Református gimnázium, Hajdúböszörmény, 1899
Kozma Sándor* 1865-1900. Hamninczöt évi hű pályafutás után eltávozott intézetünkből, ki ennek annyi időn át vezetője, éltető lelke volt — szeretett igazgatónk. Az ajtó bezárul utána; a tudományok csarnokának komoly falai nem hangoztatják többé a bölcseségnek amaz igéit, melyek ajkáról oly sok esztendőn át folytak ; tanításából nem menthet többé a fogékony ifjú lélek szellemi táplálékot; komoly munkára buzdító szavai nem sarkalják már a nemes ifjúságot küzdeni igazán ama czélért, hogy a szó nemes értelmében emberré legyen. Tanár — cinem dii oderunt, paedagogum fecerunt — azt mondja a példabeszéd — tanár — 35 éven át, mily sok édes, de mily sok keserű emlékek merülhetének fel lelkében, midőn a nyilvánosság előtt megállva, utoljára szólott azon ifjúsághoz, melynek atyja, lelkiismeretes bírája, a körülményekhez képest, az ifjú lelki javát tartva szem előtt, szelíd, majd szigorú nevelője volt. Az út, ha olykor kies, rózsás is talán, többször tövisek között vezette őt, melyek megvérezve kezeit — talán ottanottan panaszt is adhattak njakára. De most iskolai pályájának végén még a szenvedések is örömmé válnak a szelíd visszaemlékezés fényénél, mert »habet praeteriti doloris secuta recordatio delectativem (Cie.)« Az emlékezet angyala szelíd kezével simítsa is el a pálya darabosságát s a megérdemelt nyugalom élén nyújtson édes pihenést a kötelességét híven teljesített lélek öntudata! De ha ő édesen tekint vissza, telve kedves emlékekkel, a megfutott útra, hálásan emlékezik ő róla ! * Ez alábbi sorok az isk. év történetének folytatását képezik 51