Haladás, 1948 (4. évfolyam, 1-53. szám)

1948-01-01 / 1. szám

LÁTHATÁR Az év utolsó heteiben a nemzetközi politika színpadjának előterén át­meneti csönd és nyugalom uralkodik. A londoni konferencia szinte politi­kai idegsokk gyanánt hatott az angol és amerikai közvéleményre, amely még nincs teljesen tudatában azok­nak a következményeknek, amelyeket a tárgyalásoknak amerikai részről történt brü­szk megszakítása maga után vonhat, s a hagyományos kará­csonyi csöndben csak néhány hang szólalt meg óvó és kétkedő sza­vakkal. BERLIN, A VITA KÖZÉPPONTJÁBAN Az első jel, amely arra vall, hogy a kettős szovjet indítvány elutasítása talán a közel­jövőben bizonyos kelle­metlen következményekkel járhat, a szovjet megszálló h­atóságok berlini lapjának a Taegliche Uundschau-nak igen érdekes cikke volt, amely felve­tette azt a kérdést, hogy a potsdami egyezménynek angolszász oldalról történt sorozatos megszegése után Berlin közös megszállása fenntartha­tó-e? Berlin a szov­jetövezetben fek­szik, négy övezetre van felosztva, amelyekben olyan lapok is megjelen­nek természetesen, amelyek szovjet­ellenes álláspontot képviselnek, sőt ilyen irányú propagandát is fejtenek ki. A berlini lap cikke az első jel v­ott arra, hogy a Szovjetunió kormá­nya nyilván nem fogja szó nélkül és ellenulúzás nélkül fogadni azokat az intézkedéseket, amelyekre angolszász oldalról készülnek. Feltehető, hogy abban az esetben, ha Washington va­lóban megvalósítja a különálló nyu­gati német államok felállításának ter­vét, Moszkva igy felveti azt a kérdést, va­jon köteles-e az angolszász meg­szálú hatóságok jelenlétét saját zóná­jában engedélyezni. Ez az első jel­adás valószínűvé teszi, hogy mint a múltban Danzig és Trieszt, úgy a kö­zeljövőben Berlin kerül a nemzetközi diplomáciai harc középpontjába. Hogy ez a harc valóban kitör-e, az ma m­ár teljesen az angolszász kor­mányok politikájától és kisebb mér­tékben a francia kormány döntésétől is függ, mert a különálló nyugati né­met állam felállítása csak az esetben valószínű, ha az egyesített németor­szági angolszász övezetekhez a fran­cia zóna is csatlakozik. A GÖRÖG KORMÁNY ELISMERÉSE Hetek óta úgyszólván a levegőben lebegett a független görög kormány megalakítása Markosz tábornok veze­tése alatt. Ezzel a lehetőséggel min­denütt számoltak és nyilván fel is készültek rá. A kormány most meg­alakult, és az első kérd­és, amely megoldandó, a Markosz-kormány nemzetközi elismerésének a kérdése. A balkáni államok s nyomukban a dunai államok is, amelyeknek részben nincs, részben csak formális diplomá­ciai ki­veső­ ati­k ven az athéni görög kormánnyal, valószínű­eg ép úgy el­ismerik a Marka­sz-kormányt, mint ahogy számos ál­a­m­ elismerte a Franca-ellenes független spa­nyol kor­mányt is. Lényegében a nemzetközi helyzeten az új kormány megalaku­lása nem változtat. Az új demokrá­ciák kivétel nélkül a görög szabad­ságharcosok támogatói, mint a múlt­ban is voltak, csak nemzetközi jogi­lag lesz eldöntendő kérdés, melyik kormány hivatott és igazi képviselője a görög népnek. E kérdés körül ter­mészetesen sok r­goradafesték kerül felhasználásra, de annyi bizonyos, hogy minden erőszak ellenére a Ma­kosz-kormány megalakítása a szabad­ságharcosok pozícióját erősíti és a­ntiléni kormány) helyzetét gyengíti. Erre vall egyébként az a tény