Hargita, 1969. január (2. évfolyam, 1-25. szám)

1969-01-04 / 2. szám

A „divat“ hóbortjaiból ­ Rendőrruhás útonálló „Hová rejtették el a 300 millió ént? Ki a tettes, és mit fog csináln­i a pénzzel“? Bárhová megy az ember Japánban, mindenki erről tárgyal, annál is inkább, mert azt a fiatal „rendőrt“, aki feltartóztat­ta az egyik bank autóját és az ő­­rök szeme láttára elhajtott 300 mil­lió jennel, még mindig nem fogták el, noha óriási rendőrségi appará­tust mozgósítottak. A közvélemény érdeklődését főleg az keltette fel, hogy nem egyszerű útonállásról v­an szó, hanem páratlan szélhá­mosságról is. A tettes egyáltalán nem használt fegyvert, hanem o­­lyan pszichológiai légkört sikerült teremtenie, hogy a pénzszállít­mány kísérői és a gépkocsivezető elhitte,­­hogy az autón robbanó­a­­nyagot rejtettek el. A fiatal „rend­őr“ a nyílt országúton megállította az autót és kijelentette, hogy ab­ban din­amítót helyeztek el. A kí­sérők eltávolodtak a gépkocsitól, ő pedig annak átvizsgálását színlel­ve, egy füstképző petárdát is meg­­gyújtott, hogy a veszélyes rako­mány látszatát keltse. Közben beült a kormány mellé és elhajtott. A tanúvallomások szerint az if­jú „rendőr“ szálas, jóképű fiatal­ember volt, s az emberek már elő­re emlegetik, hogy elfogása esetén ő lesz a börtönök hőse. A folyó­­ratok és kiadók máris cikkeket szándékoznak kérni tőle, a film­­társaságok pedig készek filmszere­pet ajánlani neki. Most már csak el kell fogni — mondják az embe­rek. Ki tudja, hogy a tettest nem csábítják-e majd ezek az ajánla­tok, mivel azok révén sokkal na­gyobb nyereségre tehet szert, mint az elkövetett lopással... V HARGITA Egy okvetetlenkedő hölgy megkérdezte Einsteint: — Ön, aki annyi mindent tud, megtudná magyarázni nekem, mi a különbség az idő és az örökkévalóság kö­zött? — Természetesen, asszo­nyom, nekem lenne rá időm, hogy megmagyarázzam, de önnek egy örökkévalóságra lenne szüksége, hogy meg­értse. Friss kéziratát vitte egyik ifjú zeneszerző Gioacchino Rossinihoz. Miközben hall­gatta az új zeneművet, a mester minden három perc­ben levette kalapját, majd visszatette fejére. — Talán igen meleg van itt?­ — kérdezte a zeneszer­ző-reménység. — Nem — válaszolt Ros­sini. — Csak szokásom, hogy levett kalappal köszöntöm régi ismerőseimet. S annyi ilyen régi ismerősre találtam az ön új művében, hogy ál-Dertis történetek Híres emberekről Landóan köszönnöm kellett... Mark Twain szokatlan he­vességgel támadta egyik cik­kében S.-t a nem éppen tisz­takezű üzletembert. A cikk a következő kijelentéssel vég­ződött: „Mister S. még azt sem érdemli meg, hogy le­kopjék". it Bíróság elé került az ügy és Twainnek visszakoznia kellett. Cáfolatát ugyanab­ban a lapban közölte és a következőképpen hangzott: „Az elmúlt napokban ki­jelentettem, hogy Mister S. nem érdemli meg, hogy le­kopjék. Ezennel visszavonom az írottakat és ellenkezőjét jelenítem ki: Mister S. meg­érdemli ...