Hajdú-Bihari Napló, 1998. március (55. évfolyam, 51-76. szám)

1998-03-07 / 56. szám

HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ PROGRAMOK 1998. MÁRCIUS 7., SZOMBAT TÁRLATAJÁNLAT Sütő Éva erdélyi grafikusművész metszetei és rajzai azon alko­tók karakterét mutatják, akik egy gyökerűvé tudnak tenni szü­letést, asszonyt, virágot, madarat és halált; felismertetik, hogy a gyönyör és a fájdalom ugyanarról a tőről fakad. A dévai al­kotó munkái rajzolt költemények, felöltve a dal, a himnusz vagy éppen a ballada jellemzőit, mely utóbbi kifejezésére a fekete­fehér struktúra egyébként is alkalmas. A többnyire intim szitu­ációba helyezett kozmikus képzelet egyaránt megmutatkozik a fent és a lent régióiból, az archaikus elemi környezetből vett mo­tívumok következetes jelenlétének köszönhetően, s azoknak a mozgásoknak, ritmusnak és lendületnek a grafikai átfordítása révén, ami megismétli az ember bensőjének moccanásait csak­úgy, mint a szél, a fény, a víz vagy a repülés erőit. A dal mint motívum és téma is gyakran a metszőkés vagy a tustoll alá kí­vánkozik. A hárfa, a lant, a cselló húrjai mintegy berácsozzák a kép egyes részleteit, de a grafika belső osztáshálója, a kép ta­golása azt az érzést kelti fel, hogy maga az ábrázolt helyzet is a dal mögött, a húrok mögött van; bepillanthatunk titkaiba a szó és mozdulat mögöttinek, s a nő táncoló hullámmadarakat ölelése eggyé lesz a szerelmes asszony ölelésével. A leány és a madár helyzete pedig ismét a nő és a férfi alapszituációja, a szár­nyalásé majd a megcsendesí­lt vágyé. E motivikus és szimboli­kus alaphelyzet visszatérő Sütő Éva művészetében. A madár szabadságtárs, jelenléte szürrealisztikusan is túlnöveszti a nőt, aki óriás lesz a teste alatt eltörpült város fölött. A város fölött, ahol csak álmodik a Nő, szomorú és szép álmot álmodik. V. F. (Sütő Éva kiállítása március 13-ig tekinthető meg Debrecenben, a Víz­torony utcai Brassai-galériában.) LAPAJÁNLAT Színház. A posztmodern (POM) színházkritikáról közöl össze­állítást a folyóirat márciusi száma: „...a szerkesztők egyrészt a fogalom elméleti hátteréül szolgáló tanulmányok magyar meg­jelentetését tervezték, hogy az olvasók jelentős hányadát alkotó, a színházba csak nézőként járó intelligencia a kulisszák belső pletykáin túlmutató érdeklődését kielégítsék, másrészt annak a feltérképezésére vállalkoztak, vajon jelent-e valami meghatáro­zó fontos és pontos dolgot a POM a színházi alkotás gyakorlati­­oldalán állóknak, a színészeknek, a rendezőknek, a dramatur­goknak... A színháztudomány ma: színházelmélet. Ahogyan az irodalomtudományban a 60-as évektől folyamatosan a circitism helyére lépett a theory... A színházelmélet jórészt az irodalomel­mélettől veszi át terminusait, melyek hátterében a dekonstruk­­ció és a posztstrukturalizmus alapító atyái állnak. Ez a nyelv gyakran nem szép és nem magyaros, éppúgy, mint bármelyik szaknyelv (gondoljunk akár az orvosi latinra)... A teoretikus kri­tikus jól-rosszul megépíti a maga rendszerét, és (szemben a na­pi kritikával) általánosságban