Hajdú-Bihari Napló, 2011. december (68. évfolyam, 281-306. szám)

2011-12-21 / 298. szám

10 Sport Berki Krisztián és Csípés Tamara 2011 legjobbjai A közönségdíjat Michelisz Norbert, a túraautó-világbajnok­ság egyetlen magyar pilótája vehette át. elismerés: Berki Krisztián tornászt és Csípés Tamara kajakost, a Ferencváros női kézilabdacsapatát, Storcz Bo­­tond kajak-kenu szövetségi kapitányt, illetve Csípős Fe­renc kajakedzőt választották az év legjobbjának a Magyar Sportújságírók Szövetségé­nek (MSÚSZ) 54­ alkalommal kiírt szavazásán. A díjakat hétfő este, a buda­pesti Syma Csarnokban adták át a kategóriák dobogósainak a gálaműsorral egybekötött ünnepségen, amelyen meg­jelent Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, a rendezvény fővédnöke és Czene Attila sportért felelős államtitkár. A voksolás 54 éves törté­netében először fordult elő, hogy a csapatok között egy klub végzett az élen, ezt KEK- győzelmével érte el a Ferenc­város női kézilabdacsapata, amely a bajnokságban bronz­érmes lett. Ugyancsak először fordult elő, hogy apa és lánya, Csípős Ferenc és Tamara egy­szerre nyerte meg saját ka­tegóriájában az év legjobbja címet. Juhászé a magyar Aranylabda Az idén először kiírt közönség­díjat Michelisz Norbert, a tú­raautó-világbajnokság egyet­len magyar pilótája Gyulay Zsolttól, a Hungaroring Zrt. elnökétől vette át. A Média­­szolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) különdíját Szabó László kom­munikációs igazgató a ma­gyar labdarúgó-válogatottnak nyújtotta át, Egervári Sándor szövetségi kapitány vette át az elismerést. Hegyi László, a szervező­­bizottság elnöke, a Sportcsil­lagok Gálaestjének főigazga­tója különdíját Kassai Viktor játékvezető kapta, a magyar Aranylabdát, az esztendő leg­jobb labdarúgójának járó díjat pedig az idén Juhász Roland érdemelte ki. mti Férfiak: 1. Berki Krisztián, torna 1849 pont 2. Gyurta Dániel, úszás 1241 3. Vajda Attila, kajak-kenu 606 Nők: 1. Csipes Tamara, kajak-kenu 1549 pont 2. Kozák Danuta, kajak-kenu 833 3. Kovács Sarolta, öttusa 670 Csapat: 1. FTC női kézilabdacsapata 780 pont 2. Férfi öttusaváltó (Marosi Ádám, Kasza Róbert, Tibolya Péter) 717 Senna: irány a NASCAR? forma-1. Elképzelhető, hogy jövőre a NASCAR sorozatban száguldozik Bruno Senna, miután a Lotus Renault-nál nem maradt számára ver­senyzői ülés, s várhatóan más istállónál sem kap autót. A hírek szerint az Indy-sorozat is felmerült lehetséges alter­natívaként, ám erről család­ja lebeszélte a brazil pilótát, mondván, túl veszélyes, hbn Bruno Senna fotó: amber pr ra­­­k. Napi menü HIRDETÉSEK | GARDA ÉTTEREM tt Napi ajánlat: ?9p gr,y B Frankfurti leves Sertéscsülök Pékné módra Savanyúság |pi Étkezési csekket elfogadunk 1 -3-­­ igj Tel.: 52/428-180 www.gardapizza.hu - ff Mik­lrsfi­tr' 3. Női kajaknégyes (Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Kovács Katalin, Bene­dek Dalma) 705 Szövetségi kapitány: 1. Storcz Botond, kajak-kenu 1085 pont 2. Pálvölgyi Miklós, öttusa 886 