Hajdú-Bihari Napló, 1997. november (54. évfolyam, 255-279. szám)
1997-11-01 / 255. szám
1997. NOVEMBER 1., SZOMBAT HARMADIK OLDAL HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ 3 „Az új kamarai elnök csupán előretolt ember” Jánosi Imre, az ellentábor szervezőmunkája a jelölőbizottságon belülről indult Petneházi Attila Debrecen (HBN) - Botrányos jelenetekkel tarkított tisztújító küldöttgyűlést tartott október 20-án a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, melynek eredményeként új vezetők kerültek a szervezet élére. Jánosi Imre, a jelölőbizottság elnöke már akkor egyéni ambíciókat dédelgető küldöttek „partizánakciójáról" beszélt, és a hivatalos jelölőlista mellett egy ellenlistát is emlegetett. Szerettük volna egy asztalhoz leültetni az egymással szembekerült érdekcsoportok képviselőit, azonban Gondola Zsolt alelnök és Ruszkabányai György elnök sem vállalta Jánosi Imrével a közös „fellépést". Ruszkabányai György megjegyezte, hogy ő a jövőt akarja építeni, és nem kíván a múlttal foglalkozni. A városban hetekkel ezelőtt „szárnyra kelt" a pletyka, hogy a hivatalos kamarai jelölőlista mellett egy másik lista is formálódik, melynek készítői úgymond kamarai „árnyékkormányt" szerveznek. - A tisztújítás eredménye jogilag vélhetően nem támadható, etikailag, morálisan azonban megítélésünk szerint megkérdőjelezhető - mondta Jánosi Imre. - Az ötfős jelölőbizottság a megválasztását követően kiegészült osztályonként két-két fővel, tehát 29 ember kezdte meg a választási feladatok előkészítését. Már a kezdeti szakaszban érzékelhetővé vált, hogy másik síkon is megindult a választási előkészítés. Ez a sík egy politikai hátterű tábornak a mozgolódását jelezte számunkra. Már az osztályértekezletek során a jelölőbizottság hivatalos jelöltjei mellett a másik forgatókönyv alapján olyan személyek kerültek felszínre, akiknek a megye gazdaságához jelentős közük korábban nem volt. A hivatalos jelölőbizottság részéről szerettük volna, ha a megye gazdaságát reprezentáló testület áll össze. Négy rendezőelvet állítottunk fel: az eddig végzett kamarai tevékenység; vidéki-debreceni arány; szakmai hovatartozás szerinti gazdasági súly; ismertség-elismertség. Mindvégig ezekhez szerettük volna tartani magunkat, de éppen ez irányú törekvésünket hiúsította megmár az előkészítés szakaszában) a másik csoport. Politikai mögöttes - A „belső ellenzék" fő szervezőiként több nevet is lehetett hallani. Kíváncsi lennék, hogy ön, mint a hivatalos jelölőbizottság elnöke ki(k)nek tulajdonítja a küldöttgyűlésen történteket. - Az ellentábor szervezőmunkája a jelölőbizottságon belülről indult. A bizottságban helyet kapott a Polgári Kaszinó nevű társaság egyik vezéralakjaként ismert Gondola Zsolt, aki megpróbálta a saját akaratát elvbarátai körében is érvényesíteni. Egyébként tudomásom szerint a kereskedelmi és iparkamara új elnökségébe legalább nyolc olyan ember került be, akik ugyancsak a Polgári Kaszinó ismert alakjai. Helytálló az a feltételezés, hogy a küldöttek egy csoportja nem tett mást a választási előkészületek során, mint úgymond „megszervezte magát", és ez az érdektelenség közepette elég volt a győzelemhez? - Abban van némi igazság, hogy ennyi is elég volt a győzelemhez. Amikor a jelölőbizottság tudomást szerzett a szervezkedésről, erről többször beszélgettünk, megpróbálva elemezni a kialakult szituációt. Ugyanakkor bíztunk a küldöttársaink ítélőképességében, és úgy gondoltuk, hogy a kamara eddigi eredményei nem teszik szükségessé a másik fél harcmodorának a felvételét. Vállalkozóként, gazdasági szakemberként vallom, hogy a gazdaság világa a klikkezést, a frakciózást, a demagógiát nem ismeri, ezek politikai fogalmak. Úgy véltük, hogy az eddigiekben a kamarát sikerült megőrizni, mint politikamentes szervezetet, és erre törekedtünk a jövőt illetően is. Sajnálatos, hogy nem mindenki gondolta így. Határozott véleményem az, hogy az október 20-i kamarai tisztújítás választási része puszta formalitás