Hajdú-Bihari Napló, 1991. november (48. évfolyam, 257-282. szám)
1991-11-07 / 262. szám
8 HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ KULTÚRA 1991. NOVEMBER 7., CSÜTG. HORIZONT Dombrovszky Ádám Nyilas Misik Szenzációra hívta fel a figyelmünket a Magyar Televízió minapi műsora: a Légy jó mindhalálig című musicalt szeptember végén Budapesten bemutatta az Arizona Színház. Az esemény olyan nagy port vert fel, hogy közel félórás filmet készítettek a premiert megelőző roppant izgalmas munkafolyamat főbb állomásairól. Például a koreográfus munkájáról, aki az iskolai tízperces szünetben sorra kerülő tánchoz ilyen instrukciót mond a budapesti gyerekszínészeknek: „amikor néztem a próbát, akkor eszembe jutott, hogy kijöttök a szünetre, és berobbantok a színpadra.” E szavak ugyancsak megmozgatták emlékezőtehetségemet, mert mintha néhány hónappal ezelőtt láttam volna egy előadást, ahol ez a „berobbanás” már egyszer megtörtént. A fővárosi bemutató mesterien dramatizált tálalása közben aztán a figyelmes hallgató fülét megütötte néhány mellékmondat. Csak úgy mellékesen elhangzott, hogy a darab a debreceni Csokonai Színház felkérésére íródott, s az ősbemutatóra már tavasszal sor került. Sőt, nem is valahol az isten háta mögött, hanem a darab valódi helyszínén, Debrecenben. S nem is akármikor, hanem a színház fennállásának 125 éves jubileuma alkalmából. Hogy annak az előadásnak volt-e országos hírverése, arra nem emlékszem, de egy biztos: a Hajdúságban hatalmas közönségsikerrel ment, megy, a debreceni diákok igazi profiteljesítményének köszönhetően. A Nyilas Misit alakító mindkét fiúcska nagy színészi felfedezés volt. A szombati filmben az egyébként roppant tehetséges Szinetár Dóra is igazolta képességeit, s nem feledjük azt a szimpatikus mondatát sem, hogy „Nekem nagyon tetszett a két debreceni Nyilas Misi: Pető István és Dózsa Gergely”. Szó nincs arról, hogy tőle irigyelnénk e félórás filmet. Legfeljebb azon meditálhatunk, hogy a Pro 17 Producerirodának az a szenzáció, ha egy kislány, aki az anyatejjel is a színitudományt szívja magába, nagyot alakít. S nem az, ha igazi amatőrök, minden segítség nélkül egyszerre csak előtűnnek a semmiből. Persze, Debrecen több mint kétszáz kilométerre van a fővárostól. Nagyon messze van. Még akkor is, ha a Csokonai Színház még az elmúlt szezon végén megpróbálta legyőzni a távolságot. Teherautóra pakolta az előadást, s kétszer is bemutatta a Légy jó mindhaláig című darabot Budapesten. De erre már nem sokan emlékezhetnek. Hiszen film sem készült róla. MINDENFÉLE • FELHÍVÁS A CSOKONAI-HAGYOMÁNY ÁPOLÁSÁRA. A Debreceni Irodalmi Múzeum tisztelettel kéri Debrecen város vezetőit, kulturális és oktatási intézményeinek képviselőit, mindazokat az embereket, akik szívügyüknek tekintik a Csokonai-hagyományok ápolását, vegyenek részt november 15-én 14 órakor a költő születési évfordulója tiszteletére rendezendő rövid koszorúzási ünnepségen az egykori Hatvan utcai temetőben (Dorottya utca) Csokonai Vitéz Mihály síremlékénél. • TOPLISTA. Húsz budapesti és harminc vidéki lemezüzlet eladásai alapján a következő a sorrend az első tíz helyen: 1. Válogatás filmslágerekből, 2. AD Stúdió: Álmaimban Amerika, 3. Zorán: Az élet dolgai, 4. Republic: Indul a mandula, 5. Bonanza Banzai: A pillanat emlékműve, 6. Beatrice: Utálom az egész XX. századot, 7. Roxette: Joyride, 8. Menyhárt-Homonyik-Vikidál: