Haladás, 1947 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1947-02-20 / 8. szám

8 M Amsterda­mi A házak és paloták cölöpökön épültek és a hajózható víziút ép­oly szerves része a városi közleke­désnek, akár a kocsiút, vagy a járda- é észak Velencéjének­­ ne­veztek, de csak nagyon felületes szemlélő juthatott erre az össze­hasonlításra A Szent Márk bizánci mozaikjain az arany háttér a misz­tikum kifejezésére szolgál: a hol­land élet mozaikjának hátterében az arany realitást jelent. Amster­dam a maga különlegességével nem tűr sem­miféle összehasonlítást Ma­gyar szemmel nézve mit tanulha­tunk tőle? " * Kereskedő polgár,­város — ellen­tétben a kormányszékhellyel, Há­gával,, amit den llaag-nak, hivata­losan azonban l'Grauenhuge-nak hívnak, a gróf Hágá­jának. Keres­kedelem és demokrácia itt ősi szö­vetségben­­élnek. Pénzről, kamatról, árfolyamokról, költségvetésről és túlkiadásról, főleg a várható ha­szonról itt szégyenkezés és pátosz nélkül beszélntek az emberek. Mind­untalan visszatérő szó verdeelig, ami gazdaságost, előnyöst jutá­nyost jelent A kalauz a villamoson nem azt mondja: «Kinek nem ke­zeltem még a jegyét», hanem ezt kérdezi: «Ki nem fizetett még»? Realizmus ez, amsterdami tárgyila­gosság szóban, tettben, gondolat­ban és stílusban. Semmi köntör­falazás,­­hanem megnevezni a dol­gokat arcm­aguk igazi nevén kép­mutatás, kendőzés nélkül: ez az amsterdamiak puritán művészete. A vonatablak párkányán nem ezt a körülmű­ves figyelmeztetést ol­vasod: „ Kihajolni veszélyes és ti­los*, hanem a holland észjárásnak megfelelően: ^semmit kidugni*. A hatóságok néha keresik a helyes formulát. A villamosokra előbb azt írták ki a lépcsőkön való «ló­gás» ellen: «Életedbe kerül.» Pate­tikusnak, hamisnak bizonyult és hatástalan maradt. Erre kiírták: ésTizenöt forintodba kerüln —, erre megszűnt a lógás. A dolgok lénye­gét kívánják kifejezni őszintén és igazán és a mi magyar kérdéseink­re néha meglepő holland válaszo­kat adnak. * E tárgyszerűség ellenpólusa a diszkréció. Lohengrinként járunk ebben a városban és nem szeretjük, ha bizonyos vonatkozásban kérdé­seket intéznek hozzánk. Mikor átléped a határt, a rendőr és a fi­nánc kezdi a tárgyilagos igazság földerítését, vagyis kérdez, vizsgál, faggat, átnézi bőröndjeidet, nyu­godtan, alaposan, minden homályos részlet vagy eldugott női ruhadarab gondos szellőztetésével, aztán tár­saságban, hivatalban, ugyanezt ta­pasztalod, különösen ami az élet anyagi vonatkozásait illeti, amiről nem szoktunk beszélni A holland üzletember, amikor üzletet köt ilyen­ részletes és kínos aprólékos­s­ággal kérdi ki partnerét, minden­be betekintést követel, mindent tudni akar, nehézkes kicsinyesség­gel tárgyal — és aztán egy sor írás nélkül megköti az üzletet. Meg­fizetteti veled a néhány centes fe­ketekávét, de ezer forintokat ad közcélokra. A kicsinyesség és nagy­vonalúság e különös keverékéből sokat tanulhatnánk A halál is veszít misztériumából. A fekete ay­tó a cilinderes sofőr­rel, akár egy jó taxi, 30 km sebes­séggel viszi, a koporsót a kremató­val; „hősi halál" még nem talál­koztam a holland sajtóban. Meny­nyi homály, misztérium, páthosz, mennyi fájdalom, tehetetlenség és mennyi felelőtlenség temetödött bele ebbe a két szóba, amely gyászjelentéseinken visszatér. A kormány felelős lévén minden egyes katona életéért, sajnálatára hivatalosan jelenti, ,­hogy X. Y. katona