Haladás, 1946 (2. évfolyam, 1-50. szám)
1946-04-20 / 14. szám
írta: Lukács I.vala Április 16. Zenében talán jobban tudnám elzörögni, egy mély hegedűre hajtva fejem, igen, egy mély hegedűn, melynek húrjait nem vonó, hanem szívem dobbanása dirigálná. Színtelen szavakkal szinte lehetetlen kifejezni, amit érzek ma, április tizenhatodikán, évfordulóján Lukács Zsuzsi hősi halálának. Egy éve már, hogy nem él, egy éve már, hogy nem élek... Egy éve már, ha kék matrózblúzos, diáksapkás lányok kerülnek elém az utcán, kapualjakba menekülök, hogy tikoljam a könnyet, ami kibuggyan szememből. Zsuzsi is ilyen kék matrózblúzt és diáksapkát viselt, neki is könyvektől duzzadt aktatáska húzta le kissé jobb vállát, ő is kacagott az Utcán, ő is megállt pillanatokra antikváriusok és cukrászdák kirakatai előtt. Sladd dicsekedjem el vele, hogy a Mária Terézia-gimnázium egyik büszkesége volt, minden esztendőben vastag betűkkel nyomtatták nevét az értesítőbe, praedlara érett lett s arról álmodozott, hogy tanár lesz. Munkás Iett. A kőbányai úti Fa- és Székáru Gyárban — ahová a női munkatáborok elől rejtettem — cipelte a deszkákat, széklábakat, a tiszta kitűnő érettségijével, angol, francia, német nyelvtudásával szálkák szántottak sebet a tenyerén, derekát feltörte az asztallapok súlya, de vidáman, mosolyogva keverte a bűzös enyvet, a munkások rajongtak érte s ő azzal vigasztalta anyját: micsoda élmény számára ; gyár, csak határos lehet, ha az egyetem elött egy évet ott tölt. Komolykodva magyarázta anyjának, hogy törvényt szeretne hozni: minden tizelemi munkás legalább egy évet gyárban töltsön, tanulja meg becsülni a munkát és a munkást, Zsuzsi nem került az egyetemre. Bergen-Belsenbe került édesanyjával és velem együtt... A deportációslágert fenyőerdő szegélyezte. Egész életemre meggyűlöltem a fenyőt. Gyűlöltem minden egyes fát külön-külön, ahogy álltak katonás torokban, egyforma távolságban egymástól konokul és mereven, mint az SS-örök a drótkerítés mentén. Német fa — mondtam Zsuzsinak, de ő örülni tudott a fenyők zöldjének, míg a krematórium kéménye fölett szálló varjúi röptében is gyönyörködött. Nézd apu,nadárt — mutatott a varjú után és mosolyogni tudott a belseni télben. Ilyen örömöket kapott csak az éntettől, mindössze ennyit: a belseni fenyők színét és a varjú röpülését. A tengert nem látta meg soha, se fjordokat, se hegyeket, mert túl fiatal volt, amikor még utazni lehetett, s mire felcseperedett, már nem lehetett. Egyetlen külföldi útjára hetvenedmagával indult csendőrkísérettel, vagonban. Tavaly, április elején újra vagonba raktak bennünket. Közeledtek Bergen-Belsen felé az amerikai csapatok. Gyorsan, kapkodva, csaknem rejtve ütve hajtottak ki bennünket a németek az állomásra, s indítottak útunk Theresienstaat felé, llogy ne kerülhessünk az amerikaiak kezébe... Nem tudtunk semmi bizonyosat, de sejtettünk valamit. A vagonok ajtaját most nem zárták le. Ki lehetett ülni a lépcsőkre, lógott a lábunk a kerekek felett s belebámultunk a német tavaszba. Apró sárga, fehér, lila virágokat láttunk a töltés mentén s a a friss ,zöldbe borult mezőn bandukoló szökött francia munkások egy reggeliízt kiálltták a vonat felé: a németek elvesztették a háborút! Hallod apu? súgta Zsuzsi a fülembe, halkan, csöndesen, mert már elszoktunk attól, hogy hangosan merészeljünk beszélni. A szabadság elé szaladt velünk a vonat. A vonat megállt, egy kis