Hajdú-Bihari Napló, 1991. november (48. évfolyam, 257-282. szám)
1991-11-13 / 267. szám
8 HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ KULTÚRA 1991. NOVEMBER 13., SZERDA HORIZONT Bényei József Egy klub bezárt Lakat az ajtón, nagy, sárga lakat. Az úton járók magyarázzák: hiába zörgetek, mert bizony a klub bezárt. Elég baj az — mondja valaki —, sokan idejártak a kisvárosban melegedni, beszélgetni, újságot olvasni. Most már ez sincs. Olyan drága a fűtés, hogy nem bírják fenntartani. A magányos, odahaza fűteni nem tudó öregek meg menjenek, ahova akarnak. És látom magamban itt, az utcán álldogálva, a nagyobb városi nyilvános újságolvasókat, könyvtári termeket, ahol már a reggeli nyitás előtt toporognak ilyen borongós őszi időben az idős emberek. Be akarnak jutni. Le akarnak ülni egy székre vagy fotelbe és a kellemes melegen akarják elmúlatni az időt. Mert otthon hideg van. Mert nincs mivel fűteni. És az olyan jó, hogy az olvasótermek és klubok befogadják őket, oda mehetnek, ott üldögélhetnek. Szunyókálnak az újságlap fölött, meg bosszankodnak a cikkeken, olykor szót is váltanak egymással. A lényeg azonban nem ez. Hanem a kulturált hely, a meleg, a minél közelebbi ülőhely a fűtőtesthez. Tragikus? Igen, az. Egyre több önkormányzat, intézmény, vállalat panaszkodik, hogy korábbi szociális és kulturális szolgáltatásait nem tudja fenntartani. Hideg és bezárt művelődési otthonok, könyvtárak tanúskodnak erről megyeszerte. Nyilvánvaló, évtizedénél több, hogy tudjuk, ezek a nyilvános helyek nagyon sokszor szociális funkciót is ellátnak a, kulturális mellett. És most minha egyszerre ingott volna meg mind a kettő. Mintha a pénzszűke, a takarékoskodás, az áremelkedés egyszerre sújtaná a szociális és kulturális szolgáltatásokat. Ha egy klubot bezárnak, nem nagy ügy. Egyes becslések és vélemények szerint ezen a télen a megyében a szociális és kulturális karakterű szolgáltató helyiségek közel fele nem tud rendeltetésszerűen működni. És ezáltal emberek kerülnek ki az utcára vagy maradnak a fűtetlen, hideg lakásban. Nem tudom, mit kellene s lehetne tenni. Csak sajnálom a meleg olvasótermek előtt kora reggel toporgó öregeket. Hiszen ők oly keveset akarnak. Egy parányi meleget. A nagy sárga lakatok helyett. MINDENFÉLE • LEVI'S COUNTRY CLUB. Égerházi Péter újságíró és Reschofszky György lesznek november 14-én, csütörtökön, este 8 órakor sorra kerülő klubrendezvény vendégei, a Perényi utca 1. szám alatti közösségi házban. • VENDÉGSZEREPLÉS. Ebben az évben a debreceni Hangfogó együttest érte a megtiszteltetés, hogy a Nürnbergben november 16-án, szombaton sorra kerülő hagyományos tartományi magyar bálon a tánczenét szolgáltassa. • HAMUPIPŐKE. Prokofjev mesebalettjét a Kölcsey Ferenc Művelődési Központban, november 16-án 18 órától mutatja be a Csokonai Színház. • KOSZORÚZÁS. Csokonai Vitéz Mihály születésének évfordulója tiszteletére november 15-én 14 órától, az egykori Hatvan utcai temetőben (ma Dorottya utca) a síremléknél koszorúzási ünnepséget rendeznek. • SAS JÓZSEF DEBRECENBEN. A budapesti Mikroszkóp Színház vendégszerepel Sas József közérzeti kabaréjával a Járműjavító Művelődési Központjában (Faraktár u. 67.), november 16-án 16 és 19 órától. Közreműködik Heller Tamás, Éles István és Kertész János. „Az egyetem ma is a hagyományok alapján működik” A