Hajdú-Bihari Napló, 1998. december (55. évfolyam, 281-305. szám)
1998-12-29 / 303. szám
1998. december 29., kedd HAJDÚ-BINAItif _ _ hffj SZOIGflLTflTflS ■SÁjiZALiíUyüfi'J ! Éppen ajándékra?! Ánikáéknál karácsony előtt mindig nagy a sürgés-forgás. Ánika ebben az időszakban leginkább csak két dolgot művel: ha éppen nem főz, akkor vásárol. Egyébre nincs ideje, mert - mint mondani szokta - nagy a család, sok a baj. Egyik délután a három gyerekkel arról tárgyalt, kinek mit kell még venni. A csemeték megemlítették anyjuknak, hogy az idén ők is saját ajándékkal szeretnék meglepni a családot. Számba vették javaikat, mármint a heti zsebpénzekből megtakarított kis forintjaikat, hogy abból vajon mire futja. Persze mindegyikük külön akart ajándékot venni. A két naggyal nem is volt semmi gond. Anyjuk útba igazította őket, hol, mit és mikor lehet diákpénztárcának megfelelő áron megvenni. Megegyeztek, hogy másnap délután a kicsivel együtt elmennek, s megveszik az ajándékokat. A nagyok már rég a szobájukban tanultak, amikor az elsős Petiké még mindig az anyja szoknyája körül sündörgött. Ánika látta, hogy nyomja valami az apróság lelkét, de nem kérdezte, mi az. Aztán a kissrác csak kibökte. „Anya, akkor adsz pénzt az ajándékokra?" - kérdezte. Ánika csodálkozva nézett rá: „Nem, van neked is zsebpénzed, a többiek is a sajátjukból veszik." A kisfiú mérgesen csípőre vágta a kezét: „Nekem még alig van. Csak nem képzeled, hogy azt is ilyesmire fogom költeni?" (KÉR) BUHHI Debrecen 8-12 óra: a Létminimum Alatt Élők Társaságának fogadóórája és ingyenes jogi tanácsadása a Simonffy utca 51. szám alatt. 8-12 óra: a Cigány Vezetők Szakmai Egyesületének ingyenes jogi tanácsadása a Csapó utca 21. szám alatt. 8-12 óra: ingyenes gyermekfelügyelet az újkerti Kortárs segítőszolgálatnál (Jerikó utca 17-19.). 8-15 óra: a Munkanélküliséget Kezelő Alapítvány ingyenes munkahely-kínálata a Széchenyi utca 63. szám alatt (telefonszám: 410-759). 8-16 óra: ingyenes pályaválasztási, diákjogi és érdekvédelmi tanácsadás általános és középiskolásoknak, valamint szülőknek és pedagógusoknak a megyei pedagógiai intézetnél (Monti ezredes utca 7., telefonszám: 344-186). 8-18 óra: ügyfélfogadás a családsegítő szolgálatnál (Mester utca 1.). 8- 20 óra: a Zöldkereszt várja a munkavállalók és a pályakezdők jelentkezését a Széchenyi utca 8. szám alatt (erdészház, keresztépület, telefonszám: 415-955/138.). 9- 11 óra: a nyugdíjasok városi szervezetének fogadóórája a Péterfia utca 4. szám alatt. 9-11 óra: általános ügyfélszolgálati tanácsadás a megyei vállalkozásfejlesztési alapítványnál. 9-12 óra: Szivárvány-gyermekprogram a Víztorony utca 13-15. szám alatt. 9-12 óra: a veterán repülők klubnapja a hadkiegészítő parancsnokságon (Péterfia utca 58.). 9- 15 óra: az Egy Ház Alapítvány Hajléktalangondozási Központjának fogadóórája a Dobozi utca 2. szám alatt. 10- 16 óra: szociális tanácsadás a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálatnál (Rákóczi utca 7.). Hírszerkesztő: Lovászné Szaniszló Mária Telefonszám: 412-144/56 /in Terjesztési panaszaival hívja ! a 0i (80) 304-304« y]//"! telefonszámot wmm A HÍVÁS A MEGYÉBŐL INGYENES! KÖZÉRDEKŰ ÉSZREVÉTELEKKEL, BEJELENTÉSEKKEL KERESHETŐ ügyeletes munkatársunk hétköznap 17 és 21 óra között a következő telefonszámon: 06 (20) 9-562-875 A gépjárműadózás szabályainak változása (I.) Az Országgyűlés 1998 novemberében módosította a gépjárműadóról szóló törvényt. Ennek a módosításnak a belföldi gépjárművek adóztatásával kapcsolatban három lényeges eleme van: - az általánostól eltérően (gyakorlati megfontolások alapján), nem minden esetben az év elején tulajdonos lesz az adó fizetésére kötelezett; - az adómértékek emelkedtek, országos szinten az alsó határt 50 százalékkal, a felső határt 25 százalékkal emeli; - bővíti az adókedvezményezett gépjárművek körét. Az adóalanyiság változása Általános törvényi szabály, az adó alanya az, aki/amelyet a forgalmi engedély személyi lapjában az év első napján tulajdonosként vagy üzemben tartóként bejegyeztek. Ettől eltérést két esetben engedett meg a törvény: az év közben használatba vett új gépjármű esetében; az újra forgalomba helyezett gépjárműveknél. Mindkét esetben az adó alanya az, aki/amelyet ez alkalommal tulajdonosként, üzemben tartóként a forgalmi engedélybe bejegyeztek. 