Hajdú-Bihari Napló, 1998. december (55. évfolyam, 281-305. szám)

1998-12-15 / 293. szám

1998. december 15., kedd Nini SPORT Aranyéremnek örülhettek a német 4x50 méteres hölgyváltó tagjai a sheffieldi rövidpályás úszó Európa-bajnok­­ságon Fotó: AP Elhunyt Kiss Gyula Életének 78. évében elhunyt Kiss Gyula, a DMTE, a DKASE és a Debreceni Dózsa egykori kiváló labdarúgója, többszörös NB II-es gólkirály. Kiss Gyula hosszú évekig dolgozott a megyei labdarúgó-szövetség­ben, többek között a megyei ifjúsági vá­logatottat irányította. Ünnepeltek a sípmesterek Debrecen (HBN)­­ Megtartotta évadzáró összejövetelét a megyei labdarúgó-szövet­ség játékvezető-bizottsága. A megye síp­mesterei és családtagjaik jó hangulatú va­csorával zárták le az idei évet. A találko­zó arra is alkalmat adott, hogy elismeré­seket nyújtsanak át a legkitűnőbb bírók­nak. Tárgyjutalmat kapott Mészáros Já­nos, Pesel János, Dali György, Varga Im­re, Faragó Ferenc, Lévai Zoltán, Seres László, Böjti Zsolt és Szabó Zsolt. A leg­jobb 36 éven aluli játékvezetőnek járó Köstner Vilmos-kupát Németi Attila ér­demelte ki, míg a legjobb 36 éven felüli Honti György-kupát Berke János vehette át. Huszonöt éves tevékenységéért Divinyi Béla, Fodor Ferenc, Nagy József, Kiss Zol­tán és Kun Sándor kapott elismerést. Pórul járt az NHL-ben szereplő­­ -------- — ,— ------------------------------------— —--------— —* Los Angeles Kings csatára, Glen Murray. Az amerikai jéghokis az Anaheim elleni meccsen a kapuval került összeütközés­be Fotó: AP Halál Chilében Santiago (MTI)­­ Egy ember meghalt egy másik pedig megsebesült Chilében, mi­után az ország labdarúgó-bajnokságának utolsó fordulóját követően az aranyérmet szerzett Colo Colo és a második helyen végzett Universidad de Chile szurkolótá­bora között verekedés tört ki. A Colo Co­lónak szurkoló 16 éves Alejandro Llanca­­lcót lelőtték. A súlyosan sebesült nevét a rendőrség nem hozta nyilvánosságra, az AFP szerint az Universidad-drukker fia­talt késszúrásokkal szállították kórházba. Signore Moratti fiatalított a kispadon? Sándor Mihály A problémát nagyjából október közepén kezd­ték boncolgatva tálalni az olasz médiák, és a korábban ünnepelt, műhelyte­remtő törekvéseiért agyondicsért Luigi Simoni menesztését jósol­ták. Az Inter öltözőjében pedig vi­szonylagos nyugalom honolt, nem érkezett hír turbulens akci­ókról a játékosok részéről, de itt­­ott azért elcsippentették egyik­másik interjújukban, hogy ille­ne jobban teljesítenie a gárdának, hogy nincsen meg a szerkezeti összhang a pályán a csapatrészek között, hogy a rakásnyi világ­sztárból nemigen forrott eggyé a gárda, hogy néhányan a mellőzöt­­tek táborából (Winter, Kanu, Mo­­riero, Paulo Sousa, Recoba, sőt néha Djorkaeff is) kissé nyugta­lanítónak ítélik saját helyzetüket. Ronaldo betegeskedett, ámbár -a békesség ked­véért - a talján lapok sérültnek minősítették. Robero Baggió­­nak rövid beil­leszkedési gond­jai akadtak. A bőség zavara? Annál jóval több. A szék novem­ber elsején reccsent meg először Gigi Simoni alatt, akkor a Bari a Guiseppe Meazzában 3-2-re le­darálta a Neroazzurrit, mégpedig úgy, hogy Ronaldo a 87. percben büntetőből, Colonnese a 92. perc­ben szerencsés lövésből kozmeti­kázta csupán a kék-fekete tifók számára gyalázatos eredményt! Utóbb kivágtak egy jobb szériát, viszont ez sem mentette meg az ősz mestert, Massimo Moratti el­nök lapátra tette. Már korábban folytak találga­tások a „trónutódlást” illetően, a kalapba több márkás név beté­tetett, közöttük - jelentem - nem volt ott a Mircea Lucescué (ké­pünkön), a román tréneré. Ami­kor Sandro Mazzola, a klub „élő legendája” bejelentette a főnök­ség döntését, különösebben meg sem indokolta azt, bár célzott bi­zonyos generációs távolságra, amely az együttes és az 1939-ben született Simoni között volt re­gisztrálható. Na, ja, vélheti a jámbor érdeklődő, ez a hamarjá­ban felfedezett „időátok” 1998. május 6-án is létezett, csakhogy senkit sem a zavart, kivált nem a Gyíkoknak becézett formációt, mely az UEFA-kupa fináléjában épp megregulázta a Laziót (3-0), majd a patinás trófeát Simoni is felmutatta a több ezer daloló ult­rájuknak a párizsi Parc des Prin­­ces-ben... Lucescu a nyárig írt alá, valóban kevésbé koros, tény­leg hatalmas energiák feszítik, a szakmát is tudja. Hogy miért pont őt választotta