nagy többség voksolt a KLTE diákönkormányzatának választásán Arany Lajos Debrecen (HBN) . Már a rendszerváltás kezdete körüli időben megalakult a Kossuth Lajos Tudományegyetemen az egyetemisták érdek-képviseleti szerve, az úgynevezett hallgatói tagozat. Választásán még csak tíz százalékos volt a részvétel. De a nemrég megalakult diákönkormányzat csírájának lehetett tekinteni e testületet, hiszen éppúgy képviseltette magát az egyetemi, a kari mint az inzeti tanácsokban. Az évről évre erősödő érdekképviselet nyomán az idén képződött egy határozott szellemi mag, amely segítséget nyújtott a rendkívül aktív részvételű választás megszervezéséhez: a hallgatóknak a nyolcvan százaléka voksolt, több mint kétezren. Az ország egyik legerősebb önkormányzata Az egyetem új diákönkormányzatának vezetője, Michalkó Gábor IV. éves történelem—földrajz szakos hallgató vázolta a sikeres választás hátterét. — A szervezéssel és irányítással egy ötödéves hallgatót bíztunk meg, Várkonyi Attilát, akinek lelkes segítői éjjel-nappal dolgoztak, s sikerült felhívniuk diáktársaink többségének figyelmét: érdekük, hogy megalakuljon az új képviselet. A választás nyomán szerintünk létrejött az ország egyik legerősebb önkormányzata. Nem túlzás ez, hiszen a testület 2610 embert képvisel, ami megfelel egy közepes méretű falunak. — A részvételi arány igencsak ellentmond annak, ami a felsőoktatási intézmények hallgatóságának közönyéről hírlik néha... Csepinszky András III. éves biológushallgató, a diákönkormányzat külügyi csoportjának ügyvivője: — A hallgatók sosem közömbösek. Ha egyértelműen tudatosul bennük, hogy a saját érdekükről van szó, elmennek szavazni. Az efféle orientálás az egyetemi média dolga lenne, ami azonban még kiépítésre vár. — Milyen arányban képviselteti magát a megválasztott új önkormányzat az egyetem irányításában? M. G.: — Az egyetemi tanács munkájában tizenkét hallgató vesz majd részt. A rektori tanácsban, amely a napi döntéseket hozza, nagyon jó, de a kari tanácsokban is megvan az egyharmados képviseletünk. Persze, meg kell még tanulniuk a hallgatóknak — úgymond — politizálni, el tudják fogadtatni a diákság akaratát. A következő — nehéz és kardinális — feladat a lefelé építkezés, a szakmai kérdések eldöntésére hivatott intézeti tanácsokban is megerősíteni a hallgatói képviseletet. — Az egyetemi vezetők (beleértve a tanszékvezetőket is) partnerei-e az önkormányzatnak a törekvéseiben? M. G.: — Az egyetemi vezetők: a rektor, a helyettesei, a gazdasági főigazgató, a főtitkár — partnerek. Intelligensen politizálnak, látják, nem lehet az egyetemi ügyeket a hallgatóság megkérdezése nélkül intézni, hiszen a napi döntések húsz százaléka közvetlenül is, s majdnem a fele érintőlegesen kapcsolódik a hallgatókhoz. A bölcsészkar egyes intézeteiben talán nem ennyire kedvező a helyzet... Igazából jó egyetem akkor lesz a miénk, ha tanárok és diákok együtt tudnak dolgozni minden szinten. Ennek szükségességére némely intézetben még nem igazából jöttek rá. Cs. A.:— A természettudományi karon ugyanez a helyzet: egyes tanszékek igen jól együtt tudnak működni a hallgatósággal, de vannak olyanok is, amelyek szintén kevéssé jöttek még rá a hallgatókkal való közös munkálkodás nélkülözhetetlenségére. De ez nem speciális Kossuth-egyetemi gond: az Univerzitásé egyben. Amennyire