Haladás, 1946 (2. évfolyam, 1-50. szám)
1946-07-11 / 26. szám
! Közeledik augusztus elseje, a stabil pénz premierje. Az az egyöntetű érdeklődés, ami a bemutatót megelőzi, mutatja ennek történelmi jelentőségét és az az optimizmus, ami az újságokban és előadóasztaloknál a forintról megnyilvánul, bizonyíték amellett, hogy bizalom várja az új fizetőeszközt. Erre a bizalomra kétségtelenül szükség van, mert az új forint nem az ortodox közgazdasági elvek és előfeltételek között születik, mint ahogyan az infláció folyamata is alaposan rácáfolt egy-két törvénynek tartott közgazdasági megállapításra. Az infláció például hatályon kívül helyezte a Graham-törvényt, amely szerint a rossz pénz kiszorítja a jót. (Bár ez a törvény nem inflációs pénzekre vonatkozott, de a húszas évek inflációja alkalmával mégis bevált, ez az infláció azonban már hónapok óta úgy zajlik le, hogy a gazdasági élet legnagyobb részéből kiszorult a pengő és helyét a dollár, arany, adójegy, más fizetőeszközök foglalták el. (Ez magyarázza azt, hogy a békebeli háromszázmillió pengő bankjegykészlettel szemben, ma alig tízmillió pengő értékű bankjegy van forgalomban. Az adópengő is egészen különleges változást szenvedett. Létrehozása azt a célt szolgálta, hogy mint indexszám mutassa a pengő értékveszteségét, nem a bankjegykészlet, hanem a mindenkori áremelkedésnek megfelelően. Az adópengő tehát követi az áremelkedést. Mit csinált a gazdasági élet az adópengővel? Az index-szám úgy nézett ki az inflációs bankjegytengerben, mint egy stabilizációs sziget, amelyre az árakat rá lehet állítani. Tehát mindenki (aki nem választott jobb valutát, dollárt, aranyat) adópengőben szabta meg árait és így is hajtotta be számlaköveteléseit. Ezt a folyamatot az állam volt kénytelen megindítani, mert pénzügyi apparátusának lassúsága folytán, az állami vásárlások ellenértékét nem tudta a számla bemutatása napján kifizetni, így kénytelen volt megengedni szállítójának, hogy adópengőben számlázzon. Mikor minden árnyikk ára adópengőben meg volt szabva, kihúztuk a talajt az adópengő lába alól, megfosztottuk attól a jogcímétől, hogy egyáltalán életben maradhasson. Mert az adópengőben megszabott ár emelledését nem képes követni az adópengő, mint indexszám, — ellenkezőőleg az adópengőben árusított áru vánja az indexszám emelkedését, hogy követhesse és veszteség nélkül eladható legyen. Vagyis az árak követik az adópengőt és nem az adópengő az áremelkedést. Így halt meg az adópengő és meg is tudom mondani halála napját: 1946 május 12. Ez volt az Utolsó nap, amelyen a pénzügyminiszter az adópengőt az Országos Árindex Megállapító Bizottság javaslata alapján jegyezte, ettől kezdve a pénzügyiminiszter a bankjegyfogalomnak megfelelően maga állapítja meg az adópengő szorzószámot és irányítja az inflációs áremelkedést. Zászlóvivője lett a drágulásnak. Ez az irányítás azonban a szabad piacon nem tudott teljes mértékben érvényesülni. Egyik korábbi cikkemben kimutattam, hogy dollárban az áremelkedés akkor kezdődött, amikor a gazdasági tényezők nem számolási alapul vették a dollár értékét, hanem n verőeszközül kezdték alkalmazni a dollárt, mert ettől az időtől kezdve dollárban kellett keresni is. Ugyanez áll az adópengőre és így megindult a drágulási folyamat adópengő viszonylatban is, aminek következménye az, hogy ma már a január