semmit nem vár el a színházi pra­xis művelőitől, azt sem, hogy egyáltalán elolvassák... Az elmé­let nem fenyeget senkit, nem veszi el senki kenyerét, s nagyjá­ból ugyanezt várja a többi oldaltól. Mert bizony magát leplezi le és teszi nevetségessé a praxis vagy a napi kritika embere, ha úgy csinál, mintha az ő szakmai tudásában a teljes teória eleve adott volna, s görcsösen olyasmire törekszik, amit senki nem vár el tőle. Mint ahogy a teoretikusnak sem kell tudnia a felkészü­lés nüanszairól, az öltözői és társalgói pletykákról. Annyiról vol­na csupán szó, hogy gondolkodjunk együtt, ha tudunk, ha meg nem, akkor hagyjuk egymást dolgozni." TELEVÍZIÓ MTV 1­5.50 Napkelte. 8.00 Jó reg­gelt adj, Istenem­! 8.10 Cartoon Network. 9.05 Gyerekeknek! 10.05 Ernyő. 11.05 Szenvedélyek. 12.00 McKenna. 12.45 Válaszolunk... 12.55 Energia-ábécé. 13.00 Híradó. 13.10 Amőba. 13.30 Zöld béka. 13.45 Telesport. 15.00 Filmmúze­um - gégét geggel. A főfelügyelő. 16.50 Körtánc-körkép. 17.00 Után. 17.30 Zóna. 17.55 Minden, ami ze­ne. 18.00 Thalassa, a tenger maga­zinja. 18.30 Kamaszkorunk leg­szebb nyara - Amerika. 19.30 Hí­radó. Sporthírek. 20.00 Új szeszé­lyes évszakok. 21.00 A hét filmje. Függő játszma. Amerikai akció­film. 22.55 Szombat este. MTV 2. 6.00 Híradó. 6.15 Aktuá­lis. 6.45 Határtól határig. 7.00 Hír­adó. 7.15 Hol­ mi? 7.45 Határtól ha­tárig. 8.00 Túrabakancs. 8.30 Ma­gyar alma materek. 9.00 A hely szelleme. 9.15 Arborétumok, gyűj­teményes kertek. 9.30 Nemzetisé­gi műsorok. 12.00 Debrecen utcá­in. 12.25 Nekem ne lenne hazám? 12.40 Klub •'98.13.00 Európa-ablak. 15.00 Gyöngyök. 15.30 Járóföld. 16.00 A múzsa csókja. 16.30 Tele­sport. 18.30 Anno. 18.55 Mesetár. 19.30 Híradó. Sporthírek. 20.00 Fa­mília Kft. 20.30 Revü fekete-fehér­ben. 21.10 „Tévés-négyes". 21.55 Kórház a város szélén. 22.50 Bors. 23.55 Mélyvíz. DUNA TV. 7.40 Szimba. 8.05 Cop­perfield Dávid. 9.35 Bert, a kama­szok kamasza. 10.05 Tarkabarka. 11.05 Provence színei. 11.55 Vers. 12.05 Lapozó. 12.20 Táncház. 12.55 Mezei próféta. 14.20 Protestáns vi­lág. 14.35 Pop-sa-rock. 16.30 Ma­gánterület. 17.05 Bolondos láda­fiúk - Chaplin. 17.40 Mese. 18.00 Híradó. 18.20 A nagy szlalom. Spanyol film. 19.45 Herbie Han­­cock-All Stars Budapesten. 20.30 A holland animáció díjnyertes alko­tásaiból. Anna és Bella. Még egy­szer. 21.00 Híradó. 21.20 Sportper­cek. 21.35 Az ART nem árt. Elve­szett gyerekek városa. Francia film. 23.25 Híradó. 0.00 Az éjsza­ka fémje. Szeretők és egyéb idege­nek. Amerikai film. DVTV: 5.00 Napszemle. 7.30 Kép­újság. 9.00 Közérzet. Benne: 9.30 Napszemle. 10.00 Képújság. Ügye­leti telefonszám: (30) 785-434. RTL KLUB: 7.00 Kölyökklub. 11.00 Lassie. 11.35 Mágusok. 12.05 Ha megszólal a víziló. 13.00 Hír­adó. 13.10 Bravo-tévé. 15.00 Gyil­kos sorok. 15.50 Zárt tárgyalás. Magyar film. 17.15 Dokumentum­film. 17.45 Hetedik mennyország. 18.30 Kész átverés. 19.00 Híradó. 19.30 RTL-sportklub. 20.00 Alain Delon filmjeiből. Egy gazember halála. Francia film. 22.05 Bosszú­vágy. Amerikai film. 23.35 A­pa­cák. Amerikai vígjáték. tv 2. 