Haladás, 1946 (2. évfolyam, 1-50. szám)
1946-03-14 / 9. szám
írta: ZSOLT BÉLA A válság híreire várva, a gyarló tavaszi napsütésben őgyelegtem, amikor Ukrajnában rámragadt szakemberi érdeklődésemet hirtelen magára vonta négy pipázó, piszmogó napszámos, amint gödröt ásott a Liszt Ferenc téren, a negyvennyolcas szabadyelvű irányi Dániel szobra tövén. A gödörből úsító bűz áradt, a szélcsendben megrekedt a belüket és hátuljukat mutogató romházak közt, s a járókelők fintorogva,majdnem méltatlankodva szerteszéjjel menekültek. Ez volt minden. Idíg tárták fel budapest egyik legnagyobb tömegsírját, amelybe alig egy éve kétszáz hevenyészve lepuskázott embert kapartak ki azon a hirhedtté vált téren, ezrel a jóravalóbb korszakban » ..világnak hírhedett zenészéről" kapta nevét. Alig egy esztendő telt el, de a gödör peremén reménykedve rettegő hozzátartozók kivételével a déli tér közönségében az egész művelet nem keltett nagyobb érdeklődést, mint amikor gázcserenedés nyomán a munkások feltúrják a földet. 5, ha a futólagos érdeklődővel közölék, hogy Itt tavalyi halottakat exhumálnak, kurulban'.t azzal ti .»!«.-,,••ii,'-.-*itMri vsjv kaiXnrty. I mert tovább, mint az ügyeivel,hajaival elfoglalt laikus, akit nem túlságosan érdekel, ha a bogaras tudós ezeréves avarsírban kotorászik. Csakugyan, a kép, a romok keretében megtévesztően hasonlított az archeológiai ásatáshoz, amely a régésznek lehet fontos és tanulságos — de kit érdekel, ami ezer éve, ami tavaly történt? Ízléstelen és erőszakos álszentes-kedés lenne, ha most azt követelném, hogy Budapest népe hamis ünnepélyességgel vonuljon fel a Liszt Ferenc-térre és tisztelegjen így vezekeljen a förtelmes gödör előtt. A demokráciához nem illik a megrendezett, mesterkélt demonstráció, s valósággal karikatúra".Ámba menne, ha a Liszt Ferenctéri sírhoz a pártok kivezényelnék a siratóasszonyokat, abban a valóban jogos feltevésben, hogy a kétszáz hulla között valószínűen a Függetlenségi Front minden árnyalatának vannak halottai. A demokrácia elsősorban őszintesége, » az őszinteség ellenkezője lenne, h* rákényszerítenének valamifajta tettetett megrendülést erre * városra, amelyről a koratavaszi napsütésben és a szörnyű *»azt érző szélcsendben kínzó pontossági érzem, hogy e sír cííít sehogysem képes önként megrendülni, * még csak megborzongani sem saját tragédiájának és bűnének visszataszító dokumentumától Legyünk "szinték, éppen ezért nem rázna 'neg bennünket igazában még az •^m, ha például topogármester, vagy valamelyik más demokratikus áámlás elmondaná a pödör előtt e gyikét a valóban magukkal ragadó szónoki műveknek, amelyekkel a hősöknek és a mártíroknak szokott hódolni. Aminthogy ez a kétszáz halott nem is mártír. Ezek az emberek, akiket itt elkapartak, mindenáron, minden törvényes és törvénytelen eszközzel életben akartak maradni. Nem eszmékért, hanem javarészt közvetlen egyéni és Családi életcédokért éltek s a pajd An sihederek, akik lepuskázták őket, még csak nem hs politikai ellenfelükként vadásztak rájuk. Csak ötletszerűm, mert éppen arra jártak, leszedték őket a tsípesúekva], •nint a telegrafdrótról szivi»rebb~nT ••tvbűket. Lelőtték ők«t, egyszerisen azért, mert Budapest minden terén és utcáján rendőrileg engedékezve volt az emberölés. Itt a Liszt Ferenc-téren nem rezisztált senki s ez öregurak, asszonyok és gyerekek szolgai gépiességgel is bukfenceztek a hóba a golyótól, ahogyan a vurstli célfigurája elvégzi szabályos rángását, ha a patron beletalál. A hősök és mártírok tudvalevően nem véletlen áldozatok. A hősök és mártírok azok, akik tudják, miért halnak meg és önként vállalják a halál kockázatát —, s rajtuk kívül legfeljebb még azok, akik a kockázatvállalás ellenére szerencsésen életben maradtak, s gyakori emlékünnepségek pódiumain és sűrű bankettek fehérasztalainál eleven központjai