Hajdú-Bihari Napló, 2015. január (72. évfolyam, 1-26. szám)
2015-01-02 / 1. szám
Jegyzet Szabó Zsolt László Tűzijáték Néhány órája még színes rakéták százai húztak a magasba, robbantak szét, s tűzlabdákat eregetve nyelte el azokat az új év első éjszakája. Az év végi otthoni tűzijátékok engedélyezéssel a törvényalkotók célja az lehetett, hogy ellenőrzött és biztonságos termékekhez jussanak hozzá az emberek úgy, hogy közben a szilveszterkor elműködő pirotechnikai eszközök forgalma kifehéredjen, ezzel bevételhez juttatva a költségvetést és a forgalmazókat. A betiltott petárdák vissza is szorultak. Ennek ellenére, aki szeretné, az Interneten akár otthonról is beszerezheti. Emlékszem, néhány éve a december beköszöntével már durrogtak a kis rudak az iskolából hazavezető úton. A legügyesebb rejtegetőket és a valódi robbantómestereket sosem kapták el. És azokat sem, akikről nem feltételezték, hogy lehet nekik, így pukkantak a kis zöld rudak jobb esetben az árkokban, rosszabb esetben a postaládákban, telefonfülkékben. Az újévet köszöntő rakétákat is talán ezek a robbantómesterek engedték útjukra, s nyugodtan tehették, senki nem szólt érte. De az adrenalinszintjük talán nem szökött olyan magasra, mint a rakéták. zsolt.szabo@naplo.hu Változások a köznevelésben BUDAPEST. Egyértelművé válik a közösségi szolgálat elvégzésének végső határideje, kötelező lesz az etikai kódex elkészítése a pedagógusoknak, bővül az Oktatási Hivatal feladatköre - többek között ezt tartalmazza a köznevelési törvény január 1-én életbe lépő módosítása. Lényeges pontja a megváltozott köznevelési törvénynek a pedagógiai szakmai szolgáltatások és egyes más, jelenleg kormányhivatali feladat- és hatáskörök Oktatási Hivatalhoz történő telepítése. Immár az Oktatási Hivatal látja el a pedagógusok minősítő vizsgájának, minősítési eljárásának szervezését, országos pedagógiai-szakmai ellenőrzés szervezését, szaktanácsadói névjegyzék vezetését. mti Csökkennek a fizetendő zenei jogdíjak Budapest. Átlagosan 19,5 százalékkal csökkennek a vendéglátó üzletek által fizetett zenei jogdíjak az igazságügyi miniszter által jóváhagyott 2015-ös Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület szerzői jogdíjtervezete alapján, a szakmai szervezetek is azt várják, hogy több vendéglátóhely dönt majd a nyilvános zenefelhasználás mellett. Egyszerűsítik a vonatkozó tarifarendszert is. MTI Iskolai menzán: szigorodó szabályok fotó: éka-archívum NAPLÓ „Negyedszázados a szabadság” Áder János köztársasági elnök újévi köszöntőjében azt kérte, lélekben minden magyarnak nyújtsunk kezet. Budapest. 2015-ben olyan évet is köszöntünk, amelyben 25 esztendős - negyedszázados - lesz a közös álmainkból megszületett szabad, független, demokratikus Magyarország - mondta Áder János köztársasági elnök újévi televíziós beszédében, amelyben azt is kérte: ne csak a mellettünk lévő barátainknak és szeretteinknek szorítsuk meg a kezét, de lélekben nyújtsunk kezet minden magyarnak. „Előretekintsünk!” Az államfő újévi köszöntőjében felhívta a figyelmet: 25 évvel ezelőtti nekigyürkőzésünknek, közös elszánásunknak, kitartásunknak hála az 1990 után született nemzedékeknek már nem kellett megismerniük, milyen az élet egy olyan országban, ahol vasfüggöny választ el minket Európa nyugati felétől. A köztársasági elnökszerint 25 éve magyarok milliói által régóta vágyott új korszak, a szabadság korszaka kezdődött el Magyarország történetében. „1990 ezért ezredéves történelmünk legfontosabb mérföldkövei