In the USA, 9. Dolly Roll: Gondolsz-e majd rám..., 10. Manhattan: Manhattan. • ROCK-KLUB DEBRECENBEN. A Simonyi utca 14. szám alatti épületben minden csütörtökön zenehallgatás a legújabb muzsikából, koncertek, előadások, beszélgetések 19 és 23 óra között. A hónap folyamán fellép az Ölvetl Blues Band, a Zajtalan Kalapács, lesz rocktalkshow, valamint video- és rockerdiszkó. Piros tető, fehér fal, zöld nyílászárók Az új megyei műemlékvédelmi albizottság lándzsát tör az értékek mellett Arany Lajos Debrecen (HBN) . Harminchárom esztendeje az országban az elsők között hozták létre történészek, művészettörténészek, építészek, régészek a megyei műemléki albizottságot, amely a rendszerváltásig a tanácson belül működött, s amelynek tevékenységét hazánkban és azon kívül is elismerték. A fórum megszületése körül hajdan ott bábáskodott a Herderdíjas Entz Géza. A felügyelőségben olyan Európa-szerte ismert szakemberek is töltöttek be tisztséget, mint Dercsényi Dezső vagy Gerő László. Néhány napja, mivel az önkormányzatnál nem jött létre ilyen jellegű szakbizottság, a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége környezetvédelmi bizottságának albizottságaként szerveződtek újjá a megyei műemlékvédők. — A rendszerváltásig és azóta is egyfolytában dolgoztunk — jelöli meg munkájuk értelmét Angyal László, az albizottság elnöke —, hiszen a műemlék műemlék most is, és az volt régen is. Védelme feltétlenül szükséges minden időben. Talán még az Országos Műemléki Felügyelőséghez tartozó védelemnél is fontosabb a helyi, hiszen ott több a tennivaló. Tevékenységünknek azonban csak akkor van értelme, ha azt folyamatosan végezzük. Például a középkori értékek további kutatása, a népi épületek megmentésének szorgalmazása vagy a temetőművészet további kutatása, feldolgozása, a falusi turizmus fellendítése érdekében a kastélyok s más műemlék jellegű épületek rendbe hozása, tehát a műemlékvédelem nem tűri a szakaszosságot, folyamatosságot igényel. A megyei műemlékvédő feladatok mindemellett nem csak arra korlátozódnak, hogy segítő kezet nyújtsanak kutató munkával, tanácsadással, javaslatokkal az önkormányzatok számára a meglevő emlékeknek az enyészettől való megmentéséhez, újjávarázsolásához, a hajdanvolt idők értékes emlékeinek helyreállításához, rendbe hozásához, rendben tartásához, így például a felszámolt temetők gondozatlan sírjeleinek új temetőben történő elhelyezéséhez, a hajdúnánási templomerőd falmaradványának vagy a tépei műemlék jellegű református parókia melléképületének a rekonstruálásához. Egyúttal feladatuknak tekintik, hogy a tűnt korokat és a jelent szembesítő emlékművek újonnan történő állításában is közreműködjenek, így az említett hajdúnánási erődmaradvány falára a helyi önkormányzat kezdeményezte második világháborús emlékmű létrejöttében. A mentésben, rekonstruálásban és létrehozásban vállalt szerepükön kívül ismeretterjesztő feladataik is vannak. Igen kevés például a műemlékeket ábrázoló képeslapok száma, holott ezek az ismeretterjesztésen túl, közvetve, a műemlékvédelmet is szolgálnák. Az albizottság kiadásukat ajánlja az önkormányzatok támogatásával. Szorgalmazzák az 1986-ban készült Múltunk tanúi — Hajdú- Bihar műemlékei című színes film műsorra tűzését a megye filmszínházaiban. (A tévé már bemutatta!) Vállalt szervezési feladataik között az 1604. évi álmosdi ütközet megörökítésére