Hajdú-Bihari Napló, 1995. október (52. évfolyam, 232-256. szám)

1995-10-18 / 246. szám

16 HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ INNEN-ONNAN 1995. OKTÓBER 18., SZERDA A nap krónikáját a rádióban hallgatja az em­ber. Pontosan délben kezdődik, de azért ek­kor, mert mi éppen a Déli krónikát szeret­nénk hallgatni. Ha ugyanis az Esti krónika érdekelne vagy netán a reggeli, akkor más időpontban kell bekapcsolnunk a rádiót, mindössze egyetlen szabályt kell betarta­nunk, mindig a középhullámra kell állnunk,­­ott is az ötszázvalahány kilohertzes hullám­hosszra. Ha így cselekszünk, akkor egészen biztosak lehetünk abban, hogy az ismert vi­lágegyetem legfrissebb és legérdekesebb hí­reinek jutunk birtokába. Most pontosan dél van, ezért bekapcsoljuk a rádiót, méghozzá a jelzett hullámhosszon. Először ugyebár a déli harangszó hallik, aztán bejelentkezik a hírolvasó. Utána rögtön megtudjuk, hogy a Gyula elment fáért a Határ útra, a Józsi meg tegnap berúgott, ezért nem tudott elmenni Szoboszlóra, a megbeszélt találkozóra. Mindjárt ez után az újabb párizsi metróme­­rényletről szól a beszámoló, majd a Béla je­lentkezik azzal a fontos hírrel, hogy az öt­venhatosok terén 36 forint a krumpli. Aztán a boszniai háború fejleményeit ismerteti a tudósító, majd újra a Béla jön: elfogyott a krumpli. Ez a nap krónikája. Mindenki­nek ajánljuk, akinek a rádióját zavarja a taxisok CB-je. (hu) TELEVÍZIÓ TV-1.. 5.30 Gazdateve. 5.50 Határtól határig. 6.00-9.00 Napkelte. 9.00 Tíz-­­ órai. 9.05 A Faller család. Az elszakadás. 9.35-12.00 Tízórai. Benne. 9.50­­ játék. 10.00 Gyerekszoba. 10.45 Játék. 11.10 Váratlan utazás. Felix és­­ Blackie. 12.00 Deli harangszó. 12.05 Gazdasági ábécé. 12.15 Welcome to­­ Hungan.". 12.45 Telepakk. 13.15 Képújság. 15.20 Repeta. 16.05 Népzenei összeállítás. 16.25 Topmodell. 17.01­-17.45 Kapcsolj be! Benne. 17.00 Kö­­­­lyökidő. 17.30 Oscar Junior. A szökés. 17.45 „Egyház, társadalom, kom­munikáció". 18.15 Üzlet. 18.30 Hogy is van ez? 19.00 Gyereksarok. 19.13 Új Múzsa. 19.30 Híradó. 20.03 Telesport. 20.15 Csak nézünk, mint a mozi-­­­ban. Benne. - A hatvanas évek vége, a hetvenes évek eleje. - Az örökös.­­ Magyar film. 22.25 Pókháló. NSZK- osztrák-olasz-spanyol-cseh-szlovák - tévéálm, n/l. 0.10 BBC-híradó. 0.30 Képújság. TV-2.­ 15.45 Képújság. 15.55 Mit ér az ember, ha vidéki? 16.10 Az én dzsungelkönyvem. 16.30 Zöld béka. 16.50 A furcsa madár. Horvát rajz­­i film. 17.05 Lyukasóra. 17.50 Csízió. 18.00-18.45 A körzeti stúdiók műso­ra. 18.55 Don Quijote. 19.55 Mindent, vagy semmit! 20.25 Real Madrid-Ferencváros Bajnokok Ligája. Kb. 21.15 Híradó. 22.30 Objektív. 23.05 Kék percek. 23.10 Mona Lisa tizedes - ellenzéki, alternatív fórum Budapesten 1985-ben. DVTV: kábeles adás 10.00 HirdeTv. Sugárzott adás (UHF-50-es) 15.00 Kép­újság. 18.10 Bft. 18.30 Közérzet. 19.00 Napszemle. 19.35 Rajzfilmek. 20.00 Napszemle. 20.15 Gábor diák. Magyar filmoperett. 21.45 Napszemle. 22.00 HirdeTv. 22.10 Képújság. Hírek, információk közölhetők a 412-239-es telefono­s számon. UPIBft 16.30 Beetlejuice. 