Haladás, 1945 (1. évfolyam, 1-14. szám)

1945-10-01 / 1. szám

HÉTFŐ Ára: 12 pengő I. ÉVFOLYAM 1. SZÁM Szeerkeszti CSÉCSY IMRE Főmunkatársak : Zsolt Bála ám Wesselányi Miklós 1945 OKTÓBER 1 Mai számunkhoz mellékeljük a Magyar Radikális Párt programját CSÉCSY IMRE CIKKE: Az ismeretlen olvasóihoz Új lap első számát vetted a kezedbe. Gyorsan átfutod, még az utcán: mond-e csakugyan valami újat? Mi van benne érdekes olyan, ami egészen neked szól, személyesen? Mert ezt követeled az újságtól, hiszen pénzt adtál érte és drága az időd. Igazad van. Nem tudjuk, ki vagy. Gyári munkás, vagy egyetemi tanár? Orvos vagy soffőr, tisztviselő vagy paraszt? Miniszter vagy gépírónő? Melyik párthoz tartozol, vagy talán egyikhez sem? Csak egyet tudunk rólad: hogy kritikus vagy. Azt mondod, ne törődjünk kiléteddel, olyan lapot csináljunk, amely mindenesetre a tiéd legyen. Igazad van. Ezt akarjuk, szeretnénk rövidenkihez szólni. Vagy mondjuk mégis kissé szűkebben: minden értelmes és tisztességes emberhez. Ha még ma is arra számítasz, hogy a magyar demokrácia előbb-utóbb megbukik és visszajön a nyilas világ, vagy legalább is valamilyen Bethlen-féle „konszolidáció", dobd el sürgősen ezt a lapot és ne vedd meg a következő számokat se. Attól félek, nem segíthetünk rajtad. S akkor sem, ha feltépett háztetőink, elsüllyesztett hídjaink közt járva, ma sem tudsz egyébre gondolni, mint arra, hogyan húzhatnál minél több hasznot a leromlott pénz beteg konjunktúrájából. Vagy ha még ma is a bérét keveslő munkást, a termelőeszközök nélkül küszködő parasztot okolod a drágaságért és mindazért a nyomorúságért, amit a németbarátok esztelen háborúja hozott ránk. De akkor sem fogod kedvedet találni ebben a lapban, ha a magyar sors javulását egyik vagy másik politikai csoportnak— mindegy, hogy melyiknek — egyeduralmától várod. Mi ugyanis semmilyen önkényuralmat nem akarunk. Mi a szabadságot hirdetjük és akarjuk védeni ennek a lapnak minden sorában. Nem a korlátlan és felelőtlen szabadságot persze, nem a gátlástalan kizsákmányolás lehetőségét, nem a gazdasági és erkölcsi anarchiát Hanem azt a józan szabadságot, amelynek határát mindenkor a közérdek szabja meg. S amely ezen a határon belül viszont mindenkinek teljes jogot és módot is ad arra, hogy képességeit kifejthesse önmaga, családja és az javára. Egyszóval: a rendezett szabadságot akarjuk, aminek neve: demokrácia. Mert a demokrácia nem egyéb, mint az egyéni és közszabadság államrendje. Címül ezt írtuk a lap homlokára: Haladás. Mi a haladás — kérdezed talán — van-e egyáltalán s ha igen, merre haladunk? Mi hisszük, hogy van. Hittünk benne, rendületlenül, makacsul, az alatt a huszonöt év alatt is, amíg a világ kereke úgy látszott, mintha visszafelé forogna. S ma is hiszünk benne, új életünk rettentő nehézségei közepett, lappangó elégedetlenség, rejtett pártharcok és nyilvánvaló tehetelenséttek láttán . Ez a hitünk nem puszta bizalmon alapul, hanem világos tényeken, amelyeket csak föl kell ismerni és meg kell érteni. Az egyik tény az, hogy a technikai tudomány feltarthatatlan fejlődése folytán az emberiség anyagi javakban szüntelenül gazdagodik. A másik az, hogy ezzel párhuzamosan az emberek átlagos értelmi képessége is gyarapodik. A harmadik pedig az, hogy a szabadság tudata mindinkább terjed, akarása erősbödik minden népben. Egyik sem igaz, gondolod talán s még ha igaz lenne is, semmit sem jelent. Mit ér a gazdagság elméleti lehetősége, ha a valóságban az emberek nagy része nyomorog? És mit érne, még az általános jólét is, ha egy háborúban két hét alatt, vagy holnap talán már két óra alatt el lehet pusztítani azt, amit két nemzedék teremtett? S azt az emberiséget, amely ekkora hatalommal ily esztelenül élt eddig, hogyan lehet értelmesnek nevezni s erkölcsiségéretet építeni? Rövid távlatban mindegyik ellenvetés igaz. A mátti a tegnapot tekintve, valóban úgy látszik, hogy az ipari gazdagodás csak megsokszorozta és elmélyítette a tömegszegénységet. Épp ezt 37. ellentmondást akarta a fasiszta szellemrabló háborúval áthidalni. S