Hargita, 1970. április (3. évfolyam, 75-100. szám)
1970-04-08 / 81. szám
— Úgy érzem, újra megtalálta önmagát.— Vagy el sem veszítette? Csupán mást mutatott, mint ami volt igazában? Fiatalkorunk eszményképe,, úgy is mondhatnám, példaadása volt. Benne láttuk az erdélyi magyar népdal igazi értékeinek tolmácsolóját. Úgy ért el páratlan sikereket, hogy nem hajszolta az elismerést. Úgy lett neve fogalom, hogy talán maga sem vette észre. Aztán, egyszer, mintha valami történt volna vele. Fokozatosan hitelét vesztette az éneklése Nem mintha romlott volna a hangja. Hanem, mert valami történt... A siker láza kapta-e el? Az ízlése romlott-e meg? Vagy csak egyszerűen így kívánták a körülmények? — Nem tudnám megmondani. Annyi tény, hogy a tiszta népi értékek megszólaltatójának fokozatosan a kántornátázás, a sokszor cuppogásán édes, máskor durcásan jópofa, s ezzel — mondanom sem kell a népi értékeket hamisan Céltudatos szándék tolmácsoló, műsorában nem az egyszerűségeket, hanem a hatásvadászást kereső éneklés bajnoka lett a marosvásárhelyi Állami Népi Együttes színpadán. Hogy mindenütt így tette? — nem tudom. De, hogy vidéki kiszállásainak ez volt az általános jellege, annyi bizonyos. És ezt tették a népi együttes többi szólistái is. . . . Már sokan eltemettük. Kezdtük egyszerű szórakoztató mesterembernek látni. Éz most, a televízió magyar adásának egyik műsorában újra a régi Tóth Erzsit — mert Róla írtam eddig is! — láttuk. Olyannak, amilyennek lennie kellett volna mindig .. . Nem kellette magát, hanem énekelt. Nem erőltette a hangját, nem törekedett bravúrokra, hanem nemes volt és tiszta, szép és kifejező az éneklése. Repertoárjában is újra ott kísértett a szándék: értékeket adni. Népdalkincsünk gyöngyszemeit, nagyobbára ismeretlen remekeit megszólaltatni. Köszönöm Neki ezt az élményt. És köszönöm a Televízió magyar adása szerkesztőinek, akik felléptették a radnóti zenetanárt, Kovács Andrást hasonlóan nemes énekléssel, a csíkmenasági tanítónőt, Bors Juliannát , gyönyörű gyűjtésével, a"fsidfósvásárhelyi művészeti középiskolásokat végtelenül hisznos és szép munkájukkal. Remélem, nem volt ez véletlen. Hanem céltudatos szerkesztői szándék megnyilatkozása. S azt is remélem, hogy az újra magára talált Tóth Erzsébet és az egész marosvásárhelyi Állami Népi Együttes művészgárdája hozzá fog járulni ahhoz, hogy szűnjenek meg az utóbbi időben már szinte törvényszerűen az énekléshez társult műmosolyok, hangficamok, hamislejtésű lépések, s térjen vissza a nemes, tiszta egyszerűség. GAZDA JÓZSEF Olyan könyvekről szólok ezúttal, amelyeket nem szokás és nem is lehet egy szuszra elolvasni. Megvesszük őket, átlapozzuk, beleolvasunk, és aztán ahányszor csak elővesszük hasznos és kellemes órákat szerzünk magunknak. Feltétlenül ezek közé tartozik Huszár Sándor kortárs írókkal folytatott beszélgetéseit tartalmazó kötete, Az író asztalánál. Aki figyelemmel kísérte ezeket az utóbbi évek folyamán az Utunkban megjelent interjúkat, amikor kézbe veszi a könyvet óhatatlanul arra gondol, hogy ami időközönként érdekes olvasmányt nyújthatott, az így, ömlesztett formában elveszti frissjét. A kötet fő érdeme, hogy az olvasó egykettőre leszámol ezzel az előítélettel, mert irodalmi múltunk és jelenünk sok alapvető kérdését feszegető és érintő beszélgetések oldott, fordulatos, élvezetes eszmecserék. A szellemes fordulatokban, vonzó epizódokban gazdag interjúsorozatból izgalmas vallomások és