6.45 Gyerekeknek 1­9.50 Klik. 10.15 Hét­­ hét. 10.40 Top 10. 11.05 Osceola. 13.00 Gazdagok és szé­pek. 15.00 Mephisto. 16.40 A tv 2 és a Discovery Channel bemutat­ja: Atlantis. 17.30 A hegyi doktor. 18.30 Szerencsekerék. 19.00 Té­nyek. 19.30 Szerelem első látásra. 19.55 Mikor felragyog a nap. Olasz-francia romantikus sorozat. 21.30 Köd. Amerikai sci-fi. 22.00 Mint a villám. Amerikai film. 0.00 Az éjszaka ritmusa. Amerikai ero­tikus film. RÁDIÓ KOSSUTH, középhullámon 4.30 Reggeli krónika. 8.06 Kopogtató. 8.30 Fúvóm az énekem... 8.35 Ke­rek-perec. 9.05 Családi tükör. 9.35 Pótkerék. 10.05 Szombat délelőtt. 12.00 Déli krónika. 12.30 Mezőgaz­dasági műsor. 13.05 Új Zenei Új­ság. 13.40 Háló­társ. 14.05 Oxigén. 15.05 Irodalmi újság. 16.00 Tizen­hat óra. 17.30 Népzenei portré. 18.00 Esti krónika. 18.20 Elő­futam. 18.25 Szemle. 19.05 Sportvilág. 19.29 Az ötös lottó nyertes számai. 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.40 Miska bácsi levelesládája. 20.05 A Rádiószínház dokumentumműhe­lye. 21.52 Kamarazene. 22.00 Ké­ső esti krónika. 22.20 A 23. óra. 23.05 Muzsikáló nagyvilág. URH. 9.00- 11.00 Körzeti információs ma­gazinok. 11.00-18.20 Azonos a kö­zéphullámú műsorral. 18.30 Szlo­vák nyelvű műsor. 19.00 Román nyelvű műsor. 19.30 Német nyel­vű műsor. 20.00 Horvát nyelvű műsor. 20.30 Szerb nyelvű műsor. 21.00- 22.00 Az Amerika Hangja magyar műsora. 22.00-23.00 Azo­nos a középhullámú műsorral. 23.00- 23.30 A BBC késő esti ma­gyar műsora. PETŐFI. 4.33 Hajnali dallamok. 6.03 Pax rádió. 6.35 Sportszombat. 8.03 Zenezóna. 9.04 Béla angyalai. 10.00 Petőfi-kabaré. 11.07 Csak a nőkre emlékezem. 12.00 Jó ebéd­hez szól a nóta. 13.00 Hírpercek. 13.15 Daráló. 13.45 Hang-dominó. 14.00 Szív küldi. 15.05 Páratlan óra. 16.00 Párkereső. 16.40 Operett­parádé. 18.01 Körkapcsolás: labda­rúgó NB I. 19.03 Varázsnaptár. 20.00 Sportkoktél. 21.03 Énekszó­val, muzsikával. 22.00 Rádiószín­ház. Lacrimosa. 23.00 Hírpercek. 23.15 Ennyi... BARTÓK. 6.00-7.58 Muzsikáló reggel. 8.10 Pódium. 9.19 Csipke­rózsika. 10.05 Hangfelvételek fel­sőfokon. 11.08 Liszt: Requiem. 12.05 A Bartók rádió kívánságmű­sora. 14.05 Barokk kamarazene. 15.00 Opera-művészlemezek. 16.05 A debreceni Bárdos Lajos női kar énekel. 17.00 Népszerű balettszvi­tek. 18.05 Hangraforgó. 19.00 Hí­res előadóművészek felvételeiből. 20.05 Thomas: Hamlet. Kb. 23.05 Régi fúvószene. 23.15 Zenekari muzsika. ■ " CÍVIL RÁDIÓ, a Ma­gyar Rádió Rt. Debre­­pn[~­­cen körzeti szerkesztő- kJs­­ségének műsora a 91,4 MHz-en. 5.55 Műsor­kezdés. 6.00 Kossuth-krónika. 6.20 Útinform. 6.30 Hírösszefoglaló. 6.40 Visszapillantó. 6.55 Ügyelet. 7.00 Kossuth-krónika. 7.20 Agrár­váltó. A vidéki stúdiók mezőgaz­dasági magazinja. 8.00 Hírek, lap­szemle, körzeti időjárás-jelentés. 8.20 Érintés. Magazin látás-, hal­lás- és mozgássérülteknek. 9.00 In­terjú Göncz Árpád köztársasági el­nökkel. 9.20 A nyírbátori harang. 9.40 Hagyaték, aminek nyoma sincs. 10.00 Kossuth-hírek. 10.05 Újra együtt a Mini? Interjú Török Ádámmal. 10.15 Egy világbajnok szájharmónikás. 10.25 Filmlevél. 