Hajdú-Bihari Napló, 1998. szeptember (55. évfolyam, 204-229. szám)

1998-09-02 / 205. szám

1998. szeptember 2., szerda af "ij AKTUÁLIS________ r—----------------------------------­fc sMú'juih. Becsengettek Kiripolszky Tamás Jelképesnek is tekinthető, hogy az orszá­gos tanévnyitót a keleti régióban, Hajdúdo­­rogon tartották. A néhány hete hivatalba lé­pett kormány,­illetve annak vezető pártja egyik fő programjaként jelölte meg a „min­den szinten" elmaradott országrész felzár­kóztatását. Nincsenek adataim arról, hogy az oktatás infrastruktúrájának szempontjá­ból mekkora az itteniek hátránya, de gyaní­tom, ritka kivétel az - földrajzi helytől füg­getlenül fia valahol nem panaszkodnak. A pedagógusok bérezése alacsony,­­képtele­nek arra, hogy értelmiségi életet éljenek - ismerte el­ a tárca minisztere is. A kilátások sem kedvezőek. A tervezett 1-10 százalékos emelés - ez reálértékben értendő - sem eredményezhet biztos egzisztenciát Ráadás­­ul szinte minden tantestületben folyik a ke­nyérharc. Néhány évvel ezelőtt egy kollégiu­mi vezető mondta - ma még inkább aktuá­lis - munkatársait riogatva: nehezebb találni egy jó takarítónőt, mint egy tanárt. Az iskolák többsége ellehetetlenetlen Az önkormányzatok kénytelenek engedni a nyomásnak, s a rendelkezésükre álló pénz­eszközöket gyakran felemésztik a bérjelle­gű költségek. Dologi kiadásokra nemigen jut. Emiatt sok helyütt felbukkan a „csináld magadt" mozgalom. A szülők áldozatválla­lásával csinosodnak a lerobbant tantermek, az iskolák alapítványi pénzekből próbálnak boldogulni. Egyszóval válságban van a ma­gyar oktatás Becsengettek. Hogy­ a nebulók mit érzé­kelnek ezekből a problémákból? Remélhető­leg nem sokat. Hacsak, nem válik a felnőt­tek csataterévé az iskola, mint a minap Haj­dúnánáson. A tanévkezdés számai Budapest (MTI) - A tanévkezdést jelző be­­csengetéssel szeptember 1-jén mintegy másfél milliónál több diák és csaknem 160 ezer pedagógus­zámára ér véget a vaká­ció. Az idei tanévben mintegy harmicezer­­rel kevesebb tanuló ül majd a padokban, mint az elmúlt évben. A diákok közül majdnem egymillióan az általános iskolák­ban kezdik meg az új tanévet. Debrecenből a minisztériumba Budapest (HBN - P. Cs.) - Pepó Pál miniszter és Tarnóczi Tibor közigaz­gatási államtitkár után újabb debre­ceni illetőségű szakember került a Környezetvédelmi Minisztériumba. Augusztus 31-től Kerékgyártó Mária (képünkön) vezeti a tárca ellenőrzé­si önálló osztályát­ , Kerékgyártó Mária közgazdász. Diplomáját, majd értékelemző szak­­k­özgazdászi oklevelét és doktori címét a Buda­pesti Közgazdaság-tudo­mányi Egyetemen sze­rezte meg. 1991-ben Debrecenben telepedett le, s kis- és középvállal­kozások gazdasági tanácsadójaként dolgo­zott a műszaki fejlesztés, értékelemzés és stratégiakialakítás területén. 