Hajdú-Bihari Napló, 1991. november (48. évfolyam, 257-282. szám)

1991-11-07 / 262. szám

8 HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ KULTÚRA 1991. NOVEMBER 7., CSÜTG. HORIZONT Dombrovszky Ádám Nyilas Misik Szenzációra hívta fel a figyelmünket a Magyar Televízió minapi műsora: a Légy jó mindhalálig című musicalt szeptember végén Budapesten bemutatta az Arizona Színház. Az esemény olyan nagy port vert fel, hogy közel félórás filmet készí­tettek a premiert megelőző roppant iz­galmas munkafolyamat főbb állomásairól. Például a koreográfus munkájáról, aki az iskolai tízperces szünetben sorra kerülő tánchoz ilyen instrukciót mond a buda­pesti gyerekszínészeknek: „amikor néz­tem a próbát, akkor eszembe jutott, hogy kijöttök a szünetre, és berobbantok a színpadra.” E szavak ugyancsak meg­mozgatták emlékezőtehetségemet, mert mintha néhány hónappal ezelőtt láttam volna egy előadást, ahol ez a „berob­­banás” már egyszer megtörtént. A fővárosi bemutató mesterien drama­tizált tálalása közben aztán a figyelmes hallgató fülét megütötte néhány mellék­­mondat. Csak úgy mellékesen elhangzott, hogy a darab a debreceni Csokonai Színház felkérésére íródott, s az ősbe­mutatóra már tavasszal sor került. Sőt, nem is valahol az isten háta mögött, ha­nem a darab valódi helyszínén, Debre­cenben. S nem is akármikor, hanem a színház fennállásának 125 éves jubileu­ma alkalmából. Hogy annak az előadásnak volt-e or­szágos hírverése, arra nem emlékszem, de egy biztos: a Hajdúságban hatalmas közönségsikerrel ment, megy, a debre­ceni diákok igazi profiteljesítményének köszönhetően. A Nyilas Misit alakító mindkét fiúcska nagy színészi felfedezés volt. A szombati filmben az egyébként roppant tehetséges Szinetár Dóra is iga­zolta képességeit, s nem feledjük azt a szimpatikus mondatát sem, hogy „Nekem nagyon tetszett a két debreceni Nyilas Misi: Pető István és Dózsa Gergely”. Szó nincs arról, hogy tőle irigyelnénk e félórás filmet. Legfeljebb azon meditálhatunk, hogy a Pro 17 Producerirodának az a szenzáció, ha egy kislány, aki az anya­tejjel is a színitudományt szívja magába, nagyot alakít. S nem az, ha igazi ama­tőrök, minden segítség nélkül egyszerre csak előtűnnek a semmiből. Persze, Debrecen több mint kétszáz kilométerre van a fővárostól. Nagyon messze van. Még akkor is, ha a Csokonai Színház még az elmúlt szezon végén megpróbálta legyőzni a távolságot. Teher­autóra pakolta az előadást, s kétszer is bemutatta a Légy jó mindhaláig című da­rabot Budapesten. De erre már nem so­kan emlékezhetnek. Hiszen film sem készült róla. MINDENFÉLE • FELHÍVÁS A CSOKON­AI-HAGYO­­MÁNY ÁPOLÁSÁRA. A Debreceni Iro­dalmi Múzeum tisztelettel kéri Debrecen város vezetőit, kulturális és oktatási in­tézményeinek képviselőit, mindazokat az embereket, akik szívügyüknek tekintik a Csokonai-hagyományok ápolását, vegye­nek részt november 15-én 14 órakor a költő születési évfordulója tiszteletére rendezendő rövid koszorúzási ünnepsé­gen az egykori Hatvan utcai temetőben (Dorottya utca) Csokonai Vitéz Mihály síremlékénél. • TOPLISTA. Húsz budapesti és harminc vidéki lemezüzlet eladásai alapján a következő a sorrend az első tíz helyen: 1. Válogatás filmslágerekből, 2. AD Stú­dió: Álmaimban Amerika, 3. Zorán: Az élet dolgai, 4. Republic: Indul a mandula, 5. Bonanza Banzai: A pillanat emlék­műve, 6. Beatrice: Utálom az egész XX. századot, 7. Roxette: Joyride, 8. Meny­­hárt-Homonyik-Vikidál: In the USA, 9. Dolly Roll: Gondolsz-e majd rám..., 10. Manhattan: Manhattan. • ROCK-KLUB DEBRECENBEN. A Simonyi utca 14. szám alatti épületben minden csütörtökön zenehallgatás a legújabb muzsikából, koncertek, elő­adások, beszélgetések 19 és 23 óra között. A hónap folyamán fellép az Ölvetl Blues Band, a Zajtalan Kalapács, lesz rocktalk­­show, valamint video- és rockerdiszkó. Piros tető, fehér fal, zöld nyílászárók Az új megyei műemlékvédelmi albizottság lándzsát tör az értékek mellett Arany Lajos Debrecen (HBN) . Harminc­három esztendeje az országban az elsők között hozták létre történészek, művészettörténé­szek, építészek, régészek a megyei műemléki albizottsá­got, amely a rendszerváltásig a tanácson belül működött, s amelynek tevékenységét ha­zánkban és azon kívül is el­ismerték. A fórum megszületése körül hajdan ott bábáskodott a Herder­­díjas Entz Géza. A felügyelő­ségben olyan Európa-szerte is­mert szakemberek is töltöttek be tisztséget, mint Dercsényi Dezső vagy Gerő László. Néhány napja, mivel az önkormányzatnál nem jött létre ilyen jellegű szak­­bizottság, a Műszaki és Ter­mészettudományi Egyesületek Szövetsége környezetvédelmi bizottságának albizottságaként szerveződtek újjá a megyei mű­emlékvédők. — A rendszerváltásig és azóta is egyfolytában dolgoztunk — jelöli meg munkájuk értelmét Angyal László, az albizottság elnöke —, hiszen a műemlék műemlék most is, és az volt ré­gen is. Védelme feltétlenül szük­séges minden időben. Talán még az Országos Műemléki Fel­ügyelőséghez tartozó védelem­nél is fontosabb a helyi, hiszen ott több a tennivaló. Tevé­kenységünknek azonban csak akkor van értelme, ha azt fo­lyamatosan végezzük. Például a középkori értékek további kuta­tása, a népi épületek megmen­tésének szorgalmazása vagy a temetőművészet további kuta­tása, feldolgozása, a falusi turiz­mus fellendítése érdekében a kastélyok s más műemlék jellegű épületek rendbe hozása, tehát a műemlékvédelem nem tűri a szakaszosságot, folyamatosságot igényel. A megyei műemlékvédő feladatok mindemellett nem csak arra korlátozódnak, hogy segítő kezet nyújtsanak kutató munká­val, tanácsadással, javaslatokkal az önkormányzatok számára a meglevő emlékeknek az enyé­szettől való megmentéséhez, új­jávarázsolásához, a hajdanvolt idők értékes emlékeinek helyre­­állításához, rendbe hozásához, rendben tartásához, így például a felszámolt temetők gondo­zatlan sírjeleinek új temetőben történő elhelyezéséhez, a hajdú­nánási templomerőd falmarad­ványának vagy a tépei műemlék jellegű református parókia mel­léképületének a rekonstruálá­sához. Egyúttal feladatuknak tekintik, hogy a tűnt korokat és a jelent szembesítő emlékművek újonnan történő állításában is közreműködjenek, így az emlí­tett hajdúnánási erődmaradvány falára a helyi önkormányzat kezdeményezte második világ­­háborús emlékmű létrejöttében. A mentésben, rekonstruálás­ban és létrehozásban vállalt szerepükön kívül ismeretterjesz­tő feladataik is vannak. Igen kevés például a műemlékeket ábrázoló képeslapok száma, hol­ott ezek az ismeretterjesztésen túl, közvetve, a műemlékvé­delmet is szolgálnák. Az albizott­ság kiadásukat ajánlja az ön­­kormányzatok támogatásával. Szorgalmazzák az 1986-ban ké­szült Múltunk tanúi — Hajdú- Bihar műemlékei című színes film műsorra tűzését a megye filmszínházaiban. (A tévé már bemutatta!) Vállalt szervezési feladataik között az 1604. évi álmosdi ütközet megörökítésére emlék­mű