a presidente azon a ködös novemberi napon, bizonnyal rövidesen kiderül. Névjegy Teljes neve: Mircea Lucescu. Születési adatai: 1945. július 21., Bukarest. Pályafutása (já­tékosként): Dinamo Bukarest, Corvinul Vajdahunyad. Edzői karrierje: Corvinul, Románia válogatottja, Dinamo, Pisa, Brescia, Reggiana, Rapid Buka­rest, Inter. Sikerei (játékos­ként): 70-szer játszott hazája vá­logatottjában, bajnokságot nyert a Dinamóval 1964-ben, 1965-ben, 1971-ben, 1973-ban, 1975-ben, 1977-ben, Román Kupát 1964-ben és 1968-ban. Játszott az 1970-es mexikói világbajnokságon. Si­kerei (edzőként): 1982 és 1986 között a román nemzeti csapat szövetségi kapitánya volt, 1990- ben bajnokságot, 1986-ban és 1990-ben Román Kupát szerzett a Dinamóval, idén a Rapiddal is sikerült hazavinnie ezt a serle­get. DSI-Epona-kupa Hortobágy (HBN)­­ Tizennégy csapat rész­vételével, két korosz­tályban rendezett tor­nát a Debreceni Sportiskola az Epona lovasfalu műfüves pályá­ján. A viadal a BVSC és az Olasz Focisuli sikerét hozta. Eredmények: 1988-as korosz­tály: 1. BVSC I., 2. DSI I. (edző: Czóbel Levente), 3. Diósgyőr, 4. Balmazújváros (edző: Meskó Károly), 5. Békéscsaba, 6. BVSC II., 7. OFI (edző: Darabos Atti­la), 8. DSI II. (edző: Czóbel Le­vente). A legjobb kapusnak Vas Tamást (DVTK), a legjobb me­zőnyjátékosnak Szabó Ádámot (BVSC) választották, a gólkirály Pátkai Máté (BVSC) lett. A leg­jobb debreceni játékos címet Kóródi Dávid (DSI) érdemel­te ki. _____________________ 1986-os korosztály: 1. DFS (edző: Katona Zoltán), 2. MTK, 3. Diósgyőr, 4. Békéscsaba, 5. DSI (edző: Szűcs János), 6. Pi­lis. A legjobb kapus címet Gu­­lácsi György (MTK), a legjobb mezőnyjátékosnak járó elisme­rést Krajicz Balázs (DVTK) ér­demelte ki. A gólkirály az olasz focisulis Dzsudzsák Balázs lett. Az Epona különdíját az 1986-os születésű gyerekekből álló OFL- gárda kapta. Mint a nagyok Fotó: Nagy Gábor Kulturált közgyűlés Budapest (HBN - F. L.)­­ Négy hajdú-bihari küldött is részt vett az országos labdarúgó-játékvezetői tes­tület Budapesten megren­dezett közgyűlésén. Megyénket Divinyi Béla és Koroknai Béla országos ellenőrök, Sápi Csaba já­tékvezető, valamint Nyilas Csaba partjelző képvisel­ték. A Napló érdeklődésére Nyilas Csaba elmondta, hogy az őszi szezon folya­mán két táborra szakadt testület - az úgynevezett Nagy Miklós-, illetve Huták Antal-vonal alakult ki­­, így viharos közgyűlésre le­hetett számítani. Köztudott, hogy a játékvezetői testület elnöki tisztét Nagy Miklós látta el, ám a játékvezető­küldést az MLSZ berkein belüli ad hoc bizottság mű­ködtette, Huták Antal irá­nyításával. Ennek ellenére az öt és fél órás ülés - me­lyen a 150 szavazásra jogo­sult résztvevőből 134-en vettek részt - kulturált for­mában zajlott le. A legfontosabb személyi kérdésekben nem született döntés, ezt a napirendi pontot januárban vagy feb­ruárban tárgyalja újra az ismét összehívásra váró rendkívüli közgyűlés. Ezút­tal főként az 1997-es év pén­zügyi beszámolója körül alakult ki vita. Nyilas Csa­ba sajnálatosnak nevezte azt a tényt, hogy az utóbbi időben a játékvezetők kö­rül kialakult helyzetet több - az MLSZ-nek, sőt az UEFA-nak is írt - névtelen, rágalmazó levél is bonyolít­ja, amely tovább rombolja a játékvezetői testület te­kintélyét. HIRDETÉS Az elegan- /Ó Érzelem és értelem ciát látja azon­ Da­nal, a kényelmet­­ pedig érzi rögtön. . . 1.\J 21" ha beül. Amit csak átélni lehet, az a "losz 4 év S3-1 vezetési dinamika, jó érzés uralkodni egy erős és okos gép felett. Ahogy a Mondeo az útra tapad és kanyarodik, ahogy a Mondeo gyorsul és biztosan megáll, még szélsőséges körülmények között is. Aki Mondeóval jár, élvezi az autóját és élvezi az utat. Ha most kérdezi meg a legközelebbi Ford márkakereskedőt az árakról és lehetőségekről, megérintheti a Mondeo-érzés. A Ford mérnökei a szerviztapasztalatok elemzése után azt javasolták, hogy a szokásos egyéves garanciát toldják meg még három évvel. Akció a Fordnál: a Ford Mondeo egyedülálló módon 4 éves garanciával, 4 ajándék téli gumival kapható! Élje át gép és ember összhangját, válassza a Mondeót! Ha gyakorlati­asabb pénzügyi megfontolásai vannak, és okosan akar dönteni, akkor ^hm még inkább érdemes! tsSfí^* ? A Mondeo-érzés: érzelem és értelem. EE3 Fan □ÖlJ ESI Ford Vonal: 06 40/20-00-24 www.ford.hu 11. oldal

Next