Haladás, 1947 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1947-01-09 / 2. szám

2 Sqife&sife — fc&ranhit ftlak­ulja­nak is a dolgok — veszedelmes politikai fejlődés kiindulási pontjaivá válhatnak. De rendkí­vül alkalmasak arra, hogy — amint már mondottuk­­— Ma­gyarország szándékait ismét vi­tássá tegyék a világközvélem­ény előtt s azok, akiknek közvetlenül a­­békeokmányok aláírása előtt, érdekük lehet, hogy nálunk a demokráciát és békeakaratot egy kisebbség erőszakolt politi­kai kísérletévé degradálják, a nagy nemzetekkel könnyebben •elhitessék, hogy a magyarság többsége a Dálnoki Veres* Lajo­sok mögött sorakozik! Ezért, a legfőkép ezért nem tudom le­kicsinyelni ezt az összeesküvést, mert már van vesztenivalónk. Mert két év alatt mégis csak el­­jutottunk valahová külpolitikai­­lag, bel­politikailag és gazdasági­­lagi Mert a munkásság, a polgár­ság és a parasztság mégiscsak végzett itt valamit, mialatt ez a léhűtő társaság a munka, a sza­badság és a béke ellen kompi­lált. . De úgy kell nekünk, úgy kell a demokráciának, amely két év óta gyengéden bűvöli a megtért bűnöst, aki a markába nevet, amely hagyja m­agát gúnyolni, lekicsinyelni s gyűlölni ellensé­gei­vet, sőt tűri, hogy hovatovább már a kor divatja a demokrá­cia gyűlölete,, a rendes és a finom emberek megkülönböz­tető jel­e úgy kell neki, hogy nemcsak gyűlölni hagyja magát, de tűri, hogy az ellenségei kér­jék számon a demokrácia teljes­ségét, s azok bírálják felül a demokratikus kormányzat tény­kedéseit, akik a múltban a bírá­lat puszta jogát is kétségbevon­ták, a mint a pályája alkonyán falusi házába megtért prosti­tuált, aki gonoszul állandóan ku­kucskál, hogy nem lépnek-e félre a fiatal lányok templom után, úgy leselkednek a demo­krácia ballépéseire! Nemrég mertem emlegetni az erkölcsi szemétdombot, amely az ezer­éves magyar politikai és társa­dalmi rend összeomlása után ittmaradt. Meglepő módon na­gyon nyeglén és keményen uta­sítottak rendre, mert arra bátor­kodtam célozni, hogy főuraink birtokait jórészt mindenfajta hatalomnak és uralkodóháznak való árulásaikért kapták, s hogy a konfidens Kecskeméthy Aurél jelentéseiben szereplő hazaárulók és besúgók névsora hogyan tá­masztja alá Tompa Mihály hí­res verssorát: ,Apát fiú, testvér testvér elad". De úgy kell a de­mokráciának, amely odáig hagyta fajulni a dolgokat, hogy ma már tulajdonképpen csak a demokratikus politika hibáit, közigazgatási kisiklását s a mai korrupciót, becsmérelni igazi de­mokrácia, de a tegnap bűneiről a megbékélést és harmóniát za­varó hazafiatlan okvetetlenke­dés! Ügy kell a demokráciának, amelyben két év múlva már mentegetődzni kell, ha valaki szembeszáll a hazug, hep­ciás és önimádó történelem­szemlélettel, amely a Dálnoki Veress Lajosok konspirációjá­nak szellemi és erkölcsi forrása. De úgy kell annak a polgár­nak is, aki e konspiráció után még mindig azt hiszi, hogy jobb­felé van valami keresnivalója. Értelmes polggár természetesen már Bethlen alatt vagy a fasiz­mus alatt, de legalábbis a fasiszta­ háború után tisztában volt vele, hogy a polgárság számára jobb­felé mindenfajta szövetkezés, barátkozás, támaszkodás végze­tes. De Polgárok közt is vannak buták, kalandorok és sznobok. Polgárok között is akadnak akt és nem értik, vagy nem akar­ják megérteni, hogy egy ország­ban, amely nemzeti vagyonának nagy részét elvesztette s amely­ben milliós tömegek élnek kol­dussorsban, nem lehet ragasz­kodni a régi