Hajdú-Bihari Napló, 1993. január (50. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-08 / 6. szám
1993. JANUÁR 8., PÉNTEK KÖZOKTATÁS HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ 7 SS_________| Arany Lajos Csokonai „rokonai” Talán a véletlen műve, hogy értékeink őrzésének témájában, karácsony táján, csaknem ugyanazon a napon találkozhattam egy pozitív és egy negatív példával. Mindkettő beszédes, érdemes hát őket ideidézni. Kezdem a jóval. Már jó előre hírét vettük, hogy a Petőfi Irodalmi Társaság, a Debreceni Irodalmi Múzeum és a debreceni II. Rákóczi Ferenc honismereti szakkör milyen méltó módon emlékezik meg Petőfi Sándor születésnapjáról. December 31-én, délután három órától koszorúzással egybekötött tartalmas mementót rendeztek a szakkör által éppen 35 esztendeje elhelyezett emléktáblánál. Szilveszter napján, a legvérmesebb dudálások és a felfokozott újévi hangulat közepette sem feledkezett meg a koszorúzó mintegy tíz kulturális, társadalmi szervezet a nemzet nagy fiának születési évfordulójáról. Egyetemi tanártól hallom ugyanakkor, hogy egy nemrég nála járt debreceni gimnazista (nem akármilyen hírű iskola diákja!) felkészültségéről hamar kiderült: óriási hiányosságai vannak. Olyanok, hogy fogalma nincs például arról, melyik városban áll Csokonai Vitéz Mihály síremléke, s példának okáért, arról sincs tudomása, hol született e jeles költőnk. Nem mindennapi dolog az említett születésnapi ünneplés. Az utóbbi, a tudásbeli hiátus azonban mindennapibbnak, sőt - felháborodásunk ide vagy oda - sajnos, szokványosabbnak látszik. Lehet ilyet tapasztalni érettségi vizsgákon, felvételiken is bőséggel. Szinte külön gyűjteményt lehetne készíteni azokból a diákelszólásokból, amelyek komoly fővakarásra késztetnek tanárt és érettségi elnököt egyaránt. Igaza van az említett tudósnak: kampányt kellene indítani annak érdekében, hogy a lokálpatriotizmusnak legalább a legelemibb sajátosságait magukévá éljék ifjaink. Hogy kinek lenne a feladata pótolni a hajdani nagy debreceni magyartanárok megszállottságát, amely az iskolai tanulmányoknak már a legkezdetén irodalmi sétára vitte a diákokat? Összefogás dolga lehet az ügyet kezelni. Az iskolák közötti kommunikációs csatornákat intenzívebben kellene működtetni, hívni egymást legjelesebbjeink felidéző erejű köszöntésére, az önkormányzatnak sűrűbben kellene kezdeményeznie (mert hála istennek, számos a megyei illetőségű hírneves régi személyiség) olyan városi, megyei szintű fórumok, vetélkedők rendezését, amelyek révén a helyismeret és helyszeretet fejlődhet vagy legalább kimozdulhat a holtpontról. S folytathatnám az ötleteket. Vénkerti varázslat Debrecen (HBN - A. L.) - Mint korábban ezen az oldalon írtunk róla, ötszáz gyereket tekinthet tanítványának (közülük hatvanan versenyeken, fellépéseken is részt vesznek) Vollay Enikő balettmester vezetőedző, aki a Kinizsi SE ritmikus sportgimnasztikai osztályán dolgozik. Legutóbb karácsony alkalmán lepte - ajándékozta meg a főleg szülőkből, hozzátartozókból verbuválódott közönséget óvodás- és iskoláskorú kis tanítványai látványos gimnasztikai bemutatójával. A Vénkerti Általános Iskola tornatermében a kicsik zenés sporttáncuk első részét ezúttal nem szokványos módon lejtették: az elsötétített terem gyertyafényözönben úszott, s az apróságok csillagszórókkal kísért bemutatója könnyet fakaszthatott a sziklából is. Rideg világunkban szigetek lehetnek az efféle megindítóan szép események. PEDAGÓGIAI HÍREK • AZ IRINYI ÉVKÖNYVE Az Irinyi János Élelmiszer-ipari Szakközépiskola, Szakmunkásképző Intézet és Gimnázium új évkönyve az 1991-92-es tanév