meghalt", viszont vállalja ennek a bejelentésnek­­minden anya­gi és erkölcsi következményét Az özvegyekről és árvákról mellesleg nagy alapítványok gondoskodnak. Amsterdam a nagy ablakok vá­rosa. Üzlethelyiségekbe, hivatalok­ba, de én is bele akarok látni a falnak teljes magasságában és szé­lességében ömlik be a fény Az utcákon járva mélyen belelátni a lakásokba:­ „belenézhetsz a házam­ba, de én is bele akarok látni a tiédbe", mondja egy itteni köz­mondás. A jó hollandus sem ott­honában, sem üzletvitelében, sem politikai elképzeléseiben nem tűri a homályt Járom a Rijksmuseum keresztül-kasul átvilágított termeit. A képek — világos nyers fakeret­ben — messze néző, az ég és a föld távoli egybeolvadását kifejező táv­latokat nyitnak, — milyen leve­gős,­­ világos, tiszta, puritán ez a háttér. Itt ritkán havazik, mégis sok a havasi kép, mert az alakok élesen rajzolódnak ki a befagyott grachtok hófelületén. A levegő kristálytiszta, mint nálunk késő őszi napokon, Sert van der Neer, Jan van der Heyden, Vermeer vagy de W­itte képein. A templom belseje, amit P­ist Saendredam festett, a claire-obscure teljes ellen­téte: világos, áttekinthető, kopár, a puritán vallásosság kifejezése. A­zt mondják, hogy Rembrandt Éjjeli őrsége a most folyó restau­rálás következtében elvesztette a sötét tónust, a félhomályt — a ho­mály csak piszok volt, magya­rázza múzeumi mentorom a mai holland életérzés hamisíta­tlan ki­fejezésével. A váltójogban sincs félhomály. Sohermerhorn, aki a holland-indiai tárgyalásokat ve­zette, mérnök-nagykereskedő volt, feltehető, hogy illúziók nélkül ült a tárgyaló­asztalhoz. A holland bi­zottság többi tagja is, akik a nem­zet legfontosabb életérdekében tár­gyaltak, szakemberek, kereskedők, jogászok, indológusok voltak, egy sem volt köztük, a mi szóhaszná­latunk szerinti „politikus" — megint egy fogalmunk, amely a hollandusok előtt homályosnak, misztikus gyanút keltőnek tűnik. „Mit tud a politikus", „mit csinál, kitől kapja­ fizetését" — kérdi naiv indiszkrécióval. Ila holland kis­kátét kellene szerkesztenem ma­gyar politikusok számára, az első parancs a holland illúziót osztó őszinteség parancsa volna a való­ság tisztánlátása, ami nekünk a nagy illúziók és hősi hangulatok népének oly meglepően idegenül hat. Milyen fájdalmas őszinteség beszél például Ge­rard ter Borch vagy Vermeer arcképeiről, a rán­cok, sebek, fájdalmak kíméletle­nül leleplező ábrázolásában. (A kozmetika nagyon primitív mester­ség itt, a női divat üzletek gyen­gék, annál szebbek azonban a la­kásdíszítő, lakberendező üzletek és bútorkereskedések.) Valamikor, a 18. században, sok magyar diák tanult az itteni egyetemeken. Ida küldenem most is a magyar ösz­töndíjasok nagy részét . A tulipánföldeket most vastag hótakaró borítja. Furcsák ezek a holland realisták! Az újságokban érthetetlenül sok met­a- és para­pszichológus, freudista, jungista, grafológus kínálja a tudományát Az amsterdami telefonkönyv tanú­sága szerint a pszichológiai tanács­adás itt jövedelmező mesterség, mert sokan ebből élnek. Valami hiba csúszott a józan kereskedők számvetésébe? Elvégre Hem­sterhnis is holland volt, a holland irodalom egyik legérdekesebb­je­ Tass Tivadar Vonzóbbá válik FERDA MANYI modelljében K­umba. A lassú menet, itt nem hatna patetikusan. A holand had­sereg a gyarmatokon bizony vesz­teségeket szenved, de ezzel a szó­ RIVIÉRA VIRÁGKÖTÉSZET VIII.. Eszt«rházy.nt«ki 2- (Stákóczi-n* sarok) Telefon: 13»—233. Ismét olcsó az élővirág II m SlEIIiItlllItIiIIIlTITIt ,IIlllllltIlifI­­1iTilIIITIlIIIEIIilEIlIIlII­II1IElIftlIIllIIIITItITllII11IT­ÁSlíntfíá hf»sz«thf.