emlékmű állítását kezdeményezik a 390. évfordulóra. E tervük a köztársasági elnök és a miniszterelnök egyetértését is bírja. Megyei műemlékvédelmi alapítványt kívánnak létesíteni a megye és Debrecen feltáratlan építészeti értékeinek kutatására, illetve a megmentett és védett műemlékek állaga megóvásának támogatására. S nem utolsósorban a tényleges és a szellemi környzetvédelem is fontos tevékenységi területük: a településesztétika legkülönbözőbb ágainak segítése éppúgy része e munkának, mint az, hogy kezdeményezik a régi mesterségek utcájának kialakítását Debrecenben, arra apellálva, hogy — Angyal László szavával szólva — a kereskedő, kalmárkodó jellege erősebb volt hajdan a megyeszékhelynek, mint a cívis szerepe. Tervezik a kis települések további elsablonosításának megállítását, az egyediség visszahozását, amely régen megkülönböztető jegy volt a falvak között. A házak eluralkodott barna-fehér tónusa helyett szeretnének újra látni az e tájba illőbb, hagyományos, piros tetős, cserepes, fehér falú, zöld-fehér nyílászárókkal ellátott épületeket. Ha már a színeknél és az esztétikánál tartunk, hadd írjam ide egyik vesszőparipámat e témában, kérdés formájában (Angyal László maga is egyetértett): a Déri Múzeum mellett vajon meddig éktelenkedik még változatlanul hupikékben a rendelőintézeti épület? Éppen úgy fest ott ugyanis ezáltal a városkép, mint az a nő, aki zöld szoknyát, piros blúzt, lila lakkcipőt és rózsaszín kalapot visel. A megyei műemlékvédelmi albizottság kapcsolatban áll a tévével, Ráday Mihállyal, így remélhetőleg a legnagyobb média nyilvánossága is segíti munkájukat a jövőben. Ezek a társadalmi munkások különböző támogatásokat csupán azért kérnének, hogy a folyamatos működésükhöz adottak legyenek a feltételek, s A Kistemplom melletti öntöttvas tetőtartó. Ezen a területen tervezik a régi mesterségek utcáját Fotó: Horváth Katalin MUZSIKA Harmónia életnek, halálnak Neves fővárosi művészek koncertje Szesztay Zsolt Zsúfolásig megtelt a Bartók Terem a Filharmónia új sorozata, az Oratórium-bérleti hangversenyek nyitó estjén. Neves fővárosi művészek koncertje volt ez. Halottak napján a műsor első részében stílszerűen Gabriel Fauré Requiemjét hallottuk. A múlt század végének jeles francia utóromantikus mestere a gyászmisében elsősorban a belenyugvás, a megbékélés hangulatát komponálta meg, kevesebb a műben a drámai elem, mint például Mozart vagy Verdi megfelelő művében. A Magyar Állami Énekkar — karigazgató Antal Mátyás —, valamint az Állami Hangversenyzenekar vezető karmestere, a Debrecenben is hallatlanul népszerű japán Kobajasi Kenicsiro vezényletével mindent megtettek, hogy e nagy ritkán hallható mesterművet szívébe zárja közönségünk. A főként sötét tónusú színeket nagy átéléssel, magas technikai felkészültséggel állították elénk. A szólókat éneklő Ardó Mária és Tóth János is megtették a magukét. A közönség ritka szerencséje, hogy a hangversenyt követően hazatérve, a televízió műsorában újból meghallgathatta Fauré Requiemjét, egy angol katedrálisból felvéve. Nos, ha valaki összehasonlította az előadásokat, semmi hátrányosat nem észlelhetett a magyar előadókra nézvést, ide értve a már szinte magyarnak számító karmestert is. Beethoven VII. (A-dúr) szimfóniája az élet örömeinek igazi zenei ünnepe, a műsorszerkesztést dicséri a hatalmas kontraszt. A nyitó tétel feszültségtől terhes lassú bevezetése