Haladás, 1948 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1948-01-01 / 1. szám
LÁTHATÁR Az év utolsó heteiben a nemzetközi politika színpadjának előterén átmeneti csönd és nyugalom uralkodik. A londoni konferencia szinte politikai idegsokk gyanánt hatott az angol és amerikai közvéleményre, amely még nincs teljesen tudatában azoknak a következményeknek, amelyeket a tárgyalásoknak amerikai részről történt brüszk megszakítása maga után vonhat, s a hagyományos karácsonyi csöndben csak néhány hang szólalt meg óvó és kétkedő szavakkal. BERLIN, A VITA KÖZÉPPONTJÁBAN Az első jel, amely arra vall, hogy a kettős szovjet indítvány elutasítása talán a közeljövőben bizonyos kellemetlen következményekkel járhat, a szovjet megszálló hatóságok berlini lapjának a Taegliche Uundschau-nak igen érdekes cikke volt, amely felvetette azt a kérdést, hogy a potsdami egyezménynek angolszász oldalról történt sorozatos megszegése után Berlin közös megszállása fenntartható-e? Berlin a szovjetövezetben fekszik, négy övezetre van felosztva, amelyekben olyan lapok is megjelennek természetesen, amelyek szovjetellenes álláspontot képviselnek, sőt ilyen irányú propagandát is fejtenek ki. A berlini lap cikke az első jel vott arra, hogy a Szovjetunió kormánya nyilván nem fogja szó nélkül és ellenulúzás nélkül fogadni azokat az intézkedéseket, amelyekre angolszász oldalról készülnek. Feltehető, hogy abban az esetben, ha Washington valóban megvalósítja a különálló nyugati német államok felállításának tervét, Moszkva igy felveti azt a kérdést, vajon köteles-e az angolszász megszálú hatóságok jelenlétét saját zónájában engedélyezni. Ez az első jeladás valószínűvé teszi, hogy mint a múltban Danzig és Trieszt, úgy a közeljövőben Berlin kerül a nemzetközi diplomáciai harc középpontjába. Hogy ez a harc valóban kitör-e, az ma már teljesen az angolszász kormányok politikájától és kisebb mértékben a francia kormány döntésétől is függ, mert a különálló nyugati német állam felállítása csak az esetben valószínű, ha az egyesített németországi angolszász övezetekhez a francia zóna is csatlakozik. A GÖRÖG KORMÁNY ELISMERÉSE Hetek óta úgyszólván a levegőben lebegett a független görög kormány megalakítása Markosz tábornok vezetése alatt. Ezzel a lehetőséggel mindenütt számoltak és nyilván fel is készültek rá. A kormány most megalakult, és az első kérdés, amely megoldandó, a Markosz-kormány nemzetközi elismerésének a kérdése. A balkáni államok s nyomukban a dunai államok is, amelyeknek részben nincs, részben csak formális diplomáciai kiveső atik ven az athéni görög kormánnyal, valószínűeg ép úgy elismerik a Markasz-kormányt, mint ahogy számos álam elismerte a Franca-ellenes független spanyol kormányt is. Lényegében a nemzetközi helyzeten az új kormány megalakulása nem változtat. Az új demokráciák kivétel nélkül a görög szabadságharcosok támogatói, mint a múltban is voltak, csak nemzetközi jogilag lesz eldöntendő kérdés, melyik kormány hivatott és igazi képviselője a görög népnek. E kérdés körül természetesen sok rgoradafesték kerül felhasználásra, de annyi bizonyos, hogy minden erőszak ellenére a Makosz-kormány megalakítása a szabadságharcosok pozícióját erősíti és antiléni kormány) helyzetét gyengíti. Erre vall egyébként