elsejei adópengő-értékhez viszonyítva, az adópengő-árak körülbelül tízszeresek. Inflációt csináltunk egy nemlétező pénzből, a fikciónak, a fantomnak megrontottuk az értékét, mert belekevertük a pengőnkbe. A gazdasági élet azonban ezt a fikciót is többre értékeli a pengőnél, mert az adópengő értékében kibocsátott adójeggyel adót, más köztartozásokat és közüzemi szolgáltatások ellenértékét lehet fizetni. Ezzel az adójegy megbecsült fizetőeszközzé vált, estétől reggelig a pénz értékét adójeggyel át lehet menteni, tehát át lehet menteni július 31-ig is, az adójegy lejártának napjáig Az adójegy forgalombahozatala bizonyára nagy bevételt jelent az államnak simapengőben, mert oly nagy kereslet iránta, hogy kibocsátása napján minden adójegy eladható. Mégis rá kell mutatnom arra, hogy az érllmháztartás számára ezt a túlzott adójegy forgalombahozatalt veszélyesnek tartom. Az inflációs bankjegykibocsátás természete hozza magával azt, hogy az államadósság alig vagy egyáltalán nem emelkedik. A korábbi bankjegykészletek ugyanis értéküket vesztik, így például január elején a bankjegykészlet 750 milliárd volt, ma egy villamosjegy az egész január elsejei bankjegykészletnek többezerszerese, a március végén forgalomban volt bankjegykészlet körülbelül 20 billió, amit a ma forgalomban lévő legkisebb címletű bankjegyek közül kettő darab testesít meg s messze alatta van a villamosjegy árának. Mi történik ezzel szemben, ha az állam a bankjegy mellett kibocsát olyan fizetőeszközt, amely nem veszít értékéből? Kétségtelen, hogy mindenki ennek segítségével igyekszik pénzét konzerválni és így a sima pengő nem a közönség, hanem az állam zsebében fog elértéktelenedni, az állam pedig köteles lesz elfogadni az adójegyet óriási összegű köztartozások kiegyenlítéséül, mert a végén ki fog derülni, hogy a bankjegykészlet ugyan csak tízmillió békepengőt ér, de az adójegykészlet ennek sokszorosa erejéig lapul a közönség tárcájában. Következőleg az új bankjegykibocsátás által elértéktelenedésre ítélt korábbi bankjegykészlet az állammal szemben nem veszíti el értékét, mert az adójegy kibocsátásával az állam ezl megakadályozza s ezzel a saját terheit növeli. így lett bumeráng az adópengőből, ammelynek eredeti célja az állammal szemben fennálló köztartozások felértékelése volt. Pénzoldalról így néz ki a stabil pénz születését megelőző ,utolsó hónap. Ez a helyzet tökéletes ellentéte annak, ami a két évtizeddel ezelőtt lejátszódott inflációk stabilizációs pénzét megelőzte. A korona és a Rentenmark több mint egy éven keresztül stabil pénzek voltak s az új valuta csak akkor látott napvilágot, amikor a gazdasági élet már kiheverte a megrázkódtatást, amivel az inflációs bankjegykibocsátás azonbani hatályú beszüntetése járt. Ilyen nyugalmi periódusra mi nem számíthatunk, de erre sajnos, nincs is időnk, mert a dolgozók, akik éhező gyomorral és lerongyolva kínlódták végig ezt a másfél évet, erejüknek és türelmüknek végéhez értek. Semmi okunk nincs arra, hogy éppen ezt a körülményt tartsam aggályosnak, amikor látom, hogy inflációs gazdasági életünk rácáfolt minden elméletre és nemcsak a parlamenti, de a gazdasági élet törvényeit is alkalmazhatatlanná tette. Az átállásra egy-két vagy három nap épúgy elegendő lehet, mint egy év, ha megfelelő felkészültség előzi meg a forintot. Mert a forintnak nem az