volt. A kártyákat már korábban, egy másik forgatókönyv alapján, más helyen és más időpontban leosztották. Nevezetesen a Polgári Kaszinó összejövetelein, az osztályértekezleteket megelőzően, illetve az osztályértekezletek és a küldöttgyűlés közötti időszakban. Kincstári optimizmus - Egyetért azzal a kritikával, hogy a kamara korábbi vezetőtestületei nem vették elég komolyan a választási előkészületeket? - Mi a demokratizmus elvét szem előtt tartva végeztük a munkánkat. Ennek során abból indultunk ki, hogy a hajdú-bihari az ország egyik legeredményesebben tevékenykedő kamarája. A szervezet felállításától kezdve, a tartalmi munkán keresztül, a fegyelmezett pénzügyi gazdálkodásig számtalan területet említhetnék, amelyek mind optimizmusra adtak okot. Ezeket olyan nyomós érveknek tartottuk, amelyek mellé nem szabad külön mozgósítást csinálni. A másik tábor azt állítja, hogy a tisztújítás során igyekeztek a jelenlévők akaratát érvényesíteni. Ez azért nem igaz, mert az előkészítés folyamatát mindvégig alakították és befolyásolták. Bizonyság erre, hogy az eredeti 27 fős elnökségből mindössze nyolcan kerültek be az újjáválasztott testületekbe. El kell mondani azt is, hogy míg a korábbi elnökség tagjai gazdasági súlyukat tekintve a megye gazdaságának legalább 25-30 százalékát reprezentálták, a jelenlegi vezetőtestület tagjainak a cégei a megyei GDP-nek legfeljebb 1 százalékát adják. A tisztújító küldöttgyűlés után többen vélekedtek úgy, hogy a gazdasági súlyát tekintve legjelentősebb nagyvállalati szféra képviselőit kirekesztették a kamara vezetőtestületeiből. Ugyanakkor arról is hallani, hogy az 50 legnagyobb cég vezetőjét előzetesen megkérdezték, ám ők elhárították a kamarai szerepvállalást. Mi az igazság? A többséget megkeresték - Ismereteim szerint a másik síkon folyó szervezőmunka részeként a 99 küldöttből nem kevesebb, mint nyolc és nem több, mint tizenkét küldött kivételével mindenkit megkerestek. Az említett nyolc, illetve tizenkét küldöttet vagy nem találták, vagy nem is akarták megtalálni. A megkeresettek közül az első körben körülbelül hatvanan válaszolták azt nekik, hogy jó, veletek együtt fogunk szavazni. Ezeknek az embereknek különböző kamarai pozíciókat ígértek, illetve a későbbiekre vonatkozó egyéb előnyöket helyeztek kilátásba. A megkeresettek közül (akik között voltak nagyvállalati képviselők is) jó néhányan nem feleltek pozitívan az ajánlatra, és olyanok is akadtak, akik azzal válaszoltak, hogy nem jöttek el a küldöttértekezletre. Nyilván azért, mert nem akartak a szervezkedőkkel összeütközésbe kerülni. Ugyanakkor a titkos szavazás során a mintegy 60, előzesen igent mondó közül már csak 48 adta támogatását az ő elképzelésükhöz. A hivatalos jelölőbizottság listáján több olyan nagyvállalati vezető szerepelt, akik korábban bizonyítottak a kamarai munkában. Ugyanakkor az előkészítés szakaszában a jelölőbizottság átállt emberei ezeket a jelölteket már menet közben „kilőtték". Amikor a választáson nyilvánvalóvá vált, hogy egy önös politikai érdekeket megjelenítő csoport forgatókönyve érvényesül, a nagy cégek képviselői sorban utasították vissza a „figuraszerepet". A nem hivatalos jelölőlista alján ott van a használati utasítás, amiben leírták, hogy kinek mi a feladata. Az elnökválasztás volt a főpróba, és abban állapodtak meg, hogy ha az elnökválasztási fordulóban a jelöltjük alulmarad, akkor a maguk készítette listát megsemmisítik, és megy minden az eredeti jelölőlista szerint. A legnagyobb meglepetés Úgy tudni, hogy a másik oldal képviselői többször felajánlották Ruszkabányai Györgynek az elnökjelöltséget, ő azonban csak akkor vállalkozott a megmérettetésre, amikor közölték vele, hogy többségben vannak, és Miklóssy Ferenc elnököt mindenképpen le fogják szavazni. Mindvégig meg voltunk győződve arról, hogy a megye vállalkozóinak szüksége van arra a hazai és nemzetközi kapcsolatrendszerre és kamarai tapasztalatra, amelyet a korábbi elnök, Miklóssy Ferenc