az a tény is, hogy az év utolsó hetében Markosz tábornok csapatai két irányban is igen erőteljes offenzívát indítottak, jeléül annak, hogy minden külső segítség ellenére a szabadságharcosok száma és ereje nem csökkent, hanem növekedik. A probléma, amely az angol és amerikai imperiális irányzatok számára adódik, tehát súlyosabbá válik, annál is inkább, mert hiszen Truman elnök emlékezetes programjának nyilvánosságra kerülte óta az athéni kormány, ha a görög nép valóban mögötte állana, a nagy amerikai segítséggel papírforma szerint rég legyőzhette volna bátor ellenfeleit. KÍNA, A MÁSODIK PEREMPROBLÉMA A görög eseményekkel egy időben jelentős helyzetváltozásról számolnak be a sürgönyi jelentések a Távol- Keleten. Mandzsúria és Észak-Nyugati-Kína a reakciós kínai kormány és a kínai kommunista hadsereg évtizedes klasszikus csatatere. Különösen Mandzsúria, ahol a megszálló szovjet erők kivonulása után a Kuomningtan úi csapatainak halható, amerikai segítséggel sikerült a kommunista erőket az északi határterületekbe visszaszorítani, a főbb vasútvonalakat megszállani és a nagy városokat, elsősorban Mukdent hatalmukba keríteni. Néhány héttel ezelőtt azonban új, erőteljes offenzíva indult meg a kommunista hadsereg részéről, amely a legutóbbi sürgönyök szerint már három oldalról körülvette Mandzsúria fővárosát és egyes hírforrások újévre várják a város elestét. Mukden eleste azonban a stratégiai következményeket messze túlmenő hatást válthat ki egész keleti Ázsiában. A kínai kormány és a zsoldjában álló csapatok veresége ugyanis az ázsiai tömegek szemében a kapitalista Kuomningtang és ezzel együtt az amerikai politikai befolyás vereségét is jelenti. Ez a hatás természetesen a Pekingtől délre eső nagy területen nem jelentkezik olyan mértékben, mint azokban az országokban, ahol az európai gyarmati imperializmus máris defenzívába szorult, vagy ahol, mint Indiában és Burmában teljesen megszűnt Anglia gyarmati uralma. A háború befejezte óta hol ellanyhuló, hol fellobbanó harcok Indonéziában és a francia Hátsó-Indiában Mukden eleste után előreláthatólag újból fellángolnak és így számolni lehet azzal, hogy a változatos küzdelemben a helyi feudális erők és a velük szövetkezett gyarmati imperializmus valamint a felszabadulásért harcoló tömegek között új fejezet nyílik meg. A harc mint látható, nem csupán Európában, hanem a világ számos pontján folyik, mindenütt a feltörő szabadságra vágyó tömegek állnak a hanyatló feudalizmussa és imperializmussal szemben. A nemzetközi politika furcsa antimániája, belső ellentmokdlása míg soha olyan élesen nem került napvilágra, mint az év utóbéi napjaiban a szvjet-angol kereskedelmi szerződés vasárnap délután közzétett tartamából. A Szovjetunió ez év gazi-ig terméséből 500.1,00 tonna helyet, 750 000 tonna takarmánygabonát szállít Angiána, ami annyit jelent, hogy Anglia annyi szovjet gabonát kap, mint valamennyi dominiumából együttvéve, ezért gépekkel s egyéb iparcikkekkel fizet, amelyekkel tovább fokozhatja ipari termelését anélkül, hogy dollár- és aranykészletét csökkentenie kellene, viszont a Szovjetunió az angol sínek ,s gépek segítségével úgy felfokozhatja elsősorban faipari termelését, hogy újból szállíthat bányafát Angliának, ezzel bezárul a kör, mert több