“ Kér G. K. Chesterton (1874— 1936) angol író nagyon kö­vér volt. Rendkívül sovány barátjával találkozott egyik nap, akit így szólított meg: — Aki rád néz, azt hihet­­né, éhínség pusztít az or­szágban. — Aki pedig rád néz, azt hihetné, hogy te vagy az oka.. m Amire k­endering ? Gyermekkoromban amo­lyan parittyás vitéz voltam magam is. Előszeretettel vet­tem célba az öreg szomszéd­asszony háza tetején a vere­beket. Akkor még nem na­gyon értettem, miért is ha­ragszik rám annyira. Azokat a szavakat sem értettem, a­­melyeket dicstelen, vitézkedé­sem szapora nyelvére csalt, hogyhát „verjen le a kolera!“ Évek múlásával nemcsak a kolera szó értelmét tisztáz­tam magam számára, de meg­ismertem az elmúlt századok riadalomkeltő ragályos beteg­ségei elleni védekezés teke­rőpataki módszerét. A tudatlan emberek azt tar­tották, hogy a kolera, pestis rossz szellemek gonosz játé­ka, s a betegséget elhárítják, ha a szellemet ajándékokkal lekenyerezik, távozásra kész­tetik. Ezért járvány idején a falu asszonyai este összegyü­lekeztek, hogy elkészítsék az ajándékot: egy kenderinget. A kender fonását csakis napnyugta után lehetett el­kezdeni. Éjszaka kerülhetett sor a szövésre, varrásra. A fölkelő nap sugarai a falu határán kívül kellett, hogy találják a kenderinget. Akkor „hatása volt“. Ha pediglen a szellem kérlelhetetlen ma­radt, a kendering készítésé­nek műveletét a járvány ide­jén minden éjszaka megismé­telték. A kenderinget azért kellett a falu naraxcui »“•­* • •• hogy a járvány gonosz szel­lemét eltérítsék „eredeti“ cél­jától vagy pedig kicsalogas­sák az emberek közül. Hogy miért éppen kender­inget ajánlottak neki? —­­Mert az akkori időkben elő­állítása — csupán egy rövid éjszaka állt rendelkezésre! — a fonástól a szövésig, a szö­véstől a megvarrásig, sok és gyors munkát, asszonyi ü­­gyességet igényelt. Tehát ki­elégíthette becsvágyát, jelké­pe, lehetett a falu áldozatkész­ségének. BENCZE ÁGOSTON tanár NÉPSZOKÁSOK Autós maraton Ez az ősz nemcsak azért marad emlékezetes a sportkedvelők szá­m­ára, mert a mexikói Olimpiához kötődik, hanem, mert a sport tör­ténetében eddig a legnehezebb és leghosszabb maratoni autóverseny időpontja is volt. De lássuk csak miről is van szó: az angol Dailly Express és az ausztráliai Sydney Dailly Telegraph újságok kezde­ményezésére az autósport történe­tének legnagyobb vetélkedője zaj­lott le a napokban. Tizenkét ver­senynap alatt — amelyhez kilenc napos hajóutat is hozzá kell szá­mítanunk — a versenyzők 16,000 kilométert tettek meg hegyen, völ­gyön keresztül, korszerű műúton, alig járható terepen, dzsungelen, sivatagon át, hogy Londonból az, egész európai kontinensen keresz­tül, Ázsián át Bombay-ig jussanak és itt hajóra szállva Ausztráliába áthajózzanak, majd ott folytassák a versenyt a végcélig, Sidney-ig. Mindez virtuóz vezetési készséget, nagy teljesítményű és megbízható technikát követelt meg a részve­vőktől, így tehát indokolt volt az a nagyméretű érdeklődés, amely világszerte megnyilvánult a mara­ton iránt. A versenyt természete­sen figyelemmel kísérték a nagy autógyárak is, mivel üzleti vállal­kozásaik sikere a kocsik itteni sze­replésétől is függ. A verseny megszervezésének gondolata már tíz éve érlelődik. Az ENSZ Ázsiával és Távol-Ke­lettel foglalkozó gazdasági bizott­sága még 1958-ban felvetette a kérdést, hogyan lehetne az ázsiai utakat járhatóbbakká tenni és ho­gyan lehet