képviselt. A másik tábor ettől elvonatkoztatott, és ők csak a saját érdekeik céljába állítható embereket vettek elő. A jelenlegi vezetőtestület tagjait számba véve kiderül, hogy ez az összetétel nem a megye vállalkozóit, illetve gazdasági szereplőit reprezentálja, hanem egy alkalmazotti érdekcsoportot. Az elnök például állami, az egyik alelnök pedig önkormányzati tulajdonban lévő cégnek az alkalmazottja. Olyan emberek, akiknek a tulajdonhoz való közvetlen kötődésük nincs meg, hiszen nem tulajdonosok, hanem alkalmazottak. Ebből következően lesznek olyan helyzetek, amikor a döntést megelőzően egyeztetniük kell majd a tulajdonossal, és ezzel kitolódhat a döntéshozatal ideje. Tudomásom van olyan személyről, aki néhány hónap múlva nem lehet tagja a kamara vezetőtestületének, mivel megszűnik az alkalmazotti jogviszonya. Ezek az emberek most bizonyították, hogy a pozíciószerzés érdekében milyen komoly klikkezésre képesek. - Kicsit elkanyarodtunk az eredeti kérdéstől. Talán térjünk vissza Ruszkabányai György szerepvállalására! - Sokunk számára a legnagyobb meglepetést Ruszkabányai György, mint új elnök személye jelentette. Az ügyvezetői megbeszéléseinken - ahol a jelölőbizottság elnökeként többek között tőle is kaptam instrukciókat - az utolsó percig úgy tűnt, hogy Ruszkabányai György a korábbi vezetés stabilitása mellett kötelezte el magát. Csak arra az esetre került szóba elnökként az ő neve, ha Miklóssy Ferencet valamilyen rendkívüli ok miatt mégsem választaná meg a küldöttgyűlés. A nagy meglepetés akkor következett be, amikor a választás napjának reggelén kiderült, hogy Ruszkabányai György az ellentábor jelölőlistáján elnökként szerepel. Csodálkozom, hogyan vállalkozott erre a szerepre, hiszen tudnia kellett, hogy ő csupán egy előretolt ember lesz ebben a történetben, az igazi hatalom ugyanis mások kezében összpontosul. És még egy érdekességet említenék: az elnökségnek van olyan tagja, akinek a cége nem is kamarai tag. Igaz-e, hogy önök a bíróság előtt tervezik megtámadni a küldöttgyűlés választási döntését, illetve, hogy a megye nagyvállalkozóinak egy csoportja a kamarai tagdíj befizetésének bojkottálására készül? - A visszajelzésekből azt érzékelem, hogy a történtek sok kamarai tagot felháborítottak. Többen kérik, sőt egyesek követelik, hogy tegyünk valamit. Szerintünk erre jogilag nincs lehetőség, a tagdíjak bojkottja pedig esetleg bumerángként ütne vissza a vállalkozókra. A kamarai szabályzatokat kellene a közeljövőben úgy módosítani, hogy a most ok nélkül kirekesztett kamarai aktivisták, komoly gazdasági súllyal rendelkező vállalkozások megfelelő teret kapjanak a megye gazdasága érdekében. (Szerkesztőségünk az objektív tájékoztatás híve, ezért a későbbiekben is lehetőséget kívánunk adni a másik fél véleményének kifejtésére.) Jánosi Imre: a nem hivatalos jelölőlistához használati útmutatást is mellékeltek, pontosan meghatározva, hogy kinek mi lesz a tisztújító küldöttgyűlésen a feladata Fotó: Horváth Katalin KOMMENTÁR Pál Csaba Először jövünk... A minap arról adott hírt az egyik hazai televíziócsatorna, hogy valahol Magyarországon egy gazda - megelégelvén, hogy időről időre minden mozdíthatót ellopnak tőle - szabályos műszaki zárral vette körül a tanyáját. Nem taposó- vagy botlódrótos aknák telepítésére kell persze gondolnunk, hanem az időről időre visszatérő elrettentő - és a maga nemében rettentő - megoldásra: meztelen vezetékekre, bennük pedig 220 voltos áramra. Nem egy áldozata volt már az effajta önvédelemnek, legutóbb egy tizenéves romafiú, aki almáért ugrott be egy kertbe, ahol a gaz rejtette a kifeszített huzalokat. A porta tulajdonosát halált okozó gondatlan veszélyeztetésért fogták perbe. Ez utóbbi miatt aztán igencsak csodálkoztam a már említett tévériportnak azon a mondatán, mely szerint a tanyásgazdát pusztán azért nem lehet megfeddni, hogy szintén a nyers elektromosságot választotta a vagyonvédelem eszközéül. Természetesen jött a magyarázat is: ez a gazda ugyanis