Haladás, 1946 (2. évfolyam, 1-50. szám)

1946-03-14 / 9. szám

írta: ZSOLT BÉLA A válság híreire várva, a gyarló tavaszi napsütésben őgyelegtem, amikor Ukrajnában rámragadt szakemberi érdeklődésemet hirtelen magára vonta négy pipázó, pisz­mogó napszámos, amint gödröt ásott a Liszt Ferenc­ téren, a negy­vennyolcas szabadyelvű irányi Dá­niel szobra tövén. A gödörből úsító bűz áradt, a szélcsendben megre­kedt a belüket és hátuljukat muto­gató romházak közt, s a járókelők fintorogva,majdnem méltatlankodva szerteszéjjel menekültek. Ez volt minden. Idíg tárták fel budape­st egyik legnagyobb tömegsírját, am­elybe alig egy éve kétszáz heve­nyészve lepuskázott embert kapar­tak ki azon a hirhedtté vált téren, ezrel a jóravalóbb korszakban » ..világnak hírhedett zenészéről" kapta nevét. Alig egy esztendő telt el, de a gödör peremén reménykedve ret­tegő hozzátartozók kivételével a déli tér közönségében az egész mű­velet nem keltett nagyobb érdeklő­dést, mint amikor gázcserenedés nyomán a munkások feltúrják a földet. 5, ha a futólagos érdeklődő­vel közö­lék, hogy Itt tavalyi halot­takat exhumálnak, kuru­lban­'.t azzal ti .»!«.-,,••ii,'-.-*itMri vsjv kaiXnrty. I mert tovább, mint az ügyeivel,­ha­jaival elfoglalt laikus, akit nem túl­ságosan érdekel, ha a bogaras tudós ezeréves avarsírban kotorászik. Csakugyan, a kép, a romok kereté­ben megtévesztően hasonlított az archeológiai ásatáshoz, amely a ré­gésznek lehet fontos és tanulsá­gos — de kit érdekel, ami ezer éve, ami tavaly történt? Ízléstelen és erőszakos álszentes-k­edés lenne, ha most azt követel­ném, hogy Budapest népe hamis ünnepélyességgel vonuljon fel a Liszt Ferenc-térre és tisztelegjen így vezekeljen a förtelmes gödör előtt. A demokráciához nem illik a megrendezett, mesterkélt demon­stráció, s valósággal karikatúra­".Ámba menne, ha a Liszt Ferenc­téri sírhoz a pártok kivezényelnék a siratóasszonyokat, abban a való­ban jogos feltevésben, hogy a két­száz hulla között valószínűen a Függetlenségi Front minden árnya­latának vannak halottai. A de­mokrácia elsősorban őszinteség­e, » az őszinteség ellenkezője lenne, h* rákényszerítenének valami­fajta tettetett megrendülést erre * városra, amelyről a kora­tavaszi napsütésben és a szörnyű *»azt érző szélcsendben kínzó pon­tossági érzem, hogy e sír cííít se­hogysem­ képes önként megrendülni, * még csak megborzongani sem sa­ját tragédiájának és bűnének vissza­taszító dokumentumától Legyün­k "szinték, éppen ezért nem rázna 'neg bennünket igazában még az •^m, ha például to­po­gármester, vagy valamelyik más demokratikus áám­lás elmondaná a pödör előtt e gyikét a valóban magukkal ragadó szónoki műveknek, amelyekkel a hősöknek és a mártíroknak szokott hódolni. Aminthogy ez a kétszáz halott nem is mártír. Ezek az em­berek, akiket itt elkapartak, mindenáron, minden törvényes és törvénytelen eszközzel életben akar­tak maradni. Nem eszmékért, ha­nem javarészt közvetlen egyéni és Családi életcédokért éltek s a paj­d An sihederek, akik lepuskázták őket, még csak nem hs politikai el­lenfelükként vadásztak rájuk. Csak ötletszerűm, mert éppen arra jár­tak, leszedték