Hajdú-Bihari Napló, 2018. december (75. évfolyam, 279-302. szám)

2018-12-31 / 302. szám

Röviden feltörték az ajtót, hogy segíthessenek DEBRECEN. Elesett és nem tudott ajtót nyitni egy idős ember pénteken délelőtt Deb­recenben, a Derék utcában. A debreceni hivatásos tűzoltók a lakás ajtaját kézi szerszá­mok segítségével kinyitották, majd az idős embert átadták a mentőszolgálat munkatársa­inak, akik őt kórházba szállí­tották - közölte szombaton a katasztrófavédelem. huu Dallal emlékeznek DEBRECEN. Nagy költőnk, Pe­tőfi Sándor (1823-1849) szü­letésének évfordulója alkal­mából tartja a hagyományos - szavalással és kórusműsor­ral egybekötött - koszorúzá­­si ünnepségét a Debreceni Nyugdíjas Egyesület decem­ber 31-én, hétfőn 10 órától a poéta emléktáblájánál, mely a Batthyány és a Szent Anna utca sarkán található. hbn Petőfi Sándor fotó: archív Csaknem négyszáz katona a békéért HÓDMEZŐVÁSÁRHELY. Zárógya­­korlaton adott számot az MH KFOR Kontingens 20. váltásá­nak mintegy 400 katonája az elmúlt hét végén arról, hogy felkészültek a békefenntartói misszióra. A Bocskaidandar. hu híre szerint a kontingens tavasszal utazik Koszovóba, ahol az alakulat tagjai a misz­­szió harcászati tartalék zász­lóaljában teljesítenek majd szolgálatot. HBN Kukás tricikli is takarítja a várost ebrecen. Újabb leleményes­szköz is segíti immár a me­­seszékhely közterületeinek sztán tartását végző szak­­mbereket. A közelmúltban gyanis olyan triciklit helyez­ik üzembe, ami - a kiall­­ításának köszönhetően - a­ulladéktároló kuka mellett a­­karítószerszámokat is tudja ■­ állítani, és természetesen a takást is. hbn jármű a Burgundián fotó: vass­a. egyházbüntetést adhat a verekedő­ ebrecen. A megyei főügyész­­­ életveszélyt okozó testi ütés bűntette miatt emelt hat egy debreceni férfi ön, fegyházbüntetést és zügyektől eltiltás mellé­­­ütetést indítványozva. A hlott április 20-án olyan hivel ütötte meg a sértettet, gy az életveszélyes sérülé­­set szenvedett. hbn NAPLÓ Román invázió, Omnia kávézó A 2019-es esztendő­ben kerek évforduló kapcsolódik a Vér­­tessy-strandhoz és a nyulasi reptérhez is. DEBRECEN: Immár 600 éve, hogy 1419. október 2-án Zsig­­mond király mindenféle vámfizetés alól felmentette Debrecen kereskedő lakosait. Bethlen Gábor erdélyi fe­jedelem 390 éve, 1629. no­vember 15-én lett a város földesura. A Meliusz.hu adat­bázisából az is kiderül, hogy Szilágyi Sámuel, a híres re­formátus püspök, polihisztor 300 éve, 1719. február 19-én, Debrecenben született. Ady első kötete külön kiemelendő a Kossuth vezette, 170 évvel ezelőtti szabadságharc. Ennek jelen­tős fejezete, hogy 1849. áp­rilis 14-én az Országgyűlés kimondta a Habsburgok trón­fosztását, és Kossuth Lajost kormányzó elnökké válasz­totta. A szabadságharc egyik döntő (vesztes) ütközete szintén a cívisvárosban volt: 1849­ augusztus 2-án. Húsz évvel később, 1869. június 14-én, Debrecenben megszületett Sesztina Jenő, aki vagyonos vaskereskedő­ként igen sokat tett a városért. Az 1899-es évből érdemes fel­idézni azt is, hogy május 14- én megalakult az Angol Klub (Széll Farkas elnökletével), július 14-én pedig leégett az Ispotály-templom tornya és tetőszerkezete. Százhúsz éve, július 21-én a városban jelent meg Ady Endre első kötete, amit 1 forintért árultak. Kereken 100 esztendeje, 1919. március 23-án itt is ki­kiáltották a Tanácsköztársa­ságot, április 23-án pedig a román hadsereg megszállta Debrecent. Augusztus 1-jén a Debreceni Akadémiai Atlé­ tikai Clubból kivált a torna­szakosztály, és létrehozták a Debreceni Egyetemi Atlétikai Clubot. Augusztus 19-én, a tégláskerti Vértessy-strandon megrendezték a város első úszóversenyét, novemberben megnyílt a Pálfy nővérek mű­vészeti szalonja a Burgundia utca 4. szám alatt. Nyolcvan esztendeje, 1939. március 5-én Nyúláson repü­lőtér nyílt, ahol a Debreceni Repülő Club motoros és vi­torlázó sportrepülésre kép­zett ki pilótákat. Tíz nappal később felavatták az ország­zászlót, Nagy Sándor János művét a Magosi György (ma Bem) téren. 