Haladás, 1946 (2. évfolyam, 1-50. szám)
1946-03-14 / 9. szám
Rónai Mihály András és felesége, Gábor Marianne a halálos árvaság egész keserűségével jelenti, hogy édesapja és lelinek alkotója, illetve apósa, a legderekabb ember, a legsugárzóbb elme, a legdélcegebb férfi, a magyar köztisztviselő, az igaz természettudós és írástudó mintaképe. Dr. Rónai Mihály ny. szfőv. állategészségügyi főtanácsos, a székesfővárosi 14-es sertésközvágőhíd volt vezető főállatorvosa stb., az álöröklés és konstitúció tanának európai nevű kutatója, a régi „Nyugat” alapító munkatársa és édesanyja, illetve anyósa, a legdrágább és legmunkásabb aszszony, Budapest dolgozó nővnzik és az Angyalföld proletárgyermekeinek szamaritánus lelkű jótevője, férjének a halálban is hű társa, Dr. Rénai Mihályné Dr. Hanser Eszénn nőorvos, a MABI 84 éven át volt rendelőorvosa, ny. szfőv. iskolaorvos és egészségtantanár s velük édes testvérkéje, illetve sógora, a kedves, a legmelegebb szívű, a legkülönb szülőkhöz halálos áron is ragaszkodó Dr. Zzónai Bálint ügyvédjelölt, fényképész, a volt váci utcai «Expressz»fotóműterem vezetője 34 évi gyönyörű és áldozatos házasság után, életük 66-ik, 59-ik, illetve 27-ik évében, 1945 január 10-én este nyilas géppisztolytól egyszerre, együtt haltak vértanúhalált. 1946 március 10-én, pénteken délután 3 órakor helyezzük őket immár végső, örök nyugalomra a rákoskeresztúri zsidó temetőben, a Pesti Chevra Kadisa adományozta díszsírhelyen. Siratják őket még Rónai Dénes, özv. (rattaiann Emilné Rónai Erzsébet, Fodor Annorné Hauser Mimi (Temesvár), Unuser F völgyi Ferencné Hauser Margit testvéreik, illetve nagybátyái és natynénéi. Siratni fogják — ha fogják — elharcolt szeretteik: Bzv. Rónai Fliliipné édesanyja, anyósa. Illetve nagyanyja, Rónai József testvére, sógora. Illetve nagyatyja, Révai Tdorné Hauszr Magda 1^1vére, sógornője, illetve nagysapja. ! 69 HALADÁS Gyilkosok járnak költünk" A lap úgy készül, hogy kószálunk a városban, megállunk a kirakatok előtt, a hirdetőoszlopoknál és a kávéházakban. Közben vitatkozunk, keressük, hogy mi van olyan jellemző vagy fontos esemény, aminek az érvénye és jelentősége túlterjed a huszonnégy órán. Ha ilyent találunk, akkor abból vezércikk lesz kint az első oldalon és bent a lapban: riport , hogy kettős megvilágításban lásson az olvasó fontos dolgokat, egyszer a tényállást és ugyanakkor a konklúziót. Ezen a héten a válság volt az előtérben, a politika. Tetszett is, meg nem is tetszett nekünk az a — ha nem is szokásos, de szerfelett praktikus— módszer, amellyel a kisebbség megoldotta a többség válságát és amikor az Oktogonon jártunk, még úgy volt, hogy „válság-vezércikk" és „válság-riport" lesz az Haladásban ezen a héten. A Liszt Ferenc-tér sarkán megváltozott mindez. Ugyanis kedden délelőtt tizenegykor a Liszt Ferenc téren exhumáltak. * A Feldmár papírüzlet előtt, szem-Ben a Zeneakadémiával, áll a Q 0202. számú sötétszürke, fedett teherautó. Gyalult faládákat látni a nyitott hátsó ajtón keresztül. A két első láda száma: kettes és ötvennyolcas. Az autó előtt hever az ötvenhármas láda, a számon kívül még az van rája festve fekete betűkkel, hogy: „ideiglenes." Egy ember van benne. Azaz: egy volt ember. Azoknak a gödröknek egyikéből ásták ki, amelyeket a Liszt Ferenctéren