Hargita, 1987. április (20. évfolyam, 76-101. szám)
1987-04-02 / 77. szám
„TUDNAK AKARNI, S AKARNAK TUDNI" — Látogatás Csíkszeredában — A csámcsogó sötétben csattogó jókedvvel végig porzottunk a városon. Álomszerű volt minden : az utazás, a megérkezés, a szíves fogadtatás, az éjjelen átszűrődő fények. Szíves vendéglátóink a Csíkszeredai Matematika-Fizika Líceum XII. A osztályos tanulói, élükön Kovács Katalin matek -tanárnő osztályfőnökkel. Elragadóan kedvesek voltak: programunk oly zsúfolt és szép, hogy mindörökké feledhetetlenné teszi számunkra a pár napot. Aztán mondhatom, hogy nemcsak a két osztályközösség talált egymásra, hanem a két osztályfőnöknő is. Nem másért, de a mi osztályfőnökünk is matematika tanárnő. Az egész barátkozási akció a KISZ 65. évfordulója tiszteletére történt. S mi éreztük is, hogy fiatalok vagyunk, s hogy finom, ropogós, tiszta levegőt lélegzünk be , párja sincs hegyi levegőt. A zsögödi és csíksomlyói kirándulások külön emelték élményeink sokaságát. És mindennek örvendtünk. Főleg a teadélutáni kürtőskalácsnak ! No meg a „legények" legényes tánca ! Szó, ami szó, tátva maradt a szánk, mikor a srácok táncra perdültek. S nemcsak a parketten, de az órákon is megállták a helyüket. Sőt ! Láttuk, hogy tudnak akarni, s akarnak tudni. Tőlem személyesen akkor kap A SZÜLŐFALU VONZÁSÁBAN Elszoruló szívvel és nosztalgiával gondolok én is mindig a szülőfaluimnak nevezett Atyhára. Nem vagyok a helység szülöttje, de kisgyermekkorom, iskolás diákéveim és fiatalságom legszebb emlékei ehhez a faluhoz kötnek. Ezért mindig szeretettel térek vissza ide, ahol minden élőlény és élettelen tárgy is azt sugallja, hogy a szülőföld, a szülőfalu mindig viszszavárja, hazavárja gyermekeit. A még makacskodó márciusi hidegben kaptatok felfelé, egyre távolodva az eltérőtől, a 13/A műúttól. Visszafordulok, nem ér-e be valami jármű, ami megkönnyítené utamat... Nem is olyan rég naponta két autóbusz járt rendszeresen Atghába. Most rak egy nagy piros pontot, amikor a legutolsó kosárlabda mérkőzésen (csíkszeredai válogatott — a mi osztályunk ellen) ők is nekünk drukkoltak. Ez nagyon kellemesen érintett. Az utolsó nap volt a legelménydúsabb : sörgyár-látogatás, kerámiaváza műhely megtekintése (távozás emlékkel!), a gyönyörű és híres csíksomlyói műemlék megcsodálása. Itt külön köszönet Miklós József filológiaszakos tanárnak, aki végigkalauzolt az úton és magyarázott, dr. Antal Imre történelem tanárnak, aki ismertette velünk az iskola és a város múltját, úgyszintén Silló Géza tornatanárnak, aki szabadidejét áldozta fel, hogy megrendezzék a mérkőzéseket. Köszönetet mondunk az iskola igazgatójának is, az iskolának, s Csíkszeredának is, hogy olyan tisztán és melegen fogadott magához. Hazafelé jövet az osztályfőnöknő megkérdezte : mi tetszett a legjobban, s mi a legkevésbé ? Nos, azóta újra mindent átgondoltam : legjobban tetszettek a fenyők, a szánkózás, a séta, az orgona, az emberek, a tejszínhabos kakaóskávé ; legkevésbé az, hogy elváltunk s haza kellett jönni. Veres Beatrix XII. B arossai Sámuel ipari líceum, Kolozsvá r- Na poca több személlyel találkozom, akik szintén gyalog igyekeznek a „völgybe", dolgaikat intézni a községközpontba, Korondra vagy más helységekbe. Végigvonulva a falun, régi iskolámhoz vezet az út. A hajdan szép nagy épület most elhagyatottan áll a „falu tetején", omladozva, ridegen tekint le az elöregedő településre. 