színnél több acélt, több acéllal több gépet, több géppel több fát és gabonát khel termelni és kicserélni. Az ellentmondás a londoni értekezlet öszeomlása és a szombaton aláírt kereskedelmi szerzion,s között olyan éles, hogy a politikai következmények szinte kézenfekvők. Miután ez év májuság a szovjet kormány és az Attlce-kabinet új, hosszúlejárati, szerves és álandó gzdsági kapcslatokat emésztő kereskedelmi tárgyalások kezdődnek, nyilvánvaló, hogy egyik fél sem kötekedik: a béke tartósságában és mindkét fél számít arra, hogy kölcsönös munkával kiemelik egymást és ezzel egész Európát a mai gazdasági és politikai irárából. ÉS PALESZTINA? A sürgönyök és jelentések többsége arról számol be, hogy Palesztinában véres harc folyik, emberek pusztulnak el, kemény munkában teremtett értékek semmi élnek meg és az arab államok csak az angol csapatok kivonulását várják, hogy rávessék magukat a Szentföldre, amelyet anynyiszor és oly sok vér áztatott. De vannak olyan jelentések is, amelyek ezt a sötét képet, sokkal enyhébb színben mutatják. Maguk az angol lapok is jelentik, hogy számos helyen az arab parasztság fegyverrel védi a szomszédos zsidó teepeke . Van olyan jelentés, amely hangsúlyozza, hogy a legnagyobb erő az arab világban, Ibn Szaud egyáalán nem lelkesedik a lenézet és megvetet nyugati arab eggbirtokosok szent háborújáért. Vannak angolok, akik nyíltan megírják, hogy Anglia még ha kivonul is Palesztinából, olyn erőt képvisel a Közel-Keleten, amely lehetetlenné tesz Egyiptom. Szíria Vagy Transzjordána csapatainak betörését Palesztinába. Az angol, de főleg az amerikai olajtőke is megmozdult, s az amerikai nagyvállalatok már a múlt héten úgy döntöttek, hogy egyelőre nem folytatják az Arábiából a Földközi tengerhez vezető fővezeték építését. Ez pedig igen súlyos anyagi veszteséget jelent majdnem valamennyi arab államinak. Ami azonban a legfontosabb, az a tény, hogy az arab munkástömegek ma már tudatában vannak annak, hogy itt nem arabok és zsidók, habén az arab nagybirtok és arab nagytőke és a zsidók képviselte új szocialista szellem, a modern mezőgazdasági és ipaari fejlődés között folyik a harc, mint alapjában véve mindenütt, a világ minden elmaradt, gyarmati sorsban sínylődő országában. Ezért nyugodt lélekkel lehet remélni, hogy az utolsó órákban kedvező fordulat következik be Palesztinában is. Figyelő Izem —Gyár — Iroda — Lakás gazdaságos világítása NAPFEJYVCSŐ-LÁMPÁKKAL Minta felszerelése üzemek részére díjtalanul és kötelezettség nélkül! C J F É N Y x i; o > Telefon: 200—720, V, Wakrmaun-utea 32. HALADAS Rosszindulatú és jóindulatú kritikák FEJTŐ FERENC levele ZSOLT BÉLÁHOZ Párizs, 1017 december Kedves Zsolt Béla, legutóbb „nyílt levelet" írtam hozzád, amelyben sajnálattal adtam tudtodra, hogy Peyerrel kötött választási szövetséged miatt, mint a szocialista pártnak tagja, nem írhatok lapodba. Azóta sok víz lefolyt a Dunán, sok piszkos víz a Szajnán is, választási szövetségedről kiderült, hogy nem is vagy olyan ügyetlen politikus, mint amilyennek író létedre képzeltelek. Már rég készülök ezt megírni neked, most azonban nem halaszthatom, hogy megköszönjem, amiért eltávolodásunk ellenére, kéretlenül is, egyszerű ügybuzgalomból, védelmemre keltél. A Tollnak nem szabad félnie — írtad