őket a tsípesúekva], •nint a telegrafdrótról sz­ivi»rebb~nT ••tvbűket. Lelőtték ők«t, egyszerisen azért, mert Budapest minden terén és utcáján rendőrileg engedékezve volt az emberölés. Itt a Liszt Fe­renc-téren nem rezisztált senki s ez öregurak, asszonyok és gye­rekek szolgai gépiességgel is buk­fenceztek a hóba a golyótól, aho­gyan a vurstli célfigurája elvégzi szabályos rángását, ha a patron beletalál. A hősök és mártírok tud­valevően nem véletlen áldozatok. A hősök és mártírok azok, akik tud­ják, miért halnak meg és önként vál­lalják a halál kockázatát —, s raj­tuk kívül legfeljebb még azok, akik a kockázatvállalás ellenére szeren­csésen életben maradtak, s gyakori emlékünnepségek pódiumain és sűrű bankettek fehérasztalainál ele­ven központjai lehetnek az utókor hőskultuszának. Nem, nem sokallom a szép sza­vakat, s a hála kézzelfoghatóbb bi­zonyítékait sem, amelyekkel de­mokráciánk az ellenállás élő hőseit és életben maradt mártírjait jutal­mazza. Ám mégis úgy érzem, hogy a halottakkal szemben gyakran túlkövetelőek vagyunk s a már­tírium hősi körülményeit­ek bizo­nyítékait sokkal rigorózusabban kérjük számon­­­öl­őle, mint azok-UA, akik bátoriig,,*J vafc.y ?stv. -esésen megmenekültek és élnek. Nem reklamálok díszőrséges és gyász­kandelábereket a Liszt Ferenc-téri bűzhödt gödörnek, mert e gyáván és galádul lepuskázott s megálla­pított nevük ellenére is névte­len pestieknek valóban nem jár hősi temetés, de a túlságosan puritánul, túlságosan tárgyilagosan lebonyolított alkalmi közmunka, amivé az efajta tömegsírok fel­tárását és a holttestek eltakarítá­sát degradálták, akarva-akaratlanul mintha mégiscsak jelképes fityurá­lása lenne annak a vitathatatlan ténynek, hogy ezek az emberek egy gonosz korszak politikájának kö­vetkezményekénem­ haltak meg — s ami a legdöntőbb, csakugyan meghaltak, mialatt mások élnek. Ha passzív mártíriumukat sokan hősietlennek és különleges kul­tuszra méltatlannak is tartják, sze­rintem még az ellenállás leghősibb hősének sincs joga a filymiskodás­hoz azzal szemben, aki meghalt. Nem lehet csodálkozni tehát azon sem, hogy az utcákon és tereken eltemetett áldozatok hozzátartozóit fölöttébb kínosan érinti ez a politi­kai és hatósági hűvösség, s hogy sokan vannak, akik úgy érzik, hogy hivatalosan is lebecsülik azt a gyászt, amely a bestiális előzmé­nyek miatt érthetően sokkal érzé­kenyebb. Valóban, sok-sok ember gyá­szának negligálását bizonyítják azok a levelek is, amelyeket különösen az utóbbi hónapok­ban tömegesen küldenek szer­kesztőségünkbe s amelyek hol azt panaszolják, hogy a család nem kapta vissza azt a lakást, amelyből a családfőt valamelyik köztérre hurcolták, hogy kivégezzék, hogy a1 egyetlen túlélő nem kapta vissza azt az iparigazolttányt, ame­­lyet a fasiszták előbb elkoboz­.hh' kiirtották, hogy a fiú nem kapja vissza azt a néhányszáz négyszögöl földet, amelyen iv'.ixedektff az el­párosított apa kertészkedett. A le­velek egyértelműen azt tanúsítják, hogy többnyire annak van igaza, aki él: — a nyilasnak, aki beköltözött a meggyilkolt lakásába, a kijelölt­nek, aki bitorolta a kiirtott ipar­igazolványát­­ az