az autósok számára ■jGbb összeköttetést teremteni Ázsi­­a és Európa között. Két évvel ez­előtt aztán javaslat is hangzott el egy autóverseny indítására az­ á­­zsiai útszakasz ágain, amelyből a szakemberek levonhatják a szük­séges tanulságokat, ugyanakkor a verseny ráirányítja az illetékesei figyelmét az útfejlesztés szüksé­gességére. De lássuk a versenyt. A londoni Crystal Palace elöl november 24-én, a benevezett, 100 csapat közül 98 állt rajthoz. Noha a versenyszervezők angolok, meg kell jegyeznünk, hogy a részvevők —­ köztük öt nő — a világ különbö­ző országaiból sereglettek össze, mint ahogy a kocsik között is nem­csak a szigetország márkáit, talál­tuk meg, hanem számos külföldi ko­csi „mérte össze erejét“: Fiat, Sim­­on Peugeot, Moszkvics-408, Ford, Triumph, Mercedes, Volvo és má­sok. A győztes csapatot, mely első­nek futott be Sidney-be a dicsősé­gén kívül jelentős jutalom, 10.000 font sterling várta. A maraton első része a 11.000 kilométert kitevő London-Bombay szakaszt a versenyzők a tervezett­nél két nappal hamarább futották le,­ végigszáguldva Franciaországon. Olaszországon, Jugoszlávián, Bul­­gárián, Törökországon, Iránon, Af­ganisztánon, Pakisztán nyugati ré­szén és Indián. Belgrádtól északra Manacanagre. • 16 000 KILOMÉTER 12 NAP ALATT. • ÖT NŐ A VERSENY­BEN. *­ LONDON—BOMBAY— SIDNEY ÚTVONAL ASZFALTO­ZOTT MŰÚTON, JÁRHATATLAN TEREPEN, DZSUNGELEN, SIVA­TAGON ÁT. • KARAMBOL 160 KILOMÉTERRE A CÉL ELŐTT. történt az első karambol: Woodley angol versenyző vezette Vauxhall- Ventura kocsi 140 kilométeres se­bességgel kiugrott, s nekifutott egy oszlopnak, a versenyzőt kulcscsont töréssel kórházba szállították. A Delhi ellenőrzőponton elsőnek az angol I. C. Taylor és Ines Ireland kettős futott be Mercedesén, mint­egy tíz perccel a híres lengyel versenyző S. Zaszada előtt. Delhi után 14.000 kilométer várt a ver­senyzőkre a Bombay-i hajóra szál­­lásig. Az indiai útrész nehezebb­nek bizonyult a megelőzőnél. Pen­­dzsáb síkján, a Yumma folyó völ­gyében, Ágra irányába haladva, ugyan könnyen „nyelték" az autók a kilométereket, ám a Shamhall völgyének erdős szaka­szai, valamint a Gwalior irányába megtett 30 kilométeres út az egész­ verseny próbakövének bizonyult. De az út nemcsak megpróbáltatást jelentett a versenyzők számára, hanem alkalmat is, hogy festői tájakat járjanak be, megismerked­jenek e távoli vidékek lakosaival. Például Kabulnál és végig Afga­nisztánon át, az utakon, messziről jött, számos törzs több ezer képvi­selője üdvözölte a kormánykerek biztoskezű mestereit — olvastuk a Dailly Express egyik tudósításá­­ban. December 5-én Bombay-ban ha­józtak be versenyzőink a „Chusan“ nevű hajóra, amely Ausztráliába szállította őket. Kilenc napi, jól megérdemelt pihenő után állt is­mét rajthoz az utolsó, 4.800 kilo­méteres, versenyszakasz lefutására a versenyben maradt 72 kocsi. Az ötödik kontinens déli partjával párhuzamosan haladó úton, Perth­­től Sydney-ig kemény verseny a­­lakult ki, amelyben drámai pilla­natokra is sor került. Az ausztráli­ai nyári hőség, a Nullarbor félsi­vatag beláthatatlan sivársága ke­mény próbára tette a versenyzők ellenállóképességét. Az első ezer kilométer után egymás után dől ki és lép vissza öt kocsi. 