Hajdú-Bihari Napló, 2017. április (74. évfolyam, 77-99. szám)

2017-04-01 / 77. szám

Orbán Viktor: A csalás az csalás, akárki is követi el A CEU válasza: vissza­utasítják, hogy csalást követnének el. BUDAPEST: A „Soros-egyetem” jövője az amerikai-magyar kormányközi tárgyalásokon múlik - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Nem keresték A kormányfő emlékeztetett: az Oktatási Hivatal vizsgála­ta megállapította, hogy több külföldi egyetem is szabály­talanul működik, köztük „So­ros György egyeteme is”. Hiába milliárdos valaki, Magyarországon nem állhat a törvények fölött, ennek az intézménynek is be kell tar­tania a jogszabályokat - han­goztatta, hozzátéve: „a csalás az csalás, akárki is követi el”. A külföldi diplomát is adó „Soros-egyetem” maga val­lotta be, hogy külföldön nem folytat képzést, ami ellenté­tes a magyar szabályokkal - mondta. Arra a kérdésre, hogy sze­rinte fél-egy év múlva is lesz-e Közép-európai Egye­tem (CEU) Magyarországon, Orbán Viktor azt válaszolta: ez az amerikai és magyar kormány közötti tárgyaláson és megállapodáson múlik. Megjegyezte, előzetesen nem keresték meg az amerikai kor­mányt az ügyben. A parlament előtt fekvő törvénymódosítási javaslat­ra utalva jelezte, egy külföl­di egyetem magyarországi működéséhez kormányközi megállapodást kell kötni. Arra a felvetésre, hogy a CEU-val is tárgyalnak-e majd, Orbán Viktor azt felelte: a CEU-nak csak be kell tarta­nia a törvényeket, „velük nem kell tárgyalnunk, mert­­ lehet, hogy szeretnék, de­­ most még nem ők az amerikai kormány”. A miniszterelnök azt is ki­emelte: a magyar egyetemek­nek igazán van sérelmezniva­­lójuk, mert a tisztázatlan jogi állapot miatti helyzet nem fair. Egy magyar egyetem ugyanis egy diplomát, egy magyart ad ki, ehhez képest „van egy egyetem, amelyik Magyarországon működik, és kiad két diplomát, egy magyart meg egy amerikait” - fejtette ki, úgy értékelve, hogy ez a magyar egyetemek­kel szemben nem méltányos, mivel az intézmények között verseny van, és „felfoghatat­lan, hogy miért kellene ne­künk a saját magyar egyete­meinket hátrányba hozni”, és igazságtalan előnyt biztosíta­ni külföldieknek. Még nincs olyan törvény A CEU pénteken közlemény­ben utasította vissza, hogy csalást követne el. A felsőok­tatási intézmény arra reagált, hogy Orbán Viktor miniszter­­elnök pénteki rádióinterjújá­ban a többi között azt mond­ta: „a csalás az csalás, akárki is követi el”. A Közép-európai Egyetem (CEU) az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, a miniszterelnök kijelentésével ellentétben jelenleg nincsen érvényben olyan törvény Magyarországon, amely meg­követeli, hogy az egyetemek származási országukban is folytassanak képzést annak érdekében, hogy Magyaror­szágon diplomát adhassanak ki. Hozzátették: a CEU jogo­sult, akkreditált arra, hogy magyar és amerikai diplomát adjon ki, és 25 éve a magyar törvényeket betartva vesz részt a magyar felsőoktatás­ban, „bármilyen ennek el­lentmondó kijelentés hamis”. „A miniszterelnök kijelen­tésével ellentétben egyete­münk hivatalosan bejegyzett és világszerte ismert neve Kö­zép-európai Egyetem (CEU)” - jegyezték meg. Az intézmény később újabb közleményt juttatott el az MTI-hez, amelyben kiemel­te: sokat jelent számára a ha­zai és külföldi támogatás, de az „akadémiai szabadságuk védelme nem pártpolitikai ügy”. Az akadémiai szabadság minden magyar állampolgár ügye kell hogy legyen - rögzí­tették. Jelezték: a CEU nem kezde­ményez, támogat vagy hagy jóvá semmilyen politikai szervezet által rendezett nyil­vános tüntetést. „Őszintén hiszünk abban, hogy a magyar állampolgárok politikai meggyőződésüket félretéve, közös erővel védik meg a magyarországi felsőok­tatási intézmények szabadsá­gát” - fogalmaztak. MTI Orbán Viktor a rádió stúdiójában FOTÓ: MTI/KOSZTICSÁK SZILÁRD Százötven helyett kétszáz katona Szijjártó Péter: Magyar­­ország támogatja, hogy a NATO csatlakozzon az Iszlám Állam elleni koalícióhoz. BRÜSSZEL. A külgazdasági és külügyminiszter pénteken, a NATO-tagországok brüsszeli miniszteri tanácskozásának szünetében magyar újság­íróknak. Szijjártó Péter