Hargita, 1977. január (10. évfolyam, 1-24. szám)
1977-01-04 / 1. szám
VIDÁMAN. MIRE HISZEN KÖSZÖNTÖTTÜK AZ IÍJ ESZTENDŐT Csíkszeredában Mint ahogy az már hagyományszámba megy, néhány nappal a szilveszteri mulatság előtt ünnepi köntöst öltöttek a város vendéglátóipari egységei, a turisztika és a kereskedelem minden tekintetben jóelőre felkészült, hogy ezen az éjszakán jókedvben, vidámságban, szórakozásban sehol se legyen hiány. És az év utolsó napjának estéjén a jól végzett munka tudatával itt gyűltek össze a csíkszeredaiak, a Fenyő szálló éttermében, a Hargita vendéglőben, a Corso étteremben, hogy együtt köszöntsék az új évet. A Fenyő szállóban gyertyavilágítás adott az ünneplésnek meghitt hangulatot, a Hargitában az ízléses díszítés, akárcsak a Corsoban és természetesen az illő környezethez társult a jókedv minden kelléke, a kiváló menü, ételek és italok. Az említett vendéglátóipari egységeken kívül a városi KISZ bizottság az ifjúsági klubban is szervezett szilveszteri mulatságot, itt búcsúzott nagyon sok fiatal A jól végzett munka tudatában búcsúztatták az óesztendőt Székelyudvarhely lakosai is. Ismeretes, hogy a municípium tervfeladatait határidő előtt teljesítette. 31-én este szokatlan csend uralkodott, mindenki készült a szilveszterre. Az üzletek is kihaltak voltak, csak egy-egy megkésett vásárlót lehetett látni. A főtéren a fenyőfák, a díszcserjék színes égőkkel feldíszítve, a fenyőfát utánzó csillárok az utcákon, a főtér és a Május 1 sugárút járdáin téli fák - mindez ünnepi hangulatot sugalmazott. Lassanként benépesültek a vendéglátóipari egységek, ahol a hagyományos töltöttkáposzta, füstöltkolbász mellett az ínyencfalatok sokasága, a pincérek és a szakácsok hada várta a vendégeket, no meg a hangulatot teremtő talpalávaló. A Helyi Vegyeskereskedelmi Vállalat a Hargita, a Homoród, a Park vendéglőben és borozóban rendezett szilveszteri mulatságot. Mintegy 410 személy volt vendégük. A borozót a sokéves hagyományhoz híven ez alkalommal is az Élelmiszeripari Felszereléseket Gyártó Vállalat dolgozóinak egy csoportja vette birtokába, családtagjaival együtt. Mindegyik egységben kitűnően szórakoztak. A néptanács dísztermében is közel 150-en töltötték az év utolsó éjszakáját. A város különböző intézményeinek dolgozói családtagjaikkal együtt az óévtől, köszöntötte az új évet. A csíkszeredaiak jelentős része családjával töltötte ezt az éjszakát, erről tanúskodott a város szilveszteri élete, a reggelig kivilágított ablakok sokasága. És éjfélkor, amikor megszólaltak a szirénák, a mozdonyok hangja is elhatolt a városba, a sikerekben gazdag évre és eredményes új esztendőre csendültek össze a pezsgővel teli poharak. És tovább, reggelig a szivárványszínű forgatag, a karnevál, a tánc .. Másnap pedig — igaz, csak dél felé — nagyon sokan már Hargitafürdőre látogattak, hogy a hó, a tél örömei gazdagítsák az ünnepet, január másodikán pedig szintén zsúfolásig megtelt autóbusz vitte a téli sportok kedvelőit a Hargita hófödte csúcsaira. És, természetesen nem álltak üresen a környékbeli menedékházak sem, csíkszeredaiak, távolabbról érkezettek köszöntötték együtt, családias hangulatban az 1977-es esztendőt, és más meghívottak. Ez alkalommal ünnepi díszbe öltözött a Ruhaipari Vállalat étkezdéje is. Itt búcsúzott az óévtől a gyár dolgozóinak egy része, mintegy 110-en. A Turisztikai Hivatal a Küküllő szállodában szervezett szilveszteri mulatságot 180 személy számára. A székelyudvarhelyiek mellett egy baráti csoport is itt mulatott. A meglepetést pedig Bencze Ferenc kolozsvári színész egy órás „egyvelege" jelentette. Ezen kívül első ízben szerveztek szilveszteri mulatságot a Madarasi Hargita menedékházban 60 