most tárnak fel. Az egyikbizonyára még tízes) „Ideiglenes" ládán sapkás ember ül i és Iratokat rendez. És Juda Gyula szüksegéd, aki a Liszt Ferenc-téri exhumálást irányítja, vezeti, lebonyolítja, a halottakat ássa, az iratokat rendezi, az adatokat bemondja és a személyazonosságot megállapítja. Talán ő is találta ki az egészet. Juda Gyula a következőket adja elő: — Menhelyi gyerek vagyok. Nem ismertem az anyámat sem, Tótkomlóson nevelkedtem idegeneknél. Aztán gépészember lettem és huszonhét éve dolgozom a temetkezésben. Előbb mint soffőr, aztán mint szaksegéd. Akiket itt, a téren tetszik látni, azok mind alám tartoznak. Egy soffőr, egy véglegesített segédszemélyzet, négy napibéres és négy közmunkás. Mi csináljuk az exhumálást. Mi mondjuk meg, hogy ki N. N. és ki Gránát Samu. Nekünk kell kérem megállapítani mindent. Könyökig vájkálunk a halottakban. És mégse mondja senki, hogy „arccal a temetkezési intézet felé", pedig ha mi nem volnánk, akkor az úr sem járhatna a pesti utcákon, mert nem lett volna, aki eltemeti a nyolcvanezer utcai halottat. Juda Gyula a nyolcvanezres számból semmi rábeszélésre sem enged, de hajlandó végül nemcsak a temetkezési helyzetről, hanem az itt, helyben megtalált kétszáznál több halottról is beszélni. Adatai — egy derék munkás finom árnyalatokat nem ismerő, de nagyjából feltétlenül megbízható beszámolója — a következő: «— A Liszt Ferenc-téren eddig négy nagy sírt tártak fel, egy kisebb gödörnek a felásása a Lechnerszobor tövében, most folyik. A halottak többségéről nem lehet megállapítani, hogy ki volt az illető. Nincsenek iratok náluk vagy legalább is a legtöbbjénél nincs. Vagy negyven embert mégis felismertünk. Volt olyan, akit hozzátartozók agnoszkáltak ruháról, monogramról, testi hibáról és volt olyan, akinél a nyilasok ottfelejtették az igazoló írásokat. Felsorol egypár nevet köztük örök vitatkozó társamnak és az elkendedásbeli. * testvéremnek, Annannak a családját is. — A szerkesztő úr itt élt hétfőn. Itt ült kedden, szerdán, csütörtökön és pénteken. A végén szombaton kiástuk a papáját, mamáját, az öccsét és a többieket. A papán rajta volt mind a két télikabát és a zsebében a háromszínű villanylámpa, amit a szerkesztő úr vett neki. De az elem elázott a vízben, mert itt a Liszt Ferenc-téren öt ásónyom mélyen már víz van. A szerkesztő úr nagyon boldog volt, hogy megtalálta a papát és elintézheti rendben a temetést. A temetés úgy történik, hogy akit nem ismernek fel, azt elviszik a keresztény temetőbe. N. N.-él: mind oda kerülnek, tekintet nélkül arra, hogy itt kilenctized rétzben biztosan zsidók feküsznek. Valaki azonban kiadta a rendelkezést, hogy akiről nem lehet megállapítani, hogy zsidó, azt mégis csak jobb keresztény földbe temetni. Juda Gyula is így tartja helyesnek. „Legalább nem tömik meg a zsidó temetőt. Ott úgyis van elég." Megtalálták egy azték múmia nagyságáravagy inkább kicsiségére összeaszott hullánál az egész élettörténetét. Hank Gyulának hívták, „megkülönböztető jelzés" viselése alól fel volt mentve és mielőtt a Liszt Ferenc-téri tömegsírba került volna: elmebeteg volt, kint a Lipótmezőn. Az átázott kórtörténet és az elbocsátó levél kitűnően olvasható: gyógyíthatatlan morfinista. Dr. Schwarz Jakabnak megvan a svájci menlevele. Viszont 6 