Haladás, 1946 (2. évfolyam, 1-50. szám)

1946-03-14 / 9. szám

Rónai Mihály András és fele­sége, Gábor Marianne a halálos árvaság egész kese­rűségével je­lenti, hogy édesapja és lel­­inek alkotója, illetve apósa, a legde­rekabb ember, a legsugárzóbb elme, a legdélcegebb férfi, a magyar köztisztviselő, az igaz természettudós és írástudó min­taképe. Dr. Rónai Mihály ny. szfőv. állategészségügyi fő­tanácsos, a székesfővárosi 14-es sertésközvágőhíd volt ve­zető főállatorvosa stb., az álöröklés és konstitúció taná­nak európai nevű kutatója, a régi „Nyugat” alapító munka­társa és édesanyja, illetve anyósa, a legdrágább és legmunkásabb asz­­­szony, Budapest dolgozó nővnzik és az Angyalföld proletárgyerme­­keinek szamaritánus lelkű jóte­vője, férjének a halálban is hű társa, Dr. Rénai Mihályné Dr. Hanser Eszénn nőorvos, a MABI 84 éven át volt rendelőorvosa, ny. szfőv. iskolaorvos és egészségtantanár s velük édes testvérkéje, illetve sógora, a kedves, a legmelegebb szívű, a legkülönb szülőkhöz ha­lálos áron is ragaszkodó Dr. Zzónai Bálint ügyvédjelölt, fényképész, a volt váci utcai «Expressz»­fotóm­űt­erem­ vezetője 34 évi gyönyörű és áldozatos házasság után, életük 66-ik, 59-ik, illetve 27-ik évében, 1945 január 10-én este nyilas gép­pisztolytól egyszerre, együtt hal­tak vértanúhalált. 1946 március 10-én, pénteken délután 3 órakor helyezzük őket immár végső, örök nyugalomra a rákoskeresztúri zsidó temető­ben, a Pesti Chevra Kadisa ado­mányozta díszsírhelyen. Siratják őket még Rónai Dé­nes, özv. (rattaiann Emilné Ró­nai Erzsébet, Fodor Ann­orné Hau­ser Mimi (Temesvár), Unu­ser F völgyi Ferencné Hauser Margit testvéreik, illetve nagybátyái és na­­tynénéi. Siratni fogják — ha fogják — elharcolt szeretteik: Bzv. Rónai Fliliipné édesanyja, anyósa. Il­letve nagyanyja, Rónai József testvére, sógora. Illetve nagy­atyja, Révai T­dorné Hauszr Magda 1­^1­vére, sógornője, il­letve nagysapja. ! 69 HALADÁS Gyilkosok járnak költünk" A lap úgy készül, hogy kószálunk a városban, megállunk a kirakatok előtt, a hirdetőoszlopoknál és a ká­véházakban. Közben vitatkozunk, keressük, hogy mi van olyan jel­lemző vagy fontos esemény, ami­nek az érvénye és jelentősége túl­terjed a huszonnégy órán. Ha ilyent találunk, akkor abból vezér­cikk lesz kint az első oldalon és bent a lapban: riport , hogy ket­tős megvilágításban lásson az ol­vasó fontos dolgokat, egyszer a tényállást és ugyanakkor a konklú­ziót. Ezen a héten a válság volt az elő­térben, a politika. Tetszett is, meg nem is tetszett nekünk az a — ha nem is szokásos, de szerfelett prak­tikus— módszer, amellyel a kisebb­ség megoldotta a többség válságát és amikor az Oktogonon jártunk, még úgy volt, hogy „válság-vezér­cikk" és „válság-riport" lesz az Ha­ladásban ezen a héten. A Liszt Ferenc-tér sarkán meg­változott mindez. Ugyanis kedden délelőtt tizen­egykor a Liszt Ferenc­ téren exhu­máltak. * A Feldmár papírüzlet előtt, szem-Ben a Zeneakadémiával, áll a Q 0202. számú sötétszürke, fedett teherautó. Gyalult faládákat látni a nyitott hátsó ajtón keresztül. A két első láda száma: kettes és ötven­nyolcas. Az autó előtt hever az öt­venhármas láda, a számon kívül még az van rája festve fekete be­tűkkel, hogy: „ideiglenes." Egy ember van benne. Azaz: egy volt ember. Azok­nak a gödröknek egyikéből ásták ki, amelyeket