Hajdú-Bihari Napló, 1997. december (54. évfolyam, 280-303. szám)

1997-12-22 / 297. szám

1997. DECEMBER 22., HÉTFŐ KULTÚRA HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ15 A színház műsora januárban Csokonai Színház 2. (péntek), 19 óra: És ha mégis, uram? - Téri Árpád-bér­let. Az előadás a Matáv támogatá­sával jött létre! 3. (szombat), 19 óra: És ha mégis, uram? - Mensáros László­­bérlet. 6. (kedd), 18 óra: Sybill - He­vesi Sándor-bérlet. 7. (szerda), 19 óra: És ha mégis, uram? - Rubányi Vilmos-bérlet. Az utolsó bérletes előadás! 8. (csütörtök), 19 óra: Sybill - bérletszünet. 9. (péntek), 19 óra: És ha mégis, uram? - bérletszünet. 10. (szombat), 19 óra: A köpeny, Gianni Schicchi - Arany János-bér­­let. 13. (kedd), 19 óra: A köpeny, Gianni Schied - Arany János-bérlet. 15. (csütörtök), 19 óra: A kö­peny, Gianni Schicchi - Márkus László-bérlet. 17. (szombat), 19 óra: Sybill - Kodály Zoltán-bérlet. 21. (szerda), 19 óra: És ha mégis, uram? - bérletszünet. 22. (csütörtök), 19 óra: Sybill - Németh László-bérlet. 23. (péntek), 19 óra: Übü király - Thuróczy Gyula-bérlet. 24. (szombat), 19 óra: Übü ki­rály - Thuróczy Gyula-bérlet. 27. (kedd), 19 óra: A köpeny, Gianni Schicchi - Neményi Lili­­bérlet. 28. (szerda) 19 óra: Übü király - Hegedűs Erzsi-bérlet 29. (csütörtök), 19 óra: A kö­peny, Gianni Schicchi - Gerbár Ti­­bor-bérlet. Az utolsó bérletes elő­adás­ 30. (péntek), 19 óra: Sybill - Té­ri Árpád-bérlet. 31. (szombat), 19 óra: Übü király - Móricz Zsigmond-bér­­let. Hatvani-díjasok Debrecen (HBN) - A Műszaki és Természet­­tudományi Egyesületek Szövetségének Hajdú- Bihar Megyei Szervezete december 17-én dön­tötte el, kik kapják az idén a szervezet Hatva­ni István-díjait. Homonnay Györgynét és Podmaniczky Gá­bort tartották a díjra érdemeseknek. Homon­nay Györgyné a Kossuth-egyetem műszaki fő­iskola kara épületgépészeti tanszékének ve­zetője. Széles körű nemzetközi kapcsolatokat épített ki, s ezeket az egyesületben és a tanszé­kén kamatoztatja. Több mint harminc éve tag­ja az Energiagazdálkodási Tudományos Egye­sületnek. Podmaniczky Gábor csaknem húsz éve tagja a MTESZ környezetvédelmi bizott­ságának. Ma a megyei növény-egészségügyi és talajvédelmi állomás igazgatóhelyettese. Részt vállal a Szabványügyi Hivatal műszaki bizottságának munkájában, széles körben elis­merést váltott ki következetes környezetvédel­mi munkájával. GŐZ JÓZSEF Élet és iskola „Ha az élet zengi be az iskolát / az élet is de­rűs iskola lesz" - írta Ady akkor, amikor még nemigen hatolt be az élet az iskolába. Azóta sok víz folyt le az Éren, s egyre inkább bekö­vetkezett az élet beszüremkedése. S ha hinni lehet némely folytatásos iskolai szappanope­rának, akkor „szép" új világ elé néznek a pe­dagógusok. Tanár ismerősöm belenézett egyik ilyen végtelen történetbe, s azt mondta, ő béketűrő ember, de ha a diákjai úgy beszélnének vele, mint a filmbeli tanárokkal, felmerülne benne a makarenkói pofon gondolata is. Arról meg hallomásból tudunk, hogy odaát az USA-ban pisztolyt is hordanak az iskolába, s nem egy tanárt le is lőtt elégedetlen tanítványa. Mi itt még nem tartunk. Hál' istennek. Arra már volt példa, hogy a szülő tettleg in­­zultálta gyermeke tanárát, de a gyerekek még nemigen vetemedtek