Hallássérültek, 1981 (32. évfolyam, 1-12. szám)

1981-01-01 / 1. szám

2 0­ indannyiunk előtt köztudott, hogy hazánkban a rokkant állampolgárokról való gondoskodás álla­mi feladat. A rokkantak habilitációs és rehabili­tációs lehetőségeinek bővítését, a róluk való gon­doskodás színvonalának emelését, szociális jutta­tásaik kiterjesztését gazdasági lehetőségeinkkel összhangban, tervszerűen fejlesztjük. E fejlesztés során nem jelentékte­lenek azok az eredmények, melyeket az elmúlt évtizedekben elértünk. Legjelentősebb előrelépés az elmúlt időszakban a munkahelyen megrokkantak rehabilitációja terén következett be. 1967-ben rendeztük a vállalatoknál megrokkant dolgozók rehabilitációs rendszerét és megteremtettük a megrokkant és a munkába vissza nem helyezhető vállalati dolgozók létbiz­tonságát. Később a rendelet hatálya alá vontuk a bedolgozói és a magánmunkáltatói munkaviszonyban állókat is. Előre­léptünk a súlyosan fogyatékosok habilitációja terén is, bár itt a kép differenciáltabb. Legfejlettebb a rehabilitáció és a ha­­bilitáció a hallássérülteknél és a vakoknál. Mindkét fogyaté­kossági kategóriában nagy múltú oktató, képző intézetekkel és érdekképviseleti szervekkel rendelkeznek. A hallássérültek — miután az általános iskola elvégzése során megtanulták a szájról olvasást, a hangos beszédet, és szakmunkás-képesítést szereztek —, a hallók között dolgoz­nak. Ez a megoldás felel meg legjobban a rehabilitációs cél­kitűzéseknek és a fejlődés követelményeinek. A szakmunkás színvonalra eljutott hallássérültek megbecsült dolgozói mun­kahelyüknek. A jól dolgozók átlagkeresete sok esetben nem­csak eléri, de meg is haladja a hasonló képzettségű nem hallássérültek keresetét. A hallássérült fiatalok közül a leg­jobbak alkalmasak közép- és főiskolai tanulmányok sikeres elvégzésére is. A vakok sajátos felnőtt oktató, képző és foglalkoztató in­tézeti bázissal és célvállalatokkal is rendelkeznek. Életüket számtalan szociális kedvezmény, juttatás segíti. Törvényes munkaidejük hat óra. Hat nap pótszabadságban részesülnek. Fizetésük mellett rendszeres személyi járadékot kapnak. A teljes nyugdíj mellett teljes bérért tovább dolgozhatnak. A vak házaspár egy gyermek után is részesül családi pótlékban stb. E­­lőrelépés történt a mozgássérültek habilitációja terén is. A képezhető mozgássérült gyermekek iskolai ok­tatása speciális — nevelőotthonnal egybekötött — iskolákban történik. A szokványos keretek között nem oktatható és nem képezhető mozgássérültek életre való felkészítése a számukra fenntartott foglalkoztató, képző, oktató intézetekben nyer megoldást. A legutóbbi egész­ségügyi miniszteri rendelet jelentősen emelte a családban élő fogyatékos gyermekek családi pótlékát, és intézkedés történt a gépkocsit üzemeltető mozgássérültek ingyenes benzinjutta­tására. A mozgássérültek is felismerték, hogy saját öntevé­kenységükkel is jelentősen előre tudják mozdítani habilitá­­ciójukat. Ezért jöttek létre egyes megyékben, városokban a mozgássérültek helyi egyesületei. Felsőbb szintű döntés alap­ján 1981-ben létrejön országos érdekvédelmi egyesületük. Előrehaladt az értelmi fogyatékosok gyógypedagógiai in­tézményeinek fejlődése, intézeti és intézeten kívüli habilitá­ciója. A foglalkoztató és kisegítő iskolák, a kisegítő-tovább­képző iskolák és nevelőotthonok, az állami foglalkoztató in­tézetek és védőmunkahelyek segítségével az értelmi fogyaté­kosok egyre nagyobb hányada illeszkedik be a társadalomba. A rokkantakról szólva, nem feledkezhetünk meg az el­mebeteg rokkantakról sem. A már aktív gyógyintézeti keze­lést nem igénylő és a családba szociális helyzetük miatt vis­­­sza nem helyezhető elmebetegek a részükre fenntartott szo­ciális otthonokban helyezhetők el. Ezekben az otthonokban szakszerű gondozásban — és az arra alkalmasak célszerű, hasznos foglalkoztatásban — részesülnek. Az elmúlt években jelentősen bővült az ellátásukat biztosító férőhelyek száma, javult a gondozás színvonala és a szakorvosi ellátás. Az új szakosítási és beutalási jogszabály a fejlődés gyorsabb lehető­ségének szakmai és jogi feltételeit biztosítja.