1999. január 1-jétől az alábbi változás érvényesül: ha az eladó tulajdonos adómentességet élvezett 1998. évben (például költségvetési szerv, társadalmi szervezet, alapítvány tulajdonában volt a gépjármű, vagy az eladó mozgáskorlátozott), és 1999. évben, év közben a gépjárművét elidegeníti, vagy más okból (például haláleset, a társaság megszűnt) a tulajdonjog átruházásra kerül, akkor az új tulajdonost a tulajdonszerzést követő hó első napjától terheli az adófizetési kötelezettség. Összefoglalva a fentiek figyelembevételével az adóbevallás benyújtásának szabályai 1999. évtől a következők: ha a már forgalomba helyezett gépjárművet év közben átruházzák: az új tulajdonosnak a változást követő év január 15-ig kell az adóbevallást benyújtania; ha új gépjármű szerzéséről van szó (például autószalonból vásárlás, vagy külföldről behozott gépjármű első magyarországi forgalomba helyezése), ebben az esetben a változást/szerzést követő hó 15-ig lehet az adóbevallást benyújtani; a forgalomból kivont gépjárművet újra forgalomba helyezik, a forgalomba helyezést (változást) követő hó 15-ig kell bevallást adni; ha a gépjármű után adómentesség miatt az eladó nem fizetett gépjárműadót, ebben az esetben is a változást (szerzést) követő hó 15-ig kell az új tulajdonosnak adóbevallást benyújtania. Ha az adókötelezettség nem áll fenn a teljes adóévben, akkor az évi adótétel időarányos részét kell az adózónak megfizetnie. (Folytatjuk) Óévbúcsúztató koncert Csendül a dal és csendül a pohár címmel óévbúcsúztató hangverseny kezdődik december 29-én, kedden, 20 órakor Debrecenben a Bartók Teremben, melyen közreműködnek: Feri Márta és Ormai József operaénekesek, a Walter Táncstúdió és a Közalkalmazottak szimfonikus zenekara, vezényel: Tóth László. Feri Márta Fotó: Magánarchívum Véradás. A Vöröskereszt megyei szervezete decenber 29-én 8-tól 15 óráig a létavértesi mentőállomáson (Árpád tér 15.) tart véradó napot. Cukorszűrés. A debrecen-alsójózsai háziorvosi rendelőben ingyens vércukorszint-mérést tartanak keddi és csütörtöki napokon 14.30-tól 15.30 óráig, hétfőn, szerdán és pénteken pedig 7.30-tól 8.30 óráig az Alsórózsa utca 6. szám alatt. Környezetvédelem. A Kelet-magyarországi Környezetvédelmi Egyesület december 22-én megnyitotta a Zöld Nap Lakossági Információszolgáltató és Tanácsadó Központját. A szervezet keddi és csütörtöki napokon 10-től 12 óráig a napenergiáról és annak hasznosításáról ad információkat, illetve szaktanácsadást Debrecenben, a Darabos utca 4. szám alatt. Óévbúcsúztató bál. A nádudvari művelődési központ december 31-én 19 órától óévbúcsúztató bált rendez az Ámokfutók és a Keopsz együttes közreműködésével. Az estre a művelődési központban foglalhatók asztalok és kaphatók jegyek. Szilveszteri délelőtt. A debreceni Újkerti Közösségi Ház december 31-én 10 órakor óévbúcsúztató délelőttre várja a gyermekeket zenével, játékokkal, tombolával a Jerikó utca 17-19. szám alatt. Hagyományőrző Tankcsapda. Az együttes az elmúlt éveknek megfelelően idén is megrendezi szokásos év végi debreceni záróbuliját december 29-én 19 órától az Oláh Gábor utcai sportcsarnokban. Az est során az Ektomorf és a Korog zenekarok is fellépnek, a Tankcsapda műsora pedig az elmúlt kilenc év termését, valamint a februárban megjelenő album néhány új dalát is tartalmazza. Tankcsapda születésnapi tortávalFotó: Czeglédi Zsolt Forrás. „Az irónia iskoláját a szülői háznál jártam ki - vallja a folyóirat decemberi számában a Kolozsváron élő költő, Visky András a vele készített interjúban. - Apánk vezette be azt a szabályt, hogy bármilyen kritikát sértődés nélkül el kell viselnünk egymástól, még az