effélére, ha mégis, nem került nyilvánosságra az ügy. De az órák alat­ti fegyelmezetlenségre, a figyelmeztetések ha­tástalanságára mindenki panaszkodik. Az is­kolában is eluralkodott az önuralom hiánya, a saját (gyermeki) akarat korlátot nem tűrő ér­vényesítése. Amikor olyan helyre - például a honvédséghez - kerül a fiatalember, ahol alap­­követelmény a fegyelmezettség, nem tudja, mi fán terem az önfegyelem. Ha nincs kellő gya­korlata ebben, jön a frusztráció, s hatására a kifelé vagy éppen saját magára irányuló erő­szak. Nem lenne jó már az iskolában gyako­rolni és értelmesen vállalni a fegyelmezett vi­selkedést? Akkor talán az életbe is bevonul­hatna ismét ez a dicséretes erény. Kölcsey művelődési központ kamaraszínháza 6. (kedd), 19 óra: Hová lett a Rózsa Lelke? - Fazekas Mihály­­bérlet Az előadás az OTP Bank H.­B. M.-i Igazgatóságának támo­gatásával jött létre! 10. (szombat), 19 óra: Hová lett a Rózsa Lelke? - Móricz Zsig­­mond-bérlet. 13­ (kedd), 19 óra: Hová lett a Rózsa Lelke? - Csokonai Vitéz Mihály-bérlet. 15. (csütörtök), 19 óra: Az em­ber tragédiája - bérletszünet. 16. (péntek), 19 óra: Az ember tragédiája - bérletszünet. 17. (szombat), 19 óra: Az ember tragédiája - bérletszünet. 19. (hétfő), 19 óra: Az ember tragédiája - díszelőadás Madách Imre születésének 175. évfordu­lója tiszteletére. 24. (szombat), 19 óra: Hová lett a Rózsa Lelke? - Latinovits-bérlet. 28. (szerda), 19 óra: Hová lett a Rózsa Lelke? - Ady Endre-bérlet. 29. (csütörtök), 18 óra: Hová lett a Rózsa Lelke? - Hevesi Sándor­­bérlet. 31. (szombat), 19 óra: Hová lett a rózsa lelke? - Vámos László-bérlet. Horváth Árpád stúdiószínház (a Csokonai Színház épületében) 7. (szerda), 19.30 óra: Édes mé­reg - bérletszünet. Az 1997. de­cember 11-én elmaradt előadás pótlása­ 8. (csütörtök), 19 óra: Bolond Helga - Kardoss Géza-bérlet. 9. (péntek), 19.30 óra: Édes mé­reg - Bérletszünet. Az 1997. de­cember 13-án elmaradt előadás pótlása! 21. (szerda), 19.30 óra: Édes mé­reg - a Körösi Csom­a Sándor Gim­názium részére. 22. (csütörtök), 19.30 óra: Édes méreg - bérletszünet. 27. (kedd), 19 óra: Bolond Hel­ga - Kertész Gyula-bérlet. 30. (péntek), 19 óra: Bolond Hel­ga - bérletszünet. Hét éven aluli gyermekek az elő­adásokat nem látogathatják (kivéve a gyermek-előadásokat). Pontos kezdés! Az előadás kezdetekor a nézőtéri ajtó­kat lezárjuk! Jegyek válthatók - va­sárnap és hétfő kivételével - a Csoko­nai Színház jegy- és bérletpénztárá­ban: 14-től 19 óráig, szombaton 17-től 19 óráig (tel.: 52 417-811), a Kölcsey művelődési központ színházi jegypénztárában csak az előadás előtt 1 órával (tel.: 52­ 417-848). Változó időpont esetén mindkét jegypénztár­ban az előadás előtt 1 órával. Jegyek elővételben minden hónap 20-áia vita­­tók korlátozott számban a bérletes elő­adásokra is. Információ és csoportos jegyek megrendelhetők: 52/417-811, 413-565, szervezési osztály. Várdy-Huszár Ágnes: (15.) (Részletek a Csokonai Könyvkiadó gondozásában megjelent műből.) Már a legtöbb vendég jelen volt, amikor újra megszólalt a csengő. A komornyik kinyitotta az ajtót, és Mimi látta, hogy Alfonz érkezett. Nagyapa és Dóra odasiettek, hogy üdvö­zöljék. - Nagyon elegáns vagy ma este - mondta Nagyapa mosolyogva, miközben végigmérte Alfonz