Hajdú-Bihari Napló, 2002. július (59. évfolyam, 151-177. szám)

2002-07-31 / 177. szám

2002. július 31., szerda RÖVIDEN 0 Kerékpározás. Augusztus 3-án, szomba­ton 9 órától rendezik meg Balmazújváros­ban profi és amatőr versenyzők részére a nagyszabású pénzdíjas kerékpárversenyt, a Dr. Milesz Byproducts Balmaz Nagydíjat. Minden további információ megtalálható a www.finishline.ini.hu internetes címen. 0 Toborzó: Ifjúsági labdarúgócsapat lét­rehozása céljából toborzót tartanak 1983 és 1986 között született játéko­sok számára. A jelentkezőket minden kedden, szerdán és pénteken 18 óra­kor várják az agrárpályán. Érdeklődni a 06 (30) 405-8859-es telefonon lehet. LOVASSPORT Lovasnapok Szoboszlón Debrecen (HBN)­­ A lovassportok szerelmeseinek nagy örömére az idén már XXI. alkalommal rendezik meg Hajdúszoboszlón a hagyományos lovasnapokat, amelynek keretében a fogathajtók a Késely-kupáért, míg a díjugratók a Szoboszló Nagydíjért küzdenek. A nagyszabású viadal programjában augusztus 3-án a fogathajtók, másnap a díjugratók mutatják be tudásukat a nagy­érdeműnek a hajdúszoboszlói repülőtéren (Böszörményi út). Az egyes és kettes fogatok programja után szombaton este 19 órától parádés fel­vonulást tartanak a résztvevők, majd va­sárnap 18 órától kerül sor az eredményhir­detésre és a vándordíjak átadására. A lo­vasversenyek mellett kirakodóvásár, pász­torkutya-bemutató, utcaszínházi előadás és csikósbemutató várja az érdeklődőket. A díjugratók a nagydíjért szállnak nyeregbe Fotó: Czeglédi Zsolt ATLÉTIKA A faluért futottak Bihartorda (HBN - K. E.) - Kivá­lóan szerepeltek a bihartordai általá­nos iskolások a „Fuss 2002 métert a faluért”-program keretében rendezett területi döntőn, Kenderesen. A nagyközségek és falvak általános is­kolai tanulói részére kiírt területi dön­tőn a bihartordai iskolások is elindultak, és igen szép helyezéseket értek el. A he­tedikesek között Bagosi Dóra nem talált legyőzőre. A többi korcsoportban szerzett ezüstérmekkel, amelyet Karalyos Ildikó (5. osztályos), Kocsis Zoltán (7.), valamint Áb­rahám János (8.) vívott ki, a csapat má­sodik helyet is megszerezték éppen a ren­dező Kenderes együttese előtt. Blága József testnevelő nagy fegyver­ténynek könyvelte el a sikert, ami az egész éves kitartó edzéseknek köszönhető. Az ezüstérmes csapattagok (balról): Sólyom Rita, Ábrahám János, Kocsis Zoltán, Blága Jó­zsef testnevelő, Karalyos Ildikó, Bagosi Dóra Fotó: Magánarchívum Hill SPORT / 10 A DEAC csapata a „nagy szerelem” Katona Zoltán labdarúgóedzőként és üzletemberként is megállja a helyét Debrecen (HBN - B. R.)­­ A megye számos labdarúgócsa­patában megfordult játékos­ként a nádudvari születésű Katona Zoltán, aki pályafutá­sa befejezése után a DVSC Utánpótlás-nevelő Kft.