Hallássérültek, 1981 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1981-01-01 / 1. szám
2 0 indannyiunk előtt köztudott, hogy hazánkban a rokkant állampolgárokról való gondoskodás állami feladat. A rokkantak habilitációs és rehabilitációs lehetőségeinek bővítését, a róluk való gondoskodás színvonalának emelését, szociális juttatásaik kiterjesztését gazdasági lehetőségeinkkel összhangban, tervszerűen fejlesztjük. E fejlesztés során nem jelentéktelenek azok az eredmények, melyeket az elmúlt évtizedekben elértünk. Legjelentősebb előrelépés az elmúlt időszakban a munkahelyen megrokkantak rehabilitációja terén következett be. 1967-ben rendeztük a vállalatoknál megrokkant dolgozók rehabilitációs rendszerét és megteremtettük a megrokkant és a munkába vissza nem helyezhető vállalati dolgozók létbiztonságát. Később a rendelet hatálya alá vontuk a bedolgozói és a magánmunkáltatói munkaviszonyban állókat is. Előreléptünk a súlyosan fogyatékosok habilitációja terén is, bár itt a kép differenciáltabb. Legfejlettebb a rehabilitáció és a habilitáció a hallássérülteknél és a vakoknál. Mindkét fogyatékossági kategóriában nagy múltú oktató, képző intézetekkel és érdekképviseleti szervekkel rendelkeznek. A hallássérültek — miután az általános iskola elvégzése során megtanulták a szájról olvasást, a hangos beszédet, és szakmunkás-képesítést szereztek —, a hallók között dolgoznak. Ez a megoldás felel meg legjobban a rehabilitációs célkitűzéseknek és a fejlődés követelményeinek. A szakmunkás színvonalra eljutott hallássérültek megbecsült dolgozói munkahelyüknek. A jól dolgozók átlagkeresete sok esetben nemcsak eléri, de meg is haladja a hasonló képzettségű nem hallássérültek keresetét. A hallássérült fiatalok közül a legjobbak alkalmasak közép- és főiskolai tanulmányok sikeres elvégzésére is. A vakok sajátos felnőtt oktató, képző és foglalkoztató intézeti bázissal és célvállalatokkal is rendelkeznek. Életüket számtalan szociális kedvezmény, juttatás segíti. Törvényes munkaidejük hat óra. Hat nap pótszabadságban részesülnek. Fizetésük mellett rendszeres személyi járadékot kapnak. A teljes nyugdíj mellett teljes bérért tovább dolgozhatnak. A vak házaspár egy gyermek után is részesül családi pótlékban stb. Előrelépés történt a mozgássérültek habilitációja terén is. A képezhető mozgássérült gyermekek iskolai oktatása speciális — nevelőotthonnal egybekötött — iskolákban történik. A szokványos keretek között nem oktatható és nem képezhető mozgássérültek életre való felkészítése a számukra fenntartott foglalkoztató, képző, oktató intézetekben nyer megoldást. A legutóbbi egészségügyi miniszteri rendelet jelentősen emelte a családban élő fogyatékos gyermekek családi pótlékát, és intézkedés történt a gépkocsit üzemeltető mozgássérültek ingyenes benzinjuttatására. A mozgássérültek is felismerték, hogy saját öntevékenységükkel is jelentősen előre tudják mozdítani habilitációjukat. Ezért jöttek létre egyes megyékben, városokban a mozgássérültek helyi egyesületei. Felsőbb szintű döntés alapján 1981-ben létrejön országos érdekvédelmi egyesületük. Előrehaladt az értelmi fogyatékosok gyógypedagógiai intézményeinek fejlődése, intézeti és intézeten kívüli habilitációja. A foglalkoztató és kisegítő iskolák, a kisegítő-továbbképző iskolák és nevelőotthonok, az állami foglalkoztató intézetek és védőmunkahelyek segítségével az értelmi fogyatékosok egyre nagyobb hányada illeszkedik be a társadalomba. A rokkantakról szólva, nem feledkezhetünk meg az elmebeteg rokkantakról sem. A már aktív gyógyintézeti kezelést nem igénylő és a családba szociális helyzetük miatt vissza nem helyezhető elmebetegek a részükre fenntartott szociális otthonokban helyezhetők el. Ezekben az otthonokban szakszerű gondozásban — és az arra alkalmasak célszerű, hasznos foglalkoztatásban — részesülnek. Az elmúlt években jelentősen bővült az ellátásukat biztosító férőhelyek száma, javult a gondozás színvonala és a szakorvosi ellátás. Az új szakosítási és beutalási jogszabály a fejlődés