1947-ben még több mint 150 gyermek tanult itt. A másik, kisebb épületbe költözött iskola padjaiban jelenleg 18 gyermek próbál behatolni a tudás birodalmába, egy tanügyi irányításával . .. Elérzékenyülve nézem a hovatovább elnéptelenedő, kiöregedő falut, amely még így is az otthon melegével, szeretettel fogadja s várja haza szülötteit. . . Mindaddig, amíg még áll. Szilágyi László Csíkszereda Egy mozzanat a „legényes tánc" bemutatásából APROPO levelezők levelek Szólnunk kell olykor ilyen vonatkozásban is tömegkapcsolatunk e fontos tényezőiről, lapunk barátairól, hűséges tájékoztatóinkról. S kezdjük mindjárt a székelyudvarhelyi Orbán Balázs bácsival, akinek fentebb ezúttal is közöljük két kis írását. És nem „jóvátételként"! — tenném sietve hozzá, noha legutóbbi levelében kissé szemrehányóan érdeklődik előző írásai, tudósításai sorsáról. Mert tény, hogy Orbán bácsi nagyon rendszeres levélírónk. Gyakran és sokat ír. Hiszen nyugdíjasként (is) sokat lát, tapasztal(t), örömmel és érdeklődéssel olvassuk minden levelét, lett légyen szó lapunkban megjelent írásokhoz fűzött reflexiókról, a municipium közéletében észlelt sajátos jelenségekről, vagy közelítve és érthető módon : a nyugdíjasok klubjának, klubjainak élénk és eseményekben gazdag tevékenységéről. Megannyi figyelemre méltó, hasznos bejelzésről. Ámde talán e rövid érzékeltetésből is kiviláglik, hogy írásainak gyakorisága, területi azonossága, na meg a lap- és oldalszerkesztési szempontok miatt nincs lehetőségünk valamennyi levelének, tudósításának (azonnali) közlésére, mégha számunkra — informative — hasznosak is azok. S ez érvényes valamennyi rendszeresen írogató levelezőnkre ! Még akkor is, ha nem közöljük, avagy meg sem válaszoljuk mindjárt minden írásukat. Mert ez semmiben sem csökkenti önként vállalt munkásságuk értékét. Még kevésbé irántuk táplált megbecsülésünket. Várjuk hát továbbra is leveleit, leveleiket. Biztosítva őket arról is, hogy egyetlen vonásuk, egyetlen fáradozásuk sem vész kárba. Előbbutóbb meghozza gyümölcsét. Biztatóul is hadd idézzük Cholnoky Viktor egy ide vágó szép jeligéjét : „Ha későn, ha csonkán, ha (látszólag) senkinek is — írjad !" S a fentiek összefüggésében hadd említsünk meg - ha kissé megkésve is - egy némileg szokatlan, rendhagyó, de a maga szomorúságában is elégtételt nyújtó levelet, amit lapunknak egy ugyancsak régi barátja, a fenyőkúti Tóth Márton tanár küldött be .S amit az adott időszakban az események sajátossága folytán nem tudtunk azonnal lereagálni. Levélírónk ugyanis a fenyőkúti tantestület nevében fájó kegyeletét rótta le az iskola egy lelkes támogatója, egy példás szülő, id. Ambrus Gyula elhunyta alkalmából. Szép, nemes gesztus, és mindenképpen méltó az elvesztett hű baráthoz, akinek iskola iránti megbecsülése abban is megnyilvánult, hogy a Farkaslakához tartozó Szenesed falu Pálné nevű határából az idők során tíz gyermekét rendszeresen járatta, s nem egyszer a több kilométernyi és több órányi távolságból személyesen kísérte-vitte iskolába. A helyüket azóta is mindenütt becsülettel megálló emberekké nevelte, neveltette őket. Az emlékezést valóban megérdemlő, örökérvényű cél- RANDJÁK JÓZSEF BUBITEKBONLÉS SZÉKELYUDVARHELYI KÉPEK Jól nevelt gyermekek Egy még havas téli estén a főtérről igyekeztem hazafelé két csomaggal, öregesen. A Vár utcában két fiúcska lépett hozzám egy rodlival, hogy segítsenek. Hiába tiltakoztam én, végül csak el kellett fogadnom segítőkészségüket. S útközben persze az iskoláról, a tanulásról beszélgettünk, így sikerült megtudnom a két jól öltözött fiúcska nevét : Szente Levente 11 éves és öccse, Lehel 8 éves, a Patak utca 9 szám alatt laknak. Talán mondanom sem kell, hogy nemcsak maga a segítség, hanem a két gyerek jól