aranykészlet a legfőbb fedezete, hanem az államhatalomnak a garanciája, hogy megszabott árakon mindenki minden közszükségleti cikkhez hozzá fog jutni. A munkás az élelmiszerhez, a gazdálkodó az iparcikkhez. Mindazok, akik ehhez a kérdéshez a nyilvánosság előtt hozzászólnak, szükségesnek látják és helyeslik ennek a célnak megvalósítása érdekében a kötött gazdálkodás bevezetését. Ehhez még hozzáteszem azt, hogy a magam részéről mindenkor és mindenütt már az infláció alatt sürgettem a legszigorúbb kötött gazdálkodás bevezetését, mert olyan intézkedés, amely értékálló pénz megteremtésére alkalmas, az feltétlenül alkalmas a pénz romlásának megakadályozására. Éppen ezért egyetlen aggályom az új pénzzel szemben a közellátási miniszternek az a bejelentése, hogy a kötött gazdálkodást csak fokozatosan kívánja bevezetni. A forintnak születése pillanatától kezdve harcolnia kell a spekulánsok és üzérek ellen, nem úgy, mint a pengőnek és Reichsmarknak, mert ezek helyett a harcot elvégezte a stabilizált korona és a Rentenmark. Most a harcot — éppen a periódus kiesése miatt — az újszülöttnek kell megvívnia. Melyek a spekuláció számbavehető fegyverei? Az arany, dollár és egyéb idegen valuták, az áruhiány és arémhírterjesztés, a forintba vetett bizalom lazítása. Az arany és az idegen valuták a jelenleginél valamivel kisebb mértékben, a forint kibocsátása után is egyideig fizetőeszközök lesznek nemcsak az értékükben rejlő állandóság miatt, hanem azért is, mert az új pénzzel beköszönt a pénzszűke s így kötelezettségeit mindenki olyan értéke is teljesíti, amilyen érték éppen rendelkezésére 411 , amit partnere tőle elfogad. Azt pedig nem tudom elképzelni, hogy aranyat és dollárt Magyarországon valamely gazdasági arany undorral visszautasítson. Az áruhiány nem szűnik meg egy csapásra. Leromlottságunk és lerongyoltságunk miatt még hosszú ideig a kereslet lesz a magyar piac jellemzője, — ez pedig mindig áremelkedést von maga után. Ha nincs forintunk, emelkedik az ár dollárban vagy aranyban, — minthogy pedig a forintnak a dollárhoz vagy aranyhoz megszabott viszonya állandó lesz (hiszen ez jelenti a stabil pénzt) —, úgy fog feltűnni a jelenség, mintha a forint veszítene vásárlóerejéből, vagyis romlana. Ettől pedig Isten óvja meg az újszülött forintot, mert egyetlen ilyen tünetre a spekuláció ontani fogja a rémhíreket a pénz rosszaságáról és nyugodtan állíthatom, hogy ha az új pénz iránti bizalom elvész, elvész az ország is. A spekulációnak és a reakciónak a fegyverei elől csak úgy tudunk kitérni, ha minden vonalon kötött gazdálkodást vezetünk be. Ha a kötöttség bevezetésére nem vagyunk előkészítve, akkor ennek elvégzéséig be kell tiltani azoknak az áruknak a forgalmát, amelyek a forint születése napjáig nem voltak a kötött gazdálkodás rendszerébe bevezetheti s ezeket is fokozatosan kell a rendszerbe bekapcsolni. A kereskedő, gyáros, gazdálkodó mindig összehasonlítást végez az általa produkált vagy forgalomba hozott áru és más áru értéke között. Ha a cipő forgalma kötött, de a kesztyű szabad, akkor a kesztyűben mutatkozó áremelkedés csábítja a bőriparost és kereskedőt, hogy a kesztyűgyártás számára dolgozzék és ha a korlátozó intézkedések ezt megakadályozzák, akkor mindent megtesz ezek kijátszására. Ha a gazdálkodó beszolgáltatja terményét, de annak stabil árával szemben valamely