életszínvonalhoz! S akadnak olyanok is, akiknek vagyonuk és megélhetésük még csak nem is forog ve­szélyben, de attól való félel­mükben, hogy előbb-utóbb ve­szélyben foroghat, máris a jobboldalhoz törleszkednek! S a polgárok közt­­ vannak, akik — még ha nem is követtek el soha semmiféle illegalitást , polgári sérelmet látnak a siker megbüntetésében vagy a demo­krácia anarchiává való fajulását látják abban, hogy a munkás, aki­ dolgozik és szeretne egyszer egy nap jóllakni s legalább télvíz idején felöltözködni, kimegy az utcára, hogy ezt hangosan a kormány és a társadalom tudo­mására hozza! S polgárok közt is vannak, akik a reakciótól címet és rangot kaptak s talán jobban fáj nekik, hogy a demo­krácia leamputálta, mint a honfoglalók ükunokáinak. * Hát csak tessék, uram, itt van mindennek az ellenkezője! Tes­sék csak elolvasni ezt az 1. szá­m­i FA. Főp. hadparancsot, ezt a kietlen, kevély, horthy-kincs­tári eráris stílust. Nos, még mindig nem hallják az urak, hogy a S. A. S. behívó szárnya suhog a levegőben? Mi is polgárok vagyunk és mi is szeretnénk visszaszerezni minél ifibbet a polgári életszínvonal­ból — de kérdezzük: a demo­krácia csökkentett polgári élet­színvonala már csakugyan olyan elviselhetetlen, hogy visszakí­vánjuk a gödöllői, szentendrei, egykátai és ukrajnai ,"kérle­tek" fejadagját és kényelmét? Mi sem lelkesedünk azért, ha a politika kénytelen-kelletlen az utcát is mozgósítja, de ezek a mégis csak ismerős, áttekinthető szándékú s főleg fegyvertelen munkástöm­egek máris annyira idegesítik az urakat, hogy a Bocskay-sapkás turulistákat vagy a Hunyadi páncélosokat, vagy talán magukat az Árpád­sávos embervadászokat kíván­ják vissza? Lehet választani, polgártár­saim! Vagy megkíséreljük, hogy polgári életformánkat, szellemi értékeinket és gazdasági és szo­ciális létjogosultságunkat együtt védjük most a munkássággal, a parasztsággal és az értelmiség­gel — vagy pedig: tessék csak szövetkezni a Fö. Fe.-vel és a titkos társaságokkal, amelyek huszonhat éven keresztül azt készítették elő a föld alatt, amit 190 március 19-től 1945 feb­ruár 13-ig végre végrehajtottak. Ma még inkább, mint eddig, hirdetjük, hogy az ellenség ak­kor is jobbfelé van, ha az ellene való védekezésért balfelé kell áldozatokat hozni! S ennek az idióta­ összeesküvésnek leleple­zése után még fontosabb felada­tunknak tartjuk, hogy sürges­sük a polgárság együttműködé­sét a baloldallal oly módon, h°gy a polgár polgár maradhas­son, de polgárként is elsősorban a demokráciát erősítse. Aki elég értelmes ahhoz, hogy legalább a saját kárán tanulni tud, s akiben van életösztön, az bizonyosan velünk tart. Akinek nem kell, ám tessék! Demokrá­cia van, szabad a választás, sza­bad a másik vonal is! Lehet urak folyvást beszállni, Gödöllő, Szent­endre, Jászberény és Nagykáta felé! A menetrend további állo­másaira álmaikban talán még azok is emlékeznek, akik ébren mintha már kezdenék elfelej­teni ... A tszpaamt jubileumi számában ilyen cím alatt — Fasizmus és re­akció — Faragó László tollából cikk jelent meg, melynek okfejtése különös figyelmet érdemel — ellent­mondást, helyeslést, elemzést — és pedig elsősorban azok részéről, kik a­ ő pártjában vagy a testvérpárt­ban, esetleg a kisgazdapártban, ve­zéri pozíciókban az ország sorsa irányításának illúziójában élnek. Nem így történt és Faragó László­val az esett meg, amit cikkében már előre nem minden Rezignáció nélkül állapít meg, mondván: „e sorok írója