közé tartozik” -hangsúlyozta. „Az elmúlt negyedszázad tanulsága, hogy ne mindig csak azt nézzük, ki menne balra, vagy ki menne jobbra közülünk, hanem hogy merre van előre” - mondta Áder János. „Boldog új évet kívánok minden magyarnak, minden barátunknak és jóakaratú szomszédunknak! Hozzon könnyebbséget az új esztendő a szükséget szenvedőknek, egészséget a betegséggel küzdőknek, sikert és békességet szeretett hazánknak! Jó kedvet, bőséget Magyarország minden polgárának és a magyar nemzet minden tagjának!” - fogalmazott a köztársasági elnök. Nagyobb tisztelettel Mint mondta, e jeles évfordulón a szeretteinknek, barátainknak, önmagunknak tett szilveszteri fogadalmainkat kiegészíthetnénk néhány közös vállalással. „Miért ne törekedhetnénk az előttünk álló esztendő minden napján arra, hogy nagyobb tisztelettel legyünk a másik iránt, hogy jobban megbecsüljük egymás teljesítményét? Minden jóravaló és jóra törekvő magyar ember személyes erőfeszítését. Az orvosét, aki gyógyít és életet ment. A tanárét, aki jó szóval oktat, de játszani is enged. A biztonságunkért szolgálatot teljesítőkét. A földet megművelőkét, a kétkezi munkából élőkét, a vállalkozókét, akik értéket teremtenek. A szülőkét, akiknek gondoskodása nélkül az ifjabb generációk nem tudnák a szabadság adta lehetőségeiket kibontakoztatni. A nagyszülőkét, akiknek bölcsessége, élettapasztalata nélkül újra és újra elkövethetnénk azokat a hibákat, amikért a korábbi nemzedékek már súlyos árat fizettek” - sorolta az államfő. „Miért ne tehetnénk olyan fogadalmat, hogy az előttünk álló esztendőben még az eddiginél is jobban tiszteljük egymásban az embert, a magyart? És miért ne egészíthetnénk ki újévi fogadalmainkat azzal, hogy mindennapi életünk részévé tesszük természeti környezetünk védelmét, hiszen nem a természetnek van szüksége ránk, emberekre, hanem nekünk, embereknek van szükségünk az életünk forrását jelentő természetre?” - hívta fel a figyelmet Áder János. MTI Áder János köztársasági elnök és Weisz Fanni jeltolmács az államfő újévi köszöntőjének televíziós felvételén fotó: mti, bruzák noémi Kinevezték Deutsch Tamást Budapest. Orbán Viktor kormányfő az internetről szóló nemzeti konzultáció előkészítéséért és lebonyolításáért felelős miniszterelnöki biztossá nevezte ki Deutsch Tamás fideszes EP-képviselőt. Az erről szóló utasítás a Hivatalos Értesítő szerdai számában jelent meg. A miniszterelnöki biztos tevékenységét a kormányfő irányítja, munkáját a Miniszterelnökségen működő nyolctagú titkárság segíti. Deutsch Tamás a biztosi tevékenységéért díjazást és juttatást sem kap. Orbán Viktor október 31-én jelentette be, hogy a távközlési adó kiterjesztése a korábban tervezett formában nem vezethető be, ezért január közepén nemzeti konzultációt indítanak az internetről. MTI Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter továbbra is úgy látja, hogy tartósan alacsony olajár mellett az idén akár fél százalékponttal is magasabb lehet a növekedés a kormányzati prognózisnál, az ukrán válság azonban kockázatot jelent, így a kabinet legkorábban a konvergenciaprogram benyújtásakor dönt arról, hogy változtat-e az előrejelzésen. MTI nao L 1, 3/0 „Ötpárti egyeztetést!” Budapest. Felszólította a kormányt az LMP társelnöke, frakcióvezetője, hogy ha a gyülekezési törvény módosítását tervezi, erről kezdeményezzen ötpárti egyeztetést, és az állampolgári tiltakozás törvényes kereteit „ne próbálja meg erőből újraalkotni”. Schiffer András ezt arra reagálva írta az MTI-hez