Hajdú-Bihari Napló, 2002. április (59. évfolyam, 76-100. szám)
2002-04-22 / 93. szám
2002. április 22., hétfő JÉGKORONG A legjobb kapusnak választott Szuper Leventének vasárnap is fontos dolga akadt, csak nem a pályán, hanem a szavazóhelyiségben így is szép volt! Nem sikerült a bravúr: a dán válogatott jutott fel az A csoportba, miután 6-2-re legyőzte a házigazdákat a divízió I-es jégkorong-világbajnokság záró mérkőzésén, Székesfehérváron. A magyar együttes így is története legnagyobb sikerét érte el azzal, hogy második lett. Remekül kezdtek az esélyesebb dánok, két hazai védelmi hiba, és a 6. percben már 2-0 volt a javukra. Később kiegyenlített csata zajlott a jégen, de a vendégek kapuja nem forgott igazán veszélyben. A második harmadban újra sokkal nagyobb iramot diktáltak a skandinávok, ennek eredményeképpen előbb Staal, majd Thomas Johnsen talált be. Utóbbi gól előtt Horváth próbált menteni, de a kezéről bepattant a korong. Ezután a torna legjobb hálóőrének választott Szuper cserét kért, s Budai állt be a helyére. Azonban ő is hamar két gólt kapott. A záró játékrészben a hazaiak minden erejükkel támadtak, a különbséget azonban nem sikerült csökkenteniük, mert a részleges térdszalagszakadással is pályára lépő Ocskay gólja után Staal ismét betalált. A végeredmény: ____________________ 1. Dánia 10 pont, 2. Magyarország 8, 3. Norvégia 6, 4. Nagy-Britannia 4, 5. Románia 2, 6. Kína 0. K. O.-val búcsúzott aktív pályafutásától Kovács Kokó István amatőr Európa-, világ- és olimpiai bajnok, volt profi világbajnok ökölvívó. A magyar sztár a Gdanskban megrendezett gálán az amerikai Steve Trumble-t ütötte ki a 3. menetben, majd ünnepélyes keretek között az Universum vezetői elbúcsúztatták. A gála főmérkőzésén a lengyel származású, de német állampolgárságú Dariusz Michalczewski huszonegyedik alkalommal védte meg profi ökölvívó félnehézsúlyú WBO világbajnoki címét, miután a második menetben kiütötte kihívóját, az amerikai Joey de Grandist Fotó: mti NAPI. SPORT / II Tihanyi Sándort nem lehet leírni! Magosi Norbert továbbra is képtelen futamot nyerni a bajnokságban Gyula (HBN - B. N.) - A magyar mezőny legidősebb tagja Tihanyi Sándor nem hagyja, hogy leírják, az országos bajnokság gyulai fordulójában győzelemmel jelezte: igénye van a bajnoki címre. Az elmúlt héten a gyulai oválpálya új salakborítást kapott, ami a rövid idő miatt nem tudott összeállni, ráadásul a viadalt megelőző egy órában eső áztatta a pályát, így sokan aggódtak a verseny színvonala miatt. Nos, felesleges volt az aggodalom, hiszen a magyar bajnokság mezőnye az első, debreceni viadalnál nívósabb csatározásokkal szórakoztatta a szépszámú nézősereget. Sajnos bukások tekintetében is fölé nőtt a gyulai megmérettetés a nyitófordulónak, hiszen a viadal első szakaszában négy perecelés borzolta a kedélyeket, ennek áldozata lett Fekete Sándor, aki a bukása után már nem is tudta folytatni a küzdelmeket. Folytatódott viszont a debreceni kedvenc, Magosi Norbert magyar bajnoki kálváriája. A kicsi már a második viadalán csak halvány más a tavalyi önmagának, az idei országos bajnokság keretein belül eddig egytucat futamban állt starthoz, és egyetlenegyszer sem tudott diadalmaskodni. Sőt, Gyulán az a csúfság is megesett vele, hogy csak a nyolcadik helyen kvalifikálta magát a B döntőbe. A fináléba az első helyen az a Tihanyi jutott be, akit az első forduló után sokan már nem tartottak képesnek arra, hogy partiban legyen az új generációt képviselő Nagy Róberttel és Stefáni Attilával. Subi rácáfolt a kétkedőkre, bár az alapfutamok során két meglepő vereséget szenvedett Hell Csabától, de a 13. futamban olyan magabiztosan utasította maga mögé Szatmári Lászlót és Stefánit, hogy a legjobbak futamának a favoritja lett. Persze jó esélyei voltak a győzelemre a bajnoki címvédő Nagynak, aki négy futamban nyert, viszont egy etapban a motorja becsődölt. Tihanyit és Nagyot a szintén 12 pontos Stefáni és a 11 pontig jutó Hell kísérte be a fináléba. De nem csak az