személy számára. Az udvarhelyiek és a vlahicaiak mellett a távoli Szamosújvárról érkezett egy 30 tagú csoport A város fiataljai a szilveszteri ünnep alkalmából ismét birtokukba vették a jóideje átalakítás miatt bezárt Siculus klubot. A meglepetést mindenekelőtt az újjávarázsolt helyiség jelentette. Teljesen átrendezve, új bútorzattal, új falburkolattal, kitűnő szellőztetéssel, korszerű helyiséget varázsoltak itt, jobbára hazafias munkával, a municípium gazdasági egységeinek fiataljai. A mulatságot a KISZ bizottság a Turisztikai Egységgel rendezte meg, több mint 110 személy számára. Itt is fellépett Bencze Ferenc, aki vidám jelenetekkel tette kellemesebbé a hangulatot. Egyszóval, a municípium dolgozói jól szórakoztak. Székelyudvarhelyen Gyergyószentmiklóson Az 1976-os év munkasikereihez méltóan készült az ünnepre Gyergyószentmiklós is. Az 1977-es évet a gyergyószentmiklósiak a hagyományokhoz híven köszöntötték. A Maros vendéglő, a Vadász és a Tulipán borozók szilveszteri mulatságot szerveztek, amelyen közel 350 személy tölthette kellemesen az év végét. Ez alkalommal sem hiányoztak a szerencsemalacok, amelyet a Maros vendéglőiben a helybeli Sinkó Béla, a Tulipán borozóban Kastel Irén, a Vadász borozóban pedig Miklós Amália nyertek, valamint a kisorsolt pezsgők és torták. A három kereskedelmi egységen kívül munkaközösségi ünnepségeket is tartottak. Az 1-es számú általános iskolában az iskola munkaközössége szervezett jól sikerült ünnepséget. Ugyanakkor a gyergyószentmiklósiak egy része Marosfőn szilveszterezett, a Gyilkostónál pedig egy marosvásárhelyi egyetemista csoport búcsúztatta az óévet és köszöntötte az újat. Sokan a családban, rokoni, baráti körben ünnepeltek. Mind a vendéglőkben a reggel hatig tartó, mind az említett intézményeknél, valamint a magasbükki vendéglátó egységben szervezett mulatságok kitűnő hangulatban teltek. Toplicán kiemelkedő munkasikerekkel köszöntötték Toplica város lakói az 1977-es esztendőt. A jól végzett munka, a terv túlteljesítése tudatával búcsúztatták az óesztendőt a városgazdálkodási vállalat, a fakitermelési és -feldolgozási vállalat, a Közös Munka kisipari szövetkezet dolgozói, akik derekasan kivették részüket abban, hogy a város a feladatteljesítés büszke tudatával zárja az ötéves terv első esztendejét. A munkában élenjárók ünnepe, szilveszterező hangulata is felemelő volt. A Szarvas vendéglőben például ott találhattuk a kötöttárugyár egész évben kiemelkedő munkasikereket elérő dolgozó nőit : Zinia Badiut, Valeria Munteanut, Maria Stoiant, Naghi Marcus és Gavril Bucur mestereket. A Transilvania étteremben a fakitermelési és feldolgozó kombinát munkásai köszöntötték az új esztendőt : Victor Moldovan, Ioan Nadiş, Domokos Sándor, Kőműves József koccintottak a barátságra és testvériségre. A Közös Munkaszövetkezet dolgozói a munkahelyükön ünnepeltek, a vállalat székhelyének egyik termében gyülekeztek és búcsúztak a sikereket teremtő 1976-tól, köszöntötték bizakodóan az újabb esztendőt. Az öröm és jókedv éjfélkor érte el tetőfokát, amikor a toplicai gyárak szirénái jelezték : beköszöntött az új esztendő, fogadjátok örömmel és jókedvvel, mert újabb és újabb sikereket, eredményeket fog hozni Toplica város minden lakójának. IDD Székelykeresztúron talán még soha nem várták Székelykeresztúr dolgozói ilyen megelégedetten az új évet, mint most. És jogosan, hiszen az új ötéves terv első esztendejében az iparban tevékenykedő munkások 103 százalékban teljesítették a globális termelési tervet. És kitettek magukért az elmúlt esztendőben az mtsz dolgozói is, élükön a fiátfalvi állattenyésztőkkel, akik évi össztermelési tervüket 120 százalékban teljesítették, csupán tejből 