3. Kiss László, úszás 660 Edző: 1. Csipes Ferenc, kajak-kenu 1105 pont 2. Kovács István, torna 1105 3. Széles Sándor, úszás 754 NAPLÓ Győzelemmel zárnák az óévet a­ küzdöttek, és mindvégig egyenrangú ellenfelei voltak a házigazdáknak. A zalaegerszegiek a tabellát vezető Albacomp Fehérvár együttesét fogadták legutóbb, s érvényesült a papírforma: vereséget szenvedtek a sok­kal esélyesebb vendégektől. A ZTE kosarasai azonban nem adják fel, már kedden elutaztak Debrecenbe, s nem titkoltan az a céljuk, hogy ka­rácsony előtt néhány nappal megszerezzék első győzelmü­ket a pontvadászatban. A cívisvárosi csapatnál vi­szont mindenki bízik a szer­dai remek játékban, és hogy a ZTE nyeretlenül tér majd haza a mérkőzés után. hbn A rájátszásért vívott harcban a Factumnak létfontosságú lenne az eddig nyeretlen Zala­egerszeg elleni siker. KOSÁRLABDA. A Zalakerámia ZTE-KK csapatát fogadja szer­dán 18 órától a Factum Sport Debrecen az Oláh Gábor ut­cai sportcsarnokban alsóházi rangadó keretében. Jelenleg - tizenegy fordulót követően - a Factum tizen­négy ponttal a tizenkettedik helyen áll, míg a zalaiak tíz ponttal, nyert meccs nélkül az utolsó, azaz a tizennegye­dik helyen. Az alap már megvan A szerda esti meccs lesz a Factum utolsó fellépése 2011- ben, és méltó módon szeret­nék búcsúztatni az óévet a debreceni kosarasok. Ehhez az alap már megvan, a leg­utóbbi mérkőzésből sokat me­ríthetnek a játékosok, ugyanis a Pécs ellen bebizonyosodott, hogy csapatjátékban és har­ciasságban is sokat fejlődött a Factum. A debreceniek ugyan hétpontos vereséget szenvedtek múlt szombaton, mégis emelt fővel hagyhat­ták el a parkettet, hiszen nem vallottak szégyent, kiváló­ A Factum győzelemre tör a szerdai hazai mérkőzésen fotó: archív Autista fiatalok a szerdai mérkőzésen A mérkőzésre meghívták a balmazújvárosi Angyalliget Otthon autista lakóit, illetve más, debreceni autistákat is, s a klub vezetői szeretnék, ha a sportélmény mellett a né­zők ajándékokkal lepnék meg a vendégeket a közelgő kará­csony alkalmából. Fontos, hogy 18 év feletti emberekről van szó, így kérik a szurkolókat, hogy plüssálla­­tokat, játékokat, sőt ruhákat se hozzanak. A legpraktiku­sabb a pénzadomány, ám a vendégek nagyon örülnek a tartós élelmiszernek, édes­ségnek, tisztálkodási, koz­metikai szernek, illetve is­meretterjesztő könyveknek, DVD-nek, CD-nek, általában véve a filmeknek. A mérkőzés során a főtri­bünnel szemben lévő mobil lelátó bal oldalán, a sarokban lévő nagy asztalra kell az ajándékokat lerakni, illetve a pénzadományt átadni. Rá­adásként ahány hárompon­tost dobnak a Factum Sport játékosai a mérkőzésen, any­­nyiszor 2000 forintot adnak össze a csapat tagjai az ott­honnak. Mindemellett a drukkerek vásárolhatnak az autisták ál­tal készített nemezvirágok­ból, amelyek lakásdíszként használhatók. Díjazták a jól tanuló és jól sportoló diákokat A cívisváros tehetsé­ges, jól teljesítő­ fiatalo­kat tüntetett ki. DEBRECEN: Hatvan tehetséges fiatalt tüntettek ki kedd dél­után