Hajdú-Bihari Napló, 1994. november (51. évfolyam, 258-283. szám)

1994-11-17 / 272. szám

8 HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ 1994. NOVEMBER 17., CSÜTÖRTÖK SPORT. Könnyed „előjátékkal” D­V­SC-Sy­mphonia- Caola SE 30-22 (16-10) Zalaegerszeg (HBN - K. Á.) - 800 néző, vezette: Rózsa, Szabó. DVSC-Symphonia: Szopóczy -_______ Horváth 1.1, JEDDI 7/1, RATKÓ 5, Lajterné 1, CSAPÓ 8, LÁSZLÓ 4. Csere: SZAMOZVANOVA (kapus), Zupkó 1, Vi­­rincsik 2, Sándorné 1, Rozsos. Edző: Köst­­ner Vilmos. Zalaegerszeg: Bödör - UTASI 5/2, Né­meth 3, Madár, MAJOR 5, OTAS 7, Galov­­ko 2. Csere: Sulyokné (kapus), Kiss, Köbli, Tóth. Edző: Katona Sándor. Kiállítás: 6, illetve 2 perc. Hétméteres: 1/1, illetve 4/2. A női kézilabda NB I.-ben lejátszott mér­kőzésen Csapó, Jeddi és Ratkó átlövéses gól­jaival meggyőző előnyre tett szert a DVSC az első félidőben. László indításban elért gól­jai élményszámba mentek. A második játék­rész jól indult a Loki számára, tovább nö­velte előnyét (20-11). Majd kissé könnyel­­műsködtek a debreceniek és a hazaiak lel­kes játékkal 27-22-re felzárkóztak. A végén a vendégjátékosok ismét összeszedték ma­gukat, Jeddi és Csapó góljaival beállították a végeredményt. A piros-fehér csapat könnyedén nyert, jobb védekezéssel azon­ban még nagyobb arányú győzelmet is arat­hatott volna. A DVSC-Symphonia csapata csütörtökön Budapesten tart edzést, majd onnan repül pénteken reggel Ankarába, az EHF-kupa­­meccsre. Nyit a műjégpálya Debrecen (HBN)­­ Régen várt pillanat kö­vetkezik el november 18-án­­ pénteken­­ dél­után öt órakor: a nagyközönség számára ki­nyitja kapuit a nagyerdei műjégpálya. Ezen a napon este nyolc óráig lehet majd korcso­lyázni. Szombaton és vasárnap reggel nyolc­tól 11-ig, délután kettőtől ötig és este fél hat­tól fél kilencig várja a jeges létesítmény az ér­deklődőket. Aranyak Szlovákiából Debrecen (HBN)­­ A Debreceni Dózsa úszói az elmúlt hét végén Kassán vettek részt egy nemzetkö­zi viadalon, amelyen négy ország­­ból több mint kétszáz versenyző állt rajtkőre. A meglehetősen zord körülmé­nyek között Fazekas Mónika tanítványai ny­olc aranyérmet nyertek. A legeredménye­sebb Fülep Zoltán volt, aki három számban elsőként, egyben pedig másodikként csapott a célba. Eredmények. Nők, 50 m­ mell: 1. Lengyel Dorottya; 200 m mell: 1. Lengyel D.; férfi­ak, 50 m gyors: 2. Fülep Zoltán; 50 m mell: 1. Fülep Z., 3. Széles J.; 50 m pillangó: 1. Fülep Z.; 50 m hát: 1. Pethő Zoltán; 200 m mell: 1. Fülep Z.; 200 m hát: 1. Pethő Z., 2. Szlovák P., 3. Rutkovszky Á.; 400 m vegyes: 1. Pethő Z.; 1500 m gyors: Szlovák Szabolcs. Csapatverseny: 1. Kassa, 2. D. Dózsa, 3. Pop­­rád. 12 klubja SOROKBAN • „Ezt a mérkőzést elveszítettem, de készen állok arra, hogy új életet kezdjek" - így kö­szönt el a New York-i Madison Square Gar­den közönségétől Martina Navratilova, mi­után a mesterek tornája első fordulójában 6:4, 6:2 arányban alulmaradt az argentin Gabriela Sabatinivel szemben. Mivel a 38 éves teniszezőnő már korábban nyilvános­ságra hozta, hogy ez lesz az utolsó torna, amin elindul, a vereség egyben pályafutása befejezését is jelentette. • Ma­­ csütörtökön­­ délután három órától egynapos sportszerkiállítás és -vásár lesz a Móricz Zsigmond körúti sportkollégiumban. Ugyanott este fél nyolctól Balog Tibor tart diavetítéssel egybekötött élménybeszámolót a közelmúltban megrendezett New York­­maratonról, amelyen ő is sikeresen teljesítet­te a távot. • Lámfalusy Anna, a DSI cselgáncsozója a magyar