a Liszt Ferenc­téren most tárnak fel. Az egyik­­bizonyára még tízes) „Ideiglenes" ládán sapkás ember ül i és Iratokat rendez. És Juda Gyula szüksegéd, aki a Liszt Ferenc-téri exhumálást irá­nyítja, vezeti, lebonyolítja, a halot­takat ássa, az iratokat rendezi, az adatokat bemondja és a személy­azonosságot megállapítja. Talán ő is találta ki az egészet. Juda Gyula a következőket adja elő: — Menhelyi gyerek vagyok. Nem ismertem az anyámat sem, Tótkom­lóson nevelkedtem idegeneknél. Aztán gépészember lettem és hu­szonhét éve dolgozom a temetke­zésben. Előbb mint soffőr, aztán mint szaksegéd. Akiket itt, a téren tetszik látni, azok mind alám tar­toznak. Egy soffőr, egy véglegesí­tett segédszemélyzet, négy napi­béres és négy közmunkás. Mi csi­náljuk az exhum­álást. Mi mondjuk meg, hogy ki N. N. és ki Gránát Samu. Nekünk kell kérem megálla­pítani mindent. Könyökig vájká­lunk a halottakban. És mégse mondja senki, hogy „arccal a te­metkezési intézet felé", pedig ha mi nem volnánk, akkor az úr sem jár­hatna a pesti utcákon, mert nem lett volna, aki eltemeti a nyolcvan­ezer utcai halottat. Juda Gyula a nyolcvanezres számból semmi rábeszélésre sem enged, de hajlandó végül nemcsak a temetkezési helyzetről, hanem az itt, helyben megtalált kétszáznál több halottról is beszélni. Adatai — egy derék munkás fi­nom árnyalatokat nem ismerő, de nagyjából feltétlenül megbízható beszámolója — a következő: «— A Liszt Ferenc-téren eddig négy nagy sírt tártak fel, egy kisebb gödörnek a felásása a Lechner­szobor tövében, most folyik. A ha­lottak többségéről nem lehet meg­állapítani, hogy ki volt az illető. Nincsenek iratok náluk vagy leg­alább is a legtöbbjénél nincs. Vagy negyven embert mégis felismer­tünk. Volt olyan, akit hozzátarto­zók agnoszkáltak ruháról, mono­gramról, testi hibáról és volt olyan, akinél a nyilasok ottfelejtették az igazoló írásokat. Felsorol egypár nevet köztük örök vitatkozó társamnak és az el­kendedásbeli. * testvéremnek­, Annan­nak a családját is. — A szerkesztő úr itt élt hétfőn. Itt ült kedden, szerdán, csütörtökön és pénteken. A végén szombaton kiástuk a papáját, mamáját, az öccsét és a többieket. A papán rajta volt mind a két télikabát és a zse­bében a háromszínű villanylámpa, amit a szerkesztő úr vett neki. De az elem elázott a vízben, mert itt a Liszt Ferenc-téren öt ásónyom mé­lyen már víz van. A szerkesztő úr nagyon boldog volt, hogy megta­lálta a papát és elintézheti rendben a temetést. A temetés úgy történik, hogy akit nem ismernek fel, azt elviszik a keresztény temetőbe. N. N.-él: mind oda kerülnek, tekintet nélkül arra, hogy itt kilenctized rétzben biztosan zsidók feküsznek. Valaki azonban kiadta a rendelkezést, hogy akiről nem lehet megállapítani, hogy zsidó, azt mégis csak jobb ke­resztény földbe temetni. Juda Gyula is így tartja helyes­nek. „Legalább nem tömik meg a zsidó temetőt. Ott úgyis van elég." Megtalálták egy azték múmia nagyságára­­vagy inkább kicsisé­gére összeaszott hullánál az egész élettörténetét. Hank Gyulának hív­ták, „megkülönböztető jelzés" vise­lése alól fel volt mentve és mielőtt a Liszt Ferenc-téri tömegsírba ke­rült volna: elmebeteg volt, kint a Lipótmezőn. Az átázott kórtörténet és az elbocsátó levél kitűnően olvas­ható: gyógyíthatatlan morfinista. Dr. Schwarz Jakabnak megvan a svájci