alig van meg. Rossz helyen feküdt, két ló alatt, ahol nagyon járt a víz és csak kocsonya maradt meg belőle. Meg a menlevél, amely ebben az esetben nem segített semmit. Juda Gyula kinyomozta azt is, hogy mikor és hogyan kerültek ide a halottak, a kétszáz zsidó, a két német, az öt ló és az elégett csendőr, akit a bomba áljtott le. Az Erzsébet körúton egy nyilasház volt ott, ahol az Otthon Újságíró-klub helyisége volt valaha. Ebben a nyilasházban zsidókat gyűjtöttek nappal. Este, amikor a gettóba kellett volna kísérni őket, a balra helyett jobbra mentek velük, a Liszt Ferenc-térre. A gettó háromszáz lépésre volt az Otthontól, a Liszt Ferenc-tér csak százra. A legtöbb hullának hátul van a két keze, össze voltak kötözve, de a spárga már lemállott róluk. A kezek viszont úgy maradtak, ahogy behányták őket a sírba, amikor még a spárga tartott. A Liszt Ferenc-téren van egy ékszerüzlet. A tulajdonosa dr. Forgách Antalné, akkor ennek a háztömbnek volt a parancsnoka. Ez az asszony az óutcai rendőrőrszobáról kért január 10-én segítséget, onnan jött ki egy emberséges rendőr, aki valahonnan russzin munkásokat szerzett, ők temetkeztek, napokon keresztül, az ékszerészné, a rendőr és a kényszermunkások. Repülők jártak, hullott a bomba és örültek, ha úgy, ahogy, elföldelhették a halottakat. Sok ember verődik össze, amikor egy újságíró ceruzával és notesszel a kezében áll, deszkakoporsók fölött, egy téren. Az egyik, Bihari Lajos ékszerész, aki megtalálta a fiát, csendesen megszólal: „Szerdán eltemetem és csütörtökön nekifogok, hogy a gyilkost is megkeressem." Snapszbutik van a sarkon. Fehér köpenyben fiatal csaposlegény jön ki belőle, szőke, fitosorrú, egészséges, feltűnő, németes típus. Hisztérikus asszony támad rá a tömegből: — Mit jön idef MH akar Itt nézni? Talán maga is itt volt, amikor ezeket lelőtték? A fiatalembernek van annyi esze, hogy nem vitatkozik a szegény asszonnyal, hanem visszamegy a kocsmába. De az asszony tovább dohog, nem is nekem mondja, hanem eszelősen mormogja maga elé: Gyilkosok járnak köztünk. * Ez lehet? Tényleg gyikosok járnak köztünk? Várjunk csak — számoljunk. Pesten és Budán legalább tízezer embert öltek meg a pártszolgálatosok. Nagy részük zsidó volt, kisebb részük katona, aki nem akart harcolni és munkás, aki nem akart bemenni a gyárba. Hogy tízezer embert megöljenek, ahhoz apparátus kellett. Legalább is kétezer ember: feljelentők, kísérők, géppisztolyosok. Ebből a kétezerből legfeljebb ha ötvenet fogtak el eddig — még csak a tizedrészt sem. A többi járkál a városban, olvassa az újságokat, elmegy a moziba, ül a kocsmában vagy a kávéházban, még talán ide is eljön, a Liszt Ferenctérre. Honnan tudjam, hogy a borbély, aki borotvál, a hivatalnok, aki adómat intézi, az altiszt, aki a minisztériumban szalutál, az utcai árus, akitől cigarettát veszek, nem a gyilkosok közül való-e? Az előbb, a hirdetőoszlopnál, tüzet kért tőlem egy fiatalember. Tüzet adtam neki, ő megemelte kalapját, én tréfásan szalutáltam. Honnan tudjam, hogy nem ő lőtt-e N. N.