műhelykérdések bontakoznak ki. Nem is lehet másként, hisz Huszár Sándor szorgalmasan felkereste legidősebb írónemzedékünk nagyjait és az ún. derékhad számos képviselőjét, akik igen jó és érdekes interjúalanyoknak bizonyultak. Persze nagy feladat hárul a kérdezőre, és Huszár Sándor legtöbb esetben sikeresen tesz eleget ennek a csak ritkán hálás szerepnek. Hogy háládatlan ez a szerep, ma már, amikor az interjú mondhatni önálló műfajjá nőtte ki magát, igencsak közadomású, és ezért aztán kissé furcsának tűnik a szerző aláírását viselő „fülszöveg", melynek nyeglesége bántóan elüt a kötet egészétől, és talán Huszár Sándor intenciójától is. Végezetül: élvezettel nézegettem a kötet elején szereplő 38 fénykép-portrét, közöttük nem egy rendkívül megkapó. Meg akartam dicsérni a fényképészt vagy a fényképészeket. Sajnos nem tehetem, mert a fotós neve sehol sem szerepel. Megjelent könyvkiadásunk egyik eseményszámba menő kötete, a régen várt és régen beígért Salamon Ernő monográfia Marosi Péter tollából. Érdeklődéssel várták és érdeklődéssel fogadták a könyvet, kritika és olvasóközönség egyaránt, mert — elöljáróban meg kell mondanom — ez a lényegében tudományos munka nemcsak a szakemberekhez, hanem az irodalomszeretők táborához is szól. Ezért a „kétéltűségért" járhat visszerés és járhat bírálat — de eltagadni nem lehet. „A költő és a versek gyönyörű sorsa" — ezt az alcímet adta Marosi Péter monográfiájának, és joggal, mert Salamon Ernő esetében a költő és költészete, az alkotó és alkotása tökéletesen fedi egymást. Salamon Ernő, a Gyergyói medence ajátos világának ez a mártír sorsú költője, emberként és művészként egyaránt rendkívül érdekes egyéniség volt, és Marosi Péter sok megértéssel és hozzáértéssel közelíti meg annak sorsát és IIITT krllSítOK életművét, aki a szegénységben „gyönyörű sorsot" látott és láttatott meg olvasóival. A tanulmány jórészt a költői életműből építi fel Salamon Ernő életútját, és műveinek elemzésekor számtalanszor visszavezet bennünket a hányatott sorsú poéta élményeihez, amelyeket mint elnyomott és üldözött, mint harcos és jövőt közelítő kommunista szerzett. Külön vonzerőt gyakorol a szerzőnek az a módszere, ahogy Salamon Ern. életének különböző szakaszait, lírai művének sajátosságait egyegy versből kiinduló elemzéssel állítja elénk. Minden bizonynyal egyes kérdésekben lehet és kell is vitatkozni Marosi Péterrel, de kétségtelen, hogy a lényeges ebben az esetben nemcsak a vállalkozás, hanem a vállalkozás sikere és emellett az is, hogy a szerző munkája elősegíti Salamon Ernő költészetének további térhódítását, lírája sajátos vonásainak elmélyültebb megértését. Mindkét kötet még az Irodalmi Könyvkiadó gondozásában jelent meg. sugár erzsébet Ami a vádiratból kimaradt (Folytatás az 1. oldalról) szaladok véletlenül összetörik még a csontjaimat is. Elmentek és itt volt a legalkalmasabb perc. Péter a kerékpárhoz seţ£/t Mej£ fogta a"korrhányt és közömbös ár" cot vágott, majd fütyülni kezdett. Lassan beszürkülödött. Édesanyja is hazatért a mezőről. Fáradt volt nagyon. Egész nap kapált. A tornác szélére ült le és látva a fiút beszélni kezdett. Majd vacsoráztak és lefeküdtek. Péter sokáig nem tudta lehunyni a szemét. Agyában ködös képek váltották egymást: ★ ... Milicista jött be a kapun és ment hátra a csűrbe. Szétrugdosta a szalmacsomót és kihúzta alóla a kerékpárt, majd onnan előjött a ház ajtajáig és beszólt: Hol vagy Péter?... Ő hallgatott és