Hajdú-Bihari Napló, 2017. május (74. évfolyam, 100-125. szám)
2017-05-17 / 113. szám
6 Oktatás Teret a Újra mindenkit vár az „Egyetem tér” a Campus Fesztiválon Debrecen. Idén is lehetőséget kapnak a Debreceni Egyetem karai, intézetei, tanszékei és öntevékeny csoportjai, hogy bemutatkozzanak július 19- 23. között a Campus Fesztiválon az Egyetem téren - olvasható az unideb.hu-n. A szervezők célja változatlan: az egyetem sokszínűségét, képzési kínálatát, elért eredményeit szeretnék megjeleníteni - csakúgy, mint a Kutatók Éjszakáján. Annyi különbséggel, hogy a Campus programjai elsősorban a középiskolás és egyetemista korosztályt szólítják meg. A Tudományos Igazgatóság pályázatot írt ki az egyetem kutatóinak, oktatóinak és hallgatóinak megjelenésére számítva, hogy saját programjaikkal jelentkezzenek a fesztiválra. A pályázók közül előnyt élvez, aki a fesztivál valamennyi, vagyis mind a 4 napján szeretne kitelepülni az Egyetem térre. A jelentkezéshez a https://www. unideb.hu/hu/node/2694/ oldalon található űrlapot kell kitölteni, és május 31-ig eljuttatni a Tudományos Igazgatóságra. A beérkezett igényeket szakmai zsűri értékeli, majd június 14-ig küldenek értesítést. A helyszínen az egyetem biztosítja a standot, a padokat, a színpadot, a hangtechnikát és az önkénteseket, a közönség szórakoztatásáról azonban a nyertes pályázóknak kell gondoskodnia, hbn . Bővebb információt levélben a következő e-mail-címen lehet kérni: tudig@unideb.hu hallgatókn Tavaly volt először saját színpada az egyetemnek fotó: Molnár Péter Kvízmegfejtés Fodor Ákos költő, műfordító (1945-2015) 72 évvel ezelőtt e napon született. Melyik műfaj mestereként emlegetik? a)ekloga b) epigramma c) eposz d) haiku A helyes válasz: d) Megérkezett az Próbálja ki ön is kereskedésünkben! május 2( Swift nyílt nap SHI DÍJMENTES FOGYASZTÓVÉDELMI ÉS VERSENYJOGI TANÁCSADÁS [ • I Gazdasági Versenyügyi Ús Tanácsadó Iroda 4025 Debrecen, Vörösmarty utca 13. II. em., 203. Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara épületében Ügyfélfogadási idő: H, Sz: 12:30-16:30, K, Cs, P: 9:00-13:00 +36 52 500 731 | debrecen@versenyugyi-tanacsadoiroda.hu www.fogyasztovedok.hu NAPLÓ ■ Sárközi-Nagy Ilona az év színésze? Kaposváron kapott szárnyra, de korlátlanabbul akart repülni, majd szabadúszóként a Csokonai Színházban lelt otthonra, biztonságra, szabadságra 2014-ben. Emlékezetes alakítása a tavaly bemutatott Orlando. A monodrámában való elképesztő átalakulást idén is láthattuk. Ő formálta meg a Jadviga párnájának elérhetetlen főszereplőjét és játszott a Nyolc nőben. Rá is szavazhatnak a hetedik oldalon található szelvényen vagy a Napló Facebook-oldalán. FOTÓ: MAGÁNARCHÍVUM Kapunyitás: * . ’ * ! Válassza Ön is a Naplót! Használja ki előfizetői kedvezményeinket. Kedves Előfizetőink! Szeretettel meghívjuk Önöket a Dumaszínház Kiss Ádám és Benk Dénes közös estjére, mely 2017. május 18. (csütörtök) 19.00 órától (kapunyitás: 18.30) tekinthető meg a debreceni Lovardában. A Napló előfizetője- Yeként Önök belépőjegyeiket az előadásra kedvezményesen 2700 Ft-ért válthatják í nY t meg munkanapokon 8.00 órától 16.00 óráig szerkesztőségünkben (Debrecen, Dósa VYY V.,Y nádor tér 10.). Jegyek elővételben az alábbi helyen kaphatók: Lovarda, Tourinform, Kölcsey Központ, Libri könyvesbolt, Warna Tours Utazási Iroda, OTP Travel Silver. Figyelem! A kedvezményes árú belépőjegyek korlátozott darabszámban kaphatók esnek . Angol nyelven „drámáztak” Veszprém. Két produkcióval szerepelt az Angol-Amerikai Intézet „SEAS Theatre and Drama” együttese a 9. Országos Angol Nyelvű Dráma Fesztiválon Veszprémben április 28-30. között - írták az unideb.hu-n. A seregszemlén tizenhárom előadást mutattak be az ország különböző szegletéből. A nyilvános szakmai értékeléseken négy színházi szakértőből álló zsűri dicsérte a debrecenieket. Kiemelték a nagyszerű színészi alakításokat, a darabok tökéletes ritmusát, a magas szintű nyelvtudást és az érthető közlést. A siker részesei: Berecz Dorina, Bukanovszki Tamás, Kovács Tímea, Mihály Alexandra és Paku Yvette anglisztika, Tuza Máté amerikanisztika és Varga Péter pszichológia szakos hallgatók. A darab rendezője Lakó Zsigmond, az Angol-Amerikai Intézet óraadó oktatója. hbu Történelemhez, mint a focihoz... Debrecen. Folytatódik a Debreceni Egyetem (DE) tudományos ismeretterjesztő sorozata. A Science Café következő alkalmán, május 17- én, szerdán 17 órától „Amihez mindenki ért: a magyar őstörténet(írás) és nehézségei” címmel Szendrei László, a DE Egyetemi és Nemzeti Könyvtárának munkatársa tart előadást az érdeklődőknek. Az előadó a szerzője a közelmúltban megjelent Baráti tanácsok amatőr őstörténetíróknak című kötetnek, hbn . http://www.haon.hu Hírek. A régió és a világ hírei. 2017. MÁJUS 17., SZERDA Hirdetését feladhatja a www.naplo.hu oldalunkon keresztül