elmondta, az amerikaiak világossá tették két elvárásukat a NATO-val szemben. Az egyik az, hogy a katonai szövetség vállaljon nagyobb szerepet a terroriz­musellenes küzdelemben, valamint azt, hogy a szövet­ségesek a korábbi megálla­podásoknak megfelelően tegyenek eleget a védelmi költségekre vonatkozóan vál­lalt kötelezettségeiknek. Beszámolt arról is, a kor­mány azt javasolja az Ország­­gyűlésnek, hogy Magyaror­szág két évvel hosszabbítsa meg az év végén lejáró, az Isz­lám Állam ellen létrejött ko­alícióban való részvételét. Emellett azt, hogy 150-ről 200 főre emelje a koalíció munká­jában részvevő magyar kato­nák számát, továbbá bővíteni kívánja az eddigi tevékenysé­gek körét. Kijelentette, a ma­gyar kormány egyetért azzal az amerikai elvárással is, hogy a katonai szövetség európai lábát a védelmi kiadások nö­velésével meg kell erősíteni. Aláhúzta, Magyarország meg fog felelni a megállapodás­nak, és 2024-ig el fogja érni a védelmi ráfordítások kétszá­zalékos szintjét. MTI Szijjártó Péter és Rex Tillerson amerikai külügyminiszter fotó: mti/szabó árpád 0 http://www.haon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: EKN. Forrás: MNB Devizaárfolyam GDST 03.31­ PÉNZNEM_____árfolyam változás Euró 308,70 -1,33 USA dollár 288,64 -0,19 Svájci frank 288,58 -1,21 Angol font 359,41 +0,91 Román lej 67,86 -0,37 Ukrán hrivnya 10,68 -0,01 Horvátkuna 41,49 -0,08 Lengyel zloty 73,14 -0,15 Levél is jön a kérdőívvel Budapest. Péntektől érkeznek a nemzeti konzultációs ívek a háztartásokba, a küldemények Orbán Viktor miniszterelnök levelét is tartalmazzák - közöl­te Dömötör Csaba államtitkár. A kormányfő a levélben arra kéri a magyarokat, álljanak ki a nemzeti függetlenség mellett, és a konzultáció kitöltésével segítsék a kormány küzdelmét az elhibázott brüsszeli javas­latok ellen. Meg kell védeni a határokat, és saját kézben kell tartani az adók, a bérek és a re­zsi szabályozását is - áll többek között a levélben az államtit­kár tájékoztatása szerint, mii NAPLÓ A rektorok megtárgyalják A Magyar Rektori Konfe­rencia (MRK) a felsőoktatási kerekasztal összehívását kez­deményezi a felsőoktatási törvény tervezett módosítása ügyében - közölte a felsőok­tatási intézményeket tömö­rítő szervezet pénteken az MTI-vel. Az MRK tájékoztatása sze­rint a sajtóból értesültek a felsőoktatási törvény módo­sítását célzó javaslatról. Kö­zölték: a rektori konferencia megtárgyalja az előterjesztést és kezdeményezik a felsőok­tatási kerekasztal összehívá­sát is. BKV-s érdekvédők sztrájkot jelentettek be BUDAPEST. Sztrájkot jelentett be április harmadik és ne­gyedik hetére a BKV-mun­­kavállalóknak 80 százalékát képviselő két szakszervezeti szövetség pénteken. A Városi Tömegközlekedé­si Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VTDSZSZ) és a Budapesti Közlekedési Szak­­szervezetek Szövetsége (BK­­SZSZ) április 18-án 0 órától 20-a 24 óráig háromnapos, április 24-én 0 órától 28-a 24 óráig ötnapos sztrájkot hir­detett. A munkabeszüntetés min­den ágazatra kiterjed, így az érinti a busz-, a troli-, a villa­mos- és a metróközlekedést is. A szakszervezetek azért döntöttek a sztrájk mellett, mert a BKV-val folytatott kol­lektív munkaügyi vitában nem közeledtek az álláspon­tok a bérrendezésről. Az ér­dekképviseletek hároméves bérrendezést akartak elérni, amelyben 30 százalékos bér­­fejlesztést kértek, ennek éven­kénti mértékéről külön tárgya­lásokon egyeztetnének. mti Vendégjegyzet Stébel Ildikó A tamburás öregúr Arany János Debrecenhez sok mindenben kötődik, sokszor megfordult a városban. A Református Kollégiumban tanult, tanított, majd színészkedett és fogalmazó volt, sőt Petőfi Sándor fiának, Zoltánnak a keresztapja is itt Debre­cenben lett. Az 1830-as évek elején került a Református Kollégium­ba. Az intézmény falán lévő dombormű és a nevét viselő utca emléktáblája is jelzi, hogy 1833 és 1837 között tanult itt. 1834 márciusában „Kisújszállásra ment ideiglenes tanítónak egy évre, hogy pénzt szerezhessen tanulmányai folytatására. Kisújszálláson Török Pál, a későbbi reformá­tus püspök volt a rektor, aki megnyitotta jeles könyvtárát