Hajdú-Bihari Napló, 2016. július (73. évfolyam, 153-178. szám)

2016-07-05 / 156. szám

2016. JÚLIUS 5„ KEDD Ma! horoszkóp KOS A környezetében élők csak tükröt tartanak Ön elé. Ha 03.21.-04.19. makacs módon ragaszkodik az álláspontjához, azzal csak annyit ér el, hogy a másik fél sem lesz hajlandó a megállapodásra törekedni. -a BIKA A környezetében élők is rácsodálkoznak arra, mennyi Bttek 04 20 -05 20 energiával veti bele magát a napi teendőkbe. Ha ■jpi ' valamit a fejébe vesz, nem ismeri a tréfát és faltörő kos módjára űzi a sikert. IKREK Gondolja át a lehetőségeit, mert a lelkesedése most «AtS nCj.. 71 nagyobb, mint azt a körülmények lehetővé teszik. mg* ' A korlátok nem azért vannak, hogy áttörje azokat, hanem azért, hogy ne vállalhassa túl magát. G­nísz Ha másokat irányít, mérje fel a képességeiket, lehető­ i­­ Jere­sző­ségeiket. Ne bízza meg a környezetében élőket olyan U­LL feladatokkal, amelyek meghaladnák ezt, hiszen így *" vv csak elégedetlenség és idegeskedés venné körül. • npn­-7­­i ) Bár most elsősorban rövidtávra tud tervezni, hiszen ez a­ zöd m­ek is ad számtalan feladatot, de nem kell megfeledkeznie 07.23.-08.22. a távolabbi céljairól sem. Tűzze ki az irányt és ennek szellemében rangsorolja a jelenlegi kötelezettségeit. B cyü-7 Bár nehezen indul a nap, ne adja fel az első akadály­­nál. Képes lesz átlendülni a holtponton és végül ugyan 08.23.-09.2­2. a­z eredmények elmaradnak, de mégsem lesz teljesen sikertelen a ténykedése. 1. A mai napon régi ismerősök járnak a fejében, vajon mi MÉRLEG lehet velük. Próbálja meg elérni őket, hiszen felme­n I .-109.23.-10.22. segítve a barátságot akár még kedvező változások is­­ várhatnak Önre. , Figyeljen jobban magára, hiszen a mindennapos roha­­-gP SKORPIÓ nások közben csak próbálja enyhíteni a teste jelzéseit. Jágfc­ 10.23.-11.21. de az okokat nem keresi. Márpedig a fájdalom, a ■ kimerültség érzése jelezhet komolyabb problémát is. ki vi I A c Ne rontson ajtóstól a házba, ha valóban szeretne segí- NYILA­ teni. A másik fél ugyanis igyekszik elnyomni magában . I 11-22.-12.21. a problémát, talán még magának sem fogalmazta J.__jj. meg. __________________________________ £ef - BAK Bár görcsösen ragaszkodik ahhoz, hogy az irányítást a JJL~ 12 22-01 20 kezében tartsa, erre nem sok esélye lesz. Próbálja meg m­­a kialakult helyzetből a legkedvezőbbet kihozni, de ha 1* ~ végképp falakba ütközik, akkor inkább engedjen. A w17ONTn Próbálna visszavonulni, de a környezetében élők ezt JBm­­­i­g nem engedik. Látják Önön, hogy valami miatt feszült W v és próbálnának segíteni, de elzárkózik ez elől. Ne reQ tekintse tolakodásnak az érdeklődésüket. HAI Ak Kérjen segítséget, ha úgy érzi, egyedül képtelen lesz min­d­en boldogulni az Önre váró feladatokkal. Nem csak az új 19.-03.20. megások nyomasztják, de számos munka lapul a fiók mélyén, ahol már szorongatják a határidők. Hívja Jósainkat a 06-90/602-017-es számon most! A hívás díja: 175 Ft/perc (bruttó) Rejtvény A hat rész megfejtését egyszerre, 2016. július 14-ig juttassák el névvel, címmel, telefonszámmal a Naplóhoz: 4024 Debrecen, Dósa nádor tér 10., vagy a rejtveny@ naplo.hu e-mail címre. A levelezőlapra ragasszák fel a Napló-logót és az e heti rejtvénye­ink sorszámát! A megfejtők között receptfüzetet sorsolunk ki. 2016. július 3.: 6,13,14,18,19,20,23,24,26,31, 32,40,47,51,54,63,66,69,70,79 Az adatok tájékoztató jellegűek! Devizaárfolyam (MNB) 2016. július 4. kanadai dollár____________221,21 svájci frank_______________292,23 euró____________________316,75 angol font________________377,76 horvát kuna_______________42,17 japán jen( 100)____________277,69 lengyel zloty_______________71,50 új román lej________________70,04 szerb dinár_________________2,57 orosz rubel_________________4,46 török líra__________________98,22 ukrán hrivnya______________11,49 USA dollár_______________285,10 Meghallgatjuk HAJDÚ-BIHARI | S. |1.fM | NAPLOM Közérdekű észrevételeivel keresse munkatársunkat, Barak Beátát hétköznap 9.00-17.00-ig. Tel.:+36-30/564-39­12 Kézbesítési panaszaikkal hívják az alábbi telefonszámot: 06-40/424-424 (h.