homlokára kiültek a verejtékcsöppek... Anyja rászólt: — Péter, nem hallod, szólít az őrmester úr!... Menj, fiam, nézd meg, mit akar... hol vagy, Péter? . . . Honnan loptad a kerékpárt. . . más dolgozott ezért a kerékpárért, egy becsületes munkásember, ezzel a kerékpárral járt a gyárba. .. Te elloptad, s most nincs mivel reggel elkarikázzon a munkahelyére.. .Péter!. . Péter.. Két nap telt el kínlódva, gyötrődve. A harmadik napon megérlelődött Péterben a nagy elhatározás: megszabadul minden áron, megszabadul ettől az átkozott kerékpártól. — Édesanyám, bemegyek Szentmiklósra — kiáltott be a konyhába. — Menj, de hamar járj, felett anyja. Elővette a szalma alá rejtett kerékpárt. Felpumpálta a gumikat, és tíz perc múlva a város felé hajtott. Énjén valami boldog, zsibongó ujjongás vett erőt. Megszűnt az a nyomás is, mely már három nap óta úgy szorította a mellét, mint egy vasabroncs. Végre bent volt a városban. A Békény utcán haladt felfelé és a mezőgazdasági termelőszövetkezet kapujánál állott meg. Itt hagyja a kerékpárt, határozta el. Ekkor egy fiatal férfi közeledett, aki először csak a kerékpárt nézte, de aztán megnézte őt is. Péter tisztában volt azonnal a helyzet veszedelmes alakulásával. Vigyázat, rajtakapják. Lábát újra keresztültette a vázon és elindult. Egész testén, mint reszketős futott végig a félelem. Megismerte-e a másik a kerékpárt vagy őt? — Hé, álljon meg! Hátrafordult. A fiatalember szaladt utána, kiabálva, integetve. — Azonnal visszajövök, — szólt hátra, de hangja idegenen csengett. Torkát úgy elszorította valami, hogy szuszogni is alig tudott, szíve pedig ott vert a szájában, a nyelve alatt. Inai meg-megbicsaklottak, amint nyomta a pedált, és úgy érezte, leszédül az ülésről, a lopott kerékpár üléséről. Ugyancsak a Békény utcán haladt lefelé és a József Attila utcába tért be. Háta mögött hallotta: a rohanó lépéseket. Egy kapu előtt leugrott a kerékpárról és gyalog szaladt tovább. Visszatekintett, a fiatalembert látta befordulni az utcasaroknál és mögötte egy milicistát: — Állj meg! Hát így került bíróság elé Péter. Tettét beismerte, rettenetesen szégyenkezett. Ott állt a bíróság előtt, ő, aki még soha nem volt büntetve. Tudta ezt mindenki róla. Tudta a bíró, tudta az ügyész. Csönd volt. Egy öregasszony szipogott a hallgatóság között. Egy öregasszony, a vádlott anyja, aki csak jóra tanította, nevelte a gyermekét. Az Ifjúság Országos Munkatelepén Országjáró munkatársunk szerdai riportja Magas bércek vakítófehér hófoltjai csillogtak a völgybe zárt hatalmas amfiteátrum felső peremén, örökzöld fenyők karcsú teste integetett a mélybe, ahol hétszáz fénylő szemű fiatal, vadonatúj sötétkék egyenruhában, katonás feszességgel sorakozott fel zárt négyszögben éz ünneppé avatott március végi vasárnapon. A zászlórúd mentén, méltóságteljesen, lobogva kúszott a magasba a zászló, hírül adva, hogy itt, a sebesvizű folyók és patakok völgyében ezen a napon avatták fel az Ifjúság Országos Munkatelepét. A fiatal brigádosok fogadástétele, az ország építőtelepeinek KISZ-szervezeteihez intézett felhívása egyben négy évi megfeszített munka büszke megváltása, a holnapok kemény küzdelmének bátor vállalása, rohanó vadvizek, kemény sziklafalak, szédítő magasságok közel hétezer ostromlója nevében. Nem voltam tanúja az ünnepi perceknek, de az események, mint filmkockák peregtek vissza előttem, amikor pár nap múlva bérdezőkön és föld alatt kerültem kézfogásnyi közeibe a