német állomás, Zernitz előtt. És megszólaltak a gépfegyverek. Feleségem szívén szaladt át az első golyó, aztán Zsuzsi mellét tépte fel egy másik. Nekem a jobb kezemet ütötte át. Elvesztettem a az eszméletemet. Mikor magamhoz tértem, már újra indult a vonat, ahová feldobtak, mint egy zsákot. A vágón nyitott ajtaján át láttam még Zsuzsit a sínek mellett, ahogy feküdt, a golyó egészen feltépte a mellét, a szívét láttam Zsuzsinak. A szívét, mely még nem ismerte a szerelmet. Nem volt még ideje a szerelemre, fiúismerősese volt, mert mindig csak tanult, tanult, készült az egyetemre, az életre készült, s most ott feküdt a sínek mellett holtan, láttam a meztelen szívét, a nyitott szemét láttam és a szemében a kérdést: miért? Miért kellett meghalnia tizenkilenc éves korában? Egyedül, rettenetes árván kerültem Most könnyekből és szavakból próbálok itt síremléket álani ezen az évfordulón Zsuzsinak. Márványból nem tudok neki sírkövet emelni, nem tudom hol temették el, micsoda tömegsírban Németországban. "Uhui Zornils környékén A náci világnak vége. Letiporták és legyőzték őket, de eredményeik egy része itt maradt. Nemcsak a lelkekben, hanem más, a földön talán még soha elő nem fordult jelenségekben is. Arról van szó, hogy egy észak-német eldugott tanyán néhány száz párhónapostól egyévesig árnyalódó korú kisbabát találtak, öt ápolónő felügyelete alatt. Az ápolónők — SS-nek természetesen — semmiféle felvilágosítással nem akartak vagy talán nem is tudtak szolgálni a gyermekek szüleire nézve. Elmesélték, hogy ezeket a gyermekeket alig pár napos korukban szakszerűen vattába és vászonba burkolva katonák hozták a menhelynek berendezett tanyára és az volt az utasítás, hogy jól kell bánni velük. A szakszerű bánásmódban nem is volt hiány, az ellátást is pontosan megkapták. Időnként megjelent egy magasrangú katonaorvos, megvizsgálta a gyermekeket, különböző méréseket végzett rajtuk és átnézte a fejlődésükről vezetett naplót. Az ápolónők nem kérdezhették, hogy milyen célból történik mindez és helyükön maradtak akkor is, amikor beszüntették az élelmiszerszállítmányokat, megszűntek a látogatások , amikor Hitler birodalma felbomlott. Az amerikaiak rátaláltak az elrejtett tanyára, benne a menhelyre, a menhelyen az üresszemü gyermekekre. Micsoda gyerekek ezek — töprengtek az amerikaiak, de nem tudtak önmaguknak választ adni. Deportáltak gyermeket? De hiszen azok számára Hitlerék lényegesen egyszerűbb módszereket találtak. A koruk is olyan alacsony volt, hogy nem lehettek elhurcolt anyák gyermekei, hiszen abban az időben nem szülhetett már egyetlen elhurcolt anya sem: az utolsó deportálás (a magyar), már régen befejeződött. Az amerikaiak gondjaikba vették a rejtélyes gyermekfarm lakóit és megindult a kutatás, kik ezek az egy évet sem elért gyermekek? A dachaui táborban rátaláltak egy lengyel szerzetes-orvosra, Dr. Michalowskyra, aki sok mindent, többek között azt is tudta, hogyan jöttek a világra a német tanya gyermekei. Jelentéséből és ennek nyomán megindult nyomozásból Klans Heinz Evers-i történet alakul ki. A DIOMONKULUS RÉMREGÉNYE Dr. Michalowsky elmondotta, hogy a saját szemével látta a lábuknál fogva trapézszerű készülékre akasztott szláv, francia és zsidó szűzeket , akiket azért helyeztek ebbe a pozitúrába, mert állítólag ez felelt meg legjobban a mesterséges megtermékenyítések,sérüs céljának. A műveletre csak szűzeket használtak — azokat a deportált táborokból szedték össze, egészségi és esztétikai szempontok szerint. Néhány hónappal ezelőtt a magyar lapokban is jelent meg ilyenfajta hirdetés: Ki tud tizenhat éves Matd'i lányomról, aki Auschtuitzból a «Szép-kezű is szép-szemű» századdal indítottak útnak? Most már tudjuk, hogy milyen célt szolgált az a század, amelybe a kéz nemes formája és a szem szépsége szerint válogatták össze a deportáltakat Mikelinsky jelentésének időközben hiteles alátámasztása támadtar. Schilling, magasrangú SS-orvos is kinyitotta a száját, ő volt az, aki a misztikus megtermékenyítési operációk nagy részét végezte, mégpedig olymódon, hogy a férfi termőanyagot frontkatonáktól vették, termőtalajnak pedig húsz éven aluli deportált lányokat választottak ki. A lányok egy része belepusztult a szülésbe, másik része a terhesség alatti tudományos vizsgálatokba — vallotta Schilling dr.—, de hogy a gyermekekkel mi történt, azt nem tudja, az más kollegára tartozik. Hogy név szerint kire, azt sem tudja. Mi azonban tudjuk most már, honnan származnak az eldugott tanya csendes, üresszemű kisgyermekei. Hans Heinz Evers népe hozta létre ezeket a Homunkulusokat, akiket keresztrefeszített szüzek fogadtak méhükbe és szűzen viselték szívük alatt. A kisfiút, akit soha sem szülhettek meg, ez az ellenséges motorizált kis embrió szorította ki, akinek az apjára az anya még gondolni sem tudott, mert csak injekciós tű formájában találkozott a Férfival. Többszáz nő szülte meg szűzen gyermekét Dachauban és Auschwitzban és tűnt el utána nyomtalanul a gázban, a kemencékben, egyedül a sátán tudja, hol és milyen módon. A gyermekek élnek, amerikai katonák csokoládés tejenés grape fruit levén nevelik őket. Vájjon felnőnek-e? Fodor Ágnes résnek. Szobor csakugyan sok lett volna, az emléktábla többnyire banális és művészietlen és patetikus szövege ritkán fejezi ki azt, aminek emlékét meg akarja őrizni. A rózsalugassal körülvett kávéházi terrasz valóban azt mondja el a halottakról az utókornak, ami a valóság volt. .A kávéházi terrasz helyén polgárok haltak meg — meséli majd ez a nagyonpesti emlékmű —a polgárok, akikben nem volt semmi hősiesség, akik nem akartak mást, mint dolgozni és megélni. Az igazságtalanságok ellen az utolsó pillanatig csak joggal és a törvénnyel és nem fegyverrel akartak védekezni. — Egyetlen harciasságuk volt: minden nap egy félórát a kávéházi törzsasztalnál békességben békétlenkedni egy csésze feketekávé mellett. Ennek ellenére egy gyalázatos kor 1945 januárjában a szenvedés passzív politikai hőseivé is mártíraivá avatta őket. Mi a tanulság: most is itt ülnének, ha meg nem halnak .. A rózsafákban megtestesült emlékmű eredeti és nagyon pesti ötlet. Sajátos pesti bizarrság és gyengédség nyilatkozik meg benne, amelyért ennek a városnak még ma sem kell szégyelnie magát. HOMUNKULUS atyja: EGY GÖREB anyja: SZÉPKEZŰ SZÉPSZEM Rózsafa nyílik a sírjuk előtt Aa Halidása néhány hét előtthetőségétől, mert csakugyan megtalálta számolt a Liszt Ferenc-tén zsidó ex- fa legstílszerűbb módját a megemlékbumálásról. Többek között azt nehezményeztük, hogy a demokrácia hatóságai még jelképesen sem vesznek tudomást erről a tragikus aktusról. Kern holmi hivatalos ünnepséget reklamáltunk, disszónokokkal és közpénzen vásárolt drága koszorúkkal, hanem csak valami jeladást, hogy a főváros vezetői osztoznak a polgárok gyászában, akik mégiscsak