vitát keltő cikkedben. De bízvást hozzátehetem: nincs is mitől. Meg vagyok győződve róla, hogy Lukács Györgynek például, aki Heine könyvemmel kritikailag foglalkozott, eszébe se jutott, hogy meg akarjon félemlíteni engem vagy bárkit is. Ez a nevetséges szándék fel sem tételezhető oly komoly és általam mindenképpen tisztelt férfiú részéről, mint Lukács György. Nem megfélemlíteni akart, hanem megleckéztetni. Ez pedig szuverén joga, azért professzor , és vagyok s maradok én iskolavégzetten, örökké kereső és bolygó diák. Nem hogy rossz néven venném tőle, hanem egyenesen megtiszteltetésnek tekintem, hogy, akinek annyi érdemesebb dolga van, vette a fáradságot, hogy töviről hegyire elolvassa könyvemet és abból kiemelten minden tárgyi tévedést — számszerint ötöt —, nmely belécsúszott. Bizonyára így értette ezt Németh Andor is, régi, ZSOLT BÉLA betegszabadsága tartamára szerkesztőbizottság alakult, melynek elnöke: dr Kende Zsigmond, tagjai: Bernát Balázs, Lengyel Géza és Lukács Civula szerkesztő, mint arra Lukács György rámutat, ép a fordítottja. Ez az eset azt bizonyítja, hogy az embernek nem szabad bíznia emlékezete evidenciáiban, húsz éve idézem a „wenn ich dich liebe"-t, mint heines sort, anélkül, hogy bárki is figyelmeztetett volna tévedésemre. Beszélgetései során Heine maga is igen gyakran idézte, anélkül, hogy megjelölte volna a forrást, mintegy kisajátította- Ez csak megerősített tévhitemben. Meg aztán, aki csak kicsit is ismeri Heinét, mondja meg, kire jellemzőbb e sor: Heinere-e, akinek Amália költészetét, sőt az egész Dalok Könyvét, mintegy egyetlen mondatban sűríti, vagy a weimari szellemóriásra-e, akinek szájában csak egy szellemes megjegyzés volt? Ám ez nem ment fel a hiba alól. A lényegben egyetértek Lukács Györggyel: mint marxistának kétszeresen lelkiismeretesnek kell lenni a kutatásban, óvakodva a gondatlanságtól és az újságírói felületességtől. De nem gondolod, hogy Horváth Márton, aki nem tudom, honnét veszi a jogot arra, hogy leckéztető hangban Lukárt Györgyön is túllicitáljon, nem gondolod-e, hogy ő túloz, amikor a Heine-kérdésben ,,meghökkentően járatlannak" állít be és ,,szuverén tudatlanságomról" beszélt? Lukács Györgynél hajlandó vagyok leckét elfogadni ... De még Lukáccsal is szembe kell szállnom, amikor könyvemmel kapcsolatban az „alapvető tények másodkézből való ismeretéről", valamint „elméleti és történelmi zavarokról" beszél. Egy olyan súlyos állítás, mint hogy Mehring általam jól ismert, felhasznált és becsült könyvéhez képest az én életrajzi eszmém ..inkább egy lépést hátrafelé jelent, mint egy lépést előre", bizonyítani kell. Már most mivel bizonyít Lukács? Azzal például, hogy Platenról, akit Thomas Mann nagy lírikusnak, Hehring a német politikai költészet megalapítójának tekintett, azt írtam, hogy ,,talán több is, mint dilettáns". Tehát nyilvánvalóan nem ismerem Platent. Nem volna szégyen nem ismerni, hiszen minden műveltségben lehetnek hézagok, ám Platent ismerem. És megvallom, talán az én hibám, de nem leltem benne esztétikai gyönyörömet. Amilyen rokonszenvesnek és Szánalomraméltónak találtam, mint személyiséget, oly unalmasnak, affektáltnak, költőietlennek költészetét. Mellesleg szólva Marx is hasonlóképpen ítélte meg Platónt, de sietek hozzátenni, hogy