hogy nemcsak a fasizmus elmebeteg vezérei, de népüknek és a csatlós országoknak nagy tömegei, egész osztályok is hitték, hogy ez az aljas és őrült kísérlet sikerülhet: ez lesújtó bizonysága az általános értelmetlenségnek. Mindez csakugyan igaz. De necsak a mát és a tegnapot nézzük, s ne csak Közép-Európa mesterségesen elbutított tömegeit Hanem arra gondoljunk: mi szállott szembe a fasiszták félelmes hadigépezetével, őrült eszméivel és a történelemben példátlan gonoszságával? A még fölényesebb technika, a józanabb ész és a magasabb erkölcsiség. Ezek győztek. Ezeknek kellett győzniük. A magasabbrendűségnek, a haladottabb világnak. Azoknak az országoknak kellett győzniük, amelyeknek nagyobb volt az anyagi, értelmi és erkölcsi erejük. Vagyis amelyekben, együttvéve, több volt a szabadság. A népek gazdagságának forrása a tudomány. De a tudomány csak szabadságban fejlődhetik. Nem véletlen, hogy az atombombát nem a németek találták ki. Az értelmesség csak ott terjedhet, ahol a gondolat nyilvánítása szabad. S katonamilliók, munkás- és polgármilliók csak a szabadságért készek tinként meghalni. Bízzál abban, hogy a haladás erői nem álltak meg. E percben még lassan, nehézkesen működnek, kifáradtak a hosszú háborúban. De mégis ők építik fel majd az új világot. Ma még szegények vagyunk. De a győztes országok már gyorsuló Irrinben termelik a békejavakat. S mindenütt terjed az a belátás, hogy a világ egy: nem maradhat egyik része szegény, ha a másik gazdag akar maradni Sem nemzetközi viszonylatban nem lehetséges ez, sem az osztályok viszonyában. Az aránytalanságoknak minél gyorsabban ki kell egyenlítődniök. Mindenütt a világon — nálunk is, a demokrácia fiatal országában. Ez a haladás útja. S csak belátás és jószándék kérdése, hogy anny keserves tanulság után önként rálépünk-e végre, vagy megint a végzet kényszerít-e rá mindnyákat. Mi elindultunk ezen az úton. Téged is hívunk, ismeretlen barátunk, akárki vagy: munkás vagy tanár, tisztviselő vagy paraszt, politikus vagy családapa. Jöjj velünk. Mívesen ywtftgk. ha A tartalomból: Varannai Auréltól: Az Infláció ellen Kmmety Gyulától: Korunk hőse Wesselényi Miklóstól: Magyarország és a londoni értekezlet Bródy Lilitől: A fiatalasszony és a négy alapművelet Lőrincz Máriától: Az angol lelkiismeret hangja • Restül: Miért hallgatnak az írók? Laurentiustól Film-beszámoló Fedortól: Házmesternek — civilben Gilesi Dezsőtől A „treblinkai pokol" hiteles rémregénye Gottfried Kellertől: Egy demagóg emlékkönyvébe Papp Antaltól Új halottak élén Omegától: Az új emberi jogok Passuth írók Pozsonyi Színházi Lászlótól: szerepe Lászlótól: beszámoló ZSOLT BÉLA CIKKE: Miért járunk külön utakon? A Magyar Radikális Párt az októberi forradalom kormányában vállalt aktív szerepet a magyar politikában. Az ellenforradalom 26 éve alatt, sem pártként, sem reprezentatív tagjai révén nem vett részt semmiféle politikai alakulatban, vagy aktivitásban, amely a reakcióval való kompromisszumon, paktáláson, vagy a reakció türelmi rendeletén alapult. Az illegális kommunista párton kívül a Magyar Remtikális Párt volt az egyetlen politikai mozgalom, amely 1919. augusztus 6-tól 1944 október 15-éig pillanatra sem fogadta el tényleges, végleges és legális helyzetként a katonai puccsban és fehérterrorban született tajta ellene a szellemi küzdelmet, Horthy-rendszert s akkor is folyamikor a reálpolitika egyébként kifogástalan demokratikus pártokat arra kényszerített, hogy a rezsimmel fegyverszünetet kössenek. A Magyar Radikális Párt tisztában volt azzal, hogy az ellenforradalom különböző megjelenési formái ellenére oszthatatlan egység, ugyanaz a nemzetellenes, népellenes és civilizációellenes konspiráció s ezért Fridrichtől Szálasiig sohasem változtatta meg álláspontját Sokszor maroknyi csoporttá zsugorodva, • a sajtórendészet hézagjaiból tengődő s állandóan az illegalitás határát súroló folyóirat határai közt védte és továbbfejlesztette a demokrácia integráns gondolatát, — a tudománytalanság dühöngése idején a tudománnyal, az általános elsekélyesedés