Hajdú-Bihari Napló, 2004. november (61. évfolyam, 255-279. szám)

2004-11-12 / 264. szám

­004. november 12., péntek OLVASÓINK ÍRJÁK Tisztelt szerkesztőség! A Napló november 2-i számában A nyomorúság vámszedői című olvasói le­vélre Fuxreiter Margit, a DEOEC tanácsosa által írott válaszával kapcsolatosan az alábbi észrevételeket teszem. Mélységesen egyetértek az olvasó által megfogalmazott „nyomorúság vámszedői” megfogalmazással, mert saj­nos erről van szó. A mi csa­ládunkban is sok az idős be­teg, így sajnos sokat járunk muszájból a kórházba, s itt szeretném felhívni a taná­csos asszony figyelmét, hogy nem szórakozásból megyünk oda (és más beteg sem). A válasz megjelenése óta szin­tén el kellett mennem, s amíg a hozzátartozóim in­tézték a dolgukat, megfigyel­tem a klinika területén par­koló autókat. Örömmel állapítottam meg, hogy az autók 80 szá­zaléka a szélvédőjén elhe­lyezett különböző engedé­lyekkel parkolt ott. Nos, akkor kik foglalják el a he­lyet? Milyen forgalmat kel­lene csökkenteni? Az igaz, hogy az első fél óra ingye­forum.haon.hu L. Várjuk a véleményét!_________ nes, de azt követően igen borsos parkolási díjat (a városban jelenleg érvény­ben lévő többszörösét) szed­nek be. Ha ismereteim nem csal­nak, a klinikatelephez tar­tozik a volt tüdőklinika te­rülete is. Ide történő behaj­tás esetén a portás azonnal elkéri a 460 forintot. Mi­lyen ingyenes fél óráról szól válaszában a tanácsos asszony? Vagy talán arra a területre más szabályok vo­natkoznak? E kérdés már több alkalommal szerepelt a Napló hasábjain, s mind­ezek ellenére egyetlen helyi hatóságnak sem tűnt fel, nem vizsgálták azt. Ezek szerint a kiszolgáltatott be­tegekkel bárki bármit meg­tehet? Mivel e téren személye­met is érte már sérelem, több alkalommal, így a ma­gam részéről ezt a kérdést és panaszt továbbítom az ál­lampolgári jogok biztosához, talán akkor lesz változás. Buglyó Sándor, Debrecen iill’A Kedves Olvasóink! Csak a névvel, í@!!!rfLil címmel ellátott leveleket jelentetjük meg. Szerkesztőségünk a beküldött írásokat szükség esetén rövidítve közli. Kérjük, írják meg telefonszámukat is, hogy a levelekkel kapcsola­tos problémákat minél gyorsabban meg tudjuk beszélni. Kérjük, maximum egy szűk gépelt ol­dalban fejtsék ki mondandójukat. A levelek tar­talmával szerkesztőségünk nem feltétlenül ért egyet. Postacímünk: 4001 Debrecen, postafiók: 72., telefax: 525-401, elektronikus címünk: naplo@inform.hu Szabadpiaci zöldség- és gyümölcsárak Alma 50-120 40-60 50-160 70-80 70-120 30-60 Banán 240 220 220-280 270 250 250 Cékla 100 100 80-100 60-100 100 99 Burgonya 30 30 30-60 30-50 50 29 Citrom 380-350 350 290-380 350 350 290 Dióból 900 1000 800-1600 600-800 1200 1300 Fejes saláta - 150 60-150 100 100 99 Fokhagyma 500 500 15-50 400 50 400 Gomba 550 500 300-1500 - 500 400 Karalábé (db) 20-70 80 30-60 20-40 60 70 Karfiol 90-120 60 70-100 100 120 70 Káposzta 30-40 60 30-50 30-40 50 50 