­p.: 7.00-16.00, szó.: 8.00-12.00) Időjárás július 5., kedd idojaras.haon.hu g g||| | ju' /~\ Kedden reggel derült Délelőtt derült marad íjK/'pl Este és éjszaka Napkelte: Holdkelte: Továbbra is hűvös lesz _ a szik a levegő. Délután ■ területen kell számíta-04:36 05:48 Vilmos, Metód, Cipriána, J a hajnal, és párás a | "* gomolyfelhő képződés, j­ni záporok, zivatarok Napnyugta: Holdnyugta: Lotti'CiPora'Toni-villani I“ 1» levegő. * elvétve egy-egy zápor- dm I 1» kialakulására, névnap­i időre ébredhetünk. S az ég, gyorsan meleg- fT valamivel nagyobb Országos előrejelzés Megyei előrejelzés Ma 11 Megyénkben ma reggel derült időre 13 °C ébredhetünk. Továbbra is hűvös lesz nm* C_ 9 kor a hajnal, és párás a levegő. Délelőtt 29 °C * n derült marad az ég, gyorsan melegszik Ma a friss hajnalt követően gyorsan a levegő. Délután gomolyfelhő képző­melegszik a levegő. Délelőtt túlnye­­dés, elvétve egy-egy záporeső, zivatar jórészt derült, csapadékmentes idő is lehet. Este és éjszaka valamivel következik, némi fátyolfelhősödéssel. nagyobb területen kell számítani Késő délutántól valószínű, az északi záporok, zivatarok kialakulására, országrész felől felhősödés. Ott elszór­tan kisebb záporok is kialakulhatnak. I70c31°c 12 °c 26 °C J2°c 29 °C 17°c28°C 12“c 31°C Sok napsütés, Napos, kissé hű- Napos, még min- Napsütésbe- Derült ég, kelle­meleg, elvétve vös, de kellemes dig kissé hűvös ivenként zivatar­­es hőmérséklet zivatar. idő várható, idő valószínű. is lehet. a legvalószínűbb. I ..2Z°CJÍ----------fc 1 ITZ Costa Brava—24^C Split------------28 »C Észak.Magyarországon ^ egészség. SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK SZOMBAT VASÁRNAP 20:29 20:59 _________ REGGEL DÉLBEN eső, zivatar is lehet. ESTE __| r ^sok napsütés, dél- Vizhőmérséklet Orvos-meteorológia Bölgár I­stántól helyenként Duna 21-23 °C Velencei-tó 24 °C A talaj közeli ózonmennyiség megnőtt A­sztrá­l 14- 28 °c | zápor, Zivatar, Tisza_____21-26 °c Fertő______21 ° C foszférában az ózon jelenléte szükséges a káros is .--------Balaton---------------------------------------------------------23^C Tisza-tó--------26 °C (IV-sugárzás elnyeléséhez, a talaj közeli ózon ,,-J Téglás f~\ Tengerek azonban légzészavart és szemgyulladást okoz­^ 26 °C S/\ ‘ ® ' hat és növeli az allergiás tünetek kialakulását is ( ----------| \ Antalya 27 °C Cote d'Azur 24 °C . . . , U Balmazújváros \ Bibione 24°c Kréta 24°c Levegőszennyezettség \ DEBR28E°C 1 28 °C Európai városok agyi határérték kb. 100%-a. 1 ^ időjárása Allergének * Püspökladány ____| M Kassa_______27 °C Bécs_______30 °C Pázsitfűfélék magas Útifű_____közepes V­EPerjes______2­ °c Srác________21 °C Csalánfélék magas Libatopfélék közepes ~­---------- Berettyóújfalu g Terebes_____27 °C Pozsony 29 °C Gombák magas Lórom alacsony 29 °C f Ungvár 28 °C Prága 25 °C -------------- ----------------­-0. Munkács 27 °C Berlin_______24 °C chrfnrHlllA Jp Beregszász 28 °C München 26 °C CwTuruUlO J------gp ii­HMS Szatmárnémeti 27°C Frankfurt____24 ° C CSONTVÁRY KOSZTKA TIVADAR | Komádi J .: '• rJ'^ Nagyvárad 29°c Róma----------30^C 