igényjogosultnak, aki megkapta az elgázosított föld­ját. Egyre többen kóvályognak a városban és az országban, akiket nemcsak koldusbotra juttattak a fasiszták, de akiknek az élethez való jogukat azóta sem sikerült visszaszerezniük és lemészárolt csa­ládjuk haláláért nem kaptak még­csak vigasztaló, feled­etű, bátorító szavakat sem azoktól, akiktől szép illúzióik idején várták. Mondjuk meg, hogy ezrekben és ezrek­ben merül fel e napokban a kérdés: lehet-e továbbcepelni az Hetet ott, ah­ol az ember előbb hónapokon keresztül nem tudta, hogy amikor a város politikától, üzlettől ás inflációs örömöktől felkavart utcáin és közterein jár, nem az anyja vagy a gyereke sír­ján tapos-e? Lehet-e ismét letele­pedni ott, ahol a halálos áldozatok ellenére az otthont, a munkához való jogot és a kisemberi tulajdont még mindig vitássá teheti egy praksns, amely nemcsak a demokrácia szel­lemiével, de bizonyára a demokra­tikus pártok intencióival is ellen­tétes, ám számtalan esetben mégis könyörtelenül érvényesül? Nem érthető-e, hogy akik a pokol tornásából kerültek haza fal­vaikba és a kisvárosokba s né­hány hetes, vesezefutásszámba menő kísérletezés után, kénytelenek vol­tak a parázsló gyűlölet vagy a nyílt erőszakoskodás elől ismét megfutamodni, végkép elvesztet­t­ék a reményüket, hogy ezer eltép­l'.r'.e*!'i ••~'*'~fr.-, -'r^ly efelui • földhöz és ehhez a néphez köti őket. magyarként élhetnek továbbra is s más útjuk is van, mint az el­vándorlásé? Én tudom és hirdetem, hogy nem kell elvándorolni, hogy itt kell ma­radni s együtt dolgozni, küzdeni, csalódni, elbukni és újra feltápász­kodni azokkal, akik meg akarják teremteni a szabad és művelt orszá­got De vegyük tudomásul a hihe­tően hangzó statisztikai adatot is, hogy a magyar zsidóság hetvenkét és fél százaléka csakugyan el akar vándorolni ebből az országból. Ve­gyük tudomásul, hogy sokan van­nak, akik nem tudják kivárni, amíg a fasizmus bukását túlfél­­ ma is növekvő gyűlölet közönnyé vagy demokratikus testvériséggé szelídül. Hogy sokan vannak, akik egyszerűen nem tudnak feledni és nem tudnak megbocsátani s akik nem megtorlást akarnak, akiket a bűnösök megbüntetése nem en­gesztel ki: akik el akarnak menna­külni a tájaktól, az emberektől, el­szökni lidérces álmaik elöl, megsza­baldulni a kísértetektől. Ezek az emberek el akarnak menni és ért­­hető, hogy el akarnak menni. Kern azért, mert itt demokrácia van,­­­hiszen életük összeomlása a demo­krácia ellenségeinek bűne s a Liszt Ferenc-téri gödör is a demokrácia ellenségeinek bűnjele is sorsuk pok­lának legsötétebb mélységeiben is egyedüli halvány reménységük a de­mokrácia volt. Nem azért, mert a bá­nyákat, a nehézipari üzemeket álla­mosítják. — hiszen, ahogyan ezt a statisztika bizonyítja, jórészt nép­konyhába járó nincstelenek, — s a spekulánsaié is a paraziták atol, akik az utolsó pillanatig itt ma­radnak, amíg spekulálni is élőz­ködni lehet! Elsősorban azok akar­nak elmenni, akik dolgozni szeret­nének s úgy érzik, hogy munkájuk. S'.ven­yei a d­eurokitr..ji'.it;* és ilzemképességéhez hozzá tudnának járulni, sokaknak még mindig ille­téktelen térfoglalás. S az