Hajdú-Bihari Napló, 2013. február (70. évfolyam, 27-50. szám)

2013-02-09 / 34. szám

- Debrecen. Újabb veszteség érte az egyetem élet- és or­vostudományi társadalmát, január harmadik hetében elhunyt a Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet egy­kori vezetője, Hernádi Fe­renc professzor, aki 1929-ben Balmazújvároson látta meg a napvilágot. A középiskolai és egyetemi tanulmányait is Debrecenben végezte, 1954- ben szerzett orvosdoktori diplomát. Amikor 1975-ben társprofesszorrá nevezték ki, vezetésével alakult meg a Gyógyszertani Intézet - melynek 1992-94 között igaz­gatója volt - kemoterápiás osztálya. Ennek profilja új antimikrobiális anyagok, új kemoterápiás támadáspontok kutatása, valamint az anti­biotikum-rezisztencia leküz­désére irányuló módszerek vizsgálata volt. Kezdeménye­zésére elsőként az országban bevezették a gyógyszeres terápia oktatását, és nagy szerepet játszott a gyógysze­részképzés debreceni beindí­tásában. Később az intézeten belül 1991-ben megalakult Klinikai Farmakológiai Kutató Központot vezette, 2000-től pedig professor emeritusként dolgozott. Hernádi Ferencet február 11-én, hétfőn 12 órakor a deb­receni Szent Anna-templom altemplomában helyezik örök nyugalomba. hbn Ismét gyászol az orvos­­tudományi egyetem o Mf­rofokivil / Pályázat napló Interneten keresztül egyszerűbb a fizetés A csoportos beszedésre áttért előfizetőnket szakácskönyvvel aján­dékozzuk meg. DEBRECEN: Pallagi Ernő deb­receni előfizetőnk több mint 10 éve járatja a Naplót, me­lyet mindig elejétől a végéig elolvas. - Nagyon szeretem, hogy összefoglalja az aktuális me­gyei híreket, s örvendetes, hogy a külföldi sajtóhírek­ből is szemezgetnek. Ahhoz képest, hogy 16 oldalas az újság, rendkívül szerteága­zó, hiszen a politikai, gazda­sági, kulturális és sporthírek mellett többek között infor­málódhatunk a , technikai újdonságokról is - fogalma­zott olvasónk. Mint mondta, kényelmi okokból döntött a csoportos beszedés mellett. - Rendszeresen nem vol­tunk itthon, amikor jött a kézbesítő. Most már nem kell azon aggódnom, hogy időben befizessem a számlát, hiszen egyszerűen levonják a szám­lámról - fűzte hozzá. HBN FOTÓ: ÉGERHÁZI PÉTER Pallagi Ernő szerkesztőségünkben SZÉCHENYI TERV „KÖNYVMOLYOK ÉS INTERNET­OK” Sikeres könyvtáros pályázat Sárándon 2012 novemberében indult Sárándon a TÁMOP-3.2.4. A-11/1-2012-0881 ..Tudásdepó Expressz" -A könyvtári hálózat nem formális és informális képzési szere­pének erősítése az élethosszig tartó tanulás érdekében pályázat „Könyvmolyok és internet­ok" címmel. A 17 hónapig tartó projekt minden korosztályt megcéloz az óvodá­soktól a nyugdíjasokig. Terveinkben szerepel a könyvtári szolgáltatások körének, lehető­ségeinek kibővítése mellett az olvasás megszerettetése, és ezzel együtt a személyes fejlődés, a tudás gyarapításának segítése. Az óvodások a könyvtár világával, az iskolások a tanulást segítő szövegértéssel ismerkedhetnek. Betekintést nyerhetnek népi ha­gyományainkba, megtanulhatják jelentősebb ünnepeink dramatikus játékait. Részt vehetnek szakmai kirándulásokon, ahol tovább bővít­hetik ismereteiket, amit saját műsoraikban, előadásaikban is kama­toztathatnak majd. Az angol nyelv tanulására, nyelvtudásuk fejlesztésére is lehetősé­get kapnak a diákok, az idősebbek pedig a számítógép és az internet használatát tanulhatják meg, vagy a már meglévő ismereteiket bő­víthetik. A tervezett író-olvasó találkozókon beszélgethetünk olvasmányél­ményeinkről az alkotókkal, a könyvtár által szervezett versenyeken, vetélkedőn pedig mindenki bizonyíthatja rátermettségét és az adott témakörhöz kapcsolódó tudását. Az eltelt időszak alatt tervezett programjaink egy része már sikere­sen megvalósult. Az olvasó klubosok és a szövegértők regényeket, meséket dolgoztak fel. Hagyományőrzőink betlehemes műsorral mutatkoztak be. Az angol szakkörön általános és középiskolások ismerkedtek a nyelvvel. Az író-olvasó találkozókon Vass Virággal és Fábián Jankával találkoztunk. A következőkben az író - olvasó találkozó vendége R. Kárpáti Péter lesz febr. 15-én este 5 órától a Községi Könyvtárban. 