Hargita, 1972. május (5. évfolyam, 104-128. szám)
1972-05-03 / 104. szám
8. OLDAL — HARGITA" Csíkszeredában (Folytatás az oldalról) vitatni kezdték, hogyan is kellene megállítani a hívatlan szelet, s a túl közel merészkedő felhőket. Mások a borvizes medencék körül találgatták a hasonló lehetőségeket — sajnos, egyre kevesebb kilátással. Zsögöd pedig nagyon ragaszkodott volna a barátaihoz, ezek is őhozzá, arról azonban egyikük sem tehetett, ami a fák koronája fölött sötét lett, s arról sem, hogy lassan szemerkélni kezdett az eső. Talán azért, mert olyan nagyon vártuk még néhány héttel ezelőtt, s úgy látszott, amit ma megtehet, nem akarja holnapra halasztani. Éppencsak a gyermekeket nem izgatta az egész, ők, mintha mi sem történne, fociztak tovább a szabadtéri színpadon. Négy-öt évesek lehettek csupán, labdájuk is pettyes volt, kárt nem tehettek hát semmiben. Nekik jól jött az eső, nem zavarták őket a műkedvelők, akik színpompás öltözékeikben és műsorukkal másfelé készülődtek most a szórakoztatásra. A vendéglő teraszán étvágyhozó, illatos füstöt eregettek a sistergő flekkének, amelyeknek csak méretük volt vendégmarasztalóbb füstjüknél. Az alkalmi zenekar sem téblábolt, húzták serényen, most ugyan nem talp alá valónak, mint inkább kárpótlásul az égbolti szürkeségért. Aztán, ha nem is teljesen, csak elnéptelenedett a táj, gazdára leltek odabent az asztalok. De nem maradt el a taps sem, aminek ott a zsögödi lankán kellett volna felzúgnia ezen a délelőttön. Alig múlt tizenegy óra, s akárcsak két nappal azelőtt, amikor a Csíkszeredai 2-es számú líceum pioníregységeinek Szálljon a dal című, májust köszöntő háromórás műsorát telt ház fogadta, most is zsúfolásig telt a Művelődési Ház nagyterme, nemcsak ülő-, de egyetlen állóhely sem maradt szabadon. A folklór és a könnyűzene parádéja volt a szintén három órás rendezvény, amelynek sikere odakint a zöldben sem lehetett volna nagyobb. A városi Pionírház, az Olt szövetkezet, a Készruhagyár műkedvelői gondoskodtak arról, hogy látnivalókban ne legyen hiány, a Saepya együttes és szólistái pedig arról gondoskodtak, hogy a könnyűzene hívei se távozzanak elégedetlenül. És nem akartak háttérbe szorulni a sportolók sem. A Csíkszeredai cselgáncsozók és az Akarat sportegyesület ökölvívói az erő és az ügyesség látványos mutatványaival tették még színesebbé a társa és a zene színpadi felvonulását. És most már mellékes lett, milyen is az idő odakint, az ünnep lendülete sodorta az embereket, benépesültek a cukrászdák és a vendéglők, zene és vidámság áradt a lakásokból is. Az esernyők alatt nem látszott semmi jele a kedvetlenségnek, amiért otthon kellett asztalhoz ülni a tisztások és erdőszélek helyett. Nem húnyták be szemeiket az ablakok, késő estig, éjszakáig fénylettek, mögöttük meghitt, családias hangulatban az otthoniak és a vendégek, akik átjöttek a szomszédból, vagy éppen a fővárosból, Kolozsvárról, Temesvárról — autóik a tanúk erre, amelyek ott várakoztak csendesen az udvarokon, kapuk előtt —, hogy itt, a Hargita alján adózzanak a májusi ünnepnek, egyidőben embertársainkkal a földkerekségen. Megyszerte színvonalas kultúrműsorokban gyönyörködhetett a szórakozni vágyó közönség Székelyudvarhelyen (Folytatás az 1. oldalról) időjárás, igaz, sokakat visszariasztott attól, hogy elhatározásukhoz híven a szabadban töltsék a napot. De nem mindenkit. A Kerekerdő és környéke, lám, az olykor-olykor megeredő eső dacára