elfogultat, igaztalant is. Ezzel pedig felszabadított bennünket egymás kíméletlen kritizálására: heten voltunk (vagyunk) testvérek, adódott alkalom bőven a kritikai műfajok gyakorlására...) Aki nem tud felszabadult szívvel önmagán nevetni, azt kinevetik és megvetik, és joggal cselekszenek így. Akinek mindig igaza van, humora biztosan nincs, fáradt és fárasztó, a világ megváltásával van elfoglalva folyvást, és hát ezzel majd kétezer évet késett.” Dedikálás Komiszár János festőművész „Szóla” Paraván - műterem mikrofonközeiből című könyvét dedikálja a szerző - a kötetben szereplőkkel együtt - december 29-én 15 és 17 óra között a Grand Hotel Aranybika halljában. 13. oldal Szilveszteri kabaré A Hócipő és Fábry Sándor sztárvendég közreműködésével Szilveszteri kabaréműsor lesz december 29-én, kedden, este 19 órától a Kölcsey művelődési központ színháztermében. Táncos partik bestiái A vidám, táncra ingerlő nótákhoz kissé keserédes, a vágyakozással teli „se veled, se nélküled” hangulatát tükröző szövegek járulnak a Bestiák nevű trió új albumán. A három csinos előadóról nehéz elképzelni, hogy ilyen gondokkal küzdenének, de úgy tűnik, most éppen ez a gondolatkör volt a lemezkészítési koncepció alapja. A dalokat zeneszerzőként és szövegíróként, valamint producerként is jegyző Kozso - az Ámokfutók frontembere - mindent igyekezett megtenni annak érdekében, hogy sikeres munka szülessen. Kár, hogy ezt nem igazán bírta szuflával, hiszen a korongon lévő 12 felvételből csak 7 tekinthető igazán eredeti szerzeménynek. A szívedbe rejts örökre el! című dal Rick Astley 1987-es Together forever című sikerének magyarított változata, s négy felvétel pedig ennek, illetve a Fáj még, ha néha felhívsz... című dalnak az újrakevert, feldúsított változata. Egy pöttyöt az is zavaró, hogy a három énekesnő - Bee, Bedy és Honey közül valaki - bár mindent megtesz annak érdekében, hogy minden hang a helyén legyen - kissé „iskolásan” hangicsál. Összességében azonban mindez nem befolyásolja azt, hogy a lemez az legyen, ami: könnyed, egy táncos parti felpörgetéséhez kiválóan alkalmas felvételek gyűjteménye. (Bestiák: Nem kérek mást, Magneoton, 1998.) P. Cs. A Csokonai Színház januári műsora 2. szombat, 11 óra: A cigánybáró - Bérletszünet. Az előadás az OTP Bank H.B. M.-i Igazgatósága és a Reemstsma Debreceni Dohánygyár támogatásával jött létre! 2. szombat, 19 óra: A cigánybáró - Mensáros László-bérlet. 5. kedd, 19 óra: A cigánybáró - Kodály Zoltán-bérlet. 6. szerda, 19 óra: Bűn és bűnhődés - Neményi Lili-bérlet. 7. csütörtök, 19 óra: Bűn és bűnhődés - Csokonai Vitéz Mihály-bérlet. 8. péntek, 19 óra: A cigánybáró - Somlay Artúr-bérlet. Az utolsó bérletes előadás! 9. szombat, 19 óra: A cigánybáró - bérletszünet. 12. kedd, 19 óra: Bűn és bűnhődés - Lontay Margit-bérlet. Az utolsó bérletes előadás! 13. szerda, 19 óra: Tosca - Gerbár Tibor-bérlet. 15. péntek, 19 óra: Bűn és bűnhődés - bérletszünet. 16. szombat, 19 óra: Tosca - Móricz Zsigmond-bérlet. 21. csütörtök, 19 óra: Tosca - Hegedűs Erzsi-bérlet. 22. péntek, 19 óra: Csongor és Tünde - Gulyás Pál-bérlet. 23. szombat, 19 óra: Csongor és Tünde - Thuróczy Gyulabérlet. 26. kedd, 19 óra: Tosca - Ady Endre-bérlet. 27. szerda, 19 óra: Csongor és Tünde - Rubányi Vilmos-bérlet. 28. csütörtök, 19 óra: Tosca - Kodály Zoltán-bérlet. 29. péntek, 19 óra: Csongor és Tünde - Téri Árpád-bérlet. 30. szombat, 19 óra: Csongor és Tünde - Vámos László-bérlet. Horváth Árpád Stúdiószínház (A Csokonai Színház épületében) 5. kedd, 19 óra: Júlia és a hadnagya - Dégi István-bérlet. 8. péntek, 19 óra: Júlia és a hadnagya - Blum Tamás-bérlet. 9. szombat, 19 óra: Júlia és a hadnagya - Kertész Gyulabérlet. 13. szerda, 19 óra: A kivétel és a szabály - bérletszünet. 14. csütörtök, 19 óra: A kivétel és a szabály - bérletszünet. 16. szombat, 19 óra: Júlia és a hadnagya - bérletszünet. 29. péntek, 19.30 óra: Márton partjelző fázik - bérletszünet. 30. szombat, 19.30 óra: Márton partjelző fázik - bérletszünet.