válogatott színeiben november 17-20. között a portugáliai Lisszabonban a junior Európa-bajnokságon vesz részt. • E hét végén Nyíregyházán immár hatodik alkalommal rendeznek teremkrosszversenyt. Szombaton és vasárnap kilenc ország 41 ver­senyzője áll rajthoz a Bujtosi Szabadidőköz­pontban, ahol az első napon délelőtt 10, a másodikon 11 órakor kezdődik a program. Tanár, diák és edző együtt a sikerekért Húsz éve alakult meg a debreceni Csokonai-gimnáziumban a testnevelés tagozat Nagy Zoltán Gábor Debrecen (HBN) - Ebben a ta­névben 20 éves a debreceni Cso­konai Vitéz Mihály Gimnázium testnevelés tagozata. Ebből az al­kalomból a héten ünnepi rendez­vények zajlanak az iskolában és megemlékeznek névadó költő­jükről is. Öregdiákok találkoz­nak régi tanáraikkal, majd játé­kos sportversenyeken mérik ösz­­sze tudásukat mai társaikkal. Ki­állításon mutatják be az elért tel­jesítményeket tanúsító sportdo­kumentumokat, s a két évtized krónikáját és eredményeit feldol­gozó könyv jelenik meg. A hetvenes évek elején a gim­názium tanári karának újító szándéka szerencsésen találko­zott az akkori városi sporthiva­tal igazgatójának, Sorbán Lász­lónak ötletével. Az elképzelést, mely szerint a sportban jó képes­ségű tanulók számára a Csoko­naiban testnevelés tagozat léte­süljön, az intézmény előző igaz­gatója, Czinege Albert is felka­rolta. Az évek során a profilbő­vítést szolgáló tagozatos képzés - heti négy-öt óraszámban és rendszeres délutáni edzéseken - a testi nevelés mellett a tovább­tanulásra való felkészülést is si­kerrel szolgálta.­­ Nem csak Debrecenből és a régióból, hanem az ország min­den részéből jönnek iskolánkba a testnevelési tagozaton tovább­tanulni szándékozók. Rendsze­resen két-háromszoros a túlje­lentkezés, így a felvételi vizsgán a legjobb képességű diákokból válogathatunk - mondja Pogány Béláné igazgatónő, aki 1975-ben már végzett tanárként tért vissza az egykori alma materbe. - A sport tagozatos osztályokba já­róknak a többiekkel azonos ta­nulmányi követelményeket kell teljesíteniük, de számukra hatal­mas megterhelést jelent a ver­senysportban való részvétel, helytállás. A felkészülés, az edzőtáborok, a versenyek miatt sokat hiányoznak igazoltan a C- sek. Tanulmányi felzárkóztatá­sukban azonban segítenek a szaktanárok, egyénileg is foglal­koznak az élsportoló gyerekek­kel, akik az elmúlt évtől sportok­tatói tanfolyamon szerezhetnek gyakorlati ismereteket. Később saját környezetükben szervezhe­tik a sportéletet. Követelmény­­rendszerünkben szeretnénk a „jó tanuló - jó sportoló" elvet érvé­nyesíteni. Az elmúlt 20 esztendő sport­eredményei között Bradács Mik­lóssal, a gimnázium testnevelő tanári munkaközösségének ve­zetőjével tallózgattunk. - Az eddigi 16 sport tagozatos osztályt szárnyra bocsátó évfo­lyamokban sok ezer gyerekkel szerettették meg egy életre a Sportot. Közülük több mint szá­zan lettek testnevelő tanárok, so­kan pedig más képzettséget sze­reztek, de ma is sikerrel tevé­kenykednek sportolóként vagy edzőként. Az országos középis­kolás­ bajnokságokon labdarú­gásban, a leány- és fiútornában, kézi- és röplabdában többször értünk el dobogós helyezéseket. Kiugró egyéni teljesítmények születtek atlétikában, birkózás­ban, cselgáncsban, ritmikus sportgimnasztikában is. A me­gyei sporthivataltól, a Debrece­ni Sportiskolától jelentős anyagi támogatást kap az iskola. A ver­senyek költségeihez, a szükséges utazásokhoz és tornaszerek vá­sárlásához sajnos nagyon kevés az évi 4-600 ezer forint