17.00 Egyről a kettőre. 17.30 Falcon Crest. 18.30 Érettségi buli. 20.10 Börtöntőzsde. 21.45 Szemfény­vesztés. 23.30 A pusztító. RÁDIÓ KOSSUTH, középhullámon. 4.30—8.10 Reggeli krónika. 4.40 Határok nél-­­­kül. 5.40 Falurádió. 8.10 Műsorszemle. 8.30 Mindennapi tudomány. 8.40 Paragrafus. 8.50 Gyorsfénykép a kultúráról. 9.05-10.59 Napközben. 11.05­­ Lemezbemutató. 11.35 „Anno..." 12.00 Deli krónika. 12.30 Ki nyer ma? 12.40 Törvénykönyv­. 12.50 Külpolitikai figyelő. 13.05 Vendég a háznál.­­ 13.20 Gyülekezeti énekek tára. 13.30 Dicsérjétek az Urat! 14.05 MR-70. 14.10 Klasszikusok mindenkinek. 14.55 „Anno..." 15.05 Beszéljük meg!­­ 16.00 Délutáni krónika. 16.10 Mindennapi gazdaság. 16.20 Forródrót a­­ rendőrséghez. 16.25 Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. 17.05 „Magyarországról­­ jövök..." 18.00 Esti krónika. 18.30 Ráadás. 19.05 Sportvilág. 19.30 Jó éjszak­­­kát, gyerekek! 19.36 „Anno..." 20.05 Népdalkörök és citerazenekarok felvételeiből. 20.30 Határok nélkül. 21.05 Kossuth-klub. 22.00 Késő esti­­ krónika. 22.30 Fórum. 23.05 MR-70. Ulna rövidhullámon. 6.55-9.00 Körze­­t­­i információs magazinok. 18.30 Nemzetiségi műsorok. 21.00-22.00 Az­­• Amerika Hangja magyar műsora. 23.00-24.00 A BBC késő esti magyar műsora. PETŐFI. 4.33 Hajnali dallamok. 6.03 Reggeli csúcs. 7.45 Sportreggel. 1­8.10 Magánklinika. 8.20 Rivaldafényben. 8.50 Apró-cseprő gyerekekről. 1­9.15 Sok hűhó. 10.00 Zene­szó. 11.52 Gordiusz plusz. 12.00 Nóták. 12.50­­ Korkérdés. 13.15 Eszpresszó. 14.00 Kettőtől ötig. 17.15 Mágnes. 18.00 • Kölyökrádió. 18.30 Drogambulancia. 19.03 Zeneközelben a magnósok. 20.00 Rádiószínház. Papagájok. 20.40 Dzsessz. 21.10 Manapság. 21.15 San- s zonok. 21.30 Közvetítés a Real Madrid-Ferencváros Bajnokok Ligája mér­­t közesről. 22.20 Sok hűhó. 23.03 Sporthíradó. 23.10 Záróra. BARTÓK: 6.00-8.59 Muzsikáló reggel. 9.05 Pódium. 10.05 Talált tárgy.­­ 10.55 Operaslágerek. 11.40 Országok, tájak zenéje. 12.05 Hangverseny dél-­­ időben. 13.19 I­. V. budapesti nemzetközi kórusverseny. 14.05 „Anno..."­­ 14.55 Kamarazenekarok felvételeiből. 16.05 Az én zeném... 16.40 Hitélet­­­es történelem. 17.00 Kamarazene. 17.50 „Anno..." 18.05 A magyar zene jó évszázadai. 19.15 John Foster Black Dyke Mills Band. 19.35 Budapesti­­ zenei hetek. 1995. Kb. 21.40 Hangszerszólók. 22.18 Operatéka. 23.00 Éj­­j­szakai dzsesszklub. 0.05 Századunk zenéjéből. DEBRECEN. 5.55 Műsorismertetés. 6.00 Kossuth-krónika. 6.15 Lapszem­­­­le. 6.30 fiú­mondó. (Benne: Katasztrófa a kukoricaföldeken - Önkormány-­­ zati ülés Hajdúdorogon - Hazajött a Debreceni népi együttes). 6.45 Ku-­­­koricatermés-becslés és sertéshúskilátások. 6.55 Ügyeleti jelentések. 7.00 Krónika. 7.15 Kézilabdakupa-sorsolás. 7.30 Hírösszefoglaló, időjárás-jel­e­lentés. 7.45 Józsa János kiállítása. 7.55 Kulturális hírek. 8.00 Hírmondó.­­ 8.15 Körzeti lapszemle. 8.25 Mátyás király és udvara. 8.35 Izraeli elme-­j nyék. 8.45 Az éjszakai színházban. 