-re? Gyilkosok járnak köztünk... síródíj láttán Libamáj szívével. A hét elején a Szabad Nép rövid, de annál súlyosabb tartalmú cikket közölt arról, hogy a Suppan Konzervgyárban egy ellenőrző bizottság több tagja berúgott annak az italozásnak és lakmározásnak következményeképpen, amelyet az ellenőrzött gyár igazgatósága rendezett. Hihetetlennek látszott számunkra az, hogy a hír, ha igaz is, olyan meztelenül és durván legyen igaz, ahogyan a cikkben állott és nemcsak újságírói érdeklődéstől vezetve, hanem egyszerű kíváncsiságból is kiszálltunk a helyszínre, hogy megkeressük az enyhítő körülményeket. Hogy megtaláltuk-e , vagy pedg súlyosbító körülményekre bukkantunk, azt ítélje meg az olvasó. A Suppán Konzervgyárat a háborús évek tették naggyá. A Suppán Testvérek, valamint a hozzájuk társult Kollerich familia a kis ipartelepből amely kezdetben csak gombatenyésztéssel és savanyúságok készítésével foglalkozott: a háborús konjunktúra közepette megépítették Magyarország legmodernebb berendezésű konzervgyárát Itt készült, főleg német számlába, a háborúban népszerűségre szert tett vegyessz és amikor Suppánék az ostrom előtt elhagyták Budapestet, a gyárban még mindig nagyon sok nyersanyag és készlet maradt. A felszabadulás első napjaiban ezt a gyárat helyezték elsőnek munkába, mert megmaradt a szerencevoltak hordói, volt konzerváló anyaga és doboza. A Közellátási Kormánybiztosság bekapcsolta a gyárat a közellátásba és az éhinséges hónapokban, amikor nem annyira a minőség, mint a mennyiség volt fontos: a gyár nagy, hasznos munkát teljesített. Amikor a dolgok rendeződtek és a Suppan Konzervgyár működésének jogi formát kellett adni, a Községi Élemiszerüzem lett az Elhagyott Javak Kormánybiztosságával való megegyezés alapján a gyár gazdája. Már ebben az érában történtek azok a kivizsgálnivaló események, amelyek miatt most ellenőrző bizottság szállt ki a gyárba. Ugyanis úgy a polgármesteri hivatalhoz, mint a Községi Élelmiszerüzem vezetőségéhez olyan jelentések érkeztek, hogy az őszi hónapokban a gyár több olyan árucikket állított elő, amelynek a minősége még a mai szerény igényeknek sem felel meg, sőt az a gyanúja elhangzott, hogy kevesebb nyersáru került ténylegesen feldolgozásra, mint amienynyit megvásároltként kimutattak, így nagymennyiségű natúr-libamájat helytelenül konzerváltak, bennhagyták a szívet a májban, ezután rossz a vegyesiz, amit előállítottak, végül pedig olyan későn dolgozták fel a káposztát savanyított készárunak, hogy annak majdnem fele megromlott. Ezeket a vádakat kellett kivizsgálnia a Községi Élelmiszerüzem úgynevezett Választmányi Bizottságának, amely a múlt héten előzetes bejelentés után meg is jelent a gyárban. A gyár vezetősége az előzetes bejelentést úgy fogta fel, hogy az nemcsak azt jelenti, hogy a háztájat kell rendbehozni, a könyveket a raktárakat, az üstöket, hanem meg kell tenni a „kellő" előkészületeket a bizottság megfelelő informálására. girstli formával. Vizsgálat botránnyal, a Suppan-konzervgyárban Az informálás eszköze napjainkban talán még fokozottabban, mint a múltban: a fehér asztal. A bizottságot kint a gyárban a következő tízórai menü várta: hideg libamáj ssírbas, forró tormásvirstA fehér kenyér friss tepertőspogácsa , hárslevelű óbor valódi szilvapálinka. Hogy a vizsgálat eredménye a romlott libamájkonzerv, az elfuserált savanyúkáposzta és a rosszízű vegyesíz tárgyában mi volt, azt nem tudjuk. De hogy a lakomának mi volt az eredménye, azt most már nemcsak a munkáspárti lap rövid, tárgyilagos