szürke, asztrahángalléros télikabátját. Mimi észrevette, hogy Alfonz és Nagyapa je­lentőségteljes pillantást vetnek egymásra, de nem foglalkozott a dologgal. Alfonz vigyorgott, és önelégült arccal né­zett körül. Mimi visszataszítónak találta vi­selkedését és minden egyes mozdulatát. Csak hadd szórakoztassa őt Dóra egész este! Re­mélte, hogy kiválóan meglesznek egymással, hiszen már jó ideje nem találkoztak. Mimi már akkor sem volt túlságosan jóked­vű, amikor készülődött az estélyre. Felvette zöld selyemruháját, és egyszerű arany nyak­láncot hozzáillő fülbevalóval. Bár igyekezett felszabadultnak mutatni magát, az elmúlt na­pok viharai meglátszottak az arcán. Attól félt, hogy Péter valamilyen ürüggyel kimenti ma­gát szilveszterestéről, és akkor egyáltalán nem láthatja az egész szünidő alatt. Az estély már javában zajlott, és az öt­tagú zenekar egymás után húzta a nép­szerű nótákat. A vendégek táncolni kezdtek. Mimi unottan nézelődött, szinte tudomást sem véve a táncpartnereiről és vidám cseve­gésükről. Kilenc órakor megszólalt a csengő. Egy-két másodperc elteltével Péter lépett be a főbejá­rati ajtón. Miután a komornyik lesegítette a kabátját, végigvezette a hal­on egyenesen a vendégekkel teli nagyterembe. Amikor Péter belépett a káprázatos szalon­ba, a gazdagság látványa olyan erővel ütötte mellbe, hogy csaknem hátat fordított és el­ment. Ez a villa még a balkányi Galánffy-kas­­télynál is pazarabbnak tűnt. A stílbútorok so­kaságától, a különleges csillároktól és lámpák­tól, a drága keleti szőnyegektől és a neves mű­vészek festményeitől szédült a feje. Szemet kápráztató volt a legújabb divat szerint öltö­zött vendégek eleganciája is. Habozott és idegesen körülnézett. Észrevette Istvánt és Beatrixot, majd Alfon­­zot és Dórát, akik a szalonból nyíló másik te­remben táncoltak. Ez nem nekem való hely, gondolta magában Péter, miközben Mimit ke­reste. Nem kellett sokáig várnia. Mimi vette őt észre először. Gyorsan letette poharát a leg­közelebbi asztalra, elnézést kért a fiatalember­től, akivel beszélgetett, és Péter felé igyeke­zett. Mindezt természetes bájjal tette, de olyan látványosan, hogy az idősebb vendégek kö­zül többen is odafigyeltek. Nagyapa rosszal­lóan rázta a fejét. Mimi a tőle telhető legkedvesebb szavak­kal köszöntötte Pétert. Arca ragyogott az örömtől, és Péter aggódó tekintetére mosollyal válaszolt. Péter láthatóan kényelmetlenül TV-NOTESZ Amikor átitat az áhítat Boda István Két kiváló tévészemélyiség ját­szik a képernyőn. Az egyik már lehajlóban, a másik most van a zeniten. Szellemes, fordulato­san párbeszélnek. Az idősebb a karmester, a fiatalabb a szóló­zenész. Az összhang precíz, ki­munkált, látszik, hogy a kisuj­­jukban van a mesterség. Mint a jó teniszjátékosok, jobbnál jobb labdát adnak egymásnak. Élnek is vele, bemutatják a helyzet minden szépségét, rejtett for­télyait. A néző élvezi a mester­­kurzust. Külön zene a fülének, amikor a keresztnév becézgető formájával cirókálják egymást, ám ez csak a belső összhangot, az egymás iránti nagyrabecsü­­■­lést sugallja. Igaz, közben van egy érdek­telen apróság. Vetélkedőről lé­vén szó a csapatok körbeülik a stúdiót. Róluk mintha teljesen elfeledkeztek volna, mintha csak mellékesen kerültek volna oda ministrálni