Kelkáposzta 80 100 60-80 90 60 60 Körte 100-280 350 200-360 300 250-300 290 Leveszöldség - 150 80-120 80-150 120 Mák 400 450 500-550 400 800 500 Méz 800-1000 1000 700-1500 - 800-1000 Őszibarack - 350­­ - 400 300 Paprika 50-200 150-500 80-200 80-180 250 340 Paradicsom 240 280 150-250 280 250 240 Petrezselyem 150-200 200 120-150 150 160 160 Sárgarépa 40-100 100 60-80 100 100 80 Savanyú káposzta 130-150 200 - 150 200 149 Szárazbab 500 500-700 300-700 - 800 400 Szilva - - 200 180 160 100 Tojás 21-23 20 18-23 20-25 18-22 23 Uborka 220-300 300 150-350 - 250 290 Vöröshagyma 40-70 30 50-70 33-50 60 29 Zeller 150 80 30-70 80 60 100 * A NAP ILÉRI1ILXI* Ma Hajdúságban és környékén: t­lo- 2004. ről-időre elvékonyodik a felhőtakaró, november 6:30 és előtűnik a Nap is. Derengő, egyelő­re enyhe időre, de foltokban tartós _ull__ .. ködre számíthatunk. Gyenge keleti péntek ■ . * szél­lől. A hőmérséklet csúcsértéke 15:54 kora délutánra 14 °C köré várható, nHfiüM V­ ÜBüm­­ holnap reggelre körülbelül 10 °C és ORSZÁGOS EKOREJELZÉS erősödő eső valószínű. - , 15 °C A legvalószínűbb folytatás: ... . os% szombaton, délelőtt kiadós eső. dcl­° után újabb erős hidegfront, viharos .Ma: borongós, enyhe időre, de foltok- szél, tartós lehűlés várható,­ban tartós ködre számíthatunk. Száz vasárnap, napközben napsütésre, de mottevő derengő napsütés csak a kellemetlen hidegre, viharos szélre Nyírség környékén várható. Gyenge van kilátás v i ■ - m i«-'* i - , t. ' r a jövő hét elején: marad a téli hideg, keleti szél fúj. A hőmérséklet csucsor- is valószínű féke a Kisalföldön 12, a Dél-Alfföldön Szombat. ?/13 7/13X aQ. Jó L köré válható, borús, esős, északnyugati szél J** LEVEGŐSZENNYEZETTSÉG Vasárnap: 0,4“C ^ v Az egészségügyi határérték derűs, északi szél____________N .A kb. 15%-a Hétfő: 1,2/4*C­ifra»’ derűs, északi szél n__ ia.lan­ . Kedd: 2/­5,7/1°C un£] borús, esős, délnyugati szél______ ido­aras.haon.hu Szerda:­­1,2°C ^ Óránként friss információkkal változó, északnyugati szél______........... UDD | MI :IS­MA: déli hőmérséklet + déli felhőzet derengő , reggeli 16 °C Polgár W*”**1’ 7 'C * 13 °Q e­­c Te9'ás * ''A* L^^MW**^*^8almaz­ijváros ■ Debrecen" 15 'C 14 2? EMS Szel ex gcSp. * keleti HfEjggg 16 C _ Az előrejelzés jm m * ” bizonytalansága: f Komadi vasárnapig KICSI További folyamatos, helyfüggő ígypr előrejelzés: a T-Mobile WAP-portálján (http://t-zones.hu). ÉVFORDULÓ Minőségügyi világnap. Az Európai Minőségügyi Szerve­zet (EOQ) 1992. november 12-ére hirdette meg az első mi­nőségügyi világnapot. NÉVNAP JÓNÁS: héber eredetű név; je­lentése: galamb. RENÁTÓ: latin eredetű név; jelentése: újjászületett. közlekedés METEBROLISIA Ma éjszaka ismét nagy a ködfol­tok miatt kialakuló veszély! Más közlekedési nehézséget az időjá­rás nem okoz. BRV8ZMITIOROL­ÓGIA A mai napon jelentős fronthatás nem várható. Orvosmeteorológiai szempontból igen kedvező lesz időjárásunk. VíZútiMÉRSÉKLETEK Duna _________________9-10 °C Tisza______________________7-11 °C Velencei-tó_________________6 °C Fertő_________________________6 °C Balaton_______________________8 C TENGEREK Antalya___________________23 “C Bibione___________________17 QC Costa Brava 15 UC Cote d'Azur 14 °C VILÁGVÁROSOK Bangkok_____________________34 °C Buenos Aires_____________21 “C Los Angeles_________________22 °C Miami________________________29 °C Moszkva______________________3 °C New York____________________10 °C Peking________________________3 °C Rio de Janeiro ________26 °C Sydney __________ 25 °C Tokió 25 CC mm SZOLGÁLTATÁS - OLVASÓ / 16 Húszéves osztálytalálkozójukon nemcsak az egyko­ri diákélményeket és az eltelt két évtized történéseit elevenítették fel, hanem a Naplóba is beletekintettek a hajdúszoboszlói Hőgyes Endre Gimnázium 1984-ben vég­zett egykori nebulói. (Fotó: Faragó László) MOH DEBRECEN: Cinema City (Péterfia u. 18.), Apja lánya - feliratos ameri­­kai film — 15.00, ®-9­52/456-111 DEBRECEN: Cinema City (Péterfia u. 18.), Terminal - amerikai film -17.00, ®-9­52/456-111 DEBRECEN: Cinema City (Péterfia u. 18.), Neveletlen hercegnő, 2. -feliratos amerikai film - 13.00, 15.30,­­&-9­52/456-111_________ DEBRECEN: Cinema City (Péterfia u 18.), Cápamese - amerikai film -13.45, 15.45,­­17.45,­­-9­52/456-111_______________ DEBRECEN: Apolló mozi Nagyterem, A falu - amerikai sci-fi thriller -13.45, 16.00, 18.15, 20.30 DEBRECEN: Apolló mozi Kisterem, Könyörtelenek - svéd filmdráma - 15.30, 17.45, 20.00__________ DEBRECEN: Apolló mozi Art terem (Miklós u. 1.), A hazugsággyáros - amerikai film - 17.00,19.30 DEBRECEN: Cinema City (Péterfia u 18.), A mandzsúriai jelölt - felira­tos amerikai film - 17.30, 20.00, 22.30, %­-9­52/456-111_________ DEBRECEN: Cinema City (Péterfia u 18.), Mobil - feliratos amerikai film - 14.00, 16.00, 18.00, 20.00, 22.00, _-9­52/456-111 DEBRECEN: Cinema City (Péterfia u 18.), Bridget Jones, 2. - Mindjárt megőrülök - amerikai film -13.30, 15.45, 18.00, 20.15, 22.30, EP-2­52/456-111_________ DEBRECEN: Cinema City (3. terem), Kidobós - Sok flúg disznót győz - amerikai film - 14.30, 16.30. HOROSZKÓP III. 21.-IV. 20. Úgy érzi, hogy most nem igazán jönnek össze a dolgok. Ennek ellenére nincs elkeseredve, mivel jól tudja, hogy csak a kisujját kellene megmozdítania azért, hogy ismét sikeres legyen. IV. 21.-V. 20. Nem veszi észre, legalábbis nem akar tudomást venni arról, hogy valószínűleg elindult a lejtőn. Megállás ezen az úton is van, ön azonban most nem érzi magát ahhoz lelkileg elég erősnek. V. 21.-VL 21.__________________________­ __________ Ön felemeli a hangját, ha valahol visszásságot tapasztal. Most sem rejti véka alá a véleményét, és ez sokaknak egyáltalán nem tetszik. Ön azonban ismét eléri a célját, s ez a lényeg. VI. 22.-VII. 22. ____________________________________ Ne legyen mérges, mert azzal aztán nem megy semmire. Sőt, még nevetségessé is válhat azok szemében, akik ugrásra készen állva lesik, hogy beguruljon, s valami butaságot kövessen el. VII. 23.