lehetnek az utókor hőskultuszának. Nem, nem sokallom a szép szavakat, s a hála kézzelfoghatóbb bizonyítékait sem, amelyekkel demokráciánk az ellenállás élő hőseit és életben maradt mártírjait jutalmazza. Ám mégis úgy érzem, hogy a halottakkal szemben gyakran túlkövetelőek vagyunk s a mártírium hősi körülményeitek bizonyítékait sokkal rigorózusabban kérjük számonölőle, mint azok-UA, akik bátoriig,,*J vafc.y ?stv. -esésen megmenekültek és élnek. Nem reklamálok díszőrséges és gyászkandelábereket a Liszt Ferenc-téri bűzhödt gödörnek, mert e gyáván és galádul lepuskázott s megállapított nevük ellenére is névtelen pestieknek valóban nem jár hősi temetés, de a túlságosan puritánul, túlságosan tárgyilagosan lebonyolított alkalmi közmunka, amivé az efajta tömegsírok feltárását és a holttestek eltakarítását degradálták, akarva-akaratlanul mintha mégiscsak jelképes fityurálása lenne annak a vitathatatlan ténynek, hogy ezek az emberek egy gonosz korszak politikájának következményekénem haltak meg — s ami a legdöntőbb, csakugyan meghaltak, mialatt mások élnek. Ha passzív mártíriumukat sokan hősietlennek és különleges kultuszra méltatlannak is tartják, szerintem még az ellenállás leghősibb hősének sincs joga a filymiskodáshoz azzal szemben, aki meghalt. Nem lehet csodálkozni tehát azon sem, hogy az utcákon és tereken eltemetett áldozatok hozzátartozóit fölöttébb kínosan érinti ez a politikai és hatósági hűvösség, s hogy sokan vannak, akik úgy érzik, hogy hivatalosan is lebecsülik azt a gyászt, amely a bestiális előzmények miatt érthetően sokkal érzékenyebb. Valóban, sok-sok ember gyászának negligálását bizonyítják azok a levelek is, amelyeket különösen az utóbbi hónapokban tömegesen küldenek szerkesztőségünkbe s amelyek hol azt panaszolják, hogy a család nem kapta vissza azt a lakást, amelyből a családfőt valamelyik köztérre hurcolták, hogy kivégezzék, hogy a1 egyetlen túlélő nem kapta vissza azt az iparigazolttányt, amelyet a fasiszták előbb elkoboz.hh' kiirtották, hogy a fiú nem kapja vissza azt a néhányszáz négyszögöl földet, amelyen iv'.ixedektff az elpárosított apa kertészkedett. A levelek egyértelműen azt tanúsítják, hogy többnyire annak van igaza, aki él: — a nyilasnak, aki beköltözött a meggyilkolt lakásába, a kijelöltnek, aki bitorolta a kiirtott iparigazolványát az igényjogosultnak, aki megkapta az elgázosított földját. Egyre többen kóvályognak a városban és az országban, akiket nemcsak koldusbotra juttattak a fasiszták, de akiknek az élethez való jogukat azóta sem sikerült visszaszerezniük és lemészárolt családjuk haláláért nem kaptak mégcsak vigasztaló, feledetű, bátorító szavakat sem azoktól, akiktől szép illúzióik idején várták. Mondjuk meg, hogy ezrekben és ezrekben merül fel e napokban a kérdés: lehet-e továbbcepelni az Hetet ott, ahol az ember előbb hónapokon keresztül nem tudta, hogy amikor a város politikától, üzlettől ás inflációs örömöktől felkavart utcáin és közterein jár, nem az anyja vagy a gyereke sírján tapos-e? Lehet-e ismét letelepedni ott, ahol a halálos áldozatok ellenére az otthont, a munkához való jogot és a kisemberi tulajdont még mindig vitássá teheti egy praksns, amely nemcsak a demokrácia szellemiével, de bizonyára a demokratikus pártok intencióival is ellentétes, ám számtalan esetben mégis könyörtelenül érvényesül? Nem érthető-e, hogy akik a pokol tornásából kerültek haza falvaikba és a kisvárosokba s néhány hetes, vesezefutásszámba menő kísérletezés után, kénytelenek voltak a parázsló gyűlölet vagy a nyílt erőszakoskodás elől ismét megfutamodni, végkép elvesztették a reményüket, hogy ezer eltépl'.r'.e*!'i ••~'*'~fr.