Arany előtt, és aki ennek köszönhetően éjjel-nappal olva­sott. A német és francia nyelvben is elmélyült, és latinból, németből fordítgatott, sőt a költészettel is kísérletezett.” Kisújszálláson egy zongora is rendelkezésére állt, önszorgalomból kezdett zenélni, zongorázni, amit majd gitárra cserélt fel. Egy év múlva visszatért Debrecenbe, ahol tanárai is felfigyeltek rá. Kisújszállási ajánlóleveleivel és szorgalmával hamarosan az osztály élére került, anyagi helyzete is tűrhetővé vált. 1836 februárjában önként elhagyta a kollégiumot... Színésznek állt. Gyakran járt színházba, hiszen Debrecen­ben erre bőven volt lehetősé­ge. Híve volt a szobrászatnak is­­ Ferenczy István szob­­rászatának, aki az 1830-as évek ünnepelt művésze volt. A szobrászat gondolatával titokban foglalkozó Arany megingott, és inkább Thália zászlaja alá állt be, ha rövid időre is. Tudjuk, ekkor lehetősége adódott, hogy énekes sze­repkörben szép bariton hangját is megmutassa. Értett a kottaíráshoz, amit valószínűleg Debrecenben sajátíthatott el. (Hogy színésztársait énekre tanította és majd a nagy­szalontai kántust is felfejlesztette, nem mindennapi zenei jártasságról, tehetségről árulkodott; dallamemlékein kívül hangszeres tanulmányai voltak döntőek egész zenei mű­veltsége tekintetében. A Kollégiumban Arany János tanára, Zákány József kedvelte a zenét, működésének ideje alatt a diákok hangszeren is játszottak ösztönzésére.­ Életének utolsó éveiben, az 1870-es évek elején, a „Toldi szerelmének” éveiben árulta el közvetlen barátainak ezen tudományát. Ennek a „lelepleződésnek” az lett a követ­kezménye, hogy névnapján Salamon Ferenc egy gitárral lepte meg a költőt... inkább tréfából, de Arany ettől kedvet kapott - egy kis idő múltán egy jobbfajta hangszert is beszerzett. (Bartalus István azt írta Arany gitárjátékáról, hogy a dalokat, amiket ismert el tudta játszani valamennyi hangnemben.) Talán ennek - hogy a zenélést újra megkedvelte - lett eredménye a kéziratos dalgyűjteménye... (Arany János népdalgyűjteményét Gyulai Ágost és Kodály Zoltán ren­dezte sajtó alá; az 1952-ben kiadott, Kodály Zoltán szél­jegyzeteivel ellátott mű hasonmáskiadása is megjelent.) Arany eredeti dallamokat is szerzett, de erről csak családja tudott. Feleségét tanította meg a dallamokra, ő pedig gitárral kísérte. „Arany Népdalgyűjteménye arról az oldaláról mutatja be nagy költőnket, amelyről eddig kevésbé ismertük, mint kora magyar dallamvilágának hiteles és gondos tanúját, aki közvetlen, személyes élmény gyanánt ismerte népünk köl­tészetét, mielőtt annak klasszikus formát adott, s akinek nemcsak a magyar irodalom, hanem a magyar zenetörté­net is adósa és lekötelezettje. Ez a másfélszáz dallamot magában foglaló gyűjtemény, aránylag szerény terjedelme és fogyatkozásai ellenére, nevezetes dokumentum: a múlt századi magyar zenei köztudat keresztmetszete, népdalismeretünk történeté­nek nevezetes állomása, annál jelentősebb és jellegzete­sebb, mert hiszen a kor legnagyobb magyar költője foglalta írásba, személyes emlékei és ismeretei alapján.”(Szabolcsi Bence) Mindemellett Arany zenei elkötelezettségének legfé­nyesebb bizonyítéka verselmélete: zenei alapból indul ki a verslábak ritmizálásában. Ahogy Kodály Zoltán írja: „Arany verselő fölénye zeneismeretéből fakad.” Ha össze kellene foglalni Arany János, a költő zenei vonatkozásait, fantasztikus gazdagság tárulhat elénk. A kéziratos dalgyűjteménye, eredeti dalai, eposzai, balladái nyomán keletkezett számos műdal, kórusmű (lásd Papp Viktor és Major Ervin repertóriumában), szimfonikus költemény (Szondi két apródja), opera (Toldi szerelme, Te­temre hívás, Nagyidai cigányok), melyek hozzájárultak az énekes színpad zenei nyelvének csiszolásához, s nagyon nagy értékek a magyar zenetörténetben. (A szerző a debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakgimnázium Kodály-díjas mesterpedagógusa, zenei szakkönyvtárosa) naplo@naplo.hu Az öreg úr így, dalai közt élve, / Emlék­szik időre, helyre, személyre: / Kitől, mikor és hol tanul­ta, dalolta / Ezt is, amazt is, gyermek­kora olta.” 2017. ÁPRILIS 1., SZOMBAT

Next