10.30 Kabaré. Szerkesztő: Keserű Judit. 12.00 Déli krónika. 12.45 Hír­mondó. 13.00 Mindent bele... 15.00 Cívis magazin. Szerkesztő: Tóth Sándor. 16.40 Születésnapi sorsolás. 17.00 Kulturális ajánlat. 17.05 Kívánságműsor. 17.45 Hír­mondó, lapelőzetes. 18.00 Esti kró­nika. 18.30 Nemzetiségi műsor. 21.57 Hírek, műsorzárás. Ügyeleti telefonszám: 419-650. ---------- RÁDIÓ LADY az AsldioX FM-95 MHz-en. Min­­­­den órában 50 perc ze­­­ne. 12.00 Adáskezdés. 12.20 A csillagok jelen­tése szerint. 12.30 Hírek, informá­ciók. 13.00 Az érzelmek hullám­hosszán. 14.00-18.00 Lady Light. Zenés délutáni sáv. 14.00 Gazda­sági hírek. 14.15 A nap mottója. 14.25 Mozimagazin. Amistad. 15.00 Programajánlat. 15.30 Mozi­ajánlat. 16.00 Hírek, információk. 16.25 Vendégünk: Császár Előd. 17.00 Hírek, információk. 17.30 Sporthírek. 18.05 Hölgyválasz. Kí­vánságműsor. 20.15 Portré. 21.15 Zenei ábécé. 24.00 Műsorzárás. Te­lefonszám: 422-282. CITY és UNIVER­ .R É SUM RÁDIÓ a 92,3 VflofaB MHz-en és kábelháló­­zaton a 100,8 MHz-en. 0.00 Egy éj az univer­­sumban. 5.30 Napló-lapszemle. 6.50 és 7.10 Útinform. 7.35 Ügye­7.00 Sztárközelben. BifSMgk 7.30 Sima száj. Ameri- HDW­kai film. 9.05 A Dum­_______ bo-hadművelet. 11.00 Melrose Place. 11.45 Hókuszpókusz. 13.20 Tűzparancs. 15.30 Bundesliga. 17.35 Korzikai fi­vérek. 18.30 Tiszta Hollywood. 19.05 National Geographic. 20.00 Úton hazafelé. 2. 21.30 Hazugság - fehér­­ igazság. Kanadai film­dráma. 23.35 Sztárközelben. 0.00 A hercegnő és az örömlányok. 1.25 Pokolsztráda. Amerikai akciófilm. 3.05 A nagy balek. Brit vígjáték. 4.35 Egyszerű emberek. Amerikai film. 6.20 Sztárközelben. lett hírek. 9.00 Ész-Vész-Fék játé­kos délelőtt. 12.00 Slow-motion. 13.00-14.00 Cinemánia. 15.35 és 16.35 Útinform. 17.35 Ügyeleti hí­rek. 18.00-19.00 UK Top 40. 18.10 Sportösszefoglaló. 20.00 Telefonos kívánságműsor. 21.00 Party Ser­vice. 22.00 BPM-party. Telefonszám: 430-530. '•'SÍI SZÓLA RÁDIÓ az 111 FM-72,41 MHz-en, ká­li HU bélén a 101,5 MHz-en.­­ BUM 6.00 Csorján Melinda reggeli információs magazinja. Benne: hírek, időjárás, útinform, kulturális ajánlatok, lap­szemle, sport. 8.00 Paraván. Kép­zőművészeti magazin. Vendégek: Bíró Eszter és Lukács Gábor fes­tőművészek. 9.00 Zenei válogatás. 10.00 Kortársak. Az Egészséges Fi­atalokért Egyesület műsora. 11.00 Szóla Top 10. Slágerlista. Telefon­szám: 315-771. -------1 RÁDIÓ 6 az FM-95 is- MHz-en: 0.00-6.00 Ze- MjMO© ne. 7.00, 8.00 Időjárás, sport. 9.00,10.00,11.00 Hírek, időjárás, sport. 6.00 Beköszönő. 7.30 BBC-hírek. 8.10 Kertünk, házunk, otthonunk. 9.10 Rádió Gospell/Görbeóra. Két heti váltással. 10.20 Lapszemle, szomszédolás. 10.40 Ügyeleti hí­rek. 11.10 Sportmagazin. Telefon­szám: 416-635. B BERETTYÓ RÁDIÓ a 90,3 MHz-en, TAN­DEM RÁDIÓ a 94,7 MHz-en, valamint Debrecen kábelhálóza­tán a 104,5 MHz-en. 12.00-14.00 Műsorvezető: Halicsné Jenei Zsu­zsa. 14.00-20.00 Műsorvezető: Si­mon László. Benne: családi dél­után, kulturális ajánlatok, térségi információk, telefonos játékok, ér­dekességek a nagyvilágból, hírek, időjárás. 