160 kilo­méterre a cél, Sydney előtt pedig, mikor a győzelem már biztosnak ígérkezett, Lucien Bianchi és Jean- Claude Ogier vezette Citroen sú­lyos karambolt szenvedett, össze­ütközött egy szembe jövő kis ko­csival. A két vezetőt és a másik kocsi két utasát kórházba szállí­tották. Így aztán Andrew Cowan és Brian Coyle angol páros, aki a Perth-ből való induláskor alig a hatodik helyen szerepelt futott be december 17-én elsőnek a célba Trillman-Hunter kocsiján. A nagy érdeklődésre való tekin­tettel elhatározták, hogy a Lon­don—Sydney autós maratont min­den negyedik évben megrendezik, így, 1972-ben , ismét nagyszabású autóvetélk­edőnek­ lehet a világ ta­núja. MARKOVITS MÁRTON Embercsempészés A norvég rendőrség nemrég be­jelentette, felfedezték, hogy min­den hatósági engedély nélkül Ang­liába tartó pakisztáni munkások rejtőzködnek az országon. Az os­lói lapok feltételezik, hogy Ang­liába tartó, színes bőrű bevándor­lókról van szó. Köztudomású, hogy Indiából, Pakisztánból és különböző afrikai Commonwealth-országokból tízez­rével vándorolnak ki az emberek a munkanélküliség miatt, s indulnak Anglia felé. Az angol bevándorlási törvények azonban rendkívül szi­gorúak. Az idei rendelkezések sze­rint, például már a Common­wealth-országokból sem szabad be­vándorolni Nagy-Britanniába. En­nek ellenére sokan megpróbálják, persze, törvénytelen utakon. Nem hivatalos adatok szerint az utóbbi években mégis több mint 15 000 ember jutott be Angliába. Ho­gyan? „Kéjutazás" A közelmúltban londoni üzlet­emberek csoportja jachtot bérelt a doveri kikötőben, franciaországi „kéjutazás“ céljára. A hajó visz­­szatérőben viharba került, s egy mentőhajó bevontatta a Boulogne-i kikötőbe. Itt a kikötőhatóságok em­berei nem kis meglepetéssel kons­tatálták, hogy a „legénység“ több tagja... pakisztáni. Az angliai Sandwich-ben néhány halász jelentette a rendőrségen, hogy hajnalban gyanús külsejű a­­lakokat látott leszállni egy kis vi­torlásról. Mint mondották, a hajó azonnal elvitorlázott. A rendőrök a jelzett hely közelében nyolc, személyazonossági igazolvány nél­küli indiaira bukkantak. Az érke­zők elmondották, fejenként 2 000 font sterlinget fizettek egy teign­­mouthi „halásznak“, hogy átszál­lítsa őket a La Manche csatornán. Ez azonban csak egyike azoknak a kevés eseteknek, amikor az an­gol rendőrségnek sikerült megaka­dályoznia az embercsempészést. A hatóságok tudják, hogy már hosz­­szú idő óta a part­őrség orra előtt folyik a titkos bevándorlók be­csempészése az országba. Az üzle­tet kis francia, belga, vagy nyugat­német halászhajók segítségével bo­nyolítják le. E hajók bevándorló­kat visznek Angliába, s onnan a­­ranyat és gyémántot csempésznek kontinensre. E műveleteket o­lyan gondosan megszervezték, hogy eddig e bandák egyetlen tagját sem sikerült elcsípni. E bandák e­­gyike aknaszedő típusú, rendkívül erős motorokkal felszerelt hajóval is rendelkezik, ami lehetővé tette, hogy gyorsaságban felülmúlja az angol partőrség összes hajóit és nyomtalanul eltűnjön. Eltűnt tengerészek Az embercsempészés, a megálla­pítások szerint, mintegy öt éve