kicserzett tenyerű, barátságos tekintetű legényekkel. Ők bizonyították, sziklafalakat és magasságokat ostromolva, hogy itt csak a kemény, biztos kezeknek van helye. Már jó negyven kilométert hagytunk magunk mögött, miután a tarajos hátú, sebesen tovarohanó Olt völgyéből a Lotru torkolata közelében rátértünk az erőmű felé szaladó útra. Szinte hihetetlen, hogy aszfalton száguldunk, egyre beljebb és egyre feljebb, hogy a sebességmutató karcsú teste fürgén táncol 70 és 80 között, itt, ahol még négy évvel ezelőtt csak repülőzúgás jelezte a huszadik századot, ahol a végtelen csendességbe zárt kis hegyi tanyák magányos lovasai csak poroszkálva, az évmilliós folyómeder kavicsmezőin, omló partokon ereszkedhettek le a „nagyvilágba“, ha Cozia vagy Cornet felé vitte útjuk. És most, egy éles kanyarból előbukkanva mintha délibáb hitegetne itt a hegyek között. Jobbra, fönt a hegyoldalon miniatűr szanatóriumok falai fehérlenek, emeletes villák sorakoznak, tévéantennákat simogat rajtuk a szél. Kissé lentebb két újabb, büszkén korszerű épület még szürke és vörös falai emelkednek az első emelet fölé. Kalapácsütések egyengetik a vasat, hegesztő pálcák fénye vakít messziről is. A vakolat- és mészszínű palotáktól nem messze, a hegytetőről ezüstösen csillogó fémoszlopok ereszkednek alá, átlépik a völgyet, nekirugaszkodnak a szemközti oldalnak, felkapaszkodnak a tetőre, alábukkanva a hegy túloldalán. — üdülőhely ez, nem erőmű ... — kockáztatom meg a tájékozatlanságot leplező kijelentést. — Az is, meg nem is — magyarázza a gépkocsivezető. — Szóval most inkább lakások, legényembereknek meg családosoknak. És itt vannak a központi irodák is. Aztán ha mindent befejeztünk és tovább megyünk, akkor jöhetnek maguk, a turisták. De igyekezni kell majd ám, mert a külföldiek megelőzik — teszi hozzá tréfásan. (Ezt a helységnevet is jól meg kell jegyezni: Voineasa. A Lotru-i legendák szerint valamikor Voinea betyár tanyája volt.) Csak múltat feledve lehet, ne ámulás nélkül elhinni, hogy építőtelepen vagyunk, ahol a konoknehéz munka után — az egyik munkatelephez vezető három kilométeres utat két évvel ezelőtt csikorgó télben, hófúvásban három nap alatt tette meg egy 18 tagú csoport — nem tömegszállások alacsony, apróablakú, füstös, fülledt barakkjai fogadják a hazatérőt, hanem fűtött szoba, hideg-meleg víz és a nagyvilág, amire a képernyő tár széles ablakot. A vezérigazgatóhoz, főmérnökhöz bejutni szinte lehetetlen. Szó sincs valami bürokráciáról, csupán arról, hogy a munka száguldó óriáskerekének külsői közt fizikai lehetetlenség átjutni, így aztán egyik központi lap megyei tudósítójával együtt be kellett érnünk azzal, amit a munkatelep 5000 példányszámban megjelenő hetilapjának szerkesztőségében megtudtunk. Azaz, hogy itt csak ellenőriznünk kellett, amit az egymástól húsz, negyven vagy közel száz kilométerre levő munkatelepek minden dolgozója tud, és készségesen, büszkén közöl a kíváncsi idegennel. Belvizeink eddigi legnagyobb erőművének energiaforrása 86 folyó és patak, 300 millió köbméter víztömege lesz, amelyet a völgy legmagasabb pontján, a Vidrán épülő 100 méternél magasabb völgyzáró gát mögötti „hegyi tenger" ringat nemsokára. A gigászi méretekre jellemző több kilométer hosszú alagutat fúrnak a hegy gyomrában a fő és mellékvezetékeknek, s ami mindennél fontosabb: a négy év múlva teljes kapacitással működő erőmű 510 megawatt villamos energiát szállít majd az ország gyáraiba, üzemeibe, s