1o TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0081 ® „Tudásdepó Express" - A könyvtári hálózat nem formális és informális képzési szerepének erősítése az élethosszig tartó N*»miifeti«wMi9vn»il«»i — rmrrr; irriiBMiw piti tanulás érdekében Sáránd Község Önkormányzata által megvalósított projekt. 4272 Sáránd, Nagy Utca 44. A projekt a Európai Unió támogatói­t, a­ Európai Tel./fax: +36-52/374-104 SioctáU* Alap Ur*fma/i»ziro»4»Av«lv«ló»ul mag. E-mail: sarandph@t-online.hu HIRDETÉSEK ___________________________2013. FEBRUÁR 9. SZOMBAT In Memóriam Hernádi „Az emlékezés életet ad, s ki tetteiben meg­­emlegettetik, az halha­tatlan lesz”. DEBRECEN. Január 15-én el­ment Hernádi Ferenc profesz­­szor, a Debreceni Egyetem emeritus professzora. Nekem Frici bácsi. Másoknak „Her­nádi professzor”. Az egyetem Gyógyszerta­ni Intézetének, a Debreceni Orvostudományi Egyetem Orvosbiológiai Kutató Köz­pontjának, Klinikai Farmako­lógiai Kutató Központjának igazgatója, a gyógyszerterápia oktatásával foglalkozó Euró­pai Klub tagja, a Nemzetközi Kemoterápiás Társaság több­szörös elnöke, számos nagy­ra tartott tudományos tiszt­ség és kitüntetés, mint Pro Universitate Díj (1994), Bocs­kai István-díj (1994), Issekutz Béla-díj (1994), Paracelsus Nagydíj, (1996), Magyar Köz­­társasági Érdemrend lovagke­resztje (2000) birtokosa. Nekem Frici bácsi. És erre vagyok büszke! Ugyanazo­kat a dolgokat szerettük, és ugyanazoktól viszolyogtunk. Egyforma volt a hitünk, ugyanattól féltünk, és ugyan­attól szenvedtük. Egyformán gondolkodtunk a körülmé­nyekről, főnökökről, beosz­tottakról, szövetségesekről és ellenségekről. Nem tartotta különösebben fontosnak a címeket és rangokat, a pénzt sem, de mindennél többre becsülte a barátságot, sze­relmet, kitartást, az optimiz­must, az összetartozást és a tudományt. Ferenc Szenvedélyesen szeretett magyarnak lenni, és töretle­nül boldog volt a Kárpátok által övezett Hazában egész életében, akkor is, amikor ez nem volt túlságosan könnyű. Mindig tudta, amikor eljön az ideje és menni kell, az csak télen lehet. Azt mondta, hogy a többi évszakban a világ túl­ságosan szép ahhoz, hogy csak úgy elhagyjuk bármiért, így lett. Január 15-én, a tél kö­zepén, az egyik legsötétebb, leghidegebb napon jött el az ideje. Azt mondják, jó előre megbeszélte odafent... Nem akart tovább maradni. Frici bácsi, öreg barátom! Ölelje át az Úr a lelkedet! SZILVÁSSY ZOLTÁN egyetemi tanár Hernádi Ferenc FOTÓ: MAGÁNARCHÍVUM Hétvégenként sárgán villognak A megyeszékhely több közlekedési csomó­pontjában változik a forgalomirányítás. DEBRECEN: Néhány hónapja­­ már megírtuk, amit Kósa La­jos polgármester lapunknak a Derék utcai jelzőlámpákról adott tájékoztatójában el­mondott, miszerint tervezik, hogy nemcsak ott, hanem a város más csomópontjaiban is sárgán fognak villogni a lámpák, ha a forgalom meg­engedi. Csak a városi kezelésben Mint az a pénteki sajtótájé­koztatóján kiderült, a terv­ből valóság lett, most szom­battól kezdve hétvégenként délután 2 órától hétfő reggel 6 óráig nem a megszokott módon üzemelnek a lámpák. A sárgán villogó lámpákkal azonban továbbra sem talál­kozhatunk azokban a főbb kereszteződésekben, melyek valamelyik ága a Magyar Köz­út Zrt. kezelésébe tartozik. A polgármester hozzátette, a lámpák új szabályozása nem jelent költségmegtakarítást a városnak, sőt az átállítások többletkiadással járnak, de a cél, a forgalom segítése, ahol az lehetséges. Fontosnak tartotta megemlíteni, hogy a kiskörútnak a Böszörményi út-Mester utca keresztező­désétől a Homokkerti felül­járóig tartó szakaszán to­vábbra is az eddigi lámpás irányítás marad, amit a zöld­hullám