12.00-14.00 Szieszta. Ben­ne: zene, kultúra, sport. Fékezz! Gyere velünk két nyugodt órára a rohanó világba... 20.00 Műsorve­zető: Tóth Sándor. Benne: kulturá­lis magazin, óránként hírek, időjá­rás, telefonos kívánságműsor, ér­dekességek, programajánló. Tele­fonszám: 06 (54) 401-710. DEUTSCHE WELLE RÁDIÓ az Astra-1 műholdról a kettes hangosa-­ tornán, 7,74 MHz-en, valamint a 41 és 49 méteres rövidhullámon, a 7,165 és a 6,015 kHz-m: 13.30-14.00 világ­hírek, Németország-magazin, nemzetközi lapszemle, idegenfor­galmi és közlekedési körkép, heti sportösszefoglaló. ” HOBBY RÁDIÓ, Deb­n­­i -ji'­recén kábelhálózatán a KUf faju­ 103,3 MHz-en, non­­““ stop zene. Telefonszám: 416-964. ---------- KELETI FŐCSATOR­NA-HAJDÚ RÁDIÓ: "Hava az FM-98,9 MHz-en: _______ 6.00 Vbig. 7.30 Egyhá­zi óra. 8.00 Csevegünk. Lukácsi Zsuzs­i műsora. 12.00 Zöldhullám. 12.30 Civil zóna. 14.00 Pee Jay. Pálóczi József mű­sora. 18.00 Szombat esti lazulás. Iván Aurél műsora. 22.00 Társ az éjszakában. Telefonszám: 371-999. :C"­ RÁDIÓ DERECSKE Wl az FM-94,7 MHz-en, pl­g Debrecen kábelhálóza­tig tán a 104,5 MHz-en. Szerkesztő: Szőllősi Lajos. Műsorvezető: Farkas Gyula. 6.00 Slusszkulcs. Napindító Infor­mációs Magazin. Benne: névnap­köszöntő, évfordulók, lapszemle, hírek, helyi hírek, jóléti hírek, a ke­nő nyerőszámai. 9.00 Oázis déle­lőtt. Az Oázis Kulturális és Sza­badidős Egyesület műsora. 9.15 Szombat reggeli gondolatok. Bara­nya Károly tollából. 9.25 Mesele­mez. 9.40 1... 2... 3... Most! Mile Judit gyermekműsora. 9.55 Jóléti híradó. 10.00 Hírek, időjárás-jelen­tés. 10.15 Köztünk élnek. Érdekes emberek környezetünkben. 11.00 Helyi hírek. 11.15 Sportpercek. Be­számoló helyi sporteseményekről, beszélgetés a helyi sportélet ki­emelkedő alakjaival. 11.30 Mozi­ajánló. A Petőfi filmszínház műso­rából. 11.35 Telefonos játék mozi­jegyekért. 12.00 Műsorzárás. Tele­fonszám: (54) 410-087. Az esetleges műsorváltozásokért a szerkesztőség nem vállal fele­lősséget. Hangverseny Megalakulásának ötvene­dik évfordulóját ünnepli 15 órától Hajdúszováton a női kar a Kodály Zoltán Művelődési Házban. A koncerten a helyi énekka­rok adnak rövid műsort. Rádió A Liszt Ferenc Zeneművészeti Fő­iskola Debreceni Konzervatóriu­mának Bárdos Lajos leánykara 16 órától egyenes adású, nyilvános hangversenyt ad a Magyar Rádió budapesti 6-os stúdiójában. Zon­gorán közreműködik Duffek Mi­hály, szólót énekel Czabán Ange­lika főiskolai hallgató, vezényel Szesztay Zsolt. A koncertet a Bar­­tók-adó sugározza. KIÁLLÍTÁS Balási Csaba Csíkszeredai és Erwin Weierstahl esseni fotómű­vészek (a Hortobágyi Alkotótábor tagjai) közös tárlata már­cius 8-ig látható Debrecenben, a Kölcsey művelődési köz­pont kisgalériájában. Józsa Lajos szobrászművész és Józsa János grafikusművész kiállítása március 12-ig várja az érdeklődőket Debrecenben, a Grand Hotel Aranybika halljában. A Hortobágyi Alkotótábor által a Hajdúhadházi Galériának ajándékozott képek kiállítása március 15-ig látható a Dr. Föl­di János Általános és Művészeti Iskolában. Bíró Lajos festőművész gyűjteményes