a nagy találko­zás szertartásához. Amúgy jól jön nekik a kényszerű szünet, van idejük kifújni magukat. Az izgalomtól már tövig rágták a körmüket. Sápadtak, a homlo­kuk harmatgyöngyös, ki ne örülne ilyen szellős epizódnak. Az évődés jeges teaként üdíti a fáradt hangulatot, az olyan baráti házba veregetés, mint az egymás műsorába való invitá­lás, roppant vacsoraillúziót kelt. Persze tudjuk, hogy ez csak a mi szórakoztatásunkat szolgáló virtuozitás, de épp ezért nyűgöz le. A profi ugyan­is, még ezt az egészen magán­­természetű ügyet is úgy tudja megejteni, hogy az a nyilvános­ság magasiskolája. S ez mind­járt javít valamit az addig igen­csak egyhangú játékon, mint­ha az ihlet mindenkit magával ragadott volna. Kissé későn, mert onnantól valójában már csak négy csapat maradt ring­­ben, hogy majd jövő év feb­ruárjában a legjobb három te­gye fel az i-re a pontot, közü­lük kerüljön ki az a legjobb együttes, amelyik magának is és városának is elviszi a pálmát. A „negyvenéves televíziózás" történelem. Az előjátékok ebből villantottak fel részleteket, s ezeket a néző is úgy fogta fel, mint emlékei feltámadását. Nem csak szórakozott, hanem gazdagodott is ismereteiben. S ebben Vitraynak mindenkép­pen nagy érdemei vannak. A televízió mindent elköve­tett - talán tudtán kívül - hogy ez a műsor egészen mellékes le­gyen. Ez látszott a helyszín szi­­kárságában, a technikai felsze­reltség hiányaiban, ám legin­kább az összversengés végjáté­kán vált nyilvánvalóvá, hogy nem igazán kezeli szívügye­ként a közszolgálati. Eddig ugyanis, ha jól emlékszem, mindig az egyesen volt szeren­csénk a küzdelemhez. Most nem. Átkerült a kettesre - kü­lönösebb hírverés nélkül. Mi­közben az egyenesen Európa mozija - Téli napsugár - kínál­ta magát. Ráadásul ilyen aján­lással: „Fuillaume, egy divat­ház férfimodellje karácsony es­te túl sok pénzt ad egy hajlék­talan öregasszonynak. A nagy­lelkű alamizsna sok problémát okoz a fiúnak. Mese a szeretet­­ről. Tudjuk, hogy nem igaz, de olyan jólesik nézni." Aki egy ilyen magvas és behízelgő is­mertető után nem töri kezét-lá­­bát az igyekezettől, hogy képer­nyőközelbe férkőzzék, az meg is érdemli. Pláne most, hogy már benne vagyunk a nagyhét­ben, az ünnep vigíliája angyal­­szárnyon érkezik. A televízió ilyenkor talpig öltözik az érzé­kenységbe, s mindent átitat az áhítat. Szeretem a közszolgála­tiban ezt a gyöngédséget, meg­hat, hogy a decemberi ünnep­körben megpróbál összehozni bennünket. Kár, hogy a zsebe­­seket, a betörőket és az autótol­vajokat - egyéb brutalitásokat nem is említve - nemigen térí­ti jobb belátásra, az elrugaszko­dott csirkefogóknak semmi ér­zékük a poézis iránt. Viszont nagy öröm, hogy egy remek angol sorozatot most ve­títenek. Jane Austin Büszkeség és balítélet című regénye nem csak romantikus történet - re­mek társadalomrajzzal­­, hanem művészi élmény is. A filmválto­zat már csak terjedelmi lehető­ségénél fogva is hű és meggyő­ző leporelló sok-sok jó színészi alakítással fűszerezve. érezte magát, és a szemében őszinte zavar lát­szott. - Kezét csókolom, Mimi! Csodálatosan néz ki ma este! - mondta Péter jó kedvet erőltet­ve magára. Semmi más nem jutott eszébe. Mi­mi arca viszont ragyogott. - Szabad? - hajolt meg enyhén Péter, táncra kérve