is népes volt. Hiába: az igazi kirándulók nem ijednek meg olyan hamar a saját árnyékuktól! Az ifjúság tavaszias elevenséggel ünnepelt. Szombat, vasárnap és hétfő este Nagy Ilona, Botka László és Berkó György Tréfa az egész című vidám műsorán derült az ifjúsági klub közönsége. A művelődési ház Tomcsa Sándor elnevezésű irodalmi körének Páll Lajos költő-festőművész volt a vendége. Az élelmiszeripari felszereléseket gyártó vállalat klubjában a Zenit—3 és az Excent Groupe könnyűzene-együttesek szórakoztatták a táncestélyre összesereglett fiatalokat. Tegnap újra esőre hajlott az idő, esett is. Szabadtéri szórakozásnak, mulatságnak nem kedvezett. De a májusi ünnepek derűje a négy fal közül ezen a napon is kiáradt az utcára, lobogott, mint a májusi ágak és a zászlók selyme. Gyergyószentmiklóson Május elseje hajnalán — amíg az emberek pihentek — egy mentőkocsi szirénája jelezte egy új emberpalánta születését — Ambrus Gabrielláét, aki a 2000. év május hajnalán ünnepli majd huszonnyolcadik születésnapját... A huszonnyolcadik szabad Május 1. ünnepe Gyergyószentmiklóson a párt és szocialista hazánk iránti határtalan szeretet, az ipari termelésben, életünk minden területén elért eredmények tudatában zajlott. A város ipari egységeinek dolgozói nemcsak teljesítették, de jelentősen túl is szárnyalták a nagy ünnep rendelkezésükre állott. A hangulatot emelte Sóskúton a fúvószenekar is, és az a tény, hogy a szurkolók nagy örömére, kedvenc C-ligás labdarúgó csapatuk vasárnap 3-0 arányú győzelmet aratott a zernyesti Torpedo ellen. Május 2-án, az Ifjúság Napján délelőtt 11 órakor került sor a Május 1 Kupa körfutballmérkőzésnek a döntőjére; a mezőgazdasági gépesítők és az Építők kisipari szövetkezet sportolói mérték össze erejüket. Délután 18 órától a Művelődési Házban a könnyűzenekar és az énekesek műsorára került sor, amit táncmulatság követett. Székelykeresztúron mindenki jól szórakozott, kipihenve, megújult erővel kezdte ma a munkát. Turisták ezrei keresték fel Hargita megye festői tájait méltó köszöntésére tett terven felüli vállalásaikat. Az elmúlt négy hónap összipari termelését több mint 12 millió lejjel, az export tervet pedig több mint 3 millió lejjel szárnyalták túl Gyergyószentmiklós dolgozói. A szocialista munkaversenyben kitűntek a Fagazdálkodási Vállalat fafeldolgozó egységei, a Partizán megyei helyiipari vállalat, a Lenfonoda és a Gyilkostó kisipari termelőszövetkezet munkaközösségei. Május 1. tiszteletére befejezték a burgonyaültetést, a város mészében mintegy 270 hektárnyi területen vetettek Desirée fajta burgonyát, amely nagy terméshozamáról és táperejéről vált közismertté. A május elsejét megelőző időszakban a város területén fokozódott a hazafias tevékenység, hogy még szebben, rendezettebben köszönthessük a munka ünnepét. A kiváló munkaszervezés, a város cselekvő akarata tette lehetővé, hogy az elvégzett hazafias munka értéke jóval meghaladja az 5 millió lejt. A városi KISZ-bizottság irányításával az ifjúság is derekasan kivette részét, különösképpen a csemeteültetésben tűntek ki fiataljaink. A szokásostól eltérően, az idén a városlakók nem vehették birtokukba az örökzöld fenyvesek nyugalmat árasztó birodalmát — a 4-es és a 9-es kilométerkőnél szervezett majális, sajnos, elmaradt. Ehelyett a vendéglátóipari egységek, a Maros vendéglő, Tulipán borozó, az Expressz büfé és a többi egység, hatalmasra növekedett forgalommal próbált eleget tenni