közszükségleti cikke a szabadforgalomban drágul, akkor igyekszik a beszolgáltatási rendeletet kijátszani. Mert figyelembe kell vennünk azt, hogy a kormány mögött nem egy egységes tömeg, hanem önző egmének állanak, akiknek nagy része ellenséges érzületű, akiket nemcsak nem hat át annak belátása, hogy minden kiló búzával vagy minden pár bakanccsal hazájukat és ezen keresztül önmagukat segítik, hanem úgy vélik, hogy pillanatnyi hasznuk mellett még előnyös is számukra, ha a demokratikus kormányzat pénzügyi politikája megbukik. Ez az önzés nem új keletű, generációkat neveltek fel Magyarországon, akiket nem tanítottak meg nemzetben gondolkodni, csak kis egyéni érdekeik feletti spekulációra. A fasiszta háború, amely lelkes tömeget vélt maga mögött, nem mert előállni az egész háború alatt egy hadikölcsönjegyzéssel, bár egy fél ország üvöltötte a biztos győzelmet. A forint vásárlóerejének megállapítása már megtörtént, de megtörtént-e már minden intézkedés arra, hogy legyen mit vásárolni? Ez a filius ante patrem megnyugtatólag és lelkesítőleg hat a jövő tekintetében, de tárgyi bizonyosságot a pénz jósága tekintetében csak mi jelent, ha a kormány a legnagyobb energiával viszi keresztül az átmeneti időben a mezőgazdaság, ipari termelés és kereskedelem teljes kötöttségét. A VÉGNAPJAI írta: VÉCZEI LÁSZLÓ HALADÁS Vincze Oszkár: Baross-világ, Magyarországon Ez a különös könyv olyan újságcikkeknek a gyűjteménye, amelyeket írójuk egy miskolci hírlapba írt, közvetlenül a felszabadulás után, abban az időben, amikor minden megye különálló ország volt, elvágva Debrecentől, az akkori fővárostól és az akkor még fel nem szabadult Budapesttől. Ennek ellenére nem helyi problémák vetődnek fel a több mint elmésen, meggyőzően megírt cikkekben, hanem olyan kérdések, amelyek még ma is (és bizonyára holnap is) az egész nemzetet érdeklik. Ha valaki öt év múlva látni akarja, mi volt megoldandó, megoldható és megoldhatatlan A felszabadulás utáni Magyarországon, annak Vincze Oszkár cikkgyűjteményét is el kell majd olvasnia, annál is inkább, mert ezek a cikkek sohasem maradnak meg az újságírói munka szintjén, hanem lemenve a dolgok mélyébe, mindenütt a gyökereket keresik. Örök értékűek R/PIGONYI gyermekfényképei Iv., Kálvin-tér 5, IV., Váci-utca d/b Tibeti kínládik - szorz Szegő Bandi kocsmák Liszt Ferenc-tér 3 Perzsaszőnyeg ZSÁK, PONYVA VÉTELI U N G A R KIRÁLY-UTCA 14 .• RÁKÓCZI (1T 4! Július 13-án és 17-én fél 3-kor , VILÁGOS PILLANAT" A liberális gazdasági rendszernek ellenfelei között alig találni kérlelhetetlenebb kritikusra, mint amilyennek Wilhelm Röpkt mutatkozott «Die Gesellschaftskrise der Gegenwart» című könyvében, amely nálunk is nagyon népszerű volt a háborús évek alatt, főként annak a polgárságnak körében, mely fölött most viszont Csécsy Imre, tehát ennek a társadalmi rétegnek egyik képviselője a «Világos pillanatban suhogtatja ostorát. Nincs igaza annak, aki, bár jobb és találóbb s kevésbé kompromittált elnevezés híján maga is polgárnak vallja magát, ha sértődve teszi le a könyvet, érdemes végigolvasni. Mindnyájunkban a hiba, s aki felfedi, jobb szolgálatot tesz, mint a gondolattalan hízelgő. A jelzők, amelyeket Csécsy osztogat, nem kellemesek. A polgár buta és önző, műveletlen, sőt ami rosszabb: félművelt, ha mégis rendelkezik bizonyos ismeretekkel, akkor tűrhetetlen