krónikáját tartalmazza. Szólnak az iskolai élet főbb kereteiről, értékelik nevelési és oktatási tevékenységüket, a tanulmányi munkát, vizsgálják az iskola és élet kapcsolatát, a gyakorlati oktatás helyzetét, s elemzik a tanórán kívüli nevelést és oktatást. • A BETHLEN ÚJ SZAKIRÁNYAI. Az 1993-94-es tanévben táj ágazatokon nyújt szakképzést a Bethlen Gábor Közgazdasági és Postaforgalmi Szakközépiskola. A hagyományos számviteli-gazdálkodási, számítástechnikai programozó, képesített könyvelői, valamint postaforgalmi tagozat mellett az új tanévben jelentkezni lehet középfokú menedzser-titkári, illetve külkereskedelmi vállalkozói ágazatra. Az OLDALT SZERKESZTI: Arany Lajos Mesét mesélnek a „kis Fazekas” diákjai Debrecen (HBN) Közhelynek hangzik, de bizonyosan igen elmélyült és szeretetközpontú oktatói-nevelői munkát igényel annak elérése, hogy általános iskolás diákok közös erővel kötetre való mesét írjanak. E tanári tevékenység nyomán a Fazekas Mihály Általános Iskolában megmozdult a tanulói fantázia, s csaknem félszáz mese, verses történet és mesefordítás kerekedett százharminc oldalas könyvvé ebben a sajátos alkotói műhelyben, amelyben Tuza Tibor és Vitéz Ferenc, valamint a sajnos már elhunyt Fekete Antal két évtizedes közvezetésével huszonhárom tanuló vetette papírra képzeletvilága termékeit, amelyeket Minya Gábor irányításával öt diák illusztrált. Az alább következő mesét az iskola angol szakköre fordította. A világ legokosabb tolvaja Sok évvel ezelőtt történt, hogy három tolvaj üldögélt a folyó partján, egy kis falu közelében. Az egyik dicsekedni kezdett: - Én vagyok a legokosabb tolvaj a világon. - A másik ránézett, és kacagott rajta: - Tévedsz! Én vagyok a legokosabb. - Mire a harmadik már hahotázott: - Tévedtek ti mind a ketten! Én vagyok az egész világ legokosabb tolvaja. Erre foladást kötöttek. Mindhárman etettek a földre tíz-tíz aranyat, s megegyeztek, hogy azé lesz a harminc arany, aki be tudja bizonyítani, hogy ő a legokosabb tolvaj az egész viágon. A folyó melletti mezőn megláttak egy öregembert kecskéivel és bivalyaival. Az első dicsekvő máris közölte: - Én ellopom tőle az egyik kecskéjét. - Azzal elindult felé. - Jó reggelt, öregapó! - köszönt rá. - Ha elmegy ahhoz a durian fához, akkor valami nagyon érdekeset fogsz találni. Az öreg kíváncsian el is ment, de hiába keresgélt a fa körül, nem talált semmit. Mire meg visszatért állataihoz, a tolvajjal együtt hűlt helyét találta egyik kecskéjének. A másik tolvaj csak legyintett: - Ez nem volt valami nagy dolog. Bárki el tud lopni egy kecskét. Engem nézzetek meg! Én az egyik bivalyát fogom elcsenni! - Azzal ő is átsétált a mezőn. - Jó reggelt, öregapó! Miért vagy olyan szomorú? Az öregember elpanaszolta baját, hogy egy tolvaj ellopta tőle a kecskéjét. - Az előbb láttam egy embert, aki kecskét vezetett - mondta erre a második tolvaj, és az ellenkező irányba mutatott. - Azon az úton ment. Ha sietsz, még utolérheted. Szedte is az öreg a lábát, amilyen gyorsan csak tudta, de természetesen nem talált rá sem a tolvajra, sem a kecskére. Amire meg visszaérkezett, a másik tolvaj ellopta, és társaihoz vitte legszebb bivalyát. A harmadik tolvaj ezt is becsmérelte: - Nem valami nagy dolog! Bárki el tud lopni egy bivalyt. Engem nézzetek meg! Én azt a ruháját lopom el tőle, ami rajta van. A másik kettő rácsodálkozott: - Ha ezt meg tudod csinálni, akkor tényleg te vagy a világ legrafináltabb tolvaja - mondták neki, és néztek utána, ahogy átsétált ő is a mezőn. - Jó reggelt, öregapó! Miért vagy olyan szomorú? Az öreg neki is elkeseregte, hogyan lopták el tőle egyik kecskéjét és