biztosítása, illetve a gyalogos forgalom és a 60 kilométeres megengedett se­besség indokol. Elhangzott még, a polgár­­mesteri hivatal szakemberei folyamatosan figyelemmel kísérik a forgalom alakulását az adott csomópontokban, s amennyiben kedvezőek lesznek a tapasztalataik, más helyeken, így például a rész­ben a közútkezelőhöz tartozó kisebb jelentőségű kereszte­ződésekben is átállítják hét­végékre a lámpákat sárgán villogóra. HEN­ÉP Közelebb a fizika a diákokhoz Előadásokon, filmeken és kiadványokban a kutatási tevékenység. DEBRECEN: A Magyar Tudo­mányos Akadémia Atom­magkutató Intézete (Atomki) csaknem százmillió forintos támogatáshoz jutott, amiből olyan programokat valósíthat meg, melyek népszerűsítik az intézet eredményeit és kuta­tási sikereit. Ismeretterjesztő előadá­sokat tartanak az intézetben folyó tevékenységekről a Debrecen környéki, az Észak­alföldi Régió - különös tekin­tettel a hátrányos helyzetű kistérségek - iskoláiban. A pályázat lehetővé teszi inte­raktív filmek készítését, me­lyekben kalandos nyomozás formájában ismertetik meg a lakosságot, valamint a diáko­kat az Atomkiban folyó kuta­tásokkal, és lehetőséget ad a nézőknek a fizika különböző területeinek, többek között az analitikai módszereknek a megismerésére. Emellett az intézet bemutató kiadványo­kat készíttet angol és magyar nyelven. hbn A ciklotron-laboratórium az Atomkiban fotó: égerházi Péter A SZÉCHENYI TERV SAJTÓKÖZLEMÉNY „CSALÁDI NYARALÁS” - KÉT CSILLAGOS SZÁLLODA KIALAKÍTÁSA A HAJDÚ­SZOBOSZLÓI FÜRDŐ SZOMSZÉDSÁGÁBAN A projekt megvalósulásának időszaka: 2012.12.17.-2014.05.31. Az Új Széchenyi Terv 499 millió 366 ezer forintos támogatásával két csillagos, 39 szobás, 96 férő­helyes szálloda épül Hajdúszoboszlón a Gólya­zug utcában, amely egy beépítetlen 1211 m2 területen kerül kialakításra. A telek a fürdő szomszédsá­gában, Hajdúszoboszló központi, idegenforgalom szempontjából frekventált részén található. A projekt zárására 2014. május 31-én kerül sor. A "Családi nyaralás" - két csillagos szálloda kialakítása a hajdúszoboszlói fürdő szomszédságában című, ÉAOP-2.1.2- 12-2012-0003 azonosító számú projekt elnyerte az Új Szé­chenyi Terv Észak-Alföldi Operatív Programjának támoga­tását. A projekt megvalósítására: 499.366.000 Ft az elnyert támogatás összege, amely a projekt költségeinek 70 %-a. Hajdúszoboszló: Magyarország egyik legismertebb, és legnépszerűbb fürdővárosainak egyike. A folyamatos fej­lődésnek köszönhetően jelenleg Közép-Európa legsokol­dalúbb fürdőkomplexum kínálatával várja az ide látogató vendégeket. A pályázat általános célja a pályázati kiírás céljaival össz­hangban, Hajdúszoboszló városban az üzleti szálláshelyek szolgáltatásainak fejlesztése, kapacitásának bővítése, az Észak-Alföldi Régióba érkező turisták által eltöltött ven­dégéjszakák számának és az átlagos tartózkodási idejük növelése, valamint a projekt megvalósításán keresztül mun­kahelyek megtartása és munkahelyek teremtése. A pályázat további közvetlen célja, olyan hosszú távú együttműködések kialakítása különböző turisztikai szolgáltatókkal, amely arra ösztönzi a szállodába érkező vendégeket, hogy minél hosz­­szabb időt töltsenek a településen a széleskörű programle­hetőségeknek köszönhetően. 'T ^____615544 ^ ’ Motorkiállítás nyílt csütörtökön a Malomparkban Hímes tojásként kezelve Mintha csak a „Szelíd motorosokból” jött volna Az „old timerek” sem hiányoztak... fotók: matey István ...és a versenygépek sem Szabadidős foglalkozások DEBRECEN. Szombaton délelőtt 11 és délután öt óra között, míg vasárnap délelőtt 11 és délután 4 óra között ingyenes szabadidős foglalkozásokat tartanak a Kishatár úti KIKA Áruházban 12 éves korig a gyerekeknek. Játékok, arc­festés, kézműves foglalkozás, lufibohóc és TomPeti-show várja az érdeklődőket. hbn a http://www.haon.hu Programok. További programok megtekinthetők portálunkon.

Next