a mind több fényt szomjazó milliók otthonába. Ez a szám a természettel vívott hősi harc újabb diadala, az országépítés nagyszerű küzdelmeinek beszédes jele. IIIIIIIIIIIIHIMII — Ha látni akar valamit, amit soha el nem felejthet, ereszkedjék le a föld alatti üzembe — tanácsolja Popescu Dionisie, a helyi Lumina de pe Lotru — lap egyik szerkesztője. Elhagyjuk hát Voineasat, s visszafordulva, tíz kilométert jövünk egy hatalmas hídig, előtte a hegyvonulatot megkerülve jobbra térünk, innen újabb hat kilométer felfele a Latorita völgyén a Csungeti munkatelep. Aszfalton érkezünk az egyemeletes munkásházakig, ez egyik irodában gumicsizmát és bányászsapkát kapunk, aztán egy tíz tonnás Tátrába ülve indulunk le 140 méterre a föld alá. Az alagút sötét üregében ezer méternél hosszabb az út, s csak a motor zúgásán érzik, hogy meredek lejtőn ereszkedünk alá. Egy óriásreflektor párán átrezgő fénye jelzi az alagút végét. Búcsút vennék a bőbeszédű, fülig olajosan is megnyerő külsejű gépkocsivezetőtől, de amint a fülke ajtaját megnyitom, hangomat robajszerű dübörgés nyeli el. A látvány lenyűgöző. Mintha egy hatalmas barlangrendszer óriás csarnokában lennénk, ahonnan sötét alagutak labirintusai futnak szerte a föld mélyébe. Csakhogy itt, a néma csönd helyett a heroikus munka minden emberi hangot túlharsogó dübörgése tölti be a föld alatti járatok zegzugait. Az egyik járatban — az 530 négyzetméteres szerelőcsarnok későbbi helyén — egyszerre csak drótháló kerítés állja utunk, mögötte szédítő mélység tátong, aljában szinte játékszernek tűnik a hosszúkarú ekszkavátor, a lánctalpas talajgyalu. Egyik mellékjáraton ereszkedünk le a felső párkányról megálljt parancsoló mélységbe. Sűrített levegővel működő gépek néznek farkasszemet a kemény sziklafalakkal, dühösen, fülsiketítő robajjal marnak bele a szürke sziklatömegbe, hogy apró lyukakat fúrjanak az ember segítőjének, a dinamitnak. Itt, ebben az ijesztő méretű barlangban kapnak majd helyet a csillogó testű, morajló generátorok, hárman egymás mellett, hogy egyenként mindenik a békásiénál több energiát lihegjen a végtelen házalókba. Egyik szomszédos üregben már szerelik a vízelosztó vastag falú acélgyűrűit. Mint egy szűk nyílású barlangba, úgy lépünk be a szellős csőrendszerbe, ahova majd hetven atmoszféránál erősebb nyomással fog alázúdulni a roppant víztömeg nyolcszáz méter magasból, négyméteres átmérőjű acélgyűrűkbe szorított 32 fokos meredek föld alatti folyósóján. Váltás közeledik, néhány pillanatra alábbhagy a dübörgés. Hirtelen lámpalázam lesz, amikor kezet fogok a bányászok veteránjával, Pavel Otet brigádvezetővel. Vasmarka úgy szerít, hogy minden porcikáján átsüt a barátság melege, az egyszerű és őszinte emberek csöndes, tiszta nemessége. — Minek kerteljünk. Persze, hogy nehéz volt, de ha már nekifogtunk, hát megcsináltuk, mint ahogy az ember a házát építi. Ezt mondhatta magának és társainak Bumbeşti—Livezeni, Szólva—Visa verejtékes vagy éppen halálveszélyes hadállásaiban, ezzel kezdhette az új ostromot Békás és Argeş építőtelepein. Vannak emberek, akiknek valami különös öröm mindig a nehezebbet választani, naponta megküzdeni, ha kell tenyerni fronton is, a célért, akik irtóznak egy percnyi henyéléstől is. Pavel Otet ilyen ember. — Nyugdíjba vonulni? — ismételi a kérdést. — Hát addig pár év még van, de különben is előbb még fel kell építeni egy erőművet. Lesz még idő a pihenésre. Egyelőre ki kell próbálni az új