Debrecenben, a Belváro­si Közösségi Ház pódiumter­mében, ahol a megyeszékhely jó tanuló, jó sportoló díjait adták át. Pajna Zoltán alpol­gármester köszöntötte a fia­tal titánokat, akik nemcsak a versenyeken, hanem az isko­lapadban is kiválóan teljesíte­nek. HBN Szilágyi Petra is megkapta az elismerést fotó: Molnár Péter . A KITÜNTETETTEK Munkácsi Menta (Bocskai István Általános Iskola), Kovács Lili Sarolta (DE Kossuth Gyakorló Általános Iskola), Bródi Márta Bianka (Bocskai István Általános Iskola), Csendom Anna (Lorántffy Zsuzsanna Általános Iskola), Molnár Anna (Debreceni Református Hittudományi Egyetem Kölcsey Ferenc Gyakorló Általános Iskola), Dobránszky Hanna Réka (DE Kossuth Lajos Gyakorló Általános Iskola), Szabó Anita Petra (Bocskai István Általános Iskola), Tóth Gergő (Hunyadi János Általános Iskola), Zsíros Liza (Debreceni Református Hittudományi Egyetem Kölcsey Ferenc Gyakorló Általános Iskola), Vig Szabina (Szoboszlói úti Általános Iskola), Bálla Vince Márk (Szoboszlói úti Általános Iskola), Szilágyi Petra (Kazinczy Ferenc Általános Iskola), Ökrös Janka (Debreceni Református Hittudományi Egyetem Kölcsey Ferenc Gyakorló Általános Iskola), Magyar Anna (Debreceni Református Hittudo­mányi Egyetem Kölcsey Ferenc Gya­korló Általános Iskola), Szeifert Alexa (Petőfi Sándor Általános Iskola), Barabás Kata Viktória (Hatvani István Általános Iskola), Major Adél (Hatvani István Általános Iskola), Rácz Borbála (DE Kossuth Lajos Gyakorló Általános Iskolája), Almási Kitti (Árpád Vezér Általános Iskola), Aranyi Ágnes Anna (Árpád Vezér Általános Iskola), Lénárt Natália (Árpád Vezér Általános Isko­la), Simon Lili (DE Kossuth Lajos Gya­korló Általános Iskola), Nagy Bálint (Vénkerti Általános Iskola, Óvoda és AMI), Haba Péter (Karácsony Sándor Általános Iskola), Szegedi Zsófia (Ka­zinczy Ferenc Általános Iskola és AMI), Matkó Vivien (Petőfi Sándor Általános Iskola), Almási Dávid (Fazekas Mihály Gimnázium), Juhász Flóra (Gönczy Pál Általános Iskola), Kanta Júlia Dóra (Gönczy Pál Általános Iskola), Gál Hanna Krisztina (Huszár Gál Gimnázium, Általános Iskola és AMI), Máté Boglárka (Ady Endre Gimnázi­um), Csepreghy Krisztina (Debreceni Református Hittudományi Egyetem Kölcsey Ferenc Gyakorló Általános Is­kola), Kovács Attila (DE Kossuth Lajos Gyakorló Általános Iskola), Puskás Anett Hanna (Bolyai János Általános Iskola, Óvoda és AMI), Kratina Zsanett (Bolyai János Általános Iskola, Óvoda és AMI), Atyi Ádám (Debreceni Refor­mátus Hittudományi Egyetem Kölcsey Ferenc Gyakorló Általános Iskola), Bodó István (Vénkerti Általános Isko­la), Vona Lilla (Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziuma), Deák Gréta Dóra (Fazekas Mihály Gimná­zium), Dobránszky Lilla Éva (Fazekas Mihály Gimnázium), Kosina Gergő (Fazekas Mihály Gimnázium), Bokor Adrienn (Szoboszlói úti Általános Isko­la), Szőllősi Panna (DE Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma), Zilahi Eufro­zina (Bolyai János Általános Iskola, Óvoda és