Hajdú-Bihari Napló, 2012. november (69. évfolyam, 256-280. szám)
2012-11-02 / 256. szám
Lapszemle Az előzetes választási regisztráció alkotmányban rögzítéséről is írtak osztrák és német lapok szerdán. Az előzetes választási regisztráció alkotmányban rögzítéséről közölt kommentárt a Der Standard című osztrák napilap. A szerző, Gregor Mayer jegyzetében úgy véli, a magyar miniszterelnök arra hivatottnak érzi magát, hogy hosszú időn át gyakorolja a hatalmat. A cikk szerint a választójogi törvénnyel Orbán átlép egy határt, mert a választói regisztráció alkotmányban rögzítése közvetve korlátozza a választójogot.___________ A német Die Welt Orbanizálás Magyarországon címmel közölte Jacques Schuster kommentárját, amely szerint az új választási törvény leleplezi „Orbán Viktor hatalmi politikáját”. A szerző úgy vélte, egyelőre nem lehet megállapítani, hogy az előzetes választói regisztráció intézménye „az önkényuralom irányába mozdítja-e el Magyarországot”, de a gyanú indokolt, hiszen az Orbán-kormányra az jellemző, hogy „alattomban ragadja magához a hatalmat”. A Fidesz-kormány attól sem riadt vissza, hogy csoportokra, vagy személyre szabott törvényeket alkosson, a cél pedig mindig a társadalom „urbanizálása" volt. A Die Zeit liberális hetilap az online kiadásában Aki nem jelentkezik, az nem is választhat címmel közölte Kata Kottra beszámolóját, amely szerint a bírálók vélhetően joggal állítják, hogy a regisztráció kizárólag a Fidesznek kedvez, és megalapozottnak tűnik a hatalmi manipuláció vádja is. Hírek. További beszámolók a hazai és a nemzetközi politika világából. Baka András tiszteletbeli elnök az ELI főbíráknál BUDAPEST: Baka András, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke lett az EU főbíráit tömörítő párizsi székhelyű szervezet tiszteletbeli elnöke. Az Unió Legfelsőbb Bírósági Elnökei Hálózatának legutóbbi ülésén, október 26-án Párizsban módosították az alapszabályt, és létrehozták a tiszteletbeli tag és tiszteletbeli elnöki címet. Utóbbit elsőként Baka Andrásnak adományozták. MTI Baka András FOTÓ: INTERNET Magyar vállalkozások mehetnek Vietnámba hanoi. Több megállapodást kötött a Vietnámban tárgyaló Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára. Ez alapján magyar vállalat kezdheti meg az ázsiai ország népességnyilvántartási rendszerének felépítését, egy tartományi víztisztítási rendszer kialakítását, valamint egy onkológiai kórház felépítését. Megindulhat a magyar sertéshús exportja is. MTI Szijjártó Péter Nguyen Hou Tinnel, Ho Si Minh-város Népi Bizottságának alelnökével is tárgyalt fotó: miniszterelnökség Devizaárfolyam (2012.1. 01.) Grafika: EKN. Forrás: MNB PÉNZNEM______árfolyam változás Euró 284,58 +1,54 USA dollár 218,91 +0,58 Svájci frank 235,32 +1,24 Angol font 353,07 +0,80 Román lej 62,73 +0,52 Ukrán hrivnya 26,88 +0,07 Horvát kuna 37,77 +0,22 Lengyel zloty 68,65 +0,38 M a gazdasag.haon.hu Valutapiac. További információk. NAPLÓ írba Ismét lehetővé vált 60 éves korban nyugdíjba vonulni Franciaországban, miután csütörtökön életbe lépett az a rendelet, amelynek értelmében a 18-19 éves korukban munkába álltaknak nem kell megvárniuk, hogy elérjék a 62 éves hivatalos nyugdíjkorhatárt. Nicolas Sarkozy előző államfő nyugdíjreformjának egyik legfőbb intézkedése volt a nyugdíjkorhatár megemelése 66-ról 62 évre. Kína sikeresen tesztelte az új lopakodóját PEKING Kína sikeresen tesztelte J-31-es típusú lopakodó vadászgépét. Kína az Egyesült Államok után a második ország a világon, amely egy időben két különböző típusú ötödik generációs gép prototípusával kísérletezik. Megfigyelők úgy vélik, a „bemutató”, Peking részéről egy nagyobb szabású, modern katonai technikát és technológiát felvonultató „demonstráció” kezdete. MTI Több pénzt hoz a postás November elsejével emelték a nyugdíjak és egyes szociális ellátások összegét Budapest. November elsejétől - január elsejéig visszamenőleges hatállyal - 1,6 százalékkal emelik a nyugdíjak, illetve egyes szociális ellátások öszszegét. Az emelés egy átlagnyugdíjasnak havonta 1520, összesen tehát 15 200 forintot jelent. A sajátjogú nyugellátás és az özvegyi nyugdíj, baleseti özvegyi nyugdíj havi 77 480 forint összeghatárig folyósítható együtt. Az érintettek