Hargita, 1980. május (13. évfolyam, 103-128. szám)
1980-05-01 / 103. szám
ma f összeszámláltuk-e valaha, hogy a melygye történetének legizgalmasabb, a legteljesebb tíz évében hány új szakmát, mesterséget tanultunk? Hány új gép, hány új technológia bonyolultabbnál bonyolultabb fogásait, titkait sajátítottuk el — miként eredményeink is szemléltetik -, nem középiskolás fokon? Aligha. Pedig tanulságos lehet. Megtanultunk például mindentudó gépeket és gépi berendezéseket gyártani, traktort, szerszámgépeket; megtanultunk nemes öntvényt önteni, elektronikát szerkeszteni, vegyészkedni és vegyipari berendezéseket építeni. Monopóliumunk a motorházöntés, számontartják fafeldolgozó iparunkat itthon és a határokon túl is, eljönnek hozzánk az óceánon túliak kötöttárugyári termékeinkért. No, de föl lehet-e egyáltalán sorolni mindet, valamennyit így, egy szusszra? Sokszor azt mondtuk , csoda történt, hogy most, évszázados nagy igazságtalanságok után mégis újraébredhetett a mindenkor áhított, kilátástalan élő élet az oly sokáig a legkeletibb nyugatnak, s a legnyugatibb keletnek tartott hűvös hegyek közé. Nem, inkább egy átgondolt gazdaságpolitikai stratégia szüksége, előlegezett bizalma, a tudatos életépítés következetes végrehajtásának az eredménye. Amely helyesen értékelte az itt évszázadok óta szunnyadó, de hagyományaiban legendás hírű - mai fogalommal - műszaki gondolat lehetőségeit, távlatait és erejét. Lám, tíz, tizenöt év elég volt az újjászületésre, az újjáépítkezésre az alapoktól a mai 10 milliárdot meghaladó ipargazdasági teljesítményig. Járt úton járunk már, a tervezett tervezés tapasztaltaival gazdagabban, s lélekben is gyarapodva , a szándék szerint okosan, bölcsen megfontolva azt, ami jó, s azt, ami nem az. S él még a „virtus", a soha sem torpanó, a — ha kell - gátakat döntő munka virtusa, amely mindeneken túl, ezt az új építményt itt megalkotta. Ágyúöntő Orbán mester Bizánc falait törő teljesítménye, amely a maga korában csodás ámulatba ejtette az európai világot, ma a mindennapok bravúrja. S egy példát csupán : a gyergyószentmiklósi Gép- és Pótalkatrészgyár magas, 4, 5 kategóriás műszaki munkáját az iskolák padjaiból alig két-három éve kikerült szakik végzik el annak rendje és módja szerint, a külpiac igényeinek szintjén. Hogy teljesebb legyen a kép, talán említsük meg a székelyudvarhelyi matricásokat is, a mezőgazdasági és élelmiszeripari gépgyáriakat, a Csíkszeredai traktorgyárosokat, s kit még? Csoda történt-e hát? Nem, erőnk mértéke szerint megadatott a lehetőségünk és az alkalom hozzá, hogy megmutassuk azt, amit tudtunk, amit tudunk. Mindig a követelmények, mindig az elvárások szintjén. A szocializmus útját választó társadalomépítésnek talán a legnagyobb felismerése: megérteni a valóságot, az emberi világ alapvető mozgatóerőit , „a termelési erőket odakint s az ösztönöket idebent", s hogy erre alapozni lehet, erről az alapról építkezni lehet a jövőnek, a távlatoknak. Mégha sokszor nehéz helyzetben is, ha tanácstalanul megtorpanunk is éppen a célok célszerűsége, a valóság igazsága, miként az hányszor és hányszor a küzdelmes életgyarapítás során így volt, segít az erőgyűjtésben, a lendítésben. Egyetlen érvünk legyen csupán, ha a közösségi mércével méretünk, hogy mit, mennyit és azt a mennyit hogyan tettük le a közös asztalra ebben az ötéves tervben, akkor is elvégeztük a dolgunk. Tizenhárom hónappal korábban a magunk szabta időhatár előtt. Úgy, hogy közben építettünk, hogy közben építünk odakint a telepen, s építkezünk legbensőbb gondolatainkban is. És eljutottunk egy csúcsra, mennyiségi csúcsra. Most a minőség próbája következik, hiszen a párt meghirdetett programja szerint a gazdaság élénkítése nem mindenáron a mennyiségi növekedésben kell megvalósuljon, hanem a meglévő nyert állások lehetőségeinek a jobb, célszerűbb, hatékonyabb kiaknázásában. Ilyen lehet a korszerűsítés, a rekonstrukciós fejlesztés, s a műszaki alkotó gondolat erőpróbája. Ismét az Orbán mestereken, a gépépítő