is, hogy az év utolsó hetében Markosz tábornok csapatai két irányban is igen erőteljes offenzívát indítottak, jeléül annak, hogy minden külső se­gítség ellenére a szabadságharcosok száma és ereje nem csökkent, ha­nem növekedik. A probléma, amely az angol és amerikai imperiális irányzatok számára adódik, tehát sú­lyosabbá válik, annál is inkább, mert hiszen Truman elnök emlékezetes programjának nyilvánosságra kerülte óta az athéni kormány, ha a görög nép valóban mögötte állana, a nagy amerikai segítséggel papírforma sze­rint rég legyőzhette volna bátor ellen­f­eleit. KÍNA, A MÁSODIK PEREMPROBLÉMA A görög eseményekkel egy időben jelentős helyzetváltozásról számolnak be a sürgönyi jelentések a Távol- Keleten. Mandzsúria és Észak-Nyugati-Kína a reakciós kínai kormány és a kínai kommunista hadsereg évtizedes klasszikus csatatere. Különösen Mandzsúria, ahol a megszálló szovjet erők kivonulása után a Kuomning­tan úi csapatainak halható, amerikai segítséggel sikerült a kommunista erőket az ész­aki határterületekbe visszaszorítani, a főbb vasútvonala­kat megszállani és a nagy városokat, elsősorban Mukdent hatalmukba ke­ríteni. Néhány héttel ezelőtt azonban új, erőteljes offenzíva indult meg a kommunista hadsereg részéről, amely a legutóbbi sürgönyök szerint már három oldalról körülvette Mandzsúria fővárosát és egyes hírforrások újévre várják a város elestét. Mukden eleste azonban a stratégiai következménye­ket messze túlmenő hatást válthat ki egész keleti Ázsiában. A kínai kor­mány és a zsoldjában álló csapatok veresége ugyanis az ázsiai tömegek szemében a kapitalista Kuomningtang és ezzel együtt az amerikai politikai befolyás vereségét is jelenti. Ez a hatás természete­sen a Pekingtől délre eső nagy területen nem jelent­kezik olyan mértékben, mint azok­ban az országokban, ahol az európai gyarmati imperializmus máris defen­zívába szorult, vagy ahol, mint In­diában és Burmában teljesen meg­szűnt Anglia gyarmati uralma. A há­ború befejezte óta hol ellanyhuló, hol fellobbanó harcok Indonéziában és a francia Hátsó-Indiában Mukden eleste után előreláthatólag újból fel­lángolnak és így számolni lehet az­zal, hogy a változatos küzdelemben a helyi feudális erők és a velük szö­vetkezett gyarmati imperializmus va­lamint a felszabadulásért harcoló tömegek között új fejezet nyílik meg. A harc mint látható, nem csu­pán Európában, hanem a világ szá­m­os pontján folyik, mindenütt a fel­törő szabadságra vágyó tömegek áll­nak a hanyatló feudalizmussa és imperializmussal szemben. A nemzetközi politika furcsa anti­mániája, belső ellentmok­dlása míg soha olyan élesen nem került nap­világra, mint az év utóbéi napjaiban a sz­­vjet-a­ngol kereskedelmi szerződés vasárnap délután közzétett tarta­mából. A Szovjetunió ez év gazi­-ig termésé­ből 500.1,00 tonna helyet, 750 000 tonna takarmánygabonát szállít Ang­ián­a, ami annyit jelent, hogy Anglia annyi szovjet gabonát kap, mint valamennyi dominium­ából együttvéve, ezért gé­pekkel s egyéb iparcikkekkel fizet, amelyekkel tovább fokozhatja ipari termelését anélkül, hogy dollár- és aranykészletét csökkentenie kellene, viszont a Szovjetunió az angol sínek ,­s gépek segítségével úgy felfokozhat­ja elsősorban faipari termelését, hogy újból szállíthat bányafát Angliának, ezzel bezárul a kör, mert több színnél több