kiállítása március 15-ig látható Debrecenben, a Déri Múzeum időszaki kiállí­tótermében. A Hortobágyi Alkotótábor fotográfusainak a felvételeiből nyitt nemzetközi kiállítás március 15-ig látható Hajdúhadházon, a helyi középiskola aulájában. F. Nagy Piroska „Fénnyel írt vallomás" című fotókiállítása március 17-ig tekinthető meg Debrecenben a Gábor-galériá­­ban,(Füredi út 69., a Kossuth-laktanya után). Bényi Árpád festőművész kiállítása március 20-ig tekinthető meg Debrecenben, a József Attila Művelődési Ház kiállító­­termében (Piac u. 58., I. emelet),­­ v Sli­n . A Hortobágyi Alkotótábor határon túli magyar alkotóinak ki­állítása március 20-ig látható a nádudvari Ady Endre Műve­lődési Központban. Amistad. Játszma. Zimmer Feri. A rémkirály. Titanic, I—II. Lopott szépség. A sakál. The Peacemaker. Flubber, a szórakozott professzor. Összeesküvés-elmélet. Tűzhányó. Az ördög ügyvédje. Beavis és Butt-Head lenyomja Amerikát. Pénz beszél... Hét év Tibetben. Tűz a mélyben. Az árnyék-összeesküvés. Víg: 2, 5, 8. Apolló: hn. 2, 4, n. 7, f. 9. Apolló-kisterem: f. 4, hn. 6, 8 Apolló - ART-terem: 5, f. 8. Hungária: 4, f. 8. Víg kamara: 6, 8. Balmazújváros: 7. Báránd: 8. Berettyóújfalu: f. 7. Biharkeresztes: 7. Biharnagybajom: 8. Hajdúböszörmény: 5, 7. Hajdúdorog: 7. Hajdúszoboszló: 7. Kaba: 7. Komádi: 7. Tiszacsege: 8. Színház A debreceni Csokonai Színházban 19 órától - Né­meth László-bérletben - Ja­cobi Viktor Sybill című operettjét; a Horváth Árpád Stúdiószínházban ugyancsak 19 órától - bér­letszünetben - pedig a Bo­lond Helga című darabot tekinthetik meg a színház­­látogatók. Fizikusnapok Fizikai kísérleteket mutat­nak be a tizenkilencedik fi­zikusnapok zárórendezvé­nyén - 10 órától Debre­cenben a Kossuth Lajos Tudományegyetem kísérle­ti fizikai tanszékén (Bem tér 18/a) - a Hatvani Ist­­ván-fizikaversenyen ered­ményesen szereplő tanulók számára. jiii mii Miii Miiimi mii miii M'myiii­iiiii I­I Mo\z\i\ i I­I Amistad. Színes, amerikai történelmi film. Rendez­te: Steven Spielberg. Szereplők: Morgan Freeman, Djimon Hansou, Anthony Hopkins. KÖNYVAJÁNLAT „A teacserjét, Dél-Kína szülöttét már az ősidőktől jól ismeri a kínai botanika és orvostudomány. Nagy becsben tartották, mert a fáradtság enyhítésének, a lélek felvidításának, az akarat meg­szilárdításának és a látás javításának erényeivel ékeskedett." Alkalmazták bensőleg, gyakran külsőleg krém alakjában, reuma­tikus fájdalmak enyhítésére. A gourmandok versenyeket rendez­tek annak eldöntésére, melyikük a hozzáértőbb teakészítő. Az európai ember számára a tea fejlődéstörténeti korszakai közül a főzött, habart és az áztatott formából az utóbbi vált közkedvelt­té, miután a Holland Kelet-Indiai Társaság hajói 1610-ben hoz­­­ták­ először Európába a teát. Egy japán közmondás szerint: „Egy fürdő felfrissíti a tested, egy csésze tea a szellemed." A teázás Japánban szakrális cselekmény, az életművészet vallása, mely al­kalmat ad a tisztaság és kifinomultság tiszteletére. (K. E.) (Okakura Kakuzo: Teakönyv.­­ Édesvíz Kiadó, Budapest, 1998.)

Next