-nél he­lyezkedett el edzőként, és emellett sportboltot is vezet. A harmincnégy éves fiatalem­ber több mint két évtizede rabja a zöld gyep és a bőrfoci világá­nak, játékosként Hajdú-Bihar me­gye több NB III-as és megyei csa­patánál szerencsét próbált. Vala­mennyi alakulat közül a DEAC volt a kedvence, vagy ahogy ő mondja: „a nagy szerelem”. Két éve sérülések miatt be kellett fe­jeznie játékos-pályafutását, ám to­vábbra is a helyi futballéletben vállal aktív szerepet. - Még játszottam, amikor el­kezdtem edzősködni Nádudvaron az Olasz Focisulinál, majd a tré­nerkedést Debrecenben folytat­tam a DVSC 1986-os korosztályos csapatánál - nyilatkozta a Nap­lónak Katona Zoltán, aki jelen­leg is ezzel a társasággal szere­pel az országos ifjúsági bajnok­ságban, ifi „B” néven. - Testne­velő tanári végzettséget szerez­tem, két évig tanítottam a deb­receni „Refiben”, majd Pajkos János hívott az utánpótlás-nevelő kft.-hez, ahol azóta is edzőskö­­döm, igaz ma már Herczeg And­rás a „főnök”. A labdarúgó szak­mai munka mellett az üzletelés is mindig közel állt hozzám, ezért hoztam létre a Szertár sportboltot, amelyben elsősorban labdarúgó-felszereléseket árusí­tok. Az idei év tavaszától a me­gyei labdarúgó-szövetségtől meg­vásároltam a megyei I. osztály névhasználati jogát, ezenkívül a DEAC futballcsapatát is támoga­tom. A klub nehéz helyzetben van, de nagyon bízom benne, hogy megmarad, és továbbra is segíthetek rajta a lehetőségeim szerint. Zoltán elmondta, hogy az edzősködés rengeteg elfoglaltság­gal jár - bajnoki meccsek, utazá­sok, tornák, edzések stb. -, ám a felesége és hároméves kislánya - a második gyereket, aki egy kisfiú lesz, most várják a szü­lők - már beletörődött abba, hogy az átlagosnál kevesebb időt tölthetnek együtt. Életének mos­tani szakaszát amolyan tanuló és befektető időszaknak tekinti a tréner, aki a szakmában szeret­ne minél magasabb szintre eljut­ni, de ezzel együtt a várost nem kívánja elhagyni. Az általa pallérozott gárdában több ügyes fiatal kergeti a lab­dát, olyanok, akikből lehetnek élvonalbeli labdarúgók. A szak­ember szerint Herczeg András és az általa vezetett stáb mindent megtesz azért, hogy a tehetségek­nek a lehető legjobb körülmé­nyeket biztosítsák.­­ A pályahiány komoly prob­léma a cívisvárosban, de szeren­csére a csapatomnak ilyen gond­ja nincsen, hiszen a nagyerdei stadionban készülhetünk. A kft. egyébként minden technikai hát­teret biztosít nekünk a zavartalan munkához, és szerintem jó úton halad a nevelőmunka Debrecen­ben - mondta Katona Zoltán. Katona Zoltán szeret edzősködni Fotó: Cs. Bereczki Attila Ismét Szeszák Tibor a szörfbajnok Debrecen (HBN - K. E.) - A gyenge szél miatt igen csak meg kellett dolgozniuk a vasárnapi regionális szörf­verseny résztvevőinek a Ga­tya-tónál, de Szeszák Tibor győzelméhez nem férhetett kétség. Jó szelet! - köszöntötte egy­mást a mintegy tucatnyi elszánt széldeszkavirtuóz, amikor felso­rakoztak a bajnoki rajthoz a par­ton. A vártnál kevesebben me­részkedtek a helyszínre, mert hiába ígérte a meteorológia a szeles hétvégét, a tó vize meg sem moccant. Akik viszont a ta­vi látogatás mellett döntöttek, versenyzőként izgalmas csatában lehetett részük, nézőként pedig látványos küzdelemben gyönyör­ködhettek. A tavalyi bajnok, a tengerek és óceánok habjaiban tréningező Szeszák Tibor nem sok esélyt adott ellenfeleinek. Szélcsend ide vagy oda, rögtön az élre vágott, és féltavi előnnyel sietett vissza a partra egyéves csemetéjét ba­busgatni. A férfi mezőny köze­pén Gajdán Zsuzsa ért célba a hölgyek között elsőként. - Elha­gyott repülős és ejtőernyős múl­tam pótlásaként ötödik éve a szörfben