Hajó, 2002 (10. évfolyam, 78-89. szám)

2002-08-01 / 85. szám

A Kékszalag hátulnézetből Tökéletesen megértem a T. Szerkesz­tőséget, hogy az idei Kékszalag élmény­­beszámolóját egy Folkeboatról, a Kara­kán - Tempo Szupermarketről várja. A mezőny elején ugyanis vélhetően úgy­sem történik semmi érdekes: ha kicsi a szél, a Liberák, ha nagy, akkor az Alsók nyernek, ha meg valami „fehérszalagos” nyomás fújna be, ott a Nemere II. Iga­zán látványos előretörések és még látvá­nyosabb lemaradások nagy biztonsággal tényleg a hátsó traktusból várhatók, nagy­jából onnan, ahol az évi egy versenyén el­induló, a fordulót mobiltelefonos élmény­­beszámolója végéhez igazító nagyágyúk uralják a Yardstick III-at. Tőlünk. De azért ne tessék minket lebecsül­ni! Nagy lélekjelenlét kell ám elviselni azt a traumát, melyet a jó rajt ellenére raj­tunk átgázoló mezőny okoz! Még tüle­kedhetünk a jó pozícióért, de ha azt si­került elfoglalnunk, jobb azonnal meg­örökíteni a szituációt: a hajók 95 száza­lékát semmi esélyünk sem lesz látni az el­következő órákban. A rajtot követő hat­van percben a versenyző túrahajós arcán nagyjából az olvasható le, mint egy dro­gosén, aki kényszergyógykezelésen esik át: a kezdeti remény vonásait meghök­kentően rövid idő alatt az elvonási tüne­tek okozta kín fintorai váltják fel. Pedig mi, a fülkebontosok szűk tábo­rába tartozók igen nagy reményekkel in­dultunk az idei Kékszalagra: szelet lehe­tett ugyanis remélni! Mi az, hogy remél­ni? Tapasztalni! Egészen a rajtig. Ott azon­ban nem szembesülhettünk mással, mint a kapitalizmus sommázott kritikájával, nevezetesen: minél kisebb valaki, annál jobban pórul jár. A ledöglő szélben beállt döghullámzás ellen ugyanis legjobb a nagy, a hosszú vízvonal, mely ránk a legkevés­bé sem jellemző. Azért sokáig nyílt volt a meccs, számunkra mindig értékes, ha egy cirkáló vagy egy 8M CD szentséget be­fogadó, baráti közösségünkben. De aztán lassan róluk is le kellett mondanunk, s nagyjából a kenesei bójánál, már senkit sem láttunk, akinek közelsége csak né­miképp is vigasztalhatott volna. Lelki bé­kémet Tihany után találtam meg, addig az a néhány hajó is elénk került, melyeket Siófoknál még tisztán vertünk, s akik után már nem nagyon következett senki sem... Bevallom, előkerült valami, amivel koccan­tani lehetett, ha másra nem, hát a lelki erő­re és arra a találékonyságra, mely majd a parti kocsmában kell, amikor élménybe­számolóm során helytállásunk lefestésé­­re kerül a szó. Ki is gondoltam, azt mon­dom majd: azért választottam az északi partot, mert egyrészt onnan vártam az erősödést, másrészt előttem mindenki a déli oldalra sietett. S ha azt is számítás­ba veszem, hogy engem hátulról már alig veszélyeztetett valaki, igazán védhető ál­láspontnak tűnik e csipetnyi kockázat vál­lalása. Az északi egyébként be is jött! Mint ahogy a déli is bejött volna, mert cso­dálatosan egyvonalban vitorláztunk eny­he negyedszélben, amikor úgy Akasi tá­jékán megláttuk a mezőnyt. Torokszorí­tó érzés látni a tó teljes szélességében da­gadó millió spinnakert, s elképzelni a ha­jókat, ahogy a vizet túrva vágtatnak felénk. Olyannak látszottak, mint egy középko­ri hadsereg színes, szélesvásznú szinkro­nizált filmeken, amint a hegygerincen fel­sorakozva a támadási parancsra várnak, vagy később, amint egymás mellett üget­nek a még távoli lankán, de pillanatokon Scholtz 22-es, Európa 30-as és Folkeboat­ hellén összevárt a mezőny Fizessen elő a HAJÓ Magazinra — ajándékba kap egy HAJÓ Magazin Klubkártyát! A klubkártyához tartozó kedvezmények: ■ Holovits Vitorlásbolt: 8623 Balatonföldvár, Mátyás király u. 1.. telefon: (84) 342324­­­5% * Lellei Szél: Balatonlelle, 7-es út 135. km. telefon: (30) 921 9500, (30)9338885, fax: (23)430257-5%* Marina Yacht Sport: 1078 Budapest, Cserhát u. 3­, telefon: 342 2571 - 5%* Maritime Hajósbolt: 1035 Bu­dapest, Szentendrei út 107., telefon: 3674905. Augusztusban: széljelzők - 10%. ■ Pallas Vízisport: 8175 Balatonfűzfő, Jókai u. 24., telefon: (88) 451046 - 5% ■ Regatta Hajósbolt: 7636 Pécs, Szaturnusz u. 59., telefon: (72) 448289 - 10%, vízi járművek - 5% ■ Vízvonal Kft.: 1092 Budapest, Ráday utca 33/B, telefon: 2189051 - 5% ■ Yamaha Kaposvár: 7400 Kaposvár, Füredi út 153., telefon: (82) 512586 vízi járművek, kiegészítők, felszerelések - 5% ■ Yamaha Boglár: 8630 Balatonboglár, Dózsa György út 38., telefon: (85) 550 144 vízi járművek, kiegészítők, felszerelések - 5% * Apróhirdetés: a Ha­­jó Magazinban - 20%; Hajó Magazin Vitorlás Évkönyv - 20% 2002-ben 2220 Ft-ot takarít meg az előfizetéssel! HAJÓ 85.

Next