Hajdú-Bihari Napló, 2003. január (60. évfolyam, 1-26. szám)
2003-01-08 / 6. szám
2003. január 8., szerda RÖVIDEN Készülnek. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság kedden veszélyhelyzet-kezelési központot alakított, amelynek feladata a mentési eljárások koordinálása, illetve különböző erők, eszközök szükség szerinti átcsoportosítása. Megkezdte működését a Magyar Honvédség Katasztrófavédelmi Operatív Bizottsága is. Nyitott határok. Az ország összes határátkelőhelye járható, nyitva tart, de azok megközelítése esetenként a nagy hóesés miatt nehézkes - közölte a határőrség szóvivője kedd este. NÉZŐPONT Természeti csapás Tóth Csaba Zsolt e-mail: toth.csaba@inform.hu Debrecen ritka biztonságos városka, vészmentességi szempontból a világ legnagyobb üdülőparadicsomai sem vetekedhetnek a nyakas cívisek lakta hajdúsági megyeszékhellyel. Itt nincs hegy, nincs folyó, nincs földrengés, az orkán csak dzsekiből ismert, a tájfun hallatán török futballistára asszociálunk, a hurrikán szót csak a Scorpions örökbecsű rockerei tették emlegethetővé vagy két generációnak. Bármilyen nagy árvíz pusztít Magyarországon, mi, debreceniek legfeljebb felmentő seregként kapunk szerepet, esetleg a tévé előtt ülve, az úgynevezett sajnálkozó televíziózásban alkotunk nagyot. A természeti jelenségek egy részéből mintegy kiszakítva éldegélünk tehát, ha nem is szépséges körülmények között, de meglehetős biztonságban, itt még egy borospincébe sem szorulhatunk be, nemhogy egy barlangba. Leszámítva a kihűlt vacsorát, egyes ismerőseink szájszagát és a szerelmi hiátusokat egyetlen csapás van, amelynek ki vagyunk szolgáltatva: bizony, a nagy mennyiségű hó. Ez a fehér lepel, amely olyan, mint egy értelmetlen párkapcsolat: először okoz némi örömöt (lehet golyózni például), ám utóbb csak a baj van vele, bosszúság és gond. A hó tehát az egyetlen, amellyel meg kell küzdenünk, jelenlegi ismereteink szerint elsősorban télen. Most tél van, érthető módon leesett vagy harminc centi, ám a város zavart, mintha nem számított volna az égieknek eme ravasz húzására. A utak, utcák, közterületek hómentesítésének minősége és üteme az illetékesek meglepettségét sugallja, isteni szerencse, hogy nyilatkozataikban felhívják figyelmet a munka eredményességére, mert egyébként nem vennénk észre. Persze lehet, hogy kevés a gép és az ember, ez esetben ennek tudatában kell felkészülni a következő természeti csapásra: kb. egy év múlva lesz, és hóesés formájában fog jelentkezni. VILLÁMVOKS Nem elégedettek Szavazóink döntő többsége nem elégedett a hóeltakarítással. A leadott voksok száma: 223, igen: 6% ■ nem: 94% Mai kérdésünk: Van-e influenzajárvány Magyarországon ? ciaran szavazatát leadhatja: kíA 13 NAPLÓ SMS-ben is szavazhat: 06-30/30-30-265 NAPJA AKTUÁLIS / 3 Nem megfelelő a hóeltakarítás Az önkormányzat rendkívüli hómunkások felvételét kérte az AKSD Kft.-től Debrecen (HBN) Több területen nem volt elégedett az AKSD Kft. által végzett hóeltakarítási munkával már kedden reggel sem Mezősi János, a debreceni polgármesteri hivatal városüzemeltetési osztályának vezetője. Tegnap pedig folyamatosan esett a hó... A megyeszékhely önkormányzata csak az AKSD Kft.-vel áll szerződéses viszonyban, ami a síktalanítási, hóeltakarítási munkákat illeti. A dokumentumban konkrétan meghatározták, hogy milyen időjárási viszonyok között, milyen gépek igénybevételével, milyen területeken, milyen ütemterv szerint kell ezeket a munkákat megkezdeni, illetve elvégezni. Az egyes ütemek és a körzetek között nincs fontossági sorrend, az mégis megemlítendő, hogy az egyes ütem tartalmazza az összes fontos tömegközlekedési útvonalat és a sétálóövezetet, a kettes pedig a nagy lakótelepek szervizútjait. Kedden reggel Mezősi János és műszaki ellenőr kollégái bejárták a város különböző területeit, s jelezték az AKSD-nek, hol tapasztaltak problémákat. Mint azt a városüzemeltetési osztály vezetője a Napló érdeklődésére kedden nap közben elmondta, például a Hunyadi és Burgundia utcákon a buszsávok, valamint a Péterfia, a Simonyi, a Bethlen utcák és az Egyetem sugárút tisztítását nem tartották megfelelőnek, s a jó néhány kereszteződésben felgyülemlett hó elszállítására kérték az AKSD-t. A folyamatosnak ígérkező hóesést is figyelembe véve Mezősi János elmondta, hogy az elsődleges cél az utak