legszebb bivalyát. - Rá se ránts! - vigasztalta a harmadik tolvaj. - Ezért ne lógasd az orrod! Én tudok egy helyet, ahol húsz aranyat találhatsz, s az busásan kárpótol a veszteségedért. - Hol? - kérdezte felcsillanó szemmel az öreg. - A folyóban - kapta meg a választ. - Amikor áteveztem a folyón, megbillent a csónakom, és vízbe esett a tarisznyám, amiben húsz arany is benne volt. - De miért nem merülsz be te a folyóba és keresed meg magad az aranyaidat? - Mert nem tudok úszni. De ha te felhozod a tarisznyámat, akkor a húsz aranyat megtarthatod. Az öreg kapott az ajánlaton, máris levetette ruháit, és lemerült a víz alá, de hiába, nem talált ott semmit. A harmadik tolvaj közben visszatért társaihoz az öreg ruháival, és felvette a földről a harminc aranyat. - Láthatjátok, én vagyok a legokosabb tolvaj az egész világon, ráadásul elnyertem tőletek tíz-tíz aranyat is. De most szánjuk meg azt a szegény ötembert... A három tolvaj ebben egyetértett. A kecskével, a bivallyal meg a ruhával visszabandukoltak a folyó mentén a magába roskadt öregemberhez. - Ne haragudj ránk! - kérlelte a harmadik tolvaj. - Itt van a ruhád, itt a kecskéd, a bivalyod, meg az ijedtségre a húsz arany is, amit te neked ígértem. Mi most csak tréfáltunk. Máskor azonban vigyázz jobban az állataidra! Aki gyermek, küldheti rajzát, festményét! Zánka (HBN) A Gyermekalkotások Galériája kötetlen témájú képző- és iparművészeti pályázatot hirdet az ország minden gyermeke számára. A kiírók azt szeretnék, ha a pályázó alkotásaiban bemutatná hazája tájait, értékeit, szépségét, a szülői ház, a család életét, örömeit, gondjait, iskoláját, saját magát, barátait, társait, kedvenc szórakozását, a felnőttek életét otthon és a munkában, a népi szokásokat, hagyományokat stb. A pályázatra beküldhetők - eredeti címének feltüntetésével - a kedvenc irodalmi vagy zenei művek illusztrációi is. A pályázatra 5-15 éves korú gyermekek küldhetnek munkákat. (Azok, akik 1978. január 1. után születtek.) Pályázni csak 1992-93- ban készült eredeti, önálló művel lehet. Minden pályázónak legalább két alkotást kell beküldenie, kivéve, ha a video-art vagy computer-art területén pályázik. A mű mérete tetszés szerinti, rajzok és festmények esetén maximum 50x70 cm. A képek paszpartu, illetve keret nélkül küldendők. A pályamunkák tetszőleges anyag és technika felhasználásával készülhetnek: festészeti és grafikai technikák (szén-, kréta- és pasztellmunkát csak fixálva fogadnak el); batik és egyéb textilfestés; kisplasztikák, kerámiák; rézdomborítás; tűzzománc; computer-art; video-art. Minden pályamű hátlapjára ragasztott papíron gépírással a következő adatokat kell feltüntetni: a pályázó neve, születésének időpontja (év, hó, nap); a pályázó pontos ríme; a beküldött alkotás témája, a kép címe; a felkészítő (tanár) neve, szignója. A pályamunkákat a versenyzők az iskolákban, intézményekben, szervezeteken keresztül küldték el a lentebb olvasható címre. A kiírók kérik, hogy a beküldött pályamunkákról készítsenek gépelt összesítő listát két példányban, amely tartalmazza a pályázó nevét, születésének pontos időpontját, illetve az alkotás témáját, a kép címét. Nem bírálják el azokat a műveket, amelyek sérülten érkeznek, amelyeknél a műkészítés önállósága vitathatóvá válik, illetve amelyeknél a kért adatokat nem megfelelő módon tüntették fel, valamint amelyek a beküldési határidő után érkeznek. A pályamunkákat 1993. március 31-ig kell beküldeni az alábbi címre: Gyermekalkotások Galériája, 8250 Zánka. A beküldött alkotásokat nem küldik vissza. A zsűri által kiállíthatónak minősített munkák a Gyermekalkotások