úISítás a ssutorénh^tt HALADÁS ÉKSZER - MODELLK S­EREGI IV., Haris-köz 5- — Csak félemelet. Ékszerészmester, hites szakértő!­i­­MRENDEZÍM TELEFON­• 189-233' JAV­ÍTÁ­S­OK-ÁTAL­AKI­TÁSOK Bt? IVSEMMELWEIS-U 7. Könyvkötés: Sziklai Vera Rottenbiller-u. T.: 424-572 e/a CSÜTÖRTÖKÖN DÉLUTÁN ÜGETŐ-versenyek K-zdf-tp délután fél 1 órakor lensége. A holland lélek valószí­ , a szénválság szigorú terrorja közben iűen épp olyan szerkezetű, mint kijelentette, hogy Anglia békebeli minden más emberé, csak az érte széntermelésére még körülbelül hus. ,„ . . . „ ... ., évig nem lehet számítani. A miniszter sem jobban uralkodik rajta és az­t tete hozzá mindenttudó ,ha, érzelmik jobban el vannak te-­­ zaft malíciával, hogy persze, teljesen merve. A hótakaró alatt tulipán- ; más tenne a helyzet akkor, ha meg­gumók sarjadnak, pompázó színek­­ szüntetnék az államosítást. A minisz-és illatok finom árnyalatai kelnek­­­ter csak a szénről beszélt, mert nem életre. Ilyen a holland ember és a holland jövő — bár ilyen volna a magyar is —, vastag hótakaró alatt ezer virágzás ígérete­ kívánta félrevezetni nemzetét. Íme, ennek a keserű és modern szénkölteménynek első része­ Anglia segítségére siet Angliának. Engedjék meg, hogy hozzátegyem, hogy mi is segíteni akarunk magunk­on. Ennek a segítségnek ugyanaz a mód felel meg, mint amit Angliában találtak, a fo­kozottabb munka és a múltba való révedezás helyett a probléma tárgyi­lagos megítélése. És a költemény most már az óda magasságáig emelkedik. Az Egyesült Államok felajánlotta segítségét az „Óhazának" és széntermelése eg­y ré­szét felaj­nlott­­­ az energia-válságba jutott Angliának. Most már teli tüdő­­vel énekelhetjük a meglepetés és cso­dálat harmóniáját, mert Anglia vá­lasza erre a segítségre az, hogy I.­üld­jék a nekik szánt szenet a sokkal na­gyobb szükségben és ínségben szen­vedő Európának. Mi, akik hosszú időn keresztül hoz­zá voltunk szokva az embertelen ön­zéshez, a humanizmus teljes hiányá­hoz, talán most érezzük először az igazi melegséget, annek a csodálatos történetű szénnek igazi melegét, amely mellett talán leolvad a mi szívünk­ről is a közöny és értetlenség jégfala, a pusztítás halálos hidege és felcsil­lanhat bennünk a népek tavaszának első érzékeny cseppje, a szabadság felismerése, vagy ahogy jobban sze­retném nevezni: az emberszeretet. Elégia A SZÍMRŐl és óda ANGLIÁRÓL ÍRTA: GYÁRFÁS MIKLÓS Rosszindulatú, romantikus és jócska szavakat hallunk manapság a szén kérdéséről mindenfelé. E különös és szenvelgő filozófia szerint ugyanis azért nincsen szén, mert a bányákat államosították. Úgy érzem, itt az ide­je annak, hogy e nyegle szakértelem ellen felemeljem a józan tudatlanság szavait Bounderley úrnak, az érzel­gős kapitalistának a hívei dickensi idők­be ringatván magukat, lép­ten­nyomon megmagyarázzák a dolgot és diadalmasan emelik magasra a szocia­lista újságokat, melyek arról számol­nak be, hogy Mr. Bevin szobájában éppen úgy dideregnek Anglia közéleti férfiai, akárcsak mi ide luxa frlske­letű államosításunk idején. Fogadatlan szakértőink bizonyára serényen lapozgatják és szakkönyv­nek alkalmazzák e kérdésben . Jókai Fekete gyémántok című