163 éve született Csontváry Kosztka L. — i/O Arad 30°C Párizs 23°C _ „ , ... ' ,, , t .28 w .. Temesvár------36^c Madrid---------37^c Tivadar festőművész (Magányos cédrus). www.eumet.hu Kolozsvár 27 °C London 22 °C Impresszum NAPLÓ Ügyvezető Igazgató, felelős kiadó: Fodor István (istvan.fodoriarussm­edia.hu). Főszerkesztő: Kiss László (laszlo.kissianaplo.hu). Főszerkesztő-helyettes: Ratalics László (laszlo.ratalcsanaplo.hu). Értékesítési vezető-szerkesztő: Lupsán Róbert (fobe­t.lapsanlo.naplo.hu). Terjesztési vezető: Tóth István (istvan.tothanaplo.hu). Technikai vezető: Papp Norbert (norbert.paPDffb­ussmedia.hu). Marketingvezető: Bárdosi Magdolna (magdolna.bardosifflnaplo.hu). Előfizetői vonal és kézbesítési észrevételek a 06-40/424-424 helyi tarifával hívható telefonszámon, vagy e-mailen: reklamafio@nanto.hu. Az előfizetés díja: egy hónapra 2790 Ft, negyedévre 8180 Ft, fél évre 15 990 Ft, egy évre 30 990 Ft. Hirdetésfeladás - keretes hirdetés: telefon: 06-52/525-400, telefax: 06-52/525-403, e-mail: hirdetesfflnaplo.hu - apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/603-604 - a hívás az apróhirdetés árát: 500 Ft-ráta (635 Ft)/perc tartalmazza személyesen, vagy interneten: http://hirdetes.naplo.hu Telefax: 06-52/525-410. E-mail naplo@napl0.hu ____ Kiadja a Russmedia Kft., Debrecen, Dósa nádor tér 10. Postacím: 4001 Debrecen. Postafiók 72. Honlap: www.russmedia.hu. Megjelenés száma: 2016/156 Hírügynökség: MTI. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgája és auditálja a MATESZ. Nyomás: Russmedia Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. ISSN 0133-1051. Nyomtatásért felelős: Dubóczki Tibor: (tibor.duboczki(5)tussmedia.hu) -V*­// .A kiadó az elfogadott megrendelés alapján átadott hirdetések tartalmáért, azok valódiságéért, harmadik személyeknek okozott jogsérelemért felelősséget nem vállal nem köteles olyan tényeket, vagy körülményeket keresni, melyek jogellenes tevékenység folytatására utalnak, az ezzel kapcsolatos jogvitákból keletkező következményeket és hátrányokat a Megrendelőre hárítja. Ezen felül a Kiadó nem tehető felelőssé, és nem vállal felelősséget semmiféle kárért, közvetett, járulékos vagy másodlagos károkért, elmaradt fill­­m­nyereségből, jövedelem elmaradásából vagy használat kiesésből származó olyan károkért, amelyek a sajtótermékben megjelent hirdetésből fakadnak, ill. azzal kapcsolatosak, függetlenül attól, hogy az ilyen károk szerződéssel, hanyagsággal, polgári peres eljárással, jogszabályokkal szpmnt-amto vagy egyéb ügyekkel kapcsolatosak." CSS2SHÍ NAPLÓ szolgáltatás 13 gondolatát rejti. ...TÁ^oe­­ f TF én,a 1^ 11 ■A - FÚVÓS LATINBAN RUGALMAS HANGSZER ----------------- MŰANYAGQ ■______________________ , MEGFEJTÉ­­­I ~ ELSŐ RÉSZE ' ----- -v - B HAJDÚ-BIHARI J NAPLÓ a_______ W m%0 v rsAARAAcNa sfoBLEvT ► *SIMOV-MÚ - esTM­ERREFELE! r ZOLTÁN A feladvány Kassák Lajos medveczki I W """"""""" ÓNCERUZA föjnHKB A­L VÉD RITKA NŐI L T FÉLNI! L ÉRTÉKES "«Egg* ▼ SZERŰSÍTÖ "ÉV GYULA | SZŐRME Risze CELS|US PÁRATLAN MINISZTER­­EH CELSIUS PATAI ELNÖK VOLT | T7------------------V-----------------------------W— V ......................................................................"—— -W---------------------­HÖRGÖ- k DARAB! r fi HEPAJ, CSETEPATÉ ^.......... SZLOVÁK " " V n:"l­inUr "" " céiocTfS. ► ------------------ ► UTALVÁNY ► FELPEZO! ..A KAKUKK ___________ SIKER JELE FÉSZKÉRE, ÖREG A SIKfcn JfcLfc KEN K£SEY KARALABE MU .........,...............................