eljuttatott közleményében, hogy Gulyás Gergely, az Országgyűlés törvényalkotásért felelős fideszes alelnöke a Népszabadságban, szerdán megjelent interjújában azt mondta: változtatni kell a gyülekezési törvény szabályain. Kifejtette: az elmúlt 25 év tapasztalata és szakmai viták mutatják azt, hogy van sok olyan kérdés, amelyeket tisztázni kellene. mti Útdíj: Térkép segíti a tájékozódást Budapest. Térképeket tettek közzé a megyei matricákkal használható útszakaszokról - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, miután megjelentek a Magyar Közlönyben az útdíjfizetési rendszer átalakításáról szóló rendeletek. A közlemény szerint jelentősen csökkennek az autósok úthasználati költségei a matricák bevezetésével. A fizetős szakaszokat jelző táblákat a napokban helyezték ki. mti A Magyar Közút Nonprofit Zrt. munkatársai helyeznek ki egy, a fizetős autópálya-szakaszt jelző táblát fotó: mti, máthé Zoltán Mit ehet ezentúl a menzás? Hatályba lépett a közétkeztetésről szóló rendelet: részletesen szabályozza az ebéd tápanyagtartalmát. Budapest. A jogszabály 2014 szeptemberétől lépett volna életbe, de ezt januárra halasztották, mert több jelzés érkezett a közétkeztetés résztvevőitől, hogy szerződéseik miatt nem elegendő a felkészülési idő. A rendelet értelmében tilos egyebek mellett a szénsavas vagy cukrozott üdítő, valamint a magas zsírtartalmú húskészítmény felhasználása. Rögzítették azt is, hogy a közétkeztetésben nem tehetnek az asztalra só- és cukortartót, és előírták, hogy fokozatosan csökkenteni kell a napi bevitt só mennyiségét. Cukor nélkül A jogszabály rögzíti az étrendtervezés szabályait, például, hogy az egymást követő kétszer tíz élelmezési nap főétkezéseiben egy ételsor csak egy alkalommal fordulhat elő. Állati eredetű fehérjeforrást minden főétkezésnek, bölcsődei étkeztetés esetén az egyik kisétkezésnek is tartalmaznia kell. A felhasználási előírások, korlátozások és tilalmak szerint az italként kínált tejhez nem adható cukor, és a tea is csak meghatározott mértékben tartalmazhat hozzáadott cukrot. A szükséges folyadék az étkezések között ivóvíz, illetve ásványvíz lehet. A rendelet értelmében tejföl és tejszín kizárólag ételkészítéshez használható fel. mti Bővülő KRESZ- vizsgakérdések BUDAPEST. Megújítja és bővíti a KRESZ-vizsgakérdéseket a Közúti Gépjármű-közlekedési Hivatal, a januárban vizsgázók már az új kérdésekkel találkozhatnak. Érsek István, a Közúti Gépjármű-közlekedési Hivatal vezetője korábban elmondta: januártól a KRESZ-vizsgát letenni szándékozók a korábbinál sokkal több kérdést tartalmazó kérdésbankból kapnak feladatokat, és tartalmilag is megújulnak a vizsgakérdések, igazodva a technológiai változásokhoz. A megújult vizsgával azt szeretné elérni a hivatal, hogy az elméleti képzéssel a vizsgázni szándékozó ténylegesen szert tegyen a közlekedési ismeretekre, felkészülten kerüljön ki a forgalomba, mit td. Szilveszter utáni takarítás Budapesten Volt mit takarítaniuk a szilveszteri ünneplés után a belvárosi Vörösmarty téren a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF) dolgozóinak Budapesten. fotó: mti, czimbal gyula 2015. JANUÁR 2., PÉNTEK Devizaárfolyam fő http://www.haon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: EKN. Forrás: MNB (2014.12.31.) PÉNZNEM_____árfolyam változás Euró 314,89 -0,39 USA dollár 259,13 -0,10 Svájcifrank 261,85 -0,21 Angol font 403,75 +0,98 Román lej 70,23 -0,15 Ukránhrivnya 16,38 -0,01 Horvátkuna 41,13 -0,02 Lengyel zloty 73,88 +0,79