a megnövekedett fogyasztó igényeknek, reggeltől a késő esti órákig , mindkét nap alatt. Felduzzadt a turistaforgalom, a kedvezőtlen időjárás ellenére is. Többezer vendég kereste fel Gyergyószentmiklóst, a Gyilkostó környékét. A tegnap este, az ifjúság napja alkalmából a város fiataljai műsorral egybekötött elvtársias összejövetelen érezték kitűnően magukat. Városunk dolgozói eredményes munkájukkal megérdemelten ünnepelték a munka és munkások nemzetközi napját, erőt gyűjtve újabb sikerekhez, megvalósításokhoz. Székelykeresztúron Már április 28-án ünnepi díszbe öltözött a város. Zászlók, jelszavas táblák, grafikonok az ünnep kezdetét jelzik. Talán soha nem volt még ilyen szép és ilyen tiszta a város — jegyezték meg a lakosok. Az előkészületek után mindenki várta a szép időt. Május elsején reggel a fúvószenekar ébresztőjére és sajnos esőre ébredt a város. A fiátfalvi állami mezőgazdasági farmon megrendezett, műsorral egybekötött elvtársi összejövetel résztvevői is esős napra virradtak. Dehát, ha már így történt, az sem baj, hisz régi mondás: „a májusi eső aranyat ért. A fogyasztási szövetkezet közel ezer vendégre számított. Megnyílt a kerthelyisége, a sóskúti menedékház és falatozó pedig átrendezve, megszépülve, étellel,itallal teli raktárakkal várta a vendégeket. Megindult az autóbuszjárat is a Sóskútra. Tisztán, szépen, berendezetten várta első vendégeit a kibővített fürdő is, s az első 15 fürdőzővel megnyílt a szezon. Igaz, amint említettük, esős idő volt, de a lakosok nagyrésze mégis jól szórakozott a vendéglőkben, ahol minden a M Toplicán Ünnepi díszbe öltözött a marosmenti város a dolgozók nemzetközi napjának tiszteletére. A Május elsejét köszöntő rendezvények már csaknem egy héttel hamarabb megkezdődtek, az Augusztus 23 munkásklubban múlt pénteken megtartott népgyűlésen Antal Ioán elvtárs, a városi párt, bizottság titkára méltatta az esemény jelentőségét több mint 500 résztvevő — a toplicai gazdasági egységek, vállalatok és intézmények képviselői előtt. Jó alkalom volt ez az ünnepköszöntő a munkasikerek számbavételére: a város dolgozói az ipari össztermelési tervet 111 százalékban, az árutermelését pedig 120 százalékban teljesítették. Kimagasló eredményeket értek el a fakitermelő és -feldolgozó egységnek, a Partizán helyiipari vállalat részlegének, az autószállítási vállalat egységének, a Közös Munka kisipari szövetkezetnek a dolgozói. A város többezer lakosa vett részt a városszépítő hazafias munkákban, ebben az évben szeretnék túlszárnyalni tavalyi megvalósításaikat. Nagyszabású, átfogó mozgalomként jelentkezett ezen a tavaszon a csemeteültetés, az erdősítés, eddig már több mint hetven hektáron fejezték be a munkákat. Április 30-án, május elsején és másodikán a jól végzett munka örömével vettek részt a művészeti és sportrendezvényeken a toplicaiak; Székely Erzsébet, Gheorghe Vulcan, Ioan Cotfaş, Vass Antal — néhány név az ünneplők közül, akik biztosítottak, nagyon jól szórakoztak, emlékezetes marad ez a május elseje is. András Dénes, Dimény Elek, akik csak félnapot ünnepelhettek családjuk körében. Munkájuk halaszthatatlan volt, jelentős termeléskieséssel járt volna, tudták ezt valamennyien, és öntudatosan vállalták. Vlahicán sokan ünnepeltek munkával. Riportúram során nemcsak Balázs György és Ráduly András őröket találtam munkahelyükön, hanem bányászokat, kohászokat, lakatosokat, villanyszerelőket, pumpakezelőket láttam a maguk