Hargita, 1981. június (14. évfolyam, 128-152. szám)
1981-06-02 / 128. szám
Megéneklünk, Románia országos fesztivál Hargita megyeiek az országos élvonalban Ki gondolta volna, hogy a mű- Vfészbogádok, szatirikus jeleneteiket előadó műkedvelők és a könnyűzene-együttesek, énekesek Csíkszeredában megtartott megyeközi döntőjének nem lesz közönsége? Mert a sorukra váró, vagy a műsorszámukat letudott műkedvelő művészeken, illetve a zsűri tagjain, s a szervezőkön kívül közönség nem volt. . . Egyezzünk meg : ilyen körülmények között külön elismerésünk a színpadra lépőknek ! Akik — műsoruk győzött meg erről — valóban a megye legjobbjai az adott műfajokban. Más kérdés, hogy a megye közművelődési életének általában nem erőssége egyik műfaj sem, lett légyen szó művészbrigádról, szatirikus jelenetről, könnyűzenéről. Másképp fogalmazva: egyiknek sincs olyan tömegalapja, egyik sem kínál olyan lehetőséget a válogatásra, mint a néptánc, vagy teszem azt, a színjátszás. Ebben az esetben néhány csúcsról szólhatunk, s hogy csúcsokról beszélhetünk, az kimondottan a viszonylag kis számú műkedvelő művész vállalkozókedvének, áldozatkészségeinek, kitartó, igényes munkájának köszönhető. S nem kis erőfeszítésről van szó — teljesítményük csúcsnak számít tágabb összefüggésben —, országos viszonylatban is.. . Jobbára minden rajtuk múlik, mert a jelek szerint kevesebb támogatásban van részük, s itt elősorban a művészi irányításra gondolunk, mint másfajta együtteseknek. Jóformán a maguk erejéből kell boldogulniuk. Erre vallanak a vasárnapi műsor egyenetlenségei is, amikor például egy-egy különben jóképességű (többreképes) együttes előadásában túltengtek az olcsó, éppenséggel avitt elemek, vagy amikor a tehetséges egyéni előadó fércmunkával lépett színpadra, láthatóan nem volt, aki segítse a választásban, nyilván, műsorának rendezője sem akadt ... Szóval, erre is figyelni kellene, örvendjünk annak, hogy számos csoport és egyéni előadó bizonyította : ilyen körülmények között is lehet jól dolgozni. Gondolunk a Csíkszeredai Traktorgyár szatirikus csoportjára, kiváló műsort mutattak be, hasonló előadói teljesítményt eleddig a megye egyetlen műkedvelő művészcsoportja sem nyújtott. De értékes volt a toplicai helyi kereskedelmi vállalat, a várhegyi művelődési otthon és a csíkszentsimoni művelődési otthon művészbrigádjainak „hagyományosabb" szemléletű és kivitelű műsora is. Az esztrádzenét a Csíkszeredai Líra együttes képviselte — sikerrel. Akárcsak a gyergyószentmiklósi Danaliszyn József a pantomim műfaját. A folk-együttesek és -énekesek közül, a várakozásnak megfelelően, a Csíkszeredai Domokos Árpád- nak és zenekarának a műsorai emelkedett ki. Egyöntetű sikert aratott a Csíkszeredai Vox-TV rock-együttes, kétségkívül az ország legjobbjai közé tartozik, kár, hogy ritkán koncerteznek, hogy inkább a tévé műsorából ismerik e kiváló zenészeket a Csíkszeredáiak, a Hargita megyeiek . . . Kellemes meglepetésnek számított a vlahicai Nárcisz-könnyűzene-együttes fellépése. Végül, szóljon Dan Ştefănică zeneszerző, a zsűri elnöke : „Egészében véve, kiváló műsort láthattunk, s ezt nagyon is tárgyilagosan állítom. Egyébként ez volt a véleménye a zsűri minden egyes tagjának. Nyilván, a megyei döntőn jól válogatott a zsűri ... Hogy miből, az most kevésbé érdekel bennünket. Mert a lényeg az, hogy — ismétlem — színvonalas előadásokat láthattunk, a Csíkszeredai Traktorgyár szatirikus csoportjának műsora például országos viszonylatban is figyelemre méltó, ez a csoport mindenképpen az élvonalba tartozik. Aztán Csíkszeredának kiváló rock-együttese van, a Székely György vezette Vox—T az ország egyik legjobb rock-együttese. A szakembernek is élmény volt műsorukat végignézni,hallgatni..." Vali József — helyi és meghívott társulatok bemutatóival - tűzte ki célul. A szervezők már az első pillanattól perspektivikusan gondolkoztak, márcsak azért is, mert az indulás sikere a várakozáson felülinek bizonyult. Rangos együttesek fogadták el a meghívást (köztük több alkalommal a Bukaresti Nemzeti Színház is), színvonalas kerekasztal-megbeszéléseken vitatták a műkedvelő színjátszás égető problémáit, a repertoár-összeállítás és rendezés kérdéseit" — jelentős szakember- és tömegrészvétellel. A címben megfogalmazott kérdés, a hogyan tovább, ettől függetlenül ott lebegett a művelődési szakemberek feje felett egyik hét befejeztével, a másikra készülődve. Nehéz ezek után rendezni a gondolatokat a hatodik, ezúttal színházi napoknak nevezett rendezvénysorozatról. Már az előkészületek során rengeteg akadály merült fel, felsorolásuk lényegtelen, az viszont nem : miért kellett annyira ragaszkodni az időponthoz, ha ez végsoron a sikeresség rovására megy? Talán nem volt véletlen egy elkapott vélemény , még szerencse, hogy a Népszínháznak gazdag a tarsolya. Nem éppen hízelgő, de valahogy így történt. Az első két napot bérelte a „nagycsoport", a már többször játszott darabjaival, egy nap besegítettek a pionír műkedvelők és a Művészeti Népiskola növendékei, egy másikon pedig a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház román tagozata, amelyől csak annyit : a Méhes-darab helyett a néző inkább a jelenkori román drámaírás valamelyik alkotását tekintette volna meg. Maradt tehát három nap, két bemutató, amikor a székelyudvarhelyiek újat és helyit kaptak. Úgy is értékelhetnénk: két esemény, mely valamelyest megmentette a színházi napok rangját. Az egyik : a dr. Petru Groza Líceum diákszínjátszóinak (Népszínház, ifjúsági tagozat I.) élményszámba menő Tamási-bemutatója (Vitéz lélek), amelyet — az elmaradt közönségsiker ellenére — remélhetőleg még játszani fognak, kár lenne lankadniuk a szervezési hiányosságok miatt. A diákszínjátszás kiváló erényeit és kiaknázható lehetőségeit villantotta fel Hermann Gusztáv rendezőtanár csoportja; előadásukról csak felsőfokon szólhatunk. A másik : Bán Miklósnak, a székelyudvarhelyi 2-es számú általános iskola zenetanárának Tündér Ilona című, kétszer bemutatott daljátéka, amelynek gyermekszereplői saját növendékei (Népszínház, ifjúsági tagozat II.) voltak. A vállalkozás két szempontból értékelhető: Bán Miklós a pedagógiai munkássága mellett bizonyította egyfelől, hogy jut idő (jutnia kell!) az alkotásra is, másfelől pedig : az általános iskolai műkedvelésben is lehet újat felmutatni, nem kell mindig az egyszerűbbet választani. Ehhez, természetesen, sokkal nagyobb erőbedobásra, közösségi összefogásra van szükség, még akkor is, ha mármár nyilvánvaló: az előadást nem mindenki fogadja kritikátlanul . . . Következtetésképpen : nem célunk a székelyudvarhelyi színházi napok Népszínház-centrikusságát megkérdőjelezni, a szervezésbe, lebonyolításba csúszott melléfogásokat (esetenként közömbösséget) ismételten felróni. De ha már adott a Népszínház intézménye, országszerte ismert sikereivel, máris kivívott rangjával, akkor miért ne lehetne ezt a centrikusságot olymódon kamatoztatni, hogy nyerjen azzal a műkedvelő, szórakozzon a közönség is. Példának okáért a javaslat : a műkedvelő színjátszás (vagy talán : népszínházak?) székelyudvarhely kollokviuma ! Akkor esetleg fölöslegessé válna a hangzatos, de alig valamit takaró Színházi napok címválasztás . . . Morvay Zoltán Hogyan tovább? A SZÉKELYUDVARHElyi SZÍNHÁZI NAPOK MARGÓJÁRA Ezelőtt hat esztendővel, a székelyudvarhelyi világi színjátszás 175. évfordulója adta az ötletet a municípium művelődési irányítóinak a minden év májusában megrendezendő színjátszó hét szervezésére. A valós hagyományok, nemkülönben az igények, továbbá a Népszínház megalakulása mindenképpen