gyorsabb lehetőségének szakmai és jogi feltételeit biztosítja.zámos nehéz és megoldásra váró feladattal kell szembenézni az eredmények mellett. Javítani kell a munkahelyi rehabilitációt. Az egységes rehabilitációs rendszerbe szükséges bevonni a még azon kívül rekedt termelőszövetkezeti dolgozókat és a munkaviszonyban — fogyatékosságuk miatt — nem állott súlyosan fogyatékosokat is. Tovább kell bővíteni a súlyosan fogyatékosok habilitációját elősegítő intézményhálózatot, és meg kell könnyíteni a már munkaképessé vált rokkantak munkába helyezését. Elő kell segíteni a fogyatékosok társadalmi rehabilitációját nagymértékben befolyásoló sajátos problémák megoldását (lakások megközelíthetősége, közlekedés elősegítése, kulturális, művelődési intézmények hozzáférhetőségének biztosítása pl. a mozgássérültek részére stb.)jelentős feladatok hárulnak a társadalomra, az egészségügyre is a megelőzés területén. Nemzetközi és hazai adatok egybevetése alapján arra a megállapításra juthatunk, hogy az élveszületettek mintegy 4,5%-a sérült, és a sérülésben jelentős szerepet játszanak a genetikai tényezők, a terhességi ártalmak és a szülési sérülések. A fogyatékosság kialakulásának megakadályozása csak az oki tényezőktől függően kísérelhető meg. A genetikai tényezők miatti károsodás korai felismeréssel és megfelelő kezeléssel csökkenthető, illetve megszüntethető. Itt a fogyatékosság kialakulása az újszülöttkori szűrésekkel, megfelelő kezeléssel és táplálással megakadályozható. A terhességi ártalmak sokrétűek. Összefügghetnek az anya állapotával, munkájával, szokásaival (pl. dohányzás, alkohol, stb.). E tényezők megfelelő terhesgondozással csökkenthetők. A szülési sérülések jelentősége a szülészeti ellátás színvonalának, szervezettségének javításával csökkenthető. A fogyatékosságok mintegy 10%/%-áért a csecsemő- és gyermekkor súlyos betegségei a felelősek, melyek maradandó következményekkel járnak. E területen a megfelelően szervezett és magas színvonalú gyermekegészségügyi gondozás hozhat eredményeket. A célkitűzések megvalósítása az egész társadalom erőfeszítéseit igényli. Reméljük, hogy a feladatok egyértelműbb meghatározásához, a végrehajtás feltételeinek gyorsabb és következetesebb megteremtéséhez a rokkantak nemzetközi éve is hozzásegít. DR. VÖLGYI LAJOS HALLASSERÜLTEK 1981. JANUAR Korai felismerés — hatékony integráció CSECSEMŐÉS KISGYERMEKE A hallássérülések nagy része veleszületett, illetve a normális beszéd kialakulása előtt, az első életévekben keletkezik. Ha a következményes nagyothallás a beszédfrekvenciákon (250 és 3000 Hz között) 60 decibelnél nagyobb, tehát a környezet beszéde szabad füllel nem fogható fel, a beszéd kifejlődése elmarad és (vagy) erősen megkésik. Ez nemcsak az érintkezés, a megértés, a kifejezés lehetetlenségéhez, jelentős korlátozottságához, hanem a „belső beszéd”, a gondolkodás, gondolatvilág maradandó beszűküléséhez vezet, egy életre szóló, súlyos nehézséget okozva az egyénnek a halló társadalomba való beilleszkedésben. Az utóbbi években kiderült, hogy a hallássérültek túlnyomó többsége nem teljesen siket, a nem hallástalan, hanem beszédfrekvenciákon olyan hallásszinttel rendelkezik, amelyet a mai, korszerű hallókészülékekkel a szociális hallásküszöb fölé lehet emelni. Így megfelelő hallókészülékkel a környezet beszéde meghallhatóvá, megérthetővé és elsajátíthatóvá válik, azaz megindulhat a beszéd kialakulása. Saját tapasztalatunk is bizonyította, hogy ha ez a 8. hónap előtt történik, remény van még a hallószerv kifejlődésére, a készülék nélküli, normális hallás kialakulására. Azt is tapasztaltuk, hogy a 2. életév után megkezdett rehabilitáció hallókészülékkel sem biztosíthatja már a teljes szókincs, a rendes beszéd elsajátítását. Éppen ezért rendkívül fontos, sorsdöntő a hallássérülések lehető legkorábbi felismerése és kezelése. Ennek számos lehetősége van. Az újszülöttek rendszeres szűrővizsgálata a szülészeteken az 1—4 napos korban Medicor-szűrővel hazánkban is számos kórházban folyik már. A hallássérülésekkel