posztján. Az ifjúság napján számos sportrendezvény színhelye volt Vlahica. A líceum diákjai, nagy meglepetésre, 5—2 arányban győzték le izgalmas futball-találkozójukon a fiatal tanerők válogatottját, majd 6—4 arányban diadalmaskodtak a szakiskola csapata fölött. A mérkőzések szüneteiben szórakoztató rendezvényekre került sor. Balánbányán Zsúfolásig megtelt a Bányászklub Május elsején. A bányászok műkedvelő együttesei szórakoztatták a bányászokat, akik között ott találtuk a váltások, a csoportok élenjáróit, a szocialista munkaverseny kitüntetettjeit, az ünnep előtti „rekord napok“ földalatti hőseit, akik több tonna felszínre hozott kőzettel szárnyalták túl ünnepi munkavállalásaikat. Zenekarok, szólisták, tánccsoportok léptek színre. A rossz idő miatt a balánbányaiak sem tudták felkeresni kedvenc kirándulóhelyeiket, így a város közélelmezési egységeiben töltöttek kellemes órákat, ahol az illetékesek mindent megtettek a jó hangulat biztosításáért. Mint ahogy többen is elmondották, mindenki nagyon kellemesen töltötte a munkaszünet napjait, jól sikerült az ünnep. Május másodikán táncmulatságokat szerveztek a városban a fiatalok számára, újabb művészeti rendezvényekre került sor a Bányász klubban is. Egyszóval, Balánbánya az elért és az elkövetkező munkasikerek jegyében ünnepelt. Nem szünetel a munka a mádéfalvi mtsz határában. A cukorrépát kapálják az 1. számú brigád tagjai. Vlahicán A Vasüzem, egyetlen részlegének kivételével, csendbe burkolózva, ünnepi díszben pihente ki a kemény négy hónap fáradalmait. A dolgozó kohórészleget a délutáni órákban kerestem fel. A szolgálatos mester, Fülöp János tájékoztatott arról, hogy minden a legnagyobb rendben. A vas is a szokott mennyiségben eresztett. Csupán Tamás Ferenc szolgálatos lakatosnak akadt több dolga, mint máskor. Egy fúvókát kellett kicserélnie a kohászok segítségével. No meg Györgypál Jánosnak, a szolgálatos villanyszerelőnek is volt szaladgálnivalója. Ismerős arcokat látok az „őrhelyeken“. Tankó Árpádot a darun, Fórika Andort a magasnyomású légsűrítőnél, Tankó Jánost a kazánoknál, György Mihályt a trafóállomáson, Tankó Gergelyt a Coopereknél, Éger Jakabot a szállítószalag mérlegénél, György B. Józsefet, csoportjával együtt a széncsürben, Filter Dénest, Török Józsefet, Simonfi Domokost, Benedek Mihályt és a többieket a megszokott helyükön a csatornák közül. Az ünnep tiszteletére tett munkavállalásokat teljesítettük. Tornákban és százalékban kifejezhető eredményeink már ismeretesek. Akárcsak a korábbi években, az idén sem vallottunk szégyent. Becsületes munkával ünnepeltünk az idén is, s így lesz ez jövőben is — jegyzi meg szerényen Fülöp János mester. Persze, jól esne koccintani most a vendéglőben testvéreimmel, munkatársaimmal. De hivatásunk teljes embert követel. Tudtuk ezt már a kezdet kezdetén, és vállaltuk. A helytállás becsület kérdése ... A vaskőbánya... Az egység vezetőjétől, Szőcs Dávidtól tudom meg, hogy egy több, mint tíz tagú csoport dolgozott az ünnepi váltásban. Komoly munkát végeztek a 75-ös szinten, a síneket engedték fennebb. S nyomban sorolni kezdi a neveket: Dobri György, Lázár József lómesterek, a két György Albert, Lázár Ferenc, id. Szikszai István, ifj. Márton András, Orbán Lőrinc, Bálint Gáspár. Borszéken Április 30-án a fürdőhely lakosai a város feldíszített utcáin a Forrás filmszínház felé igyekeztek, ahol Vasile Avram, a város polgármestere beszélt a nap jelentőségéről, az