neveltsége, figyelmessége, helyes viselkedése keltett bennem melengető jó érzést. S a meggyőződés, hogy szülők és iskola áldásos munkájának, jó együttműködésének eredménye ez a talán nem is oly ritka eset.rődött. Lehet, éppen most kapta meg a termelőszövetkezettől a nyugdíjat, s gondolta, bejön a városba egy jó bakancsot venni. S most ijedten álldogált. A boltban lévő emberek is zavartan néztek össze a „főnök" kiabálására. Engem annyira meglepett a goromba magatartás, hogy azonnal kimentem a boltból. Elgondolkoztam. Az én nagymamám is ilyen törődött testű, idős falusi néni. Neki is éppen olyan rosszul esne, ha ilyen hangnemet használnának vele szemben ... Végül is nem tudom, megvette-e a néni azt a bizonyos „120 lejes" bakancsot, de : mert valakinek nem telik drága cipőre, azért nem kell így bánni a vevővel. Hisz aki egy évben egy egy pár cipőt vesz magának, annak meg kell néznie, hogy az jó és kényelmes is legyen ! Tudtommal az elárusító egységek dolgozóit rendszeresen felkészítik az udvarias magatartásra, a figyelmes, civilizált kiszolgálásra. Ez szakmai kötelességük ! S attól még nem kerül többe az áru, ha szépen kínálják a vevőnek. De más benyomással távozik a vevő, ha szépen is bánnak vele. Joggal várunk hát több figyelmességet, udvariasabb kiszolgálást — minden esetben. Balázsi Irma Székelyudvarhely Nők a munkapad mellett Egyik nap, mikor a szövetkezet Május 1 sugárúti rendeléses cipőrészlegén volt dolgom, a műhely cipőaljazó és javító férfi szakmunkásai közt kissé meglepődve fedeztem fel két fiatal nőt. E szakmában régebb is előfordult nagyritkán egy-egy női munkaerő, de csak felsőrészkészítőként. S most, hogy éppen munkaidő vége volt, nemcsak azt volt alkalmam látni, milyen gondosan rakják rendbe szerszámaikat, munkaeszközeiket, teszik rendbe munkapadjukat s takarítják ki munkahelyüket, de azt is megtudtam, hogy Mátyás Anna és Szaniszló Katalin szakmai szempontból is megbecsült munkatársak. E kissé szokatlan munkakörben is példásan megállják helyüket, leküzdve hajdani előítéleteket. Tisztelet érte nekik, s a hozzájuk hasonló dolgozó nőknek. Orbán Balázs nyugdíjas UDVARIATLAN KISZOLGÁLÁS Március 23-án délután négy órakor történt Székelyudvarhelyen, az Augusztus 23 téri cipőboltban az alábbi felháborító eset. Egy idősebb falusi néni cipőt akart venni magának. Mikor beléptem, meghökkentem a „Főnök" kiabálásától : „Néni ! Megveszi ezt a 120 lejes bakancsot, vagy nem ? Érti ? — ezt a 120 lejes bakancsot (s kétszer-háromszor is elismételte, hogy 120 lejes bakancsot), vagy ... azonnal kitakarodjék a boltból ! Már másfél órája van itt, mit akar ?“ A néni csendesen állt. Felpróbálhtatott egy-két pár bakancsot, de bizonyára fájnak a lábai, hiszen egész testében jö TÉLUTÓI EMLÉK Ezúton szeretnénk köszönetet mondani a kápolnásfalusi színjátszó csoportnak és mindenekelőtt dr. Tóth Attila „rendezőnek", aki fáradtságát nem ismerve betanította és színre vitte Jókai Mór Az aranyember című színművét. A termet megtöltő lelkes közönség fel-felzúgó tapsa is igazolta és jutalmazta kitartó munkájuk eredményét, miáltal újból egy élménydús téli estében részesítettek, önfeláldozó munkájukban kívánunk további sok sikert. Csíki Katalin és Mária Kápolnásfalu JÖJJÖN VELÜNK Újabb szép élményekben gazdag vasárnapi túránk a Gyimesekbe vezetett. Utunk a Lövészinyergen haladt át, Görbepatak völgye felé. Megismertük egy sajátos tájegység embereit, szokásait, természeti szépségeit. Meglepő volt a meleg fogadtatás, a táj lakóinak vendégszeretete. Érdekességként megtekintettük a régi időkből fennmaradt vízimalmot, melyet