Budapest mártíriumának vértanúi. A cikk udvarias figyelmeztetésére nem válaszolt senki és mi azt hittük, hogy ugyanarra a sorsra jutott, amelyre (sajnos), még ma is nagyon sok f okvetetlenkedésünk. Tudomásul vettük, hogy a főváros vezetői hasonló ügyekben nem érzik szükségét az intézkedésnek. * Ezen a gyönyörű koratavaszi délelőttön hosszú idő után először vetődtem a Liszt Ferenc tér környékére az exhumálás óta. Elkerülhetetlen dolgom akadt a Zeneakadémián s a napsütéstől és a Moszkvából érkező optimista jelentésektől felvidult utcán, az Andrássy út sarkán letértem a térre. A gödröket természetesen azóta már régen betemették, ahol három hét előtt aéber jelenetek játszódtak le: most tarka kávéházi kert figyelmeztet arra, hogy az élet megy tovább... A kávéházi kert talajára ismét ráhúzták az aszfaltburkolatot, azt a bizonyos pesti őstalajt, amelyet a múltban anynyit kárhoztattak és gúnyoltak és amelyből (állítólag) ennek a városnak erkölcse, ízlése, irodalma, sőt emberfajtája úgy nőtt ki, mint a paraszté a fekete földből. Ebbe az aszfaltba, megfelelő nagy- sírság fiyula a jövendő legújabb szálágú réseken keresztül, a szobor körül mában. Háy Gyula megoldása, mély friss rózsatöveket ültettek, ami kétségtelenül meglepő, mert a kávéházi kert hagyományos pesti flórája az örökzöld fügy az oleander. Rózsa nőtt ki tehát az aszfaltból rózsabokor fog májusban virágzani a kávéházban, aJapán kertjében. Az öreg pincér nem is lepődik meg, hogy érdeklődöm a különlegesség után, mert a rózsabokor a kávéházban valóban rendellenesség. A főváros kertészetétől jöttek ki — mondja a pincér — és körülültették a teret rózsatövei. Mi öntözzük és vigyázunk, hogy ne essék bántódásuk szerint minden munkaadó a munkabéren keresztül bizonyos mennyiségű bént ad alkalmazottainak, melyen a dolgozó a mai magyar élet mostoha gyermekét, a könyvet tudja megvásárolni, nem terheli túl gazdasági életünket és mégis előbbre viszi társadalmunkat a művelődés útján. A Haladás többizben foglalkozott már a magyar író és a magyar olvasó helyzetével és ha nem is ilyen konkrét formában, mint Háy Gyula, de célzást tett rá, hogy a társadalom végre masa vegye kezébe műveletlensége orvoslásának, szellemi életünk tespedésének A vendégek először csodálkoztak, mert kérdését. Örömmel üdvözöljük tehát régebben megszokták, hogy a kávéházi kert hordóban szokott lenni általában. De mióta megtudták, hogy a boldogultak emlékére ülötték ide a rózsát, nagyon meghatódtak. Sokan vannak, s országon megtalálja a maga éltető tankik nem is szeretnek odaülni. Most saját, az olvasóközönséget, még nincs virág a töveken, de ha majd ' tele lesznek rózsával — talán a ven-3 «kuiturkaória» bevezetésének javaslatát, reméljük, hogy minél előbb valóra válik és a magyar író nemcsak külföldön, hanem elsősorban Magyardögek is elfelejtik ... Igen, elfelejteni. Ez lenne a legjobb. És utólag bocsánatot kell kérnünk a főváros vezé-I Gállai Ágnes MIRT CSILLAR. OS IZ- filk, SŐT OLCSÓ IS. HIRT CSV. CSILLÁR! HALADÁS Hiába menekül, hiába bujkál a bolha, a tetű, a szoloska, az ÖLTOX rovarirtó megtalálja. Kapható minden festéküzletben. Gyártja: Olympia Vegyi üzem. VIL. , Klancál u. 20. Telefon: 423—774. Erzsébet körúti kétszobás, irodának v. műhelynek is alkalmas lakásomat elcserélném hasonlóra pesti oldalon. Fi Ép ablakok jeligére a kiadóba. tt atadás- KULTÚRKALÓRIÁRÓL Meghívó a f. hó 27-én, szombaton