­zámos nehéz és megoldásra váró feladattal kell szem­benézni az eredmények mellett. Javítani kell a munkahelyi rehabilitációt. Az egységes rehabilitációs rendszerbe szükséges bevonni a még azon kívül re­kedt termelőszövetkezeti dolgozókat és a munkavi­szonyban — fogyatékosságuk miatt — nem állott súlyosan fogyatékosokat is. Tovább kell bővíteni a súlyosan fogyaté­kosok habilitációját elősegítő intézményhálózatot, és meg kell könnyíteni a már munkaképessé vált rokkantak munkába he­lyezését. Elő kell segíteni a fogyatékosok társadalmi rehabi­litációját nagymértékben befolyásoló sajátos problémák meg­oldását (lakások megközelíthetősége, közlekedés elősegítése, kulturális, művelődési intézmények hozzáférhetőségének biz­tosítása pl. a mozgássérültek részére stb.)j­elentős feladatok hárulnak a társadalomra, az egész­ségügyre is a megelőzés területén. Nemzetközi és hazai adatok egybevetése alapján arra a megálla­pításra juthatunk, hogy az élveszületettek mintegy 4,5%-a sérült, és a sérülésben jelentős szerepet ját­szanak a genetikai tényezők, a terhességi ártalmak és a szü­lési sérülések. A fogyatékosság kialakulásának megakadályo­zása csak az oki tényezőktől függően kísérelhető meg. A ge­netikai tényezők miatti károsodás korai felismeréssel és meg­felelő kezeléssel csökkenthető, illetve megszüntethető. Itt a fogyatékosság kialakulása az újszülöttkori szűrésekkel, meg­felelő kezeléssel és táplálással megakadályozható. A terhes­ségi ártalmak sokrétűek. Összefügghetnek az anya állapotá­val, munkájával, szokásaival (pl. dohányzás, alkohol, stb.). E tényezők megfelelő terhesgondozással csökkenthetők. A szü­lési sérülések jelentősége a szülészeti ellátás színvonalának, szervezettségének javításával csökkenthető. A fogyatékossá­gok mintegy 10%/%-áért a csecsemő- és gyermekkor súlyos be­tegségei a felelősek, melyek maradandó következményekkel járnak. E területen a megfelelően szervezett és magas szín­vonalú gyermekegészségügyi gondozás hozhat eredményeket. A célkitűzések megvalósítása az egész társadalom erőfe­szítéseit igényli. Reméljük, hogy a feladatok egyértelműbb meghatározásához, a végrehajtás feltételeinek gyorsabb és következetesebb megteremtéséhez a rokkantak nemzetközi éve is hozzásegít. DR. VÖLGYI LAJOS HALLASSERÜLTEK 1981. JANUAR Korai felismerés — hatékony integráció CSECSEMŐ­­ÉS KISGYERMEKE A hallássérülések nagy része veleszületett, il­letve a normális beszéd kialakulása előtt, az el­ső életévekben keletkezik. Ha a következményes nagyothallás a beszédfrekvenciákon (250 és 3000 Hz között) 60 decibelnél nagyobb, tehát a kör­nyezet beszéde szabad füllel nem fogható fel, a beszéd­­ kifejlődése elmarad és (vagy) erősen meg­késik. Ez nemcsak az érintkezés, a megértés, a kifejezés lehetetlenségéhez, jelentős korlátozott­ságához, hanem a „belső beszéd”, a gondolkodás, gondolatvilág maradandó beszűküléséhez vezet, egy életre szóló, súlyos nehézséget okozva az egyénnek a halló társadalomba való beilleszke­désben. Az utóbbi években kiderült, hogy a hallássé­rültek túlnyomó többsé­ge nem teljesen siket, a nem hallástalan, hanem beszédfrekvenciákon olyan hallásszinttel ren­delkezik, amelyet a mai, korszerű hallókészülé­kekkel a szociális hal­lásküszöb fölé lehet emelni. Így megfelelő hallókészülékkel a kör­nyezet beszéde meg­hallhatóvá, megérthető­­vé és elsajátíthatóvá válik, azaz megindulhat a beszéd kialakulása. Saját tapasztalatunk is bizonyította, hogy ha ez a 8. hónap előtt tör­ténik, remény van még a hallószerv kifejlődésé­re, a készülék nélküli, normális hallás kiala­kulására. Azt is tapasz­taltuk, hogy a 2. élet­év után megkezdett re­habilitáció hallókészü­lékkel sem biztosíthatja már a teljes szókincs, a rendes beszéd elsajátí­tását. Éppen ezért rendkívül fontos, sorsdöntő a hal­lássérülések lehető leg­korábbi felismerése és kezelése. Ennek számos lehetősége van. Az új­szülöttek rendszeres szűrővizsgálata a szülészete­ken az 1—4 napos korban Medicor-szűrővel ha­zánkban is számos kórházban folyik már. A hal­lássérülésekkel