acélt, több acéllal több gépet, több géppel több fát és gabonát khel termelni és kicserélni. Az ellentmondás a londoni értekezlet öszeomlása és a szombaton aláírt kereskedelmi szerzio­n­,s között olyan éles, hogy a politikai következmények szinte kézenfekvők. Miután ez év májuság a szovjet kor­mány és az Attlce-kabinet új, hosszú­lejára­ti, szerves és á­la­ndó gz­­­d­sági kapcs­latokat em­észt­ő kereskedelm­i tárgyalások kezdődnek, nyilvánvaló, hogy egyik fél sem köte­kedi­k: a béke tartósságában és mindkét fél számít arra, hogy kölcsönös munkával kieme­lik egymást és ezzel egész Európát a mai gazdasági és politikai irá­rából. ÉS PALESZTINA? A sürgönyök és jelentések több­sége arról számol be, hogy Paleszti­nában véres harc folyik, emberek pusz­tulnak el, kemény munkában terem­tett értékek semmi élnek meg és az arab államok csak az angol csapatok kivonulását várják, hogy rávessék magukat a Szentföldre, amelyet any­nyiszor és oly sok vér áztatott. De vannak olyan jelentések is, amelyek ezt a sötét képet, sokkal enyhébb színben mutatják. Maguk az angol lapok is jelentik, hogy számos helyen az arab parasztság fegyverrel védi a szomszédos zsidó te­epeke . Van olyan jelentés, amely hangsú­lyozza, hogy a legnagyobb erő az arab világban, Ibn Szaud egy­á­alán nem lelkesedik a lenéze­t és megvetet nyugati arab e­ggbirtokosok szent háborújáért. Vannak angolok, akik nyíltan megír­ják, hogy Anglia még ha kivonul is Palesztinából, oly­n erőt képvisel a Közel-Keleten, amely lehetetlenné tes­z Egyiptom. Szíria Vagy Transzjordána csapatainak betörését Palesztinába. Az angol, de főleg az amerikai olajtőke is megmozdult, s az amerikai nagyvál­lalatok már a múlt héten úgy döntöt­tek, hogy egyelőre nem folytatják az Arábiából a Földközi tengerhez vezető fővezeték építését. Ez pedig igen súlyos anyagi veszteséget jelent majdnem valamennyi arab állam­inak. Ami azon­ban a legfontosabb, az a tény, hogy az arab munkástömegek ma már tudatában vannak annak, hogy itt nem arabok és zsidók, hab­én­ az arab nagybirtok és arab nagytőke és a zsi­dók képviselte új szocialista szellem, a modern mezőgazdasági és ipaari fej­lődés között folyik a harc, mint alap­jában véve mindenütt, a világ minden elmaradt, gyarmati sorsban sínylődő országában. Ezé­rt nyugodt lélekkel lehet remélni, hogy az utolsó órákban kedvező fordulat következik be Palesz­tinában is. Figyelő Izem —Gyár — Iroda — Lakás gazdaságos világítása NAPFEJYVCSŐ-LÁMPÁKKAL Minta felszerelése ü­zemek részére díjtalanul és kötelezettség nélkül! C J F É N Y x i; o > Telefon: 200—720, V, Wakrmaun-utea 32. HALADAS Rosszindulatú és jóindulatú kritikák FEJTŐ FERENC levele ZSOLT BÉLÁHOZ Párizs, 1017 december Kedves Zsolt Béla, legutóbb „nyílt levelet" írtam hoz­zád, amelyben sajnálattal adtam tudtodra, hogy Peyerrel kötött vá­lasztási szövetséged miatt, mint a szocialista pártnak tagja, nem írha­tok lapodba. Azóta sok víz lefolyt a Dunán, sok piszkos víz a Szajnán is, választási szövetségedről kiderült,­­ hogy nem is vagy olyan ügyetlen po­litikus, mint amilyennek író létedre képzeltelek. Már rég készülök ezt megírni neked, most azonban nem halaszthatom, hogy megköszönjem, amiért eltávolodásunk ellenére, kéret­lenül is, egyszerű ügybuzgalomból, védelmemre keltél. A Tollnak nem szabad félnie — írtad