állami tá­mogatás. Az elmúlt sikeres és eredményes 20 év a testnevelés tagozat további fenntartására és fejlesztésére ösztönöz bennünket és az egyesületek edzőit. Az elmúlt húsz év „termésének” egy része a vitrinekben Amatőr fotó Az olimpiai válogatott száz százalékkal zárt Olimpiai labdarúgó-selejtező mérkőzésen: Svédország-Magyarország 0-1 (0-1) Helsingborg (MTI)­­ 6000 néző, v.: Snoddy (északír). Svédország: Held­­ man - Anegrund, Lucic, O. Nils­son, Henriksson - Andersson, Hansson, Jonsson, Persson - Po­well, Skoog. Magyarország: Babos - Drago­ner - Molnár Z., Pető, Mátyus, Szatmári - Szanyó, Lisztes, Eg­­ressy - Dombi, Herczeg. Csere: Andersson helyett Gustavsson (35.­­), Hansson helyett Andrijevski (66.), illet­ve Herczeg helyett Zavadszky (71.), Lisztes helyett Preisinger (88.) Gólszerző: Lisztes (31. p). Sárga lap: Skoog (29. p), Pers­son (60.), illetve Dragoner (9.), Herczeg (50.). Nem túl jó előjellel várta a ma­gyar olimpiai labdarúgó-váloga­tott a kedd esti selejtező mérkőzé­sét, mert Hrutka belázasodott, nem tudta vállalni a játékot, így Dunai Antal szövetségi edző a debreceni Szatmárit jelölte a kez­dőcsapatba. Az első percekben a svédek igencsak nekilódultak, egymás után teremtettek helyzetet, a ma­gyar védelem azonban jól állt a lá­bán. A hazaiak erőfölényét és gyorsaságát a mieink technikás já­tékkal ellensúlyozták, a földön tar­tott labdával megzavarták az el­lenfelet. Huszonöt perc eltelte után a magyar együttes átvette a játék irányítását, egyre bátrabban támadott, majd a vezetést is meg­szerezte. A 31. percben Heldman ka­pus egy hazaadást saját játéko­sába lőtt, Lisztes elcsípte a lab­dát, és a kapust is kicselezve az üres kapuba helyezett (0-1). A gól meghozta a magyar csapat já­tékkedvét, azonban Herczeg há­rom óriási helyzetet is elhibázott. Fordulás után a hazai fiatalok óriási lendülettel rohamoztak, mindent egy lapra feltéve töre­kedtek a kiegyenlítésre, a véde­lem hősies ellenállásának kö­szönhető, hogy a skandináv gár­da erőfeszítéseit nem koronázta siker. A Dunai-legénység to­vábbra is az első félidőben alkal­mazott taktikát alkalmazta, a föl­dön járatta a labdát. A 91. perc­ben Dombi remekül verekedte be magát a svéd 16-oson belül­re, kifogástalanul ívelt Egressy­­hez, de az újpesti fiatal 8 m-es fejese mellé szállt. Dunai Antal szövetségi edző csapata százszázalékosan zárta az évet. A magyar érdekeltségű 3. csoportban játszott másik mérkő­zésen: Svájc-Izland 2-1 (1-0). Nyon, 950 néző, gólszerzők: Cas­tillo (42.­­), Sesa (81.), illetve Be­­nediktsson (88.) A csoport állása: 1. Svédország 3 mérkőzés/6 pont (6-1), 2. Ma­gyarország 2/6 (3-1), 3. Törökor­szág 2/3 (4-2), 4. Svájc 2/3 (2-6), 5. Izland 3­ pont nélkül (1-6). Ünnepségek a jubileumok jegyében Debrecen (HBN)­­ Idén 30 éves a Debreceni Sportiskola és 20 éves a Csokonai Vitéz Mihály Gimná­zium testnevelés tagozata. Ebből az alkalomból a jubiláló intézmények november 18-án - pénteken -, azaz holnap egész napos színvonalas programot szerveznek. Erre min­den érdeklődőt szeretettel várnak, különös tekintettel a Csokonai test­nevelés tagozatos osztályaiban végzett diákokra, illetve a sportis­kola mai és egykori sportolóira. A 9-től 12 óráig tartó vidám sportdél­­előttöt követően az egykori öreg­diákok, köztük Szántó Anna, Szu­­nyogh Hajnalka, Kovács Judit, Fe­kete Ildikó, Török Lajos, Pécsi Mó­nika, Anton Zsuzsa, Magyar Ba­lázs, Csapó Ágnes és Kovács Tün­de délután fél egytől találkoznak egymással és az