nem az ő ítélete befolyásolt. Mint Lukács, én sem tartom Marxot csalhatatlannak esztétikai dolgokban. Lukács azt írja, hogy „komoly marxista kritika nélkül viszonylok a modern dekadens szellemi áramlatokhoz". Miért? Mert Guizot-t máskép értékelem, mint Marx „és pedig nem a tények elemzése, hanem Ortega y Gasset tekintélye alapján" Hadd idézzem könyvem vonatkozó mondatát: „... Franciaországban, ahol még a reakciót is egy Guizot képviselte, akit Ortega nem alaptalanul nevezett a 19. század egyik legkiválóbb szellemének". Azáltal, hogy megállapítom, hogy Ortega valamit nem alaptalanul mondott, még távolról sem foglaltam állást az ő filozófiája mellett, amelyet nemcsak régen, a Szép Szóban kritizáltam meg, mint arra Lukács György is emlékszik, hanem ma is, sőt még fokozottabban elvetek. Guizot-t, mint Marx, cudar kártékony politikusnak tekintem, de miután elolvastam történeti műveit kénytelen voltam elismerni óriási tudását és tévedéseiben is figyelemreméltó történetfilozófiai jelentőségét. S miért volnék „jóindulatúan elfogult" Nietzsche iránt csak azért, mert Napóleon német tisztelői, vagy a kereszténység kritikusai közt, kritikai megjegyzés nélkül idézem? Nem Nietzschéről írtam kritikát, hanem Heinéről könyvet És mutat is mutandis, Nietzschere is áll, mit az előbb Gubizot-ról mondtam. Eszméitől meg lehet tagadni az igazságot, de szellemetül a nagyságot? Ám nem is ez a lényeg. Könyvemnek lényege Heine szellemi fejlődése, mind esztétikai, mind világszemléleti síkon. Könyvemnek lényege s ha van értéke, értéke, hogy ezt a fejlődést a megelőző kutatásokat felhasználva, de új szempontok szerint elrendezve mutattam be. Így megmutattam, mit köszönhet betne a romantikának és egyúttal felhasználtam az alkalmat, hogy megcáfoljam azt az esztétikai előítéletet, amely a romantikus művészetet egyszerűen ellenforradalmi, reakciós lelkiállapot kifejezésének állította be. „A forradalom egy — írtam — és a művészi forradalomnak a maradisággal való összeketését még elképzelni is, hátborzongató" Azt szerettem volna, ha Lukács György, a romantika és realizmus kérdésének e szakértője, könyvem e lényeges szempontjaihoz szól hozzá. Annál inkább, mert mint a legutóbbi szovjetorosz írókongresszus jegyzőkönyvéből láttam, amelyek jóval könyvem megjelenése után kerültek kezembe, a hozzászólók többsége az eddig általános nézettel szemben az enyémmel egyező álláspontra jutott, hogy az igazi realizmusnak a romanticizmus nem ellenfele, hanem elsőiskolája, hogy romanticizmus és realizmus nem ellentétek, hanem egymást feltételezik a nagy művészetben. Hiszen éppen ennek a megállapításnak fényénél láthatjuk meg mind a Goethe—Heine ellenfélnek igazi értelmét, mint a heinei művészeti forradalomnak jelentőségét. Lukács György arról sem szól, amire a ,,Szovjetszki Patriot" hangsúlyozottabban mutatott rá, hogy könyvemben igen nagy gondot szenteltem a folyamat leírásának, amelynek során a liberális Heine először egy eszmei cezárizmussal kacérkodó, utópikus szocialistává, majd az ifjú Marx megértő barátjává vált. Eszem ágába sem jutott Heinét III. Napóleon hívének beállítani A 30-as évektől kezdve antibonapartista volt és az államésíny után te csak ironikus nyílvesszőket röpített be megágyáról a bitorló felé. Mindezt