állítását kezdeményezik a 390. évfordulóra. E tervük a köztársasági elnök és a minisz­terelnök egyetértését is bírja. Megyei műemlékvédelmi alapít­ványt kívánnak létesíteni a me­gye és Debrecen feltáratlan építészeti értékeinek kutatására, illetve a megmentett és védett műemlékek állaga megóvásának támogatására. S nem utolsósorban a tény­leges és a szellemi környzetvé­­delem is fontos tevékenységi területük: a településesztétika legkülönbözőbb ágainak segítése éppúgy része e munkának, mint az, hogy kezdeményezik a régi mesterségek utcájának kiala­kítását Debrecenben, arra apel­lálva, hogy —­ Angyal László szavával szólva — a kereskedő, kalmárkodó jellege erősebb volt hajdan a megyeszékhelynek, mint a cívis szerepe. Tervezik a kis települések további elsab­­lonosításának megállítását, az egyediség visszahozását, amely régen megkülönböztető jegy volt a falvak között. A házak el­uralkodott barna-fehér tónusa helyett szeretnének újra látni az e tájba illőbb, hagyományos, pi­ros tetős, cserepes, fehér falú, zöld-fehér nyílászárókkal ellátott épületeket. Ha már a színeknél és az esz­tétikánál tartunk, hadd írjam ide egyik vesszőparipámat e témá­ban, kérdés formájában (Angyal László maga is egyetértett): a Déri Múzeum mellett vajon meddig éktelenkedik még vál­tozatlanul hupikékben a rende­lőintézeti épület? Éppen úgy fest ott ugyanis ezáltal a városkép, mint az a nő, aki zöld szoknyát, piros blúzt, lila lakkcipőt és rózsaszín kalapot visel. A megyei műemlékvédelmi albizottság kapcsolatban áll a tévével, Ráday Mihállyal, így remélhetőleg a legnagyobb mé­dia nyilvánossága is segíti mun­kájukat a jövőben. Ezek a tár­sadalmi munkások különböző támogatásokat csupán azért kér­nének, hogy a folyamatos műkö­désükhöz adottak legyenek a feltételek, s A Kistemplom melletti öntöttvas tetőtartó. Ezen a területen tervezik a régi mesterségek utcáját Fotó: Horváth Katalin MUZSIKA Harmónia életnek, halálnak Neves fővárosi művészek koncertje Szeszt­ay Zsolt Zsúfolásig megtelt a Bartók Terem a Filharmónia új sorozata, az Oratórium-bérleti hangverse­nyek nyitó estjén. Neves fővárosi művészek koncertje volt ez. Halottak napján a műsor első részében stílszerűen Gabriel Fauré Requiemjét hallottuk. A múlt század végének jeles francia utóromantikus mestere a gyászmisében elsősorban a be­lenyugvás, a megbékélés hangu­latát komponálta meg, kevesebb a műben a drámai elem, mint például Mozart vagy Verdi meg­felelő művében. A Magyar Ál­lami Énekkar — karigazgató Antal Mátyás —, valamint az Állami Hangversenyzenekar vezető karmestere, a Debrecen­ben is hallatlanul népszerű japán Kobajasi Kenicsiro vezényletével mindent megtettek, hogy e nagy ritkán hallható mesterművet szí­vébe zárja közönségünk. A fő­ként sötét tónusú színeket nagy átéléssel, magas technikai felké­szültséggel állították elénk. A szólókat éneklő Ardó Mária és Tóth János is megtették a magu­két. A közönség ritka szerencséje, hogy a hangversenyt követően hazatérve, a televízió műsorában újból meghallgathatta Fauré Requiemjét, egy angol katedrá­­lisból felvéve. Nos, ha valaki összehason­lította az előadásokat, semmi hátrányosat nem észlelhetett a magyar előadókra nézvést, ide értve a már szinte magyarnak számító karmestert is. Beethoven VII. (A-dúr) szim­fóniája az élet örömeinek igazi zenei ünnepe, a műsorszer­kesztést dicséri a hatalmas kont­raszt. A nyitó tétel feszültségtől terhes lassú bevezetése és a