vitát keltő cikkedben. De bíz­vást hozzátehetem: nincs is mitől. Meg vagyok győződve róla, hogy Lu­kács Györgynek például, aki Heine könyvemmel kritikailag foglalkozott, eszébe se jutott, hogy meg akarjon félemlíteni engem vagy bárkit is. Ez a nevetséges szándék fel sem tételez­hető oly komoly és általam minden­­kép­pen tisztelt férfiú részéről, mint Lukács György. Nem megfélemlíteni akart, hanem megleckéztetni. Ez pedig szuverén joga, azért professzor , és vagyok s maradok én iskolavég­zetten, örökké kereső és bolygó diák. Nem hogy rossz néven venném tőle, hanem egyenesen megtiszteltetésnek tekintem, hogy, akinek annyi érdeme­sebb dolga van, vette a fáradságot, hogy töviről hegyire elolvassa köny­vemet és abból kiemelten minden tár­gyi tévedést — számszerint ötöt —, n­mely belécsúszott. Bizonyára így értette ezt Németh Andor is, régi, ZSOLT BÉLA betegszabadsága tartamára szerkesztőbizottság alakult, melynek elnöke: dr Kende Zsigmond, tagjai: Bernát Balázs, Lengyel Géza és Lukács Civula szerkesztő, mint arra Lukács György rámutat, ép a fordítottja. Ez az eset azt bizo­nyítja, hogy az embernek nem szabad bíznia emlékezete evidenciáiban, h­úsz éve idézem a „wenn ich dich liebe"-t, mint heines sort, anélkül, hogy bárki is figyelmeztetett volna tévedésemre. Beszélgetései során Heine maga is igen gyakran idézte, anélkül, hogy megjelölte volna a for­rást, mintegy kisajátította- Ez csak megerősített tévhitemben. Meg aztán, aki csak kicsit is ismeri Heinét, mondja meg, kire jellemzőbb e sor: Heinere-e, akinek Amália költészetét, sőt az egész Dalok Könyvét, mintegy egyetlen mondatban sűríti, vagy a weimari szellemóriásra-e, akinek szá­jában csak egy szellemes megjegyzés volt? Ám ez nem ment fel a hiba alól. A lényegben egyetértek Lukács Györggyel: mint marxistának kétsze­resen lelkiismeretesnek kell lenni a kutatásban, óvakodva a gondatlan­ságtól és az újságírói felületességtől. De nem gondolod, hogy Horváth Márton, aki nem tudom, honnét veszi a jogot arra, hogy leckéztető hangban Lukárt Györgyön is túllicitáljon, nem gondolod-e, hogy ő túloz, amikor a Heine-kérdésben ,,meghökkentően já­ratlannak" állít be és ,,szuverén tu­datlanságomról" beszélt? Lukács Györgynél hajlandó vagyok leckét el­fogadni ... De még Lukáccsal is szembe kell szállnom, amikor könyvemmel kap­csolatban az „alapvető tények másod­kézből való ismeretéről", valamint „elméleti és történelmi zavarokról" beszél. Egy olyan súlyos állítás, mint hogy Mehring általam jól ismert, fel­használt és becsült könyvéhez képest az én életrajzi eszmém­ ..inkább egy lépést hátrafelé jelent, mint egy lé­pést előre", bizonyítani kell. Már most mivel bizonyít Lukács? Azzal például, hogy Platenról, akit Thomas Mann nagy lírikusnak, Hehring a német politikai költészet megalapító­­jának tekintett, azt írtam, hogy ,,ta­lán több is, mint dilettáns". Tehát nyilvánvalóan nem ismerem Platent. Nem volna szégyen nem ismerni, hi­szen minden műveltségben lehetnek hézagok, ám Platent ismerem. És megvallom, talán az én h­ibám, de nem leltem benne esztétikai gyönyö­römet. Amilyen rokonszenvesnek és Szánalomraméltónak találtam, mint személyiséget, oly unalmasnak, af­fektáltnak, költőietlennek költészetét. Mellesleg szólva Marx is hasonlókép­pen ítélte meg Platónt, de sietek hoz­zátenni, hogy nem