és a fájdalmas lassú tétel csak megerősíti a szimfónia további részeiről mondottakat. Kitűnő zenekar — vonósok, elsősorban a hegedűsök — példaadóan virtuóz előadása, szuggesztív, a partitúrát belülről ismerő, minden ízében átélő karmester produkciója lázba hozta a közönséget, a siker valóban átütő volt. Mégsem hallgathatom el fenntartásaimat. Úgyszólván valamennyi tempót elsietettnek véltem, tekintetbe véve a szerző ez irányú előadási utasításait és a mű megszólaltatásának hagyományait. Ennek áraként az említett lassú bevezetés elvesztette súlyát, ellentétét az őt követő gyors, táncos lüktetésű tétellel, a második tétel, amely igazán utalhatott volna karakterével a halottak emlékére vált. Önkényesnek éreztem a scherzo középrészében a csúcspont megformálását, de legjobban a finálé fékevesztett rohanása bántott, amelyben elsikkadtak a beethoveni hangsúlyok, a tánc dionüszoszi mámora így alig követhető (és alig eljátszható) sportteljesítménnyé vált. KÖNYVJELZŐ Romániai magyar irodalmi lexikon (2.) Tóth Béla „Hetedik éve várja megjelenését a Romániai magyar irodalmi lexikon II. (G-Ke) kötete" — kezdődik a megjelent mű előszava. Vártuk mi is, olvasók a további kötetek megjelenésének reménységével. A megjelenést eddig a diktatúra korlátoltsága, az azt képviselő cenzúra ostobasága akadályozta, amelyek képtelenek voltak megérteni, hogy a szellemet nem lehet elnyomni, véka alá rejteni: a fény kitör, eget kér, bármilyen piszkos tenyér igyekszik elnyomni, így aztán az új kötet szinte változatlanul, némi csekély kiegészítéssel (például elhalálozások feltüntetése, ami legsűrűbben tán a szerkesztőség tagjait sújtotta) látott napvilágot. De a szerkesztőség — még így megtizedelve is —, s méginkább a kötet tartalma, egy olyan erős, gazdag szellemi, alkotói életre mutat, amelyre minden normális közösség büszke lehetne, s örülhetne neki. A lexikon kiadását kísérő jelenségek azonban ezt az örömöt kitagadva, már csak reánk ruházzák a megismerés teljes élvezetét. A mű a romániai magyarság, de a teljes magyarság önismeretéhez bőséges, pontos anyaggal szolgál, híven teljesítve azt a feladatot, hogy tájékoztasson a jelenben, s adatokat szolgáltasson a jövőnek. A lexikon szempontjai a szokásosnál is átfogóbbnak, kiterjedtebbek. Nagyon helyes például, hogy a körülményeknek megfelelően terjedelmes szócikkek foglalkoznak az erdélyi magyar egyházakhoz (római katolikus, református, luteránus, unitárius egyházak) kapcsolódó irodalmi tevékenységgel, ami lehetővé teszi olyan írók munkásságának ismertetését is, akikre a külön szócikkek nem terjedhetnek ki. Ugyanilyen kiemelésre érdemesek a helytörténeti intézményi és sajtótörténeti cikkek gazdag és pontos hozadékai, amelyek a szerkesztés mindenre kiterjedő figyelmét is jelzik (például Gyergyószentmiklós, Gyulafehérvár gyógyszerészeti szakirodalmának bemutatása). A tényeknek megfelelően szerepelnek az egyes tudományos szakterületek írói is. Jó gondolat volt az egyes nagy magyar írók romániai (erdélyi) vonatkozásainak lehetőleg részletes bemutatása az írók emlékezete cím alatt (például Jókai, József Attila, Kassák Lajos emlékezete stb.). Hasznos az egyes cikkeket követő irodalmi jegyzék, ami további érdeklődéshez, kutatáshoz nyújt jelentős segítséget. De a cikkek írói sorával szinte az egész élő, alkotó romániai magyar irodalmat is felidézi a kitűnő kötet. Várjuk a folytatást.