indokolttá tették a rendezvénysorozatot, amely a haladó műkedvelő színjátszás értékeinek a további gyarapítását, a közönség nevelését Vendégeink A kaposvári Kalóka együttes turnéja Mint már hírül adtuk, június 10-ig megyénkben turnézik a kaposvári mezőgazdasági, valamint a tanítóképző főiskola Kaláka táncegyüttese. Csíkszentdomokoson volt múlt pénteken az első előadás, ma pedig Csíkszeredában lépnek a pódiumra. Leginkább dunántúli táncok, énekek szerepelnek a műsorukon, de mint az együttes művészeti vezetője, Kocsis Mihály és koreográfusa, Sajti Sándor elmondotta, nemcsak „Somogyország" folklórjából merítkeznek, többek között keménytelki román tánc, székely verbunk, tiszántúli tánc, alföldi pásztortánc is szerepel műsorukon. A Kaláka fiatal együttes, 1977- ben jött létre. „Nagyon fiatal — mondja Kocsis Mihály —, viszonyítva, hogy a magyarországi élenjáró együttesek 25-30 évesek. A megalakulás után egy évvel bronz II. fokozatot értünk el, utána pedig az ezüst II. minősítést érdemeltük ki, ami nagyon szép eredmény". „Erőssége az együttesnek — mondja Sajti Sándor táncmester —, hogy a lányok szépen énekelnek, köszönhetően a tanítóképző zenei oktatásának is. Ezért nincs akadálya a dunántúli lánykarikázó bemutatásának, ami az ottani magyar folklór jellegzetes tánca, amikoris a lányok saját énekükre táncolnak." A Kaláka először van Romániában, a Székelyföldön, mint mondották, legnagyobb élményük, hogy minden este telt ház előtt lépnek fel, s minden elismerést megérdemel a vidék sok műemléke, a szépen beszélő emberek. A Kaláka vendégszereplése a Csíkszeredai Ballada együttes tavalyi kaposvári turnéját viszonozza. . . . Ma este ismét felhúzzák a függönyt, kezdetét veszi a két órás műsor : egyszerűség, a népi hagyományokhoz való ragaszkodás, szép táncok, népdalok és népzene a legváltozatosabb hangszereken. Kísérje a taps ezúttal is csak dicsérhető teljesítményük. Bálint András Viola a Hargitán Viola, de milyen? Zenél, táncol, dalol. Két esztendővel ezelőtt nőtt ki az Alsó-Maros mentén . Az Aradon évről évre megrendezésre kerülő rangos művészi műsorú Tavaszváró ünnepség kétszeres díjazottja. Hadd írjuk ide teljes nevét : Arad Municípiumi Művelődési Ház Viola magyar népi együttese. Az idén a Megéneklünk, Románia fesztivál megyei szakaszának első díját nyerte. Majd három megye „mezejében" — a megyeközi szakaszon ugyancsak a legjobbak között végzett. Utána első dolga volt hozzánk látogatni. Illetve, úgy a valóságos, ha azt írjuk : haza ! Mert az együttes tagjainak egy része erről a vidékről került a korábbi évtizedekben — szüleikkel együtt — közös, folyónk, a Maros alsó mentére. Az előadása kerülő számos táncszvit közül kettő ezért is a székely vidéki gyűjtésből kerül csokorba. Zenekar, dalkar és szólisták mutatják be folklórkincsünk legszebbjeit. Mint már hírül adtuk, tucatnyi Hargita megyei helységbe látogatnak el. Legyen szépséges a VIOLA virágzása nálunk is. Sófalvi Imre nárcisz vonzásában Minden esztendők tavaszának egyik legszebb virága a nárcisz, s az utóbbi évek hagyományos ünnepsége a vlahicai nárciszfesztivál. Amikor Hargita megye mindenik részéből vidám kirándulók érkeznek a Kishomoród mellett nyújtózó iparváros megtekintésére, s kapaszkodnak fel a domboldalon, hogy részesei lehessenek a nárciszmező ünnepségeinek. Tengernyi virág fogadja az ideérkezőt, tengernyi nép és a műkedvelő együttesek, amelyek dallal, tánccal köszöntik az ünnepélyt. Hadd említsük azt is meg, hogy a nárcisz-fesztivált megelőző napokban volt a vlahicai művelődési hét, amikor tudományos előadásokra, szimpozionokra, író -olvasó találkozókra, kiállításavatásra és más műsoros rendezvényekre került sor. A művelődési-nevelési munka záróünnepélye volt tulajdonképpen a fesztivál, amely kétségtelenül a város