fo­­lyik. Aki „inkognitóban“ Angliába akar jutni, előzetesen le kell fizes­sen, lehetőleg aranyban, egy 150 és 200 font sterling között váltako­zó összeget. Gyakran a titkos be­vándorlók nem rendelkeznek ezzel az összeggel és angliai rokonaik, vagy barátaik fizetnek helyettük. Sőt, a „szervezet“ olykor abba is beleegyezik, hogy bizonyos ideig vár a pénzre, de ilyenkor 200 szá­zalék kamatot számít fel. A Scotland Yard az eddigi vizs­gálatok alapján megállapította, hogy a titkos bevándorlókat há­rom úton csempészik be Angliába. Hazájukból először régi teherhajó­­kon teszik meg az utat Portugá­liáig, Olaszországig, Belgiumig, vagy Franciaországig, ahol átve­szik őket a banda ügynökei és ti­tokban átszállítják a La Manche csatornán. Angliában egy ideig ro­konoknál, vagy barátoknál rejtőz­nek, amíg hamis vagy más szemé­lyek nevére szóló iratokat szerez­nek, amelyekkel munkát vállal­hatnak. A másik út, amelyet azon­ban csak férfiaknál alkalmazhat­nak, az, hogy a bevándorlókat a különböző hajók legénységébe fel­véve csempészik be. Amikor ezek a hajók az angol vagy ír kikötők­­be érnek, a „tengerészek“ teljes felszereléssel partra szállnak, fel­veszik a kapcsolatot egy összekö­tővel. Távoli helységekbe szállít­ják őket, hogy a rendőrség nyo­mukat veszítse. A harmadik „út­vonal“ az, hogy a bevándorlókat autóbuszokon Németország SZK- ba szállítják, majd onnan titokban Angliába. Az angol rendőrség meggyőző­dése szerint ezt az embercsempé­szést óriási szervezet végzi, ame­lyet a háttérből befolyásos, jelen­tős pénzügyi eszközökkel rendel­kező emberek irányítják. A Scot­land Yard véleménye szerint, az embercsempészés e szervezet te­vékenységének csak az egyik, és nem is a legfontosabb ága; a szer­vezet ügynökök óriási hálózatát tartja fenn számos nyugati ország­ban, és jelentős mennyiségű ara­nyat, drágakövet, órát és fegyvert szállít törvénytelen utakon. I. RETEGAN Névcsere egy sláger miatt... Charles Brown Milwaukee-i (Wisconsin állam) lakosnak egy­szerre meggyűlt a baja saját ne­vével. Amióta a The Peanuts könnyűzene-együttes nagy sikert aratott a Bolond Charlie Brown című slágerrel, állandó élcelődés céltáblája lett. Charles Brown bí­rósághoz fordult, s kérte, hogy változtathassa meg nevét... Alim Abd Al Karim­ ra! feszélyben Velence! Velence pusztulása elkerülhetet­lennek látszik — erre a megálla­pításra jutottak a szakemberek az olasz természetvédelmi bizottság bolognai összejövetelén. A bizottság szerint Velence pusz­tulásában számos tényező játszik közre, melyek nemhogy csökken­nének, hanem még fokozódnak is. Így például nagy mennyiségű hor­dalék rakódik le a lagúnákban, kő­olajmaradványok és más anyagok szennyezik be vizét. A bizottság által összeállított dokumentum szerint, amennyiben nem születik azonnali, számottevő anyagi áldo­zattal járó intézkedés, „a kataszt­rófát nem lehet feltartóztatni“. Ki győzött az Olimpián: az Adidas, vagy a Puma ? A 200 méteres futás győztesei Tommie Smith és John Carlos amerikai futók kitűnő üzleti érzékről tettek bizonyságot: 20 000 márka ellenében a német Puma cég futó­cipőjében rajtoltak. Az amerikai olimpiai baj­nok Bob Seagren meg éppen két cég cipőit reklámozta: a rúdugrás selejtezőjén Adidas cipőben versenyzett, a döntőben Puma cipő­ben rajtolt, s a győz­tesek dobogóján újra Adidas cipőben jelent meg.