Dáciát. Hadd lássuk, hogy tesszük meg az utat Zsibóig és vissza. Tréfára fogja a szót, inkább emlegeti a finom otthoni, zsibói borokat, mint a vadonatúj kocsit. — Na, ezt Csung is megirigyelné — hallom egy idősebb bányásztól később, ebéd után az étkezdében. — Azt mesélik a helybeliek, hogy híres betyár volt Ciung, nevét őrzi a mai Ciunget. A lassan megfakuló hajdani legendákat újabbak, maiak váltják fel a sokezer keménykötésű férfiről, akik az egekig világító fényt csiholják a föld mélyében és a magas bérceken. JANKÓ ISTVÁN A LOTRU VÖLGYÉBEN A gyártól a vásárlóig (Folytatás az 1. oldalról) készruhákat. A magyarázat egyszerű, de jó ötlet megvalósításában rejlik: textilzsák. A vállalat kérésére gyártja a Gyilkost a kisipari szövetkezet. Ebbe utazik a rendszerint amúgy is műanyagba csomagolt kötöttáru (talán ebben az iparágban terjedt el legjobban a korszerűés olcsóbb csomagolási forma), az ingek és sajnos, jólrosszul összegöngyölve a készruhák is. Egyelőre , mondják, mert már komolyan foglalkoznak a gondolattal, hogy az utóbbiaknak préselt lemezből készítsenek erre a célra szánt szállítóládákat. Legalább olyan állapotban jussanak az üzletbe, ahogy a raktárba érkeztek. AKÁR LAKODALOMBA IS De hát minderről nem tudhat a vásárló, nem is kell tudnia. Azt azonban joggal elvárhatja, hogy teszem azt, egy férfi öltönyt olyan állapotban nyújtson át neki az eladó, hogy abban tíz perc múlva akár lakodalomba is meg lehessen jelenni. Erre is megvan a lehetőség, ha már a fentebb vázoltak alapján máshol lehetetlen, az utolsó előtti állomáson, az üzletben. Már ha „felfedezték" és alkalmazzák ezt a lehetőséget. Ditróban például igen. A korszerű üzletház készruha részlegén magukat kínálóan sorakoznak a női-, férfiruhák, öltönyök, „mintha most kerültek volna ki a skatulyából". Magyarázat: a szabórészlegről egy szakember rendszeresen idejön és mindent kivasal. Remetén, Szárhegyen az üzletvezető vállalta ezt a feladatot. Egy másik szövetkezet központjában, Alfaluban is az üzletvezetőnő foglalkozik ezzel a tulajdonképpen többletmunkával. A különbség csupán annyi, hogy Ditróban a vezetőség közlése szerint a vasalással foglalkozó alkalmazottnak díjszabás szerinti juttatás jár. Alfaluban azonban egyelőre „önkéntesen vállalt" feladat. Munkaidő után. Ezen segíteni kell, csakúgy, mint Csomafalván. Itt ugyanis a zsúfolt vegyes üzlet egyik sarkába szorított készruhaállványokon vásárlókedvet lohasztóan függnek a ruhák. Volt szó róla, egy vagy két hónapja, hogy majd időközönként jön egy szabó... Újfalu üzletházában zsúfoltság ugyan nincs, példás, ízléses rend fogad, de a ruhák csak úgy néznek ki, mint a szomszédos Csomafalván. Megoldjuk ezt is, már holnap megbeszélem az elnök elvtárssal — mondta az üzletvezető. Ebszen, nem is kételkedünk, hiszen ismerjük az ottaniak minden területén érvényesülő lelkiismeretességét, csak azt sajnáljuk, hogy erre az úgymond „apróságra" mi kell felhívjuk a szövetkezet vezetőinek figyelmét. ★ VÉGKÖVETKEZTETÉSÜL csak annyit: függetlenül a szállítási, csomagolási gondoktól, mindent el kell követni, hogy az áru és nemcsak a készruha, amiről most beszéltünk, ízlésesen, a korszerű kereskedelem követelményeinek megfelelően kerüljön a vásárlókhoz falusi üzleteinkben is. Elavult, lejáratott szemlélet „ez van, ezt kell szeretni". 