az ő ítélete befo­lyásolt. Mint Lukács, én sem tartom Marxot csalhatatlannak esztétikai dol­gokban. Lukács azt írja, hogy „komoly marxista kritika nélkül viszonylok a modern dekadens szellemi áramla­tokhoz". Miért? Mert Guizot-t máskép értékelem, mint Marx „és pedig nem a tények elemzése, hanem Ortega y Gasset tekintélye alapján" Hadd idéz­zem könyvem vonatkozó mondatát: „... Franciaországban, ahol még a reakciót is egy Guizot képviselte, akit Ortega nem alaptalanul nevezett a 19. század egyik legkiválóbb szellemé­nek". Azáltal, hogy megállapítom, hogy Ortega valamit nem alaptalanul mondott, mé­g távolról sem foglaltam állást az ő filozófiája mellett, amelyet nemcsak régen, a Szép Szóban kriti­záltam meg, mint arra Lukács György is emlékszik, hanem ma is, sőt még fokozottabban elvetek. Guizot-t, mint Marx, cudar kártékony politikusnak tekintem, de miután elolvastam tör­téneti műveit kénytelen voltam elis­merni óriási tudását és tévedéseiben is figyelemreméltó történetfilozófiai jelentőségét. S miért volnék „jóindu­latúan elfogult" Nietzsche iránt csak azért, mert Napóleon német tisztelői, vagy a kereszténység kritikusai közt, kritikai megjegyzés nélkül idézem? Nem Nietzschéről írtam kritikát, ha­nem Heinéről könyvet És mutat is mutandis, Nietzschere is áll, mit az előbb Gubizot-ról mondtam. Eszméitől meg lehet tagadni az igazságot, de szellemetül a nagyságot? Ám nem is ez a lényeg. Könyvem­nek lényege Heine szellemi fejlődése, mind esztétikai, mind világszemléleti síkon. Könyvemnek lényege s ha van értéke, értéke, hogy ezt a fejlődést a megelőző kutatásokat felhasználva, de új szempontok szerint elrendezve mutattam be. Így megmutattam, mit köszönhet betne a romantikának és egyúttal felhasználtam az alkalmat, hogy megcáfoljam azt az esztétikai előítéletet, amely a romantikus mű­vészetet egyszerűen ellenforradalmi, reakciós lelkiállapot kifejezésének állította be. „A forradalom egy — írtam — és a művészi forradalomnak a maradisággal való összeketését még elképzelni is, hátborzongató" Azt szerettem volna, ha Lukács György, a romantika és realizmus kérdésének e szakértője, könyvem e lényeges szempontjaihoz szól hozzá. Annál in­kább, mert mint a legutóbbi szovjet­orosz írókongresszus jegyzőkönyvé­ből láttam, amelyek jóval könyvem megjelenése után kerültek kezembe, a hozzászólók többsége az eddig álta­lános nézettel szemben az enyémmel egyező álláspontra jutott, hogy az igazi realizmusnak a romanticizmus nem ellenfele, hanem elsőiskolája, hogy romanticizmus és realizmus nem ellentétek, hanem egymást feltételezik a nagy művészetben. Hiszen éppen ennek a megállapításnak fényénél lát­hatjuk meg mind a Goethe—Heine el­lenfélnek igazi értelmét, mint a heinei művészeti forradalomnak jelentőségét. Lukács György arról sem szól, ami­re a ,,Szovjetszki Patriot" hangsúlyo­zottabban mutatott rá, hogy könyvem­ben igen nagy gondot szenteltem a folyamat leírásának, amelynek során a liberális Heine először egy eszmei ce­zárizmussal kacérkodó, utópikus szocialistává, majd az ifjú Marx meg­értő barátjává vált. Eszem ágába sem jutott Heinét III. Napóleon hívének beállítani­ A 30-as évektől kezdve anti­bonapartista volt és az államés­íny után te csak ironikus nyílvesszőket röpített be m­egágyáról a bitorló felé. Mindezt azért mondom el neked, nehogy