járó, születés körüli kórképek esetén a „veszélyeztetett” csecsemők hallásának megfigyelése is sokszor vezethet korai diagnózishoz. Az újszülöttek, kis csecsemők hallásának otthoni ellenőrzése, a szülők, a környezet, a védőnő, a gyermekorvos gyanúja esetén a hallás audiológiai állomáson történő mérése is megelőzheti a végzetes késedelmet. A hallás a legkorábbi időben is mérhető a reflexek, reakciók, magatartási változások gondos, esetleg ismételt megfigyelésével. A hallássérülés megállapítása vagy alapos gyanúja esetén két sürgős teendő van. Megfelelő — lehetőleg sztereofonikusan, mindkét fülre rendelt — hallókészüléket kell állandóan viseltetni, és gyógypedagógus rendszeres irányítása, ellenőrzése mellett hallásfejlesztésben kell részesíteni, meg kell tanítani beszélni a kis hallássérülteket. Az orvosok, gyógypedagógusok és műszaki szakemberek összefogását, az állami és társadalmi szervek támogatását, a széles körű felvilágosítást és felismerést igénylő nagy feladat fontossága világos, de egyéni és társadalmi jelentősége ma még teljesen fel sem mérhető. DR. GÖTZE ÁRPÁD A vak és gyengénlátó csecsemők első orvosi vizsgálatára közvetlenül a születés után kerül sor. Az általános észlelés során igyekeznek megállapítani a testi fejlettséget, a keringés és légzés minőségét, valamint az érzékszervi érettség aktuális voltát. Látásteljesítmény szempontjából a csecsemő nem ítélhető meg, kivéve, ha valamilyen külsőleg is látható fejlődési rendellenességről arra következtetni lehet. A látás működésére utaló első biztos jel kb. a hatodik héten jelenik meg, amikor a csecsemő szemével rögzíteni és követni tudja a mozgó tárgyat vagy kezet. A kisgyermekkor időszakában a környezet és az orvos az általános viselkedésből tud a látásra következtetni. Az ismert Snellen-féle módszerrel csak 4—5 éves korban — sokszor még később — lehet ezt mérni. A szem egyes részein megjelenő különféle kóros elváltozásokat szemész szakorvosok értelmezik, és azokhoz igazítják a gyógyítás, esetleg a műtétek rendjét is. Rendkívül fontos tehát, hogy minden rendellenesség mielőbb felismerésre és kezelésre kerüljön, mert hiszen nyilvánvaló: a társadalmi beilleszkedésben a látásnak döntő szerepe van. Az évente született gyermekek közül háromszáz hazánkban mozgássérült. 1400 gyermek azonnali elhelyezést, ezer gyermek az iskolába járáshoz segítséget igényelne. E számok élő szemrehányásként állnak előttünk. Akik nem tanultak meg járni, és az önellátásban is segítségre szorulnak , intézeti elhelyezésre lenne szükségük, mert fejlődőképesek, munkaképesek. Mások viszont nagy munkával megtanultak járni, és egyéb ügyességeket is elsajátítottak, ezért társadalmi integrálásra lenne szükségük, mégsem kerülhetnek óvodába, nyilvános iskolába, vagy szakképesítéssel munkába. Intézeti elkülönítésük előnytelen. Ma a mozgássérülteket már csecsemőkorban felismerik, és időben biztosítani lehet számukra fejlődésük feltételeit. A mozgássérültek intézetébe kerülők több mint fele teljes iskolai — társadalmi beilleszkedést ért el. Az 1968 óta eltelt időben 2500 súlyosan mozgássérült gyermeknek sikerült a beilleszkedés az egészségesek közösségébe, sokszor 4—5 évi felkészülés után. Bebizonyosodott hát, hogy egységes nevelési rendszerben, a lehető legkoraibb kezdéssel a mozgássérült gyermek teljes integrációja lehetséges. Ki kell tűznünk a célt, hogy mindenki részesülhessen az életre való felkészítésben. Ez egész társadalmunk ügye, s mindannyiunk együttműködését igényli. Azt mondjuk, igen, de...! Természetesen nem könnyű ez a feladat. Mielőtt azonban a nehézségekre hivatkozunk, tudnunk kell, hogy az óvodákba, iskolákba integrálás a helyreállításnak fontos eszköze, nemcsak eredménye. S az e célból képzett szakemberek segítségével a gyermekek beillesztése lehetséges és sürgős feladat. DR. HÁRI MÁRIA DR. MÉHES JÓZSEF Orvosok, gyógypedagógusok, műszaki szakemberek, állami és társadalmi szervek összefogása szükséges Sorsdöntő lehet a fogyatékosságok minél korábbi felismerése és kezelése