és a vidék legnépszerűbb ünnepsége. A mezei ünnepségen, a szabadtéri színpadon a helyi csoportok mellett felléptek még a székelykeresztúri, zetelaki és a szászhomoródi műkedvelők. Ez a találkozó egyben tapasztalatcsere is volt, gondolunk főleg a vlahicai és szászhomoródi fúvószenekarok találkozására. Az ünnepségről mindenki gazdag élménnyel, néhány szál nárcisszal távozott. Jó szórakozást nyújtottak a műkedvelők, mint ahogy kitett magáért akereskedelem is. Kardalus János — VILLANÁSOK A KÉPVISELŐ PÉLDÁJA Rendkívül jó gazdának, az újra fogékonynak ismerik a hidegségiek — de a középlokiak is — Bodor János néptanácsi képviselőt, akihez bízvást mehetnek tapasztalatcserére azok, akik állattenyésztéssel foglalkoznak. De nevét legelsőnek emlegetik a községi néptanácsnál azoknak a sorában is, akik példásan teljesítik vállalt szerződéses kötelezettségeiket. Bodor János ebben az esztendőben különösen a húsleadási tervet szárnyalta túl, hiszen olyan jelentős mennyiségű húst juttatott állami központosított alapra, mint több gyimesi gazda — együtt. Pedig ritka az a középloki gazda, aki évente legalább egy-két bikaborjút nem értékesít... (Demeter Zoltán) ÚTRA FEL ! Mosolygó gyermekarcok a társasgépkocsik ablakaiban : a napfényes május végi napokban járták a megyét az elemi iskolák pionírjai. Ipargazdasági egységekbe látogattak el, történelmi, kultúrtörténeti emlékeket tekintettek meg, ismerkedtek szőkébb pátriájuk, a természet szépségeivel is bőkezűen megáldott szülőföldjük múltjával, jelenével. Jó ez így, hiszen többet lát, tanul így a gyermek, többet marad az ekként megtartott természetismeret- és földrajz órán, az élmény ugyanis erős kötőanyaga az általuk tapasztaltaknak, a helyszínen szerzett ismereteknek. Lám, a Csíkszeredai 12-es számú iskola elemisei is most már többet tudnak a sóról, hogy voltak Parajdon, másképp veszik kezükbe a kerámia tárgyat a köröndi gyárlátogatás után, sokan pedig újraolvassák a Jégtörő Mátyást, vagy éppen az Abeltrilógiát, mert időztek a farkaslaki Tamási-emlékházban is .. . (Váli József) OKOK ? Vasárnap volt éppen, írtam (Hz L üres teremben, igen, már ott fogalmaztam a glosszát ; jó darabot láttam, jó rendezésben, jó színészekkel - alig néhányan ültek a teremben. Gyergyószentmiklóson mondják, egyetlen vállalat teljes műsort állított össze, be is mutatták. Ugyanaz, mint az előbb : üres terem . . . Mert — röpke felmérés szerint a dolgozók körülbelül harmincöt százaléka ingázó, ők tehát igyekeznek haza. Meg aztán a hónap utolsó napja volt, az ügyvitelnek a zárás napja, érthető (hm), ha a hivatalnoknépség távolmaradt. Ezek után nem tudom, hogyan fogadjam a hírt Székelyudvarhelyről : teljes, estére való műsort állítottunk össze - mondja a szakszervezetis. Miféle okokra hivatkozva marad majd távol a közönség, ez a megfelelő téma a töprengésben, immáron nem is a vállalatiak igyekezete, hogy szép műsorral akarják megörvendeztetni munkatársaikat . . . (Oláh István) VÁSÁRRÓL - GYALOGOSAN Három férfi hajt ráérősen két tehenet Csíkszereda felöl, a Unakanyar közelében. Személygépkocsi közeledtével egyikük tarisznyájával int, az öreget vinnék el Székelyudvarhelyig, a lábát fájlalja, mondja. Az alkalmi utas, 72 éves és dobós. Hajnalban keltek fiával és komájával, buszszal érkeztek Csíkszeredába, az állatvásárra. — Szólt valaki - meséli az öreg -, tud két jó tejelő tehenet, azért pedig a világ végéig is érdemes elmenni. — Csak hát a lábam kesergi, az már nem a régi, hiába erősködtem, kibírja az Dobóig, de hát a fiam csak nem hagyta. Pedig én még ismerem a Hargitán keresztül a rövidítéseiét egy fél nappal hamarabb volna haza a jószág. Mindegy, no, holnap estére csak megérkeznek, addig még kaszálni is tudok valamicskét — dohog, mintegy csak úgy önmagának ... (Morvay Zoltán)