­­­ Fogadni mernék, hogy a fotók és a té­vé­ riporterek előtt való fellépéséért Seagren e­­gészr­ kis vagyonra tett szert mondott a Ha­rold Connoly (USA) egykori­­ kalapácsvető olimpiai bajnok. S nem járt messze az igazságtól. A két német sport­szergyár között már tíz éve folyik az el­keseredett harc az el­sőbbségért. Alig hihető, de igaz, hogy ennek a két vállalat vetélkedé­sét. Amikor Amnia Harry világ- és olim­piai bajnok 1960-ban Adidas­ cipőben világ­rekordot ért el, havi két hatalmas vállalat­nak két testvér a tu­lajdonosa. Adolf Dass­ler (Adidas) és Rudolf Dassler (Puma) halálos ellenségek. Évente ha­­­­talmas összegeket köl­tenek hirdetésekre és ugyanennyi ' '' vándorol­t az élsportolók zsebeibe is. Bob Seagren ügye­sen ki is használta a 2 000 márka tisztelet­díjat kért Adolf Dass­­lertől. Mivel, úgy lát­szik, az Adidas cég nem hitt abban, hogy Armint Harry a római olimpián ,-'„első.. ..­lesz,, nem volt hajlandó fi­zet­ni. A világbajnok "áttért a­­ Puma-cipőre, s valóban Rómában is olimpiai bajnok lett. Adolf Dassler, mint látszik, okult hibáját­ és az idei olimpián bő­kezűbb volt. Hetven csapatot látott el cipő­vel és sikerült enge­délyt szereznie arra, hogy az olimpián áru­sítsa gyártmányait. Rudolf Dassler is el­indult Mexikóba 2 300 pár Puma-cipővel, de nem volt szerencséje, mert csak 100 000 márka ellenében en­gedték be az országba A 4x400 méteres sta­féta nyertesei Smith, Davenport, Evans és Seagren Puma-cipőben futottak., A népiét Hennige 400 méteres gátfutásban második lett, szintén Puma-ci­­ pó hsm Az idei mégis az Adidas cég .­­lett a győztes. Csupai a könnyűatlétikában 38 aranyérme volt. A mexikói olimpiai játékokon a versenyzőkön kívül két né­met sportszergyár is rajtolt KIS REJTVÉNY-LEXIKON VÍZSZINTES: I. A költői megelevenítés esz­köze. 9. Hajdani egyiptomi szultánok testőrségének tagja. 10. A vidám. 12. Kínai területmérték. 13 Munka vagy tárgy. 15. Ezüst vegyjele. 16. Kis szi­get Velence mellett; itt készültek a középkor híres üvegtárgyai. 20. Mauritánia berber lakosságának el­nevezése. 21. A Hudson folyó mentén élt indián törzs (névelővel). 24. „... ira et studio“ — vagyis: „ha­rag és elfogultság nélkül“. 25. Két forgalom: Az ala­­bamin vegyjele; Ibi Miklós névjegye. 27. Az anyag legkisebb része, amely még megőrzi annak vegyi tulajdonságait. 29. Vissza: lehet vízi, vagy gőzhaj­tású. 30. A fejvédő. 32. Molibdén vegyjele. 33. Két szó: sír, és a Nílus, más nyelven. 35. Fa része. 37. . . Nagy István, nagysikerű magyar ter­mészetrajzi filmek készítője. 38. Hatalmas kövekből emelt őskori építmények. 40. Anyagi támogatója,­­ alkotó művésznek, vagy kutatónak (névelővel). FÜGGŐLEGES: 1. Község a Hargita aljában. 2. Daru igéje. 3. Hazai repülő­társaság rövidítése. 4. A szintetikus kaucsuk. 5. Festékben van. 6 Állat szállás. 7. Ital. 8. Népvándorlás korabeli lovas nép, névelővel. 11. Kutyafajta. 14. Afrikában és Dél-Ázsiá­­ban élő magasnyakú, díszes farktollazatú madarak (f. ék.). 