Halászat, 1975 (21. évfolyam, 1-6. szám)
1975-01-01 / 1. szám
Rendhagyó történetek halas emlékeimből II. Ebben a tanyában több a harcsa, mint a ponty Valahányszor a tógazdasági ragadozó halállomány elégtelenségéről, illetve fejlesztésének lehetőségeiről esett szó, mindig eszembe jutott alábbi két emlékem. 1948. évben került sor a bérleti tógazdaságok általános állami kezelésbe vételére, köztük a Hencsevisnyei tavak átvételére is. Az átvétel ősszel, a tavak lehalászásával vette kezdetét. A tenyészhalat megvásárolták, míg az áruhallal szabadon rendelkezhetett a bérlő, így került sor a 11 hat. holdas hencsei II-es tó lehalászására is. Amikor mint átvevő reggel a helyszínre érkeztem, a kerítőhálóval már a lehalászás helyéhez közeledtek. A tanya kialakítását a halászcsizmás bérlő nagy körültekintéssel és szakértelemmel irányította. Csakhamar előkerültek az ágasfák, a felnit rájuk aggatták. Az összeszűkült tanya szívetlelket gyönyörködtető látványt nyújtott. A hálóban szinte több bajuszos harcsafej látszott mint a ponty. Végeredményben 20 1,6 — 2 kg-os harcsa és mintegy 300 kg-on felüli ponty került lehalászásra a tóból. Ilyen tiszta, szeméthal mentes tanyát ezt követően még sokáig nem láttam. Érthetően a nagy harcsatermés titka izgatott és a kérdések özönével ostromoltam a tó lelépő gazdáját. „Tudja — kezdte a válasz- Vigyázat, szökik a süllőivadék. . . 1961-ben az inámi telelőkben írattunk süllőt fészekre. A telelők vizét az I—II-es tóra csapolhattuk le, így kézenfekvőnek látszott, hogy a kikelt süllőivadékot, előadást — nekem hobbim volt a tógazdasági haltermelés, mint ahogy a nagyüzemi gyümölcstermesztés is. Mégis a harcsával foglalkoztam a legszívesebben. Sajnos anyaharcsa állományom a háborús cselekmények során eltűnt, de sikerült párezer db harcsaivadékot megmentenem, amit most itt látunk piacivá éretten.” Elmondta még, hogy harcsát csak természetes körülmények között a III-as tavában itatott és minden évben lehalászott 6 — 7000 db harcsaivadékot, ami 56 holdas tógazdaságában folyamatosan biztosította az évi 25 — 30 g áruharcsa előállítását. Harcsatenyésztési és termelési tudományából többet nem árult el, titkát később magával vitte a tengerentúlra. Az átvételt követően több éven át kísérleteztem a H. III-as tóban (ami egyébként mint kezdő tó igen vadhalas volt) harcsaívatással, de gyenge eredménnyel. A hencseihez hasonló harcsatermés, hogy gazdagíthatná áruhalválasztékunkat, ha áruhal területünk arányos hányadán csak félannyi áruharcsát halászhatnánk le, mint amennyivel a H. II-es tó búcsúzott annak idején volt gazdájától. Nyilván a gondoskodást és szakmaszeretetet akarta termésével meghálálni, nevelés után gravitációsan a tóba engedjük, ahol egynyarassá nevelhetjük. Az ivadék leszűréséig minden tervszerűen sikerült. Az Inám-Attalai tóegység egy észak—déli völgyvonulatban fekszik és vízellátását a meglehetősen torrens Szil-Lápafői patak biztosítja. Abban az évben pontyot a tóegység legalsó, VTI-es számú tavában ívattunk. A próbahalászatok során feltűnt, hogy a pontyivadék az időarányosnál jobban fejlődik. Ez esetben is a tó lehalászása fejtette meg a titkot. A 91 - 23 dkg-os pontyivadék mellett 600 kg 15 dkg körüli Süllőivadékot is halásztunk le a tóból, míg a felsőbb tavakból alig párszáz db süllő ivadék került elő. A beszökött süllő ivadék kiváló szelektáló munkát végzett. A véletlennek köszönhető szép eredménynek igen örültem, hisz a nagy egynyaras pontyivadékkal a következő évben tekintélyes területet helyezhettem ki kétéves üzemre a süllőivadék pedig elég lett valamennyi vadhalastavam népesítésére. Fentiekből azt az egyébként ismert következtetést vonhattuk le, hogy a süllőivadék, mint általában ragadozó faj testvérei is az elfolyó vízzel szökik. így úszott le a mi süllőivadékunk is a II-es, I-es, H. IV-es, A. VI-os és VI/A tavakon át — mintegy 6 km-es víziúton — a VII-es tóig. Ösztöne hajtotta táplálékban gazdagabb vízi élettér felé, amit a VII-es tóban nagy bőségben meg is talált, ott meg is állapodott. Nem elég tehát a ragadozó ivadékot jól bevált módszereinkkel előállítani, de gondoskodni is kell megfelelő táplálék folyamatos juttatásával biztonságos felneveléséről is. Rimanóczy Endre