíti, melyeket Buday György fametszetei és Jaschik Álmos rajzai egészítenek ki. Az író emlékét ma családi házában emlékmúzeum őrzi Kisbaconban, de igazi emléke abban a sok-sok ezer gyermekszívben él, melyekbe műveivel beírta magát. (Móra Könyvkiadó) Tóth Béla Honvágy (Katona Bálint fotómontázsa)