találom meg újra a sza­badság mindenekfeletti érzését. A sportágat körülvevő közegben - víz, napfény, levegő, közösség - sok mindent felszabadul ben­nem, amelyet aztán képeimen nagyszerűen meg tudok jelení­teni - vallja a sportos festőmű­vésznő. Diószegi István tizenegy éve vezeti a Petőfi Tömegsport Klub szakosztályait. A parton minden­ki a trabantos Pista bácsinak is­meri, mivel jó gazdaként télen­­nyáron ügyeli az értékeket, szer­vezi az összejöveteleket, jó barát­ságban a horgászokkal és a na­turistákkal. Az idei évad is moz­galmas volt, és az júliusi va­sárnapon is minden korosztály megtalálta az érdeklődésének megfelelő sportos vetélkedési for­mát. Eredmények.___________________ Szörf: 1. Gajdán Zsuzsa, Szeszák Ti­bor, 2. Röthné Gál Tímea, Baranyi Péter, 3. Trencsényi Csaba.________ Teke: 1. Szűcsné L. Zsuzsa, Futó Tibor, 2. Andrásikné Katalin, Orbán György, 3. Nagy Sándorné, Szabó Tamás. Vízi vetélkedő. Felnőttek: 1. Gajdán Zsuzsa, Szabó Tamás, 2. Andrásik Katalin, ifj. Baranyi Péter, 3. Varga Árpádné, Mákonyi Gábor. Gyerekek: 1. Andrásik Katalin, Peleskei György, 2. Kovács Györgyi, Baranyi Bence, 3. Szűcs Zsuzsa, Szűcs Gábor. Benyáts Balázsé a böszörményi kispad Akár a bajnoki címet is megpályázhatja a volt dózsásokkal megerősödött együttes Hajdúböszörmény (HBN - F. L.) - Benyáts Balázs vált­ja a HKSE Vasudvar Rt.­­Hajdúböszörmény NB I. B-s férfi kézilabdacsapatának kispadján Péter Jánost. Az edzőváltásról Varga Zsolt klubelnök informálta a Naplót, aki elmondta, hogy a tavaszi szezonban ténykedő szakember­től közös megegyezéssel váltak el. De nem csak a kispadon tör­tént változás, úgy tűnik, alapo­san megerősödik a társaság a szeptember 21-i bajnoki rajtra. Három, korábban a D. Dózsá­ban is játszó játékost sikerült Böszörménybe csábítani. Pere­­verzia Mihály kapus Nyíregy­házáról a Szabolcs KSE-től, Sipos Tibor balátlövő Fehér­­gyarmatról, míg a belső posz­tokon bevethető Vass György Gyöngyösről érkezett.­­ A legutóbbi keretből egyelő­re senki nem jelezte a távozási szándékát, így a most érkezők­kel egy valóban ütőképes gár­dát alakíthatunk ki - bizakodott Varga Zsolt. - Komoly terveink vannak, ezzel az összetételű gár­dával akár a bajnoki cím meg­szerzését is megpályázhatjuk. Talán ennek is köszönhető, hogy az előző évad végén a tá­vozás gondolatával foglalkozók is a maradás mellett döntöttek. Emellett arra is ügyeltünk, hogy az új szerzemények vala­milyen formában kötődjenek a megyéhez s ez­által a korábbi sikereikhez, ami újabb motivá­ciót szolgálhat a számukra. Remélhetőleg mindhárman komoly erősítést jelentenek majd, s az sem mellékes, hogy immár minden poszton meg kell küzdeni a játékosoknak a csapatba kerülésért, ami továb­bi motivációs tényező lehet. Az első tréninget kedden vezényel­te le Benyáts Balázs megyénk első számú férfi alakulatának. S bár a szeptember végi nyitá­nyig még sok idő van hátra, azért a szurkolók mégsem ma­radnak tétmeccs nélkül. Augusztus 19-én és 20-án ugya­nis ismét sor kerül a hagyomá­nyos Hajdú-kupára, ahol többek között az NB I-es újonc Békés FKC ellen mutathatják meg Tó­­viziék, hogy mire képesek. Úgy tűnik, senki nem távozik Böszörményből Fotó: Czeglédi Zsolt

Next