manapság is gabonaőrlésre használnak. *A Bagoly-szikláról aztán csodálatos kilátás nyílt a környező településekre, tájakra ... Tartalmas, szép napokat töltöttünk együtt, amiért köszöntünket fejezzük ki túravezetőnknek,ha Jöjjön velünk mozgalom legidősebb tagjának, akit közelgő 300. túrája alkalmából is ünnepélyes keretek közt köszöntöttünk. Kívánunk továbbra is jó egészséget és kitartást, és ígérjük, hogy mi is követjük példáját, más természetjárókkal együtt... Holló Elza és Vad Margit Csíkszereda FIGYELMES AUTÓBUSZVEZETŐ A Borítékbontás rovat ,egyik leggyakoribb témája az utazók és autóbuszvezetők közötti nézeteltérések. Van azonban, és nem is ritkán, olyan eset is, amikor a sofőrök szakismeretből, emberségből jelesre vizsgáznak. Ezt példázza a március 29-i eset is. A 8,18 órás vonattal utaztunk Csíkszeredából Csíkszentdomokosig, ahonnan a 3-s HR—170-es rendszámú autóbusz vitt tovább Balánbányára. Csíkszentdomokos határában idős nénike integetett a busz irányába, már nem juthatott el a megállóig. A sofőr pár pillanatra megállt, s az idős néni hálálkodva köszönte meg a szívességet. S hogy nem egyedi esetről van szó, az még aznap délben beigazolódott. Visszatértünkkor mi késtük le a 2 órás autóbuszt, melyet ugyanaz a sofőr vezetett. Városközön próbálkozunk szerencsével, jelzésünkre készségesen megállt, felvett, a megállóban váltottunk jegyet. Nem rendkívüli dolog, de emberségre, megértésre vall a cselekedet. S őszinte köszönetünk érte. Kovács László Csíkszereda JOGI TANÁCSADÓ Székelyudvarhelyről, a Függetlenség sugárút 30 szám alatti tömbház lakói, azzal a kérdéssel fordultak szerkesztőségünkhöz, milyen eljáráshoz folyamodjanak, ha a tömbház III. emeletének egyik lakosztályába a közelmúltban beköltözött fiatalok rendszeresen zavarják a csendet, többször éjszaka 2-3 óráig tartó hangos összejöveteleket szerveznek, amelyeken a hangos zenészón kívül gátlástalanul zajoskodnak. A tömbházak rendjének és fegyelmének betartására az arra illetékes szervek mintaszabályzatot dolgoztak ki, amelyet Rendszabálynak nevezünk. Ez minden lakószövetség rendelkezésére áll, sőt, népszerűsítéséért általában a háztömbök bejáratánál vagy faliújságokon is kifüggesztik. Az előírások minden lakóra kötelezőek. Aki nem tartja be a rend és fegyelem érdekében előírt szabályokat, tettéért felelősséggel tartozik. Javasoljuk a levél íróinak, hogy amennyiben az utóbbi időben is folytatódott a kihágások sorozata, forduljanak panasszal a helyi milícia szerveihez. Ha a levél tartalma megfelel a valóságnak, az említett szervek megteszik a szükséges intézkedést. A felelősségrevonás egészen a büntető eljárásig mehet. CSERGŐ ANTAL jogász Panasz levelek nyomában . .. Levél érkezett szerkesztőségünkbe a Homoród menti cukorrépa termesztők nevében (bár azonban, hogy a levélíró nem tüntette fel pontos címét, olvashatatlan az aláírás is). Idézünk a levélből : „Szeretnék, hogy egy pár sorban értesítsenek minket, termelőket arról, hogy mikor kapjuk meg a múlt esztendei cukorjáradékot, hiszen itt van már a vetés ideje és mi még mindig nem kaptuk meg ...” Nos, néhány sorban a válasz: érdeklődtünk a Szövetkezetek Megyei Szövetségének illetékeseitől a következőket tudtuk meg : Kétségkívül minden cukorrépa termesztő meg fogja kapni az őt illető mennyiséget. A cukor folyamatosan érkezik a megye átvevő részlegeire, bizonyos szállítási nehézségek is közrejátszottak a késlekedésben. Most már egyre nagyobb menynyiség érkezik a helységekbe, így a Homoród mentiek is előbbutóbb kivehetik ez őket megillető járadékot. 1987. ÁPRILIS 2., CSÜTÖRTÖK