Hajdú-Bihari Napló, 2016. október (73. évfolyam, 231-256. szám)

2016-10-14 / 242. szám

L­ oc FÜGGETLEN NAPILAP PÉNTEK 2016. OKTÓBER 14. Párás, ködös, 1­0 0/* majd változó­■ L­anfelhős-na­___________ pos idő lesz. Csaknem félmilliárdot költ a debreceni önkor­mányzat nagy cégek „idecsalogatására”. DEBRECEN. Több fontos döntés született a debreceni önkor­mányzat csütörtöki közgyű­lésén. A képviselők egyetér­tettek például abban, hogy a város nyújtson be pályáza­tot egy korszerű hulladék­­válogató telep létrehozására, melynek jóvoltából 30-40 százalékkal csökkenhetne a lerakóba kerülő szemét meny­nyisége. A folytatásban létre­hozták a Debreceni Oktatási Tanács nevű konzultatív tes­tületet és megegyeztek arról, hogy elkérnek az államtól egy, a repülőtéren található 17 hektáros területet, illetve a Dósa nádor téri volt ÁNTSZ-épületet. Hosszú vita után megalapítottak egy olyan, 500 millió forint fölött rendelkező bizottságot, melynek az lesz a feladata, hogy ösztönözze nagyvállalatok Debrecenbe települését, új munkahelyek megszületését, /4. hbn-ocs Kiválogathatnák a „kincset” a szemétből Olimpiai menü készül A jövő héten az erfurti szakácsolimpiára utazó Hajdúsági Regionális Culinary Team utolsó tréningjének eredményét mutatták be a megyeházán csütörtökön. /5. fotó: matey István iu -J. REGGEL DÉLBEN ESTE J 86M04V Correct Change Cl ID v®tel ^ac^s tun 305 306,8 Kezelési költség: 0,3%, de maximum 6000 R 2016. október 13-ai árfolyam. Debrecen, Révész tér 2. (Csonka templom mellett) A www.correctchange.hu• HIRDETÉS__________________________ Ravennában a művészeink DEBRECEN. Európa egyik leg­izgalmasabb összművészeti rendezvényén, a Ravenna Fesztiválon vendégszerepel­nek A víg özvegy, A denevér és a Marica grófnő operet­tekkel a Csokonai Színház, a Budapesti Operettszínház és a Szegedi Nemzeti Színház művészei október 14. és 23. között. /B. HBN Remek idővel a maratonon DEBRECEN. Ahogyan tervez­te, bőven négy órán belüli időeredménnyel teljesítette élete első maratonját a DVSC legendája, Dombi Tibor. Az exfutballista örömfutásnak érezte a versenyt. /9. hbn Dombi Tibor fotó: derencsényi Lakástüzek A tűzesetek száma lakóházban, személyi ingatlanban Magyarországon GRAFIKA: ÉKN. FORRÁS: KSH Nálunk nem fenyeget a romániai járvány DEBRECEN, Budapest. Kanyaró­­járvány van Romániában - je­lentette be szeptember 21-én a bukaresti egészségügyi mi­nisztérium. A tárca a „felelőt­len oltásellenes kampányt” teszi felelőssé a járványért. A kanyaró elleni vakcina beadá­sát 2014-ben kezdték tömege­sen megtagadni Romániában egyes televíziós személyisé­gek és az ortodox egyházhoz közel álló alapítványok által indított ellenkampány hatá­sára. A kanyaró ellen beoltott gyerekek aránya így egy év alatt 97-ről 80 százalék alá csökkent. Magyarországon sem jár­ványveszély nem fenyeget, de még az oltást megtagadó szülők száma is elhanyagol­ható - tudtuk meg, amikor a téma kapcsán a megyei kormányhivatal népegész­ségügyi főosztályától ér­deklődtünk. Hangsúlyozták azonban, hogy a magas át­­oltottság fenntartása, ami jelenleg 99,3-99,9 százalék, mindenképpen szükséges; ha ez az arány 90 százalék alá csökkenne, a vírus képes lenne a fogékony szervezetet megbetegíteni és akár jár­ványt okozni, fi. HBN, MTI A tartalomból Ne féljünk, mondja Lázár 2. oldal Védik a fiatalokat____________4. oldal Mensáros, Darvas, Tolnay... 6. oldal Felpörögnének az újvárosiak 10. oldal Hajdú-Mari Kapló mr*.haon.hu 4001 Debrecen, Postafiók 72 Telefon: (52) 525-400 9 IiÓK­ Ül . NI Új főtitkár az ENSZ élén WASHINGTON. Az ENSZ 193 tagú közgyűlése egyhangúlag a portugál António Guterrest választotta meg a világszer­vezet főtitkárának csütör­tökön. Guterrest az ENSZ 15 tagú Biztonsági Tanácsa egy­hangúlag jelölte a mandátu­mának lejárta után távozó dél-koreai Ban Ki Mun helyé­re. A 67 esztendős volt portu­gál kormányfő 1995 és 2005 között az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságát irányította, mtt António Guterres, egy korábbi felvételen fotó:afp,torujamanaka Erősítenék a duális képzést DEBRECEN. Gyakorlati képzést és ösztöndíjprogramot is kínálnak a Debreceni Egye­temmel duális képzésben együttműködő vezető mű­szaki cégek. Erről beszéltek, de a kritikát sem fogták vissza csütörtökön egy, a műszaki karon zajlott szakmai találko­zón. fi. HBN Vida Ágnes a vállalkozást nyitó nőkről beszélt fotó: matey István Konferencia nőkről, nőknek DEBRECEN. Nem szabad, hogy háttérbe szorítsuk a családot, ha sikeres nők akarunk lenni. Meg kell találni az egyensúlyt és a harmóniát - hangzott el az október 13-án a második alkalommal megrendezett CSAK egy Nő?! című konfe­rencián a Megyeháza Árpád termében. /5. hbn Mámor - patkányméregtől? hajdú-bihar. A megye kis- - tudtuk meg. Ugyanakkor rávilágított arra, hogy be­településein egyre többször a lapunknak nyilatkozó or­­dultsághoz ugyan nem vezet előfordul, hogy patkányirtó- vos szerint szinte lehetetlen, a méreg, de a szervezetben val, vagy épp féktisztítóval hogy a rágcsálóirtatói módon visszafordíthatatlan károkat helyettesítik a kábítószert süljön a tudat. A szakember képes okozni./3. hbn

Next