Hajdú-Bihari Napló, 2010. május (67. évfolyam, 101-124. szám)

2010-05-05 / 103. szám

Ívi NAPLÓ LXVII. ÉVFOLYMOS. SZÁM, ÁRA: 100 FT, ELŐFIZETŐKNEK: 72 FT FÜGGETLEN NAPILAP SZERDA 2010. MÁJUS 5. Változóan "IC­OI" felhős ég mellett e­zt " néhány órás nap­sütés várható. Elektronikus tananyagok Debrecen. Elektronikus úton elérhető tananyagok fejleszté­sébe kezd négy felsőoktatási intézmény a matematikai, ter­mészettudományi, műszaki és informatikai képzések inf­rastruktúrájának fejlesztése és a kelet-magyarországi régió­­is versenyképességének előmoz­­dítása érdekében. A Kelet-ma­­a­gyarországi Informatika Tan­­anyag Tárház című pályázatot mutatták be keddi sajtótájékoz­tatójukon a Debreceni Egyetem Informatikai Kara, a Miskolci Egyetem, az egri Esterházy Károly Főiskola és a Nyíregyhá­zi Főiskola képviselői. hbn IX-& 1-ées REGGEL DÉLBEN ESTE Minden korosztálynak fotó: archív Patkányirtás Debrecenben Debrecen. Három alkalommal lesz átfogó patkányirtás Deb­recen közterületein 2010-ben. Az első már elkezdődött. Az ir­tás elsősorban a csatornaháló­zaton belül történik, ám ahol a fertőződöttség megkívánja, a felszínen is elhelyeznek ir­tószert. Eredményt csak ak­kor lehet elérni - tartalmazza az önkormányzati tájékoztató - ha a fertőzött ingatlanokon is folyamatos méregmezőt tartanak fenn a patkányok kiirtásáig, ellenkező esetben gyors lesz a „visszafertőző­­dés”. A munkát pályázaton nyertes cég végzi - 3,5 millió forintot fordít erre a város. Kérik, hogy aki Debrecenben patkányok jelenlétéről tud, az 511-530-as telefonszámon tegyen bejelentést. hbn M .]:l'|.U.)!LUm Ha0tati&rí Napló wwlWLtw 4001 Debrecen. Postafiók 72 Telefon: (52) 525-400 mini mi 9 770 33 105033 1 01 03 _________százezer lakosra 2000 --—-“--^69, 2001 jpr ytBOi rorf,,; 'S! 2004 2005 hhéBB 2006 sszs 2007 UB GRAFIKA: ÉKN. FORRÁS: KSH Vasárnap zárva tartanának A hagyományos érté­kek tisztelete jegyében is készül a vasárnap pihenőnappá tételéről szóló indítvány. DEBRECEN, Budapest. A Ke­reszténydemokrata Néppárt ősszel ismét be kívánja nyúj­tani törvényjavaslatát, amely korlátozná a vasárnapi mun­kavégzés lehetőségét, többek között az üzletek nyitva tar­tását. A kezdeményezők sze­rint jelenleg „az alkalmazot­tak jelentős csoportja teljesen kiszolgáltatott a multinacio­nális cégek profitéhségével szemben, ezért kénytelenek a hét utolsó napján is dolgozni”.­­ A magyar élelmiszerbolt­láncok már állást foglaltak ebben a kérdésben, javasla­tunkat el is juttattuk a döntés­hozókhoz. Amellett vagyunk, hogy szombat délutántól hétfő reggelig legyenek zárva az üzletek - jelezte támogatá­sukat Vidra Zsolt, a - Hajdú- Biharban mintegy 20 bolttal rendelkező - Coop Szolnok Zrt. kereskedelmi igazgatója.­­ A változás jó lenne szociális szempontból, ugyanis az élel­miszer-kereskedelemben dol­gozók mintegy 80 százaléka nő. A családjukkal tölthetnék a vasárnapot. Gazdaságilag nem érintene hátrányosan: a kis üzletekben jobbára hét közben, a mindennapi bevá­sárlásaikat intézik a vevők. A hét utolsó napján többnyire „shoppingolnak”, ezt pedig leginkább a külföldi tulajdo­nú hipermarketekben teszik. /3. HBN/MTI Jó iramú mérkőzésen 3-0-ra verte a Loki a Vasast kedden Debrecenben FOTÓ: CZEGLÉDI ZSOLT Megyénkben tárgyalnak a visegrádi együttműködők DEBRECEN. A haderők megvál­tozott szövetségi, uniós és hu­manitárius