-, -'r^ly efelui • földhöz és ehhez a néphez köti őket. magyarként élhetnek továbbra is s más útjuk is van, mint az elvándorlásé? Én tudom és hirdetem, hogy nem kell elvándorolni, hogy itt kell maradni s együtt dolgozni, küzdeni, csalódni, elbukni és újra feltápászkodni azokkal, akik meg akarják teremteni a szabad és művelt országot De vegyük tudomásul a hihetően hangzó statisztikai adatot is, hogy a magyar zsidóság hetvenkét és fél százaléka csakugyan el akar vándorolni ebből az országból. Vegyük tudomásul, hogy sokan vannak, akik nem tudják kivárni, amíg a fasizmus bukását túlfél ma is növekvő gyűlölet közönnyé vagy demokratikus testvériséggé szelídül. Hogy sokan vannak, akik egyszerűen nem tudnak feledni és nem tudnak megbocsátani s akik nem megtorlást akarnak, akiket a bűnösök megbüntetése nem engesztel ki: akik el akarnak mennakülni a tájaktól, az emberektől, elszökni lidérces álmaik elöl, megszabaldulni a kísértetektől. Ezek az emberek el akarnak menni és érthető, hogy el akarnak menni. Kern azért, mert itt demokrácia van,hiszen életük összeomlása a demokrácia ellenségeinek bűne s a Liszt Ferenc-téri gödör is a demokrácia ellenségeinek bűnjele is sorsuk poklának legsötétebb mélységeiben is egyedüli halvány reménységük a demokrácia volt. Nem azért, mert a bányákat, a nehézipari üzemeket államosítják. — hiszen, ahogyan ezt a statisztika bizonyítja, jórészt népkonyhába járó nincstelenek, — s a spekulánsaié is a paraziták atol, akik az utolsó pillanatig itt maradnak, amíg spekulálni is élőzködni lehet! Elsősorban azok akarnak elmenni, akik dolgozni szeretnének s úgy érzik, hogy munkájuk. S'.venyei a deurokitr..ji'.it;* és ilzemképességéhez hozzá tudnának járulni, sokaknak még mindig illetéktelen térfoglalás. S az intellektuellek, akik úgy érzik, hogy nem tudják leküzdeni a bizalmatlanságot és ellenszenvet, amely egy gyűlölködő negyedszázad után még mindig védekezik a szellem, sőt az életmentő orvosság ellen is, ha ők közvetítik. Ezek részben gyászuk és sérelmeik miatt nem élhetnek itt tovább, részben az a meggyőződésük, hogy a magyarságnak irgalmatlan áldozataik ellenére sem kellenek, sőt talán akadályai is annak, hogy a magyar tömegek tekintélyes része megbarátkozzék az élet, az állam és a gazdálkodás új rendjével. Ezek el akarnak innen menni, — nos hát, engedjék el őket békében! Hadd menjenek máshova, s ha tudnak mássá tenni, szakadjanak el végkép vérbefulladt magyar ábrándjaiktól s gyalázatuk emlékeitől! Ha pedig nem tudnak,—aminthogy többnyire nem tudnak kiválni a népből, amelynek kulturális leszármazottjai, akkor hadd engesztelődjenek ki a távolságtól, az időtől, a mindenütt kemény élet viszonylagosságaitól A válság szerencsésen megoldódott a parlamentben, de ez a világ, amely majdnem minden problémánk és konfliktusunk mélyén pa parázslik, mindaddig fülledtre fűti légkörünket, amíg nyíltan szembe nem nézünk vele és nem kíséreljük meg őszintén megoldani. Nyugaton és keleten nyíltan nekiláttak, mert tudják, hogy a fasizmus egyik legfájdalmasabb öröksége, amely annak ellenére, hogy az európai zsidóság négyötöd része elpusztult s a túlélők politikai és gazdasági jelentősébe praktikusan elenyészett, súlyos pszichológiai megterhelése bonyodalmakkal teli korunknak. Nekünk sem szabad sokáig megkerülni a kérdést. Aki el akar menni innen, azt engedjék el békében, menjen isteni hírével! S akik itt maradnak, higygyenek abban, hogy az egy nyelven beszélők a demokrácia testvérségében delbailbb mégiscsak meg fogják érteni egymást s idővel talán majd tttreril felejteni is, felt M, Jko hagy,dk.... Ssekimm&h mktórum Valljuk be, hogy a sötét időkben valahogy másképpen képzeltük el a háborús bűnösök felelősségrevonását, jó nagy megtorlást", mint ahogy az tényleg történt. Sztójayék él Szálasiék garázdálkodásának apokaliptikus napjában, amikor minden rendes ember Hete állandó veszélyben forgott, sokan gondoltuk s ki is mondtuk: lehet, hogy mi nem éljük meg, de hogy ezek lógni fognak, az biztos. S most lógnak, vagy