érdeklődőkkel. A jubileumi gálaműsor pénte­ken délután öt órakor kezdődik a Hódos Imre-sportcsarnokban, ahol Mazsu János alpolgármester mond köszöntőt, majd az intézmé­nyek igazgatói emlékérmeket és emléklapokat adnak át. A sportis­kola szakosztályai közül mind­egyik bemutatót tart, míg a Cso­konai diákjai labdagyakorlatokkal, asztalugrással és tánccal szórakoz­tatják a közönséget. Ugyancsak holnap - pénteken - az Oláh Gábor utcai sportcsar­nokban délután évfolyamonkénti kosárlabdacsatákat vívnak egy­mással a Tóth Árpád- és a Kos­­suth-gimnázium diákjai a Tegáz­­kupáé­rt. Az utolsó mérkőzés má­sodik félidejét a Debrecenben tar­tózkodó Kuncze Gábor belügymi­niszter, az egykori kiváló NB I-es kosárlabdázó is megtekinti, majd átadja a kupát a győztes negye­dikeseknek. Azt követően pedig baráti eszmecserét folytat a megye és a város legjobb sportolóival, sportvezetőivel és menedzserei­vel. TOTÓTANÁCSADÓ: . ■: ■ ' 46.. hét Sportf. NSport Sport P. Napló 1. Parmalat FC (16)-Ferencváros (3)2,x2,x2,x2 2. ETO FC Győr (10)-Nagykanizsa (13)1 l,x1 1 3. Dortmund (1)-Freiburg (6) l,x 1,2 x,l1 4. Frankfurt (ll)-Mönchengladbach (3) x,2,l l,x,21 1,2 5. Karlsruhe (10)-Bayem München (7) x,l,2X x,lx,2 6. 1860 München (16)-Leverkusen (5)2,x xZlx,22,x 7. VfB Stuttgart (9)-Bochum (17)1 1 1 1 8. Uerdingen (13)-Bremen (2)2,x,lx,2x,22,x 9. Bresda (18)-Roma (5)2,x2 x,l2,x 10. Cagliari (10)-Genoa (12)1 l,x l,x1 11. Napoli (14)-Fiorentma (3) X,1 1X2x,2x,2 12. Parma (l)-Foggia (6) lA1 1 1 13. Sampdoria (8)-Torino (13) ly l,x 1,X1 14. BVSC (5)-Pécs (7) lA l,xX 1 Nyolcmillióért Frankfurt (dpa) - Meg­­kezdődött a férfi tenisze­­zők IBM-ATP világbaj­_______­noksága. A sorozaton a világ jelenlegi legjobb nyolc teni­szezője csatározik, az összdíjazás nyolcmillió dollár. A szervezők két négyes csoportba osztották a játé­kosokat. Keddi eredmények a Vö­rös-csoportban: Sergi Bruguera (spanyol)-Michael Chang (ameri­kai) 7:6, 7:5. Az ibériai sportem­ber 1 óra 40 perc leforgása alatt di­adalmaskodott. Andre Agassi (amerikai)-Alberto Berasategui (spanyol) 6:2, 6:0. Fehér­ csoport: Boris Becker (német)-Goran Ivani­sevic (horvát) 6:3, 3:6, 7:6. Még biztosabban győzhettek volna Hajdúszoboszló (HBN - B. SZ.)­­ Sikerült a visszavágás a tavalyi ve­reségért, még úgy is, hogy leg­alább két pont a csapatban maradt. Gázláng SE-REAC 7:5. Győ­zött: Fogarasi, Máté, Forgács, Tor­nai, ifj. Tóth. Döntetlen: Vadász, Priehoda, Sárosi, Mikó. Vesztett: Szurovszky, Lengyel, ifj. Baranyai. Ha lehet, még fokozódott a küz­delem a Budapesti Honvéd elleni „csatához" képest, hiszen itt a 6. órában még hat játszma tartott. Ötben a győzelemért, egyben a döntetlenért viaskodtak a szobosz­­lói versenyzők. A győztesek közül az éltáblán Fogarasi Tibor egysé­ges, szép vezéráldozatos játszmá­ban kényszerítette feladásra Almá­­si István nemzetközi mestert, ma­jd Máté, Forgács ellenfelei - vesz­tett állásokban - túllépték a gon­dolkodási időt. A továbbiakban Tornai és ifj. Tóth előbb tisztet, ké­sőbb mérkőzést nyertek. A négy döntetlenre végződött találkozó­ból háromban a győzelemre is volt esélye a hazai versenyzőknek, de végül csak a fél pontot tudták megszerezni. A vesztes partikból egyben szintén benne rejlett a nye­rés lehetősége a nyitás után, ám egy kis könnyelműség miatt oda­lett a játszma. Ezzel a győzelmével a Gázláng megtartotta 10. helyét az OB I-ben és az őszi utolsó fordulóban a jó formában lévő és nagyobb játék­erőt képviselő Dutéphez utazik Kecskemétre.

Next