év első 4 hónapjának munkasikereiről. A város vállalatai négy havi ter melési tervüket túlteljesítették, a borvíztöltéde 110 százalékban, a takarmánykálciumot előállító gyár 106 százalékban, a fürdővállalat 108 százalékban. Az erdészeti felügyelőség a tavasz folyamán több mint nyolcvan hektárt erdősített újra. A népgyűlést követő művészi rendezvényen nemcsak a helyi műkedvelő alakulatok, hanem a marosvásárhelyi Pedagógiai Líceum tánccsoportja és kórusa is fellépett, méltán aratva sikert. A kezelésén lévő vagy pihenőszabadságukat Borszéken töltő dolgozók is részt vettek ezeken a rendezvényeken, megteltek a vendéglők és a cukrászdák, kellemesen töltötte Május elsejét a fürdőhely. Tusnádfürdőn Mint ahogy az előrelátható volt, a Május elsejét ünnepi díszben köszöntő rangos fürdőhelyünk a kirándulók központja lett. Az ország majd minden megyéjéből megfordultak itt az autók, a turisztikai hivatalok társasgépkocsijai is egymás után érkeztek a háromnapos kikapcsolódásra vágyó turistákkal. Zsúfolásig megtelt a Csukás szálló, a villák, a vendéglátóipari egységekben sem lehetett egyetlen üres helyet sem találni. Habár az időjárás nem engedte meg, hogy a tavon megnyíljék a fürdő-, illetve a csónakázási szezon, a kirándulók kárpótolhatták magukat a minden időben gyönyörű tusnádi tájakkal. A lakosok ebben a hirtelen megnövekvő turistaforgalomban az érkező turistákkal együtt töltötték kellemesen a pihenésre szánt napokat, megtekintették a művelődési ház színpadán a helyi műkedvelő álalmlatok, az iskolák tánccsoportjainak, szavalóinak, népzeneszólistáinak színvonalas műsorát. Az Olt partjára tervezett majális helyett a jókedv a vendéglőkbe, cukrászdákba szorult, de ott aztán volt belőle bőven. Május 2-án tovább tartottak a művészeti rendezvények, amelyekhez sportesemények is társultak és természetesen, mint ahogy az az ifjúság napján már hagyományszámba megy, reggelig állt a bál. Parajdon Május elseje tiszteletére zászlódíszbe öltözött a község. A sóbánya, a vasúti állomás és a fogyasztási szövetkezet munkaközösségei a dolgozók nagy ünnepét negyedévi tervük túlteljesítésével köszöntötték. Az ünnepségek már szombaton este megkezdődtek, amikor a művelődési otthonban nagyszabású népgyűlést tartottak, amelyen Kozma Attila elvtárs, a községi pártbizottság titkára méltatta a dolgozók nemzetközi összefogása napjának jelentőségét. A népgyűlés után sokszínű kultúrműsor következett, majd táncmulatságra került sor. Április 30-án a helyi sportpályán szervezték meg a majálist, az összegyűlteket a sóbánya fúvószenekara szórakoztatta. Ugyanezen a napon tartották meg Alsó- és Felsősófalván az ünnepköszöntő népgyűléseket, amelyeket szintén gazdag műsor és táncmulatság követett. A parajdi nők a háromnapos munkaszünet alatt országos kiránduláson vettek részt. Jóllehet a rossz időjárás miatt a község dolgozói nem tudtak kirándulni kedvenc helyeikre, mégis jó hangulatban telt az ünnep, zsúfolásig megtelt a vendéglő, falatozó és cukrászda, mindenki jól szórakozott és bizakodó, újabb munkasikereket ígérő légkörben kezdte a májust. Cyímesközéplokon Középlok apraja és nagyja lázasan készült Május elseje méltó megünneplésére. Minden gazda és gazdasszony igyekezett rendbetenni hajlékát, odaadással és nagy felelősségtudattal végezték a vállalt hazafias munkákat. Egy példát említek meg: a napokban megkezdett iskolai műhelyt a mindannyiunk ünnepe tiszteletére fedél alá