menlevele. Viszont 6 alig van meg. Rossz helyen feküdt, két ló alatt, ahol nagyon járt a víz és csak kocsonya maradt meg belőle. Meg a menlevél, amely ebben az esetben nem segített semmit. Juda Gyula kinyomozta azt is, hogy mikor és hogyan kerültek ide a halottak, a kétszáz zsidó, a két német, az öt ló és az elégett csend­őr, akit a bomba áljtott le. Az Er­zsébet­ körúton egy nyilasház volt ott, ahol az Otthon Újságíró-klub helyisége volt valaha. Ebben a nyi­lasházban zsidókat gyűjtöttek nap­pal. Este, amikor a gettóba kellett volna kísérni őket, a balra helyett jobbra mentek velük, a Liszt Fe­renc-térre. A gettó háromszáz lé­pésre volt az Otthontól, a Liszt Fe­renc-tér csak százra. A legtöbb hullának hátul van a két keze, össze voltak kötözve, de a spárga már lemállott róluk. A ke­zek viszont úgy maradtak, ahogy behányták őket a sírba, amikor még a spárga tartott. A Liszt Ferenc-téren van egy ék­szerüzlet. A tulajdonosa dr. For­gách Antalné, akkor ennek a ház­tömbnek volt a parancsnoka. Ez az asszony az óutcai rendőrőrszobáról kért január 10-én segítséget, onnan jött ki egy emberséges rendőr, aki valahonnan russzin munkásokat szerzett, ők temetkeztek, napokon keresztül, az ékszerészné, a rendőr és a kényszermunkások. Repülők jártak, hullott a bomba és örültek, ha úgy, ahogy, elföldelhették a ha­lottakat. Sok ember verődik össze, amikor egy újságíró ceruzával és notesszel a kezében áll, deszkakoporsók fö­lött, egy téren. Az egyik, Bihari Lajos ékszerész, aki megtalálta a fiát, csendesen megszólal: „Szerdán eltemetem és csütörtökön nekifogok, hogy a gyil­kost is megkeressem." Snapszbutik van a sarkon. Fehér köpenyben fiatal csaposlegény jön ki belőle, szőke, fitosorrú, egész­séges, feltűnő, németes típus. Hisz­térikus asszony támad rá a tömeg­ből: — Mit jön idef MH akar Itt nézni? Talán maga is itt volt, amikor ezeket lelőtték? A fiatalembernek­­ van annyi esze, hogy nem vitatkozik a sze­gény asszonnyal, hanem vissza­megy a kocsmába. De az asszony tovább dohog, nem is nekem mondja, hanem eszelősen mormogja maga elé: Gyilkosok járnak köztünk. * Ez lehet? Tényleg gyikosok jár­nak köztünk? Várjunk csak — számoljunk. Pesten és Budán legalább tízezer embert öltek meg a pártszolgálato­sok. Nagy részük zsidó volt, kisebb részük katona, aki nem akart har­colni és munkás, aki nem akart be­menni a gyárba. Hogy tízezer embert megöljenek, ahhoz apparátus kellett. Legalább is kétezer ember: fel­jelentők, kísérők, géppisztolyosok. Ebből a kétezerből legfeljebb ha ötvenet fogtak el eddig — még csak a tizedrészt sem. A többi jár­kál a városban, olvassa az újságo­kat, elmegy a moziba, ül a kocs­mában vagy a kávéházban, még talán ide is eljön, a Liszt Ferenc­térre. Honnan tudjam, hogy a borbély, aki borotvál, a hivatalnok, aki adó­mat intézi, az altiszt, aki a minisz­tériumban szalutál, az utcai árus, akitől cigarettát veszek, nem a gyil­kosok közül való-e? Az előbb, a hirdetőoszlopnál, tü­zet kért tőlem egy fiatalember. Tü­zet adtam neki, ő megemelte ka­lapját, én tréfásan szalutáltam. Honnan tudjam, hogy nem ő lőtt-e N. N.