oválpályán folytak a csatározások, hanem a depóban is. Többen a versenykiírásra hivatkozva azzal vádolták meg Nagyot, hogy szabályba ütközően cselekedett, amikor a verseny közben az egyik motorjában blokkot cserélt. A verseny zsűrije megvitatta az esetet, és úgy döntött, hogy Nagy nem követett el szabálysértést. Szerencsére a végére ismét a salakmotorozásé lett a főszerep. A futamok futamát kétszer kellett indítani, mert az első próbálkozásra a két szélső startpozícióból rajtoló Tihanyi és Nagy ollóba fogták Stefánit, aki bukott. A megismételt futamban is Tihanyi kapta el a legjobban a startot, és hiába üldözte négy körön át Nagy, a debreceni pilóta magabiztosan verte meg hazai pályáján a bajnokot, illetve a harmadik helyen célba érő Stefánit és Hellt. Végeredmény:____________________ 1. Tihanyi Sándor (Simon & Wolf SC) 17 pont, 2. Nagy Róbert (Gyulai Speedway Club) 14, 3. Stefáni Attila (Nagykállói Motorsport Club) 12, 4. Hell Csaba (Gyepes Speedway Club) 10, 5. Szatmári László (Simon & Wolf SC) 9, 6. Magosi Norbert (Hajdú Volán SC) 7. Az összesített állás: 1. Tihanyi és Stefáni 29-29 pont, 3. Nagy 28, 4. Szatmári és Hell 19-19, 6. Magosi 16. Az „öreg” megmutatta a fiataloknak, hogy mire képes Fotó: b. n. Nagy csatát vívtak a vaspapucsosok a gyulai salakon EURÓPAI FOCI Németország, Bundosllga, 32. forduló. Hamburg-St. Pauli 0-4 (Romeo 18., 59., Groth 45., Hoogma 49.), Leverkusen- Bremen 1-2 (Zé Roberto 32., illetve Lisztes 5., Ailton 61.), Dortmund-Köln 2-1 (Rosicky 21., Amoroso 88. - 11-esből, illetve Lottner 56.), Wolfsburg-Rostock 4-0 (Klimowicz 4., 5., Ponte 7., Juskowiak 37.), Bayern München-Hertha BSC 3-0 (Hartmann 67. - öngól, Elber 83., Pizarro 85.), Cottbus-1860 München 1-1 (Helbig 81., illetve Hujdurovic 68. - öngól), Schalke- Nürnberg 2-1 (Böhme 54., Waldoch 65., illetve Krzynowek 62.), Frelburg-Kalserslautern 3-1 (Kobiasvili 47 - 11-esből, Ramdane 78., Manner 88., illetve Klose 82.), Mönchengladbach-Stuttgart 2-2 (Van Houdt 68., Auer 80., illetve Balakov 48., Dundee 84.). Az élcsoport: 1. Leverkusen 66 pont, 2. Dortmund 64, 3. Bayern 62, 4. Schalke 61, 5. Hertha 58, 6. Bremen 53.______ Anglia, Premier League, 36. forduló. Chelsea-Manchester United 0-3 (Scholes 16., van Nistelrooy 41., Solskjaer 85.), U- verpool-Derby County 2-0 (Owen 16., 90.), Bolton-Tottenham 1-1 (Holdsworth 71., illetve Iversen 8.), Leeds—Fulham 0-1 (Malbranque 52.), Leicester-Aston Villa 2-2 (Izzet 25. - 11-esből, Stevenson 67., illetve Vassell 22., Hitzlsperger 27.), Mlddlesbrough-Blackburn 1-3 (Németh 90., illetve Yordi 33., Cole 74., Dunn 83. - 11-esből), Newcastle-Charlton 3-0 (Speed 22., Lua-Lua 46., Shearer 89.), West Ham- Sunderland 3-0 (Sinclair 28., Lomas 52., Defoe 77.), Southampton- Everton 0-1 (Watson 41.). Az élcsoport: 1. Manchester 73 pont/35 mérkőzés, 2. Arsenal 72/33, 3. Liverpool 71/34, 4. Newcastle 64/34, 5. Chelsea 61, 6. Leeds 60/35._______________________ Olaszország. Serie A, 32. forduló._____ Milan-AS Roma 0-0, Brescla-Florentina 3-0 (Toni 32., Baggio 67., 81.), Chievo- Internazlonale 2-2 (Marazzina 41., F. Cossato 91., ill. Dalmat 46., Ronaldo 58.), Lazlo-Verona 5-4 (Siam 25., Lopez 28. - 11-esből, Stankovic 42., 49., Crespo 75., ill. Frick 6., Colucci 78., M. Cossato 89., Adailton 90.), Parma- Atalanta 1-1 (Micoud 90., ill. Comandini 38. - 11-esből), Perugia- Bologna 1-0 (Zé Maria 48. - 11-esből), Placenza- Juventus 0-1 (Nedved 88.), Torino-Lecce 1-1 (Franco 76., ill. Popescu 35.), Udinese-Venezla 1-0 (Pizzaro 31. - 11-esből). Az állás: 1. Internazionale 66 pont, 2. Juventus 65, 3. AS Roma 64, 4. Chievo 51, 5. Lazio 50, 6. AC Milan 49. Spanyolország, 35. forduló.__________ Real Madrld-Tenerlfe 4-1 (Roberto Carlos 16., Figo 42., Guti 76., 84., illetve Venta 39.), Celta Vlgo-Barcelona 2-1 (Mosztovoj 25., Lopez 62., illetve Rivaldo 89.), Las Palmas-Rayo Vallecano 0-2 (Corino 89., Peragon 90. - 11-esből). NISSAN ALMERA. Uralja az utat www.nissan.hu Ha egyszer beül, többé nem akar kiszállni