1993 óta a Kossuth Lajos Tudományegyetem közgaz­daságtan tanszékének, majd a Közgazda­­sági és Üzleti Tudományok Intézetének egyetemi adjunktusa. Az egyetemen válla­latgazdaságtant, marketinget és straté­giai menedzsmentet tanít. Megtudtuk tőle: az egyetemi oktatásban új megbízatása mellett is részt kíván ven­ni, az elkövetkezendő félévben a poszt­graduális képzés keretében, de később új­ra a nappali tagozaton is. A minisztérium ellenőrzési önálló osz­tályának vezetésére az augusztus 17-ét kö­vető napokban kérték fel Kerékgyártó Má­riát. A jelenleg hét munkatárssal dolgozó önálló osztály a minisztérium, valamint a felügyelete alá tartozó költségvetési szer­vek belső, illetve felügyeleti költségvetési ellenőrzését végzi. Autópálya már van, de a díja még kérdéses Petneházi Attila Gyöngyös (HBN)­­ Húsz hó­nap alatt 6 millió köbméter földet kellett megmozgatni­uk a kivitelezőknek ahhoz, hogy szeptember elsején átadhassák a forgalomnak az M3 autópálya Gyöngyös-Füzesabony kö­zötti új szakaszát. A 37 milliárd forintos prog­ram keretében felújították az autópálya Budapest-Gyöngyös szakaszát, és megépítették a Gyöngyöst Füzesabonnyal ösz­­szekötő új pályát. Ez utóbbi munka részeként 550 ezer tonna aszfalt felhasználásával 3,6 mil­lió négyzetméter pályaszerkeze­tet építettek meg, 160 kilométer hosszúságban szalagkorlátot ál­lítottak fel, 12 felüljárót, 24 alul­járót, 3 pihenőt, valamint vad- és hüllőátjárókat és zajszigetelő fa­lakat alakítottak ki. Katona Kálmán közlekedési miniszter a megnyitón joggal ne­vezte az új autópályát európai színvonalúnak, hozzátéve, hogy reményei szerint a Polgárig ve­zető pályaszakasz is határidőre elkészül majd. A szaktárca ve­zetője utalt arra, hogy a munkák során a természet- és a környe­zetvédelmi szempontok mellett nagy hangsúlyt helyeztek a mű­emlékvédelemre is. Az autópálya megépítését alapos feltárások előzték meg, és az értékes lele­teket vándorkiállításon mutatják be. * Az M3 autópályát ebben az év­ben ingyen használhatják az autósok, januártól azonban díjat kell majd fizetniük. A szaktárca vezetője a díj mértékével kapcso­latosan (amelyről még folynak a tárgyalások) hamorosan csu­pán annyit mondott: kevesebb lesz, mint amire az autósok ma még gondolnak, de annál több, mint amennyit önszántukból fi­zetnének. A miniszter a pálya­üzemeltetés kapcsán a saját vé­leményét fogalmazta meg, ami­kor elmondta, hogy ő a matri­­cás/bérletes és a kapus rendszer egyfajta ötvözetét látná szívesen. Az ünnepélyes szalagátvágást megelőzően Katona Kálmán ki­tüntetéseket adott át az autópá­lya megépítésében kiemelkedő részt vállalt szakembereknek, majd pedig az egyházak képvise­lői áldották meg az új utat. A hi­vatalos ceremónia pályabejárás­sal folytatódott, amit sajtótájékoz­tató követett. A tájékoztatón új­ságírói kérdésre a szakemberek elmondták: az 1990-et megelőző három évtized alatt 271 kilomé­ter autópálya épült Magyarorszá­gon. A most átadott szakasszal együtt jelenleg 451 kilométer autópályánk üzemel, amelyből 206 km az állami, 142 km a ma­gánkoncessziós és 103 km a ve­gyes finanszírozású pálya. A mi­nisztérium tapasztalatai szerint a további beruházásoknál a vegyes finanszírozás lenne kívánatos. Katona Kálmán miniszter pályabejárásra indul Fotó: Horváth Katalin Átmeneti intézkedések Debrecen (HBN) - Az új diák­igazolványok gyártásának elmaradása miatt a tanév­kezdéskor beállt feszültsé­gek enyhítése érdekében in­tézkedéseket hozott a Haj­dú Volán Rt. - tájékoztatott Vigh Gábor vezérigazgató­helyettes. Az autóbuszokon