visszamenőleg tíz hónapra a novemberre járó ellátással egyidejűleg, egy összegben kapják meg a különbözetet. Ami emelkedik A Magyar Közlönyben október 11-én megjelent, a nyugellátások és egyes más ellátások emeléséről szóló kormányrendelet értelmében hivatalból emelni kell az öregségi nyugdíjat, a rehabilitációs járadékot, az özvegyi nyugdíjat, a szülői nyugdíjat, az árvaellátást, a baleseti hozzátartozói nyugellátást, a mezőgazdasági szövetkezeti öregségi, munkaképtelenségi, özvegyi járadékot, a mezőgazdasági szakszövetkezeti tagok növelt összegű öregségi, munkaképtelenségi, özvegyi járadékát, a korhatár előtti ellátást, a szolgálati járandóságot, az átmeneti bányászjáradékot, a balettművészeti életjáradékot, a rokkantsági ellátást, a rehabilitációs ellátást, a baleseti járadékot, a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány által folyósított ellátásokról szóló kormányrendelet alapján folyósított ellátást és az önkormányzati képviselők közszolgálati járadékát. Ha egy ember egyidejűleg több, a rendelet alapján emelendő ellátást is kap, a járandóságokat külön-külön kell emelni. Az özvegyi és a szülői nyugdíj megosztása esetén a folyósított nyugdíjrészt kell emelni. Van, akinek kérni kell Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a rendelet megjelenését követően azt közölte: azok is megkapják visszamenőlegesen az 1,6 százalékos kiegészítő nyugdíjemelést, akik novemberben már nem jogosultak nyugellátásra. Ebbe a körbe tartoznak azok is, akik már nem minősülnek megváltozott munkaképességűnek, az időközben elhunytak után pedig az arra jogosult hozzátartozó igényelheti a kiegészítést. Az emelés arra az időszakra illeti meg az érintetteket, amíg rokkantsági ellátásban részesültek vagy rokkantsági ellátásra való tekintettel kapták az özvegyi nyugdíjat. A tárca felhívta a figyelmet, hogy az érintetteknek kérniük kell a nyugdíjfolyósító igazgatóságtól az időarányos különbözetet, míg azok, akik novemberben is jogosultak nyugdíjra, automatikusan megkapják a januártól októberig járó emelést. MTI Magasabb nyugdíjból gazdálkodhatnak az érintettek FOTÓ: ÉKN „Adminisztratív fekvőrendőrökkel gátolják” BUDAPEST. Az előzetes regisztráció intézménye, vagy a rezsim legújabb ötlete, hogy egyesületek ne indulhassanak a választáson, mind-mind adminisztratív fekvőrendőrök a szabad választások előtt. A regisztrációval csökkentik az aktív választók számát és elveszik a szavazati jogát annak, aki csak a kampány utolsó két hetének tanulságai alapján döntene úgy, hogy elmegy szavazni - olvasható az Együtt 2014 Választói Mozgalom szerkesztőségünknek is küldött közleményében. Véleményük szerint az egyesületekre vonatkozó szigorítással a kormánypárti képviselők egyrészt el akarják bizonytalanítani az olyan friss erők, mint a Magyar Szolidaritás Mozgalom, vagy a bejegyzés alatt álló Haza és Haladás, illetve Milla Egyesület támogatóit; másrészt arra akarják kényszeríteni a formálódó választói összefogás résztvevőit, hogy párttá alakuljanak. A politikai fekvőrendőrök sem akadályozzák azonban meg, hogy eljussunk a szavazófülkékig, így vagy úgy, de 2014-ben biztosan lehet majd az összefogás jelöltjeire szavazni - írják. ékn IMF: mikor lesz folytatás? Továbbra sincs még időpontja a tárgyalások folytatásának Magyarországgal. WASHINGTON: Továbbra sincs időpontja annak, hogy mikor folytatódnak a hivatalos tárgyalások a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és Magyarország között - jelentette ki csütörtökön Gerry Rice, a IMF külkapcsolatokért felelős igazgatója. Rice szerint az IMF jelenleg tervezi, hogy missziót küldjön Magyarországra. „A programtárgyalásokon való érdemi előrelépéshez arra lenne szükség, hogy a (magyar) kormány világosan jelezze: az IMF-et és az Európai Bizottságot értékes partnernek tekinti a reformkiigazítási folyamat tervezésében és hogy világosan elkötelezze magát az olyan intézkedések mellett amelyek biztosítják a pénzügyi kiigazítást és előmozdítanák a növekedést”. Az IMF külkapcsolati igazgatója megismételte, hogy a valutaalap fő irányvonalait az IMF küldöttségének július 26-án kiadott sajtóközleménye tartalmazza. A valutaalap egyebek mellett rámutatott: rövid távon kulcsfontosságú a makrogazdasági és