nagyszerű művét és bányászvédelmi érzéseik táplálására valószínűen szép kerek könnycseppeket ejtenek a Richard Llewellyn Hová lettél drága völgyünk filmváltozata közben. Ez a népszerű és tudós elmélkedés természetesen azt a következtetést vonja le, hogy néhány részvényes je­lenléte teljesen megvátoztaná a föld geológiai képletét és az aggastyán szén megrázná fekete szakállát, mely­ből hatalmas áradattal hömpölyögna a kalóriák drága forrása, áramszol­gáltatásunk nagyobb dicsőségére. Ez a kérdés bennem először az e­légia hangját meríti fel és úgy érzem, ha a szénről kell beszélnem, szavaim­ba a búcsú szomorúsága vegyülhet, mert ez a feketén csillogó kötét atom-évszakunk kezdetén mintha azt mondaná, fáradt vagyok, megöreged­tem, azt hiszem alig van már pár évszázad hátra számomra e földi vi­lágban. A szén feltárásával kapcsolatban kétféle bányászt ismerek. Az egyik a tárnák és aknák, mélyén dolgozik, egészségével és életével építi a világot, szolgáltatja a fényt és a hőt a mi fénytelen és rideg világunknak. A má­sik nem a koromsötét kőzetet vájja és fúrja, hanem a munkások jogát, jövőjét és szabadabb boldogulását. Ízlés és lelkiismeret dolga, hogy ki melyik bányász mellett foglal állást. Tudatlanságom második eredője Anglia nagyszerűségét mondja vagy inkább énekli, mint valami új és sok­hangzású bányász dallamot. Anglia, a sokat szenvedett és háborús győztes Anglia hiteles híreink szerint fázik és didereg. Mint minden időben, amikor a birodalmat veszély fenyegette, elő­ször a flotta jelentkezett, hogy fel­ajánlja a segítségét és biztosítsa az angol nép jogait. Ez esetben a meleg­hez és fényhez való jogát. Természe­tesen nem utolsó sorban az ipari ter­melésben is. Mert a több mint fél­évtizedes kíméletlen háborúban részt­vett csatahajók ma szenet szállítanak, miután a nyolcvanhárom éve nem ta­pasztalt példátlan hideg és havazás miatt az országutak és vasutak for­galma csaknem teljesen megbénult Ez a puritán önfeláldozás a mi vi­szonylatunkban körülbelül olyan, mintha nálunk a tábornoki kar be­állna szenet hordani Angliában a szá­razföldi hadsereg sem tétlen. A ko­nok hótorlaszokat lángszórók olvaszt­ják és a katonai teherautók utat vág­nak maguknak a bányáktól London felé, hogy elvigyék a fővárosnak a tél megváltó, meleg pillanatait. És biztos vagyok benne, hogy a tengeri és szá­razföldi hadsereg különleges szigeti szelleme miatt ezt a békés és heroi­kus feladatot szívesebben végzi, mint a háborús tevékenységet. Anglia most sem ábrándos, higgad­tan és reálisan számol a geológiai és meteorológiai cselszövő tényezőkkel, mint ahogy Shinwell tüzelésügyi mi­niszter beszédéből értesülhettünk, aki H­E­LTAI JENŐ ismét szivarozik... Mint a lármaharang, úgy rázta fel a főváros szellemi embereit a hír, hogy a magyar írófejedelem, Heltai Jenő hirtelen súlyosan megbetegedett s szanatóriumba kellett szállítani. Vasárnap délelőtt az irodalmi kávé­házak máskor politikai és vlágnézeti vitákról hangos asztalai körül szo­katlan csendben folyt a beszélgetés, írók, pu­blicisták, irodalmárok, meg­rögzött politikusok félórákon keresz­tül nem a belpolitikai válság megol­dásának esélyeit vitatták. Heltai Je­nőről folyt a szó. S nemcsak az iro­dalom köreiben keltett riadalmat a hír; a főváros újság- és könyvolvasó közönsége most bebizonyította, hogy féltő szeretetével hűségesen áll Heltai Jenő mögött. Pest drukkolt s ez