-re? Gyilkosok járnak köztünk... síródíj láttán Libamáj szívével. A hét elején a Szabad Nép rövid, de annál súlyosabb tar­talmú cikket közölt arról, hogy a Suppan Konzervgyárban egy ellen­őrző bizottság több tagja berúgott annak az italozásnak és lakmározás­nak következményeképpen, amelyet az ellenőrzött gyár igazgatósága ren­dezett. Hihetetlennek látszott számunkra az, hogy a hír, ha igaz is, olyan meztele­nül és durván legyen igaz, ahogyan a cikkben állott és nemcsak újságírói érdeklődéstől vezetve, hanem egyszerű kíváncsiságból is kiszálltunk a hely­színre, hogy megkeressük az enyhítő körülményeket. Hogy megtaláltuk-e , vagy pedg súlyosbító körülményekre bukkantunk, azt ítélje meg az olvasó. A Suppán Konzervgyárat a háborús évek tették naggyá. A Suppán Testvé­rek, valamint a hozzájuk társult Kol­lerich­ familia a kis ipartelepből amely kezdetben csak gombatenyész­téssel és savanyúságok készítésével foglalkozott: a háborús konjunktúra közepette megépítették Magyarország leg­modernebb berendezésű konzerv­gyárát Itt készült, főleg német számlába, a háborúban népszerűségre szert tett vegyessz és amikor Suppánék az ost­rom előtt elhagyták Budapestet, a gyárban még mindig nagyon sok nyersanyag és készlet maradt. A felszabadulás első napjaiban ezt a gyárat helyezték elsőnek munká­ba, mert megmaradt a szerence­voltak hordói, volt konzerváló anyaga és doboza. A Közellátási Kormánybiz­tosság bekapcsolta a gyárat a közellá­tásba és az éhinséges hónapokban, amikor nem annyira a minőség, mint a mennyiség volt fontos: a gyár nagy, hasznos munkát teljesített. Amikor a dolgok rendeződtek és a Suppan Konzervgyár működésének jogi formát kellett adni, a Községi Élemiszerüzem lett az Elhagyott Javak Kormánybiztos­ságával való megegyezés alapján a gyár gazdája. Már ebben az érában történtek azok a kivizsgálnivaló események, ame­lyek miatt most ellenőrző bizottság szállt ki a gyárba. Ugyanis úgy a polgármesteri hivatal­hoz, mint a Községi Élelmiszerüzem vezetőségéhez olyan jelentések érkez­tek, hogy az őszi hónapokban a gyár több olyan árucikket állított elő, amelynek a minősége még a mai sze­rény igényeknek sem felel meg, sőt az a gyanú­ja elhangzott, hogy kevesebb nyersáru került tényle­gesen feldolgozásra, mint amieny­nyit megvásároltként kimutattak, így nagymennyiségű natúr-libamájat helytelenül konzerváltak, bennh­agyták a szívet a májban, ezután rossz a vegyesiz, amit előállí­tottak, végül pedig olyan későn dol­gozták fel a káposztát savanyított készárunak, hogy annak majdnem fele megromlott. Ezeket a vádakat kellett kivizsgálnia a Községi Élelmiszerüzem úgynevezett Választmányi Bizottságának, amely a múlt héten előzetes bejelentés után meg is jelent a gyárban. A gyár vezetősége az előzetes beje­lentést úgy fogta fel, hogy az nem­csak azt jelenti, hogy a háztájat kell rendbehozni, a könyveket a raktára­kat, az üstöket,­­ hanem meg kell tenni a „kellő" előkészületeket a bi­zottság megfelelő informálására. girstli formával. Vizsgálat botránnyal, a Suppan-konzervgyárban Az informálás eszköze napjainkban talán még fokozottabban, mint a múlt­ban: a fehér asztal. A bizottságot kint a gyárban a kö­vetkező tízórai menü várta: hideg libamáj ssírbas, forró tormásvirstA fehér kenyér friss tepertőspogácsa , hárslevelű ó­bor valódi szilvapálinka. Hogy a vizsgálat eredménye a rom­lott libamájkonzerv, az elfuserált sa­vanyúkáposzta és a rosszízű vegyesíz tárgyában mi volt, azt nem tudjuk. De hogy a lakomának mi volt az eredménye, azt most már nemcsak a munkáspárti lap rövid, tárgyilagos