gyergyószentmiklósi Márton Lászlón, a vlahicai Szőcs Jánoson, a mártonlászlókon, szőcsjánosokon a sor. Nem is olyan régen, hónapja talán, a Csíkszeredai vár kiállító termeiben láthattuk szemelvényeit (sajnos, nem a nagyközönséggel együtt) tárgyszerűen is, nem csupán számszerűen az eddig megtett útnak. Közel félezer importhelyettesítő műszaki alkotás, konstrukció, alkatrész készült, készül folyamatosan a szükség szerint a megye vezető ipargazdasági egységeiben. A kötöttárugyáriak, a bútorszövetgyáriak házi gépgyártásban iparági szintű szállítói már az adottságok szerint legyártható alkatrészeknek, de ott vannak a traktorgyáriak, a Csíkszeredai erdőgépesítők és szállítók, a matricások, a gyergyószentmiklósi gépgyártók, a vlahicai vasasok, akik már szinte kizárólagosan elsajátították a nyújtódai görgők és hengerek öntését és kidolgozását, s szállítói lettek külföldi szerződések helyettesítésére a zilahi nagy népgazdasági beruházásnak például. Nincs olyan megye, amely ne rendelkezne olyan gépgyártóipari egységekkel, amelyek, ha részben is, ne tudnák megoldani háttériparunk felzárkózásának az idejére a legfontosabb pótalkatrész-, illetve alkatrészutánpótlást - állapította meg pártunk főtitkára. Íme, csupán a mi példánk. Eleink ezermesterkedéséről, értelmes leleményességéről szállóigék, ősi krónikák, régmúlt példázatok szólnak. Van valami benne, innen, a XX. század derekáról nézve, hiszen az evolúció konzervatív folyamat, amely általában igyekszik megtartani mindent, ami megtartható, és inkább módosítja, semhogy lemondjon róla. Ám a bizonyítás, az újra meg újra bizonyítás tényszerűsége kötelező. íme, a mai példa legjobb tudásunk szerint. Koszta István MT/MW ÉS ilencvenedik május elseje... A május örök lobogása, a majálisok kimondhatatlanul szép hangulata . . . Amikor ezekben a napokban az erdők alján, a rétek, domboldalak zöld füvén letelepedők tarka csokrait figyelem, mindig eszembe jut egy kép : nem színesen, hanem fekete-fehéren, sőt, inkább a szürke végtelen árnyalataiban, látom az egykori fotós téblábolását és bátorító mozdulatait, ahogyan összetereli a kis csoportot, akik megilletődötten állnak a kamera előtt, többen csokornyakkendősen, mások kitűrt ingben, fejükön simléderes sapkával, mások keresztbetett lábakkal üldögélnek az első sorokban és egy-egy kézben, vagy hónalj alatt könyv vagy egy újság .., És akkor végtelenné tágul az idő egyetlen töredéke, így maradnak ők az elkövetkező évtizedeknek, amelyekre talán azokban a pillanatokban is gondoltak, tudván, hogy talán nem érik meg az eszme diadalát, de az eszme, az halhatatlan, az túlélő, mint a májusok .. . Régi munkásmozgalmi képek ezek, a századforduló után és a gondolatok nagy fordulása után ... Kezekben a könyv, kezekben az újság ... A forradalmak elképzelhetetlenek vezető eszme, lobogó cél nélkül. A hit és az ész társul itt, minden újabb forradalom diadala még a valósággá válás előtt lángra gyúl a képzeletben ... Könyv a munkáskezekben . .. Régi munkáskörök hangulatát érzem, az egykori gyülekezések oly szép és mai szemmel - de hol volt akkor a mai szem? - oly csodálatraméltóan naiv és őszinte romantikáját , ha én ma csak kettőnek adom tovább tudásom, majd az még kettőnek és így tovább . .. De a cél és a meggyőződéssé váló hit az töretlen maradt: csak a nép, csak az nép képes a csodákra, csak a munkásság, csak az a munkásság képes az önállóságra, saját sorsának irányítására, amely tud, lát, ismer és gondolkodik. Igen, a gondolat... És aztán a nem is oly egyszerű út a gondolattól a cselekvésig. És lezárható ez a folyamat? Soha, ez már az idő önmaga, a történelem önmaga, az ember önmaga. A világot bárki számára csak a megismerés teszi teljessé. Különben ott rohannak el mellette a hétköznapok és ünnepnapok, az évek és évtizedek, anélkül, hogy értené jelentésüket, értelmüket. Megismerés nélkül nem teljes az élet, nem tisztázott a jövő, csak homályos, derengő cél. A megismerésvágy, a tudásszomj: igen, ez van ott azokon a régi