17. „. . a szőlőben“ — Feuchtwanger ismert regényének címe 18. Nylon betűt keverve. 19. Egy darabból vésett emlékkő. 22. Dalos-táncos népi színjáték a régi Görögországban és Rómában. 23. Görögország régi görög neve. 26. Művészi zománco­­zású kerámia. 28. E lúgos folyadék! 29. Az arab köl­tészetből származó rímes próza. 31. A malária gyógy­szere. 32. Zágon nagy szülöttje. 34. Dal (ékes) 36. Irodai kapocs. 37. Pipacs, románul. 39. Germánium vegyjele. A sorozat előző rejtvényének megfejtése: VÍZSZINTES: 1. Lublin. 9. A Lago, 11. Lob. 22. Limonit 29. Levitán 33. Lipova. 34. Lux. 35. Libán. FÜGGŐLEGES: 1. Ladoga. 4. Leonardo da Vinci. 6. Libreto. 8, Log. 20. Lizol 24. Lanolin. 28. Lavina. KA 2.3 b e 6 ' S Jy 9 te 144 m B 4Z 75 ■ J iy 46 1ft Jlp te 21 zz. 2.3 Ü Zb ü t ZS-26 fii ze 29 34 ■ 2o B PI 1 g33 3b 3 r 36ü 31 3 S 33 bo 3 Két kép a „mindenható reklám“ világából S&I . A felső képünkön látható furcsa alakú repülőgép nem a század, elejéről származik, hanem az ultramodern reklám­ technika szülemé­nye. Az eredeti alakzatú gép, melyet a Slingsby A. C. angol válla­lat gyártott, arra hivatott, hogy fényreklámot hordozzon a levegő­ben. A kis sebességgel szálló repülőgépre különböző cégek hirdeté­seit szerelik fel — jó pénzért —, és hordozzák végig a nagy­városok fölött. Lenti képünkön sem egy karambol következményeit viselő autó látható, ahogy első pillantásra hihetnénk, hanem egy düsszeldorfi (Németország SZK) foto­áruház reklám céljait szolgálja: karosszériá­ját fényképezőgép-alakúra képezték ki. 528.000 kilométer kerékpáron Guido Pianta, Polverara (Padua tartomány) postása a 65. évét be­töltve, nyugdíjba ment. Ez az ese­­­mény azért hívta fel magára a figyelmet, mert Guido Pianta, aki 46 éven át lelkiismeretesen telje­­­sítette kötelességét, pontos nyil­vántartást vezetett arról, hogy mi­lyen távolságokat tett meg kerék­páron és hány levelet kézbesített.­ A levélkézbesítő, saját nyilván­tartását összegezve, megállapítot­ta, hogy nem kevesebb, mint 528 ezer kilométert tett meg, vagyis tizenháromszor a Föld körüli tá­volságot. Ez idő alatt 16 millió ki­ló levelet hordott ki. Recept-lapok KENŐMÁJAS A disznómájat mindaddig főzzük (kb. 15 perc), mígnem véres a belőle kifolyó lé. 70—• 75 deka friss, főtt szalonnát, 50 deka kövérkés húst és zsírban párolt hagymát a májjal két­­szer-háromszor ledaráljuk, só­val, borssal ízesítjük és habosra kavarjuk. Üvegekbe jól bele­nyomkodva, gőzben főzzük,,, majd zsírt töltünk a tetejére. Hosszabb ideig tárolható. DISZNÓFŐSAJT A letisztított, félbevágott disznófejet addig főzzük, amíg a hús a csontról leválik. Jó nagy rostájú őrlőn ledaráljuk, majd ízesíthetjük fokhagymá­val, borssal és sóval , vagy­­ citromlével, citromhéjjal, kevés borssal és sóval. A hájról le­fejtett hártyából zacskót var­runk, ebbe töltjük a főzetet, abáljuk és egy napos füst után fogyasztjuk. TÖRT HÚS A szépen kinyúzott, lapos húshúst sózzuk, borsozzuk, ke­­­vés apróra vágott fokhagymá­val is, meghintjük, ujjnyi vas­tagságra darált kolbászhúst ke­nünk rá, majd jó szorosan fel­­csavarjuk. Vékony spárgával megkötjük, egy napos füst u­­tán pároljuk és hidegen tálal­juk.

Next