intellek­tuellek, akik úgy érzik, hogy nem tudják leküzdeni a bizalmatlansá­got és ellenszenvet, amely egy gyű­lölködő negyedszázad után még mindig védekezik a szellem, sőt az életmentő orvosság ellen is, ha ők közvetítik. Ezek részben gyászuk és sérelmeik miatt nem élhetnek itt tovább, részben az a meggyőződé­sük, hogy a magyarságnak irgal­matlan áldozataik ellenére sem kellenek, sőt talán akadályai is an­nak, hogy a magyar tömegek te­kintélyes része megbarátkozzék az élet, az állam és a gazdálko­dás új rendjével. Ezek el akarnak innen menni, — nos hát, engedjék el őket békében! Hadd menjenek máshova, s ha tudnak mássá tenni, szakadjanak el végkép vér­befulladt magyar ábrándjaiktól s gyalázatuk emlékeitől! Ha pedig nem tudnak,­­—­aminthogy több­nyire nem tudnak kiválni a népből, amelynek kulturális leszármazott­jai, akkor hadd engesztelődjenek ki a távolságtól, az időtől, a min­denütt kemény élet viszonylagos­ságaitól A válság szerencsésen megoldó­dott a parlamentben,­­ de ez a világ, amely majdnem minden problémánk és konfliktusunk mé­lyén pa parázslik, mindaddig fül­ledtre fűti légkörünket, amíg nyíl­tan szembe nem nézünk vele és nem kíséreljük meg őszintén meg­oldani. Nyugaton és keleten nyíl­tan nekiláttak, mert tudják, hogy a fasizmus egyik legfájdalma­sabb öröksége, amely annak elle­nére, hogy az európai zsidóság négyötöd része elpusztult s a túlélők politikai és gazdasági jelentősébe praktikusan elenyészett, súlyos pszichológiai megterhelése bonyo­dalmakkal teli korunknak. Nekünk sem szabad sokáig megkerülni a kér­dést. Aki el akar menni innen, azt engedjék el békében, menjen isteni hírével! S akik itt maradnak, higy­gyenek abban, hogy az egy nyelven beszélők a demokrácia testvérsé­gében d­elb­ailbb mégiscsak meg fogják érteni egymást s idővel talán majd tttreril felejteni is, felt M, Jko hagy,dk.... Ssekimm&h mktórum Valljuk be, hogy a sötét időkben valahogy másképpen képzeltük el a háborús bűnösök felelősségrevoná­sát, jó nagy megtorlás­t"­, mint ahogy az tényleg történt. Sztójayék él Szálasiék garázdálko­dásának apokaliptikus napjá­ban, amikor minden rendes ember Hete állandó veszélyben forgott, sokan gon­doltuk s ki is mondtuk: lehet, hogy mi nem éljük meg, de hogy ezek lógni fognak, az biztos. S most lóg­nak, vagy a kivégző osztag sortüzétől hullanak porba-De nem egészen úg­y, ahogy elgon­doltuk. Ünnepélyesebbnek, megreme­tebbnek képzeltük az aktust, a fele­lősségrevonást is, a megtorlást is. Hogy az egész nemzet lélegzetfojtva fégyeljen rá. Hogy ne csak a felelős­ségre vont bűnösök törjenek meg az igazság megmutatkozásakor, hanem a közöttünk élő és szükségszerűen kol­lektív felelőtlenséget élvező aktív és passzív segítőtársaik is. Hogy ismer­jék el végre eszmei és erkölcsi elté­velyedéseiket, érezzék át vétkességüket s e nagy khlarzisben álljon helyre a megsértett erkölcsi világrend. S eb­ben — nem­­ fizikai megtorlásban — kapják meg végre az elégtételt az életbenmaradt és elpusztult üldözöt­tek és küzdök, mindazok, akik tisz­tán láttak, akik mindvégig szembe­szálltak­­a gyűlölettel s az eltétetve­dettekkel , akiket ezért