al­kalommal — sikerrel. Erről számolok be Heltai Jenőnek, a János-szanatórium különszobájá­ban, ahova kéthetes utópihenésre be­vonult. Az elmaradhatatlan szivar már vígan ég a szájában, annak bi­zonyítékaként, hogy minden a leg­nagyobb rendben van. Zavart, meg­hatott mosollyal hallgatja, mikor el­mondom neki, hogy egy államfő megbetegedése sem okozhatott volna nagyobb izgalmat városszerte. S meg is kérdem tőle, milyen az, ha az ember tudja, hogy ilyen sokan, sze­retik és ennyien aggódnak érte. Nem válaszol mindjárt. Nem szeret be­szélni erről. ^ — Hát, megvallom, meghatott az emberek aggodalma. De örülök, hogy ma m­ár mindenkit megnyugtathatok. Egészen jól vagyok. Megint ember­nek érzem magam. Hirtelen megbetegedéséről kérde­zősködöm. — Azt hiszem, lelki okai voltak. A felszabadulás óta folyton közügyek­kel foglalkozom s a sok szaladgálás, utánjárás, tárgyalás az én koromban már nem veszélytelen. No, meg az idei tél... Igen, az idei tél ugyanolyan nehéz volt a magyar írók elnökének, mint egy ismeretlen költősüvölvénnynek a padlásszobában. Az elnök úrnak ugyanis két év óta még mindig nem jutott saját lakás és egy fűtött szoba. Az idén sem. Ez a jelen, de már a jövőről b­e­szélünk. — Saját munkámat hosszabb ideje nagyon elhanyagoltam. De most, hogy előbb említett feladataim telje­sítésével eleget tettem a közügyek­nek, szeretnék a magam dolgaival foglalkozni. Az én koromban már­nem nagyon várhat az ember, ha megkezdett írásait be akarja fejezni. — Mi az, ami most leginkább fog­lalkoztatja? — kérdem. — Aristophanes. A „Nők köztársa­ságá"-nak fordításán dolgozom. Négy felvonás már készen van. A mun­kámban eddig az akadályozott, hogy az eredeti görög szövegkönyv elve­szett és nagyon nehezen lehetett új­ból beszerezni. Görögből és latinból is fordított az elnök úr, de Arany János Aristopha­nes-fordí­tásával is őszeveti. — Azért nem akarom, hogy az enyém nagyon hasonlo­tson az Arany­fordításhoz. Én ugyanis figyelmbe veszek egy másik szempontot is, azai Arany Jánosnak egyáltalán nem volt fontos: a színpadét. Nem annyira a filológia hűség és a vérmérték szi­gorú megtartása a célom, hanem az, hogy Aristophanes világát és humorát közel hozzam a színpadon keresztül a korhoz, közönséghez. Ezt a néhány pihenő napot, itt a szanatóriumban szeretném most alaposan kihasználni, hogy öt-hat hét múlva elkészülhes­­sek vele. Major Tamás már nagyon siettet­v­e fogja ugyanis színre­hozni a nemzeti Kamaraszínházban. — Ha már a színháznál tartunk,­­engedje meg elnök úr, egy banális, de nagyon időszerű kérdést: mi az oka a példátlan színházi válságnak? — Azt hiszem, elsősorban a közön­ség. Műértő részének zöme kipusz­tult, másik részének pedig nem jut színházra. — Egyelőre nincs is segítség? — Nem állítom. Ha valamelyik színháznak sikerül egy igazán jó da­rabot színrehozni, újból divatba lehet hozni a színházat. A magyar színhá­zat igazában azonban csak jó magyar drámaírók állíthatják talpra. Egy eredeti Heltai darab minden,­esetre sokat enyhíthetne a zord szín­házi időjáráson... (Sullai Ágnes Divat-fehé­rnemű SARLÓS Vörösmarty-tér 1. Közlemény. A Szabadsághegyi Nap­sugár penzió telefonszámát legutóbbi hirdetésében tévesen adtuk meg. A helyes telefonszám- 361—505. (x) ­­ ARTNER ALAJOS Continental szálloda Hungária fürdő Continental-szálloda. Telefon: 424—737 Hungária­ fürdő. Telefon: 421—501 Dohány-u. 42-44

Next