900 hektoliterrel többet termeltek, mint amennyi tervükben szerepelt. Tiszta, csillagos éjszakán búcsúztatták az óévet a keresztúri dolgozók. Derűs, bizakodó hangulatban több mint 200-an mulattak a fogyasztási szövetkezetek éttermében és a sóskúti fogadóban. Nem hiányzott a hagyományos újévi szerencsemalac-sorsolás sem, amit Lukács András nyert. A város ifjúságának egy része a helybeli ifjúsági klubban szilveszterezett, a gyermekotthon munkaközössége pedig az intézetben koccintotta el az év első pezsgőspoharát A fiótfalviak pedig a helybeli művelődési otthonban rendeztek táncestélyt, s vidám hangulatban köszöntött rájuk az 1977-es esztendő. Tusnádfürdőn Szilveszterező vendégek mondották : soha olyan jól nem érezték magukat, mint Tusnádfürdőn 1976 utolsó óráiban és az új esztendő első napján. Nem is csoda, december 31-én reggel még lázas munka folyt a gyönyörű új Tusnád szállóban, az utolsó simításokat végezték és este már ünnepi díszben pompázott minden. A vendéglő modern helyisége, a bárterem, a hall. Várta vendégeit a Tusnád szálló, ahová Csíkszeredái dolgozók érkeztek búcsúztatni az óesztendőt és vidáman, bizakodva fogadni az 1977-es évet. Mindehhez nagyszerű körülményeket teremtettek az új szálloda és étterem dolgozói. Válogatott italok és ételek, Tusnád koktél, préselt sonka, sült pisztráng, hajnali korhelyleves, kitűnő borok szerepeltek az étlapon, s a tombola sem hiányzott. Vásárolták is bőven a szelvényeket, hisz a kitűzött díj a Tusnád-torta volt. Akkora, hogy százan is kóstolhattak belőle. Hasonlóan vidám hangulatban szilvesztereztek a Csukás szálló éttermében is. Constanţa-i, ploieşti-i hajóépítő és kőolajfinomítókat gyártó munkások jöttek ide családjukkal boldog új évet kívánni. Tusnádon éjfélkor az egész ország koccintott az új esztendő sikereire, örömeire mondogatták, s nem tűnt ez túlzásnak, hiszen az Anna vendéglőben a fürdőhelyen gyógyuló és pihenő vendégek között sorsolták a tombolótortát, a 4-es kantinban is az ország minden tájáról idejött turisták emelték poharukat Hargita megye természeti szépségeire és persze, a megye lakóinak egészsége, hiszen szorgalmuknak köszönhetően kiválóan érezték magukat csodaszép fürdőhelyünkön. — Mi onnan jöttünk, ahol plusz 3 fokot mértek, mikor itt mínusz 30 fok volt a hőmérséklet — mondja Floare Constantin sulinai technikus, de átmelegített bennünket az itteni emberek vendéglátó szeretete. Amikor éjfélkor a barátságra és megismerkedésünkre koccintottunk, megígértük, ezután minden évben Tusnádfürdő vendégei leszünk. Parajdon Sóvidék dolgozói 1976 végén sikerekben gazdag évet zártak, ennek jegyében köszöntötték az 1977-es esztendőt is. Parajd, Alsó- és Felső-’iófalva, valamint a községhez tartozó Békástanya dolgozói a művelődési otthonokban vagy ki-ki otthonában, családja körében ünnepelt. Parajdon a turisztikai komplexumban a negyven dránai turista mellett több mint hatvan parajdi dolgozó szilveszterezett jó hangulatban. Ugyancsak vidám hangulat uralta a községi művelődési otthonban szervezett szilveszteri mulatságot, amelyen bányászok és a község lakosai köszöntötték az új esztendőt, ünnepi pillanatokat éltek át a parajdiak az éjféli évváltáskor, amikor a sóbányászok fúvószenekara a község központjában éjféli hangversenyt adott, s közben kivonultak az utcára a szilveszterező dolgozók, boldog új esztendőt kívánni. - Hasonlóképpen szilvesztereztek megyénk más helységeinek lakói is, mindenütt vidáman, bizakodó hangulatban, új munkasikerekre készen fogadták az 1977-es esztendőt. Tudósítottak : Ferencz Levente, Hecser Zoltán, Bajna György, Gheorghe Chiper, Márton Ferenc, Bereszki Károly, László Miklós Nagy P. Zoltán felvételei 1977. JANU* 2