—Vili. 23. Úgy tűnik, hogy átmenetileg sikerült elaltatnia valakinek a gyanúját. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a viharfelhők végleg elvonultak a feje felől. Legyen résen, az ördög nem alszik. Vili. 24.-IX. 23. Igyekszik szóval tartani ma mindenkit, akivel egy társaságban van. Önt általában szeretik az emberek, mivel jó társalkodó, nagy humorérzékkel rendelkezik, és ez szimpatikussá teszi. IX. 24.-X. 23. Ne válogasson olyan sokáig, mert a végén még hoppon marad, azt pedig nem szeretné. Úgy érzi, hogy még mindig nem találta meg az igazit, ezért nyugtalan. Ha így halad, nem is fogja. X. 24.-XI. 22. Hajlamos arra, hogy borúsan lássa a világot, pedig egyáltalán nem az. Nem találja a helyét sehol sem, és hiába is akarná bárki az igazi útra terelni, nem hallgat senki véleményére. XI. 23.-XII. 21. ________________________ Már régen elfelejtett egy olyan dolgot, amely egyeseket még mindig idegesít, és ezt ma felhánytorgathatják önnek. Valószínű­leg nem hat kellemesen a hír, de le kell nyelnie a békát. XII. 22.-1.20. __________________._­____________ I. 21.-I. 20. A régi sebeket nem lenne szabad állandóan felszaggatni, mert akkor soha nem fognak begyógyulni, azt pedig valószínűleg ön sem akarhatja. Ne beszéljen senkinek sem a lelki gondjairól. II. 21.-III. 20. Ne kongassa még meg a vészharangot, egyáltalán nem olyan súlyos a helyzet, mint ahogyan azt ön elsőre gondolta. Ha kellően rugal­mas marad, sok mindenen átsegítheti a humorérzéke is. Valaki emlegetheti, ugyanis csak most jutott a fülébe az, amit ön a háta mögött mondott rá. Nem ártana, ha felvenné vele a kapcsolatot, és tisztázná a dolgokat, ha nem akar pletykát. 18.30, 20.30, 22.30, _-2­52/456-111________________ DEBRECEN: Cinema City (Péterfia u. 18.), Che Guevara: Egy motoros naplója - feliratos amerikai-né­­met-argentin film - 14.45,17.15, 19.45, 22.15, g)-1­52/456-111 DEBRECEN: Cinema City (Péterfia u. 18.), Alien vs. Predator - A halál a ragadozó ellen - amerikai film - 13.00, 15.15, 17.30, 19.45, 22.00, _-1­52/456-111_________ DEBRECEN: Cinema City (Péterfia u. ■18.), Már megint bérgyilkos a szomszédom - amerikai film - 13.15, 17.45, 19.45, 21.45, gm-1­52/456-111________________ DEBRECEN: Cinema City (Péterfia u. 18.), Bíbor folyók, 2. - feliratos francia-olasz film - 13.00,19.30, 21.45, ®-> 52/456-111 DEBRECEN: Cinema City (Péterfia u. 18.), Collateral - A halál záloga - feliratos amerikai film - 15.15, 20.00, 22.15,­­-1­52/456-111 Ha nincs kivel moziba menni !­ ! SZILVESZTEREZZEN I­S a CÍVIS étteremben. 7000 Ft/fő.­­ Asztalfoglalás: 52/418-132­­ Év végi baráti bulik, céges rendezvények! Tanácskozás,­­ sport, szórakozás, a gasztronómia, zenés-táncos partik. Ön hol tölti a SZILVESZTERT? FONTAIM SZABADIDOKOZPONT 4031 Debrecen, Köntösgáz sor 8. Telefon: 52/522-422 HIRDETÉSEK

Next