Hargita, 1978. március (11. évfolyam, 50-76. szám)
1978-03-15 / 62. szám
Csak az emberi hozzáállás változott 25 százalék a minőség javára A megye adottságait tartva szem előtt, kétségbevonhatatlan, hogy a juhászainak jövője van, jövője kell hogy legyen. Persze, ennek a jövőnek a formálása tulajdonképpen még csak a kezdet kezdetén van, s állíthatjuk ezt akkor is, ha még oly előszeretettel hivatkozunk is a vidék juhtenyésztői hagyományaira. Talán nem is juhtenyésztői, hanem juhtartói hagyományokat kellene mondanunk, mert ez az igazság. Mi másról lehetne beszélni mindaddig, amíg egyes termelőszövetkezetekben — írtunk már ilyenről — 70, sőt, ennélalacsonyabb a bárányzási arány, amíg nem egyesetben nagy arányú az állatelhullás, amíg a juhonkénti gyapjútermelés 2—3 kiló között mozog? S hogy menynyire az emberi viszonyulástól függ a juhtartás-tenyésztés, mi sem bizonyítja jobban, mint az említett mutatóknál tapasztalható nagymérvű szóródás. Beszédes példája ennek a madaraszanisz is. Ebben a gazdaságban csak egyetlen mutatót vizsgáljunk, a bárányozásért a múlt évben az elleni arány mindössze 65 százalék volt. Szinte hihetetlen. Ők maguk is látták, hogy ez így nem mehet tovább. Már a múlt év nyarán-őszén lépéseket tettek, jobban gondozták, takarmányozták a juhokat, és tervükben 81 százalékos bárányzást írtak elő. A tavaszi időszak viszont azt igazolja, hogy ennél jóval magasabb lesz az arány. Pedig ugyanaz a juhállomány, mint a múlt évben, ugyanott vannak az istállók, mint akkor, nagyjából ugyanazt a szénát eszik. Ami más viszont, az a minőség. A munka minősége. És a juhászok. Tekergaszóban, a falutól mintegy 10 kilométerre beszélgetünk Niţu Auréllal, akit munkájában Földes József és Mocănaşu Ion segít. A juhokat mutatja, a jó szénát, az abrakoló vályúkat. Jól teleltek a juhok, mint ahogyan jól is őszöltek, amikor gonddal vigyázták a fedeztetést. Az istállóban, a juhállások fölé emelve, amolyan függesztett ágyak. A pillantást követve, megértik a ki nem mondott kérdést és már válaszol is a juhász. ,,Ha az ember nincs éjjelnappal a juh mellett, csak veszteség éri. Vigyázni kell rájuk, főleg az előhasúakra. Váltva alszunk, váltva figyelünk.” Veszekszik a látogató állatorvossal, amiért még nem hozták a takarmányutánpótlást, a gabonaocsút. A raktárra mutat, már kiürültfélben. Most másképp kell takarmányozni. A reggeli csak 11 órakor kerül az asztalra. Sok volt a munka, végignézték a még nem ellett juhokat, mondja is az állatorvosnak, kiválasztott egy csoportot, vizsgálná meg jobban a szakember, ő nem észlel vemhességet. Számol, hogy hány bárány lesz. Darabban mondja és rögtön százalékok Meghaladjuk a 90-et. Hogy volt-e vetélés? Sajnos, volt négy. Mert hideg volt az ivóvíz. Bárány nem pusztult egy sem mostanáig, nem is kellene. Búvólyukakkal ellátott deszkafal. Mögötte alacsony vályúk, benne házikészítésű báránytápszer, Texe István állatorvos keverte. Szerelik a bárányok, hamar hozzászoknak ha mi is segítünk ebben, mondja Niţu. Újabb vedreket kér a bárányok itatásához. Kézből igyanak, felmelegedett vizet. Tetováló készülék az orvos kezében. Anyának és báránynak kódszám kerül a fülébe, a számot olvasva azonnal megállapítható, mikor született a bárány, melyik juh volt az anyja. Pontos nyilvántartás, nem veszhet el egyetlen állat sem. Kiindulási alap a tenyésztéshez. A juhászok már májusra gondolnak, az új legelőre, ahová felköltöznek nyárára. Naskalat. Itt lesz az esztena. Doktor elvtársi kérje, követelje a vezetőtanácstól, építsenek hodályt Naskalatban. Nyírott juhval