Halászat, 2023 (116. évfolyam, 1. szám)

2023-03-01 / 1. szám

HALAK BÉLYEGEKEN HALÁSZAT A halászat, a hal fogása olyan régi, mint maga az emberiség. Az ősember halfogása­it nem is nevezhetjük halászatnak, hiszen lándzsával, nyíllal, horoggal ejtette el a ha­lat. Ez a módszer a tengerparti természeti népeknél a mai napig fennmaradt. Halá­szatnak tulajdonképpen valamilyen fejlet­tebb szerszámmal, hálóval való halfogást szoktuk nevezni. No meg a tógazdasági hal­termelés során, a tavi „szüretet”. A tengerparti népeknél a hal a legfontosabb táplálék, a halászat nagyon sokszor az éle­tet, a megélhetést jelentette és jelenti ma is. Az ipari fejlődéssel a nagy tengerjáró ha­lászhajók kerültek előtérbe és járják a ten­gereket, óceánokat. A szárazföldek belsejében, ahol csak folyók, tavak vannak egy sajátos halászati kultúra alakult ki. Mi magyarok Ázsiából hoztuk magunkkal ezt a tudást. Az 1800-1900-as években a folyók szabályozásával a halbő­ség megszűnt a természetes vizeinkben és elkezdődött a tógazdasági haltermelés. A FAO statisztikája szerint a halászok és haltermelők száma a Földön eléri a 38 millió főt. A halászat és az akvakultúrák közvetve és közvetlenül 500 millió ember megélhetését fedezi. Egy kis csokor bélyegen szeretném bemu­tatni az ősi halászati módokat: Guyana (1954) , Kanada, Tokelau (1982), a tenger­parti halászatot: Costa Rica (1983), Fü­löp­­szigetek (1971), Mali (1966), Nigéria 1983, a tengeri és édesvízi nagy hajós halászatot: Korea (1961), Svédország (1974), Szovjet­unió (1966) az édesvízi halászatot: Magyar­­ország (1971), Laosz (1973), Kuba (2001), a tógazdasági halászatot: Magyarország (1955) , Csehszlovákia (1956), Lengyelor­szág (1947). Canada и [UNK] вой: Inuit-Hunting Les Inuits-Lachasse REPUBLIQUE DU MALI COSTARICA'

Next