azért mondom el neked, nehogy azt hidd, méltatlant védjél meg. Éppen csak hogy nem a megfélemlítés ellen kellett volna szót emelned, mert — ebben Horváth Mártonnak tökéletesen igaza van —, minek titrakozni az élen, amiről nincs szó? Sem énnekem ijedelemre okom egy Lukács György szigorú, ámbár igazságalannak érzett kritikája miatt, sem Ignotus Pálról nem hiszem, hogy megijedt Londonban, amikor megrótták, hogy nem mint szoborról, hanem mint eleven emberről, sőt barátról emlékezik József Attiláról. Ignotus Pál legfeljebb mosolyog ezen, mint ahogy József Attila is, akinek ugyancsak volt érzéke a " Sors iróniája" iránt, mosolyogna //a baj v n. az általában a mécg r kritikában v..n. Valahogy nem tudunk mértéket tartani; az indulati elemek túltengenek bennünk a tárgyi elemek rovására. Rosszindulat kritikák vannak is induló k ittlnk. A ig lálik kritika , amely cs k kriiker enne. Támadunk és védekeünk: nem bírnunk De még ez sem baj. Legalább nem halgatunk Legalább valami szenvedélyről tanuskodunk. És különösen nem baj, ha egy Lukács Györggyel szállhatunk vitába akinek kultúrpedagógiai szerepét — még ha igen sok kérdésben nem értek is vele egyet — a magyar szellemi élet számára igen nagy nyereségnek, igen nagy szerencsének tekintem. Szeretettel üdvözöl és boldog újévet kíván FEJTŐ FERENC BOLDOG ÚJÉVET KÍVÁN ügyfeletek BLOCKMERJ hirdetőirodája IV Városház utca 10 Telefon: 188—442 és 188—499 VI. Bajcsy-Zsilinszky-út 33 Telefon: 123—024 Y E L L 0 W GYER MEK JÁTÉKOK Nagy választékban ANDRÁSSY-IT 32 SZRÓDLI MOLNÁR GYULA VII, Somogyi Béla út 3/c Tel.: 1275-75 Pályázat magyar társadalmi regényre. Az Atheneum könyvkiadó vállalat ez év november 20-én tartott ankétján elhatározta, hogy pályázatot hirdet magyar társadalmi regényre A mit tárgyi az új magyar élet ábrázolása. Terjedelme: 20 nyomtatott ív. A pályadíjak — a szerzői honoráriumot is beteszetve — a következők: első díj: 25000 forint, második díj: 15.000 forint, harmadik díj: 10.000 forint A pályaművek benyújtásának határideje, a szerző nevét tartalmazó lezárt jeligés levéllel együtt, 1948 december hó 31. napja. A kiadó fenntartja magának a jogot a díjnyertes és esetleg a pályadíjat nem nyert művek kiadására is. (*) Megjelent ZSOLT ÁGNES ÉVA LÁNYOM című könyve az ,,Új Idők" kiadásában. Kapható minden könyvkereskedésben. Ára: 10. forint em testi-leki jóbarátom, aki új lapjának első számában helyet adott az írásnak. Valósággal megnyugtatott, hogy a Heine-kérdésnek a világon egyik legkiválóbb ismerője is csak oly jelentéktelen elírásokat fedezett fel egy műben, amely, mint előszavában megírtam, tudományos kutatásra meglehetősen kedvezőtlen feltételek között készült és amelyhez mégis a könyvek százait olvastam, illetve tekintettem át és az adatok ezreit dolgoztam föl. Hálás vagyok Lukács Györgynek, hogy e tévedésekre figyelmeztetett és ígérem, hogy a könyv következő magyar és most sajtó alatt lévő holland és olasz kiadásaiból ki fogom őket küszöbölni. A Lukács György által kipécézett hibák közül a legjelentékenyebb, egyúttal számomra a legmulatságosabb és legtanulságosabb is, hogy az ,,Und wenn ich dich liebe, was geht's dich an" goethes sorát úgy szerepeltetem, mint amely Heinetől származik és amelyet Goethe Heine után idéz. Holott a valóság.