megyünk, hideg esők esnek. Múlt évben is pusztultak a juhok. Az elhullott állatok árából lehetett volna hodályt építeni. Idén legyünk előrelátóbbak. A tejhozam sem fog csökkenni. Madarason 25 százalékkal növekszik az ellesi arány. A juhok ugyanazok, az istállók ugyanazok, csak az emberi hozzáállás változott. Bogos Sándor Egy kis „pityóka - probléma“ A kereskedelem jóvoltából mifelénk is ismeretes a burgonyapehely. Frissen sütve ízletes, kelendő portéka. Alapanyaga burgonyaliszt és keményítő. S ha már kelendő, miért ne készítsük mi is - gondolhatták a malom- és sütőipari vállalat egységei, s a múlt héten Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Toplicán, Székelyudvarhelyen is kezdték sütni és csomagolni. Az alapanyagot persze továbbra is a Gheorghiu-Dej városi testvérvállalattól kapják. Remélik, nem lesz zökkenő a beszerzésében, és akkor a burgonyapehely-sütés is folyamatos lesz. Ha nem? Érlelődik a megoldás másik módozata is. Az alapanyagot a megyében előállítani.. Állítólag különleges beruházást sem igényel, a technológia sem annyira ördöngös, hogy „a pityókamozájában” meg ne tanulhatnák A hírre már a krónikás szíve is vidámodik, még akkor is, ha leginkább vitázni szeretne. Éppen a „pityóka-ország" kapcsán. Mert úgy tudja, hogy a megyébe érkező burgonyalisztet más vidékekről szállítjuk, a burgonyapehely alapanyagát szintén, áll ez a zöldségüzletekben forgalmazott szárított burgonyapürére is. Tolakszik nyomban elő a kérdés : miért nem nálunk állítják elő ezeket? S nem a lokálpatriotizmus fogalmazza a kérdést, hanem a gazdaságosság szelleme. Mert a számvitelben járatlannak is eszébe öllik; ha már mi vagyunk az ország egyik legnagyobb burgonyatermelői, akkor helyénvaló lenne a burgonyafeldolgozás terén is a vezető hely. S a koránkodás hadd emlékeztessen egy még apróbb burgonya-problémára. (Engedtessék meg az elcsépelt probléma szó használata - már azért ismert tényleg sok problémánk van a burgonyánkkal.) Kezdjük a példával : a fővárosban több ször is, kapható (lehet, akik ott laknak, azok úgy tudják, hogy állandóan) a szeletelt sültburgonya, emlékeztetve a gyermekkorra, amikor a kályha tetején sütöttük a pityókát. Nylon tasakba csomagolva vásárolják, majszolgatja gyermek, felnőtt egyaránt. Miért nem hoznak hozzánk is? - buggyan fel a kérdés. S a válasz kérdve cáfol : miért nem viszünk mi abból máshová? Vihetnénk,de nincs ki készítse. Pedig még sok mtsz-ben isjelenthetne sok tucat embernek biztos munkanormát... Avagy, miért ne lehetne például Csíkszeredában, egy Pityókához címzett kifőzde - amint egyébként azt a múlt év szeptemberében is javasoltuk -, ahol a szakácskönyvek több tucatnyi burgonya ételkülönlegességét készítenék, árusítanák .. Na, de ne bonyolítsuk tovább a mondandókat: íme, a burgonya mennyi lehetőséget kínál. S a riporter érdemesnek tartotta ezek közül néhány felemlítését, miközben, ismételten, örült annak, hogy végre nálunk is sütik a burgonyapelyhet. Bálint András NE FELEDJE MEGRENDELNI A HARGITÁT ! Hosszabb időre terjedő megrendeléssel biztosíthatja legjobban lapunk rendszeres kézbesítését ki a képek — kardos, köpönyeges lovagok, a cím - A cipellő és a rózsa után ítélve belépett a Csíkszeredai Transzilvánia filmszínházba és amolyan középkori vagdalkozást, lányrablást és egyebeket várt (történelem-lecke Jean Marais és Gerard Barray után szabadon), persze, méltóságteljes, száraz angol stílusban, az alighanem nagyon csalódott, és hogy kellemesen vagy sem, azt már nézője válogatja. Habár a cím — ha nem éppen a to pánka elnevezésre szavaznak a