tették. De 1972. MÁJUS 3. SZERDA a kicsik sént várták ölhetett keezekkel e napot. Községüeik több minlt ezer tanlója részdkrehozta a tűz iskola portáját, művészi műsorokkal készültek az ünnepségre, amelyeket községünk Színpadjain mutattak be, nagy sikerrel. A község vezető szerzsi idejében biztosítottak mindérít, hogy az ünnepen jól szórakozzanak a község lakosai. Szombaton este és vasárnap táncmulatságok voltak, vasárnap este pedig a központi művelődési otthonban a Hargita művészegyüttes szerepelt, szép sikerrel. Gazdag műsorukat több mint négyszáz személy tekintette meg. Május elsején ismét lelkes hangulatú összejöveteleket tartottak a Gyímesekben. A falatozó, a cukrászda és a vendéglő bőségesen el volt látva étellel és itallal, sajnos azonban, az idő elromlott és a hűsítő italok helyett inkább meleg ruhára volt szükség ... De így is, bátran állíthatjuk, valamennyi lakos kitűnő hangulatban töltötte a Május elsejei ünnepeket. Csíkdánfalván A község dolgozói, kerámisták, szövőnők, bányászok, mtsz-tagok a teljesített kötelesség örömével, az elért megvalósítások felett érzett megelégedéssel, a szocialista rendszer ragyogó jövőjébe vetett bizalommal ünnepelték Május elsejét. Április 30-án délután került sor az ünnepi gyűlésre, amelyet közel három órás műsor követett. Másnap több mint száz mtsz-tag csemetét ültetett, hogy délután a nyárikert zsúfolásig megteljen. Bárányflekken, sör, italkülönlegesség várta az ünneplőket. Sokan kirándulni mentek. A munka nemzetközi ünnepét elsősorban munkával köszöntötték a csíkdánfalviak, hogy ezáltal is kinyilvánítsák szép szeretetüket, községépítő tevékenységükben — a termelés sikerének szüntelen serkentése mellett. Etéden Az idei Május elsejét Etéd község 5 falujának lakói műsorokkal egybekötött népgyűléseken ünnepelték. Vasárnap enyhe, tavaszias idő volt; többen a közeli erdők zöld tisztásain, a fák lombsátrai alatt töltötték el a napot, illatos bárányflekkent sütögetve. Enni és innivalóban nem volt hiány (leszámítva a sört, amiből tízszer több is elfogyott volna). A kőrispataki dolgozók részére különös jelentőséggel bírt ez a nap, mert egyben az mtsz megalakulásának 20. évfordulóját is megünnepelték. Tudósítóink : BALÁZS ANDRÁS CHIPER GHEORGHE, CRISTEA IOAN, FERENCZY L. TIBOR, GYÖRGYICZE VILMOS, HOLLÓ GÁBOR, LÁSZLÓ MIKLÓS MARTON FERENC, SANDRU ILIE, SZÁVAI GÉZA és ThOMAN BÉLA Gokart verseny Csíkszeredában AZ IFJÚSÁG NAPJÁN (Folytatás az oldalról) Délelőtt rajthoz álltak a kisiskolás pionírok is. Ők gokart autókákkal versenyeztek. A délután folyamán Csíkszeredában, akárcsak a többi városban, folytatódtak a sportrendezvények. Parádés, műsoros ifjúsági bállal zárult a megyeszékhelyen az Ifjúság Napja. Megyénk más területein alaposan beleszólt a rossz idő a fiatalok rendezvényeibe. Székelyudvarhelyen, Keresztúron egész délelőtt esett az eső. Az Ifjúság Napját azonban méltóképp köszöntötték mindenütt. Tekintve, hogy a kirándulások is elmaradtak, estére sokezer fiatal vett részt az ifjúsági esteken. Székelyudvarhelyen a Siculus klubban, Székelykeresztúron, Gyergyószentmiklóson, Toplicán a művelődési házakban, s általában, megyénk összes helységeiben a kultúrotthonokban szórakozott a fiatalság. Május másodikát köszöntötte megyénk ifjúsága az elmúlt napokban végzett hazafias munkákkal is. Az Ifjúság Napja felejthetetlen élményekkel gazdagította megyénk fiatalságát. Ifjak százai startoltak a mezei futóversenyeken