Galériája tulajdonába, gyűjteményébe kerülnek, s azokat kiadványaikhoz felhasználják. A rendező szervek a beküldött művekkel kapcsolatos minden jogot maguknak tartanak fenn. (A pályázattal kapcsolatos egyéb információk a fenti címről kérhetők.). A zsűri a pályamunkákat korosztályonként és technikánként díjazza. A legjobb teljesítményt nyújtó pályázókat a Gyermekalkotások Galériája nyári tehetséggondozó táborába meghívja. Az elmúlt évi pályázat egyik korosztálydíjas alkotása: Papp Zoltán (Debrecen): Anya Az egyházi iskolák helyzete (1945-48), 5. Füri Zoltán Az általános iskola megszervezése A kultuszminisztériumban ha lassan is, de folytak az oktatási reform előkészületei. A reform elkerülhetetlennek látszott. A baloldal pártjai egyöntetű akaratként fogalmazták meg az elmaradottnak ítélt oktatási struktúra felszámolását, a modernnek tartott és a volt uralkodó osztályok művelődési monopóliumát felszámoló nyolcosztályos általános iskola kiépítését. A VKM 1945. július 3- án kiadott egy rendeletet, melynek szellemében „az 1945/46. iskolai évtől kezdve minden népiskolát nyolcosztályos népiskolává" szándékoztak fejleszteni, „minden átmenet nélkül". Hogy a rendeletet végre lehessen hajtani, hogy az osztályok megszervezhetők legyenek, a tanszemélyzetet biztosítani tudják, az osztatlan iskolák számára, jellegre való tekintet nélkül, kötelező együttműködést, kooperációt írtak elő. Július 28-án Teleki Géza sajtóértekezleten jelentette be: az új tanévtől nyolcosztályos iskolákat fognak működtetni. A kultusztárca vezetőinek szemléletéből, a jogfolytonosságra figyelő magatartásából következett, hogy nem egy új iskolatípus kialakítását tartották feladatuknak, hanem a népiskolák továbbfejlesztésében gondolkodtak. Ennek ellenére a rendelet az egyházak jogállását sértette. A kötelező kooperáció útján megvalósuló nyolcosztályos népiskola az egyházi iskolák összevonását, felekezeti jellegének csorbulását jelentette volna. Mindszenty József, értesülve a minisztérium döntéséről, a szülők természetjogára, az egyház nevelési szabadságára hivatkozva, a rendeletet úgy minősítette, hogy az „gyökerében már nem is burkolt lépés az összes hitvallásos iskolák léte ellen". A hercegprímás tiltakozásának hatására a katolikus, a református és az evangélikus egyház képviselőinek részvételével értekezletet tartottak a VKM-ben, s a rendelet leginkább kifogásolt részét, a kötelező kooperációt, kívánatosra módosították. Miközben a VKM-ben még csak a népiskolák továbbfejlesztésének munkálatai folytak, a minisztertanács kiadta a 6650/1945. ME. számú rendeletét az általános iskolák felállításáról. Ezen rendelet, illetve a végrehajtása érdekében kibocsátott utasítások jelentőségét Simon László kultuszminisztériumi államtitkár szerint az adta, „hogy már névvel és kvalifikációban is" megkülönböztették „egymástól a népiskolát és az általános iskolát". A kormány elképzeléseivel szemben a felekezetek részéről megfogalmazott ellenvetések hűvössé tették az egyházak és a kormányzat között amúgy is feszültségektől terhes légkört. A politikai életben - az 1944-1945. évek fordulóján csak helyi szinten megfogalmazott - államosítási kezdeményezések 1946-ban újabb impulzusokat kaptak egyik-másik baloldali párt tagjai által tett kijelentésektől, míg az egyházakban az államosítástól való félelem vált dominánssá. A kormányzat nem gondolt, nem is gondolhatott még 1946-ban az iskolák államosítására, mivel ehhez sem a politikai, sem az anyagi feltételek nem voltak adottak. Amint azt a kultusztárca vezetői nyilvánosan többször is kifejtették: szóba sem került az államosítás. (Folytatjuk)