fordítók — már sejtetett volna valamit, legalább egy kis részt a meglepetésből: tudniillik, hogy nem rejtőzik más mögötte, mint a világszerte ismert, a gyermekkortól a nagymama korig kedvelt Hamupipőke története. És nem is akárhogyan, hanem musicalként, folytatva az angol zenés film hagyományait, amely MOZGÓKÉP már többször meghökkentett, de ugyanakkor kiválót is alkotott. E széles skálán hova lehetne sorolni ezt az alkotást? Helyét nem könnyű megtalálni. Üdesége, ötletessége és a rendezőnek, színésznek az a törekvése, hogy Hamupipőke és a Herceg szerelméből a szimbólumot, a szerelem időn átívelő örök értékét helyezzék előtérbe, mindenképpen az utóbbi zelé közelíti, akárcsak a zene, amely a film fő erőssége. Varázslatos mese ez, hétköznapi tündérrel és állandóan ünnepélyes vasárnapi lord pecsétőrrel, királyi gondolkodású szolgákkal és szolgamód egyszerű, királlyal, tökéletes mostohával és naiv, bájos Hamupipőkével, aki mintha most nézne fel a meséskönyv — a gyermekkor e feledhetetlen varázsvilágának topjairól. Egy történet, amelynek minden sza va, minden mondata előre ismert — és mégis hat. Egy történet — valljuk be felnőttfejjel, egy mese —, amely viszi a filmet és nem a film teszi azt látvánnyá. Hisz ez csupán egyetlen lehetséges változata annak, amelyet a néző, fiatal vagy idősebb, már jó ideje önmaga számára megteremtett. Székedi Ferenc Viszonylagos távolságok Kányád községben, de Székelyderzsen, Muzsnóban is, ha valaki szóba áll a földivel, legyen bármi a beszédtéma, végülis az utakra terelődik a társalgás. A települések életében sohasem volt ilyen fontos szerepük az utaknak, mint manapság, ismeri el mindenki. Az utak minősége meghatározza a távolságokat is. Kányád község alig 15 kilométerre Székelyudvarhelytől, alig hét kilométerre az aszfalttól, mégis félreeső, távoli községnek tűnik. Legfélreesőbbnek pedig Muzsna mondható, holott alig hat kilométer távolságra van a Maros megyei Erkedtől, a vasúttól. Az erkedi vasútállomás pedig a Brassó- Segesvár vonalon. Régi óhajuka muzsnaiaknak, a derzsieknek, a kányádiaknak, hogy kijárat nyíljon Erked felé, átmenő forgalom legyen a vidéken — mint ahogy erről írtunk is az elmúlt években. A mezőgazdasági termelőszövetkezetek a bögözi állomásra viszik a különböző terményeket, holott Muzsnához, Derzshez különösen közel lenne Erked, ha járható lenne az öszszekötő út. Sokan járnak Brassóba,viszont egyelőre a hoszszabb utat választják. Egyszóval, e tájegység falvai nincsenek távol a városoktól, a főutaktól, csak az útjaik miatt tűnik mégis úgy. Nos, előbb-utóbb sor kerül ezeknek az utaknak a javítására, s, akkor megszűnnek a távolságok, az itteni községek nem maradnak végállomásoknak, de annál inkább állomásokká válnak, mondjuk a Székelyudvarhely — Segesvár között közlekedő, vagy más hosszútávú járatok számára. Mert a mostani utak kínálják a lehetőséget a jó rövidítőkre, e vidék falvainak megsegítésére. Ismeretesek a tervek: az Őrhegyoldalban termő kő, amelyet az idén újból fejteni kezdenek, az utak alapozására kerül. Pár évvel ezelőtt ugyancsak kőbánya volt itt, s most a szünet után, újra beindul. Persze — mondják a helyiek —, kár volt beszüntetni,leszerelni azért, hogy most elölről kelljen kezdeni mindent, de így is jó. Mert a kőbánya beindulása a legnagyobb ígéret arra, hogy rendbejönnek itt is az utak, hogy végül is közeli, könnyen megközelítő lesz Kányád község, Székelyderzs. S ha már az lesz, leginkább a lakosság látja hasznát : jó út mellett inkább épül ház is, s nem készülődik el a gazda sem. Márpedig erre szükség