fájdalmas lassú tétel csak meg­erősíti a szimfónia további ré­szeiről mondottakat. Kitűnő zenekar — vonósok, elsősorban a hegedűsök — példaadóan virtuóz előadása, szuggesztív, a partitúrát belülről ismerő, min­den ízében átélő karmester pro­dukciója lázba hozta a közön­séget, a siker valóban átütő volt. Mégsem hallgathatom el fenn­tartásaimat. Úgyszólván vala­mennyi tempót elsietettnek vél­tem, tekintetbe véve a szerző ez irányú előadási utasításait és a mű megszólaltatásának hagyo­mányait. Ennek áraként az em­lített lassú bevezetés elvesztette súlyát, ellentétét az őt követő gyors, táncos lüktetésű tétellel, a második tétel, amely igazán utal­hatott volna karakterével a halot­tak emlékére vált. Önkényesnek éreztem a scherzo középrészében a csúcspont megformálását, de legjobban a finálé fékevesztett rohanása bántott, amelyben elsikkadtak a beethoveni hang­súlyok, a tánc dionüszoszi má­mora így alig követhető (és alig eljátszható) sportteljesítménnyé vált. KÖNYVJELZŐ Romániai magyar irodalmi lexikon (2.) Tóth Béla „Hetedik éve várja megjele­nését a Romániai magyar irodalmi lexikon II. (G-Ke) kötete" — kezdődik a meg­jelent mű előszava. Vártuk mi is, olvasók a további kötetek megjelenésének reménységé­vel. A megjelenést eddig a diktatúra korlátoltsága, az azt képviselő cenzúra ostobasága akadályozta, amelyek képtele­nek voltak megérteni, hogy a szellemet nem lehet elnyomni, véka alá rejteni: a fény kitör, eget kér, bármilyen piszkos tenyér igyekszik elnyomni, így aztán az új kötet szinte változatlanul, némi csekély kiegészítéssel (például elhalá­lozások feltüntetése, ami leg­sűrűbben tán a szerkesztőség tagjait sújtotta) látott napvi­lágot. De a szerkesztőség — még így megtizedelve is —, s méginkább a kötet tartalma, egy olyan erős, gazdag szelle­mi, alkotói életre mutat, amelyre minden normális kö­zösség büszke lehetne, s örül­hetne neki. A lexikon kiadását kísérő jelenségek azonban ezt az örömöt kitagadva, már csak reánk ruházzák a megismerés teljes élvezetét. A mű a romániai magyar­ság, de a teljes magyarság ön­ismeretéhez bőséges, pontos anyaggal szolgál, híven telje­sítve azt a feladatot, hogy tá­jékoztasson a jelenben, s ada­tokat szolgáltasson a jövőnek. A lexikon szempontjai a szo­kásosnál is átfogóbbnak, kiter­jedtebbek. Nagyon helyes pél­dául, hogy a körülményeknek megfelelően terjedelmes szó­cikkek foglalkoznak az erdélyi magyar egyházakhoz (római katolikus, református, luterá­­nus, unitárius egyházak) kap­csolódó irodalmi tevékenység­gel, ami lehetővé teszi olyan írók munkásságának ismerte­tését is, akikre a külön szócik­kek nem terjedhetnek ki. Ugyanilyen kiemelésre érde­mesek a helytörténeti intéz­ményi és sajtótörténeti cikkek gazdag és pontos hozadékai, amelyek a szerkesztés min­denre kiterjedő figyelmét is jelzik (például Gyergyószent­­miklós, Gyulafehérvár gyógy­szerészeti szakirodalmának bemutatása). A tényeknek megfelelően szerepelnek az egyes tudományos szakterüle­tek írói is. Jó gondolat volt az egyes nagy magyar írók romániai (erdélyi) vonat­kozásainak lehetőleg részletes bemutatása az írók emlékezete cím alatt (például Jókai, József Attila, Kassák Lajos emléke­zete stb.). Hasznos az egyes cikkeket követő irodalmi jegyzék, ami további érdeklődéshez, kuta­táshoz nyújt jelentős segítsé­get. De a cikkek írói sorával szinte az egész élő, alkotó ro­mániai magyar irodalmat is felidézi a kitűnő kötet. Várjuk a folytatást.

Next