Halászat, 1984 (30. évfolyam, 1-6. szám)
1984-01-01 / 1. szám
A FOTÓMŰVÉSZ A HALÁSZATRÓL Beszéljen indítékairól, tevékenysége céljáról és képeiről maga az alkotó? Zavarba ejtő kérés, mert a művészeti életben egy külön szakembert, a kritikust szoktuk meghallgatni. A másik oldalról viszont nagyszerű lehetőség, ha valaki a választott hivatásáról szólhat. És ki ne szeretne arról beszélni, ami betölti az életét? Meghatározónak bizonyult számomra a legfogékonyabb korban átölelő környezet, a zegzugos holtágakkal teli Kőrös-vidéki vízivilág. Nem véletlen, hogy a fővárosban lepergett két évtized után a természetben találom meg a harmóniát, melyet manapság bizony keresni kell. A világméretű környezetszennyezések híreitől agyoninformáltan valósággal üdítő érzés olyan emberekkel találkozni, akik — mert létük alapja — mindennapos összefonódásban élnek a természettel és a természetből. Máris a halászokhoz érkeztünk. Ugyan melyik más mesterség büszkélkedhet ekkora szakmai hátországgal, az évezredek távolába vesző sajátos kultúrával ? Könyv-szerelmeim között őrizgetem Herman Ottónak a múlt század végén kiadott kétkötetes művét, A magyar halászat könyvét. Milyen jó, hogy a nagy polihisztor még a huszonnegyedik órában elvégezte ezt az óriási munkát! — hallom a tudálékos megállapítást, s gyanút fogok : korai még sóhajtozni a hagyományt, s a csakis a régmúltban keresgélő tudóskodás a fárasztó terepmunka elkerülésére is alkalmas. A riporternek viszont lételeme az országjárás, és már az első „fordulónál” kiderült: a rég holtnak nyilvánított módszerek is ott élnek még az idős halászemberek kezén. Az 1839-ben felfedezett fotográfia ma már a művészi megjelenítés eszköztárának széles skáláját kínálja, azonban van egy speciális erőssége is. Minden fotó, adat. Kétségbevonhatatlan bizonyítéka annak, hogy a felvétel készítésének időpontjában az a valami úgy történt, olyan volt. Gondoljuk el, ha a fényképezésnek ezt szerepkörét időben felismerték volaa és ma a rendelkezésünkre állana egy szisztematikus fotógyűjtemény a legkülönbözőbb tevékenységekről, élethelyzetekről, mesterségekről és munkafolyamatokról — e fogódzók mekkora segítséget adnának egy-egy szakma történetének a feldolgozásához, sőt, magának a történelemnek a megírásához is! Az elmúlt években sorozatosan megszervezték Szolnokon, a közép-tiszai környezetvédelmi és képzőművészeti tábort, röviden: a Tisza-expedíciót. Kis csapat pásztázta végig a partmenti erdőket és településeket, és csónak-karavánjukkal alkalmas helyen kikötve a természeti környezet és a vele együtt élő ember alaposabb megismerésére törekedtek. Tizenötenhúszan voltak, biológusok és néprajzosok, hivatásos kutatók, tanárok és egyetemi hallgatók. Csatlakozott hozzájuk néhány képzőművész és mint fotóművészt meghívták a kutatótáborba e sorok íróját is. Az írásos beszámoló és a művészektől egy-egy alkotás a rendező szervek tulajdonába került. Ezen felül a fotográfus képeiből TISZAI BARANGOLÁSOK címen egy külön önálló kiállítás született 1983 májusában Szolnokon, a Megyei Művelődési Központ galériájában. Azóta a tárlat, mint vándorkiállítás teljesít közművelődési célokat, legutóbb a Tiszazugi Földrajzi Múzeumban, Tiszafüreden láthatta a közönség. (Ebből a képanyagból közlünk most néhányat lapunkban.) A természethez kötődő életmód fényképekkel történő bemutatásának módszere más vizeken is hatékonyan alkalmazható. Nem lehet kétséges: semmi mással nem helyettesíthető és sürgethetően fontos elvégezni valói vannak a fotográfiának a halászat jelenkorig nyúló történetének dokumentálásában. Kunkovács László Nagy János hetvenhat éves halász Kiskören