tudom, az orvosi vagy az agráregyetemen is hasonló cipőben járnak. Tehát összegyetemi kérdésről van itt szó. Egyetem - alkotmány nélkül . Melyek a legégetőbb feladatai a diákönkormányzatnak? M. G.: — Az önkormányzat mindenekelőtt azt szeretné, hogy hozzuk létre az egyetem alkotmányát. Az egyetemi testületek lassan egy éve a '86-os szabályzat alapján funkcionálnak. Ez már elavult. Működik az egyetem — szerintem jól —, de semmi nincs igazából írásban rögzítve: még ma is hagyományok alapján működünk. Tehát ha az egyetemi vezetők vagy a diákönkormányzat hirtelen megvizsgálná, kinek mihez van itt joga, ki miben illetékes, olyan anarchikus állapotok jönnének létre, ami senkinek nem lenne jó. Már tavaly ígérték az alkotmány elkészítését, de úgy látjuk, mindenki a felsőoktatási törvényre vár. Ezt azonban nem szabad megváltónak tekinteni. Nem vonalas módon, de körvonalazni kellene az egyetemen levő érdekképviseleti, kulturális, szociális és egyéb testületeknek, szolgáltató szerveknek az egymáshoz való viszonyát, jogkörét, meghatározni, kinek mi a feladata az egyetemen. — Az önkormányzat bizonyára az egyetemi autonómia jegyében gondolkodik e kérdésben, hiszen annak várhatóan teret ad a felsőoktatási törvény. M. G.: — Pontosan: a törvény azt fogja mondani, számít az egyetemekre, tehát legfeljebb néhány irányelvet ad. Valószínű, a ma is érvényes irányelvek megmaradnak. — Mely területeken kell a legsürgősebben előrelépni? Vizsgarendszer? Étkeztetés? Ösztöndíjazás? Tanárok működése? Létszám? Helyszűke? Cs. A.: Ez mind! A felsoroltak egytől egyig a legégetőbb problémák közé tartoznak. Ezek képezték a legutóbbi diákönkormányzati gyűlés napirendi pontjait... Tovább élnek tehát a régi problémák. M. G.: — Közben zajlanak a reformok. Átalakul a bölcsészkar. Hasonlóan az Eötvös-egyetemen létrejött rendszerhez, de a a helyi lehetőségeknek megfelelően. Aki akar, lehet például egyszakos. Ezzel együtt változik a vizsgaszabályzat. A természettudományi karon ez már elkészült. A reformok azonban nem mennek egyik napról a másikra. Az ösztöndíj ügyében azon kell elgondolkodni, hogyan lehet ezt a 4884 Ft fő/hónap fejpénzt úgy elosztani, hogy ez igazságos legyen, jusson belőle tanulmányi és szociális ösztöndíjra, kollégiumi segélyre, kirándulásra stb. Az ösztöndíjak, a hallgatói mellékjövedelmek adóztatása körül egyelőre bizonytalanság van. A pénzügyi tárca figyelmébe ajánljuk, hogy ez az összeg az országos költségvetés szempontjából minimális tételt jelent, viszont ha a hallgató zsebéből év végén kivesznek X ezer forintot... — A hallgatói önkormányzat miképp vélekedik az egyszakosságról? Cs. A.: — Kétszakos tanár a nyugati oktatási formákban nem létezik, mivel az anyagmennyiséget, ami a két szak elsajátításához szükséges, nem lehet megtanulni öt év alatt. Magyarországon minden tanár két tanár, mert két szakot tanít. De a jövő a mélyebb tudást nyújtó egyszakosságé. A kétszakosoknak, például a biológiai kémiásoknak 36-40 órájuk van hetente átlagosan. Ennyi a heti munkaidő a munkahelyeken. Emellett még tanulni és plusz munkát vállalni... M. G.: — S nincs ideje a kétszakosnak ennyi óra mellett például nyelvet tanulni. Külföldi ösztöndíjakra pedig csak azoknak van esélyük, akik nyelve(ke)t tudnak, így hát egyelőre kétszakos szürke eminenciásokat képez az