és az igazságot mindenben fedő kis cikkéből ismertük meg, hanem az üzemi bizottság vezetőinek is a munkásoknak előadásából is. Az üzemi bizottság elnöke Gál Sándor, ő és a bizottság másik munkásbers, Neff Ferenc mondotta el a „Haladás" tudósítójának, hogy a húsz tagból álló ellenőrző és ellenőrzött társaságból körülbelül nyolc jobbérzésfi idejében eltávozott, de a társaság visszamaradt tagjai: ,,éljen a rovancsolás!" felkiáltással a késődélutáni órákig maradtak együtt. A hárslevelű és az 50 fokos szilvapálinka megtette, amire vállalkozott: a társaság a szó legbrutálisabb értelmében tökéletesen berúgott Danolásztak, káromkodtak, öklendeztek — úgy, ahogy „ez már szokás" ellenőrző kiszállások alkalmával. A munkások ezalatt odakint az igazgatósági szobák előtt gyülekeztek. Akadt köztük olyan ünneprontó, aki fogta a tál babfőzelékjét és bevitte megmutatni: hátha valamelyik bizottsági tagnak eszébe jut elcserélni tepertőspogácsára, hárslevelűre vagy egy vágón meg sem született savanyúkáposztára. Olyan mindegy: közpénzen vették ezt is, azt is. • Tudni kell a következőket: 1. A konzervipar, elsősorban a gyümölcsfeldolgozás, egyike annak a kevés szekérrúdnak, amely a kátyúból Magyarországot kilódíthatja. A Suppan Konzervgyár legelsőrangú üzem, fontos, hogy jó kezekben legyen és necsak a gyár udvarát seperjék benne, hanem az irodahelyiségeket is , ahol az igazgatók ülnek. 2. Azt is tudni kell, hogy ebben az országban nincs olyan értelmetlen ember, aki — ha teheti — bárkinek is eltiltaná a tepertőspogácsa evését vagy azt hogy szilvapálinkát igyék. Ha a büntetőtörvénykönyvbe ítt texirgyanúokok alapján kiszálló bizott- ságokat nem szokás élvezeti ttk- kekkel kínálgatni még akkor sem, ha véletlenül olyan gyárban tartanak vizsgálatot amely az élelmiszeripar körébe tartozik. Nem szeretnénk megérni azt, hogy ha például a Weiss Manfréd-gyárba száll ki ilyen bizottság, akkor huzagolt acélcsöveket síneket vagy kerékpárokat adjanak a tagoknak emlékbe és azt sem, hogy a gyógyszeráru-vállalatok saját termelésű ciánkálival kínálják a revizorokat. Vannak esetek, amikor értheti, szokásos és kellemes, ha a gyárat meglátogató akár polgári, akár munkás felügyeleti hatóságokat megvendégelik, de ez akkor illő és egyeztethető össze a tisztességgel, ha például a gyár annak az ünnepét üli, hogy többet és jobban teljesített mint amenynyit vártak tőle. *. Végezetül pedig nem egy „tudniillik" jön — hanem valami, amit nem illik tudni —, mégpedig az, hogy elcsapták-e már a gyárvezetőséget és leültették-e a bizottságnak azokat a tagait, akiket le kellene ültetni? Ezt azért nem illik tudni, mert ha illenék, akkor már bizonyára nyilatkozott volna ebben a tárgyban a polgármester, a közélelmezési tanácsnok és az Élelmiszerüzem vezetősége — vagy az, akit illet Sűrített izgalom! Drámai feszültség! Lélekzetelállító cselekmény! ALVILÁG ALKONYA Főszereplők: HUMPHREY B Cs&g&aiéMisa pregniOT Főszereplők: HUMPHREY BOGART, JAMES CAGNEY és PRISCII.LA LA NE Warner-film, VÁROS1 SZÍNHÁZ 1 IVincs pénze? Van háza? I.est pénze, nem lesz immobil, ha ingatlanát társasházzá alakítja át. Részesedésért felépítjük, átalakítjuk GNAVITAS NI. T. V., Klebelsberg-u Ica 25. n. 7, Telefon: 32Ü—723. D iabolo Worno-tÁiia^rty* ' 1 Urf ttfftcct M TERÉZKÓRÚT41