8.55 Műsorzárás. Szerkesztő: Pallai­­ János. Ügyeleti telefon: 419-650. CFTY ÉS UNIVERSUM a 92,3 MHz-en. 0.00 Egy­es az U­ni­ver- f­iom startban. 5.00 Útravaló. 5.30 Napló-lapszemle. 6.30 A nap hírei. 1. 6.50 Útinform. 7.10 Útinform. 7.35 Ügyeleti hírek. 8.00 Délelőt-­­­ti sáv. Benne játék nyereményekkel. 10.30 Lakossági hirdeté­sek. 11.50 Gazdasági hírek. 12.00-13.00 Slow-motion. 15.35 Útinform. 16.35­­ Ütinform. 16.50 Renó-játék. 17.35 Napló-lapszemle. 19.30 Ügyeleti hírek.­­ 19.45 Esti mese. 20.00-21.00 Élő, telefonos kívánságműsor. 21.00-22.00 Aquarell. Színes beszélgetés a divatról. 22.00-24.00 Zenei kalandozás. I­­gn CMV­L. 16.00-19.00 Születésnapi sorsolás - Útinform - barát-­­ percek - Játék a DÁK diszkonttal - Gospel-elemozsia - Napló- ; □l­ előzetes. Szerkesztő-műsorvezető: Nagy Imre. Telefon: 419-650. ; TANDEM a 94,7 és a­ 104,5 MHz-en a kábelhálózaton. 6.00-8.00 Regge­li robogó. Zenés, információs műsor. 10.00-12.00 Délelőtti 120. Aktuális­­ információk, riportok. 12.00—14.00 Délben. Barangolás a dallamok világa-­­ ban es a Deutsche Welle rádió magyar nyelvű műsora. 14.00-16.00 Dél-­­ utáni 120. Kitekintő, közérdekű hírek, riportok. 16.00-17.00 Slágerlista. 17.00- 22.00 Esti magazin. Telefonos játék, beszélgetések, esti mese. féli00-20.00 Leveles kívánságműsor. 24.00-6.00 Éjszaka - éberen. Benne:­­ magnósok éjszakája. Óránként hírek. Telefon: 06 (54) 410-810, 410-820.­­ KELETI-FŐCSATORNA a 98,9 MHz-en: 9.00 Zöldhullám. 9.30 Het­­ajánló. 10.00 Nyomás. Zenés, információs magazin. 13.00 Country félóra. 13.30 A Deutsche Welle rádió műsora. 14.00—17.00 Társalgó. Telefon:­­ 372-089. P­ÁDIÓ HAT a 95 MHz-en, és reggel 6-tól este 6-ig az 1485 kHz-es kö­zéphullámon. 0.00-6.00 Pihentető muzsika. 6.00 Reggeli zenés hírműsor.­­ 10.00- 12.00 Szolgáltatómagazin. 12.30 Hírösszefoglaló. 13.00 Vendég­­műsor. 15.00-17.00 Játék, talkshow.­17.00 Gazdasági híradó. 17.30 Esti hírösszefoglaló. 18.00 Zene. Telefon: 432-027. RADIO EXTRA HM-95 MHz-en: 11.30-11.45 Kukti (seas). I­ S.T5~15.66 Mozgókép. 16.15 PC-magazin - Horgászoknak - Autós extra - Játékok. 18.00- 20.00 Kívánságműsor. 20.00-21.00 Slágerlista. 24.00-6.00 Éjszakai baglyoknak. Telefon: 06 (60) 358-533. Az esetleges műsorváltozásokért a szerkesztőség nem vállal felelős­séget. Winnie Mandela nem akar válni Johannesburg (MTI) - Winnie Man­dela - ügyvédei szerint - nem akar elválni férjétől, Nelson Mandela dél­afrikai elnöktől. Az ügyvédek által kedden a johannesburgi bíróság elé beterjesztett iratban Mandela asz­­szony kifejezte azon véleményét, hogy még megmenthető 37 éves há­zassága. Winnie Mandela a Reuter szerint kijelentette azt is, hogy ha a bíróság kimondja a válást, akkor igényt tart férje vagyonának felére. Mandela asszony úgy tartja, hogy férje nem tett eleget az afrikai kul­turális szokásoknak, amelyek előír­ják a kibékülés kezdeményezését, a megbocsátást és a családi összetar­tást. Winnie szerint férje azt sem is­merte el, hogy halhatatlanná válá­sában felesége is szerepet játszott. Nelson Mandela - barátai állítá­sa szerint - ismét házasodni készül. Immár