1949. április 13-án, tehát im­már 70 éve a belügyminiszter feloszlatta a Debreceni Torna Egyletet. Május 1-jén meg­nyílt a nagyerdei VAOSZ-üdü­­lő, 10-én a Bethlen utcai OTI-székház. Augusztus 31-én megszűnt az egyetem teoló­giai karának egyetemi jellege, szeptember 2-án a Csokonai Színházat is államosították, december 21-én pedig meg­nyílt az ország első vidéki zá­logházi bizományi üzlete. Igen fontos események gazdagítják az 50 éve tör­ténteket is. 1969. január 11-én felavatták a Dobozi la­kótelep általános iskoláját, a Bocskait. Február 21-én megnyílt a Gambrinusz Ét­terem és a Lady ruházati üz­let, március 2-án a Csokonai Színházból a Magyar Rádió először sugárzott egyenes adásban operahangversenyt, 28-án felavatták a Hungária Műanyagfeldolgozó Válla­lat debreceni gyáregységét, másnap pedig átadták a Liszt Ferenc utcai színészotthont. Április 1-jén megnyílt a fila­­téliai bolt, 12-én a Debreceni Ruhagyár mintaboltja, július 11-én a Várkapu Étterem, au­gusztus 20-án a Lumen Étte­rem és az Omnia Kávészalon. Szintén 1969-ben, szeptem­ber 17-én átadták a Kossuth Lajos Tudományegyetem kémiai tömbjét, és a hónap nagy eseménye volt 24-én Magyarország és Svédország utánpótlás-válogatottjainak labdarúgó-mérkőzése is, amelyet a mieink nyertek meg 2-0-ra. Az első kupagyőzelem , ha már foci: idestova 20 éve annak is, hogy 1999. május 20-án a DVSC-Epona csapa­ta megnyerte a labdarúgó Magyar Kupát. Június 25-én megnyílt a Lovarda Hallgatói Kulturális és Konferencia­­központ, és december 1-jén az UNESCO a Világörökség részévé nyilvánította a Horto­bágyi Nemzeti Parkot. VASS ATTILA A Bem téri országzászlót 1939. március 15-én avatták fel fotó: derencsényi István A Hortobágy 20 éve a Világörökség része fotó: archív Pénzét akarta, bármi áron A sértetté lett adós csak részben fizette vissza tartozását az önbíráskodó hitelező­jének. DEBRECEN. A Debreceni Járási és Nyomozó Ügyészség önbí­ráskodás bűntettének kísérle­te miatt emelt vádat az ellen a férfi ellen, aki az elévült tar­tozása behajtása céljából élet­­veszélyesen megfenyegette a sértettet és családját. Dr. Harmati Judit helyettes sajtószóvivő tájékoztatása szerint a vádlott még 2003- ban adott kölcsön összesen mintegy 700 ezer forintot a sértettnek, aki azonban a tartozását csak részben fizet­te vissza neki. Az adós ellen büntetőeljárás indult, majd a jogerős bírósági elítélése is megtörtént. Életveszélyes fenyegetés Miután az adós a büntetését letöltötte, a vádlott a 2016 januárja és 2017. október 10. közötti időszakban rendsze­resen megjelent a férfi házá­nál. Ezeken a „látogatásain” követelte a pénzét, azonban a sértett ekkor sem fizetett. Mint megtudtuk, a vádlott 2017 szeptemberében és ok­tóberében több alkalommal elment a sértett lakásához, ahol a kapun becsengetett. A sértett és az édesanyja kimen­tek a házból az udvarra, ekkor a vádlott követelte a pénz visszaadását. Majd hangosan szidalmazta, sőt a megölé­sükkel is fenyegette őket. A fenyegetések a sértettben - elmondása szerint - erős fé­lelmet keltettek. Ennek hatá­sára úgy döntött, hogy értesí­ti a rendőrséget. Börtönbüntetésre is ítélhetik A Debreceni Járási és Nyomo­zó Ügyészség a vádlott ellen folytatólagosan elkövetett önbíráskodás bűntettének kísérlete miatt emelt vádat a Debreceni Járásbíróságon. Dr. Harmati Judit rámutatott: a vádiratban börtönbüntetés és közügyektől eltiltás mellék­­büntetés kiszabására tettek indítványt. hbn Az ügy a járásbíróságon folytatódhat fotó: derencsényi István 2018. DECEMBER 31., HÉTFŐ Elhanyagoltság jellemzi a volt szalaggyár telkét Patkányok is tanyáz­nak a nem éppen szív­derítő látványt nyújtó ingatlanon. Debrecen. Becslésünk szerint akár több mázsa illegális hul­ladék is található a debreceni Mester utcán, a Garai utca és Bethlen utca közötti, 12-es számot viselő üres telken. A Mester utcai járókelők ebből valószínűleg szinte semmit nem vesznek észre, mivel az elhanyagolt terüle­tet egy - sárgára festett - ma­gas fal választja el a járdától. Ugyanakkor kapu híján gya­logosan könnyen be lehet oda menni. Ehhez azonban előbb át kell lépni egy betongerendán. Az­tán a továbbiakban is jócskán elkél az óvatosság, és ajánla­tos körültekintően megnézni, hogy hová lépünk. Ottjártunkkor ugyanis töb­bek között egy balesetveszé­lyes fedetlen vízaknát, va­lamint a fal tövében szaladó patkányt is láttunk a szeme­teken kívül. HBN A fedetlen akna igen balesetveszélyes FOTÓ: OROSZ CSABA

Next