van a községközpontokban, legalábbis ezt bizonyítják a tények. Mert a tucatnyi kis faluban érthető módon nem építkeznek, de a községközpontban sem vásárolják az építkezési anyagokat. Pedig lakásokban áll a cserép az út mellett Kányádon, az üzletek mellett, csak hát, amíg ráspriccel az út sara, nemigen vásárolják... Ferencz Imre Tn.. --y VILLANÁSOK — HOGY IS VAN EZ...? Dialógus a CsíkszeredaiDacia autószervizben : — Zsirzást és olajcserét szeretnék. Igaz, Skoda gépkocsim van... ... — Nem vállalhatjuk, szakosított egység vagyunk. (Ez valóban így van sz. m.) — De akkor hova forduljak? — A Szolgáltatás kisipari szövetkezet szervizéhez, ők végzik más típusú gépkocsik karbantartását, javítását. — Onnan jövök. Ott se vállalják ... Míg a megyeszékhelyen egyetlen szerviz volt, ezeknek a műveleteknek az elvégzése nem volt probléma (mint a korrózió elleni védelemé, az alváz festésé sem). Most, amikor a szolgáltatások változatosabbá tételéről, bővítéséről beszélünk, akkor egyik-másik helyen annak épp az ellenkezőjét teszik Hogy is van ez? Vizet prédikálunk és bort iszunk... (Hecser Zoltán) MEGHÍVÓ ... Hogyan illeszkednek be a fiatalok az ipari termelőmunkába? Milyen mértékben tudnak otthon részt venni a község közös tennivalóiban? — Magatartás, helytállás, nevelés vonatkozásában több más, hasonló kérdés is elhangzott Gyímesközéplokon, az Ingázók Napja alkalmából tartott találkozón. A község mintegy 130—140 lakosa vett részt felé ingázó fiatalt a megbeszélésen. A környező ipari egy... gekben — főképp Csíkszeredába?! — dolgozó gyimesi Hatások iránti gondoskodás megnyilvánulása volt a gazdag műsorral zárult ünnepség. Csak azt sajnálták a részvevők, hogy a meghívottak — a Csíkszeredai Gép- és Pótalkatrészgyár, valamint a vasúti szállítás képviselői — távolmaradtak. A község vezetőinek megbízásából tolmácsoljuk : a májusra tervezett következő találkozóra ezúton is meghívják őket. . (Zsejki Dezső) ÖTLET Üde, friss kiállítással jelentkeznek a Csíkszeredai iskolások a Transzilvánia filmszínház előcsarnokában : gyermekrajzok egész sora illusztrálja a tehetséget, a gyermekvilág oly sajátos látásmódját. Kétségtelen, a vetítések előtt igen sokan tekintik meg örömmel a képeket, jó ötlet volt az iskolán, vagy a művelődési házon kívül vonulni a kiállítással. Nemrég Bukarestben hasonló gyermekrajz-, gyermekfestmény-kiállításban gyönyörködhettek a járókelők. Igen , a járókelők. Mert az iskolások a nagyobb üzletek kirakataiban helyezték el képeiket (nem háttal kifele!), hadd nézze azt az utca szeme. És egyszeriben hangulatosabbá vált az utcakép és a festményeket is többen tekintették meg. Érdemes nálunk is megpróbálkozni az ötlettelt (Székedi FerencJ ÉHRE TANÍTANAK? — csattan fel a számonkérő, szemrehányó kérdés, valahányszor egy kiskorú a nyilvánosság előtt „illetlenül" viselkedik. Csörömpölve törik be egy ablak - köveii azon nyomban a sztereotip kérdés : erre tanítanak az iskolában? Felnőtteket megelőzve tolakszik a gyermek, hogy elsőként szálljonel a járműre. „Jólnevelt gyermek vagy" — száll utána a szemrehányás. Segyszedőnő kéri az autóbuszban a kis (nem ritkán nagyobb) iskolást : menj előbbre, hogy másoknak is legyen hely. „Ráérek" — feleli a gyermek „jólnevelten", s hangos méltatlankodás, vagy keserű csend veszi körül : íme, ezt tanulja az iskolában? Tényleg, nem ezt tanulja. Igaz, az iskola csak második számú otthona. S ha sem az első, sem a második nem erre tanítja-neveli, akkor hol tanulja hát mindezt? Talán nem ártana jobban magunkba nézni. (Páll Éva) — 1978. MÁRCIUS 15. SZERDA I “