nem álcázva teszi mindezt, hanem öles piros betűkkel felmázolta épületei minden falára, hogy az életét teszi kockára az, aki illetéktelen behatolással próbálkozik. Mindemellett az illető ezt levélben is közölte a helybéli roma önkormányzat vezetőjével. Ezek szerint efféle kétes módszerekkel is megvédhetjük magunkat mindenféle háborgattatástól, csak a tényállást hozzuk tudomására a rossz szándékkal hozzánk közeledőknek... Nem vitatom, hogy amint a szabadságfok - és a nyomorúság - növekedésével az alantas szándékból - és szükségből - elkövetett bűnök egyre gyakoribbak és egyre durvábbak lettek, a kárvallottakból is egyre több düh tör elő, s így egyre keményednek a védekezés eszközei is. Már annak az elszántságát is meg tudom érteni, akinek csak egyszer lopták el valamilyen értékesebb vagyontárgyát vagy feltörték a lakását. Bármilyen anyagi kárról - vagy esetleges veszteségről - is legyen szó, az semmiképpen sem állhat arányban azzal, hogy a kilincsbe vagy a kerítésbe vezetett árammal - előzetes figyelmeztetés ide vagy oda - kioltsuk az életét egy tolvajnak. Tudom, ez ellen pedig azt a példát lehet felhozni, hogy a néhány száz vagy néhány ezer forintos zsákmányok sincsenek arányban a megszerzésük érdekében sorra meggyilkolt, védtelen nyugdíjasok életének értékével. A szemet szemért, fogat fogért elvét azonban jobb, ha mégis mindig csak a saját bekövetkezett vagy elszenvedhető veszteségeink esetében alkalmazzuk. Természetesen mindenkinek jogában áll megvédeni értékeit, de a védelemnek is van egy ésszerű határa. Valahol ott, ahol még megakadályozzuk a kárt okozni szándékozót abban, hogy tettét elkövesse, azonban ezzel még nem törünk az életére. S remélem, a helyzet nem romlik odáig, hogy - mint a westernfilmekben - először lövünk, s csak utána kérdezünk. ■HiMWilliMIil"; Széles Tamás Gyertyaláng Nem tudom, vajon önök elgondolkodtak-e már valaha is azon, hogy haláluk után mit hagynának maguk után. Elkészült-e valami maradandó, született-e legalább egy igazi alkotás, ami emlékezteti majd az utókort: magára az alkotóra. Vagy ha nem szakadunk el annyira a földtől: lesz-e, lesznek-e olyanok, akik időnként egy-egy szál virágot vagy gyertyát visznek a sírra, emlékezni az eltávozottra. És mi megtesszük ezt, nem felejtjük el az elfelejthetetleneket? Napvilág fényét sugározzák november eleji sötét esteken a temetők. Micsoda ellentmondás: az élők beköltöztek a halottak kertjébe. De hát nem a halál lakik itt mostanság, hiszen amely síron ég akár egy gyertya is, az már jelzi: aki itt nyugszik, az valakinek a szívében még mindig él. Imára kulcsolt kezek, elmorzsolt könnycseppek, a hála és a bűntudat a lelkekben. Igen, hála az előttünk domborodó hűvös földhalom alatt nyugvó minden, értünk tett cselekedetéért: bűntudat minden, részünkről érte meg nem tett cselekedetünkért. Mert valójában csak akkor érezzük meg valaki hiányát, amikor már nincs velünk. És akkor vádolhatjuk önnönmagunkat minden megtett hibánkért, elfelejtett tettünkért. Milyen könnyű nekünk, maradóknak azt mondani, hogy itt hagyott bennünket. De valóban így van ez, és nem mi hagytuk el őt még akkor, amikor közöttünk volt? Odafigyeltünk-e egymásra, átadtuk-e egymásnak az egyetlent: a szeretetet. Kérdések sorjáznak bennünk, kétségek marcangolják szívünket, de jó most itt lenni. Legalább évente egyszer látjuk, hogy sokan vagyunk, akik nem felejtenek. Rokonokat, barátokat, ismerősöket és ismeretleneket. Ilyenkor valaki észreveszi az ápolatlan, jeltelen sírt is, kerülhet oda egy szál, imbolygó fényű gyertya. És nem kell feltétlenül vallásosnak lenni ahhoz sem, hogy a minden temetőben mementóként álló Krisztus-kereszthez is odategyük emlékezetünk csöppnyi „fényét”. Kis gyermekek tágra nyílt szemmel bámulják a feszület talapzata köré állított mécsesek és gyertyák százainak világát, szülők és nagyszülők mondanak el egy-egy imát. Halottakért, és talán miértünk élőkért. A csípős november legelején, mindenszentek és halottak napján.