nemcsak ül­döztek és pusztítottak, hanem Is It néztek és kinevettek. A tárt ktztarzhból nem lett trnvstL A »qUsdgtma e perek kmés VrdritlS­dést keltve, inkább az igazságszolgál­tatási gépezet üzem­szerűségének je­gyében folytak, mint a nagy törté­nelmi igazságszolgáltatás lenyűgöző ünnepélyességével. A kivégzések is úgy­­szólván elvesznek a napi események sodrában, az infláció, a kalóriare­n­­szer, a kollektív bér­tárgy­alások s a politikai válság hírei között. Szociológusaink és lélekbúvár­aink bizonyára foglalkozni fognak majd , kérdéssel s megállapítják, miért így s miért nem elképzelésünk szerint ment végbe a felelősségrevonát s a megtor­lás műve. Hibák követtettek-e el, vagy szükségképpen nem lehetett máskép csinálni a dolgot. E kérdések eldöntése a későbbi tudományos analízis fel­adata. " Vigyázzunk azonban, hoggy kedvenc elképzelésünk meg nem valósulása ne homályosítsa el ítéletünket e perek tör­ténelmi és tömeglélektani jelentőségé­nek megítélésében. Ha későn kezdve is és vontatottan, nem is a legmat­isabb szellemi színvo­nalon lefolytatva, mégis befejeződtek vagy befejezésük felé közelednek a háborús bűnözök perei. Az elkövetett bűnök az utókor számára rögzítve vannak. A bűnös fejek lehullanak. Ecmik a másik után, a végzet kérlelhe­tetlen következetességével. Demokráciánk erőt mu­tat. S hogy nem csinál­­tam dolgot a feladatának elvégzéséből, r^attm « hétköznapok sodrában, tok más mun­kája m­ellett, különösebb megilletődés és erőfeszítés nélkül bonyolítja le. «( talán még Inkább demonstrálj ír«­]ét. As li f­urry.­rld­alát, hogy a há­borús bűnösök érdekében történt á­damtalan és erőszakos főpapi beavat­kozás vita helyett így kapta meg a vá­laszt. Híveinek, akiket a demokrácia ellen akart hangolni, lehetetlen észre nem venniök, hogy vezérük szavát úgyszólván észre te vitték. S Imridyék, Szálasiék kivégzésével, nemcsak az „éljen S válasz jelszó vált végleg anakronizmussá, hanem a bű­nös propagandával megrontott tömegek tok mai badar gondolata is. Hogy ve­zéreiket, minisztereiket én oly kímélet­lenül összezúzza a demokrácia igaz­ságszolggáltatásának könyörtelen mal­ma, mint az utoló keretlegényt, és sok mindent meg fog értetni velük, amit eddig nem értettek meg. A kemény népbírósági ítéletek az eddig közönyö­sök közül 1t­­okkal több lojálisan al­kalmazkodó hívet szereznek a demo­kráciának, min­t amennyi hálás k­ivet szerzett a politikai jogok nagylelkű­ ki­osztása. Az erősebb ritlengetapatnak is mindig több a:­­szinte híve. De nemcsak befelé emeli demokrá­ciánk tekintélyit a háborús bűnösök­kel való szabál'i .­zerű, de kihagyás nél­kül való és erélyes lezsámolás, hanem az Egyesült Nemzeteket tetető demo­kratikus hatalmak felé is. A földre­form, a gazdasági élet megindítása, a tiszta demokratikus választások, a Kossuth­-híd s a köztársaság l­ekiáltása után tús újabb, s ismét példaamiat a bizonyságtétel demokráciánk ereje ét érettségi mellett. Mindezekért — IMtbeH és tittöm­steril pátlátatnifi legyítvt — vdll­at­juk a Sztójap—Szétemt aktnxtAfrikvt m •haladás felé vizeté­tt útjelzőiként.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék