Hargita, 1985. június (18. évfolyam, 128-152. szám)

1985-06-01 / 128. szám

JÚNIUS 1 NEMZETKÖZI G­Y­ERMEK­NA­P GYERMEKKOR Tündérkert. Boldog sziget. Végtelen virágmező. Örömök ó­­ceánja. Eljövendő életünk kris­tálytiszta tükre­. Gyermekko­runk. A béke és a gondtalanság évei. Gyermeki vágyaink és ál­maink beteljesülésének boldog korszaka. Rácsodálkozunk és ránevetünk a világra úgy, aho­gyan csak a gyermek tud cso­dálkozni és nevetni. Tekintetünk tisztalényű, üdetiszta, gyerme­ki. Kacagásunk milliónyi csen­gőhang. Gyermekkorunk min­den napja ünnep, nemcsak ez a mai, a pirosbetűs, a GYER­MEKNAP. A hétköznapok is lehetnek ünnepiek, ha tartalmasak! Em­berré vált emberek szerető gon­doskodása, önfeláldozása; é­­desanyánk, tanítónk belénk ol­tott hite kötelez: emberré válni, átölelni és el nem engedni, a­­mit az ember szó magába fog­lal. ILYES KINGA VII. B. osztályos tanuló, Csíkszeredai 10-es Sz. Általános Isko­la ÉN ISKOLÁM ... Szeptember volt. .. Ősz. A nap aranyló fénye ragyogta be a sárguló leveleket. Ez a szep­tember zárta le életem első szakaszát, a gondtalan gyer­mekkort,­­ iskolás lettem! Ezen­túl mondhatom én is fontoskod­va, ahogy a nagyobbaktól hal­lottam: megtanulom a leckét. Először idegennek tűntél, isko­la, de aztán nagyon megszeret­telek. A te feladatod az anyáé­hoz hasonlít, aki aggódva, foly­ton figyelve kíséri gyermekei lépteit. A szülői otthon után második otthont nyújtasz ne­künk, hivatásodat szerető tvn°o­rokkal ajándékoztál meg. Mi, gyerekek úgy érezzük, hogy nyit­va áll előttünk a tanulás min­den útja. Iskolám, mennyi sze­retettel tartozom neked­­, megtanítasz hű maradni esz­ményeinkhez. Gyermek, szeretet, gondos­kodás, iskola — egymásba csen­gő fogalmak. Gyermeknapon tiszta szívvel nyújtom át neked Iskolám a szeretet és elismerés virágait. BARTHA BERNADETTE VII. B osztályos tanád, Csíkszeredai 10-es Sz. Általános Isk­ola HŐSÉG Ott, ahol az Olt sziklák közt tör lefelé, hegyeket fűrészel át, hogy elhagyva a Csiki-meden­­cét Háromszék felé kanyarod­jék, ott, ahol a földkéreg szám­talan forrásvizet bugyogtat fel magából, s ahol a fenyvesek zöld övezete álomképet vará­zsol az emberi szem elé, ott van az én szülővárosom, Tusnád­­fürdő. A természet hegyláncai közé elrejtett kisváros számomra oly hatalmas. Pedig csak maroknyi föld, „életet adó, sosem mosto­ha" anyaföld, amit nem én vá­lasztottam., ő választott engem, így lett az enyém a fenyők sut­togása, a patakok csilengelő csobogása, az ég madarainak éneke. Itt barátom a Nagy-Cso- A DUNÁNÁL Ének óra. A víz moraját után­zó művet hallgatunk. A zene hallatán szemem előtt látom a végtelennek tűnő Dunát, meg­elevenedik előttem a folyó men­ti régi város, Brăila. Kedves emlékek jutnak eszembe, mint­ha újra átélném a tantárgyver­seny országos szakaszának iz­galmait ... Reménykedve, a sikerben bízva érkeztünk társaimmal a Duna-parti városba. Román, magyar és német ajkú diákok találkoztak itt. Egy hetet töl­töttünk együtt. Barátságok szö­vődtek, éreztük, hogy valameny­­nyiünket közös gondok, érzel­mek kötnek össze. Más-más nyelven írtuk fogalmazásain­kat, de közös volt bennük a haza, a szülőföld, egymás meg­becsülése és kölcsönös tiszte­lete. Jártuk társainkkal a várost. Együtt nézelődtünk a történel­mi múzeum termeiben, együtt tapsoltunk a színházban, együtt SIMON ISTVÁN - gyergyóújfalvi­­. Sz. Általános Iskola BÉKE Nem tudom milyen a háború. De tudom milyen a béke, Nem tudom milyen a bombák robbanása, Fegyverek csattogása, kattogása, sebesültek jajgatása. De tudom milyen a boldog gyermekkor, A vidám, békés élet. Tudom milyen ha iskolába járhatunk. Tanulhatunk, dolgozhatunk a majd egykor drága hazánk építőivé válhatunk. Azt szeretném, hogy soha, soha, Soha be ne árnyékolja Boldog gyermekkorunk fényét Háború, pusztító bomba­­ . SZAKÁCS RÉKA VII. B osztályos tanád, Csíkszeredai 10-es Sz. Általános Iskola mád, a Sólyomkő, a Csukás-tó, az Apor bástya, a Szent Annd­­­ó, a Bálványos vár, a fenyők közt kanyargó sétány, a­­zsíl­­völgyi bányász, a galaci hajó­építő, a hunyadi vasmunkás, a földműves. Múlt, jelen ... S a jövő ? Mint fenyő, mely erős gyöke­rével kapaszkodik a földbe, melyből erőt és táplálékot merít, mind feljebb tör a nap, a fény felé és áll szelet és vihart, így élni, tanulni, dolgozni, törni a fény felé, földbe kapaszkodó gyökérrel, egyenes derékkal. Szülőföld. Hallom­­anyám hi-, vő szavát: csupor tej, karaj ke­nyér . . . Fent állok a bércen, letekin­tek az Olt kanyargó völgyébe, ahol születtem, s ahol élek, s a természet porcpázó messzesé­ge felé kiáltom: Szülőföld, szorítsad, fogjad a kezem! FERENCZY ZSUZSA Vili. osztá­lyos tanuló, Tusnádfürdői Álta­lános Iskola hajóztunk a Dunán. A folyón, mely most is, mint mindig, ta­núja volt barátságunknak, s József Attila szép versét idézve, tanít, figyelmeztet a testvéri összefogásra. ADAM ZSUZSA, VIII. B osztá­lyos tanuló, Csíkszeredai 11-es Sz. Általános Iskola PÉLDAKÉPEM Kocsi gördül be az udvarra. Vad, hörgő ugatást hallani. Két veszett kutya toporzékol a ketrecben. Mintát vesznek a kórokozókról, a baktériumokat nyálakba oltják. A kísérlet so­rán egy szemüveges, szakállas tudós forgolódik az emberek között. Ő vezeti a kísérletet. Pasteur a neve. Beoltja a nyu­­lakat. Várja a hatást.. . Két és fél év múlva oltja be az első, veszett kutya által meg­mart kisfiút. Feszült várakozás. A kisfiú meggyógyult. Meg­alapítják a Pasteur nevét viselő intézetet. Akkor a tudós már megtört, beteg ember, de azért reggeltől estig a laboratórium­ban dolgozik. Tökéletesíti a ha­tóanyagot .. . Életét a haladásnak, a tudo­mánynak, az emberi élet szeb­bé, jobbá tételének szentelte. Példaképemnek tekintem őt, a­­ki egy életen át tudományos munkásságával járult hozzá az orvostudomány fejlődéséhez, aki annyi embert mentett meg. Kitartó munkára, konok hitre ta­nít példája. MOLNÁR ZOLTÁN, VII. A osz­tályos tanuló, Csíkszeredai 1-es Sz. Általános Iskola KÖNYVEK KÖZÖTT Zizegő papírerdő között su­han a képzeletem. Távolból hallatszik a vígan szökdelő rí­mek csobogása. Szívem a mon­datok szabályos lüktetésére do­bog. Megbűvölten állok a sza­­vak zuhatagában, csodálom színüket, beszívom illatukat, látom amint puhán hullnak, mint a hó, majd viharrá változ­va sodródnak, villámlanak. Ál­­matag zenévé szelídülve jut el a kinti világ zaja hozzám. Min­den olyan furcsán szétesik, el­mosódik, csak a könyvek által rajzolt kép éleződik ki bennem tisztán. Olyan furcsának, olyan idegennek tűnik a kinti világ. Érzések zubognak szívemben. Szavak szárnyán röpköd kép­zeletem. Csodálatos tájakon barangolok. Levetem valódi énem, belebújok egy másik em­ber gondolataiba, érzésvilágá­ba. Hát nem csodálatos a könyvek birodalma? A könyv nemcsak szobánk fa­lát ékesíti, hanem lelkünket is. Hozzánk, rólunk, nekünk szólnak­­ a könyvek. BARI­HA ÁGNES Vili. A osz­­tályos tarudó, Csíkszeredai 1-es Sz. Általános Iskola JÁTÉKAIM Mit jelent ez a színes szó : játszani ? Semmiképpen sem csak a kisgyermek tiszta, paj­kos és csintalan időtöltését, hanem az ember egész életét, hiszen nincs szebb, mint „já­tékban élni, mely valóra vált". Hát nem ezért tanultunk meg beszélni édes anyanyelvünkön, hogy játszhassunk a szavakkal ? Hát nem azért tanultunk meg járni, hogy játszhassunk a lép­teinkkel ? Nem csak akkor játszottál, amikor első féltett, aranyhajú babádnak, annak a csodálkozó, csacska és kedvesen ostoba te­kintetűnek mesét mondtál, é­­neket tanítottál, de mégis az ilyen tiszta játékra emlékszel a legszívesebben. A bobóra, a­­kitől szívszakadva búcsúztál reggelenként, magaddal vitted volna az óvodába, akit annyit nyugtatgattál, hogy ne félj, mert fél kettőre itthon leszek ... És amikor hazatértél, mesét mondtál újból, mint ahogyan te hallottad édesanyádtól. .. Felnőtt akartál lenni? Úgy sze­retni, mint ahogy téged szeret édesanyád, és az egész család, az egész világ ? Aztán elindul­tál te is az iskola komor és szürke épülete felé. A baba otthon maradt és szomorúan gondolt a jövőjére, mi lesz ve­le, ha te nem leszel az ő ba­rátja. És jött hozzád sok-sok gyermek, ő csak hallgatott és könnyeivel küszködött a sarok­ban. Ma már nem játszom vele. Az iskola rabolt el tőle ? Nemi Te nőttél meg, és ő kicsi ma­radt. Nem játszom vele, de sze­retem őt, hisz megszépítette gyermekkorom napjait. És még most is beszélek vele néha, ha nem értenek meg a felnőttek.­ TAMÁS KINCSŐ Vili. A osztá­lyos tanuló, Székely­udvarhelyi 1-es Sz Általános Iskola PÁLYAVÁLASZTÁS Sokáig titkosan, varázsosan cesngett a szó: pályaválasztás. Tudtam, azt jelenti, hogy fog­lalkozást kell választani, valami munkát, amit majd egész éle­temben végezni fogok, ízlelget­tem a szót. Fénylő végtelensé­get képzeltem magam elé, hisz pályája a csillagoknak van, az előre kiszabott utat járják vé­gig megszámlálhatatlan sok­szor. Akkor a foglalkozás is egy ilyen pálya, az ember azt jár­ja végig újra és újra évtizede­kig. Elgondolkoztam, ha hallot­tam e szót, mi is lesz majd az én pályám. Sokan meg is kér­dezték, mi akarok lenni, ha nagy leszek. Én rögtön feleltem, tanító néni. . . Hetedikben aztán komolyan reám szóltak, válasszak, döntsem el, hova felvételizek. Ismét a pályaválasztás. A csillag, amely járja a kiszabott utat. A pálya. Vajon mi az a munka, amit én egész életemben végezni tudnék, anélkül, hogy megun­nám, hogy belefásulnék. Aznap este örvendezve mondtam min­denkinek, hogy a tanítóképzőbe felvételizem. Véglegesen meg­választottam a pályám . . . Úgy érzem,, hogy a munkában, amit én választottam, lesz az értelme az életemnek. Szépséget kere­sek és találok benne. Mindenki ezt keresi. Van akinek a vonal­zók, körzők világa a szép, bol­dog ha felépül egy ház. örül, ha elkészül egy terv Mégis, milyen más lehet gyermekekhez szólni, tudni, hogy szavaid, gondolataid meg­maradnak a lelkük mélyén. Az első ingadozó betűk szépsége, a bizonytalankodó kezeké a bi­zalommal rajtad csüngő élénk szemek. Ez tudja kitölteni csak az én életemet. Van az iskola folyosóján egy fénykép. Tanító néni magyaráz egy kislánynak. Nagyon figyel a kislány, csodálat, meglepe­tés, kíváncsiság tükröződik te­kintetében . . . Ezekben a sze­mekben, ebben a pillantásban van az én életem értelme. LAJOS KATALIN VIII.­­ osztá­­lyos tanuló, Csíkszeredai 1-es Sz. Általános Iskola BIRO ZALA-CSABA - vlahicoi 2. Sz. Általános Iskola A ló a legszebb állat. Ha nagy leszek, lovam lesz .. . Lo­vam mindig lesz. Megsimogatom, megverege­tem a nyakát. Kezem közé fo­gom okos, nagy fejét, összekoc­can homlokunk. — Kicsi lovacska, miért nem nézel oda, ha lefekszel ? Látod, felhorzsoltad az oldalad ! Kotorászok a zsebemben, el­hárítom szaglászó, bólogató fejét. — Kenyérhéjat, almát vagy cukorkát ? Nos ? - állok eléje. Az utóbbinál bólint. Máris lo­gai között örli a szem cukor­kát.. . ... Húzd már meg - kiálta­nak utánam. Átugrotok a pata­kon. A ló megugrik, felveti a farát, isteneset esem. Kábultam szeretnék Ismét felülni. Hány­kolódik, „kecskézik", újabb ha­talmas esés. Végre, nyeregben! Bocsánatkérően simogatom o­­kos fejét. Ne haragudj, hogy ilyen pocsékul ültem rajtad. .. Ne haragudj, hogy nagyon megsarkalltalak. Hogy eséskor belekapaszkodtam a sörényed­be. Fáj ? É­s még egyszer meg­simogatom . . . A ló a legszebb állat. A ló az én barátom. A ló — LÓ. Ö nem hazudik. Nem tanult meg hazudni. Ő nem csal. Nem tanult meg csalni. Nem alázatos és nem hallga­tag. Ki mondta, hogy a lovak nem tudnak beszélni ? ! Hazugság ! Igenis, a ló tud beszélni. S Nem úgy mint az emberek, hanem a szemével. A szemével, a te­jével, az egész fényével... Lovak ... Sok, sok fő... Az ázsiai sztyeppéken, a prérin, betörve emberek alá, ekét, ko­csit húzva. Nézd, már itt dö­cög a hatalmas Sörös Karcsi, a Csutak lova, a ti utcátokba mindennap betérő lovacska. Az istállóba bekötött lovak, a ver­senylovak, sok, sok ló, pánt, lipicai, angol telivér, muraközi, arabs telivér, mezőhegyesi fel­ver, sok, sok ló. Ember! Gondolsz-e néha ar­ra, hogy szorító gépeid meg­ölik a lovakat ? Nem. A lovak nem halhatnak meg. Nekik süt a nap. Nekik nő a 10. Nekik adnak árnyékot a fák. A ló a legőszintébb bórát. A ló a legszebb állat. BÁLINT CSILLA VH. A osztályos tanuló, Csíkszeredai 1-es Sz. Ál­talános Iskola 1985. JÚNIUS 1., SZOMBAT ------------ A LÓ -----------­

Next