képeken, a szürke végtelen árnyalataiban, a jövőt fürkésző tekintetekben. Az a jövő, amely számunkra jelen és talán sokkal összetettebb és sokszínűbb, mint ahogyan az egykori majálisok felforrósodott beszélgetésein elhangzott. .. De mégis az alapvető igazság, az ész igazsága, a megismerés, a műveltség és a művelődés igazsága nem változott. Alapelvében egyáltalán. De változott a világ, felgyorsult az idő, rohanóvá váltak az események és ma a megismerés igazságai sem oly egyszerűek. A nem is olyan régen zárt szemléletekben gondolkodó ember ma már a kapcsolatok bonyolultságát, a lehetőségek árnyalatait veszi szemügyre, ma már tudja, hogy az elméletek nem örökre adottak, ma már tudja, hogy a világot nem elég egyszer megváltoztatni, hanem újból és újból változtatni kell rajta. Ami számunkra gyakran egyszerű szavakkal így fogalmazódik meg : terv, elképzelés, minőségjavítás vagy esetleg így tükröződik egy maketten : ilyen lesz a holnap városa... De bárki fejében felbukkanhat a kérdés: egy gazdaságilag oly gyorsan előrehaladó országban, mint a miénk, vajon nem túl nagy luxus oly nagy figyelmet fordítani a művelődésre, a szellemi életre, miért nem elégszünk meg azzal, hogy a munkás termeljen, egyre többet és egyre jobban, ismerje szakmáját, munkájának minden csínját-bínját? Miért kell vele törődnünk a gyárkapun túl is, miért szorgalmazzuk a közművelődést, miért igyekszünk elültetni az igényt, és ha kihajtott, akkor figyelni is rá? A válasz egyszerű, legalábbis szavakban az : a mi társadalmunk nem önmagáért és nem valamilyen elvont eszme jegyében épül. A mi társadalmunk nemcsak városaiban és falvaiban, gyáraiban és üzemeiben épül, hanem önmagunkban is. Emberségében és emberségünkben. Nem keresek szimbólumokat és nem keresek példákat. Nem irok hosszabban sem vállalati könyvhónapról, művelődési hetekről, napokról, nem irok egy-egy szakmai, vagy általánosabb beszélgetésről, sem az előadások lassan változóközönségéről. Nem szók arról sem, hogy a munkásdemokrácia, a munkásönigazgatás tényleges gyakorlásában milyen nagy szerepe van a gondolkodásnak, a beszédnek, a politikai, szakmai és általános műveltségnek. Csak most, a kilencvenedik május elsején, a majálison, a tavasz örök lobogásában figyelem az immár évek óta megújuló színjátékot, a gazdagodó műsorokat , természetes amfiteátrumok színpadain és a megjelenő könyvárusokat, e szokatlan helyen még e napon is kelendő köteteikkel. És arra gondolok , az eltelt évtizedek micsoda változásait kellene befognia egy fényképésznek, ha most valamennyien felsorakoznánk, kezünkben újsággal vagy könyvvel és így állnánk egyetlen pillanatképet hátrahagyva a jövőnek . . . Székedi Ferenc PILLANATKÉP A JÖVŐNEK önnyen azt lehetne hinni, hogy Tófalvi Zoltán riportkönyvének megjelenése óta Koronáról immár írni se lehet érdemlegesen. A szerző úgymond, kimerítette a témát. Csakugyan az úgymond a legtalálóbb Korond esetére. A történetiséget illetően, a szociológiai vonásokat tekintve, lehet hogy igen, de napjaink krónikái szerteágazottságát tekintve korántsem. Élő bizonyság rá, épp a köröndi jólét. Olyan hozamú kútfő ez, melynek kiapadhatatlan voltára még gondolni sem lehet. A falu egyetlen alapos ismerője sem merné azt megkérdőjelezni. Igaz ugyan, hogy Balázs László polgármester már beszélgetésünk elején óva intett a csak látszati, a felületes megközelítéstől. - Rendkívül kemény munka húzódik meg a háttérben. Ezzel mindenképpen számolni kell. Később, gondolatban is sokat vitáztam az elöljárói, feleslegesnek tűnt figyelmeztetéssel. Főleg azért, mert nézelődés közben nem a jólét okozati összetevőit, bonyolult összefüggéseit kutattam, mindössze a krónikás rögzítő szándéka vezérelt, mint ahogyan a szép, igen mutatós családi házak külsejének megtekintésekor is csak szépérzékünk horizontjának kitágítására törekedhetünk... Nos hát, házak, köröndi házak. Az utóbbi tizenöt, húsz esztendőben mintegy nyolcvan százalékát „cserélték ki". A régieket lebontották, s helyükre újakat, szemet