délután 5 órakor megtartandó értekezletre. Tárgy: A béke gazdasággi előkészítése. Előadó: Lón Aladár. Hozzászólnék: Fenyő Miksa, Kun Zsigmond, Vámos Jenő és Varannai Aurél. Vendégeket is szívesen lát a Magyar Radikális Párt elnöksége HÚSVÉT Az idén ugyanakkor, amikor húsvét van a keresztény világban, a zsidóknál beáll a kovásztalan kenyér ünnepe — emléke a pusztában való tévelygésnek, a nagy vándorlásnak, amikor minden fizikai törvény ellenére a Nap sütött kivételes kegyelemből Jehova népének kenyeret. Ezt a pár ünnepnapot azoktól az évektől fogva, amikor elvesztettem legényéletemet, rendszerint XVeisz József Lipót miskolci igazgató-tanító házában töltöttem. A feleségem apja volt ez az öregember, akinek forró, szeme volt, kis háza Miskolcon, hat gyereke és édes, okos, világi felesége, az anyósom. Milyen szövevénye a véletlennek kellett ahhoz, hogy Bródy Sándor hitetlen magyar író (jelenleg budapesti utcatulajdonos) tekergő, haszontalan fia elvegyen feleségül egy miskolci zsidótanító lányt, nem tudom. Lehet, hogy egyszer, amikor kimentem a dohányutcai szállodából, bal helyett jobbra mentem és ennek a következménye volt az de lehet az is, hogy mindez előre meg volt írva a csillagban, amely épúgy lehet ötszögű, mint gömbölyű — mit tudom én? Amit megbízhatóan, igazolhatóan tudok, az nagyon kevés. Ez: két évvel ezelőtt, nem sokkal húsvét zsidó ünnepe után az öregembert, akiből az asszonyom ered, vonatra tették a kékszemű édes feleségével együtt, hogy elégessék és füstre tegyék — olyan társaságban, amely nem válik szégyenére egyetlen zsidó tanítónak sem. Ott volt a Goldberger, aki híres selymeket talált ki, ott volt doktor Pollatschek, aki számos gégéket orvosolt ezen a magyar országon — ott voltak majdnem az összes rabbik, elöljárók, hitközségi elnökök, mindenki, aki felnőtt létére hitt abban, amit Weitz tanító (keresztnevén József és Lipót) ötven éven át tanított a gyerekeknek: hit, erkölcs, igazság. Hogy terfedett a hitben, erkölcsben és igazságban, az nem az ő tévedése. Egységes tévedése ez minden naiv embernek, aki azt hitte, hogy az embereken segíteni lehet, hogy a világ csak szerencsétlen, de nem menthetetlen és hogy a jót úgy szét iehet választani a rossztól, mint fjjjst csempészt a követségi tanácsostól. Most már mindegy: az öreg ember füstbe ment, én nem tudom megtanulni a húsvéti ima héber szavait, az ünnepből csupán csak a gombóc érdekel — és a feleségem is csak akkor sir, amikor azt hiszi, hogy én már mélyen alszom a szomszéd ágyon, párnám alatt az összes statisztikákkal, vitairatokkal és dokumentumokkal, amelyek beigazolják, hog minden tévedés volt, hogy kizárólag a németek a bűnösük és hogy tulajdonképpen nem történt semmi sem ... Semmi sem, legfeljebb a füstben, a koromban, a földet körülvevő szennyben több van egy paránnyal: ey fekete és egy kék szempár maradék salakjával , amely elindult Miskolcról és megérkezett az égbe, amit nem hiszek, amit utálok és amit kinevetek. Bródy István 9 Blau Miksa fogadóirodája Rákóczi.it 88. Telefon: 255— Ma. Aprilis 21,22,25-én Vi 3-kor e e t fUGETO VIDÉKI KERESKEDŐK! NERSZÖVETKEZETEK! UTÁNVÉTTEL ISMÉT SZÁLLÍT PAPÍRSZÜNYEGET, FALVÉDŐT, ALLVAN PAPÍRT, levélpapírokat, CIGARETTAPAPÍRT és mindennemi PAPÍRÁRUT GYÖRGY IMRE, Deák Ferenc u. 15. Telefon: 380-515 Dús választék. Pénztávirati átutalása esetén nagy árengedmény i AI A im iopiMijElja, iifiLfiunj jif'supiszswM