azt hidd, méltatlant védjél meg. Éppen csak hogy nem a meg­félemlítés ellen kellett volna szót emel­ned, mert — ebben Horváth Márton­nak tökéletesen igaza van —, minek ti­trakozni az él­en, amiről nincs szó­? Sem énnekem ijedelemre okom egy Lukács György szigorú, ámbár igaz­ság­alannak érzett kritikája miatt, sem Ignotus Pálról nem hiszem, hogy meg­ijedt Londonban, amikor megrótták, hogy nem mint szoborról, hanem mint eleven emberről, sőt barátról emléke­zik József Attiláról. Ignotus Pál leg­feljebb mosolyog ezen, mint ahogy József Attila is, akinek ugyancsak volt érzéke a " Sors iróniája" iránt, moso­lyogna­ //a baj v­ n. az általában a mécg r kr­itikában v..n. Valahogy nem tudunk mért­éket tart­ani; az indulati elemek túltengenek bennünk a tárgyi elem­ek rovására. Rosszindula­t kri­tikák vannak is­­ indu­ló k ittl­nk. A ig lálik kritika , amely cs k kriiker enne. Támadunk és védeke­ünk: nem bírnunk De még ez sem baj. Leg­alább nem halgatunk­ Legalább vala­mi szenvedélyről tanuskodunk. És kü­lönösen nem baj, ha egy Lukács Györggyel szállhatunk vitába akinek kultúrpedagógiai szerepét — még ha igen sok kérdésben nem értek is vele egyet —­ a magyar szellemi élet szá­mára igen nagy nyereségnek, igen nagy szerencsének tekintem. Szeretettel üdvözöl és boldog újévet kíván FEJTŐ FERENC BOLDOG ÚJÉVET KÍVÁN ügyfeletek BLOCKMERJ hirdető­irodája IV Városház­ utca 10 Telefon: 188—442 és 188—499 VI. Bajcsy-Zsilinszky-út 33 Telefon: 123—024 Y E L L 0 W G­YER MEK J­ÁTÉKOK Nagy választékban ANDRÁSSY-IT 32 SZ­­­RÓDLI MOLNÁR GYULA VII, Somogyi Béla­ út 3/c Tel.: 12­75-75 Pályázat magyar társadalmi regényre. Az Athen­eum könyvkiadó vállalat ez év november 20-én tartott ankét­ján elhatározta, hogy pályázatot hirdet ma­gyar társadalmi regényre A mit tár­gyi az új magyar élet ábrázolása. Terjedelme: 20 nyomtatott ív. A pálya­díjak — a szerzői honoráriumot is betes­zetve — a következők: első díj: 25000 forint, második díj: 15.000 fo­rint, harmadik díj: 10.000 forint A pályaművek benyújtásának határideje, a szerző nevét tartalmazó lezárt jel­igés levéllel együtt, 1948 december hó 31. napja. A kiadó fenntartja magá­nak a jogot a díjnyertes és esetleg a pályadíjat nem nyert művek kiadásá­ra is. (*) Megj­elent ZSOLT ÁGNES ÉVA LÁNYOM című könyve az ,,Új Idők" kiadásában. Kapható minden könyvkereskedésben. Ára: 10.­ forint e­m testi-leki jóbarátom, aki új lapjának első számában helyet adott az írás­nak. Valósággal megnyugtatott, hogy a Heine-kérdésnek a világon egyik legkiválóbb ismerője is csak oly je­lentéktelen elírásokat fedezett fel egy műben, amely, mint előszavában megírtam, tudományos kutatásra meglehetősen kedvezőtlen feltételek között készült és amelyhez mégis a könyvek százait olvastam, illetve te­kintettem át és az adatok ezreit dol­goztam föl. Hálás vagyok Lukács Györgynek, hogy e tévedésekre fi­gyelmeztetett és ígérem, hogy a könyv következő magyar és most sajtó alatt lévő holland és olasz kiadásaiból ki fogom őket küszöbölni. A Lukács György által kipécézett hibák közü­l a legjelentékenyebb, egyúttal számomra a legmulatságosabb és legtanulságo­sabb is, hogy az ,,Und wenn ich dich liebe, was geht's dich an" goethes so­rát úgy szerepeltetem, mint amely Heinetől származik és amelyet Goethe Heine után idéz. Holott a valóság.

Next