gyönyörködtetőket, sokkal kényelmesebbeket, az utóbbi öt esztendőben csak fürdőszobásokat építettek. Az építkezési kedvre és lehetőségre még két dolog jellemző: a helyi hatóságok évente mintegy hetven-száz építkezési engedélyt bocsátanak ki, s valamennyit fürdőszobás komfortúra. Talán már meg szólnák, aki nem így tervezi jövőbeni otthonát - ezt is köröndi embertől hallottam. Azt meg faluszerte beszélik, hogy az új vízülepítő állomás és medence építése, létesítése céljára milyen egyöntetű helyesléssel és részvállalással gyűlt össze a kivitelezéshez szükséges hétszázezer lej. A régi vezetéket is ki kell cserélni, a kis csövek, a szűkek sem bírják a nagyobb megterhelést. Márpedig az eddig épített korszerű lakásokat, az új köröndi házakat újabbak követik. S ezzel kapcsolatban, talán zárójelben, még csak annyit, hogy a nevezett összeg független az évente esedékes önkéntes pénzbeli falufejlesztési hozzájárulástól. Ez amolyan ráadásféle. Az új házak, persze, nem csak az úttest felé mutatósak, módosak. Az összhangteremtés már évek óta a korondiak törekvései közé tartozik. Új házban új bútor! Ez tán a kezdő lépés, mert a tévé, rádió, a mosógép, újabban meg a lemezjátszó is olyan megszokottá kezdett válni, mint a régi házak napjaiban az üst, a tálas, meg a nagyszobában a vetett ágy... A tömöttebb erszény, a vásárlókedv is a jólét irányába mutatja az utat. A községi szövetkezet korszerű, emletes üzletházában és többi egységében tavaly több mint huszonhat millió lejt költöttek el a korondiak. Az idénre még csaknem harmincmilliós forgalommal számolnak. Ehhez nyilván még azt is hozzá kell számítani, hogy utazó nép lévén a köröndi, a közeli és az igen távoli városokban is ezt-azt csak megvesz... A szolgáltatási igény helybeli növekedése viszont egyértelműen a városi életvitel fejlődése irányába mutat. Ezt az igényt, elvárást hivatott kielégíteni a kétemeletesre tervezett kisipari épület, amelyben immár nemcsak a hagyományos szakmák képviselői, szabók, cipészek, borbélyok jutnak szóhoz, hanem a tévé, rádió szerelői és az órásmester is. Parajd felé menet, a falu végén meg ott a jómód, immár ékesszólónak számító bizonyságtétele : az autójavító műhely. Öten, de az is lehet, hogy heten dolgoznak benne, és sosem unatkoznak. S a közel másfél esztendeje létesített autószerviz immár százezrekkel gyarapítja a szövetkezet bevételét. Persze, kárigény volt az új egység létrehozása, hisz közel kétszáz személygépkocsi-tulajdonost tart nyilván a községi néptanács könyvelője. . . Jórészük az utóbbi tíz esztendőben vált autós gazdává. S ha már ilyen nagy az autóforgalom Korondon, illik, hogy a gyalogjárók is immár méltóságteljesebben, vagyis járdán közlekedjenek . . . Erről meg az ugyancsak „gazdag" községi néptanács gondoskodik, méghozzá rövidesen. A kőbánya jövedelméből a százezreket ugyanis a járdák irányába tereli... A tizes törvény alapján működtetett kőbánya, immár évek óta valóságos kincsesbányája Koronának. A községi néptanácsi vezetők irodaajzain sűrűn kopogtató építkezési anyagokat rendelőknek csak amúgy ontja sziklatermékeit, Korond közigazgatási pénztárába meg a jövedelmi többletet. Szóval, van amiből szegélykövet beszerezni, járdát építeni ,aszfaltozni. Ha az ember az egyéni építkezési kedvvel kezdi 1980 tavaszának krónikáját, akkor csakis a közösségi kedvvel és lendülettel zárhatja. Az első községi tömbház alapozását ugyanis már befejezték a kőművesek, méghozzá az új iskola tőszomszédságában. Az első lakóháztömböt követi majd a második, a harmadik, azt meg a művelődés új hajléka, a községi szövetkezet emeletes szolgáltatási háza, a közigazgatás új székháza és a többi középület, míg végül a falu szívében ki nem alakul Korond község új, városi kivitelezésű központja, hogy méltóságteljes panorámájával is hirdesse : amióta a munkásosztály, a dolgozó nép a hatalom birtokosi, . Korond is a jólét falujává vált, s e jólét itt is, mint mindenütt, nagy munka, férfimunka záloga. Kolozsi Márton A JÓ MUNKA ertKÖLCSÉ