harmadjára. Első feleségétől, Evelyntől 1958-ban vált el, hogy el­­vehesse Winnie-t. Nemrégiben Win­nie ajtajára tűzött egy cédulát, ame­lyen közölte vele, hogy házasságuk végérvényesen tönkrement. A Man­dela házaspár 1992 áprilisa óta hi­vatalosan külön él. Lány, galambok, Szent Márk tér - Velence Fotó: Masits István Kína és az öngyilkosság Peking (MTI) - A válás, a családi botrányok és a mentális betegsé­gek állnak az élen azon okok so­rában, amelyek miatt a kínaiak ön­­gyilkosságot követnek el. Terüle­ti megoszlásban a vidéki területe­ken aggasztóbb a helyzet: míg a városokban 100 ezer lakosra 8,7 öngyilkosság jut évente, addig ez a szám vidéken 21,4. A témában készített eddigi legátfogóbb kínai tanulmány szerint - amelyet 10 millió személy bevonásával végez­tek - a leginkább veszélyeztetet­tek a 9-36 évesek korcsoportjai. A felmérésből kiderül, hogy a kí­nai városok öngyilkossági muta­tói általában megfelelnek más or­szágok hasonló adatainak, a vidé­ki körzetek arányszámai viszont a legmagasabbak között vannak a világon. Pekingben a fő öngyilkossági okok között a válás, a családi konf­liktusok, a mentális problémák, a rokkantság, a társadalmi és iskolai igazságtalanságok, a munkanélkü­liség, és a babona szerepel. Bár vi­déken is léteznek mindezek, a vi­déki lakosságnak még a gyors gaz­dasági fejlődés okozta nagyobb mérvű negatív hatásokkal is meg kell küzdenie, így a megélhetési ne­hézségek fokozódásával, a beszű­külő mezőgazdasági munkalehető­ségekkel - idézi a jelentést a UPI. Egyéb kínai vizsgálatok szerint az öngyilkosság valamilyen mó­don összefügg a depressszióval. Több mint 14 millió kínai szenved klinikailag megállapított mentális funkciózavarban, s mint a kínai egészségügyi minisztérium egyik jelentése megállapítja: a mentális bajok magasabb aránya a hatal­mas méretű gazdasági és társadal­mi változásoknak tulajdonítható Kínában. „Kivégzés” Csátth Attila karikatúrája VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS , m­­em ír. „ - -Ma: Csendes, enyhe őszi idő vál­tozó felhőzettel, párával. Börtön a meztelen Milosevicért Belgrád (MTI)­­ Egy zajecari bíró­ság kilenc hónapi szabadságvesz­tésre ítélte egy vidéki lap illeté­kes szerkesztőjét, aki engedélyez­te, hogy Slobodan Milosevic szerb elnökről meztelen fotómontázs je­lenhessen meg újságjában. A belg­rádi Nasa Borba jelentése szerint Miroslav Radulovic szerkesztő a Borske Novine című lapban Fran­­jo Tudjman horvát és Momir Bu­­latovic montenegrói elnök társasá­gában meztelenül ábrázolja Milo­­sevicet. A szerkesztőnek az az ér­ve, miszerint a kép már korábban, mindenféle jogi következmény nélkül, megjelent egy monteneg­rói lapban, a bírónál nem talált meghallgatásra - írja a dpa. Monszun, árvíz Bangkok, San Fernando (MTI) - Százkilencvennégy halálos áldoza­ta van Thaiföldön a júniusban kez­dődött monszunesőnek. A négy hó­napja szakadatlanul hulló eső 4 mil­lió thaiföldi életét keseríti meg, el­sősorban az északi tartományok­ban, de elérte már Bangkok külvá­rosát is. A kitartó esőzésben félmil­lió hektár föld, a megművelhető te­rület 6,5 százaléka ázott tönkre - je­lenti az AFP. A Fü­löp-szigetek észa­ki részében félmillió embert kellett kitelepíteni, mert a vihar vulkáni maradványokat és lávaiszapot so­dort le a négy éve működő Pinatu­­bo tűzhányó lejtőiről. A Sybil tájfun nyomán hatméternyi hamu és vul­káni iszap bontott be egyes lakott településeket. 