1976 Április 8 szerda Napkelte: 5,44 nyugta: 18,51 Holdkelte: 6,29 nyugta: 22,03 Az évből eltelt 97 nap, hátra van még 268. ÉVFORDULÓK: — 1913-ban halt meg Panait Cernea költő. (Született 1881-ben) — 1969-ben halt meg Emanoil Vinea, hazánk mon-ikásmozgalmának régi harcosa HETIVÁSÁR: Csíkszereda, Borszék. ÁLLATVÁSÁR: Lövéte. V ____________ Televízió ÁPRILIS 9. CSÜTÖRTÖK 17,30 A TÉVÉ MAGYAR NYELVŰ ADÁSA 18,05 Twist Oliver (Vj rész) 18,35 Nyelvészeti adás 19,00 Esti híradó 19,20 Gazdasági újdonságok 19,30 Al. Philippide 20,20 Színházi est 21,40 LENIN (a szovjet televízió dokumentumfilmje) 22,10 Éjszakai híradó 22,20 Irodalmi újdonságok 22,35 Tévé-előzetes 22,45 Zenei újdonságok Rád. ÁPRILIS 9. CSÜTÖRTÖK Magyar nyelven: 6,30—7,00 Állattenyésztők tíz perce. Népi muzsika hallgatóink kérésére. 16,30— 18,00 Hírek, tudósítások. Kórusművek. Fiatalok híradója. Készül a diplomaterv. * Érettségizők között. Egy KISZ aktivista feljegyzéseiből. Ha élne — 65 éves lenne. Népdalcsokor. Nevelők fóruma: Mikrofonnál a marosvásárhelyi 4-es és 5-ös számú líceumokban. SchiUtz A sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színház vendégjátéka. Április 9-én este 8 órakor a Csíkszeredai Művelődési Házban bemutatják Tennesse Williams Az ifjúság édes madara. IDŐJÁRÁS Tegnap elég szélsőséges hőmérséklet jellemezte az időjárást. Míg éjszaka —7 fokig lehűlt a levegő, a nap folyamán 10—12 fokig emelkedett a hőmérséklet. A Meteorológiai Intézet előrejelzése szerint mára is hasonló idő várható, derűs, napos égbolttal, —5 és —3 fok közötti éjszakai, 8—12 fok közötti nappali hőmérséklettel. Gyenge délkeleti szél. .HARGITA 18IM2! ÁPRILIS 8. SZERDA CSÍKSZEREDAI „Hargita“: Férfi,ak... terepen. Szélesvásznú bolgár film. SZÉKELYUDVARHELYI „Homoród“: A Karamazov testvérek, I—II. rész. Színes szovjet film. GYERGYÓSZENTMIKLÓSI „Mioriţa“: Érdekházasság. Színes, szélesvásznú lengyel film. GYERGYÓSZENTMIKLÓSI „Famunkás“: Viridiana. Spanyol film. MAROSHEVIZI „Caliman“: Néma barátok. Színes román—kanadai film. SZÉKELYKERESZTÚRI „Haladás“: A gyilkos játék. Színes francia— olasz film. BALÁNBÁNYAI „Bányász“: A világ napozóin. Színes olasz film. BORSZÉKI „Forrás“: Cosel grófnő. (I—II. rész) Lengyel film. BORSZÉKI „Borszék“: A tigris. Színes olasz film. TUSNÁDFÜRDŐI „Ott“: Háború és béke. (III—IV. rész) Színes, szélesvásznú szovjet film. GALÓCÁSI „Fenyő“: Boldogság a tarisznyában. Jugoszláv filia. DITROI „Maros“: Apróhirdetés Olasz film. GYERGYÓCSOMAFALVI „Művelődés“: A milliárdokat érő ember. Színes, szélesvásznú francia—olasz film. PARAJD- filmszínház: A szibériai lady Macbeth. Jugoszláv —lengyel film. ------------- A nap rejtvénye: 57 évvel ezelőtt halt meg ez a neves román realista költő. Nevét a vizsz. 1 és függ. 14 sz. sorokban rejtettük el. A függ. 6 és 7 sz. sorokban az optimista életfelfogását, illetve a társadalmi elnyomás ellen állást foglaló két versének a címét rejtettük el. VÍZSZINTES: 7. Klasszikus magyar költő (fény), 8. Adj, németül. 9. Sőt, 10. Meglepett felkiáltás. 12. Panasz, 13. Becézett Ilona, 15. Mindennapos mozink, 16. Rövid éhség ! 17. Gyorsan váltja fényét? 19. Ceruza, 20. Mutató szó, 21. Zsinat. FÜGGŐLEGES: 2. Juttat, 3. A felkelő nap országa, ahogy, ott mondják, 4. Valódi, 5. Ha tanul ökör lehet belőle! 11. Végtelen tavaszi hírnök! 16. Fen, 18. Csomó a kötélen. Apróhirdetés ELCSERÉLNÉM a gyergyószentmiklósi két szoba összkonfortos blokklakásomat egy Csíkszeredai hasonlóval. Érdeklődni lehet Csíkszereda, Szék út 108 szám alatt. ELADÓ 30 család méh kaptárral együtt. Cím: Gidró Árpád, Karcfalva 323. i