pénzügyi stabilitás fenntartása, és egy robusztusabb növekedés alapjainak megteremtése, ami az életszínvonal javulásának szükséges feltétele. A gazdaságpolitikának ezért arra kell törekednie, hogy fenntartható módon haladjon előre a szükséges költségvetési konszolidációval. mti Hillary Clinton: Horvátország példa lehet ZÁGRÁB: Horvátország biztos pont a nyugat-balkáni régióban, olyan ország, amely példa lehet a környező államok számára - mondta Hillary Clinton Zágrábban. Példaértékűnek nevezte a korrupció és szervezett bűnözés elleni horvát modellt, a menekültügyi problémák megoldását, az állam kisebbségekhez fűződő viszonyát. De bírálta a horvát befektetési környezetet. MTI Nem változik a távhő ára idén BUDAPEST. Nem változnak a lakossági felhasználóknak és a külön kezelt intézménynek nyújtott távhőszolgáltatás legmagasabb hatósági árai idén a nemzeti fejlesztési miniszter rendelete alapján. MTI 2012. NOVEMBER 2., PÉNTEK Megfogja? . Bajnai Gordon lakossági fórumot tartott Komlón. S miközben a hírek még csak arról szólnak, hogy a Haza és Haladás talán megugraná a parlamenti küszöböt, a kormányzó erőkkel kritikus sajtó máris Grál-lovagként üdvözöli, kellemeskedő tudósításokkal, baráti interjúkkal visolja fényesre a korábbi miniszterelnök páncélját. Aki ezzel együtt mintha egy hegy ellen indulna rohamra. Jó kérdés, miként lehetséges legyőzni a behemótot, főleg, ha Bajnai tartózkodni látszik a „kétharmados forradalom” bazári gátlástalanságától, s inkább a „demokratikus értékek” visszaszerzésére helyezné a hangsúlyt, elviekben szakítva azzal a kormányzati elitizmussal, amely kvázi egy tízéves hülye gyerek szellemi színvonalán kezeli a saját népét (jegyezzük meg: az istenadta nép jelentős része még ezt a szintet sem éri el, nem is hivatott érett szellemi vezetésre, másképp szólva: félázsiai). De Bajnainál fontosabb, hogy mi lesz Orbánnal, aki veszett tárcsákat a magasba lendítő súlyemelőként áll előttünk, „Forint”, „Devizahitelek”, „Bankok”, „Brüszszel”, „IMF”, sorolhatnánk, mi minden tapad a kezéhez e pillanatban. Volt bátorsága felvenni, volt ereje kinyomni, de most a holtpontjára került az irdatlan súly: sikerül-e megtartani, vagy a mélybe hullik minden? Elejti, sújjog a bal, megfogja, mantrázza a jobb, de ez az a verseny, amely még nincs lefutva. laszlo.ratallisiainform.hu JEGYZET Ratalics László Az Opel 2600 állást számol fel BERLIN. Az Opelnél az idén felszámolnak 2600 állást, a legtöbb munkahely Németországban szűnik meg. Korkedvezményes nyugdíjazással és közös megegyezéssel felbontott szerződések révén eddig 2300 állást számoltak fel, további 300 munkahelyet az év végéig szüntetnek meg. MTI Óriási teljesítmény a magyar hiány leszorítása Budapest Óriási teljesítménynek nevezte Arnold Wantz, a német parlament alsóháza CDU/CSU-frakciójának helyettes vezetője szerdán Budapesten, hogy a magyar költségvetési deficitet sikerült a GDP három százaléka alá szorítani. A Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Keresztényszociális Unió (CSU) közös frakciójának helyettes vezetője Kövér László házelnök meghívására érkezett Budapestre, hogy tájékozódjon hazánk belpolitikai és gazdasági helyzetéről. Az Országgyűlés elnökével folytatott megbeszélés után Arnold Wantz azt mondta, a magyarországi helyzet megítélésében sok olyan körülmény van, amelynek az európai közvélemény nincs tudatában. Ezek között az első helyen említette, hogy sikerült a költségvetési deficitet az EU által előírt határon belül tartani, és az államadósságot is 80 százalék alá szorították. A német politikus kiemelte: a költségvetési hiánnyal és az államadóssággal összefüggésben elért eredmény óriási teljesítmény, amely Európában csak néhány országnak sikerült. Megjegyezte, hogy még csak tárgyalásaik kezdetén tartanak, korai lenne végső következtetéseket levonni, de eddigi megbeszéléseik alapján az országról kialakuló összkép nem esik egybe azzal, amely a nyugat-európai közvéleményben uralkodik Magyarországról. Az utóbbi némely szempontból hamis - tette hozzá. Azt mondta, a látogatás célja éppen az, hogy a magyarországi helyzetről ne kizárólag olyan nyugati sajtótudósítások alapján alakítsák ki álláspontjukat, amelyek előítéleteket alapozhatnak meg. MTI