járó, születés körüli kórképek esetén a „veszélyeztetett” csecsemők hallásának megfigyelése is sokszor vezethet korai diagnó­zishoz. Az újszülöttek, kis csecsemők hallásának otthoni ellenőrzése, a szülők, a környezet, a vé­dőnő, a gyermekorvos gyanúja esetén a hallás audiológiai állomáson történő mérése is megelőz­heti a végzetes késedelmet. A hallás a legkorábbi időben is mérhető a reflexek, reakciók, magatar­tási változások gondos, esetleg ismételt megfigye­lésével. A hallássérülés megállapítása vagy alapos gya­núja esetén két sürgős teendő van. Megfelelő — lehetőleg sztereofonikus­an, mindkét fülre ren­delt — hallókészüléket kell állandóan viseltetni, és gyógypedagógus rendszeres irányítása, ellen­őrzése mellett hallásfejlesztésben kell részesíteni, meg kell tanítani beszélni a kis hallássérülteket. Az orvosok, gyógypedagógusok és műszaki szakemberek összefogását, az állami és társadal­mi szervek támogatását, a széles körű felvilágosí­tást és felismerést igénylő nagy feladat fontossá­ga világos, de egyéni és társadalmi jelentősége ma még teljesen fel sem mérhető. DR. GÖTZE ÁRPÁD A vak és gyengénlátó csecsemők első orvosi vizsgálatára közvetlenül a születés után kerül sor. Az általános észlelés során igyekeznek meg­állapítani a testi fejlettséget, a keringés és lég­zés minőségét, valamint az érzékszervi érettség aktuális voltát. Látásteljesítmény szempontjából a csecsemő nem ítélhető meg, kivéve, ha valamilyen külső­leg is látható fejlődési rendellenességről arra kö­vetkeztetni lehet. A látás működésére utaló első biztos jel kb. a hatodik héten jelenik meg, ami­kor a csecsemő szemével rögzíteni és követni tudja a mozgó tárgyat vagy kezet. A kisgyermekkor időszakában a környezet és az orvos az általános viselkedésből tud a látás­ra következtetni. Az is­mert Snellen-féle mód­szerrel csa­k 4—5 éves korban — sokszor még később — lehet ezt mérni. A szem egyes részein megjelenő különféle kó­ros elváltozásokat szemész szakorvosok ér­­­telmezik, és azokhoz igazítják a gyógyítás, esetleg a műtétek rend­jét is. Rendkívül fontos te­hát, hogy minden rend­ellenesség mielőbb fel­ismerésre és kezelésre kerüljön, mert hiszen nyilvánvaló: a társadal­mi beilleszkedésben a látásnak döntő szerepe van. Az évente született gyermekek közül há­romszáz hazánkban mozgássérült. 1400 gyer­mek azonnali elhelye­zést, ezer gyermek az iskolába járáshoz segít­séget igényelne. E szá­mok élő szemrehányás­ként állnak előttünk. Akik nem tanultak meg járni, és az önellátásban is segítségre szo­rulnak , intézeti elhelyezésre lenne szükségük, mert fejlődőképesek, munkaképesek. Mások vi­szont nagy munkával megtanultak járni, és egyéb ügyességeket is elsajátítottak, ezért társa­dalmi integrálásra lenne szükségük, mégsem ke­rülhetnek óvodába, nyilvános iskolába, vagy szakképesítéssel munkába. Intézeti elkülönítésük előnytelen. Ma a mozgássérülteket már csecsemőkorban felismerik, és időben biztosítani lehet számukra fejlődésük feltételeit. A mozgássérültek intézeté­be kerülők több mint fele teljes iskolai — tár­sadalmi beilleszkedést ért el. Az 1968 óta eltelt időben 2500 súlyosan mozgássérült gyermeknek sikerült a beilleszkedés az egészségesek közösségé­be, sokszor 4—5 évi felkészülés után. Bebizonyo­sodott hát, hogy egységes nevelési rendszerben, a lehető legkoraibb kezdéssel a mozgássérült gyermek teljes integrációja lehetséges. Ki kell tűznünk a célt, hogy mindenki része­sülhessen az életre való felkészítésben. Ez egész társadalmunk ügye, s mindannyiunk együttmű­ködését igényli. Azt mondjuk, igen, de...! Ter­mészetesen nem könnyű ez a feladat. Mielőtt azonban a nehézségekre hivatkozunk, tudnunk kell, hogy az óvodákba, iskolákba integrálás a helyreállításnak fontos eszköze, nemcsak ered­ménye. S az e célból képzett szakemberek segít­ségével a gyermekek beillesztése lehetséges és sürgős feladat. DR. HÁRI MÁRIA DR. MÉHES JÓZSEF Orvosok, gyógypedagógusok, műszaki szakemberek, állami és társadalmi szervek összefogása szükséges Sorsdöntő lehet a fogyatékosságok minél korábbi felismerése és kezelése

Next