AMI), Dickmann Tamara (Bolyai János Általános Iskola, Óvoda és AMI), Lukács Gréta Csenge (Ibolya utcai Általános Iskola), Juhász Ádám (Kazinczy Ferenc Általános Iskola), Gonda Daniella Csilla (Fazekas Mihály Gimnázium), Ungi Denise (Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium), Handari Júlia (Tóth Árpád Gimnázium), Deák Anna (Tóth Árpád Gimnázium), Hagymási Alexandra (DE Kossuth Lajos Gyakorló Gimnázium), Zolnai Vanda (DE Kossuth Lajos Gyakorló Gimnázium), Balogh Anna (Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimná­ziuma), Marczin Daniella Bernadett (Fazekas Mihály Gimnázium), Nagy Dorottya (Ady Endre Gimnázium), Holp Rebeka Rita (Fazekas Mihály Gimnázium), Molnár Nóra (DE Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma), Tóth Anita (Fazekas Mihály Gimnázium), Dobránszky Blanka Nóra (Fazekas Mihály Gimnázium) 1. Márgaluskaleves eperlevéllel _ 2. Francia hagymaleves levesgyönggyel (A Csokonai Színház mellett jobbra. 3. Rumos szilvaleves Menü 11-15 óráig.) A Csirkemell zöldfüves bundában vegyes körettel —7 m a m c m t i— B Rozmaringos sült csirkecomb saját zsírjával, burgonyapürével zm­ am tN u C Kínai csirkemell színesen, szójaszósszal és párolt rizzsel 7 0­0 bt D Sertéskaraj Budapest módra tarhonyával Csak kiszállításra­ F Friss salátátés sült burgonyával, mustáros pácolt sült sertéskarajjal, nw»m­m«r«, G Zöldborsófőzelék sertéssülttel www.godor.hu H Zöldborsófőzelék zöldségropogóssal és tükörtojással K Rizsfelfújt csokoládémártással S KIFŐZDE: 06-52/322-223. ÉTTERE­­­: 06-52/311-394 Az eldobható edénybe csomagolt menü ára kiszállítással együtt: 800 Ft. Az étteremben fogyasztott menü ára: 820 Ft. B Sodexho, Acor, Cheque Dejeuner étkezési utalványt elfogadunk._____________426442 WJ, Egy ebéd a 774­~-j£ Belgában... 5 —--------- A menü ára: 990 Ft • Tarhonyaleves • Mézes, mustáros csirkecsíkok csavartcső-tésztával • Diós kocka RHHHIiVPpilHpnppppHHpHBM m ■Ilit iWAilvAiH Il-J I'-JTh it 4 »41 IN I IlTj iTÜfBiiTÜillB T ■■■■■■■■■■■■■■■■■■■ ■ Debrecen, Kishegyesi út 203. ! i Tel.: 06-70/257-9759,06-52/406-406 ! ; www.hajduvende9l0.hu 1; i Mai ajánlat: ! 1 ♦ Halászlé­­ ♦ Somlói galuska ! ♦ Túrós csusza Díjtalan házhoz szállítás! * Étkezési utalvány, üdülési csekk elfogadóhely! 1 ‘ Ne TrebrecerL, (c/Cf)//}\ Medgyessy , V , ff I sétány 4. * 52/44-22-44 Napi ajánlat 890 Ft-ért: Hz Fokhagymakrémleves zsemlekockával H/ Paprikás csirke galuskával Hr Meggyes túrópuding www.villahotel.hu ^QvDi­­Nurx/l I3EJ www.hoteldivinus.hu J WLy\ V7 Tel:52/510-951 | Szerda 890 Ft/ftc/------------\ I ♦ Tavaszi zöldségleves g r üj ♦ Paprikás burgonyául/('yf virslivel és f csemegeuborkával ♦ Almás rétes_________ .\ 2011. DECEMBER 21. SZERDA FANDANGO! NON STOP ÉTTEREM ■ DEBRECEN, IBOLYA U. 1. I Tel.: 52/747-420 • www.fandango.hu [ Az éttermek napi menü QQQQQ kínálatát megtekintheti C i * I__l % H a Hajdú Online vendeglatas.haon.hu aloldalán is. V________________________________________________________________g

Next