megszokta már, hogy óvásait és " figyelmeztetéseit kéz­legyintéssel intézik el». Ez történt vele, vagy még ennél is rosszabb, mert íme, olyasvalaki foglalkozik cikkének meglepő fejtegetéseivel, aki ma a legjobb esetben outsider s nemcsak hogy a hatalommal nin­csenek kapcsolatai (amit persze saj­nál, mert aki püspökséget kíván, jó dolgot kíván), hanem akinek önkénytelen passzivitása mögött el­vetélt tüntetések, tiltakozások s hasonló non-coronat-dolgok húzód­nak meg, melyeket egy-egy köny­nyelműbb, kellően ki nem számított mozdulata el is árulna a Szent Her­mandadnak, ha ennek különb gond­jai nem volnának ennél. («A gya­nakvás a köztársasági erények leg­szebbike.*) »Aki kíméli magát, annak ön­maga előtt is gyanúsnak kell len­nie" — vallja Goethe Egmontja, el kell mondanom véleményemet Faragó László tételéről abban a re­ményben, hogy egy Mars-lakónak ilyetén megszólalása talán a földi hatalmakat is arra bírja, hogy a maguk sokkal illetékesebb vélemé­nyét, esetleg szándékukat, akara­tukat, erről megfogalmazzák és — történtek már ilyen csodák — tör­vényerőre emeljék. Amit a Haladás megkönnyíthetne azzal, hogy el­küldi holyzájuk egyik Intelligens munkatársát s megkérdi tőlük: mi a véleményük Fara­gó László téte­léről? Melyet én abban foglalnék össze: fejezzük be a forradalmat! Távol áll telemni, hogy bárkit is, aki nem olvasta Faragó kitűnően megírt cikkét, félrevezetni próbál­ják: cikkében egy szó sincs arról, hogy forradalomban élünk s hogy ennek aktáit most már sürgősen le kell zárnunk. Ez pusztán a Mars­lakónak vágyálma, aki esküszik rá, hogy itt minden jóra fordulhat: emberek számára hajlékok épülhet­nek, egészséges nők egészséges gye­rekeket szülhetnek, a dolgozók ter­hei megenyhülhetnek, kultúrélveze­teik (jó dohány, jó falat, jó könyv) megnövekedhetnek, ha a pártok a mindenki-mindenki-ellen-küzdelmet abbahagyják s a parlamentáris al­kotmány alapjaira helyezkednek. (Szándékosan mondom pártok és nem emberek —­ mert senatori boni viri senatus autem bestia —, a szenátorok derék jó emberek, de a szenátus az az igazi bestia.) Hát persze, ez kissé naivnak, majdnem karácsony­ ízűnek hangzik, de hát nem is olyan régen tanúi voltunk ilyen, sőt ennél ilyenebb csodának., New Yorkban történt, hogy a világ hatalmasai áthalva felelősségük tu­datától és a béke vágyától, úgy­szólván huszonnégy óra alatt egyez­tek meg kérdésekben s tettek félre ellentéteket, melyekről még az előző nap a világ kispolgárai (s mindenki kispolgár s különösen azok, kik ezt a rangot oly szíve­sen osztogatják), szentül hitték, hogy áthid*!bíd!rt í rnak. Miért ne tudnák a magyar glóbusz hatalma­sai ugyanezt a csodát megművelni! Faragó László az utat próbálja traszírozni, mélyen haladva, e cso­dához elérkezhetünk. Ahogy eddig csinálták a pártok — elsősorban a munkáspártok —, nem helyesen csinálták: nem tettek különbséget a két forgalom: fasizmus és reakció között — «pardont adtak a fasiszták­nak, kisnyilasoknak és nép­költő­nek», akik «ütnek és harapnak é s igazán halálos vétkeket követtek el, ellenben üldözik a reakciót, mely morog, agitál, fúr-farag, de végül is bocsánatos bűnökben bű­nös. «Fasizmus és reakció közül» — mondja Faragó László — «az előbbi életveszélyesebb. A reakció­val lehet — civilizált politikai for­mák között — harcolni. A fasiz­must csak kiirtani lehet, mert kü­lönben bennünket irt ki.