járhatóságának biztosítása. Két műszaki ellenőrük folyamatosan figyelemmel követi a hóeltakarítási munkálatokat. A polgármesteri hivatal azt is jelezte az AKSD-nek, hogy rendkívüli hómunkásokra is igényt tart, akiket a cégnek kell felvennie. Sokan küzdöttek a hóval, de nem elegenFotó: czeglédi Zsolt Mindent bevetettek A folyamatos hóesés miatt keddre tervezett munkáit (a mellékutak tisztítása, a főbb útvonalak további takarítása, a külterületek megközelítésére szolgáló utak megtisztítása) átütemezte az AKSD Kft., s ismét a város főbb útvonalaira koncentrált. Kilenc saját tulajdonú, tolólappal felszerelt tehergépkocsija mellett erősítésként még hármat állított munkába a cég, s három rakodógép is segítette már egyrészt a síktalanító anyagok rakodását, másrészt az Ondódra és Dombostanyára vezető utak megtisztítását - tudtuk meg kedden délután Bihari Krisztinától, az AKSD Kft. PR- munkatársától. Mindezeken kívül 21, tolólappal felszerelt kistraktor dolgozott a mellékutak, járdák, terek, buszöblök takarításán. A gépeken és kezelőiken kívül még a cég 70 munkása lapátolta a havat. Míg a gépek a kezelők váltásával éjjel-nappal dolgozhatnak, addig kedden éjszakára - az önkormányzat kérésének megfelelően - már rendkívüli hómunkásokat vett fel az AKSD. Az élelmiszerek is késni fognak A szélsőséges időjárás kedden reggel még nem okozott fennakadást a tejtermékek és a pékáru szállításában, amennyiben viszont folytatódik a havazás, szerdán feltehetőleg késve érkeznek majd a boltokba az alapvető élelmiszerek. A hó miatt egyre nehezebb közlekedni, azonban a hideget, az átfúvásokat nem tudjuk megelőzni, vagy kiküszöbölni. Sofőrjeink hólapátot visznek magukkal. Nyolc autóval szállítunk Újvároson kívül Debrecenbe, Hajdúböszörménybe, Tiszacsegére, Újszentmargitára és Nagyhegyesre - a boltok szinte mindegyik településen reggel öt, fél hat körül nyitnak, amikorra meg kell(ene) érkeznie a pékárunak, az esetleges késés viszont kizárólag az utak állapotától függ - nyilatkozta Nagy Imre, a balmazújvárosi sütöde üzemvezetője. - A délkelet-magyarországi terítés összeomlott, a Dunántúlon még tűrhető a helyzet, Hajdú-Biharban súlyos - mondta Csobó Péter, a Nutricia-Friesland Magyarország Tejtermék Csoport Rt. logisztikai vezetője, aki érdeklődésünkre arról is beszámolt, alvállalkozóik a lehetőségekhez mérten felkészítették a járműveket a hóhelyzetre: hólánc, homok és lapát egészíti ki az „alapfelszerelést”. Kedden délután már voltak a járhatatlan utakon rekedt tejtermékeket szállító autóink, melyek kiszabadításához a katasztrófavédelem segítségét kérjük. Félő, hogy a katasztrofálisnak nevezhető helyzet Hajdú-Bihar megyében csak ezután fog beállni. Életveszélyt jelentettek a járókelőkre azok a tekintélyes nagyságú méteres „példány” is akadt köztük jégcsapok, melyeket Debrecenben egy Szent Anna utcai lakóházról távolítottak el a tűzoltók. A beavatkozás idejére a rendőrség a területet elzárta a járműforgalom elől Kisegítették, akit kellett Egy buszt és egy kisteherautót is a hótakarító gépeknek kellett kimenteni a szorult helyzetből a Szentpéterszeg és Pocsaj közötti úton kedden. „El vagyunk havazva” - mondhatták tegnap az autóvezetők, akiknek bizony a heves szél és a csúszós utak miatt igen meg kellett kapaszkodniuk a kormányban, ha nem óhajtottak az útszéli árokban landolni. A főutakon is elkelt a figyelem, pedig ott a nagyobb hótakarító gépek viszonylag „tiszta helyzetet” teremtettek, ám ami a mellékutakat illeti... Stílszerűen fogalmazva voltak - és valószínűleg ma is akadnak még fehér foltok. Szó ne érje a ház elejét, a közútkezelő munkatársai becsülettel végeztek dolgokat Hencida és Pocsaj között is, ahol kedden két kisebb hótakarítóval próbálták megőrizni az utat a teljes járhatatlanságtól. - Reggel nyolc óta a kollégámmal együtt tisztítjuk ezt a szakaszt - mondta sivító, jeges szélben a szentpéterszegi Békési Lajos, akinek rövid pihenőt csak a Napló „engedélyezett” egy-két futókérdés erejéig. - Korábban egy autóbuszon és egy kisteherautón kellett segítenünk, mindkettő beletapadt a hóba. Vontatókötéllel kihúztuk őket, azóta nincs semmi baj. Tavaly nem volt ekkora havazás, legutóbb három éve akadt ennyi dolgunk - tette hozzá. #»'•........... Addig járjuk az utat, ameddig csak kell. Békési Lajos Úttalan utakon Fotó: Czeglédi Zsolt