11 M­­T*K74 ffti III. 21.-IV. 20. A legtöbb bajt az őszinteségé­vel hozza magára. Legyen kö­rültekintőbb, és válogassa meg, hogy kinek mit mond. Ne bízzon meg mindenkiben. IV. 21 .-V. 20. Anyagi gondját szépen sorban, céltudatosan oldja meg. Ezért néha irigyei is támadnak, de ne törődjön velük. Lelkiisme­­ret-furdalás nélkül élvezze az életet. /k/k V. 21.-VI. 21. Jókora adag kapott pénz nagy meglepetést okoz önnek. Le­gyen készen arra, hogyha kell, cselekedjék és döntsön. Min­dig az első gondolat a jó. . utr-VI. 22.-VII. 22. A munkája könnyen megy, ön mégis kezd kimerülni. Ideje lenne egy kicsit magával tö­rődnie. Csináljon olyan dolgo­kat, amit már régen szeretett volna. VII. 23.-VIII. 23. Nem kedvez a csillagok állá­sa mostanában. A munkában sem találja meg az örömet. A családi élete sem felhőtlen. Et­től később csak jobb lehet. VIII. 24.-IX. 23. Új főnökét vagy kollégáját ne bántsa meg önérzetében, te­gyen inkább lakatot a szájára. Használja ki a kedvező lehető­ségeket, melyek most kínál­koznak. IX. 24.-X. 23. Nézeteltérésekre, félreértések­re, sőt bizalmatlanságra szá­míthat a munkahelyén. Ne hagyja, hogy baleknak nézzék. Legyen óvatos! ÜNfé X. 24.-XI. 22. Merítsen optimizmust a csa­ládi életből, a barátságaiból. Különlegesen jó intuícióval rendelkezik, ezért kipróbálhat­ja magát a szerencsejátékok­ban. XI. 23.-XII. 21. Ne vigye túlzásba a munkát, bármilyen csábító az előmene­tel. Ha elhanyagolja partnerét, az előbb-utóbb konfliktushoz vezet. Lepje meg valami ked­vességgel. — XII. 22.-I. 20. Ön szereti a lékét, csak éppen semmit nem tesz annak érde­kében, hogy a súrlódást elke­rüljék. Ne játssza a sértődöttet, s akkor meglátja harmónia lesz. Xk. I. 21.—II. 20. Érzelmileg teljesen föltöltődik, mindenre fogékony. Ne hagy­ja elrontani a napját, mert ami­be belefog, minden sikerülni fog. II. 21.—III. 20. Örömhírt fog kapni, lehet, hogy titkos vágya is teljesül. A szerelemben kellemes napra számíthat. Egyre inkább érzi, hogy mennyire fontos önnek a másik. IS1ÍBESBB LUKÁCS Kétszázötvenöt éve született Dugo­nics András író, egyetemi tanár, a nemesi ellenállás, a nemesi nemzeti mozgalom irodalmi képviselője. 1784-ben megjelent matematikai mű­vével a magyar matematikai és fizi­kai műszókincs kialakításához járul hozzá. Sok regényt, színdarabot írt, s ezek a nemesi olvasóközönség leg­­ünnnepeltebb írójává tették. Nagy si­­­­kerrel játszották Báthori Mária című színművét. Híres műve még a Trója veszedelme és az Etelka. Sokat tanul­mányozta a népnyelvet és sok köz­mondást gyűjtött. KEEEN­B33HI Nehéz jogilag meghatá­rozni, mit csinál a kuruzs­ló. Pedig egyszerű: kuru­­zsol. H. Á.

Next