Mimit, ahogy átkarolta a lányt, azonnal visszatért az önbizalma. Most már mindketten biztonságban érezték magukat, mintha soha semmi sem állhatna közéjük. Amikor Mimi érezte Péter közelségét, és a fér­fi álla a homlokát és a haját súrolta, minden korábbi kételye szertefoszlott. - Péter, olyan boldog vagyok, hogy eljött - suttogta. Péter hirtelen megjelenése és Mimi igyeke­zete, hogy üdvözölje, feltűnést keltett a ven­dégek körében. - Ki ez? - hallotta Mimi egy középkorú li­la ruhás hölgytől, aki Mama egyik barátnőjé­vel beszélgetett. - Nem tudom, de tudod drágám, Mimiké is hamarosan eladósorba kerül - felelte a ba­rátnő, jelentőségteljes pillantással beszélge­tőtársa felé fordulva. - Júniusban érettségizik a Baár-Madasban. - Azt mondják, hogy Dórát már eljegyez­te egy gazdag osztrák gróf - folytatta a lila ruhás hölgy. Az ilyen megjegyzések elég gya­koriak voltak, de rendszerint nem többek pletykánál. Bár Mimi akaratán kívül meghal­lott néhányat, Péter karjaiban biztonságban érezte magát. Mimi észrevette, hogy amint Dóra meg­látta Pétert a terem másik végéből, elkomo­rult az arca, és igyekezett nem abba az irány­ba nézni. Később, fejfájásra hivatkozva, tá­vozott a teremből. De a zene folytatódott, Mi­mi és Péter megszakítás nélkül táncoltak. Al­fonz láthatóan dühöngött. Összevissza járkált egyik teremből a másikba, kezében egy bo­rospohárral. Egyfolytában Mimit és Pétert nézte, miközben igazgatta a csokornyakken­dőjét és húzogatta szmokingkabátját. Idege­sen leste az óráját. Még egyszer-kétszer Nagyapa felé is pillantott, mintha segítséget várna tőle. Aztán amikor már elég bátorságot sikerült összegyűjtenie több pohár ízletes to­kaji bor segítségével, elindult a teremnek abba a sarkába, ahol Mimi és Péter éppen egy lassú foxtrottot táncoltak. Meghajolt előttük, jelezve, hogy szeretne közbelépni. - Szóval már megint találkozunk - mond­ta Péternek. - Mimi, szabad? - A következő tánchoz átkarolta a vonakodó Mimit. A hang­jában az az arrogancia volt, amit Mimi annyi­ra utált. Alfonz nem titkolta, hogy lenézi Pétert. Egyszer több vendég jelenlétében feltűnően méricskélte Péter öltönyét. Többször is tett fö­lényes megjegyzéseket, amikor tudta, hogy Mimi és Péter is elég közel vannak, hogy meg­hallják szavait. - Én a Kígyó utcában Rosenbergnél csi­náltatom az öltönyeimet. Egész Pesten nincs nála kiválóbb szabó. Alfonz most rettenetesen dühös volt, és ezt nem is titkolta. Abban a tudatban jött el az es­télyre, hogy Mimi az egész estét vele fogja töl­teni. Péter megjelenése teljesen lerombolta terveit. Mimi kínos helyzetben találta magát. Bol­dog volt, mert Péter eljött, de a háziasszony szerep­ét is játszania kellett. Részben az ő kö­telessége volt gondoskodni arról, hogy a ven­dégek jól érezzék magukat. Az este folyamán már korábban észrevet­te, hogy Eszter szándékosan kerüli Alfonzot. Minden alkalommal, amikor Alfonz csatlako­zott egy vendégcsoporthoz, Eszter olyan tá­vol tartotta magát, amennyire csak lehetett. Egyszer Mimi éppen odanézett, és látta, hogy Alfonz táncolni hívja. Eszter visszautasította, és egy perccel később, anélkül, hogy körülné­zett volna, kiszaladt a teremből. Ekkor Mimi a barátnője után sietett, és az öltözőszobában talált rá. (Folytatjuk)

Next