való kedvez­ményes utazási jegyek, illetve ér­tékszelvények igénybevételére az alábbi átmeneti intézkedéseket vezeti be a cég. Azok a diákok, akik érvényes diákigazolvánnyal rendelkeznek (ugyanazon intézmény tanulói, mint az előző tanévben), az iga­zolványban bejegyzett viszonylat­ban teljes körű kedvezményt ve­hetnek igénybe a jogszabályban meghatározottak szerint az előző év gyakorlatához hasonlóan. Azok a diákok, akik más in­tézményben tanulnak, mint az előző tanévben, az előző évben kiállított és október 31-ig érvé­nyes diákigazolvány, valamint az új oktatási intézmény által ki­állított „Iskolalátogatási igazo­lás” egyidejű felmutatásával jo­gosultak helyközi viszonylatban az iskolalátogatási igazoláson lé­vő oktatási intézmény székhelye, valamint a tanuló személyes ok­mánnyal (személyigazolvány) igazolt lakhelye között 67,5 szá­zalékos menetjegy vagy tanuló­bérlet vásárlására. A bérletszelvény „Igazolvány­­szám” rovatába a tanuló diákiga­zolványának számát vagy szemé­lyi igazolvány számát, (ameny­­nyiben a két okmány közül az egyikkel sem rendelkezik) az is­kolalátogatási igazolványon sze­replő születési idejét és nevét tün­tesse fel. A 67,5 százalékos menet­jegy vagy bérlet vásárlásakor az értékszelvény kiadója a kedvez­ményezett viszonylatot az iskola­­látogatási igazolványra rávezeti. A Volán kéri az oktatási intéz­mények iskolalátogatási igazo­lást kiadó munkatársait, hogy az igazoláson minden esetben az aláírás és a pecsét eredeti le­gyen. Az utazási jegyek és érték­szelvények kiadását a fenti felté­telekkel a Hajdú Volán Rt. átme­neti intézkedésnek tekinti. 3. oldal Figyelnek az iskolásokra Debrecen (HBN - K. B.)­­ Bár Hajdú-Bihar megyé­ben csökkenőben van a gyermekbalesetek száma, szeptemberben mégis fo­kozott figyelmet fordít a rendőrség az iskolák kör­nyékére. Mindez egy országos pro­jekt része, melyet az Országos Rendőr-főkapitányság és az Országos Baleset-megelőzési Bizottság hirdetett meg - de­rült ki a­ rendőrség keddi saj­tótájékoztatóján. Míg tavaly százhuszonnyolc gyermekbaleset volt a megyé­ben, addig az idén ez a szám száztizenháromra csökkent. Közülük hatvanan utasként, harmincketten gyalogosként, huszonegyen kerékpárosként sérültek meg - tájékoztatta az újságírókat a megyei baleset­megelőzési bizottság részéről Szabó József alezredes. Ezeket a baleseteket vizsgálva az is megállapítható, hogy az ese­tek csaknem fele a nyári szün­időben történt, pontosan negyvenhat. Szerencsére ke­vés a gyermekek által okozott baleset, ebben az évben min­dössze harminckét esetben történt ilyen. A felsoroltaknak elsősorban az egyedül hagyott gyermekek vannak kitéve. A balesetek számának csökkené­se a szakemberek szerint el­sősorban azzal magyarázható, hogy az idén több járőr figyelt nyáron is a frekventáltabb he­lyekre. Mindezek mellett a rendőrség szeptemberben fo­kozott figyelmet fordít az is­kolák környékére, a legveszé­lyeztetettebb helyeken iskola­­kezdéskor és az órák után egy-egy órára egyenruhások felügyelik majd a fiatalok biz­tonságát. További segítség­ként szóróanyagokat juttat­nak el az iskolákba, hogy ez­zel is figyelmeztessék a diáko­kat a veszélyhelyzetekre. A baleset-megelőzési bizott­sággal karöltve a megyei bűn­­megelőzési osztály is segíti az iskolakezdő gyerekeket. ..........