­ c­ivilizált politikai formák kö­zött harcolni­ — nem hiszem, hogy rosszul értelmezem Faragó mondá­sát, ha ezt így egészítem ki: el le­het őket fogadni a parlamentáris élet tényezőjének; lehet velük vitat­kozni; érdemes őket kapacitálni; a kisebbségi törekvések respektálásá­ban nekik engedményeket tenni s ha többségre tesznek szart (ezen a ponton súlyosbodik a probléma), lehet velük együ­tt kormányozni, vagy esetleg egy céltudatos, erélyes ellenzéki politikát törekvéseikkel szembeállítani. S mindezt a tör­vényhozásban, a megyeházán, a vá­rosházán, a magyar demokrácia közjoga által megírt keretekben s kirekesztve a kapacitálásnak for­radalmi eszközeit, a kapára-kaszára, munkásökölre, munkásperölyre való fenyegető hivatkozást. Hát persze, a legelső kérdés, mely a reakció rehabilitálásáról, vagy mondjuk amnesztiájáról való döntés előtt lelkiismeretes kivizs­gálásra vár, hogy tulajdonképpen mi is az a reakció? Egy kitűnő publicista, aki a legtekintélyesebb párt igen tekintélyes vezető em­bere, azt vallotta, hogy akik a de­mokratikus fejlődés menete közben «nem bírják az iramot», akiken «az események túlmennek», akik Dantonnal tartanak, mikor Robes­pierre-é a hatalom, azok reakció­sok. Ami körülbelül azt jelenti, hogy mindenki, aki az iramban nem éppen haladást lát, hanem lejtőn való lecsúszást, aki­­lemarad az átalakulás szekeréről, mert száz kérdőjele van egynémely át­alakulás üdvössége tekintetében, aki a tegnap politikájával ugyan szö­gesen szembeállt, de akivel — ép­pen mert tapasztalatokon, tanul­mányokon, lelkiismeretes mérlege­lésen alapuló pozícióját nem vál­toztatta — szögesen szemben áll a ma politikája, azok mind a reak­ció szekerét tolják. Egyébként fe­lesleges, hogy mi próbáljuk megha­tározni a reakció fogalmát, bízzuk ezt Faragó Lászlóra, mert végül is ő a legilletékesebb annak megálla­pítására, hogy melyik is az a reakció, melynek ő polgárjogot haj­landó adni, hogy vele civilizált po­litikai formák mellett megbirkóz­zon, esetleg megegyezzen. Faragó szerint: a reakció­­a tőke, a feu­dum és az őt kiszolgáló ipari és közigazgatási kapitányok támadó­védekező frontja a feltörekvő pro­letariátus, a progresszív értelmiség, a szellemi új kt­ akurás, az osztá­lyok új rendja ellen.» Folytatom a magam nyelvén: A reakció­ az el­len a mélyreható szociális átalaku­lás ellen ágál, melyen az ország az orosz felszabadulás óta keresz­tülment, ennek döntéseit revideálni, a maga raison d'être-jét igazolni, politikai pozíciójának egyik-másik szegmentumát visszaszerezni igyek­szik. Ha ezt összeesküvésekkel, vér­szövetségekkel, földalatti szervez­kedéssel, sorszámozott parancsok­kal, kode-okkal, bajusz- és haris­nyaviselettel próbálja elérni, akkor ezt nyilvánvalóan vagy náci-nyilas pályájának folytatásakép cselekszi, vagy — amennyiben a múltban nem volt náci, nem volt nyilas — az uralkod­ó r­­rk­ák Intolem­­­iája által szoríttatik a fasizmus felé — és ez az, amit Faragó László — is­mervén jelentőségüket egy konzer­vatív, sőt reakciós hajlandóságú őr­szóban — békítő kezdeményezésé­vel megelőzni óhajtana. Mi az a politika, melynek esz­méit egy ilyen reakciós politikus, akit a munkáspártok erejük tuda­tában és a demokrácia parancsai­nak respektálásában tárgyalófél­ként elismernek, zászlajára írhat? Mondhatja azt, hogy vissza a föld­­­birtokreform? Elképzelhető, hogy akár egyetlen ember is ezzel a programmal a képviselőházba jus­son? Hirdetheti a faji törvények nemzetfenntartó erejét? Törekedhet a választójog olyatén megváltozta­tására, mely a