egyetem. Michalkó Gábor: „Ma még kétszakos szürke eminenciásokat képez az egyetem” Csepinszky András: „A hallgatók és tanárok együttműködési kérdése összegyetemi gond” Fotók: Horváth Katalin KÖNYVJELZŐ Reménytelen helyzetben szép a küzdelem Éles Csaba Ha fölemlegetni kívánjuk századunk regényművészetének meghatározó és eredeti egyéniségeit, Albert Camus (1913- 1960) nevét hiba lenne kihagyni a fölsorolásból. A Közöny (1942), A pestis (1947) és A bukás (1956) után — 1975-ben — lényegében regényeiért kapja meg az irodalmi Nobel-díjat. Ám emlékezetes és váratlan hirtelenséggel (autóbaleset áldozata lett) torzóba szakadt életműve elbeszélései (például A száműzetés és az ország) és színpadra szánt alkotásai (például a Caligula) nélkül aligha mondható kereknek. S tegyük hozzá rögtön — hiszen ezért íródott, íródhatott meg ez a recenzió is —, hogy esszéi és tanulmányai, cikkei és beszédei nélkül sem. Könyvespolcainkon a Regények és elbeszélések (Európa, 1979.) mellé teljes joggal és nagy megelégedésünkre kerül oda a Sziszüphosz mítosza. Válogatott eszszék, tanulmányok (Magvető, 1990.) című kötete is. Ezekből — így a kötet címadó művéből is — Az egzisztencializmus és az Ima az Akropoliszon című antológiák közöltek néhány rövid szemelvényt. Hogy milyen mélyenszántó és humanista elkötelezettségű esszéíró ő, azt eddig csak sejthettük — de immár bizonyosan tudjuk. Az írások keltezése — 1935- től 1959-ig — Camus irodalmi munkásságának egészét átfogja: egy gondolkodó felelősségérzet pálya- és természetrajza tehát mindez. Egy rövid hírlapi könyvismertetés keretében csupán egyetlen lehetőségünk — s egyben kötelességünk! — marad. Ráirányítani a közfigyelmet a legfontosabbra: Camus emberi és művészi hitvallásának, elkötelezettségének, sorsként elvállalt humanizmusának legtanulságosabb, legmaradandóbb dokumentumaira. Azokra a soraira, amelyek — meglehet — még híres (részint megfilmesített) regényeit is túlélhetik. „Emberi feladatunk abban áll, hogy megtaláljuk azt a néhány receptet, amely csillapítja a szabad lelkek végtelen szorongását. Össze kell varrnunk azt, ami elszakadt, felfogható igazságot kell szolgáltatnunk egy nyilvánvalóan igazságtalan világban, meggyőző boldogságot a század nyomorúsága által megmérgezett népeknek. Természetesen ez emberfeletti feladat. De emberfelettinek egész egyszerűen azokat a feladatokat nevezik, amelyeket az emberek hosszú idő alatt végeznek be." (A mandulafák, 1940.) „Ha bele kell törődnünk abba, hogy a szépség és az azt jelentő szabadság nélkül éljünk, Prométheusz mítosza azon mítoszok egyike, amelyek emlékeztetni fognak rá, hogy az embert csak átmenetileg lehet megnyomorítani, és hogy semmivel sem szolgáljuk, ha nem egészen szolgáljuk őket. ...Nem is annyira az istenek elleni lázadásnak, mint ennek a kitartó makacsságnak van értelme számunkra. Meg a gyönyörű akaratnak, hogy ne válasszunk szét és ne is zárjunk ki semmit, ami az idők folyamán megbékítette és eztán is megbékíti az emberek fájó szívét és a világ tavaszait." (Prométheusz a pokolban, 1946.) Camus nevét Sartre-ral kapcsolta össze az eszmetörténeti köztudat. Vitájukat Gyergyai Albert a Rousseau-Voltaire ellentét analógiájával jellemzi. E kötet bizonyítja, hogy nemcsak a regényíró Camus előzi a szépíró artre-ot, de az esszé- és tanulmányíró sem marad el tőle.