a kivégző osztag sortüzétől hullanak porba-De nem egészen úgy, ahogy elgondoltuk. Ünnepélyesebbnek, megremetebbnek képzeltük az aktust, a felelősségrevonást is, a megtorlást is. Hogy az egész nemzet lélegzetfojtva fégyeljen rá. Hogy ne csak a felelősségre vont bűnösök törjenek meg az igazság megmutatkozásakor, hanem a közöttünk élő és szükségszerűen kollektív felelőtlenséget élvező aktív és passzív segítőtársaik is. Hogy ismerjék el végre eszmei és erkölcsi eltévelyedéseiket, érezzék át vétkességüket s e nagy khlarzisben álljon helyre a megsértett erkölcsi világrend. S ebben — nem fizikai megtorlásban — kapják meg végre az elégtételt az életbenmaradt és elpusztult üldözöttek és küzdök, mindazok, akik tisztán láttak, akik mindvégig szembeszálltaka gyűlölettel s az eltétetvedettekkel , akiket ezért nemcsak üldöztek és pusztítottak, hanem Is It néztek és kinevettek. A tárt ktztarzhból nem lett trnvstL A »qUsdgtma e perek kmés VrdritlSdést keltve, inkább az igazságszolgáltatási gépezet üzemszerűségének jegyében folytak, mint a nagy történelmi igazságszolgáltatás lenyűgöző ünnepélyességével. A kivégzések is úgyszólván elvesznek a napi események sodrában, az infláció, a kalóriarenszer, a kollektív bértárgyalások s a politikai válság hírei között. Szociológusaink és lélekbúváraink bizonyára foglalkozni fognak majd , kérdéssel s megállapítják, miért így s miért nem elképzelésünk szerint ment végbe a felelősségrevonát s a megtorlás műve. Hibák követtettek-e el, vagy szükségképpen nem lehetett máskép csinálni a dolgot. E kérdések eldöntése a későbbi tudományos analízis feladata. " Vigyázzunk azonban, hoggy kedvenc elképzelésünk meg nem valósulása ne homályosítsa el ítéletünket e perek történelmi és tömeglélektani jelentőségének megítélésében. Ha későn kezdve is és vontatottan, nem is a legmatisabb szellemi színvonalon lefolytatva, mégis befejeződtek vagy befejezésük felé közelednek a háborús bűnözök perei. Az elkövetett bűnök az utókor számára rögzítve vannak. A bűnös fejek lehullanak. Ecmik a másik után, a végzet kérlelhetetlen következetességével. Demokráciánk erőt mutat. S hogy nem csináltam dolgot a feladatának elvégzéséből, r^attm « hétköznapok sodrában, tok más munkája mellett, különösebb megilletődés és erőfeszítés nélkül bonyolítja le. «( talán még Inkább demonstrálj ír«]ét. As li furry.rldalát, hogy a háborús bűnösök érdekében történt ádamtalan és erőszakos főpapi beavatkozás vita helyett így kapta meg a választ. Híveinek, akiket a demokrácia ellen akart hangolni, lehetetlen észre nem venniök, hogy vezérük szavát úgyszólván észre te vitték. S Imridyék, Szálasiék kivégzésével, nemcsak az „éljen S válasz jelszó vált végleg anakronizmussá, hanem a bűnös propagandával megrontott tömegek tok mai badar gondolata is. Hogy vezéreiket, minisztereiket én oly kíméletlenül összezúzza a demokrácia igazságszolggáltatásának könyörtelen malma, mint az utoló keretlegényt, és sok mindent meg fog értetni velük, amit eddig nem értettek meg. A kemény népbírósági ítéletek az eddig közönyösök közül 1tokkal több lojálisan alkalmazkodó hívet szereznek a demokráciának, mint amennyi hálás kivet szerzett a politikai jogok nagylelkű kiosztása. Az erősebb ritlengetapatnak is mindig több a:szinte híve. De nemcsak befelé emeli demokráciánk tekintélyit a háborús bűnösökkel való szabál'i .zerű, de kihagyás nélkül való és erélyes lezsámolás, hanem az Egyesült Nemzeteket tetető demokratikus hatalmak felé is. A földreform, a gazdasági élet megindítása, a tiszta demokratikus választások, a Kossuth-híd s a köztársaság lekiáltása után tús újabb, s ismét példaamiat a bizonyságtétel demokráciánk ereje ét érettségi mellett. Mindezekért — IMtbeH és tittömsteril pátlátatnifi legyítvt — vdllatjuk a Sztójap—Szétemt aktnxtAfrikvt m •haladás felé vizetétt útjelzőiként.