munkáspártokat le­hetőségeikben megcsorblja? Hir­detheti komoly eredményre való ki­látással , hogy munkás és munka­adó viszonyában helyreállítandó a régi patriarchális viszony és a gyári alkotmány megsemmisítendő? Kö­vetelhet olyan külpolitikát, mely a m­agyar jövőt egyedül a nyugati hatalmakkal való barátságra kí­vánná felépíteni? Őrültek, ostobák, félrevezetettek, nemfelejtők és nem­tanulók, a maguk levesecskéje ked­véért Diana-templomokat felgyúj­tók minden országban akadnak —• ez igazán nem magyar specialitás —, de hogy ezeknek szava ma és jövőben bármit is jelentsen, hogy ezek új Imrédyeket, új csatlóssá­got, új 1944. március 19-ikét és ok­tóber 15-ikét, ideírhatnám a hár­mas paktumhoz való csatlakozá­sunk, háborúba lépésünk dátumát is —, produkálhassanak, ettől nem kell tartanunk és istenments, hogy belpolitikánk szellemét az ettől való félelem lidércnyomása mérgezze meg. Viszont, ha valaki azt hirdeti, hogy a földbirtokreform a több­termelés érdekében bizonyos re­formokra szorul, melyek a földhöz­juttatottak tulajdonjogát nem is érintik és hogy érvényt kell sze­rezni a törvénynek, mely a régi birtokosoknak száz holdat garantál? hogy a magántulajdon elvei alap­ján állva, gondolkodni kellene (a cselekvéstől még messze vagyunk!) a megtérítés kérdéséről, vagy ko­moly bírálattal illeti a párturalmat előmozdító államkapitalizmus di­namikus kiépítését, mert veszélyez­teti a termelés és konszolidáció te­rén eddig elért tiszteletremenő ered­ményeket; vagy növelni kívánja a törvényhozás hatalmát, melyet ma a pártok hatalma — már amelyik­nek van — váltott fel, ellenben a polgárok szabadsága, biztonsága ér­dekében törvényes korlátok közé kívánja szorítani a végrehajtó ha­talmat, megvédeni a bíróság tekin­télyét, kivédeni a közigazgatási, rendőrségi hatóságok önkényét, ta­gadja a ma érvényben levő dogmát, hogy kinek az Isten pártigazolványt ad, észt is ad hozzá: a magyar külpolitikát olyan síkra óhaj­taná állítani, melyen egyformán keresi Nyugat és Kelet barátját, kitörölvén politikai szótárából ezt a szót: orientáció; — folytathatnám a felsorolást, szép termékeny pro­gram volna egy ellenzéki liberális demokrata párt részére, melyben szociális reformok, különösen a paraszti vonalon, de a munkás­higiénia és munkáslakásügy tekin­tetében is, igen előkelő helyet fog­lalnának el —, akkor ha illetékte­lenül te, talán nem egészen hely­telenül glosszáltam Faragó László reakció-fogalmazását, a reakcióját, mellyel szerinte föl lehetne venni — a demokrácia vitatkozás lehető­ségével kezdődik — a harcot Hogy aztán ezekbe a ,,reakciós" — ahogy Faragó nevezi —, aliberális demokrata* törekvésekbe — ahogy én nevezem — kevésbé tiszta­­tö­rekvésű csoportok is benyomulná­nak, éppúgy mint mie pártoknál, az csak természetes, ami azonban azzal a következménnyel járna, hogy reakciós hajlandóságuknak a liberális demokrácia eszmeköre szabna keményen határt. Egy párt akkor lesz igazán párt — mondja valahol Ismiolus —, ha nemcsak azok állnak zászlajához, akik igéi-­­­re esküsznek, hanem azoknak tö­mege, kik haszonélvezői akarnak lenni. Amit az ember rendszerint csak a másik pártnál hibáztat FASIZMUS ÍRTA: FENYŐ MIKSA i­frabatsfk. törten­­és vbhsr&stbyph­­­eso&Q&a'-sQat'ii­fdt BtTT»AI»EST V.. GRÓF TELFET PIL-LTGA *. Telefont IM—3M m . HALADÁS „Megújhodás” címmel új lap jelent meg, az Evangéliumi Bnvhfszak Jó pásztor bizottságának kiadásában. A lap célja a zsidó misszió szolgálata.

Next