feladatainak telje­sítéséről tárgyal Debrecenben a Visegrádi Együttműködés védelmi munkacsoportja má­jus 3 és 7. között. A külföldi delegációkat Pajna Zoltán alpolgármester fogadta ked­den délután a városháza pol­gármesteri tárgyalójában. A szakemberek elismerésüket fejezték ki a megállapodás kapcsán, melynek értelmé­ben a debreceni önkormány­zati általános és középis­kolákban - az akkreditációt követően - bevezetik a kato­nai és honvédelmi ismerete­ket, amiből később érettségi vizsgát is tehetnek a diákok. HBN A „visegrádi” vendégek FOTÓ: DERENCSÉNYI ISTVÁN Történelemből írnak dolgozatot Debrecen. Elkiabálni nem volna szabad, de az már va­lószínűnek tűnik, hogy a magyar nyelv és irodalom, illetve a matematika írásbe­li érettségik botrány nélkül zajlottak. Ma történelemből írnak dolgozatot a végzősök és az előre hozott vizsgára vállalkozók. Kbn Betegség miatt feküdtek a sínekre Debrecen­ Házaspár vetett vé­get az életének hétfőn késő este a Gázvezeték utcai vas­úti átjáró közelében - tudtuk meg dr. Juhászné Kiss Kata­lin rendőrségi szóvivőtől. Az őrnagy tájékoztatása szerint a fél tizenegyes, Debrecen­be közlekedő vonat vezetője látta, hogy valaki a síneken fekszik hason, de hiába kür­tött és fékezett, a gázolást már nem tudta elkerülni. Később derült ki, hogy nem egy, hanem két sze­mélyről van szó; az 56 éves nő és 65 éves férje a hátraha­gyott búcsúlevél szerint sú­lyos betegség miatt döntöt­tek az öngyilkosság mellett. A rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgáló­dik. hbw : http://www.szirena.hu Hírek. További baleseti hírek portá­lunkon. A mai nap lányának már a bala­toni nyaralás jár a fejében 16. OLDAL Szabó András festőművész kiállítását láthatják az érdek­lődők a Vasutas Egyetértés Művelődési Központban (Faraktár u. 67.) május 31-ig. A „Május és béke" című tárla­tot Erdei Sándor nyitotta meg kedden. fotó: di Az atomerőmű bővíthetősége Debrecen. A jövőben a hazai villamosenergia-igények nö­vekedése várható, az import­lehetőségek pedig beszűkül­hetnek. Az ország hosszú távú biztonságos villamosenergia­ellátása szempontjából tehát szükség van a paksi atomerő­mű bővítésére - vélekednek szakemberek. A Budapesti Műszaki Egyetem Nukleáris Technikai Intézete, a Magyar Villamos Művek Zrt. és a Pak­si Atomerőmű Zrt. nyilvános konferenciát rendez csütör­tökön 16 órától Debrecenben a „Paksi atomerőmű bővíté­sének lehetőségei” címmel az MTA Atommagkutató Intéze­tében (Bem tér 18/C). Várják a téma iránt érdeklődőket, hbn Olaszliszka: újabb per indul az elítéltek ellen nyíregyháza. Szerdán kez­dődik a Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Bíróságon az olaszliszkai lincselés kárté­rítési pere. Szögi Lajos 44 éves tanárt 2006 októbe­rében fényes nappal azért verték és rugdosták halálra Olaszliszkán, mert egy roma kislány hozzátartozói azt hit­ték, hogy kocsijával elgázolta a gyereket. A lincselés ügyé­ben már jogerős ítélet szüle­tett, a vádlottakat összesen 157 év szabadságvesztéssel sújtotta a Debreceni Ítélő­tábla tavaly novemberben. A mostani pert Szögi Lajos csa­ládjának ügyvédje indította az elítéltek ellen. km­dS, http://forum.haon.hu Fórum. Érvek, ellenérvek - ahogy Ön látja. '^1 f \ IGAZI ■ IRádió 11 SLÁGER 1 f'IEiJ*"*"* * iS llb 1­0I&M5 *&%/ A ZENE RÁDIÓJA...^ " WWW Wm ■ Minden nap nagyot adunk! M ■ 1‘ ^ HIRDETÉSEK

Next