sznob, «szokásai képtelenek, érzelmei csodálatosak, viszonya az élethez megfoghatatlan. Szó ami szó: gyermek ezt nem hallja örömmel. De hát hallgatták-e egyáltalában Berzsenyit és Vörösmartyt, Petőfit és Adyt? S mily kár, mennyire megadja az árát minden nemzedékünk, hogy rájuk nem hallgatott. A példák nem azt jelentik, mintha Csécsy mondanivalói számára megtalálta volna a kifejezésnek azt az elsöprő erejét és szuggesztivitását, mely e nagy költőket jellemzi. Alig is lehetett ez célja s alig lehetett módjában a prózaírónak, ki az értelemhez szól s nem villámszerűen elvakító képeket lobbant fel, hanem fejtegetve és magyarázva egy szövevényes társadalmi problémát óhajt megvilágítani. De alapjában a szándék nem más, és bizonyára sokan vannak, akikre a meggyőzés — majd azt mondtam: a fenyités — szokott eszközei jobban hatnak, mint a n verssorokba sűrített pörölycsapások. Csécsy Imre terjedelmes könyve naplószerű keretben, egy háborús nyár erdélyi utazásából bontogatja ki a polgári társadalom kritikáját. Sem a keretnek, sem a naplószerűségnek nincs különösebb jelentősége, hacsak az nem, hogy tanúságot tesz a publicista szépírói, megfigyelő törekvései és nem mindennapi kvalitásai mellett. S még talán annyi, hogy eleve elejét veszi annak a kifogásnak, amely a tárgy teljesen rendszeres összefogását reklamálná. Amit Csécsy mond, azt természetesen elsősorban a magyar polgárságra kell vonatkoztatni, bár végeredményben egyformán magára veheti „francia bankár és olasz szatócs, yankee és junker, keresztyén és zsidó". „Butaság tekintetében a pesti polgárral csak egyetlen emberfajta vetekedhetik: az angol burzsoá." Több fejezetét foglalja el egy — talán nem is egészen költött — beszélgetés és vita a munkásosztály tudatos képviselőjével, „Péterrel", akinek osztályába vetett optimizmusával szemben, bár nagy respektussal, kétkedő marad. — Attól tartok, hogy az osztályharc sem szűnik meg egészen, legföljebb más formát ölt. A kiküszöbölt burzsoázia helyébe új osztály nő: a bürokrácia. Ez uralkodik majd a népen, talán keményebben és ostobábban még, mint elődje. S az emberek ellenállnak majd, ahogy tudnak. Állandóan résen álló kételkedése — egyik legszimpatikusabb tulajdonsága — megóvja attól, hogy a dogmatikus szocializmust képviselő Péternek behódoljon, de a vita folyamán magatartását olykor szinte a régi triviális pesti élccel jellemezné az ember: ahogyan te mondod, nincs igazad... bízd csak rám, én majd jobban megvédem a te ügyedet De hiszen az egész könyv egy nagyon jóhiszemű, amellett a sokoldalú és alapos tudás pápaszemével feljegyzett gondolkodó szakadatlan vitája önmagával. Gondolkodó és kritikusára nézve félelmesen — mindenre gondoló. Nem várja meg a kifogást, maga veti fel a kérdést: miért csak a polgár vétkes? Hát a többi osztályokban nem találtatik hiba? Így legfeljebb annyit mondhatunk, némi romantikus íz tapad ahhoz, ahogyan könyvében a mérhetetlenül korlátolt polgárral szemben a legegyszerűbb s legtudatlanabb paraszt is filozófus módjára higgadt, józan, bölcs. Ugyancsak csírájában fojtja el — maga utalván rá — azt az észrevételt is, hogy ma talán nagyon is népszerű a polgárt ütni, valóban, még hallgatni is kétségtelen hibáiról, vagy, ha úgy tetszik, bűneiről, bizonyos bátorságra vall — hát még védeni érdemes tulajdonságokat felfedezni benne. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a könyv a háború alatt s annak nem is utolsó szakában keletkezett s mint az előszavában elmondja, ebben a mostani formájában a háborús cenzúra előtt volt. Hogy nem engedték kinyomatni, azon nem csodálkozunk; az a publicista azonban, aki 1943 körül a maga világnézetéről ezt a kéretlen tanúságot adta — bátran mondhatjuk: ellenségei kezébe —, annak nem kell férfias és gerinces magatartására külön hivatkoznia. A könyvön végigvonuló „örök kétely", úgy vélem, nem valami terméktelen pesszimizmus kifejezése. Kételkedés a polgár első kötelessége, valóban jellemzően polgári tulajdonság. Erre ösztönözni fő célja Csécsy könyvének s emellett éppen eléggé nyomatékosan tesz hitet egy szellemi elit vezetői hivatottsága s Amerikáiról szólva a nyugati demokrácia reményteljes volta és általában a kétségbeeséssel szemben a remény elsőbbsége mellett. Nagyon szép, érdekes és meggyőző az a fejezete, melyben Hegel és dialektikája elé helyezi Kant bölcseletét. S befejezésül — ellentétben az előszó szerénykedésével — hadd állapítsuk meg, hogy nyugodtan mondhatja kenyerének az alanyi elbeszélő műfajt; e műfajnak kiváló művelői közé kell sorollunk e könyve alapján Csécsy Imrét is. Lengyel Géza ír A Hatvani Cukorgyár Részvénytársaság 1924-ben a répatermelő birtoktól mintegy 40 kilométerre vásárolt egy 1200 holdas erdőbirtokot. Ez az erdő a földreformtörvény alapján a földművelési minisztérium erdőkezelőségének rendelkezése alá került. A törvény értelmében az erdőfelügyelőségnek joga van az erdő tartozékait a maga részére követelni. Mit ért — mit érthet? — a törvény az erdőség tartozéka alatt? Egy fűrésztelepet, egy famegmunkálót vagy minden ilyesfélét, ami az erdővel kapcsolatban van. Ez természetes. Mit tett viszont az illetékes erdőfelügyelőség• A maga részére követelte a hatvani cukorgyárat, mint az 1200 holdas erdőbirtok tartozékát. Az olvasó legyen szíves, ne nevessen olyan hangosan. Ez komolyan így történt. Sőt, így történik. Mert az erdőfelügyelőség kitart csodálatos álláspontja mellett és komolyan harcolni kell, hogy a hatvani cukorgyár ne legyen egykori erdejének tartozéka... Nyilatkozat. A Haladás június 27-i számában is kémregény címen cikket írtunk a deportált K. S.né. lakáshivatali kálváriájáról, amelyben egyoldalú információ és hiányos dokumentumok alapján téves adatok is szerepeltek, elsősorban Kardos Jánosról, a III. ker. lakásosztály vezetőjéről, akivel kapcsolatban meggyőződtünk, hogy egyrészt nem rokona a lakás mai bérlőjének, másrészt, hogy K. S.-né ügyét jóindulatúan kezelte. Miután nem célunk, hogy egy korrekt köztisztviselőt hamis színekben tüntessünk fel készséggel reklifikáljuk cikkünk tévedéseit. | A «Amintef i K ^sT bámul ! f endec Kelen Pál zongoraművész július 15-én Schumann—Liszt műsorral szerepel a Rádióban ^^HMMmMHMMHMMgHHBHMWM Somló fürdőruha fogalom. Különleges szabás hozott anyagból is. Vill., József körút 77. A Fotógrafika Reklámvállalat, (IV., Váci u. 11/b.) most ünnepelte 1 éves fennállását. Különálló klasszisát, nélkülözhetetlenségét, sok-sok igen ötletes és nagyon ízléses plikát, valamint filmreklám igazolja. vegyen önműködő Villanyszámatógépet Vörösváry Pál, Rákóczi út u . Ü G E T . A Magyar Lovaregylet július 14-én, 21-én és 27-én versenyt tart. Kezdete d.u. 3 óra LÍVIA pullover IV., Bécsi-o. 2