és az igazságot mindenben fedő kis cik­kéből ismertük meg, hanem az üzemi bizottság vezetőinek is a munkásoknak előadásából is. Az üzemi bizottság elnöke Gál Sándor, ő és a bizottság másik munkásb­ers, Neff Ferenc mondotta el a „Haladás" tudósítójának, hogy a húsz tagból álló ellenőrző és ellenőrzött társaságból körülbelül nyolc jobbérzésfi­ idejében eltávozott, de a társaság visszamaradt tagjai: ,,éljen a rovancsolás!" felkiáltással a késődélutáni órákig maradtak együtt. A hárslevelű és az 50 fokos szilva­­pálinka megtette, amire vállalkozott: a társaság a szó legbrutálisabb értelmében tökéletesen berúgott Danolásztak, káromkodtak, öklendez­tek — úgy, ahogy „ez már szokás" ellenőrző kiszállások alkalmával. A munkások ezalatt odakint az igaz­gatósági szobák előtt gyülekeztek. Akadt köztük olyan ünneprontó, aki fogta a tál babfőzelékjét és be­vitte megmutatni: hátha valamelyik bizottsági tagnak eszébe jut elcserélni tepertőspogá­csára, hárslevelűre vagy egy vágón meg sem született savanyúkáposztára. Olyan mindegy: közpénzen vették ezt is, azt is. • Tudni kell a következőket: 1. A konzervipar, elsősorban a gyü­mölcsfeldolgozás, egyike annak a ke­vés szekérrúdnak, amely a kátyúból Magyarországot kilódíthatja. A Suppan Konzervgyár legelsőrangú üzem, fon­tos, hogy jó kezekben legyen és ne­csak a gyár udvarát seperjék benne, hanem az irodahelyiségeket is , ahol az igazgatók ülnek. 2. Azt is tudni kell, hogy ebben az országban nincs olyan értelmetlen ember, aki — ha teheti — bárkinek is eltiltaná a tepertőspogácsa evését vagy azt hogy szilvapálinkát igyék. Ha a büntetőtörvénykönyvbe ítt texi­r­gyanúokok alapján kiszálló bizott- s­­ágokat nem szokás élvezeti ttk-­­ kekkel kínálgatni még akkor sem, ha véletlenül olyan gyárban tartanak vizsgálatot amely az élelmiszeripar körébe tartozik. Nem szeretnénk megérni azt, hogy ha pél­dául a Weiss Manfréd-gyárba száll ki ilyen bizottság, akkor huzagolt acél­csöveket síneket vagy kerékpárokat adjanak a tagoknak emlékbe és azt sem, hogy a gyógyszeráru-vállalatok saját termelésű ciánkálival kínálják a revizorokat­­. Vannak esetek, amikor értheti, szokásos és kellemes, ha a gyárat meglátogató akár polgári, akár mun­kás felügyeleti hatóságokat megvendé­gelik, de ez akkor illő és egyeztethető össze a tisztességgel, ha például a gyár annak az ünnepét üli, hogy töb­bet és jobban teljesített mint ameny­nyit vártak tőle. *. Végezetül pedig nem egy „tudni­illik" jön — hanem valami, amit nem illik tudni —, mégpedig az, hogy el­csapták-e már a gyárvezetőséget és leültették-e a bizottságnak azokat a tag­ait, akiket le kellene ültetni? Ezt azért nem illik tudni, mert ha illenék, akkor már bizonyára nyilat­­­kozott volna ebben a tárgyban a pol­gármester, a közélelmezési tanácsnok és az Élelmiszerüzem vezetősége — vagy az, akit illet Sűrített izgalom! Drámai feszültség! Lélekzetelállító cselekmény! ALVILÁG ALKONYA Főszereplők: HUMPHREY B Cs&g&aiéMisa pregniOT Főszereplők: HUMPHREY BOGART, JAMES CAGNEY és PRISCII.LA LA NE Warner-film, VÁROS­1 SZÍNHÁZ 1 IVincs pénze? Van háza? I.est pénze, nem lesz immobil, ha ingatlanát társasházzá alakítja át. Részesedésért felépítjük, átalakítjuk GN­AVITAS NI. T. V., Klebelsberg-u Ica 25. n. 7, Telefon: 32Ü—723. D iabolo Worno-tÁiia^rty*­ ' 1 Urf ttfftcct M TERÉZKÓRÚT41

Next