idején csak azért is legmagasabb célok kitűzésével, az általános ingadozás és dezertálás idején a szilárd jellem példájával, a kalandor-karrierizmus idején az önkéntes félreállás tüntetésével. Most amikor a Magyar Radikális Párt huszonhat év óta először vegyül a demokratikus erők alkotmányos küzdelmébe, elégtétellel tölt el bennünket, hogy huszonöt éves munkánk nem volt meddő. Ma minden demokratikus párt osztozik munkánk eredményeiben, amelyeket éppen azért tudtunk megőrizni és átmenteni, mert nem voltunk hajlandók pillanatnyi taktikai előnyökért, gyakorlati részletkérdésekért s látszateredményekért tudományos meggyőződésünk és erkölcsi álláspontunk rovására elvi engedményeket tenni. Nem állítjuk, hogy nem volt szükség azokra, akik számolva, sőt megalkudva a tényekkel elfogadták azokat a feltételeket, amelyek mellett az ellenzék huszonhat éven keresztül legalább zavaró és késleltető szerepét betölthette. De mindvégig hittük, hogy kell lennie az ellenforradalmi és fasiszta magyar politikában egy vártának, amely a demokrácia igazi értelmén, tartalmán és módszerein megalkuvás nélkül őrködik s amely akkor sem hagyja el őrhelyét, ha a sikertelenségtől és kilátástalanságtól és az üldöztetéstől elfáradtak elszélednek is mellőle. A Magyar Radikális Pártot a tömegnépszerűség, az oppor-koaitás « ,politikai a korvjunklúrák, iránt teljes közömbösség jellemezte, ezért neveznek bennünket még azok is, akik nincsenek a fogalom jelentésével tisztában, gyengéd fitymálkodással doktrinereknek. Nem tagadjuk, hogy a politika és társadalomtudomány doktrínáit mindig többrebecsültük a politika múlékony jelszavainál és divatjainál, ha mindjárt állandó és érzékeny figyelemmel kísértük is a napi politika eseményeit és jelenségeit s résztvettünk közelharcaiban és vállaltuk kockázatait. De merevségünkben sokkal kisebb része volt a szobatudósi dogmatizmusnak, mint az elveinkhez való ragaszkodás szilárdságának. S ha valamire hivatkozunk, elsősorban arra, hogy mialatt mások a reálpolitika szabályai szerint foldottak és kötöttek, mi megvédtük a hamisításoktól, a konfúziótól, a koreszméktől való amalganizálástól s igaz szellemben tovább írtuk a magyar demokrácia kódexét, amely — szerénytelenség nélkül állapítjuk meg —, ma politikai, társadalmi, gazdasági és intellektuális megújulásunk egyetemes forrása. Most, hogy a Magyar Radikális Párt ismét szerepet vállalt a gyakorlati politikában, bizonyára sokakban felmerül a kérdés: mi választ el bennünket a demokrácia többi pártjától? A köztudat polgári pártként tart bennünket nyilván, de ha javarészt kétségtelenül a polgári eredetű vagy polgári életvitelű értelmiség s a dolgozó és haladó polgárság értette meg szavunkat, a demokráciát nem parcellázzuk osztálytulajdonná. A mi hitünk szerint a demokrácia azoknak a politikai garanciáknak, azoknak közéleti, erkölcsi és szellemi javaknak rendszere, amelyeknek birtokát és élvezetét az egész társadalomra, a nemzet minden tagjára egyformán kell kiterjeszteni. A demokráciában nem lehetnek kiváltságos osztályok s ezért szerintünk egyetlen osztály sem értelmezheti és alkalmazhatja oly módon, hogy neki jusson bellőle több, mert ez a többlet mások rovására megy. Ez választ el bennünket a polgári pártoktól és ezért nem csatlakozunk a munkáspártokhoz sem. Ám a polgári demokrácia és a demokratikus szocializmus között mégsem alkotunk harmadik frontot, amilyen mértékben ragaszkodunk a polgári demokrácia valóban demokratikus elemeihez és vívmányaihoz, a közszabadságokhoz s az egyéni iniciatíva biztosításához, olyan kevéssé ragaszkodunk azokhoz a princípiumokhoz és privilégiumokhoz, amelyek a közelmúlt uralkodó osztályainak a javak és jövedelmek aránytalan és erkölcstelen élvezetét s rajta keresztül a politikai hatalommal, az adminisztrációval, a csendőrrel, rendőrrel és katonával és az iskolával való korlátlan rendelkezést biztosították. A földreformot mi követeltük először Magyarországon, mi dolgoztuk ki úttörőkként első projektumait s a reakciónkán már akkor küzdöttünk, amikor mintraimasnak