-..w—----------------------------------—▼—------------------------------­ r NANO- ► MAJOR, ► ------------,— TANYA PAPAGÁJ- ___________ FAJTA MEGA­........................._..................................w ...................w—------------------------------------------­ BŐ,TÁG k ■ BOLDOG- k ----------------- r ASSZONY ...NEKI, —■ I CSIPKÉJE KÁRÁRA -----------------­VAN TEMPUS ^ SOHA k k AZONOS r FÉUGI r ■ HAWG«f ÜSTSÜTÜ . DÉLSZLÁV EZ IS ÉS ► TÖTLET' * DÍSZELT I MFRFTRF H-----’---------­vfnK­­­ÖZSÉG PES ‘ VMVI MEGYÉBEN , FARONTÓ k T MAGYAR k FELELŐS r ROVAR T JEMOKRATI r ÄAS'Sft ‘r JAPÁN SZABOLCSI CCLOZO . VÁROS KÖZSÉG 'TZ V zsírban F fi*»« | LTAJI NYEL ► OLDÓDÓ ► —.--A—VITAMIN REZPENZ ÉNEKLŐ I SZÓCSKA ---------------------------------------------------------------------------------------------------------------­­ RITKA NŐI ► NÉV­­ I PORSZEM­ II-----------------------,--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------­JÓMAGAM | ^ HEVÉSbEN * A rejtvénnyel kapcsolatos észrevételeit a rejtveny@naplo.hu címre várjuk! Sudoku 156. feladat Kezdőknek, 156. Haladóknak, 156. Megfejtések, 125. számú feladat 9 | I 6 I 3 I 2 I _3__7_ J_____9__________5_­­_4_ __9_^__8______________­­_3_ 2_____4 J________________7__6_" _9___________________5_" " 815 I [4 0­T J______6_____3_ _2_______4_J_ _3_" ^_8______1_" 1___________ " ____________6___________ "_4______7__9______5_ " 6 4 _3__9__7__6__8__2_|__4__5_ _8__5__2_ 4_ ___6__3__9_ _2__4__6_|__7__9__3__5__8_ |__7__8__3__4__5__2__9__6_ 9­3­5­216181417­­| 9|7|3|5|6|4|8|1 2 — ———————— _2__4__8_ 9__7_ 1__5__3.l. _3__2__9__7__5__8_1__6__4_ n­íilíu­l _5__S^|__2__4__3__6__7__8_ _4__3__7__6__8__^__2__9_|_ 6|8|2|lI9I7I4I5I3 Kezdőknek Haladóknak A szabály egyszerű. A sudoku-rejtvény üres négyzeteibe Önnek kell beírnia a hiányzó számokat úgy, hogy minden sorban, minden oszlopban és minden 3*3-as blokkban egyszer és csakis egyszer szerepeljen minden szám 1-től 9-ig. A rejtvénynek csak egyetlen helyes megoldása van. Kérjük, hogy az e heti megfejtett és kivágott feladatot sorszámmal együtt (155-160.) juttassák el a szerkesztőségünkbe (4024 Debrecen, Dósa nádor tér 10.) névvel, címmel, telefonszámmal ellátva Az előző héten helyes megfejtést beküldők között pénteken sorsoljuk ki kategóriánként (kezdő és haladó) az egy-egy nyertest. A sorsoláson csak az vehet részt, aki a tárgyhét mind a hat sudoku-rejtvényének helyes megfejtését beküldte. A feladat beküldési határideje: 2016. július 14. A nyertesek nevét a sorsolást követő hétfői lapszámunkban közöljük. Ügyeletek Felnőttorvosi ügyelet: (Főnix-Cívis Kft.) tel: 52/404-040. hely: Debreceni Egyetem, Nagyerdei krt. 98. sz. -1. sz. Bel Klinika épülete oldalsó szárnyában fogadja a betegeket. Ren­­delkezésre állás folyamatos (0-24 óráig). Gyermekorvosi ügyelet: (Főnix-Cívis Kft.) tel.: 52/416-275. hely: Debreceni Egyetem, Nagyerdei krt. 98. sz. - Gyermekklinika épülete. Rendelkezésre állás: hétköznap: 18-tól 8-ig, hétvégén folyamatos._________________ Mentők: 104 __ Tűzoltók: 105 Rendőrség:1.____________ Volán-Információ (helykW):40/200-756 DKV-információ(helyi):52/531-513 Hibabejelentés (áram):80/210-310 Hibabejelentés (gáz): 80/300-300______ Hibabejelentés (víz):52/534-510______ T-Com tudakozó: 11800,11888, hibabeje­­lentő: 1412 (lakossági), 1435,1400 (üzleti) Diszpécserszolgálat hajléktalanoknak: A Periféria Egyesület nonstop száma: 42/504-618______________________ Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Igaz­ságügyi Szolgálata, Jogi Segítségnyújtó Osztály:(52) 501-027_______________ Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Igaz­ságügyi Szolgálata, Áldozatsegítő Osztály: (52)503-165_____________________

Next