­­ .......................TM..... ........................................... S­zerencsére a tavalyi hátizsák még jó és még néhány egyéb hol­mi is, de tornacipőből újat kellett venni. Eddig már úgy tízezer forintot költöttünk el a tanévkez­désre. A fiam most lesz ötödikes, és úgy hallot­tam, hogy a felsőbb osz­tályokban még többe fog kerülni a tankönyv, ami már most is közel hat­ezer forint volt. A kiegé­szítők egy részét még csak most tudtuk meg, és hogy mi kell még, ké­sőbb fog kiderülni, tehát csak ezután jönnek az igazi meglepetések, ha bemegyünk az írószer­boltba. Amit úgy gondol­tam a magam eszéből, azt megvettem, de hol­nap indulhatok újra. Dereáné Szabó Zsuzsanna (háziasszony) lAjj­r.jS­zjj.il) Ujji--A­dil.il jlljd . liúJLíl ' n ■ | Ö­sszességében nem került kevésbe, de a tankönyvek árán meg voltam lepődve, én nem tartottam soknak. A gyermekem második osztályos a kis Kossuth­ban, és neki nem volt olyan drága a könyv, mint tavaly. A füzete­kért is fizettünk persze, de azért sem túl sokat. Én úgy tartom, hogy az árak iskolák szerint szelektálódnak, és eb­ben az iskolában mind­ez nem került olyan nagy összegbe. A mun­katársaim gyerekeinek, akik nem ide járnak, többe kerültek a köny­vek. Mi még állami tá­mogatást is kaptunk, anélkül, hogy igényel­tünk volna. Danka Ibolya (műtősnő) D­ávid most lesz el­sős, a Svetits Kato­likus Elemi Iskolába írattuk be. Nagyon sok­ba került nekünk az is­kolakezdés, még így az év elején is rengeteg dolgot kell megven­nünk, amit most írtak föl, így olyan kiegészítő tankönyveket, amelyek nem voltak benne a rendes tankönyvcso­magban, azonkívül még szükség van tornacipő­re, a diákigazolványba fényképet kell csinál­tatni. Ráadásul nem tudtam, hogy ebbe az iskolába alapítványi pénzt kell befizetni, ami egy évre tízezer fo­rint - ez nagyon várat­lanul ért minden szü­lőt. Vojcskóné Veress Mária (kismama) L­egalább húszezer fo­rintba került az is­kolakezdés. Kellett ven­ni füzeteket, tankönyve­ket... A lányom a Mech­­wartba jár, ezért szük­sége lesz a munkaruhá­ra is, de azt még nem is szereztük be, pedig az sem lesz olcsó, három­­négy-ötezer forint. Most szerencsénk volt, és mindent meg tudtunk venni, amit kellett. Ké­szültünk a tanévkezdés­re, hiszen nem lehet mindent egyszerre meg­vásárolni. Támogatást nem kértünk, biztos van, aki jobban rászo­rul mint mi. Minden szeptember elég fájdal­masan érinti a pénztár­cánkat, de muszáj meg­venni, ami kell. CSERBÁNNÉ SÜVÖLTŐS ANIKÓ (konyhai dolgozó) Ö­tezer forintba ke­rültek csak a köny­vek, és most jöttünk az áruházból, ahol 3500 forintot hagytunk ott, de még kell tornacipő és egyebek, az is lesz vagy kétezer forint. A gyermekem hatéves, most megy első osz­tályba a Nagysándor­­telepi Általános Iskolá­ba. Ma mondták meg, hogy pontosan mit és mennyit is kell meg­venni, így nem is tud­tunk igazán előre ké­szülni a tanévkezdésre. Ráadásul az iskolában csak azokat a tanesz­közöket fogadják el, ami papírboltból szár­mazik. „KGST-s” ter­mékek szóba sem ke­rülhetnek. Szőke Jánosné (kismama)

Next